Kis goda

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Kis goda
Limosa lapponica1.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Magyarországon védett
Eszmei érték: 25 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Lilealakúak (Charadriiformes)
Család: Szalonkafélék (Scolopacidae)
Alcsalád: Limosinae
Nem: Goda (Limosa)
Brisson, 1760
Faj: L. lapponica
Tudományos név
Limosa lapponica
(Linnaeus, 1758)
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Kis goda témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kis goda témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kis goda témájú kategóriát.

Hím egyed násztollazatban
Fiatal példány

A kis goda (Limosa lapponica) a madarak (Aves) osztályának a lilealakúak (Charadriiiformes) rendjébe, ezen belül a szalonkafélék (Scolopacidae) családjába tartozó faj.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Észak-Amerika, Európa és Ázsia északi részén költ. A magas észak fészkelő madara, költőterülete az északi sarkkörön túl, Észak-Skandináviától Nyugat-Alaszkáig húzódik. Fészkel a Lappföld északi részén, a Kola-félszigeten, a Mezenyi- és a Csosa-öböl partvidékén, a sarkkör mentén a Pecsorától az Ob-öbölig és a Jenyiszej torkolatvidékén (Limosa lapponica lapponica); továbbá a Hatanga torkolatától a Léna-deltán, a Jana-Indigirka- és a Kolima-alföldön át a Csukcs-félszigetig, illetve Alaszka nyugati partvidékéig (Limosa lapponica baueri). A két elfogadott alfaj között éles határvonalat húzni nem lehet, az Észak-szibériai-alföldön, a Hatanga torkolatának környékén élő madarak mind méretben, mind színezetben átmenetet mutatnak a kettő között, e madarakat egyes szerzők külön alfajnak tekintik (Limosa lapponica 'menzbieri').

Elsősorban a tundra tengerpartokhoz közeli alacsony részein fészkel, de megtelepszik az erdőstundrán, nedves folyóvölgyekben, vízközeli nyílt vörösfenyvesekben is; Alaszkában alacsonyabb hegyoldalakon, a hegyi tundra kőgörgetegein is költ, de jobban kedveli a füves élőhelyeket; a Lappföldön erdőkkel szegélyezett mocsaras területeken, tőzegmohalápokon fészkel.

Alfajai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Limosa lapponica lapponica
  • Limosa lapponica anadyrensis
  • Limosa lapponica baueri
  • Limosa lapponica menzbieri
  • Limosa lapponica taymyrensis

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Átlagos testhossza 37-39 centiméter, szárnyfesztávolsága 70-80 centiméteres, testtömege 230-450 gramm közötti. A tojó nagyobb, mint a hím. Csőre hosszú, keresgéléshez kiválóan használható.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gerinctelen állatokkal, rovarokkal és lárváikkal, puhatestűekkel és gyűrűsférgekkel táplálkozik.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Limosa lapponica

A földre rakja növényi anyagokból készített fészkét. Fészekalja 3-4 tojásból áll, melyeken 20-21 napig kotlik.

Vonulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kis goda hosszú távú vonuló. A keleti alfaj (Limosa lapponica baueri) telelőterülete Dél-Kínától Indonézián át Ausztráliáig és Új-Zélandig húzódik; a madarak nagy része Új-Zéland partjain telel. A nyugati alfaj (Limosa lapponica lapponica) a Balti-tenger partvidékén át vonulva éri el telelőterületét, amely a Brit-szigetek, az Északi-tenger partjain, illetve tovább, Európa és Afrika atlanti partvidékén húzódik; a Vörös-tenger partjain telelők a Fekete-tenger és a Földközi-tenger keleti partjain át, a Perzsa-öböl és az Arab-tenger partvidékén telelők valószínűleg a Volga és a Kaszpi-tenger mentén érik el telelőterületüket, e madarak ritkán Kelet-Afrika partjain is megjelenhetnek. E két utóbbi, keleti vonulási útvonal azonban kevésbé jelentős, a madarak döntő többsége Északnyugat-Európában és Nyugat-Afrikában telel.

Vonulása során és a téli időszakban a kis goda jellegzetes tengerparti madár, sekély tengeröblökben, homokos partokon, többnyire az árapályzónában tartózkodik, de partközeli szennyvízülepítőkön is előfordul, a szárazföld belsejébe viszont csak nagyon ritkán vetődik.

A Balti- és az Északi-tenger partvidékén az őszi vonulás júliustól októberig tart, a csúcs július végén, augusztus elején van. Az öreg madarak a költés után teljes vedlést végeznek, mely többnyire még a költőterületen megkezdődik, a vonulás idejére azonban megszakad, így Nyugat-Európába már részben téli tollazatban érkeznek. Itt vedlésük tovább folytatódik, egyik legismertebb vedlőhelyük a Watt-tenger. Sok madár azonban nem itt vedlik, hanem gyorsan továbbvonul, és csak a nyugat-afrikai telelőhelyeket elérve folytatja a vedlést. A Nyugat-Európában vedlők egy része a vedlés után ugyancsak tovább vonul Nyugat-Afrikába, más részük egész télen a Brit-szigetek partjain és a Watt-tengeren marad.

A madarak a telelőhelyeket március végén, áprilisban hagyják el, ilyenkor még téli tollazatban vannak, és ismét a vedlőhelyeken gyűlnek össze, melyek közül tavasszal is a legfontosabb a Watt-tenger, ahol a teljes európai telelőállomány összegyűlik. Egészen májusig a vedlőhelyeken maradnak s csak a részleges vedlés után indulnak a költőterületeikre.

Kárpát-medencei előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon ritka vendég, áprilistól májusig és augusztustól októberig, átvonulásai alkalmával. Előfordulásainak egyharmada esik a Dunántúlra, a többi az Alföldre. Leggyakrabban az Észak-Alföldön (a Tiszántúl Köröstől északra fekvő része és a Jászság) látták, ez az összes megfigyelés közel fele. A Dél-Alföldről (a Tiszántúl Köröstől délre elterülő része és a Tisza Körös torkolata alatti szakaszának a jobb partján elterülő halastavak), a Kiskunság és a Gödöllői-dombság területéről, valamint Dél-Dunántúlról csak szórványosan ismert, a Dunántúl északi felén, különösen a Fertőn gyakoribb, az összes megfigyelés negyede származik ebből az országrészből.

A kis godák az őszi vonulás során leggyakrabban a leeresztett halastavakon, az őszi csapolások idején megfigyelhetőek. Ugyancsak fontos vonuló helyek a kiszáradó, vagy kiszáradófélben lévő szikes tavak. Kisebb jelentőségűek a fövenyes, kavicsos tópartok, a füves puszták, elöntött nedves rétek és a szikes puszták. Igen gyakran nagy pólingok csapatához szegődik.

Általában magányos egyedek, vagy néhány példányból álló kis csapatok megfigyelhetőek. Legnagyobb hazánkban látott csapata 18 példányból állt.

Védettsége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon védett, eszmei értéke 25 000 forint.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]