Brandenburgi Katalin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Brandenburgi Katalin
Brandenburgi Katalin
Brandenburgi Katalin

Erdélyi fejedelem
Uralkodási ideje
1629. november 15. – 1630. szeptember 21.
Elődje Bethlen Gábor
Utódja Bethlen István
Életrajzi adatok
Uralkodóház Hohenzollern
Született 1602. május 28.
Königsberg
Elhunyt 1644 vagy 1649
Schöningen
Házastársa Bethlen Gábor (1626)
Ferenc Károly szász-lauenburgi herceg (1639)
Édesapja János Zsigmond brandenburgi választófejedelem
Édesanyja Anna porosz hercegnő
Brandenburgi Katalin aláírása
Brandenburgi Katalin aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Brandenburgi Katalin témájú médiaállományokat.

Brandenburgi Katalin (Königsberg, 1602[* 1] május 28.Schöningen, 1644 vagy 1649.[* 2]) Bethlen Gábor második felesége és utódjaként erdélyi fejedelem.

Rövid uralkodását a pártviszályok jellemezték, fejedelmi hatalmát Bethlen Gábor végrendelete és az erdélyi országgyűlések korlátozták.

Családja és fiatalkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

János Zsigmond brandenburgi választófejedelem (1572–1619) és Anna porosz hercegnő (1576–1625) negyedik gyermekeként. Egy bátyja volt, a későbbi György Vilmos brandenburgi választófejedelem, valamint két nővére, Anna Zsófia (1598-1629) és Mária Eleonóra (1599–1655), akik Frigyes Ulrich braunschweig-lüneburgi herceghez illetve II. Gusztáv Adolf svéd királyhoz mentek feleségül. Öccse, Joachim Zsigmond (1603–1625) a johannita rend(wd) nagymestere lett, további testvérei, Ágnes (1606–1607), János Frigyes (1607–1608) és Albert Keresztély (*/† 1609) gyermekként haltak meg.[1]

Katalin a cöllni(wd) várkastélyban nőtt fel, de a családdal gyakran időzött Königsbergben is.[2] 1614-ben szüleivel együtt az ágostai hitvallásról a helvét hitvallásra tért át.[3] 1620-ban anyjával együtt Stockholmba utazott a kevéssel előtte férjhez ment nővére, Mária Eleonóra látogatására. A fiatal hercegnő itt olyan jól érezte magát, hogy több mint két évig maradt. Életmódjával magára vonta bátyja, György Vilmos választófejedelem neheztelését, aki kifizette ugyan Katalin adósságát egy svéd nemessel szemben, de a kereskedőknél felhalmozott tartozását már nem volt hajlandó kiegyenlíteni.[2] 1623-ban szóba jött, hogy I. Mihály orosz cárhoz adják férjhez, de ez nem valósult meg.[4]

Házassága Bethlen Gáborral[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bethlen Gábor első felesége, Károlyi Zsuzsanna 1622-ben bekövetkezett halála után először II. Ferdinánd 13 éves lánya, Cecília Renátát kezét kérte meg 1623-ban. Célja az volt, hogy császár támogatásával Törökországtól független, egységes Magyarországot hozzon létre, amelyet Ferdinánd királysága alatt kormányzóként vezetett volna. A tárgyalások 1625-ig húzódtak, amikor Bethlen megelégelte, hogy a kiszemelt ara helyett herceglányokat kínálgatnak neki a rokonságból, ráadásul nagyon kemény feltételekkel. 1625. júniusban Bethlen puhatolózni kezdett a brandenburgi udvarban aziránt, hogy szívesen látnák-e Katalinnak, György Vilmos brandenburgi választófejedelem húgának a kérőjeként. A bíztató válasz után indította el a hivatalos leánykérő küldöttséget, melyet Rákóczi György borsodi főispán, a későbbi fejedelem vezetett. A házasság elsősorban politikai indíttatású volt: Katalin bátyja, a helvét hitvallású brandenburgi választófejedelem mellett, Bethlen rokonságba került II. Gusztáv Adolf svéd királlyal, V. Frigyes pfalzi választófejedelemmel, de a dán királyi családdal is,[* 3] a protestáns szövetséget erősítve.[5] Politikai oka volt annak is, hogy Ferdinánd és sógora, III. Zsigmond lengyel király igyekeztek megakadályozni a házasságot, de nem jártak sikerrel.[6] Katalin elsősorban sógornője, Pfalzi Erzsébet Sarolta unszolására egyezett bele abba, hogy igent mondjon a húsz évvel idősebb, számára ismeretlen országbeli fejedelemnek.[2]

1625-ben megkötötték a házassági szerződést is, amelyben Bethlen utódjául jelölte ki jövendőbeli feleségét, jegyajándékul Fogaras és Munkács várát, valamint Tokajt és a hozzátartozó uradalmat adta, illetve bőséges járandóságot biztosított neki. Bethlen és Katalin a saját és az utódaik nevében lemondtak a Brandenburgi Választófejedelemségre vonatkozó minden igényükről, egészen a Hohenzollern-ház teljes kihalásáig. A szerződést Johann von Kospoth és Friedrich von Götze brandenburgi tanácsosok, erdélyi részről Weichard Scultetus, a fejedelem orvosa és Bethlen Péter, a fejedelem unokaöccse írták alá.[7]

1626. január 22-én Berlinben került sor az esketésre, ahol a vőlegényt Rákóczi György képviselte.[8] Ezt követően az ünnepélyes lakodalmat 1626. március 2-án Kassán tartották nagy pompával. A menyasszony 340 lóval és 39 kocsival utazott oda Berlinből, a kísérete 255 főből állt. A vőlegény hatezer lovassal, ezerötszáz hajdúval, ötszáz német muskétással vonult ki eléje. Az esküvőn képviseltette magát a német-római császár és a török szultán, de jelen voltak a svéd, dán, lengyel, spanyol király, a bajor választófejedelem, a havasalföldi és moldvai fejedelmek képviselői is.[9]

Az esküvőt követően az ifjú házasok Erdélybe indultak, és március végére értek Gyulafehérvárra.[10] Eleinte csak tolmács segítségével beszélgethettek egymással, mivel Katalin csak németül és franciául tudott, míg a fejedelem nem volt járatos e nyelvekben.[11] Házasságuk gyermektelen maradt.

1626. június 12-én a gyulafehérvári országgyűlésen az erdélyi rendek Bethlen kívánságára utódául választották Brandenburgi Katalint. Ugyanakkor a választás feltételéül szabták, hogy a hatalmat Bethlen István kormányzónak illetve a fejedelmi tanácsnak alárendelve gyakorolhatja: „semmit ő Felsége az ország közönséges dolgaiban ő nagysága [a kormányzó] és tanácsoknak akaratja és hírek nélkül ne cselekedjék.” Ezen kívül kincstartót kellett rendelnie az ország jövedelmeinek kezelésére úgy, hogy a kincstartót a kormányzó és a tanács látták el utasításokkal. A tanácsba külföldieket nem nevezhetett ki.[12] Az utódlást a török porta is megerősítette egy 1627. március 8-án keltezett athnaméban.[13]

Katalin élénkséget vitt a gyulafehérvári fejedelmi udvarba: táncmulatságokat, álarcosbálokat, kirándulásokat és vadászatokat szervezett, és meghonosította a balettet.[14] Kemény János önéletírása szerint „alkalmatlanúl való familiáritási” viszonyba keveredett egy Zierotin nevű morva nemessel, aki a fejedelemné főlovászmestere volt. Miután a svéd követ felhívta az ügyre a fejedelem figyelmét, a főlovászmestert rögtön eltávolították az udvarból.[15]

Fejedelemsége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bethlen Gábor a házasságkötés után három évvel, 1629. november 15-én meghalt, s Brandenburgi Katalin elfoglalhatta a fejedelmi trónt. Még aznap értesítette II. Ferdinánd császárt a hét felső-tiszai vármegye visszaszolgáltatásáról, illetve fejedelemségének megerősítését kérte a török portától.[16] Hatalma azonban nem volt szilárd: a rendek csak a Bethlen Gábor iránti tiszteletből fogadták el fejedelmüknek. Katalinnak nem volt önálló politikai elgondolása, egyedüli törekvése az volt, hogy a kormányzó gyámsága alól szabaduljon.[17]

Az ország két pártra szakadt: az egyik oldalon állt a fejedelemasszony, illetve kegyence, Csáky István, Kovacsóczy István tordai főispán, Kornis Zsigmond bihari és zarándi főispán, Haller István és Cserényi Farkas tanácsosok, Szunyog Gáspár kővári várkapitány, Liszti Ferenc szamosújvári várkapitány, valamint az erdélyi katolikusok, akik arra törekedtek, hogy Katalint felszabadítsák Bethlen István kormányzó gyámsága alól, illetve az osztrák befolyást növeljék. Az ellenoldalt Bethlen István vezette, hívei Zólyomi Dávid váradi és háromszéki főkapitány, ifjabb Bethlen István, a hajdúk vezére, Nagy Pál és Macskási Ferenc udvari kapitányok és Mikó Ferenc kincstárnok, csíki főkapitány, Kemény Boldizsár fogarasi főkapitány, Balassi Ferenc udvarhelyszéki főkapitány voltak, mellettük álltak az erdélyi protestánsok. A viszály csírája még Bethlen Gábor életében létezett, de ő féken tudta tartani a pártoskodókat.[18]

A Csáky-párt Kővár vidékén katonai akciót készített elő, hogy a Bethlen Gábor temetése utáni országgyűlésen nyomást gyakorolhassanak az ellenpártra, azonban Bethlen István ezt az akciót meghiúsította. Az 1630. január-februári országgyűlés tovább korlátozta a fejedelmi hatalmat: tisztséget vagy birtokot csak a kormányzó és a fejedelmi tanács jóváhagyásával adományozhatott (III. tc.), a jószágokat illető ügyekben egyedül nem dönthetett (IV. tc.), magánjövedelmeit is a kormányzó és fejedelmi tanács által kinevezett és felügyelt kincstárnok kezelte (IX. tc.).[19] Az 1630. júniusban megtartott medgyesi országgyűlés további korlátozásokat vezetett be: Csáky csak a fejedelmi tanács jóváhagyásával jöhetett az országba, és a fejedelemasszonyhoz írt leveleit pedig először Bethlen Istvánnak kellett elolvasnia.[20] A nép gúnydalokat költött a fejedelemasszonyról és szeretőjéről; ezek egyike Georg Krauss segesvári krónikájában maradt fenn.[2]

A medgyesi országgyűlés után a fejedelemasszony és a kormányzó között nyílt ellenségeskedésig fajult a viszony; mindkét fél attól tartott, hogy a másik az életére tör.[21] Amikor 1630. augusztusban Csáky István Katalin által finanszírozott csapatai készen álltak arra, hogy Erdélybe betörjenek, Bethlen István Rákóczi Györgytől kért segítséget, és felkínálta neki a fejedelemséget. Mire azonban Rákóczi a hajdúk élén Erdélybe indult volna, Katalint 1630. szeptember 28-án lemondatták, s Bethlen István lett a fejedelem.[22]

Utolsó évei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Katalin lemondása után Fogaras várába vonult vissza. 1631. közepén Tokajra, később Hainburgba költözött.[23] 1632–1633 körül áttért a római katolikus vallásra. 1639-ben feleségül ment Ferenc Károly szász-lauenburgi herceghez(wd) (1591–1660), akivel a bécsi udvarban ismerkedett meg. Második házassága után az evangélikus hitre tért át. A házasságkötés utáni évben férjével együtt visszatért Pomerániába.[24]

Személyisége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„„...mindazonáltal mint asszonyember s nem is szinte hanyatlott idejű, ingadozó elméjű s világi gyönyörűségekre is hajlandó s kelleténél nagyobb pompát űző, mód nélkül való költségű lévén, az helyes istenes igazgatásnak igyenes vágásiból csakhamar kikezdte magaviselésiben hágdosni, sem gubernátortul, sem tanácsurak intésitűl nem sokat akart függeni, a tárházakat az urak közül né-melyekhez való indulatjából nagyon üríteni”
(Szalárdi János: Siralmas magyar krónika)[25]

Alacsony és gyenge testalkatú, de jó alakú és kiemelkedő szépségű nő volt.[26] A fejedelem öltöztetője és táncmestere, Don Diego de Estrada vonzó, kedves, törékeny, életvidám és érzékeny asszonynak írta le.[27] Katalinnak a bátyjával folytatott sűrű levelezéséből egy nem túl okos, becsvágyó, de politikai szempontból ésszerűtlenül viselkedő, könnyelmű asszony képe rajzolódik ki. Feltehetőleg az idegen környezetben megtalálta a számítását, a levelekben nem esik szó honvágyról.[2]

Bethlen valószínűleg maga is felismerte, hogy felesége pazarló, befolyásolható, megbízhatatlan, államügyekben pedig tapasztalatlan, ezért rendelt korlátokat majdani özvegye fejedelmi hatalmának.[28] Végrendeletében is így rendelkezett: „Az fejedelem asszony ifju ember és idegen nemzet lévén, kivántatik az oktatás néki. Ő kegyelme semmi alkalmatosságot el nem mulasszon, hanem ha miben (és mikor) kivántatik, intse, minden deliberátióit a tanácsnak eleiben bévigye és referálja[…] ha proventussit a fejedelem asszony illetlenül és helytelen helyekre kezdi profuse osztani, költeni, arról mint és micsodás rátiokkal kellessék meginteni, ő kegyelme magamtól effélét eleget hallott.”[29]

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A MÉL 1967 szerint 1604, a többi forrásban 1602.
  2. Az egyes források eltérő dátumokat adnak meg: Kővári: 1649. augusztus 27., MÉL 1967: 1649, NDB 1974: 1644, Schultz 1980: 1644. január 31.
  3. IV. Keresztély dán király felesége Brandenburgi Katalin nagynénje volt, lásd NDB 1957 és NDB 1974.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Ötvös 1861 : 158–159. o.; NDB 1974 : 475. o.
  2. ^ a b c d e Schultz 1980
  3. Ötvös 1861 : 159. o.
  4. Gförer 1837 : 463. o.
  5. Ötvös 1861 : 160. o.; Csetri 1992 : 119–128. o.; Schultz 1980
  6. Ötvös 1861 : 157–158. o.
  7. Ötvös 1861 : 159–160. o.; Schultz 1980
  8. Kármán 2014 : 96. o.
  9. Csetri 1992 : 127–128. o.
  10. Csetri 1992 : 127–128. o.
  11. Bánki 1994 : 313. o.
  12. Trócsányi 1980 : 20. o.; Csetri 1992 : 129–130. o.
  13. Ötvös 1861 : 168. o.
  14. Csetri 1992 : 144. és 157. o.; Bánki 1994 : 315. o.
  15. Ötvös 1861 : 170. o.; Kővári 1863 : 250. o.; Bánki 1994 : 315. o.
  16. Ötvös 1861 : 175. o.; Kővári 1863 : 251. o.
  17. Bánki 1994 : 317. o.
  18. Ötvös 1861 : 173–175. o.; Kővári 1863 : 251‑252. o.; Bánki 1994 : 317. o.
  19. Trócsányi 1980 : 20. o.; Bánki 1994 : 317‑318. o.
  20. Bánki 1994 : 319. o.
  21. Ötvös 1861 : 200. o.; Kővári 1863 : 255. o.
  22. Kővári 1863 : 256. o.; Bánki 1994 : 319. o.
  23. Kővári 1863 : 256. o.
  24. Ötvös 1861 : 208. o. Bánki 1994 : 321. o.
  25. Bánki 1994 : 311. o.
  26. Ötvös 1861 : 158. o.; Kővári 1863 : 250. o.; Csetri 1992 : 128. o.
  27. Bánki 1994 : 314. és 316. o.
  28. Csetri 1992 : 129–130. o.
  29. Bethlen 1629 : 136. o.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előző
Károlyi Zsuzsanna
Erdély fejedelemasszonya Coat of arms of Transylvania.svg
1626 – 1629
Következő
Károlyi Katalin
Előző uralkodó:
Bethlen Gábor
Erdély fejedelme
1629–1630
Erdély címere 1659-ből
Következő uralkodó:
Bethlen István