Dél-Korea kulturális örökségvédelmi programja

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kanggang szulle, dél-csollai női körtánc, 8. fontos szellemi örökség

Dél-Korea kulturális örökségvédelmi programja többlépcsős, állami és tartományi, illetve városi szintekkel. A programot a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (대한민국 문화재청, Tehan Minguk Munhva Csecshong) felügyeli,[1] a védelmet pedig az 1999-es kulturális örökségvédelmi törvény biztosítja.[2] A ma is életben lévő programot 1962-ben kezdték el, akkor még szerény körülmények között, és fokozatosan fejlesztették, illetve terjesztették ki.

A hivatal öt kategóriába sorolja az értékeket (államilag besorolt kulturális örökség, tartományi/városi szinten besorolt kulturális örökség, kulturális örökség, regisztrált kulturális örökség és be nem sorolt kulturális örökség), majd ezeket alkategóriákra osztják. A kulturális örökség részeként nem csak a tárgyi örökséget, hanem a szellemi örökséget is kategorizálják, ide tartoznak a népszokások, a népzene, a néptánc, valamint a népművészeti értékek készítési technikái is.[3] A szellemi örökségi program főszereplői az úgynevezett „élő emberi kincsek”, akik valamilyen, a kulturális örökség szempontjából fontos tudás birtokában vannak, és ezt a tudást a program keretében kötelesek továbbadni a tanulóiknak. A dél-koreai állam több oktatóközpontot és egy egyetemet is működtet a kulturális örökség megőrzése és továbbadása érdekében.

A programban szereplő kulturális örökség egy része az UNESCO védelme alatt is áll, kilenc kulturális és egy természeti világörökségi helyszíne van Dél-Koreának, 15 további helyszín a javaslati listán szerepel, a szellemi világörökség részeként pedig 16 koreai tételt regisztráltak 2013 decemberével bezárólag.

Bár a programot általában véve mind a közvélemény, mind a szakma sikeresnek tartja, merültek fel kétségek és problémák a hatékonyság és a kategorizálási módszerek tekintetében.[4][5]

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A koreai Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elődjét még 1945-ben hozta létre az amerikai katonai kormányzat. Először az Oktatásügyi, majd a Kulturális Minisztérium hatáskörébe tartozott, 1999 és 2004 között önálló kormányügynökségként működött.[6] A KÖH alá tartozik többek között a Nemzeti Palotamúzeum és az ország többi palotáját felügyelő palotairoda is.[7] A KÖH felelős a királysírokért is, melyek a Világörökség részét is képezik.[8]

A KÖH hozta létre a Koreai Nemzeti Kulturális Örökség Egyetemet 2000-ben, amelynek célja a kulturális örökségvédelem számára megfelelő szakembereket képezni.[9] 1999 óta a dél-koreai kormány 27 olyan oktatóközpontot hozott létre, ahol a szellemi kulturális örökségvédelemmel foglalkoznak.[10] A hivatal vezetője Pjon Jongszop, a Koreai Egyetem történelemprofesszora.[11] 2012-ben a KÖH éves költségvetése 615 milliárd von volt (megközelítőleg 122,6 milliárd forint).[12]

A program története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Henjo, csedzsui búvárnők, akik 20 méter mélyre is lemerülnek palack nélkül, tenger gyümölcseit gyűjteni[13]

A kulturális örökségvédelem alapját képező, 1962. január 10-én életbe lépett 961-es törvényt (문화재보호법, Munhvadzse Pohobop) az 1950. évi hasonló japán törvény alapján alkották meg, azonban jóval bővebb lefedettséget biztosít, mint a japán alap, mivel a néprajzi elemeket is figyelembe veszi. 1970-ben a törvényt módosították, így a szellemi örökséget képviselő személyeket (인간문화재, ingan munhvadzse, emberi kulturális örökség) már nem csak számba vették, de anyagi támogatásukról is gondoskodtak.[5]

A program kezdetén, a koreai háború utáni években kevés eszköz állt a hivatal rendelkezésére, a hivatalt 1961 és 1968 között vezető Ko Szangnjol (고상렬) a Hankook Ilbo napilap nagy tiszteletben álló riporterének, Je Jonghénak (예용해) a cikkei alapján indult el a szellemi örökség terén, az újságíró ugyanis éveken keresztül kutatta az ország területén élő különféle mesterembereket, akik még ismerték a régi tradíciókat. Az első, megőrzésre jelölt szellemi örökségek így Je cikkei alapján kerültek be a programba, másokat az évente megrendezett néprajzi versenyek győztesei közül választottak be, illetve a néprajzkutatók és a helyi önkormányzatok javaslatait is figyelembe vették.[4]

Korea egyedi rendszert vezetett be az 1970-es években a népi hagyományok megőrzésére (ideértve a kézműves művészeteket, a népdalokat, a táncokat, a színi előadásokat, a hagyományos ételek készítését stb.). Ennek kiváltó oka az úgynevezett Új Közösség Mozgalom (새마을 운동, Szemaul Undong) volt, amely a falumodernizáció keretében számtalan ősrégi gyertyánszil fát kivágatott a „babonák” kiirtásának jegyben, mivel ezek a fák a falvak bejáratainak „őrzői” voltak a hagyomány szerint. A tömeges fairtás nyomán kezdődött meg a szellemi örökség védelmének erőteljesebb követelése. 1971-ben „tartományi fontos szellemi örökséggé” nyilvánították a csedzsu-szigeti legendás búvárnők (해녀, henjo) dalait.[4] A szellemi örökségi program főszereplői az úgynevezett „élő emberi kincsek”[4] vagy „birtokosok”, illetve „őrzők” (보유자, pojudzsa),[5] akik valamilyen, a kulturális örökség szempontjából fontos tudás birtokában vannak. A „birtokosok” állami támogatásban részesülnek, amiért cserébe tanulókat fogadnak, akiknek átadják a tudásukat, a kulturális örökség megőrzése érdekében. Több ilyen birtokos is meglehetős hírnévre és népszerűségre tett szert Koreában,[4] ilyen például Han Bokljo (한복려), a koreai udvari konyhaművészet ismerője, aki – többek között – ismert kosztümös televíziós sorozatok számára állít össze autentikus királyi ételeket.[14][15]

2003-ban az UNESCO elfogadta a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezményt (Convention for the Safeguarding and Intangible Cultural Heritage), amihez egy évvel később Dél-Korea is csatlakozott. A szellemi kulturális örökség fogalmát az UNESCO kibővítette a korábbi, „szellemi értékekhez” (intangible cultural property) képest. 2005-ben Kína több mint 1200 értéket nyilvánított szellemi kulturális örökséggé, ezek között 16 olyan is volt, amelyek a Kínában élő koreai kisebbséghez tartoztak, mint például a hagyományos esküvői szertartás, az Arirang népdal vagy a nolttügi (널뛰기, egyfajta libikóka-játék). A KÖH úgy vélte, ki kell szélesíteni a szellemi kulturális örökség fogalmát Koreában is, és olyan elemekkel is bővíteni kell, amelyekhez nem tartoznak „élő emberi kincsek” vagy „birtokosok”, mint például a kimcshi, a hangul vagy a korjói ginzeng.[4]

A KÖH 2013-as megnyitással építi fel a Világ Szellemi Kulturális Örökségi Komplexumát (WITH) Csondzsu városában, amely egyúttal nemzeti központként is funkcionál.[16] Az 59 930 m²-es központ 66 millió dollárból épül.[4]

Kategóriák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2013 júliusával bezárólag 411 nemzeti kincset, 2317 kincset, 485 történelmi helyszínt, 104 festői tájat tartanak nyilván aktívként. Ezen kívül 459 természeti emlék, 134 fontos szellemi örökség, 1062 néprajzi érték és 549 regisztrált korai modern épület van nyilvántartva államilag.[17] 2012-ben Dél-Koreában 570 személyt tartottak nyilván „élő emberi kincsként”, ezek közül 180 aktív, a többiek egészségügyi okok miatt visszavonultak.[4]

Államilag besorolt kulturális örökség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kategória Leírás[3] Példa Kép
Nemzeti kincs Fontos értékkel rendelkező, tárgyi kulturális örökség, például történelmi építmény, régi könyvek és dokumentumok, festmények, szobrok, kézműves alkotások, régészeti leletek és fegyverzet; amelyek nem csak Korea, hanem az emberiség történelmének szempontjából is fontosak. Namdemun, 1. nemzeti kincs Sungnyemun restored.jpg
Kincsek Fontos értékkel rendelkező, tárgyi kulturális örökség, például történelmi építmény, régi könyvek és dokumentumok, festmények, szobrok, kézműves alkotások, régészeti leletek és fegyverzet. Phadzsui álló kőbuddhák; 93. kincs 파주 용미리 마애이불입상 01.JPG
Történelmi látványosságok Rendkívüli történelmi és tudományos értékkel rendelkező helyek, melyek különösen említésre méltóak (pl. történelem előtti helyszínek, erődök, sírok, égetőkemencék, dolmenek, templomkomplexumok) Hvaszong erőd; 3. történelmi látványosság Bifyu 8.jpg
Festői helyek Természetes festői tájak, amelyek kiemelkedő történelmi, művészi vagy tájképi értékkel rendelkeznek; természetes formációjuknak köszönhetően pedig különlegesek és ritkák. A Csongbangphokpho vízesés Csedzsu szigetén; 43. festői táj Jeongbang Waterfall.jpg
Természeti emlékek Kiemelkedő történelmi, kulturális, tudományos, esztétikai vagy akadémiai értékkel rendelkező állatok, növények, ásványok, barlangok, képződmények, biológiai produktumok, természeti jelenségek. Tarkakérgű fenyő a szöuli Csogjesza templom előtt; 9. természeti emlék Lacebark pine of Susong-dong.jpg
Fontos szellemi kulturális örökség Kiemelkedő történelmi, művészi vagy akadémiai értékkel rendelkező szellemi kulturális örökség, például színház, zene, tánc, kézművesség. Thepjongmu, egyfajta udvari tánc; 92. szellemi örökség Korean.dance-Taepyeongmu-01.jpg
Fontos népművészeti kulturális örökség A mindennapi élethez, üzlethez, közlekedéshez, szórakozáshoz, közösségi élethez, vallásos és egyéb ünnepekhez használt ruházat, használati tárgyak, házak, amelyek nagy értéket képviselnek az emberek életmód-változásának megértése szempontjából. Hungszon régensherceg mellvértje; 65. számú népművészeti örökség 흥선대원군기린흉배 02.jpg

Tartományi/városi szinten besorolt kulturális örökség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kategória Leírás[3] Példa Kép
Tárgyi kulturális örökség Épületek, klasszikus feljegyzések, könyvek, dokumentumok, festmények, szobrok, kézműves alkotások, régészeti leletek. Szöuli anglikán székesegyház, 35. szöuli tárgyi kulturális örökség[18] Seoul Anglican Cathedral-1.jpg
Szellemi kulturális örökség Színház, zene, tánc, kézművesség Szomokcsang (소목장), bútorasztalosság, több város és tartomány is kulturális örökséggé nyilvánította[19] Korean letter box, late Choson dynasty, wood, Honolulu Academy of Arts.JPG
Emlék Kagylóhalmok, ősi temetkezési helyek, erődök, paloták és ereklye-lelőhelyek, festői tájak, állatok (beleértve az élőhelyeket, költőhelyeket), növények (beleértve a természetes élőhelyeket), ásványok, barlangok. Nakszongde park (낙성대), Szöul Statue of Gang Gam-chan.jpg
Néprajzi örökség A mindennapi élethez, üzlethez, közlekedéshez, szórakozáshoz, közösségi élethez, vallásos és egyéb ünnepekhez használt ruházat, használati tárgyak, házak, stb. Han Gjuszol arisztokrata háza Szöulban[20] (장교동 한규설 가옥) Myungwon2.jpg

Egyéb kategóriák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A KEPCO egykori székháza Szöulban, regisztrált kulturális örökség[21]
Kulturális örökség[3]

A regionális szempontból fontosnak ítélt, államilag és tartományilag/városilag nem besorolt kulturális örökség.

Regisztrált kulturális örökség[3]

A 19. század vége és az 1940-es évek között épült épületek, amelyek állagvédelemre vagy felújításra szorulnak.

Be nem sorolt kulturális örökség[3]

Két kategóriára oszlik:

  • Mozdítható kulturális örökség; a Kulturális Örökségvédelmi Törvény 76. cikkelye alapján: ősi dokumentumok, könyvek, fanyomatok, festmények, szobrok, kézműves tárgyak, régészeti leletek és népművészeti tárgyak, melyek nem kerültek állami vagy tartományi/városi besorolásba, de történelmi vagy művészeti értékük miatt védelemre szorulnak és exportjuk tilos.
  • Eltemetett kulturális örökség; a Kulturális Örökségvédelmi Törvény 43. cikkelye alapján: a föld vagy tenger alatt található értékek.

UNESCO-együttműködés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Arirang
Az Amerikai Egyesült Államok Hadseregének Kórusa előadásában
Nem tudod lejátszani a fájlt?

Az UNESCO-val való kapcsolattartásért a UNESCO Koreai Nemzeti Bizottság felelős, melyet 1954-ben hoztak létre.[22]

Világörökség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dél-Korea 1988-ban csatlakozott az UNESCO Világörökség-programjához.[23] Az országnak kilenc kulturális és egy természeti világörökségi helyszíne van, 15 további helyszín a javaslati listán szerepel.[23] A világörökség része például a Pulguk-templom és a Cshangdokkung palotaegyüttes, a javaslati listán pedig olyan helyszínek is szerepelnek, mint Közép-Korea hegyi erődítményei.

UNESCO szellemi örökség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az UNESCO szellemi örökségi listáján 16 koreai tétel szerepel:[24]

Év Megnevezés Hangul Magyarázat Kép
2008 A Csongmjo-szentély királyi szertartása és zenéje 종묘제례악 Korean Royal Ancestral Ritual Music-Jongmyo Jeryeak-01.jpg
Phanszori 판소리 koreai népi opera Korea-Busan 3404-06 Pansori.JPG
Kangnung tandzso fesztivál 강능단오제 hegyi szellemekhez imádkoznak a település védelme érdekében
2009 Jongszandzse 영산재 buddhista szertartás
Namszadang nori 남사당 놀이 férfi csoport előadása (ének, tánc, akrobatika) Korea-Namsadang nori-02.jpg
Csedzsu ccshilmoridang jongdunggut 제주 칠머리당영등굿 egyfajta rituálé Csedzsu szigetén, melynek során nyugodt tengerért és bőséges fogásért imádkoznak
Kanggang szulle 강강술래 női tánc Dél-Csolla tartományból Korean.Dance-03.jpg
Cshojongmu 처용무 maszkos tánc Cheoyongmu-1.jpg
2010 Kagok 가곡 koreai vegyes énekkar, hagyományos hangszerekkel kísérve
Temokcsang 대목장 hagyományos fa építészet Korea-Seoul-Namsangol-02.jpg
2011 Mosi (hócsalán, Boehmeria nivea) szövése a Hanszan régióban 한산모시짜기 Boehmeria nivea Blanco2.385-cropped.jpg
Thekkjon 택견 harcművészet Taekkyeon-taekkyon-01.jpg
Csulthagi 줄타기 kötélen egyensúlyozás Korea-Jeonju-Jultagi-02.jpg
2012 Solymászat (más országokkal megosztva) 매 부리기 Cernicalo comun.JPG
Arirang 아리랑 népdal
2013 kimdzsang[25] 김장 téli közösségi kimcshikészítés Gimjang in Gaemi Village, 1 December 2012.jpg

A világ emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A világ emlékezete programban 2013-mal bezárólag 11 koreai tétel szerepel:[26]

Év Megnevezés Hangul Magyarázat Kép
1997 A Csoszon-dinasztia évkönyvei 조선왕조실록 1413-tól 1865-ig
Hunmincsongum 훈민정음 kézirat, a hangul ábécé beveztéséről Hunminjeongum.jpg
2001 Szungdzsongvon ilgi 승정원일기 A Kancellária feljegyzései
Csikcsi 불조직지심체요절 A nagy buddhista papok zen tanításai II. kötet Korean book-Jikji-Selected Teachings of Buddhist Sages and Seon Masters-1377.jpg
2007 Tripitaka Koreana 팔만 대장경 buddhista szent iratok nyomdai fadúcai Korea-Haeinsa-Tripitaka Koreana-01.jpg
Igve 의궤 a Csoszon-dinasztia királyi előírásai Korea-Wonhaeng Eulmyo Jeongri Uigwe-Cheoyongmu.jpg
2009 Tongi Pogam 동의보감 könyv a keleti gyógyítás elveiről és eljárásairól Dongibogam.jpg
2011 Az 1980. május 18-i kvangdzsui felkelés archívumai 5·18 광주 민주화 운동 Mangwol-dong-cemetery.JPG
Ilszongnok 일성록 a királyi udvar napi eseményeinek naplója
2013 Nandzsung Ilgi 난중일기 I Szunszin admirális hadinaplója 이순신 난중일기 및 서간첩 임진장초.jpg
Az Új Közösség Mozgalom archívuma 새마을 운동 A falvak modernizációjára indított politikai program az 1970-es években

Kritika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kulturális örökségvédelmi programot általában véve sikeresnek tartják mind a szakmabeliek, mind a laikusok, azonban a rendszerrel kapcsolatosan felmerültek megválaszolásra váró kérdések és megoldandó problémák is.[5] Az egyik felmerülő probléma a „birtokosok” kiválasztásának kérdése, az ezzel járó presztízs és az állami támogatás miatt éles verseny alakult ki a népművészetet művelők között a programba való bekerülésért. Emiatt felmerült, hogy a szellemi örökségi programot nem lenne szabad szinte kizárólagosan „birtokosokhoz” kötni, illetve egy kevésbé szubjektív kiválasztási rendszert kellene bevezetni. 2009 óta a KÖH számos ponton változtatott a felvételi rendszeren, és akadémiai körök bevonásával átfogóbb kiértékelési rendszert vezettek be a „birtokosok” beválogatásához.[4]

A társadalmi változásokhoz is alkalmazkodnia kell az örökségvédelmi rendszernek, például egyre nagyobb nyomás nehezedik rájuk a különféle keresztény lobbizásnak köszönhetően, akik ellenzik többek között a régi sámánisztikus rituálék megőrzését és továbbadását. A patriarchális társadalomkép miatt – ahol a férfi a kenyérkereső, a nő pedig háziasszony – a korábban kizárólagosan férfiak által űzött népi mesterségek és hagyományok megőrzésével is egyre inkább csak az otthon maradt nők foglalkoznak. A kormány hosszú ideig nem volt hajlandó nőket kijelölni ilyen tradíciók „birtokosának”, azonban rákényszerült olyan területeken, ahol egyáltalán nem voltak férfi művelők, vagy a nők jóval tehetségesebbnek bizonyultak.[5]

Roald Maliangkay, az Ausztrál Nemzeti Egyetem előadója szerint a sikeres program a koreai hullám miatt is nehéz időket él meg. Az 1990-es évek óta a koreai kultúra egyre népszerűbb világszerte és Dél-Korea ezt a „puha erő” eszközeként igyekszik kihasználni, belevonva ebbe a szellemi kulturális örökséget is. Maliangkay úgy véli, ez nem feltétlenül a legmegfelelőbb hozzáállás: „Még egy olyan társadalomról sem feltétlenül fog pozitív kép kialakulni külföldön, amelyik nagy hangsúlyt fektet a népére és az örökségére, és vice versa. Dél-Korea sem tudja irányítani, hogy a külföldiek mit fognak megérteni a társadalmából és a kultúrájából.”[5]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. What is the Job of the Cultural Heritage Administration?. Cultural Heritage Administration, Republic of Korea. (Hozzáférés: 2013. május 22.)
  2. (2001.) „The protection of cultural property in the Republic Korea”. Culture Without Context (8), Kiadó: Illicit Antiquities Research Centre. Hozzáférés ideje: 2013. május 22.  
  3. ^ a b c d e f Heritage Classification. Cultural Heritage Administration, Republic of Korea. (Hozzáférés: 2013. május 22.)
  4. ^ a b c d e f g h i Suh Heun-gang, Ahn Hong-beom: Fifty Years of Endeavors for Preservation and Transmission. Koreana. (Hozzáférés: 2013. július 21.)
  5. ^ a b c d e f Roald Maliangkay: Reflections on South Korea’s 1962 heritage scheme. The Archival Platform, 2009. október 13. (Hozzáférés: 2013. július 21.)
  6. History. Cultural Heritage Administration. (Hozzáférés: 2013. július 16.)
  7. Organizational Chart. Cultural Heritage Administration. (Hozzáférés: 2013. július 16.)
  8. Royal Tombs. Cultural Heritage Administration. (Hozzáférés: 2013. július 22.)
  9. Overview. Korea National University of Cultural Heritage. (Hozzáférés: 2013. július 16.)
  10. Korea. Asia/Pacific Cultural Centre for UNESCO. (Hozzáférés: 2013. július 21.)
  11. Administrator. Cultural Heritage Administration. (Hozzáférés: 2013. július 16.)
  12. Budget. Cultural Heritage Administration. (Hozzáférés: 2013. július 16.)
  13. The haenyo divers: Korea’s women of the sea. CNN, 2010. június 21. (Hozzáférés: 2013. július 21.)
  14. Special Interview - Han Bok-Ryeo, Master of Korean Royal Cuisine. Hancinema, 2009. december 7. (Hozzáférés: 2013. május 10.)
  15. Vive La Korean Food! Hallyu Revitalizes Culinary Tradition. The Korea Times, 2008. március 20. (Hozzáférés: 2013. május 10.)
  16. Greeting. WITH. (Hozzáférés: 2013. július 21.)
  17. Cultural Heritage General Search (adatbázis) (koreai nyelven). Cultural Heritage Administration, Republic of Korea. (Hozzáférés: 2013. július 22.)
  18. 서울성공회성당 (koreai nyelven). Encykorea. (Hozzáférés: 2013. július 21.)
  19. About the Somokjang. Seongdong-gu. (Hozzáférés: 2013. július 21.)
  20. Finding Our Traditional Housing... Myungwon Folk House. Kookmin University. (Hozzáférés: 2013. július 21.)
  21. Old KEPCO Building in Namdaemun-ro. Cultural Heritage Administration. (Hozzáférés: 2013. július 21.)
  22. Foundation. Korean National Commission for UNESCO. (Hozzáférés: 2013. július 22.)
  23. ^ a b Republic of Korea. UNESCO. (Hozzáférés: 2013. május 26.)
  24. Elements on the Lists of Intangible Cultural Heritage. UNESCO. (Hozzáférés: 2013. december 6.)
  25. Kimchi-Making Culture Joins UNESCO Intangible Heritage List. Chosun Ilbo, 2013. december 6. (Hozzáférés: 2013. december 6.)
  26. Republic of Korea. UNESCO Memory of the World. (Hozzáférés: 2013. július 22.)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Dél-Korea nemzeti kincsei témájú médiaállományokat.