Észak-koreai irodalom
Az észak-koreai irodalom története Korea kettészakadásával kezdődik. A szocialista államberendezkedés az irodalomra politikai eszközként tekint, melynek feladata kezdetben az új szocialista társadalmi berendezkedés elősegítése, majd az észak-koreai eszmék, a dzsucse propagálása lett. Az irodalom központi témakörei a Kim család dicsőítése, a szocialista ország felsőbbrendűségének hirdetése, valamint a külső ellenség, az Amerikai Egyesült Államok és Dél-Korea kritikája.
Története[szerkesztés]
1940-es és 1950-es évek[szerkesztés]
Észak-Koreában a kettéválást követően az irodalom elsődleges szerepe a kommunizmus eszméjének terjesztése, az új szocialista társadalom kiépítésének segítése volt. 1946-ban megalakult az Észak-koreai Irodalmi és Művészeti Szövetség, melynek legfontosabb tagjai, Ri Gijong () (리기영, 1896–1988), Han Szorja () (한설야, 1901–1963), An Hamgvang () (안함광, 1910–1982), Szong Jong () (송영, 1903–1979), Pak Szejong () (박세영, 1902–1989) és Ri Donggju () (리동규, 1913–1951) Szöulból Phenjanba költöztek, hogy a számukra megfelelő ideológiát kövessék. A korszakra a szocialista realizmus és a forradalmi romantika volt jellemző.[1]
A kezdeti időszakban az orosz-koreai származású Cso Gicshon () (조기천, 1913–1951) került középpontba olyan versekkel, mint a Tumangang () (두만강; „Tumen folyó”) vagy a Ttangi nore () (땅의노래, „A föld dala”). A korszak másik prominens költője Kang Szunghan () (강승한, 1918–1950) volt, aki a Hallaszan () (한라산, „Halla-hegy”) című költeményével vált ismertté 1948-ban. A prózát olyan írók dominálták, akik már a gyarmati időszak alatt is a proletár irodalmat szorgalmazták, beleértve Ri Gijong ()ot és Han Szorját () is.[2]
A koreai háborút követően a párt tisztogatásokat végzett és számos, délről érkezett írót eltávolítottak az irodalmi körökből. A megmaradt írók feladata az újjáépítési és gazdasági propaganda terjesztése lett. Megjelentek az olyan művek, melyek Kim Ir Szen japánellenes hősiességét és a háború alatti vezetői képességeit dicsőítették, valamint kritizálták az amerikai katonai politikát és a dél-koreai társadalmat.[3] A prózai művek a munkások mozgósítását, buzdítását tűzték ki célul, az újjáépítési munkálatok elősegítésére. Ezek a regények, mint például Jun Szedzsung (윤세중, ) Sirjon szogeszo () (시련 속에서, „Nehézségben”) című munkája, az egyéni boldogulás feladását, az osztályszolidaritást hangsúlyozták, ünnepelve a munkások erőn felüli igyekezetét. Ebből az időszakból két regény emelkedik ki, az egyik Cshö Mjongik (최명익, ) Szoszandesza () (서산대사) című műve, mely a 16. századi japán megszállás idején játszódik, főszereplője egy szerzetesekből álló hadsereg. A történet analógiája azonban a koreai háborúnak, amikor az ENSZ serege megtámadta Phenjant. A másik, kritikailag elismert mű Ri Gijong () Tumangang () (두만강; „Tumen folyó”) című, három részletben kiadott regénye, mely a Csoszon ()-dinasztia összeomlásától a japán gyarmatosítással bezárólag vizsgálja, hogyan formálódik osztállyá a parasztság. Az író itt is hű marad a szocialista realizmushoz, és összefonja Kim Ir Szen ideológiai küzdelmét a parasztok feudalizmus elleni harcával.[4]
1960-as és 1970-es évek[szerkesztés]
Az 1960 utáni irodalom központi témája a dzsucse, valamint a „nemzeti irodalmi forma” megteremtése, ami Peter H. Lee szerint „a proletárok által vezetett marxista-leninista forradalom művészi kifejezésmódjának tekintett japánellenes forradalmi irodalom elpusztíthatatlan modellként szolgált, melyet a szocialista irodalomnak mindenképp imitálnia kellett.”[5] A dzsucse-irodalom a 70-es évekre teljesen elfogadottá és elterjedtté vált Észak-Koreában és három kategóriára osztható. Az első Kim Ir Szen munkásságát élteti, a második a koreai szocialista állam nagyságát hangsúlyozza, a harmadik pedig a Dél-Koreával való „forradalmi újraegyesülést” propagálja. A legfontosabb ezek közül Kim Ir Szen éltetése volt, a Kim család alapján számos irodalmi hős született. Ez a tendencia a költészetben is megfigyelhető. Olyan sok, Kimet éltető vers született azóta, hogy az óda (송가, szongga ()) műfaján belül saját kategóriája létezik. Számos irodalmi mű központi témája a szocialista nemzet felépítése, Kvon Dzsongung (권정웅, ) Pegilhong () (백일홍, „Rézvirág[* 1]”) című művének főszereplője például egy vidéki vasúti őr, akinek a felesége inkább városban szeretne lakni, de aztán férje és a férfi munkatársainak önkéntességéből fakadó lelkesedés őt is magával ragadja és végül maga is jelentkezik a munkára.[6]
1980-as évek[szerkesztés]
Az 1980-as évekre két irodalmi trend volt a jellemző: a Kim Dzsongil ()-féle dzsucsepolitika propagálása és a dél-koreai történések éles kritikája, ellentétbe állítva a „szocialista állam nagyságával”. Kim ábrázolása eltér apjáétól, nem forradalmi hősként ünneplik, hanem bölcs humanistaként, aki sokszor nem főszereplője a műnek, hanem a probléma megoldójaként, és az „emberi szeretet megtestesítőjeként” jelenik meg, aki hétköznapi emberek hétköznapi gondjaival foglalkozik. A Dél-Koreára összpontosító művek jórészt a kvagndzsui felkeléssel foglalkoznak, és eltorzítva, egyoldalúan mutatják be az eseményeket, felnagyítva a dél-koreai szegénységet, mindezt annak érdekében, hogy hangsúlyozzák a szocialista berendezkedés felsőbbrendűségét.[7]
1990-es évektől[szerkesztés]
Az 1990-es évek előtt az észak-koreai irodalomra jellemző „szocialista éden”-megközelítés, ahol mindenki egyenlő, nemre, korra, foglalkozásra való tekintet nélkül és boldogan, idilli körülmények között él, elkezdett realisztikusabb formát ölteni, amihez hozzájárult a '90-es évek közepén kitörő éhínség is. A korábban változatosan étkezőnek és boldognak ábrázolt parasztok a 20. század végi, 21. század eleji művekben már élelemhiánnyal küzdenek, a húst felváltja a burgonya és a kukorica, és bár az emberek továbbra is „osztoznak a szocialista értékekbe vetett hiten, legalább néha érezhetik magukat fáradtnak, unottnak vagy fásultnak.”[8] A párt tisztségviselői sem jelennek meg már angyali jótevőként, akik finoman segítik az emberek boldogulását, hanem sokszor kemény és követelményeket támasztó vezetőkét tűnnek fel, akik megszervezik az emberek életét és munkáját. E miatt az irodalmi váltás miatt több kritikus is úgy véli, Észak-Koreában most már megengedett, hogy más témákról is írjanak, és az enyhe kritika is elfogadott. Tatiana Gabroussenko, az Ausztrál Nemzeti Egyetem kutatója szerint azonban ezek a művek nem szállnak szembe a szocialista ideológiával, a korábban felépített dzsucse-értékrenddel, és társadalmi kritikát sem fogalmaznak meg. A hősök szenvedését, az ország problémáit nem a rendszer okozza, hanem a külső ellenség (az USA, Dél-Korea), akik miatt több pénzt kell költeni a védelemre (a hadseregre).[9]
Megjegyzések[szerkesztés]
- ↑ Zinnia elegans, a Heliantheae nemzetségből
Jegyzetek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- ↑ Gabroussenko:
Tatiana Gabroussenko (2009). „North Korean "Rural Fiction" from the Late 1990s to the Mid-2000s: Permanence and Change”. Korean Studies 33, 69-100. o. (Hozzáférés: 2015. február 6.) , via JSTOR - ↑ Lee: szerk.: Peter H. Lee: A History of Korean Literature [archivált változat]. Cambridge University Press (2003). ISBN 9781139440868 [archiválás ideje: 2014. november 29.]
| Történelem |  | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Gazdaság |
| ||||||
| Földrajz | |||||||
| Kultúra |
| ||||||
| Társadalom és politika |
| ||||||
| Közigazgatás |
| ||||||
