Mori Ógai

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mori Ógai
Ougai Mori October 22, 1911.jpg
Mori Ógai 1911-ben
Élete
Született 1862. február 17.
Cuvano
Elhunyt 1922. július 8. (60 évesen)
Tokió
Nemzetiség japán
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) próza

Mori Ógai (japánul: 森 鴎外, Hepburn-átírással: Mori Ōgai) (Cuvano, 1862. február 17.Tokió, 1922. július 8.), eredeti neve Mori Rintaró, Nacume Szószeki mellett a Meidzsi-korszak legnevesebb japán írója.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1862-ben Cuvanóban, a Edo-kor utolsó éveiben, egy orvos fiaként látta meg a napvilágot. Ógai egészen fiatalon kezdte meg a tanulmányait. Klasszikus kínai irodalmat és német nyelvet tanult szülővárosában, majd a Meidzsi-restauráció első éveiben Tokióba utazott, ahol először német nyelvet és irodalmat tanult, majd apja nyomdokaiba lépett, és beiratkozott az orvosi egyetemre. 1881-ben szerezte meg az orvosi diplomát. 1884-ben katonaorvosi ösztöndíjban részesült, így lehetősége nyílt Németországba utazni. Tanulmányait a lipcsei, drezdai, müncheni és berlini egyetemeken folytatta, majd négy évig dolgozott egy híres berlini laboratóriumban, ahol különböző kutatásokban vett részt. Közben felfedezte a nyugati kultúrát, megismerkedett az európai irodalom nagyjaival (Dante, Szophoklész stb.), érdeklődött a festészet és színházművészet iránt is.

1888-ban visszatért Japánba, és nyugati tapasztalataiból kiindulva modernizálni igyekezett a japán tudományos életet. Elindított egy orvosi folyóiratot, amelyben a nyugati orvoslás elterjedése mellett szállt síkra. Közben lefordított és kiadatott több nyugati klasszikust, Calderón, Lessing, E. T. A. Hoffmann és mások műveit ültette át japánra. Belevetette magát hazája forrongó irodalmi életébe. 1889-ben jelent meg Sószecuron („A regényről”) című írása, amelyben kifejtette elméletét a naturalista regény poétikáról. Még ez évben barátaival közösen elkészített egy fordításgyűjteményt Omokage („Homályos emlékezet”) címen, amelyben nyugati költők verseit tették közzé.

Közben Mori Ógai álnéven publikálta első regényét Maihime („A táncosnő”) címen, amelyben berlini emlékeit idézte fel. A kínai-japán és az orosz-japán háború alatt katonaorvosként szolgált. Összetűzésbe került a feletteseivel, ezért három évre áthelyezték a dél-japáni Kjúsú szigetére. Ezen évek alatt tökéletesítette stílusát, amely ekkor vált igazán modernné, és közben Machiavelli és Carl von Clausewitz munkáit tanulmányozta. Lefordította Hans Christian Andersen A rögtönző című regényét, amely nagy sikert aratott Japánban. Mindeközben foglalkoztatták országa gondjai is: támogatta a japán ipar fejlesztését, bírálta országa elmaradottságát. 1902-ben tért vissza Tokióba.

1912-ig számos könyve jelent meg, amelyekkel megvetette az alapjait a modern japán irodalmi nyelvnek: Hannicsi („Szép holnapot”), Vita sexualis, Szeinen („Az ifjú”), Hanako, Gan (A vadlúd). Közben több színdarabot is írt és Strindberg, Ibsen, Schnitzler műveit fordította. Párhuzamosan folytatta irodalmi és a fordítói tevékenységét. Hozzájárult a modern japán színház megteremtéséhez is.

Orvosi pályafutása közben szépen ívelt felfelé, egyre magasabb állásokat kapott meg, végül a kinevezték a Hadügyminisztérium egészségügyi osztályának a vezetőjévé. 1916-ban visszavonult a katonaorvosi szolgálatból. Ezután a Császári Múzeum igazgatója, a Császári Könyvtár vezetője és halálig a Császári Szépművészeti Akadémia vezetője volt. 1922-ben Tokióban halt meg.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Első alkotói korszakában romantikus elbeszélések szerzőjeként mutatkozott be a közönségnek : Maihime („A táncosnő”, 1889), Utaka no iki („Buborékok”, 1890), Fumizuki („A levélvivő”, 1892). Nagy hatással voltak rá Eduard von Hartmann esztétikai nézetei.

A század elején kibontakozó naturalizmust fenntartással szemlélte. 1909-es Vita Sexualis című műve tekinthető a naturalista énregény kritikájának. A következő évben készül el Szeinen („Az ifjú”) című munkája, amely a korabeli japán értelmiség problémáit tárja elénk. A Meidzsi-kor kavargó szellemi világát idéz fel önéletrajzi elemeket is tartalmazó műveiben : Aszobi („Játék”), Dokuszin („Agglegény”). A Hanako című mű szereplője egy táncosnő, aki modellt állt Rodinnek. 1911 és 1913 között folytatásokban közölte a nálunk is kiadott Gan (A vadlúd) című kisregényét.

A japán-orosz háború fordulópontot hozott a művészetében. Figyelme a történelem, a múlt felé fordult, a múltban, a hagyományban kereste az egyén és a társadalom megoldatlan problémáinak gyökerét. A következő években rövid, történelmi tárgyú novellákat írt. E művei túlnyomórészt az Edo-korban (1600–1867) játszódnak, szereplőik történelmi személyiségek vagy hétköznapi emberek, akik a hagyományos japán erkölcsöt, életmódot és értékeket testesítik meg. Kora eszméinek fényében vizsgálta őket, hogy kortársai támaszt leljenek a rég volt idők hőseinek magatartásában saját koruk zűrzavara közepette.

Magyarul megjelent művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az Abe-ház, Modern japán elbeszélők, Európa, Budapest, 1967, 44–77. o.
  • A vadlúd (A vadlúd, Válogatott elbeszélések), Európa, Budapest, 1983, 5–112. o.
  • Az utolsó mondat (A vadlúd, Válogatott elbeszélések), Európa, Budapest, 1983, 113–128. o.
  • Kacagó szerzetesek (A vadlúd, Válogatott elbeszélések), Európa, Budapest, 1983, 129–139. o.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) Ōgai Mori című francia Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]