Mijazava Kendzsi

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mijazava Kendzsi
Miyazawa Kenji.jpg
Élete
Született 1896. augusztus 27.
Hanamaki
Elhunyt 1933. szeptember 21. (37 évesen)
Hanamaki
Nemzetiség japán
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) vers, mese

Mijazava Kendzsi (japánul: 宮沢 賢治, Hepburn-átírással: Miyazawa Kenji) (Hanamaki, 1896. augusztus 27. – Hanamaki, 1933. szeptember 21.) japán költő és meseíró.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az észak-japán Ivate prefektúrabeli Hanamaki faluban született, hithű buddhista zálogoscsaládba. Rövid tokiói tartózkodásokat leszámítva élete végéig ezen a sivár, hófúvásos vidéken maradt. 1918-ban kitűnő minősítéssel végezte el a Morioka Mezőgazdasági és Erdészeti Főiskolát. Apjával már korán összekülönbözött az általa megvetett zálogosüzlet miatt, és azért is, mert a dzsódo sin szekta hitéről hiába próbálta a harcosabb nicsiren hitre téríteni, ezért elsőszülöttségi jogáról is lemondott. 1921-ben pár hónapot Tokióban töltött, ahol még jobban elmélyedt a nicsiren szekta tanaiban, de szeretett húga betegeskedésének, majd halálának hírére visszatért a faluba. Tanári állást vállalt a környékbeli mezőgazdasági középiskolában, s 1924-ben saját költségén kiadatta első mesegyűjteményét (Csúmon no ói rjóriten, „A sokfogásos vendéglő”) és első verseskötetének első változatát (Haru to sura, „A tavasz és az aszurák”).[1] Anyagi sikert egyik sem hozott neki, és pályatársai közül is csak kevesen figyeltek fel rájuk, életművét leginkább az utókor fedezte fel. 1926-tól egészen haláláig a szegényparasztok életkörülményeinek javításával volt elfoglalva, s egyre rosszabbodó mellhártyagyulladásával küszködött. Tuberkulózisban halt meg, mint oly sok japán kortársa, 1933. szeptember 21-én.

Művészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tehetséges, sokoldalú művész volt, aki szinte eggyé vált a földdel és azokkal, akik abból éltek. Sok gyerekmesét írt, részben oktató célzattal, ezek közül legismertebb a Ginga tecudó no joru („Éjszakai vonat a csillagokhoz”, 1927). Diákjai színjátszókörének több rövid színpadi darabot is szerzett, de legjelentősebbek az azóta sok nyelvre lefordított, a japán vidék iránti szenvedélyes szeretetét tanúsító versei. Költeményeinek többsége tanka, illetve csóka (tradicionális japán hosszú vers), legérettebb gyűjteménye mégis a mintegy 400 nyugati típusú szabadverset tartalmazó A tavasz és az aszurák (melynek 2., 3. és 4. része posztumusz jelent meg). Ezek a fenti témáin kívül tükrözik mély buddhista hitét is, elszántságát, hogy élethossziglani nőtlenséggel, az anyagi javakról való lemondással, az önmegtagadás és a szolgálat jegyében leélt élettel tegyen eleget a karma rendelésének. Iróniát sem nélkülöző költészete fájdalmakkal és szenvedélyekkel, kudarcokkal és diadalokkal teli spirituális utat énekel meg. A költő az ég, a felhők, a hó, a hegyek és a növények örök megújulását és örömét ünnepli, vagy éppen szavaszegetten áll a villámlástól és zivatartól tönkretett rizsmezőn.

A tomboló, a keserű düh
április légköri rétegmélyeibe csap fel,
oda és vissza, hogy foga csikordul belé:
Én... vagyok... Aszura.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az azóta várossá nőtt Hanamakiban halálának 50. évfordulóján megnyílt a Mijazava Kendzsi Emlékmúzeum, születésének 100. évfordulóján pedig bemutatták az életét ábrázoló animét Ihatóbu genszó: Kendzsi no haru („Ivatei fantázia: Kendzsi tavasza”) címmel. Korábban, 1985-ben ugyancsak anime készült az Éjszakai vonat a csillagokhoz című mesegyűjteményéből.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Az aszurák a buddhista hitet védelmező démoni félistenek.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Japan: An Illustrated Encyclopedia I–II. Ed. Alan Campbell, David S. Noble. Tokyo: Kodansha. 1993. ISBN 4-06-931098-3
  • Kato, Shuichi: A History of Japanese Literature I–III., III. kötet, Kodansha, Tokyo, 1983, ISBN 0870115693

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]