Keresztelőkápolna

Az 5. századi aquileiai baptisztérium belső tere a keresztelőmedencével

A keresztelőkápolna vagy baptisztérium a keresztény egyházi építészetben eleinte különálló épület (elnevezése gyakran keresztelőtemplom), a 13. századtól a templomon belül alaprajzilag is elkülönülő kápolna, ahol a keresztség szentségének kiszolgáltatására, a keresztelés szertartására sor kerül.

Története

Az ókorban a római kori fürdők, a thermák medencéjének elnevezése volt baptisterium (a latin szó forrása a görög βαπτιστήριον / baptisztérion volt). A kora kereszténység idején a keresztelés szertartására még különálló, a templom közelében emelt épületben került sor. Vallási okokból volt szükség erre a megoldásra, hogy ti. a keresztény hitre tért hívek csak a szentség felvételét követően, megtisztultan léphessenek Isten házába, a templomba. A többnyire nyolcszög (a keresztény számszimbolikában a nyolcas az újjászületés száma) vagy kör alaprajzú baptisztérium centrális elrendezésű volt: közepén helyezkedett el az épület alaprajzával azonos alakú, süllyesztett keresztelőmedence (piscina), amelyben a keresztelendőket alámerítették. A medence fölé rendszerint oszlopokon nyugvó oltársátrat, ún. cibóriumot emeltek. A kereszténység keleti területein – ahol az élővízben keresztelés kultusza tovább tartotta magát – gyakran patakok vizét vezették be a baptisztériumba.

A 6. századtól, a gyermekkeresztség folyamatos elterjedésével a medence mérete csökkent, s egyre terjedt a kőből, bronzból vagy rézből készült keresztelőkút (fons baptismalis, magyarul gyakran keresztelőmedence), amelyet már a templomban – a narthexben vagy a főhajó előterében – helyeztek el. A 8. századtól mind kevesebb baptisztérium épült, csak a nagyobb itáliai városokban (Firenze, Pisa, Parma) emeltek továbbra is impozáns, többemeletes templomokat kifejezetten a keresztelés céljára, egészen a 13. századig. Az általában Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt, kora középkori baptisztériumok legszebb példái Olaszországban (Róma–Laterán, Ravenna, Novara, Aquileia, Nocera Superiore a kora középkorból; Firenze, Pisa, Parma, Pistoia a 11–13. századból), Dalmáciában (Poreč), Franciaországban (Riez, Poitiers, Fréjus) és a Közel-Keleten (Hagia Szophia keresztelőkápolnája, Isztambul, Törökország; Kalat Sziman, Aleppó, Szíria) maradtak fenn.

A 13. századtól terjedt el a gyakorlat, hogy a keresztelőkutat egy a templomtéren belül külön e célra kialakított keresztelőkápolnában helyezzék el. Ennek helye centrális elrendezés (pl. görög kereszt alaprajzú templom) esetén az egyik keresztszárban, egyébként a főhajó nyugati végében, a bejárathoz közel volt. A keresztelőkápolna azonban a középkor és az újkor századaiban sem volt elmaradhatatlan tartozéka a templomoknak és a székesegyházaknak. A magában álló keresztkutat ezekben az esetekben a templom központi részén, a szentély közelében helyezték el. A katolikus egyházban Borromei Szent Károly útmutatása alapján a 16–17. századtól egyre gyakrabban került ismét a bejárat közelébe.

Képtár

• 
  Az ariánusok 5. századi keresztelőkápolnája Ravennában
• 
  6. századi keresztelőkápolna romjai az albániai Buthrótonban
• 
  Pisa 12. századi keresztelőkápolnája, a Battistero di San Giovanni
• 
  A 15–16. századi šibeniki Szent Jakab-székesegyház keresztelőkápolnája

Források

• Sturgis’ illustrated dictionary of architecture and building, Mineola, Dover, 1989, 203–206.
• Major Máté: Építészettörténeti és építészetelméleti értelmező szótár. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1983. 65. o. ISBN 963-05-2699-9  
• Gerő László: Magyar műemléki ABC. Budapest: Műszaki Könyvkiadó. 1984. 25., 97. o. ISBN 963-10-5229-X  
• Magyar nagylexikon III. (Bah–Bij). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1994. 212. o. ISBN 963-05-6821-7  
• Magyar nagylexikon X. (Ir–Kip). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 804–805. o. ISBN 963-9257-02-8  

Külső hivatkozások

A Wikimédia Commons tartalmaz Keresztelőkápolna témájú médiaállományokat.

Nézd meg a keresztelőkápolna címszót a Wikiszótárban!