Phanszori

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
phanszori
Phanszori (Pansori)-előadás
Phanszori-előadás

Stíluseredet sámánénekek, népdalok
Kulturális eredet koreai
Hangszerek puk, csanggu
Csingukmjongszan
Szong Mangap által előadott hoduga 1934-ből
Nem tudod lejátszani a fájlt?

A phanszori (hangul: 판소리nyugaton pansori?) vagy koreai népi opera egy narratív zenei előadásmód a koreai kultúrában, hasonló az énekbeszédhez. Az előadás szereplői az énekes, aki énekkel, narrációval és dramatizált testbeszéddel, kezében legyezővel egy történetet mesél el, és a dobos, aki kíséri. Az előadás több órás is lehet.[1]

A phanszori a phan („tér, szabadtér”) és szori („hang” vagy „éneklés”) szavak összetétele, eredetileg ugyanis nyílt tereken, például piactereken léptek fel az előadók. A műfaj eredete a 17. század végére vezethető vissza, valószínűleg a sámánénekekből fejlődött ki. Ma már csak öt eredeti phanszoriművet ismernek, azonban a 20. században születtek új darabok is. Az idők folyamán többféle változata is kialakult, így van például kajagumkísérettel előadott phanszori és létezik színházban előadott, több szereplős változat is. A phanszori összetett zenei és énektechnikát kíván meg a művelőitől, ahol a dobos szerepe éppen olyan lényeges, mint az énekesé. Eredetileg interaktív műfaj, ahol a közönség is aktívan részt vett az előadásban.

A műfaj legkiválóbb képviselőit mesterénekesnek nevezik, a Csoszon-korban a legjobb mesterénekeseket a nemesség is megbecsülte, alacsony származásuk ellenére is. Egyes nagy mesterek iskolákat hozták létre, melyeknek saját jellegzetességeik voltak énektechnika és előadásmód terén. Az eredetileg csak férfiak által művelt műfajba később a nők is bekapcsolódtak. A modern Dél-Koreában a hagyomány őrzésével foglalkozó legkiválóbb phanszoriénekeseket az állam „élő nemzeti kinccsé” nyilvánította.

2003-ban a phanszorit az UNESCO az emberiség kulturális örökségének részévé nyilvánította.[2]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

19. századi festmény phanszori-előadásról

A phanszori első említésére Ju Dzsinhan 1754-ben készült Manhvadzsip című könyvében került sor, ahol a szerző a Cshunhjangga történetét írja le kínai írással.[3] A műfaj így valószínűleg a 17. század végén kezdte felölteni későbbi meghatározó jellegét. Számos elmélet létezik az eredetére, a legvalószínűbb, hogy a Csolla-tartománybéli sámánénekekből fejlődött ki, a leghíresebb phanszoriénekesek is innen származnak. A csollai sámánénekek nagyon hasonlítanak a phanszorira: hosszú történetet mesélnek el, vegyesen verses és prózai formában; zenei struktúrája és énekmódja is hasonló. Lényeges különbség azonban köztük, hogy a sámánénekek főszereplői istenségek, és az éneklés vallásos célt szolgál, mint ilyen, a sámánének szent dal. Ezzel szemben a phanszori a köznép gondjait ábrázolja realisztikus módon. Ennek a szétválásnak az oka valószínűleg a változó korok változó igényeinek tulajdonítható: a 17. század végére meggyengült a hit a sámánizmusban, így a sámánénekek, rituálék jobbára az ünnepségekre, fesztiválokra korlátozódtak. Ugyanakkor a sámánrituálé egyfajta látványosság, előadás is volt, az igény pedig a látványos előadásokra megmaradt. Így válhatott a phanszori önálló műfajjá.[4]

A 18. század végére a phanszori fokozatosan változásokon esett át. Bár korábban is akadtak gazdagok és nemesek, akik időnként elhívták magukhoz az énekeseket, ahogy a jangban körében egyre népszerűbbek lettek a bankettek – például a koreai kultúrában igen fontosnak számító 60. születésnapra rendezett összejövetelek –, úgy kezdett el a phanszori részévé válni a nemesek szórakozásának is. Olyannyira népszerű lett a műfaj, hogy elkezdték megkülönböztetni az énekeseket tehetségük szerint, a kiváló mestereket nagy becsben tartották és bőségesen megfizették. Ahhoz, hogy valaki megbecsült phanszorimesterré válhasson, hosszú ideig keményen kellett tanulnia. A 19. század első felében a nyolc leghíresebb ilyen mesterénekest Phalmjongcshang, azaz „Nyolc mesterénekes” néven emlegették. A műfaj kifinomulttá vált, és így megfelelt a nemesek kényes esztétikai érzékének is. Ennek megfelelően a tartalom is változott: mivel az előadók számára kifizetődőbb volt a műkedvelő felsőbb osztályoknak játszani, a nem megfelelő tartalmú phanszorikat egyszerűen nem adták elő. Ennek következtében az eredeti 12 phanszoriból csak öt maradt fenn, ezek tartalma is jelentősen módosult, köszönhetően egy gazdag műkedvelőnek, Sin Dzsehjónak (1812–1884), aki átalakította őket, kiirtva a történetekből a köznép szemléletmódját. Sin befolyása a phanszorira ilyen módon hatalmas volt, a műfaj legnagyobb patrónusaként tartották számon, akinek jó érzéke volt az énekesek kiválasztásához, és akinek segítsége nélkül egyetlen énekes sem emelkedhetett mester szintre. A 18. század elején egyéb változások is érintették a műfajt, megalakultak a különféle phanszoriiskolák, melyek saját énektechnikát, előadásmódot fejlesztettek. [5]

Amikor elindult a modern koreai színjátszás, és megalakult a Vongaksza társulat 1903-ban, a phanszori átalakult: egy énekes és egy dobos felállásból színházi társulattá alakult, és létrejött a cshangguk (창극), a koreai opera. A Vongaksza nem csak régi phanszoriműveket adott elő, de megpróbált új repertoárt is létrehozni. Az egyik ilyen újonnan írt darab a Cshö Bjongdu tharjong (최병두타령, „Cshö Bjongdu balladája”), mely egy korrupt hivatalnokról szólt.[6]

A 20. században folytatódott az úgynevezett műphanszori (창작 판소리, cshangdzsak phanszori) írása, melyek a hagyományos művekhez hasonlóan készültek, azonban jóval rövidebbek, 20-60 percesek, modern témákat dolgoznak fel, modern nyelvezetet használnak és ismert a szerzőjük. Az első ilyen phanszoriszerzők magukat ttorang kvangde néven nevezték. Az egyik legelső új phanszorit Pak Tongsil írta a japán megszállásról. A japán időkben nehéz volt a phanszori-előadók sora, több iskola is megszűnt. Az 1950-es években a mozi elterjedése még inkább háttérbe szorította a hagyományos előadóművészeteket. Az 1960-as években megpróbálkoztak az újjáélesztésével, amikor létrejött a Hagyományos Koreai Előadóművészetek Nemzeti Központja. 1970 körül az elismert előadó Im Dzsinthek írt phanszorit a katonai rezsim ellen. Több darabot lemezen is kiadtak.[7][8][3]

A modern phanszoriénekesek adaptálódnak a modern közönség igényeihez. I Dzsaram (이자람, 1979–) elismert énekesnő, aki 20 évesen bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe a leghosszabb phanszorielőadást tartó legfiatalabb énekes kategóriában, más műfajokkal keresztezve egyfajta fúziós phanszorit hozott létre; például phanszoriként vitte színre Bertolt Brecht Kurázsi mama és gyermekei című darabját.[9][10]

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Modern phanszori-előadás

A phanszori a phan („tér, szabadtér”) és szori („hang” vagy „éneklés”) szavak összetétele, eredetileg az előadást szabadtéren tartották. A phan továbbá jelenthet még nagy közönség előtt tartott fellépést, valamint általánosan szórakoztató előadást. Ennek megfelelően a szó jelentése olyan dalelőadás, amit nagyszámú közönség előtt adnak elő.[11]

A phanszorit általában egy énekes (소리광대, szorigvangde) adta elő, aki szalmaszőnyegen állt, egy dobos (고수, koszu) kísérte, aki két-három méterrel az énekes előtt (vagy mellette) ült. A közönség is aktívan részt vett az előadásokban indulatszavak kiabálásával (추임새, cshuimsze), valamint a dobos is kiadott magából ilyen hangokat.[12] Emiatt a műfaj interaktívnak tekinthető, mivel a közönség aktív részese az előadásnak, a hallgatóság hangulata, reakciói befolyásolják az énekes előadásmódját, viselkedését, hangulatát.[11] A phanszoriénekeseknek rendkívül kreatívnak kell lenniük, az adott alkalomnak, helyzetnek, a közönség reakcióinak megfelelően szabadon változtatnak a darabokon, elhagynak vagy hozzáfűznek részeket, népszerű népdalokat toldanak az előadásba, ezért azt lehet mondani, hogy nincs két ugyanolyan phanszori-előadás, sem tartalmilag, sem zeneileg, sem előadásmódban, ami nehézzé teszi a darabok kottázását, és emiatt is minősül elsősorban szóban továbbadott műfajnak.[13]

A énekesek a Csoszon-korban piacterek mellett időnként jangban házakhoz is meghívást kaptak. Az előadás során az énekes variálta a ritmust és a dallamot is, az érdeklődés fenntartása érdekében, valamint váltakozva énekelt és narrált. Az előadások hossza több órásra is nyúlhatott. A phanszori történeteit később írásban is terjesztették, ami hatással volt más irodalmi műfajokra is, valamint a köznép realisztikus irodalmi ábrázolására.[14] Ahogy a műfaj egyre több felsőbb osztálybeli nézőt és patrónust kezdett el vonzani, úgy változott az előadásmód is. Míg a köznép jobban kedvelte az eltúlzott mimikájú, drámai előadást, a gazdagabb, műveltebb közönség a kifinomult énektechnikát részesítette előnyben, így a 20. századra a phanszori narratív, drámai műfajból inkább zenei/énekműfajjá lépett elő.[3]

A realisztikus ábrázolás tekintetében a phanszori kiemelkedett a korabeli elbeszélő művek közül, éles kontrasztot alkotva a klasszikus irodalommal, melyben idealizált főszereplők idealizált világban éltek. A phanszoriban valóságosnak ható szereplők kaptak helyet, a főhősök nem egy-egy erkölcsi archetípus megtestesítői, és gyakran például maguk is gúny tárgyává válnak a történetben. A főhősnők akár vulgáris nyelvet is használnak, ami az idealizált nőalakok korában egy klasszikus regényben elképzelhetetlen lett volna. A negatív szereplők sem feltétlenül velejéig gonoszak, a mellékszereplők pedig határozott formát öltenek. A történet emberi viszonyokat, érzelmeket ábrázol, ezen belül is az egyszerű emberek mindennapjaihoz kapcsolódóakat.[15]

Típusai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A phanszorinak több típusa alakult ki:[16]

  • irinipcshang: a hagyományos, egy énekessel és egy dobossal felálló phanszori-előadás. 1852-ben a Kvanghalluakpu (광한루악부, 廣寒樓樂府)[17] című könyvében Jun Danszon így említi: „Egy ember állva énekel, egy másik pedig ülve ritmust dobol. 12 vulgáris dalból áll.”[16]
  • szungdocshang: a phanszorit az énekes kötéltáncolás (csulthagi) közben adta elő. Nem tudni róla sokat, ma már nem gyakorolják.[16]
  • hoduga vagy tanga: a phanszori előtt előadott dal, a hangszálak bemelegítésére szolgált. Körülbelül 40-50 ilyen dal létezett, ezekből húsz maradt fenn. Legtöbbjükben etikai tartalmú kínai közmondások is felfedezhetőek, ami azt mutatja, hogy az ősi irodalmi stílusokat próbálták imitálni. Emiatt nyelvezetük formálisabb.[18][16]
  • cshangguk (창극, 唱劇): színházi operaelőadássá fejlesztett phanszori, azaz több szereplős darab.[16]
  • pjongcshang: phanszori-részlet vagy hoduga előadása hangszeres kísérettel. Két fő típusa létezik, a kajagum pjongcshang kajagum-kísérettel és komungo pjongcshang komungo-kísérettel.[16]
  • phanszori (창작 판소리, cshangdzsak phanszori, szó szerint: „megalkotott phanszori”): a 20. században, ismert szerzők által a hagyományos darabokhoz hasonlóan megírt új phanszoriművek.[16]

Zene, énektechnika, előadásmód[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A phanszori előadása összetett, az énekesnek és a dobosnak is számos részletre kell figyelnie.

Hangképzés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A phanszoriénekesek képzése és énektechnikája eltér a nyugati zenében ismerttől. Bár a hasi légzést a phanszoriban is használják, a bel canto technikával ellentétben a hagyományos koreai éneklésben megfeszítik a hangszalagokat és durva, éles tónust produkálnak. Többféle regiszterben is kényelmesen kell tudniuk énekelni. A rezonancia nem megengedett, azaz nem rezonálhat a hang a szájüregben, fejüregben, kizárólag a hangszálakat, a torkot lehet használni. Az énekesnők szűkebb regiszterben mozognak, ők így több díszítést használnak, mint a férfiak.[19]

Az énekesek képzése hosszú éveken át történik, a hagyomány szerint régen a hegyekben tréningezték a növedékeket, ahol olyan természetes akadályokat kellett „túlénekelniük”, mint egy vízesés vízfala. Az énekesek megfelelő képzettsége rendkívül fontos volt a mikrofonok előtti korban, különösen mivel az előadásokat jórészt szabad téren tartották, valamint több (gyakran akár 7-9) órán át is tudniuk kellett hibátlanul énekelni, még 60-70 éves korukban is. A hagyomány szerint az énekesek előbb lemásolják a mesterüket (사진소리, szadzsinszori, „fényképhang”), ezt követően azonban csak akkor válhatnak sikeres énekessé, ha képesek kialakítani a saját énekstílusukat. Minden énekes maga variálta a dalokat, gyakran saját részekkel egészítették ki, ez a donum (더늠). Az egyes iskoláknak is megvolt a maga donuma, és ha egy énekes donuma népszerűvé vált, akkor mások is átvették és továbbadták. A donum az énekes saját egyéniségét, egyéni kvalitásait adta a phanszorihoz. A különféle iskolák különféle, jól megkülönböztethető énektechnikákat preferáltak.[19]

Cso[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szong Mangap

A cso a dallamstruktúrára vonatkozó kifejezés, hasonló a nyugati zenében használt móduszhoz és hangnemhez, ugyanakkor magában foglalja a hangszínt és az énekes által hanggal kifejezett érzelmeket is. A cso nem egyszerűen hangnem, ezért aszerint kategorizálják, milyen érzelmet fejez ki:[20]

  • udzso: a hősies, férfias hang kifejezésére szolgál, nyugodt, kontrollált vibratóval. Használják például hősies karakterek megjelenítésére, vagy impozáns táj leírására. Az énektechnika a kagokból, a hagyományos, sidzsoalapú éneklésből származik, így arisztokratikus elemekkel bír. Szintén pentaton skálát használ (szó-lá-dó-ré-mi). Ilyen dal például a Csokszongga (적성가)[* 2] a Cshunhjangga című phanszoriból.[23][24]
  • phjongdzso: szerkezetében nagyon hasonlít az udzsora, de könnyedebb, vidámabb hangvételű, ezért szép tájak, vidám környezet, jó idő leírásához használják. A szolmizációs skála szó-lá-dó-ré-mi-szó. Példa rá a Kiszanjongszu (기산영수)[* 3] című dal a Cshunhjangga című phanszoriból.[25][26]
  • kjongdurum, kjongdzso vagy kjongthori: szöuli, illetve Kjonggi tartománybeli thorikat (jellegzetes hangok, dallamok népdalokból) foglal magába, először Jom Gjedal használta a 19. században, majd Szong Mangap (1866–1939) fejlesztette tovább. Olyan vidám jelenetekben használják, ahol a szereplő szöuli, a szöuli beszédstílus vagy a „playboy” szereplők ábrázolására. Skálája mi-szó-lá-dó-ré-mi.[27][28]
  • szollongdzse, tollongdzse vagy turongdzso: ez a technika a kvonmaszong (권마성) dalokat használja fel, melyeket régen a gyaloghintót (kama) hordók énekeltek. Első használatát Kvon Szamduk mesternek (1772–1841)[29] tulajdonítják. Jellegzetesen magas hangokból áll, egy lélegzetvétellel, többszöri magas hangváltásokkal. Olyan jelenetekben használják, ahol veszélyt jelenítenek meg, vagy nyegle, pöffeszkedő férfit írnak le. Felépítése hasonló az udzsóéhoz, de magasabb regiszterben. Példa rá a Namgjongszonin (남경선인) című dal a Simcshongga című műből.[30][31]
  • cshucshonmok: a 19. században hozta létre Jom Gjedal, a Kjonggi tartománybeli népdalok skáláját követi, vidám hangulata van, dallamát hasonlítják a hintázáshoz. Ilyen például a Ne kurun nerjok (네 그른 내력) című dal a Cshunhjanggában.[32][33]
  • szokhvadzse: hasonlít a phjongdzsóra, vidám, könnyed hangvételű, dallamában a kajagum pjongcshanghoz hasonlatos, amikor kajagummal kísérik az előadást.[33]

Csangdan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

szoribuk (soribuk)
szoribuk
A puk dobnak többféle változata és mérete van, a phanszorihoz kifejezetten a szoribuk (소리북) fajtát használják[34]

A csangdan (장단; 長短) a phanszori alapvető ritmusát jelenti, melyet a dobos biztosít az énekes számára, vagy csanggu (homokóra alakú) dobbal, vagy puk (hordó alakú) dobbal. A csangdan szó jelentése szó szerint „hosszú és rövid”. Különféle ritmusmintákból áll, melyek megfelelő sebessége igen fontos szerepet játszik a műfajban. A hagyományos koreai mondás úgy tartja, il koszu, i mjongcshang (일고수이명창), azaz „egy dobos – két énekes”, vagyis egy jó dobos felér két jó énekessel, ami mutatja, hogy mennyire fontosnak tartják a dobos szerepét. Egy-egy jelenetet különféle cso- és csangdan-kombinácókkal adnak elő, ugyanakkor a dobos számára is megengedett az improvizáció, ezért sosem ismétlődik egy ritmusminta ugyanúgy. A koreai népzenei terminológia szerint a dobos „megfeszíti” („csomót köt”) és „kiereszti” a ritmust, amit leginkább úgy lehetne lefordítani, hogy a „megfeszítés” egyfajta, sűrű, feszültséget sugárzó ütemekből álló ritmus, a „kieresztés” pedig lágyabb, nyugodtabb, lassabb ritmus. Ezek váltakozását az ének stílusához igazítják.[35]

  • csinjang vagy csinjangdzso: a leglassabb ritmusminta a phanszoriban. Létezik egy gyorsabb változata is, ezt az Arirang kíséretéhez használják, és nem jellemző a phanszorira. Manapság a csinjang ritmusminta 24 (4×6) ütemből (pak, 박) áll. Ezt a mintát gyakran használják együtt az udzso énekstílussal.[36]
Részlet a Cshunhjangga kottájából: I Mongnjong meglátogatja Cshunhjangot. Példa csinjang ritmusmintára udzso énekstílussal
  • csungmori: középlassú tempójú ritmusminta, 12 ütemből áll, egy ütem két félütemből, a hangsúlyos ütem a kilencedik. Gyakori kísérője a hoduga daloknak, valamint aláfestője nyugodt hangon előadott lírai részeknek, illetve sétálást leíró részeknek. Kjemjongdzso énekkel párosítva szomorúbb, udzsóval párosítva élénkebb hangulatú. Egyik tipikus példája a Sszuktemori (쑥대머리, „Zilált haj”) című dal[* 4] a Cshunhjanggából.[37]
  • csungdzsungmori: tizenkét ütemből áll, egy ciklusban négy ütem található, és mindegyik ütem három kisebb ütemből. Valamivel gyorsabb a csungmorinál. Ha udzsóval párosul, akkor táncok, vidám események aláfestője, ha kjemjongdzso énekkel, akkor tragikus eseményeké, például siratásé.[38]
  • csadzsinmori: gyors tempójú, 12 ütemből áll. Kjemjongdzso énekkel párosítva olyan tragikus eseményt mesél el, ahol gyors a történés menete, udzsóval párosítva olyan jelenetekben használják, ahol több különböző jellegű dolog történik egyszerre. Jellegzetes példa rá a Cshunhjangga Sinjonmadzsi (산연맞이) című dala.[* 5][39]
  • hümori: a leggyorsabb ritmusminta, négyszer három ütemből áll, melyek egyenként két félütemből épülnek fel. Egy perc alatt 110-120 ütést ütnek.[* 6][40]
  • otmori: ennek a csangdannak szokatlan ritmusmintája van, mert a kettes és hármas ütem váltakozik. Közepes tempójú, ritmikája összetett (3+2+3+2/8). Misztikus, titokzatos jelenetek, emberfeletti hősök ábrázolásához használják.[* 7][41]
  • otcsungmori: a hagyományos 12 ütem helyett csak hat ütemből áll, ezek egyenként két félütemből. Ritkán használják a phanszoriban, ha mégis, akkor leginkább a történet lezárásához.[42]

Pucshimsze[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pucshimsze (부침새) jelentése szó szerint „szavak ritmushoz igazításának módozata”, vagyis azt jelöli, miképp viszonyul egymáshoz a ritmus/ütem és az énekelt szöveg. Két fő fajtája van, a temadi-dedzsangdan (대마디대장단) és az otpucsim (엇부침). Az előbbi esetében a szavak és az ütem ritmusa megegyezik, azaz a hangsúlyos szavak ütemre esnek. Az utóbbi esetében a szavak és az ütem nem esnek egybe. A pucshimsze alapját a koreai nyelv jellegzetességei adják, a phanszori énektanárok gyakran mondják azt tanítványaiknak, hogy énekeljenek úgy, ahogy beszélnek: azaz énekléskor is úgy hangsúlyoznak, nyújtanak meg szótagokat, ahogyan a természetes beszédben.[43]

  • temadi-dedzsangdan (대마디대장단): a szóösszetétel jelentése „egy szó (szótag) – egy ritmusminta”, azaz az énekelt szöveg ritmikája megegyezik a csangdan ritmikájával. Különösen kedvelt módszere volt a Tongphjondzse iskolának. Ilyen például az ehhez az iskolához tartozó Szong Mangap előadásában hallott Ai orunun temok (아이 어르는 대목, „Gyermeket nyugtató dal”) a Simcshongga című phanszoriból.[44]
  • otpucsim (엇부침): az énekelt szöveg ritmikája és a csangdan ritmikája nem esik egybe. Többféle változatát különböztetik meg:[45]
    • ingogori (잉어걸이): a szótagok a hangsúlyos ütemek után egy vagy több ütemmel később hangzanak el.
    • vandzsagori (완자걸이): a szótagokat nem a fő ütemhez igazítják, hanem a fő ütemek közé esnek.
    • kjodedzsuk (교대죽): szó szerinti jelentése „macskaugrás”: a szótagok több csangdanütemet is ugorhatnak, a szavak így szétválnak, szünet lehet a szótagok között, és máshonnan folytatódnak.
    • toszop (도섭): szabad ritmus, az énekes figyelmen kívül hagyja a dobos által diktált ütemet, és saját ritmusban énekel.

Imjon és pallim[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az énekes a testbeszédével is kifejezi a jelenet hangulatát (pallim)

A phanszori előadásakor nem csak az énektechnikára és a zenére kell összpontosítani, de az előadásmódra is. Ennek két fő összetevője van, az imjon (이면, „interpretáció”) és a pallim (발림, „mimika, testbeszéd”). Az imjon egy bonyolult fogalom, leginkább valaminek a mély értelmét, sorok közötti olvasatát jelenti. A phanszori esetében azt jelöli, hogyan interpretálja, értelmezi az adott énekes a darabot, a szöveg, a történet mélyebb értelmét, és ezt hogyan adja elő, milyen énektechnikával, ritmussal, hangulattal. Ugyanazt a jelenetet egy műben két énekes két különféle módon is értelmezheti, így akár egy olyan jelenetet, amit az egyik énekes vidámnak érzékel, egy másik szomorúan is előadhatja.[46]

A pallim az előadás során használt mimikát és gesztusokat, testbeszédet jelenti. A phanszori nem csupán egy énekelőadás, hanem akárcsak a nyugati operák esetében, az énekesek a testükkel is kifejezésre juttatják a jelenetek hangulatát, értelmét. Például ha a dalban sírnak, az énekes is látványosan a földre zuhanva úgy tesz, mintha zokogna.[46] Az énekes csupán egy legyezőt és egy zsebkendőt használ az előadások során, ezeket kreatív módon alkalmazza különféle tárgyak vagy érzelmek megjelenítéséhez (a legyező például lehet könyv, vagy ringatott kisbaba is akár).[47] Az imjon megértéséhez, megfelelő kifejezésre juttatásához az énekesnek jó drámai előadónak is kell lennie. Mindezek miatt a phanszorit igen összetett műfajnak tartják Koreában.[46]

A 12 madang[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Hungbuga An Szukszon (안숙선) mesterénekes előadásában

Az eredeti 12, phanszoriként előadott művet madangnak (마당) nevezik. Ezek közül mára öt maradt fenn, mivel az énekesek a 19. század végére abbahagyták a többi előadását. A ma is előadott öt madang:[48]

Az elhagyott hét madang:[49]

  • Pjongangszöga (변강쇠가) vagy Karudzsigi tharjong (가루지기타령)
  • Pe pidzsang tharjong (배비장타령)
  • Kangnung Mehva tharjong (강릉매화타령)
  • Csangkki tharjong (장끼타령)
  • Ong kodzsip tharjong (옹고집타령)
  • Muszugi tharjong (무숙이타령)
  • Kaccsa sinszon tharjong (가짜신선타령)

Ezek a művek eltérnek a prózaként leírt változatoktól, és az énekesek is előadás közben változtattak a történeten, az éneken, mivel az improvizációs képesség fontos volt a műfaj előadói számára.[49]

Előadók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Énekesek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I Hvadzsungszon

Az énekesek megnevezése hagyományosan szorigvangde (소리광대)[11] vagy szorikkun (소리꾼).[50] A phanszori patrónusa, Sin Dzsehjo meghatározta, milyen kvalitásokkal kell rendelkeznie egy énekesnek ahhoz, hogy phanszorimesterré (명창, mjongcshang) válhasson. Négy kritériumot állított fel: drámai színpadi jelenlét, kifejezőkészség, énektudás, mimika és gesztikulálás. Azok az énekesek, akik mind a négy kritériumot kiválóan teljesítették, mesterénekesnek számítottak és nagy befolyással bírtak a műfaj fejlődésére.[51][3] A műfaj első mesterei U Cshunde, Ha Undam és Cshö Szondal voltak, akik Jongdzso (1694–1776) és Csongdzso király (1777–1800) idejében éltek.[3]

A phanszoriénekesek jobbára férfiak voltak, a cshonmin osztályba tartoztak, mely a csoszoni társadalom legalsó rétege volt. Gyakorta sámánok vagy koreai utazó cirkuszok (szadangphe) és udvari komédiások (kondzsunggvande) leszármazottai voltak. A 19. században a műfaj népszerűsége miatt más osztályokból is kerültek ki énekesek, illetve a nemesek egy-egy elismertebb mesternek címet és rangot is adományoztak, ami kiemelte őket az alacsony származási rangból.[3]

Az első női mester Csin Csheszon, Sin Dzsehjo patronáltja volt, akinek életéről 2015-ben filmet is készítettek[52] The Hymn (도리화가, Torihvaga) címmel. A 20. században több női mester is megjelent, például I Hvadzsungszon (이화중선, 1898–1943), Pak Nokcsu (박록주, 1906–1981), Pak Cshovol (박초월, 1913–1987) és Kim Szohi (김소희, 1917–1995). A műfajt azért kezdték el nőknek (jobbára kiszengeknek) is oktatni, mert a 19. század végén hanyatlásnak indult, és ez volt az egyetlen módja annak, hogy fenntartsák.[3]

A 20. század végének, 21. század elejének phanszorimesterei közé tartozik O Dzsongszuk (오정숙, 1935–2008), Szong Phallje (성판례, 1935– ), Szong Cshangszun (성창순, 1934– ), Cso Szanghjon (조상현, 1939– ), Pak Csongdzsa (박정자, 1927– ), Szong Szunszop (송순섭, 1939– ) és Han Gapcsu (한갑주, 1925– ), akik mindannyian az „élő emberi kincs”-cím birtokosai, mint kiemelkedő, államilag elismert hagyományőrzők.[3]

Iskolák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A phanszori történetét gyakran osztják periódusokra a nagy mesterek alapján, akik különböző iskolákat (제, cse) hoztak létre, melyek alapján jól meghatározható és földrajzilag is elkülöníthető a phanszori továbbadásának pontos vérvonala.[3]

Tongphjondzse: Csolla tartományban jött létre, a Szomdzsin folyótól (섬진강) keletre, magába foglalva Unbong, Kurye, Szuncshang és Hungdok településeket. Szong Hungnok hozta létre a stílust a 19. század végén. Jellemzője, hogy a díszített, finom énekstílus helyett a határozott, egyszerű, tiszta éneklést részesítette előnyben.[53]

Szophjondzse: a Szomdzsin folyótól nyugatra jött létre, magába foglalva Poszong, Kvangdzsu, Nadzsu és Hvaszun településeket. A stílust Pak Judzson (1835–1906) hozta létre a 19. század végén. A stílus mesterei a kifinomult szépség közvetítésére törekedtek, díszített énekstílussal.[53]

Csunggodzse: Cshungcshong és Kjonggi tartományokban jött létre, ennek a területnek a népzenéje volt rá nagy hatással. Kim Szongok alapította a stílust, azonban a másik kettővel ellentétben ma már nem nagyon művelik, így keveset tudni a jellegzetességeiről.[53]

Egyes mesterek helyi jellegű vagy magániskolákat is alapítottak, és saját stílust hoztak létre, ilyen volt például a tongcsho-stílus (동초), amit Kim Jonszu mesterénekes művészneve után neveztek el.[54]

Dobosok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dobos (koszu)

A phanszoriban a dobosok nem egyszerűen csak kísérő zenészek. Ugyanolyan fontosnak tartják a szerepüket, mint az énekesekét. A dobosnak rendkívül jól kell értenie a phanszori ritmikai változatosságához, ugyanakkor kreatívan képesnek kell lennie finoman változtatni is az egyes elemeken. A cshuimsze (추임새; indulatszavak kiabálása) révén a dobos fokozza az előadás hangulatát, és segít bevonni a közönséget. Olyan szavakat kiabál, mint például Olssigu! (얼씨구, „De jó! Nahát! Hurrá!”[55]) vagy Csohta! (좋다, „Remek!”).[56]

Phanszori próza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Cshunhjang cson egyik régi kiadásának borítója

A phanszori próza (판소리 소설, phanszori szoszol) a narratív phanszoriból alakult ki olyan módon, hogy a történeteket leírták szövegesen. Ezek a történetek általában a pórnép problémáival, életével foglalkoznak, az ő világszemléletüket tükrözik és népszerű hősöket alkotnak. Jellemző, hogy nincsenek természetfeletti erőkkel bíró hősök, az emberi élményekre helyeződik a hangsúly. Nyelvezetében keveredik a fennkölt irodalmi nyelv és a beszélt nyelv, a próza és a vers, stílusában vegyesen drámai, szatirikus, humoros.[57]

Fennmaradt phanszori prózák:[57]

  • Cshunhjang cson (춘향전, „Cshunhjang története”)
  • Sim Cshong cson (심청전, „Sim Cshong története”)
  • Hungbu cson (흥부전, „Hungbu története”)
  • Thokki cson (토끼전, „A nyúl története”)
  • Pe pidzsang cson (배비장전, „Pe tisztviselő története”)
  • Csangkki cson (장끼전, „A fácánkakas története”)
  • Ong Gondzsip cson (옹고집전, „Makacs Ong története”)

Hagyományőrzés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A phanszori Dél-Korea kulturális örökségvédelmi programjának része, 1964-ben nyilvánították fontos szellemi kulturális örökségnek.[58] A szellemi örökségi program főszereplői az úgynevezett „élő emberi kincsek”,[59] a phanszorimestereket a koreai állam is számon tartja.[58] 2003-ban a phanszorit az UNESCO az emberiség kulturális örökségének részévé nyilvánította.[2]

Bae Suzy az első női phanszorimestert, Csin Csheszont alakítja a The Hymn című filmben

A phanszori megőrzésében fontos szerepet játszanak a hanglemezek is. Az első lemezek az 1900-as években jelentek meg, az amerikai Victor Talking Machine Company kiadásában, melyeken részletek hangzottak el. Ugyanez a cég az 1920-as években számos híres mesterénekes hangját rögzítette, a technikai lehetőségek miatt azonban teljes előadásokat nem tudtak felvenni, csupán néhány perces részleteket. A kiadások jobbára magángyűjteményekbe kerültek. Az 1990-es években a Synnara több felvételt is újra kiadott. Az 1960-as évektől teljes előadásokat is lemezre rögzítettek, egy részüket a kulturális örökségvédelmi szervek támogatásával. Az 1980-as években a The Deep-Rooted Tree folyóirat a Korea Britannica, majd az IBM támogatásával két átfogó lemezcsomagot adott ki, phanszori- és tangafelvételekkel. Az 1990-es években több régi felvétel CD-változata is megjelent, de új felvételeket is készítettek. 1994-ben Rap chang címmel egy különleges lemez is megjelent, melyen phanszoridalokat rappelve adtak elő. A 2000-es években a KBS és az MBC saját televíziós műsoraiban fúziós phanszoridalokat szerepeltetett, ezekből CD is jelent meg.[60]

A filmművészet is foglalkozik a műfajjal, az egyik legismertebb alkotás a Panszori-énekesek[61] (서편제, Szophjondzse, 1993). Az alkotás nosztalgiát ébresztett a koreaiakban a hazai kultúra iránt, a filmben éhező művészcsalád a Hollywood miatt halálra ítélt koreai filmművészet szimbólumává vált a szemükben. A film nem várt sikere elősegítette a koreai filmipar fellendülését.[62] 2000-ben Im Gvonthek rendezett phanszorifilmet Chunhyang (춘향뎐) címmel,[63] 2015-ben pedig The Hymn (도리화가, Torihvaga) címmel kerül film a mozikba, Bae Suzy főszereplésével.[52]

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Példa videó kjemjongdzsora: 판소리 12마당 중 적벽가. Naver Blog. (Hozzáférés: 2015. április 1.)
  2. Példa videó udzsora:  춘향가 중 적성가. YouTube. Hozzáférés ideje: 2015-04-01.
  3. Példa videó phjongdzsora:  여류가객집단 창우 (클래식 동영상 카페). YouTube. Hozzáférés ideje: 2015-04-04. (első dal)
  4. Példa videó csungmorira:  춘향가 쑥대머리 - 안숙선. YouTube. Hozzáférés ideje: 2015-04-08.
  5. Példa videó csadzsinmorira:  자진모리장단(이금주). YouTube. Hozzáférés ideje: 2015-04-13.
  6. Példa videó hümorira: 0801 영상)휘모리장단. YouTube. (Hozzáférés: 2015. április 13.)
  7. Példa videó otmorira: 엇모리장단. YouTube. (Hozzáférés: 2015. április 13.)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. KTO ; Britannica ; Pansori Museum
  2. ^ a b UNESCO
  3. ^ a b c d e f g h i Gugak Origin and Transmission of Pansori
  4. Kim 100. o. Lee 289–290. o.
  5. Lee 290–296. o.
  6. Lee 297. o.
  7. Creative Pansori. Pansori Museum. (Hozzáférés: 2015. március 31.)
  8. Pansori, old and new. Korea.net, 2011. június 29. (Hozzáférés: 2015. március 15.)
  9. Lee Ja-ram experiments with pansori at Ukchuk-ga. The Korea Times, 2011. június 15. (Hozzáférés: 2015. április 21.)
  10. Song Hye-jin: From Local to Global: World Heritage Titles Broaden Cultural Awareness. Koreana. (Hozzáférés: 2015. április 21.)
  11. ^ a b c Gugak What is Pansori?
  12. Presence of Audience. Pansori Museum. (Hozzáférés: 2015. március 31.)
  13. Kim Kyung-hee 54., 57. o.
  14. Lee 288–289. o.
  15. Lee 301–302. o.
  16. ^ a b c d e f g Performance Genres, Type and Segmentation of Pansori. Pansori Museum. (Hozzáférés: 2015. március 31.)
  17. 광한루악부 (koreai nyelven). Encyclopedia of Korean Folk Customs. (Hozzáférés: 2015. március 31.)
  18. Kim 79. o.
  19. ^ a b Gugak 53–55. o. Kim Kyung-hee 52–54. o.
  20. Gugak 32. o.
  21. Kim Kyung-hee 45–46. o.
  22. Gugak 33–34. o.
  23. Kim Kyung-hee 46. o.
  24. Gugak 34–35. o.
  25. Kim Kyung-hee 46–47. o.
  26. Gugak 35–36. o.
  27. Kim Kyung-hee 47. o.
  28. Gugak 36–37. o.
  29. 권삼득. Naver 국어사전. (Hozzáférés: 2015. április 6.)
  30. Kim Kyung-hee 47–48. o.
  31. Gugak 37. o.
  32. Kim Kyung-hee 48. o.
  33. ^ a b Gugak 38. o.
  34. 소리북 (koreai nyelven). Britannica Korea. (Hozzáférés: 2015. április 7.)
  35. Kim Kyung-hee 31; 33. o.
  36. Kim Kyung-hee 34. o.
  37. Kim Kyung-hee 36–37. o. Gugak 41–42. o.
  38. Kim Kyung-hee 37–38. o. Gugak 42–43. o.
  39. Kim Kyung-hee 38. o. Gugak 43–45. o.
  40. Kim Kyung-hee 39. o. Gugak 45. o.
  41. Kim Kyung-hee 39. o. Gugak 46. o.
  42. Kim Kyung-hee 40. o. Gugak 47. o.
  43. Kim Kyung-hee 40–41. o. Gugak 49–51. o.
  44. Kim Kyung-hee 41. o. Gugak 49–51. o.
  45. Kim Kyung-hee 41–45. o. Gugak 49–51. o.
  46. ^ a b c Kim Kyung-hee 55–56. o.
  47. Willoughby 75. o.
  48. 판소리 (koreai nyelven). Encyclopedia of Korean Culture. (Hozzáférés: 2015. március 31.)
  49. ^ a b Lee 300. o.
  50. Kim Kee Hyung 8. o.
  51. Kim Kyung-hee 49–50.o.
  52. ^ a b The Hymn. Hancinema. (Hozzáférés: 2015. április 1.)
  53. ^ a b c Gugak Musical Structure and Expressions of Pansori
  54. Yong-shik Lee. Introduction, KOREAN MUSICOLOGY SERIES, 2 (pdf), National Gugak Center (2008). Hozzáférés ideje: 2015. április 8. 
  55. 얼씨구 (koreai és magyar nyelven). Naver koreai-magyar szótár. (Hozzáférés: 2015. április 21.)
  56. Gugak 52. o.
  57. ^ a b Lee 284. o.
  58. ^ a b Pansori. Cultural Heritage Administration. (Hozzáférés: 2015. április 21.)
  59. Suh Heun-gang, Ahn Hong-beom: Fifty Years of Endeavors for Preservation and Transmission. Koreana. (Hozzáférés: 2015. április 21.)
  60. Howard
  61. Ezt a címet hagyományosan a fenti alakban írják. A magyar helyesírás szabályai szerint azonban a következő forma lenne a helyes: Phanszoriénekesek. Indoklás: A koreai nyelv magyaros átírása alapján
  62. Waxing The Korean Wave (pdf). Asia Research Institute, National University of Singapore, 2011. (Hozzáférés: 2015. április 21.)
  63. Elvis Mitchell: Movie Review: Chunhyang (2000). FILM REVIEW; How a Korean Folk Form Freshens a Fairy Tale Love. The New York Times, 2000. szeptember 23. (Hozzáférés: 2015. április 21.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Phanszori témájú médiaállományokat.