Izumi Kjóka

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Izumi Kjóka
Izumi Kyoka.jpg
Élete
Született 1873. november 4.
Kanazava
Elhunyt 1939. szeptember 7. (65 évesen)
Tokió
Nemzetiség japán
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) próza

Izumi Kjóka (japánul: 泉 鏡花, Hepburn-átírással: Izumi Kyōka) (Kanazava, 1873. november 4.Tokió, 1939. szeptember 7.) japán író.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Valódi neve Izumi Kjótaró. Kézműves családba született az Isikava prefektúrabeli Kanazavában. Anyja már kora gyerekkorában megismertette a kuszazósi (fametszetekkel sűrűn illusztrált kommersz történetek az Edo-korban) műfajával, s ez nagy hatást gyakorolt későbbi művészetére. Mivel szegények voltak, a tandíjmentes a Hokuriku Angol–Japán Iskolába íratták be, amelyet misszionáriusok tartottak fenn. Kjóka 1890-ben Tokióba ment, és az ünnepelt író, Ozaki Kójó tanítványául szegődött. Első írásait csak nagy nehezen, Kójó segítségével tudta elhelyezni különböző folyóiratokban. Anyja, apja korán meghalt, Kójó pedig olyan féltékenyen irányította kedvenc tanítványa életét, hogy annak házasodására is csak a mester halála után kerülhetett sor. Kjóka sokat betegeskedett, előbb beriberi, majd gyomorbántalmak kínozták, végül tüdőrákba halt bele. A tokiói Zósigaja-temetőben nyugszik, más hírességek, például Nacume Szószeki és Tódzsó Hideki mellett. Szülőföldje, Kanazava szobrot állított emlékének.

Művészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kjóka a megkésett japán romantika jelentős képviselője. Talán gyermekkori olvasmányai és családi háttere következtében különc, babonás ember volt, írásai is a groteszk, a természetfölötti és a fantasztikus jegyében fogantak, Poe novelláira emlékeztetnek. Jó példa erre a korai Kója hidzsiri („A Kója-hegyi vándor szerzetes”, 1900), amely egy szerzetes hátborzongató kalandjait, ijesztő élményeit festi le vadonbeli vándorlása során (ez később Nakagami Kendzsire is nagy hatással volt). Másik fő témája a fiatalemberre gondot viselő szép, idősebb nő (ami anyja korai halálára vezethető vissza): ezt tükrözi a Teriha kjógen („A Teriha színtársulat”, 1896) című színdarabja. Regényeinek gyakori témája (akárcsak Nagai Kafúnál, Tanizaki Dzsunicsirónál) az edói városi kultúra és a bordélynegyedek világa. Élete második felét a Tokiótól nem messze eső, idilli nyaralóhelyen, Zusiban töltötte, itt születtek legismertebb írásai: Onna keizu („A nők leszármazása”, 1907), Siraszagi („A fehér kócsag”, 1909), Uta andon („Dal lámpafénynél”, 1910).

További művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Tanin no cuma („Egy másik ember felesége”, 1893)
  • Jakódzsunsza („Az éjjeliőr”, 1895)
  • Samiszenbori („A Samiszen-csatorna”, 1910)
  • Jasa ga ike („A démon tava”, színdarab, 1913)
  • Kaidzsin besszó („A tengeristen villája”, színdarab, 1913)
  • Nihonbasi (színdarab, 1914)

Művei magyarul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Izumi Kjóka következő négy elbeszélése olvasható magyarul a Szentek és démonok c. kötetben, amely 2012-ben a Fapadoskonyv.hu gondozásában, Szabó Nóra fordításában jelent meg:

  • „A műtő”
  • „A Kója-hegyi szent ember”
  • „Egy tavaszi nap”
  • „Oszen és Szokicsi”

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]