Huszti vár

Huszti vár
Хустський замок
Ország	Ukrajna
Mai település	Huszt (Хуст)
Tszf. magasság	333 m
Épült	14. század
Elhagyták	1776 (Villámcsapástól keletkezett tűzvész romba dönti. Nem építik újjá)
Állapota	rom
Építőanyaga	kő
Tulajdonos	Drágffy család Perényi család Bethlen család koronabirtok
Elhelyezkedése
Huszti vár Pozíció Ukrajna térképén
é. sz. 48° 10′ 05″, k. h. 23° 18′ 05″48.168055555556, 23.301388888889
A Wikimédia Commons tartalmaz Huszti vár témájú médiaállományokat.

A huszti vár (Rohbock acélmetszete)

A huszti vár (ukránul: Хустський замок, magyar átírásban: Husztszkij zamok) a középkori Magyarország egyik legerősebb és legjelentősebb vára volt, Kárpátalja harmadik legnagyobb erődítménye az ungvári és a munkácsi után. A várrom a mai Ukrajna területén található, ahol már 1963-ban országos jelentőségű műemléknek minősítették.

Fontos stratégiai szereppel bírt, ellenőrzése alatt tartotta az aknaszlatinai sóbányákból vezető szárazföldi és vízi utat (a máramarosi sóutat), valamint több koronaváros – Huszt, Visk, Técső, Hosszúmező és Máramarossziget – védelmét is ellátta. A vár volt a kialakuló máramarosi királyi uradalom központja. Első írásos említése 1353-ból származik. A jól védhető várat többször megostromolták, például 1556-ban és 1636-ban. 1541 után fokozatosan az Erdélyi Fejedelemség (1570–1711) kulcsfontosságú erődítményévé vált, urai mind előkelő erdélyi fejedelmek voltak. A Rákóczi-szabadságharc egyik központja, csak a szabadságharc bukása után jutott az osztrákok kezére. Végül 1766-ban a sok hadi esemény viszonylatában jóval egyszerűbb ok vezetett a vár pusztulásához. Több helyen villám csapott a vár tetőszerkezetébe, ami után tűzvész keletkezett, a gyorsan terjedő tűz maradandó károkat okozott az erődítmény több részében. A várat soha nem építették újjá.

Az omladozó épületegyüttes történelmi értékét a romantika idején ismerték fel, ekkor született meg Kölcsey Ferenc híres Huszt című epigrammája (1831), a magyar romantika egyik legfontosabb hazafias és cselekvésre buzdító verse. Utolsó sorának felszólítása – „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!” – irodalmunk egyik legismertebb programadó mondata, amely összeforrt a huszti várrom látképével.

Fekvése

A vár a Máramarosi-medence legnyugatibb részében található, alig 3,5 km-re a Huszti-kaputól. Az erődítmény stratégiailag fontos helyen, a Tisza és a Nagy-ág összefolyásánál emelkedő kúpos sziklán épült fel. Itt, Huszt mellett szakad ki a Tisza a Kárpátok öleléséből, sebes rohanása itt szelídül meg, s alakul át a kanyargó alföldi folyóvá. A huszti vár látta el a Toronyai-, a Tatár- és a másodlagos szerepet betöltő Pántor-hágók védelmét, valamint biztosította a máramarosi só szállítási útvonalát. A vulkanikus Vihorlát–Gutin-hegyvidék két tagjától – a Nagyszőlősi-hegységtől és az Avas-hegységtől is – teljesen különálló Várhegyen épült fel az erősség, amit teljesen körbeölel a város. A közelében, az egykori Máramaros és Ugocsa vármegyék területén korábban két másik vár is épült: a viski vár és a királyházai Nyalábvár. A hegytetőről jól látszanak a Tiszán túl elterülő Avas-hegység kisebb csúcsai, valamint szép kilátás nyílik a Nagyszőlősi-hegységre, annak a harmadik legmagasabb csúcsára, a 819 m magas Tovszta-hegyre (Товста), amelyre 1975-ben egy 196 m magas adótornyot építettek.

A vár alaprajza és szerkezete

A Várhegy legalja 167 méterrel van a tengerszint felett. A várfalak tövénél mért magassági érték 311–312 m. A régebbi térképek tanúsága szerint a Várhegy teteje és a rajta lévő rom 333 m magasan van.

A vár egyik első ábrázolása

A mintegy 145–150 m magas sziklán épült vár megközelítőleg észak-déli irányban nyúlt el, alaprajza szabálytalan. Védműveinek elrendezésével alkalmazkodott a helyi domborzati viszonyokhoz. A falak alapzatát a sziklába vájták, ahol azonban a fal a földdel érintkezett, ott cölöpsort vertek le, a cölöpök és a várfal közötti részt pedig rézsűszerűen feltöltötték. Így akadályozták meg a várfal kopását és nehezítették meg az ostromlók feladatát. 160 m hosszúságával és 70 m szélességével az erőd igen nagy területű hegyi várnak számított. Alsó és felső önálló védelmi rendszere volt. Az alsóvárat háromszögletű bástyákkal erősítették meg, innen lehetett ellenőrizni a felsővárba vezető utat. Itt voltak a lakó- és a gazdasági épületek, a fogda és a kápolna is. A felsővárba vezető út végén egy 8 m mély árok húzódott, amelyen csak felvonóhídon lehetett átjutni. A felvonóhidat a kapubástya védte.

A vár első ismert ábrázolását Cesare Porta olasz hadmérnök készítette 1600 februárjában Giorgio Basta generális megbízásából. Porta rajzán olvasható az erődítmény olasz neve – Castello di Hvst –, valamint jól be lehet azonosítani a vár egyes részeit: 1 - Alsó-kapu (főkapu); 2 - Nyári-bástya, Kisvárta-bástya; 3 - Középső-kapu; 4 - Emberfő-bástya; 5 - Fabástya; 6 - Nagyvárta-bástya; 7 - Felső-kapu; 8 - palota; 9 - Bubnói-bástya (Dob-bástya); 10 - Ferdinánd-bástya; 11 - Névtelen-bástya, Nyári-bástya A három várrészt összesen hét bástya védte, ezek nevei már az 1669-es leltárban, valamint az 1704-es Buday Zsigmond-féle várleltárban megjelennek.

Az alsóvár

A vár alaprajza (Soós Elemér)

A várba vezető út végén a hármas tagolású fő- (alsó) kapu áll, melyre bástya épült. Az utat a kétszintes Bubnói (Dob-) bástya tartotta ellenőrzés alatt, a bejárat biztonsága felett pedig három bástya őrködött: balról a Kisvárta-bástya, jobbról a háromszintes Ferdinánd-bástya, valamint a Nyári-bástya. Az alsóvárban a kis tér közepén állt egykor a református kápolna, a kaputól balra volt egy egyszintes kőház, ahol a hajdúk és a hadnagy voltak elszállásolva, valamint gazdasági épületek sorakoztak egymás mellett. A főkapuval átellenes irányban, az alsóvár másik végében volt a középső vár kapuja.

A középső vár

A középső vár falait három bástya védte. A kaputól számítva, balról az Emberfő-bástya, szemközt a Fabástya, jobbról a Nagyvárta-bástya állt. A középső várban volt a lőpormalom, továbbá fahazák, melyekben a várparancsnok-helyettes (vicekapitány) és a porkoláb voltak elszállásolva.

A fellegvár

A fellegvár északi harmadában volt a 74 m mély kút, tőle nem messze víztároló ciszterna állt, ahova az esővizet gyűjtötték. A felsővár legnagyobb alapterületű épülete a palota – domus regalis – volt. Szintén a fellegvárban kapott még helyet a gabonaraktár, a várőrség laktanyája és a lőportorony is. A felsővárban volt az erődítmény legmagasabb tornya, az óratorony, amit 1797-ben vagy 1798-ban döntött le egy nyári vihar. Az egykori óratorony harangját sikerült megmenteni az 1766-os tűzvész után és a mai napig azt használja a huszti római katolikus templom. A vár órája is túlélte az erődítmény pusztulását és szintén a huszti Szent Anna templom tornyában található, egy másik harangra bekötve.

A Tisza partjáról nézve a várhegy oldalában a Trianon előtti időben látható volt a fenyőfákból kialakított Szent Korona. A cseh érában tüntették el az egykori Rákóczi-házat övező erdővel együtt.

Evlija Cselebi leírása

Evlija Cselebi

„Huszt vára: Építője Ján Ezder nevű király volt. Az erdélyi királyokhoz tartozik, de mivel Felső-Magyarország földjén van, egy ideig Felső-Magyarország fejedelmének Kurusz Palatínusnak birtokában volt. Aztán Erdély uralkodója, Bethlen Gábor király Szulejmán khán engedélyével ezt a várat Kurusz Madsartól elvette s az oszmán erővel oly erős várrá tette, hogy ki éjnek idején meglátja, az ajka is remeg. Jelenleg németek vannak benne, őrei, fegyveresei mind németek, de Zolomi-oglunak birtoka. Vára a Hasszán-hegy tövében fekszik, falai erős tömések s Iszkander erődítményéhez hasonló erős vár, bástyájának magassága az égboltig ér. Külvárosának házai a vár nyugati oldalára néznek s egyik a másik fölött van. Palotáinak teteje színes cseréppel van fedve, a templomok tetejét ón fedi s a keresztek tiszta arannyal vannak bevonva úgy, hogy az ember szemei elbámulnak rajtuk. A szőlőknek, kerteknek vége nincs. Vize és levegője kellemes.
… Mikor a hídra léptünk, a várbéli katonaság százankint jött elő s ötünk fegyvereit is elszedték, szemeinket bekötötték s kezeinket megfogván, teljes száz lépcsőn vezettek fel. Mikor szemeinket felnyitották egy diván-khánenben találtuk magunkat s székekre ülve a Tisza síkságát, a Tisza-folyót, a hegyeket és a székében látszó városokat és falvakat szemléltük.” – Evlija Cselebi török világutazó beszámolója a várról, ahol 1661 augusztusában járt. A szultán kegyeltjeként csatlakozott Ali temesvári pasa, szerdár hadjáratához. 1661. augusztus 2-án indult el a főerők egyik különítménye, 20 ezer tatár lovas Szatmár vármegyébe. Valamikor augusztus 24. után keltek át a Tiszán és vertek tábort a Nagy-ág jobb partján. Azzal a céllal érkeztek, hogy kieszközöljék a várban fogva tartott Zólyomy Miklós erdélyi főnemes szabadon bocsátását, akit a törökök a fejedelmi trónra szemeltek ki. A német várőrség csak néhány fegyvertelen törököt engedett be az erődítménybe. A sikertelen tárgyalás után a török sereg Kassa felé vonult. A követjárásról a keresztény források is részletesen beszámoltak.

Története

A legendák kora

A várról számos legenda és monda maradt fenn, ezek közül a legismertebb a huszti Piros-domb mondája, melynek irodalmi feldolgozását Horváth Ödön készítette el 1885-ben (lásd A vár az irodalomban). A mondák szerint a várat 1090-ben, Szent László korában kezdték építeni, és 1191-ben, III. Béla idején fejezték be. Erről azonban okiratok nem tanúskodnak. Egyes kutatók azt feltételezik, hogy a tatárjárás után, a várhegy csúcsán épült 25 × 14 m-es őr- és lakótorony képezte a vár magját, mely köré felhúzták a későbbi fellegvár épületeit és erődfalait. Ihor Prohnenko ungvári régész szerint az ukrán ismeretterjesztő, tudományos-ismeretterjesztő irodalomban, de még az ottani szakirodalomban is széles körben elterjedtek a vár mitikus kronológiájával kapcsolatos nézetek, melyek nem veszik figyelembe a történelmi és egyéb tényeket. Ezek közé tartozik az a megalapozatlan állítás, hogy 1281 és 1321 között halicsi fejedelmek – Lev Danilovics (1264–1301), majd fia, Jurij Lvovics (1301–1308 vagy 1316) – birtokolták a huszti várat. A 2019-ben elvégzett régészeti feltárás valószínűsíti az erődítmény 14. századi keletkezését, ezért a vár feletti halicsi fennhatóságot se régészeti leletek, se történelmi források nem támasztják alá.

A vár forrásokkal alátámasztott története

Keletkezése

A huszti vár első ismert ábrázolása

A Tisza völgyében Huszttól 20 km-re délkeletre 1281–1298 között a Hontpázmány nemzetség tagjai építtették a viski várat. 1300-ban III. András király csere útján lett a vár birtokosa, Viskért és az ottani várért adta Feketeardót, Rakaszt, és Nyírtelek nevű pusztát. A 14. század első felében Huszt és Visk gazdasági jelentősége és ereje közötti különbség a pápai tizedként befizetett adó mértékében is megnyilvánult. A stratégiai jelentőségű máramarosi vár megszerzésére nem lett volna szükség, amennyiben már a 13. század végén létezett volna a huszti királyi vár. Nem véletlen, hogy a huszti erődítmény felépítése után a viski vár elveszítette jelentőségét és pusztulásnak indult. Bohdan Serehij szerint csak Nagy Lajos uralkodásának első éveire tehető az építkezés indulása és 1349 lehet a várépítés megkezdésének legvalószínűbb időpontja. Az elsődleges vármag 4-5 év alatt elkészülhetett.

Komáromy András történész-levéltáros az 1350 körüli időszakra tette a huszti királyi vár felépülését. Fügedi Erik történész, középkorász az 1977-es Vár és társadalom a 13-14. századi Magyarországon című monográfiájában úgy vélte – Komáromy álláspontját elfogadva – , hogy az erősség csak Borsa Kopasz lázadása (1318) után épült.

A vár az Anjou-korban

Királyi vitézek a Képes krónikában (~1360)

A vár első írásos említése 1353-ból való: castellum... Huzth et Nyalab, további említések: castrum Hwsth (1387), Hwsthuara (1447). A huszti várnak nagy stratégiai jelentősége volt, ellenőrzése alatt tartotta az aknaszlatinai sóbányákból vezető utat, védte Huszt, Visk, Técső, Hosszúmező és Máramarossziget koronavárosokat. A várhoz öt falu tartozott: Iza, Száldobos, Bustyaháza, Talaborfalva és Dulfalva.

Az 1353-as oklevélben szerepel a várnagy neve: Macska Domonkos. Ő az első huszti várkapitány, akit név szerint ismerünk. Az oklevélből továbbá kiderül, hogy egy királyi apród (aule iuvenis) bepanaszolta a várnagyot, amiért az Rakasz faluban jogtalanul beszedte azt az adót, amit a király korábban az apródnak adományozott. Az uralkodó arra utasította a várkapitányt, hogy szolgáltassa vissza a beszedett adót.

1393-ban Zsigmond király a Drágffyaknak, Sas moldvai fejedelem leszármazottjainak adományozta a várat. 1405-ben azonban már újra királyi birtok, melyet a Perényiek béreltek. Később Hunyadi János, majd Mátyás király tulajdonában volt. Mátyás király Huszt várát az 1480-as években feleségének, Beatrixnek ajándékozta. 1511-ben újra a Perényieké.

Az Erdélyi Fejedelemség részeként

A mohácsi csata után az Erdély egyik kulcsfontosságú vára volt. 1541-ben Habsburg fennhatóság alá került, miután I. Ferdinánd csapatai elfoglalták. 1550 és 1552 között itáliai hadmérnökök irányításával elvégzik a vár felújítását. Az erődítmény déli oldalán megépítik a Ferdinánd-bástyát és a kapubástyát, a keletre néző Bubnói (Dob-) bástyát, az északkeleti oldalon a Nagyvárta-, északon a Fabástyát, a nyugati oldalon az Emberfő-bástyát. A bástyák kialakításakor figyelembe vették a kor legújabb várépítési technikáit, melyek lehetőséget biztosítottak a jóval hatásosabb oldaltüzelés alkalmazására (lásd olaszbástya), illetve jobb védelmet nyújtottak a nehéz ostromtüzérséggel szemben.

A huszti vár alaprajza

1556-ban az Izabella királynéhoz hű somlyói Báthory András több kisebb erőd segítségével szabályos ostromgyűrűbe zárta a bevehetetlennek látszó erősséget 800 fős csapatával. A vár vízellátást csupán egy ciszterna biztosította, a járvány által tizedelt védők csak kevés élelemmel rendelkeztek. Reménytelen helyzetükben a Ferdinándhoz hű várvédők feladták a várat. Forgách Ferenc 16. századi történtíró így számolt be az eseményekről: „Huszt ostromlását továbbra is keményen folytatták és a várbelieknek semmi pihenést sem engedtek. Ezért a folytonos ébrenléttől és fáradalmaktól, sőt éhezéstől megtöretvén, miután a királytól és vezéreitől annyiszor megígért őrségre hiába vártak, ötven napra szóló fegyverszünetet kötöttek az ellenséggel... Az étlenség, de legfőképpen a szomjazás következtében oly borzasztó betegség támadta meg ugyanis a katonákat, hogy a járvány folytonos terjedtével napról napra többen pusztultak el. Sokan voltak, akik beszéd közben a fogaikat köpték ki; mások étkezés vagy munka közben lehelték ki lelküket.” 1557-től a vár ismét az erdélyi fejedelmeké lett. 1567-ben Schwendi Lázár, Felső-Magyarország császári főkapitány csapatai ostromzár alá vették a várat, de mivel értesült János Zsigmond seregének érkezéséről, kénytelen volt feladni az ostromot és meghátrálni. Az 1570 augusztusában megkötött speyeri szerződés szerint a császár lett a huszti vár birtokosa. Két évvel később Hagymási Kristóf átadta az Erdélyi Fejedelemségnek annak fejében, hogy ő maradhasson a várkapitány. 1574-ben Kornis Gáspár lett a huszti végvár parancsnoka, 1579-ben megerősítette az erődítmény falait, kialakítva annak végleges formáját. Ebben az időszakban épült a hármas tagolású főkapu, illetve a Kisvárta-bástya. 1594-ben egy jelentős krími tatár sereg tört be Máramaros vármegye területére a Toronyai-hágón keresztül, Kornis várkapitány ajándékok segítségével rávette II. Gázi Giráj krími kánt, hogy „e föld népét kímélje meg”.

Öt évvel a tatárok pusztítása után, 1599-től II. Rudolf császár birtokolta a huszti várat, amit 1605-ben a Bocskai-felkelés csapatai körülzárták. A várvédők kiéheztetése az erődítmény feladásához vezetett, ezt szentesítette az 1606-ban megkötött bécsi béke, amellyel a vár az Erdélyi Fejedelemséghez került. Bocskai István végakaratában úgy rendelkezett, hogy Drugeth Bálint adományként kapja meg a várat. A császári csapatok 1613-ban újra elfoglalták az erődöt. Bethlen Gábor 1615-ben szerezte meg a huszti erősséget, majd öccsének, Bethlen Istvánnak ajándékozta, aki főleg a várban rendezte be udvartartását: díszes palotává változtatta a fellegvár legnagyobb épületét, megerősíttette a kőfalakat, illetve palánkot állíttatott oda, ahol a várfalak földes résszel érintkeztek, ezzel tovább erősítve a vár védműrendszerét. Bethlen István lett Máramaros vármegye örökös főispánja.

I. Rákóczi György 1636-ban vette ostrom alá, de nem tudta elfoglalni annak ellenére, hogy még alagutat is próbáltak ásni. Miután 1648-ban meghalt Bethlen István, Rhédey Ferenc lett az erősség ura, felesége, Bethlen Druzsina révén, mivel az egyetlen férfiági örökös (Bethlen Péter) még 1646-ban elhunyt és a Bethlen-örökséget a leányági leszármazottak között osztották szét. 1657-ben a Vereckei-hágón át betörő, Visk, Munkács és Ungvár vidékét végigpusztító Jerzy Lubomirski lengyel fővezér volt kénytelen felhagyni a vár ostromával és nagy zsákmányt szerezve kivonulni az országból.

1661-ben járt a várban Evlija Cselebi, aki egy török-tatár különítményt kísért el (lásd Cselebi beszámolóját). Huszt ura, Rhédey Ferenc 1667 októberében hunyt és mivel nem maradt utána örökös, így halálával a vár a kiskorú Thököly Imrére szállt. Kiskorúsága ideje alatt Bethlen Druzsina kormányozta a birtokait. A fellegvári palota tetőszerkezetét egy komoly vihar rongálta meg 1671-ben, a tetőt több villámcsapás érte. 1673-ban I. Apafi Mihály szerezte meg a várat. Az 1688-ban kötött nagyszebeni megállapodás szerint Antonio Caraffa császári tábornok foglalta el a várat. 1692-ben a várparancsnok hanyagsága miatt felrobbant puskapor több épületben nagy károkat okozott a felsővárban. Az épületek kijavítására csak hét évvel később, 1699-ben került sor. 1701-ben I. Lipót császár vette meg a huszti várat II. Apafi Mihálytól.

Szerepe a Rákóczi-szabadságharc idején

A vár nem ostrom által jutott kuruc kézre a Rákóczi-szabadságharc idején. Jókai Mór közismert humoros története a huszti beteglátogatásról csupán a képzelet szüleménye. A valóságban minden sokkal egyszerűbben történt: Ilosvay Imre kuruc százados álruhában belopódzott a máramarosi erődítménybe, felbujtotta az elmaradt zsold miatt elégedetlen, német katonákból álló várőrséget, amely 1703. augusztus 17-én éjjel megölte a parancsnokot, Franz Gottfried von Eythnert. A megközelítőleg 50 katonából álló őrség átállt a kurucok oldalára, ezzel II. Rákóczi Ferenc kezébe került az erődítmény, amit egészen a szabadságharc végéig megtartott. A huszti vár megviselt állapotban volt akkoriban.

1706-ban a várhegy alján állt Rákóczi-házban országgyűlést tartottak. Abban az évben újra vihar dúlta az erősséget, Pap Mihály várparancsnok így számolt be erről: „...nagy szélvész támadván, a felső várban levő nagy Palotának egy részét széjjel hányta, szarufáit s fog gerendáit úgy több házaknak is. [...] alig maradhatok meg az szállásomon az esőben, sem ablakok sem kemencék nem jók”. 1709. október 22-26-án újabb országgyűlés volt Huszton. 1711-ben II. Rákóczi Ferenc a lengyelországi Sztrijből helyettesét, Károlyi Sándort azzal bízta meg, hogy a rendek gróf Pálffy János békefeltételeit Huszton összeülve vitassák meg. A fejedelem nem tudott személyesen részt venni a rendi gyűlésen, melyet Károlyi végül Szatmárnémetibe tett át, ahol április 20-án a rendek elfogadták a békefeltételeket. Április 30-án a kuruc sereg letette a fegyvert a majtényi síkon. Ennek ellenére a vár még tartotta magát, Móricz István várkapitány több levelet váltott Rákóczival, melyekben igyekezett tisztázni a további teendőit, végül kénytelen volt átadni az erődítményt. 1711. május 12-én Acton báró ezredes a császári csapatok élén bevonult a várba. A majtényi fegyverletétel után a császári helyőrség állomáshelye lett a huszti erőd.

1717-ben az utolsó tatárjárás során a főként Székelyföldet pusztító csapatok elkerülték a huszti várat és szeptember 1-jére elérték Visket. Itt a Sztojka Zsigmond által vezetett máramarosi népfelkelők, kiegészülve a huszti várőrséggel megtámadták a tatár hátvédet, közülük sokat levágott és számos foglyot szabadított ki. Három nappal később, szeptember 4-én hajnalban a Borsai-hágónál megütközött a tatár fősereg és a máramarosi katonaság, melyet támogatott a Lupu Sándor (Şandru Lupu) pópa által vezetett helyi lakosság. Több mint 300 katona és népfelkelő zárta el tatárok menekülési útvonalát kelet felé és állított csapdát a kivonuló martalócoknak. A csatában mintegy 6000 tatár esett el, és kb. 6000 foglyot kiszabadítottak. Más forrás szerint a tatárok vesztesége ~8000 fő volt és több mint 7000 fogoly nyerte vissza szabadságát.

A vár pusztulása

Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!
(Kölcsey Ferenc: Huszt)

Az egyre elhanyagoltabb várat 1748. július 27-én hatalmas vihar rongálta meg. Mária Terézia elrendelte helyreállítását, de a máramarosi főispán az erődítmény rozoga állapota miatt lemondott annak felújításáról. 1750-ben a Helytartótanács rendeletére fegyverzetének nagy részét leszerelték, és Kassára, valamint Nagyváradra szállították el.

Gervay Péter várnagy halála után néhány hónappal, 1766. július 3-án este a várat 3 villámcsapás érte. Kigyulladt a tető, a gyorsan terjedő tűz lángba borított több épületet – a várnagy lakrészét, a kocsmát és az óratornyot –, majd a leszakadó, égő gerendák eltorlaszolták a vár egyetlen kijáratát, az alsóvár kapuját. Az erődítményben található számos épület tetőszerkezete leégett, csupán a kormos, meredező falai maradtak meg.

A tűzeset leírása

„...iszonyu égi háboru támadt és a villám, melly borzasztó sürüséggel hullott alá, egyszerre három helyen ütött be a vár különböző részeibe, nevezetesen a várnagy szobái felett álló kéménybe, – a korcsma körül, – és a várbeli toronyba, hol a katonák közül négyen esti harangozással foglalkoztak, s közzülök kettőt, Forstner Lőrinczet és Máté Andrást, a villám lesujtott, kik szörnyü halált halva, a kevés percz mulva sebesen elterjedt tüz által annyira elégtek, hogy egyiknek csak csontjait szedhették össze, a másiknak pedig kezei és lábai égtek el, ezeket a tüz után egy koporsóba téve temették el. E tüz sebesen terjedvén, menthetetlenül megégett csaknem minden; a kapitány szobái beégtek, a sütőháza és fütéshez való eszközök; nagy félelemben voltak, hogy ha a puskapor raktárba behatolhat a tüz, iszonyu fellobbanás fog lenni, futott ki merre tudott, csakhogy magát menthesse, nem gondolva semmit is a hátramaradókkal. Végre a vár kapuinál levő épületek is tüz martalékai levének. Részint a vár főépületéről lehulló tüzes gerendák, részint az ott égő épületek elzárták az utat azok elől, kik még reménylték a tüzet elolthatni, s kik tehát még benn voltak: azonban iszonyodva látták, hogy az ut előttük egészen zárva van, s többé a rendes uton nem lehet szabadulniok. – Illy körülmények közt a várbeli káplány, Schotta Felician, éjjeli 11 órakor társaival együtt három hágcsót (lajtorját) kötött össze s a kápolna falai mellett leereszkedtek, magukkal hozván a templom szent edényeit is; a vár pedig menthetetlenül leégve, füstös és kormos égbe meredező falaival maradt, mellyek soha azontul fel nem épittettek, az idő mostoha fogai alatt naponként omladozott, s ma már a nyugati oldalon állanak csak fenn a falak olly jelentékenyen, mint azt rajzolatunk elég hiven mutatja. Belsejében látszanak még az osztályok közfalai, valamint a várat környező kőfalak is, mellyek azonban szinte az idő által, s meglehet romboló kezektől is nagyon alacsonyra olvadtak” (Eredeti helyesírás)

1773-ban József főherceg, a későbbi II. József (1780–1790) megszemlélte a várat, és nem járult hozzá újjáépítéséhez. A várszemle eredményeként 1776. január 12-én úgy rendelkezett, „hogy Huszt és Murány várakban többé ne legyen őrség, a várban levő hadiszerek más helyre szállítandók, a vár épülete a kincstár használatára adassék át!” A kapukat berakatták, a helyőrséget és az eszközöket a munkácsi várba telepítették át. A nagy tűzvész utáni első évtizedekben a vár állapotromlása aránylag csekély volt, 1796-ig még állt a lőportorony, a várkápolna, az óratorony, nem romlott jelentősen a falak állapota. Utolsó épen maradt tornya 1798 nyarán dőlt le. 1799-ben a királyi kincstár engedélyezte köveinek felhasználását a huszti római katolikus templom (Szent Anna templom), valamint a kincstári ingatlanok építésénél. Ekkor bontották el a vár keleti oldalát.

János főherceg, I. Ferenc császár öccse 1819-ben tekintette meg a várromot: „A várba maga a herceg is gyalog ment fel [...] minden helyet megszemlélt, s a mint később megtudtam, azt ítélte felőle, hogy azt hadi készülékekre, muníció tartására és őrzésére még igen alkalmassá lehetne tenni. E várral azonban tovább semmi sem történt, míg végképen el pusztult…” Valószínűleg ez volt az utolsó alkalom, hogy a Habsburg–Lotaringiai-ház valamely prominens tagja személyesen foglalkozott volna a huszti vár további sorsával. Hát évvel a főhercegi várlátogatás után Kölcsey Ferenc is megtekintette a romokat, ezt követően született meg a híres epigramma első változata, a Régi várban (1825).

A 21. században

Emléktábla

A vár makettje

A vár még romos állapotában is érdekes, a környező hegyek és a látogatók lába előtt elterülő Máramarosi-medence látványa mindenkit kárpótol a ~160 méteres szintkülönbség leküzdéséért. A 2000-es évek elején szinte teljesen benőtte a növényzet: „Gyéren látogatott kirándulóhely, melyet lassan végleg felver a gaz, visszafoglal-beborít az erdő. A néhány esztendeje még áttekinthető, a növények zöld tengere ostromolta huszti romok mára már alulmaradtak e küzdelemben. Úgy tűnik, végleg.” 2017-ben a helyzet jelentősen javult.

A vár bejárata előtt, a Nyári-bástya alatt 2016-ban Kölcsey-emléktáblát helyeztek el, melyen a következő szöveg olvasható ukránul és magyarul: „E romok ihlették Kölcsey Ferencet a Himnusz költőjét Huszt című híres epigrammájának megírására, melynek örökérvényű üzenete: »Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort; Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!« Az ukrán nyelvű idézet Skrobinec J. fordítása”. Az emlékjel felállításában jelentős szerepet játszott a KMKSZ helyi alapszervezete és több huszti vállalkozó.

Egy európai uniós projekt (HUSKROUA/1702/3.1/0083) keretében 2019 és 2022 között felújították a huszti várba vezető utat és annak környezetét. Ekkor építettek egy díszes, kovácsolt vaskaput a Várhegyre vezető út elejére. 2020 szeptemberében a kapu előtti térre került Kolodko Mihály Sókereskedő című miniszobra. Szintén a téren található a vár bronzból készült makettje, melynek talapzatán olvasható Evlija Cselebi török utazó leírása az erődítményről. A várba vezető út mellett, 300-400 méterre a kaputól állították fel 2023 szeptemberében azt a sisakos, macskafejes szobrot, amely az első ismert várkapitánynak, Macska Domonkosnak állít emléket. Az acélból készült mű Roman Haidelbacher (Роман Гайделбахер) munkácsi kovács alkotása. A macskafej, a 14. századi sisak és a kardmarkolat rozsdamentes acélból készült, így nem igényelt további felületkezelést. Szintén 2023-ban készült el a vár 1:20 méretarányú makettje is, amely az 1763-as állapotnak megfelelően ábrázolja az erődítményt és a macsakafejes szobor közelében található.

Régészeti kutatása

Poltura (1704)

A huszti vár kulturális, műemléki jelentőségéhez, a fordulatokban gazdag történetéhez képest az erődítményben, illetve annak közvetlen környezetében korábban csupán jelentéktelen régészeti feltárások voltak. 2017 őszén a Huszti Várbarátok Köre szervezett egy alaposabb bozótírtás a vár területén, ekkor néhány nagyobb fát is kivágtak. Ennek eredményeként a várrom megmaradt falai jobban láthatóvá váltak, ugyanakkor elkezdtek gyorsabb pusztulni. 2018-ban szakmai egyeztetések sorozata után kidolgoztak egy kutatási és állagmegóvási tervet, amely hosszú távon lehetővé tenné a vár biztonságos turisztikai hasznosítását. 2019 áprilisában a Tiszta Kárpátalja Mozgalom szervezésében végezték el a terület bozótírtását, takarítását. 2019 nyarán az Ungvári Nemzeti Egyetem szakemberei – a Teleki László Alapítvány és a huszti önkormányzat támogatásával – egy hónapon keresztül feltárást végeztek a vár területén. A régészek két szelvényt nyitottak: az egyiket a felsővárban található várkapitányi palota területén (3,70 x 6,0 m), a másikat meg a felsővár udvarán (4,0 × 14,0 m), a Bubnói-bástya és a Nyári-bástya között. Az ásatási helyeket a szakemberek úgy választották ki, hogy a lehető legkisebb mértékben veszélyeztessék az instabil romfalakat, illetve munkavédelmi szempontból biztonságos legyen a feltárás. Az első szelvényben a kultúrréteg maximális vastagsága elérte az 5 métert, a másodikban meg 1,2 és 1,6 m között változott. Az ásatás során kerámia- és csempetöredéket, pénzérméket (például Hunyadi Mátyás dénárjait, II. Ulászló dénárjait (1509, 1515), egy szöggel átütött, 1707-es rézpolturát a Rákóczi-szabadságharc idejéből), hamis pénz gyártásához szükséges rézlapkákat (a várban I. Ferdinánd dénárjait hamisították), ólomgolyókat, számszeríjhegyeket, illetve pipafejeket találtak a kutatók. A régészeti adatok és a történelmi források kritikai elemzése után arra a következtetésre jutottak a feltárást végző szakemberek, hogy a vár első részei a 14. században épültek, a 15., majd a 16. században jelentős átépítés történt a huszti erődítményben, végül a 18. században fejeződött be az itteni lakóépületek használata. A feltárások folytatását megakadályozta a Covid-járvány, majd az orosz-ukrán háború.

Virtuális rekonstrukciók

2018-as rekonstrukció

2014-ben készült el a vár első ismert 3D-rekonstrukciója. A rekonstrukciót Váradi Dezső (1910–1975) építész, műemlékvédelmi szakértő váralaprajzának felhasználásával alkotta Cseke György grafikus és Fodor Zsolt animátor. A látványtervet bemutató videó: A huszti vár 3D-rekonstrukciója.

A következő rekonstrukciót 2018-ban készítette a kijivi Bohdan Serehij építészmérnök, az Újjászületés. Huszti vár alapítvány kuratóriumának elnöke, aki már több mint 30 éve kutatja az erődítmény történetét, építészetét. Az alapítvány célja a huszti vár, az egyedülálló 14-18. századi, országos jelentőségű műemlék megőrzése és újjáépítése. Az erőd arculatváltozását a 13. századtól a 18. századig bemutató videó: A huszti vár építészeti korszakai.

A virtuális rekonstrukciók sorozatában 2022 volt a következő fontos állomás, amikor is egy lembergi startup – Chameleon Age – elkészítette a huszti erődítmény VR-rekonstrukcióját. A látványtervet bemutató videó: Khust AR.

A vár az irodalomban

Ilyennek láthatta Kölcsey

Bornemisza Péter 16. századi költő, író, Balassi Bálint nevelője több versét Huszt várában írta: Cantio szent János látásáról, Cantio optima (1577?). Az ördögi kísírtetekről szóló prédikációiban külön kitért a huszti várban látott dolgokra.

A közismert Kölcsey-epigrammának van egy korábbi, hatsoros változata, amit 1825 májusában vetett papírra a költő: „Bús düledékeiden, ó Husztnak vára megállék; Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold. Szél kele most, szakadott a fal, s a visszanyögő hang; A szirt erdeje közt zúg vala lábam alatt. S hév kebelem dobogott, s e könny, mely forra szememben; Titkosan omladozó szent Haza, néked ömölt.” (Régi várban)

A magyar romantikus regény megteremtőjének, Jósika Miklósnak egyik regényében is szerepel a vár, illetve annak parancsnoka. A Jósika István című, 1847-ben írt művében megjelenik II. Gázi Giráj krími kán több tízezres seregének betörése Máramaros területére. A regényes változat szerint Kornis Gáspár huszti várparancsnok egy váratlan támadással megfutamította a tatár sereg egy részét: „Rendetlen, de dühös harc kezdetett. A magyar őrsereg szét nem vált. Kornis Gáspár úgy intézte a támadást, mi kép a legelszántabb védelem dacára, isszonyu vérontást tevének a tatárok közt, kik egy órai csata után eszeveszett futásnak eredtek...”. A sikeres rajtaütés után a zsákmánnyal visszavonuló magyar sereget Huszt közelében utolérik a tatárok: „Huszth nem oly távol volt, s így mintegy 90 ember veszte után sikerült azon pillanatban Huszthra érni a sereg maradványaival s a kapuhidat felhúzni, mikor a tatárok, dühös ordítozások közben körülözönlötték azt...” Ezzel szemben a valós történelmi adatok azt mutatják, hogy Kornisnak ajándékokkal – „hat lóval, szekérrel s több e vad nép előtt kedves dolgokkal” – sikerült elérni a krími tatár sereg elvonulását. Jósika Miklós fiatalabb kortársának, Gaal Józsefnek első regényében, az 1836-ban írt Szirmay Ilona című műben is hangsúlyosan jelenik meg Huszt vára. A cselekmény szerint Pintye Gregor, a híres környékbeli betyár ostrom alá vette a várat és huszonnégy faágyúval lövette az erődítményt. A védrendszer állapotáról ezt írta Gaal: „Huszt egy magos hegyen fekszik, és hajdan erős jól fegyverkezett vár volt, mely az erdélyi hadak idejében több ostromot állott ki, ezek porhadó falain nyilván nyomokat hagyták, azonban elbeszélésünk idejében már a magyar várak nagy része romló félben volt, s Huszt többekkel együtt fegyverkezetétől is megfosztaték, nehogy talán új támadás alkalmával a pártosok használhassák; e felett körül a várnál magasabb hegyek emelkedtek, melyekről könnyű vala a bástyákat összelőni. S a repedt falak legfeljebb is kevés ideig tartó ellenállást ígérhettek, a hajdan mély árkok itt-ott fűvel és bokrokkal voltak benőve, másutt a földdel egyenlők. Az egész várat két rozsdás vas ágyú védé, s vagy harmincz-negyven ember, nagyobbrészt szigeti hajdúk és sóaknászok.”

Az illusztrátor képzeletében (1905)

Országh (1875)

Jókai Mór A huszti beteglátogatók című történelmi kisnovelláját 1860-ban szintén a máramarosi erődítmény fordulatokban gazdag történelme ihlette. A várral kapcsolatos művek közül a legkülönlegesebb a díszes bőrkötésű, középkori kódexre hasonlító Huszt vára s vele Máramaros megye története című monográfia, amelyet 1872 és 1875 között készített Országh Antal ismert grafikus, fényképész.

Egy feltételezett helyi népmonda irodalmi feldolgozását készítette el a huszti születésű Horváth Ödön jogász, jogakadémiai tanár. A huszti Pirosdomb című elbeszélése a Szilágyi István máramarosszigeti tanár tiszteletére kiadott díszes albumban jelent 1885-ben.

Úgy tartják, hogy a tatárjárás idején a Kárpátok lábánál lévő várat Huszth nagyúr birtokolta. Mielőtt hadba indult Batu kán ellen, kislányát, Ilonát a nagyanyjához menekítette. Feleségét és fiát, Csabát pedig a várban hagyott csekély számú katonára bízta. A muhi csatavesztést sikerült ép bőrrel megúsznia, és sietett haza, hogy erős várában rejtőzzék el a tatár elől. Várát azonban a tatárok szétrombolták, nejét és fiát rabláncra fűzve magukkal vitték. Az úrnő a rabságot nem sokáig bírta, meghalt, a fiút pedig tatárként nevelték, fel. A kán udvarában egy ősz hajú öreg Csaba gyerekkori nyelvén sokat beszélt egy szép országról, ahol oly boldogan éltek az emberek. Rábírta a fiút, menjenek el ebbe az országba: Magyarországra.
Az eltelt 18 év alatt Huszth újjáépíttette várát, és megparancsolta, a vár környékén megjelenő minden tatárt azonnal végezzenek ki. Ilona szépséges kisasszonnyá lett. Testvérbátyja és édesanyja emlékét pedig csupán egy kápolna őrizte.
Az öreg és Csaba megérkeztek e földre. Az öreg, aki már nem is remélte szeretett hazájának viszontlátását, a nagy örömbe és boldogságba belehalt. A fiú épp eme vár melletti erdőben haladt el, amikor arra lett figyelmes, hogy egy hölgyre hatalmas szörnyeteg támadt. Bárdjával lekaszabolta a szörny fejét, s így megmentette annak a hölgynek az életét, akiről nem is sejtette, hogy saját húga. A hálás lány kérte, maradjon várukban egy ideig, Csaba pedig örömmel vette ezt. Kapcsolatuk egyre jobban elmélyült, de az ármány az egyik tisztviselő személyében mindig követte a két fiatalt. Egy alkalommal, amikor Csaba elmondta a leánynak, hogy ő tulajdonképpen tatár, a fiú válláról félrecsúszott a ruha, és a leány megpillantotta a vállán azt az anyajegyet, mely a családjuk sajátossága volt. Ilyen anyajegy ékeskedett Ilona vállán is. A féltékeny és gonosz tisztviselő meghallván, hogy az ő ellenlábasa tatár, azonnal hívta bakóit, és a vadászaton lévő Huszth távollétében elrendelte az ifjú kivégzését. Hiába siránkozott Ilona, aki már megbizonyosodott az igazságról, a fiú feje porba hullott. A hazaérkező Huszth önnön szemével győződött meg arról, hogy parancsával saját fia halálát okozta. Halott gyermeke mellett nem látta életének további értelmét, és tőrét maga ellen fordította. Fájdalmában Ilona megőrült, és örökre a sötét erdőkbe menekült. Alkonyatkor jár csak vissza az ártatlanul kiomlott vértől vörössé vált dombra, hogy hajnalig tartó zokogással figyelmeztessen mindenkit erre a tragédiára.

Ifj. Pap József 1909-es beszámolója szerint az elbeszélést széles körben ismerték Máramaros vármegyében. A népmonda Horváth-féle feldolgozása – A huszti Vörös domb címmel – szerepel a Keresztyén Balázs által szerkesztett 1992-es kárpátaljai mondagyűjteményben.

A Máramarosi Általános Tanító-Egyesület fennállásának 25. évfordulóján tartott ünnepségen, közel 1000 fős hallgatóság előtt, elszavalták Tanfi Iván tanár, költő Huszt várának tövében című versét. A Légy üdvöz Husztnak ős fejedelmi vára! Te büszke szirttető köszöntelek! kezdetű óda 1896. május 26-án hangzott el Huszton az egyesület közgyűlésén.

A képzőművészetben

Hollósy Simon (1896)

Paur Géza (1900)

A millenniumi ünnepségekre készülve Máramaros vármegye felkérte a híres földijüket, a máramarosszigeti születésű Hollósy Simon festőt, hogy készítse el a huszti várat ábrázoló festményt. A 145,5 x 196,5 cm méretű kép csak 1896 őszén készült el, így a vármegye az olajfestménnyel már nem vehetett részt a millenniumi tárlaton. Kisebb botrány alakult ki a kép átadása során. Az 1940-es években a tordai néptanács raktárában kallódott, később a szigeti néprajzi és természettudományi múzeumban őrizték, innen 1992-ben elrabolták, majd 1994-ben az Interpol felkutatta. Jelenleg a Máramarosi Múzeum részeként működő máramarosszigeti Mihályi-házban őrzik.

Paur Géza (Nagyvárad, 1870 – Budapest, 1945) festő, illusztrátor az 1880-as évek vége felé Münchenben Hollósy Simon köréhez tartozott. Paur A huszti vár című festményét Morelli Gusztáv neves fametsző litografálta Az Osztrák–Magyar Monarchia Írásban és Képben kiadvány részére.

A népi emlékezetben

A várral kapcsolatos mondák közül a legismertebb a Piros-domb mondája. A kárpáraljai ruszinok körében elterjedt az a történeti monda, amely szerint Pintye betyár hatalmas faágyúval lerombolta a huszti vár erős falait: „egyetlen ágyúlövéssel romba dönti a várat”, „ráomlasztva a falakat az ott összegyűlt urakra”. Ennek a mondának a lenyomata az Avas-hegység egyik dombjának a neve: Pintye kútja (495 m), amely a Várheggyel szemben terül el a Tisza túloldalán. Állítólag erről a helyről lőtte a híres betyár a várat.

Ivan Szenyko (1937–) ukrán néprajzkutató szerint vándormotívumként megjelennek a vár titkos alagútjairól szóló történetek vagy az, hogy a vár kútjába eresztett kacsa a Tiszában kötött ki, ezzel „igazolva” a várkút és a folyó közötti kapcsolatot. A titkos alagút megjelenik a Piros-domb mondájában (Horváth Ödön, 1885) is, amely szerint a 13. században a mongolok az alagúton keresztül jutottak be az erődítménybe és foglalták el azt.

Mindennapi élet a várban

2 oldal az 1678-as leltárból

A huszti vár mindennapi élete leginkább a korabeli leltárakból, a hivatali és magánlevelezésből, illetve a szórványos említések alapján rekonstruálható. Egy 1704-es várleltárból, amit Buday Zsigmond kuruc főinspector készített, kiderül, hogy átlagosan 100–130 fő között változott a helyőrség létszáma. A várnak volt fő- és vicekapitánya, valamint egy hadnagy a várhajdúk közvetlen parancsnokaként. A főkapitány és a helyettese azonos zsoldot kaptak, évi 400 magyar forint volt a fizetségük, ezenkívül számos, természetben adott juttatásban részesültek: kaptak bort, ecetet, búzát, ludat meg aszaltszilvát stb. A hadnagy havi zsoldja 8 magyar forint volt, egy hajdúé meg 3 forint, amihez nem járt pluszban élelem. Siegmeth szerint békeidőben a várőrség 100 gyalogosból és 50 lovasból állt, viszont háborúk idején jelentősen megnőtt a gyalogság létszáma (400 fő). 1709-ben a helyőrség létszáma a következő volt: egy várkapitány, egy hadnagy, két zászlótartó, dobos, 11 altiszt, 75 közlegény, kovács, írnok és küldöncök, összesen 105 fő.

A Cselebi-féle várleírás figyelmetlen olvasata ahhoz a hibás feltételezéshez vezethet, hogy a vár tetejét színes cserepek fedték, miközben a török utazó a Várhegy alatt elterülő város tetőiről, illetve templomairól számolt be. A valóságban a vártetőket fazsindellyel fedték le, ami állandó karbantartást igényelt. Pénzhiány miatt a szükséges karbantartások rendszeresen elmaradtak, egyébként a fazsindellyel fedett tetők meglehetősen tűzveszélyesek voltak, ez magyarázza a villámcsapások miatt kialakuló jelentős tűzkárokat, például 1766-ban. Máskor egy nagyobb nyári vihar teljesen letarolta a rossz állapotban levő vártetőket, mint például 1706-ban vagy 1748-ban. Emberi mulasztás miatt is sérültek az erődítmény épületei: 1692-ben a felsővárban felrobbanó puskapor megsemmisítette a tiszti lakhely tetőzetét, így ezek a várrészek elkezdtek beázni, illetve a megsemmisült tetőről már nem lehetett vizet gyűjteni a fellegvárban található ciszternába, ezzel jelentősen megcsappant a rendelkezésre álló vízkészlet. Működő várkút hiányában 1697-ben egy rendelet kötelezte a huszti és viski lakosságot, hogy vizet szállítsanak a várba.

Míg Bornemisza Anna idején a vár jól feltöltött raktárakkal rendelkezett, addig a Rákóczi-szabadságharc az erődítményt „tépett, megviselt és leromlott állapotban lelte. [...] a hadmérnöki rajzok is mind arról tanúskodnak, hogy nagyszabású helyreállítási munkákra lenne szükség...” Ebben az időszakban a várparancsnokok – Pap Mihály, Móricz István – rendszeresen beszámoltak a szabadságharc vezetőinek a huszti fellegvárban tapasztalható számos hiányosságról, azonban ezeket állandó pénzhiány miatt csak részlegesen sikerült orvosolni. 1706-os levelében Pap Mihály várkapitány így írt a problémákról: „Az egész várban sohul jó csatorna nincsen, mind elhasadoztak, — essős üdőben mindenütt egyaránt csorog, az kőfalakat mossa s bolthajtásokat vesztegeti, az kőrakás lefelé hull s omol miatta, és így az egész kőfal veszendőben van.”

A fennmaradt várleltárakból (inventáriumokból) kiderül, hogy milyen tűzérségi eszközökkel volt felszerelve a vár. Az Apafi-korban − I. Apafi Mihály (1661−1690), II. Apafi Mihály (1681−1701) − még körülbelül 80 löveg védte a várat. A Rákóczi-féle szabadságharc idején már sokkal kevesebb eszköz – összesen 10 ágyú és egy seregbontó – állt a kuruc helyőrség rendelkezésére. A huszti vár néhány nagyobb agyúja:

• Filemile: 30 fontos, amely 1669-ben az Emberfő-bástyán volt elhelyezve, 1704-ben a Nyári-bástyán (700 db ágyúgolyó);
• Dobos: 18 fontos, amely 1704-ben a Nyári-bástyán volt felállítva;
• Sípos: 18 fontos, amely 1704-ben a Nagyvárta-bástyán volt felállítva (1300 ágyúgolyó).

Érdekességek

Castellum

1904

Huszttól légvonalban 245 km-re keletre levő Kamjanec-Pogyilszkij óvárosában található egy olyan szabadtéri múzeum, melyben Ukrajna nevezetesebb várait mutatják be makettek segítségével. Itt látható a huszti vár 1:40 méretarányú makettje. A makettek érdekessége a sötétedés után felkapcsolt belső világításuk.

2009-ben Miroszlav Kalinics (Мирослав Калинич (ukránul)) huszti festő és közéleti aktivista készített egy grafikát, amely fénykorában ábrázolja a várat. Az erősség nyugati látképe alatt látható a huszti református templom, illetve a vár számos korabeli hadmérnöki felmérésen szereplő alaprajza. Egy alvó medve Kárpátalja címerét öleli.

Egy 1904-es képeslap tanulsága szerint a várban volt kilátó, amit 1882-ben a Magyarországi Kárpát Egyesület máramarosi osztálya épített a huszti várban.

Galéria

• 
  Soós Elemér (1885)
• 
  Dörre Tivadar (1889)
• 
  2006-ban
• 
  2023-ban
• 
  Bronzmakett 3D-ben

Források

• ↑ Buday: Thaly Kálmán (1889). "A huszti vár leltárai 1704- és 1706-ból" (PDF). Történelmi tár. 3 (12): 193–198.
• ↑ Deschmann: Deschmann Alajos (1990). Kárpátalja műemlékei. Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület. ISBN 963 555 7310.
• ↑ Gulyás: Gulyás László (2014). Városfejlődés a középkori Máramarosban (PDF).
• ↑ Koncz: Koncz József (1892). "A huszti vár lövő szerszámainak leltára" (PDF). Hadtörténelmi közlemények. 5 (1): 133–140.
• ↑ Kovács: Kovács Sándor (2004). Bús düledékeiden... Kárpátalja középkori várépítészeti emlékei. Minerva Műhely. ISBN 963-214-461-9.
• ↑ Kovács II.: Kovács Sándor (1999). Kárpátaljai útravaló. Püski Kiadó. ISBN 963-9188-23-9.
• ↑ Prohnenko: Ihor Prohnenko (2019). "Питання датування Хустського замку (A huszti vár datálásának kérdése)". (ukránul)
• ↑ Serehij: Bohdan Serehij (2018). "Huszt vára – A századok mélyéből".
• ↑ Siegmeth: Siegmeth Károly (1881). Máramarosi úti vázlatok IV (PDF).
• ↑ Szoleczky: Szoleczky Emese (2002). "A huszti vár ábrázolás-történetéhez". In Kovács Tibor (ed.). A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Évkönyve II. kötet (PDF). 5–53. o.
• ↑ Szoleczky II.: Szoleczky Emese (2016). "A huszti vár a Rákóczi-szabadságharcban". In Horn Ildikó; et al. (eds.). Művészet és mesterség. 415–450. o. {{cite book}}: Explicit use of et al. in: |editor= (súgó); Unknown parameter |coauthors= ignored (|author= suggested) (súgó)
• ↑ Zubánics: Zubánics László (2015). "A beregi, ungi és máramarosi várak szerepe a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcban". Világok végein – Északkelet-Magyarország a XVI–XVIII. században: politika, gazdaság, kultúra (PDF).

Videók

• ↑ Huszt: Ihor Prohnenko (2019. augusztus 10.). Folytatódik a huszti vár régészeti feltárása. Hozzáférés: 2026. június 18.(ukránul)
• ↑ Studio: Az első leletek. M-Studio. Hozzáférés: 2026. június 23.(ukránul)
• ↑ Zsilenko: Ihor Prohnenko, Zsilenko Mária (2020). A huszti vár régészeti kutatásai. Hozzáférés: 2026. június 18.

További információk

• Pap József (1909). Adalékok Máramaros vármegye történetéhez.
• Várady Gábor, ed. (1902). Máramarosi emlékkönyv (PDF).
• Szoleczky Emese (2008). "Az igazi huszti kaland". In Krász Lilla, Oborni Teréz (ed.). Redite ad cor. 281–290. o.
• Újjászületés. Huszti vár alapítvány (2019). A huszti vár télen. Hozzáférés: 2026. június 23.

Kapcsolódó szócikkek

• Kárpátalja várai