Madárvonulás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gyűrűs barázdabillegető (Budapest M38986)

Madárvonulásnak egyes madárfajok populációinak évente ismétlődő vándorlását nevezzük. A madarak közel 150 millió éves evolúciója során valószínűleg többször is kialakult [1] A madárvonulás kezdete, időtartama, útvonala fajonként és a különböző fajokon belül populációnként is eltérő lehet. Ennek ellenére az eltérő földrajzi elterjedésű populációk vándorlása a kontinensek, tengerek, hegyvonulatok és más terepalakulatok vonulást segítő vagy akadályozó hatása miatt transzkontinentális vonulási mintázatokba rendeződik. A madárvonulás fontos jellemzője az éves szezonalitás, amelynek oka az elérhető táplálék mennyiségének jelentős változása, kiváltó oka a nappalok hosszának (megvilágítás) rövidülése (őszi vonulás) illetve hosszabbodása (tavaszi vonulás). A vonuló madarak két csoportra oszthatók: amelyekét külső (időjárási) tényezők határozzák meg "fakultatív vonulók" és amelyekét belső (öröklött) tényezők, ezek az "obligát vonulók". A nem vonuló madárfajokat állandó madaraknak nevezzük.

A madárvonulás oka és kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A madárvonulás a viselkedés evolúciós folyamata során alakult ki a kontinensvándorlás és az éghajlati változások következményeként [1]. A jégkorszak végén a visszahúzódó jégtakaró eltűnésével az északi féltekén északi irányba tolódtak el a növényzeti övek. A vegetáció faji gazdagodását, a biomassza tömegének növekedését a fauna mennyiségi és minőségi változása is követte. Az elérhetővé váló források kihasználásához a madaraknak elsősorban a viselkedésüket kellett változtatni, hiszen a kedvező táplálkozási feltételek számos faj számára csak a nyári hónapokban, a szaporodási időszakban adottak. Telelni melegebb éghajlatú területekre kell húzódniuk, ellenkező esetben éhen vesznének. Ezt az elméletet támasztja alá, hogy sok esetben a vonulási útvonal messze esik a fészkelő- és telelőterületet összekötő optimális úttól, viszont jól magyarázható az éghajlati változásokkal.

A madárvonulás megismerése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Annak ellenére, hogy a nyáron közönségesen előforduló madarak egy része télire eltűnik, helyükre más fajok érkezhetnek, amelyek a tavasz beköszöntével újra kicserélődnek a fészkelő fajok egyedeivel, a madárvonulás jelenségét sokáig nem ismerték fel. Különböző népi hiedelmek, elméletek alakultak ki a jelenség magyarázatára. A vonulás néhány fontosabb jellemzője, pl. a szabályszerűen ismétlődő volta azonban régóta ismert: "A gólya fenn az égen ismeri a maga idejét; a gerlice, a fecske és a daru pontosan tudja, mikor kell költöznie." (Jeremiás 8.7), "Bölcsességed szerint szállt talán a sólyom, s terjeszti szárnyait dél felé repülve?" (Jób 39.26).

A középkorban elterjedt az ún. alámerülési (submerziós) elmélet, amely ősi néphiten alapult és a XVIII. századig tartotta magát. Ezt fecskékre "dolgozták ki" részletesebben: eszerint a fecskék "ősszel a nádasokban gyülekeznek, ahol hosszú, bánatos dallal búcsúznak a napfénytől, majd a víz alá merülnek és hosszú láncokat alkotnak oly módon, hogy mindegyik bekapja az előtte lévő lábát". Ezt az elképzelést egy Jenner nevű kutató döntötte meg kísérleti úton: víz alá merített egy sarlósfecskét, amely percek alatt elpusztult.

A téli álom meséje szerint egyes madarak (pl. fecskék) faodvakban, sziklaüregekben töltik a telet, ahol fürtökben lógnak a falon. Ezt Spallazani cáfolta meg kísérletével: a mesterséges hidegnek kitett fecskék 14 oC-nál elpusztultak [2]. Jelen ismereteink szerint mindössze egyetlen faj a Észak-Amerikában honos téli estifecske esetében figyelhető meg hibernáció a környezet lehűlése esetén.

Időközben napvilágot láttak azok, a megfigyelések helyes értelmezésén alapuló leírások is, amelyek végre megalapozott magyarázatot adhattak a tapasztalatokra. II. Frigyes német-római császár és természettudós volt aki "De arte venandicum avibus" című művében először helyesen felismerte, hogy a madarak őszi elvonulását a hőmérséklet csökkenése, a táplálékhiány és valamiféle előérzet vátja ki [3] Miskolczi Gáspár 1702-ben így ír: "Mikor a gólyák el akarnak menni, annak elötte egy bizonyos helyen gyülekeznek és onnét mind együtt indulnak el... Hasonlóképpen a gyönyörűséges tavaszi idő elközelgetvén, mikor azon jó meleg tartományokból, tudniillik Asiából, Afrikából és azoknak több egyék környékeiből meg akarván térni, ekkor is hasonlóképen egybe gyülekeznek...[4]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Csörgő Tibor (2009): Miért és hogyan vonulnak a madarak? in. Magyar madárvonulási atlasz. Kossuth kiadó, Budapest
  2. Schenk Jakab (1910): A madárvonulás kérdéseinek kísérleti vizsgálata. Aquila, 17: 133-167.
  3. Schenk Jakab (1935): A madárvonulás. A szerző kiadása. Budapest
  4. Miskolczi Gáspár (1702): Egy jeles Vad-kert avagy az oktalan állatoknak históriája.