II. Henrik kasztíliai király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
II. Henrik
Enrique II.jpg

Kasztíliai király
Uralkodási ideje
1366/1367 – 1369/1379
Koronázása
1366
Elődje I. Péter
Utódja I. János
Életrajzi adatok
Született
1333/ 1334. január 13.
Sevilla
Elhunyt
1379. május 29. (45 évesen)
Santo Domingo de la Calzada
Házastársa Johanna Mánuel (Juana Manuel)
Gyermekei (házasságból) János
Eleonóra
Johanna
Édesapja XI. Alfonz
Édesanyja Leonor Núñez de Guzmán

II. (Trastámara) Henrik (1333. /vagy 1334. / január 13.1379. május 29.) kasztíliai és leóni király, aki két időszakban (1366 – 1367, 1369 – 1379) volt a királyságok első uralkodója a Trastámara-házból. II. Henrik az Ivreai-Burgundiai házból származó XI. Alfonz (1311 – 1350) kasztíliai és leóni király házasságon kívül született fia (ezért "Fattyúnak" is nevezték). I. Péter (1334 – 1369) kasztíliai és leóni királynak a féltestvére és az utóda.

Élete és uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Küzdelem I. Péter királlyal (1350 – 1369)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Henrik édesanyja Eleonóra (Leonor Núñez de Guzmán /1310 – 1351/), Medina Sidonia úrnője volt, aki tíz gyermeket szült kedvesének, XI. Alfonz királynak, és aki óriási befolyással rendelkezett a királyi udvarban.

Az apja Henriket már gyermekkorában Trastámara grófjává tette. Az édesanyját 1351-ben I. Péter édesanyja, Portugáliai Mária (1313 – 1357) anyakirályné, IV. Alfonz (1291 – 1357) portugál király leánya, megyilkoltatta. Az uralkodó nevelője, tanácsadója, kegyence, a portugál származású João Afonso de Albuquerque (Juan Alfonso de Alburquerque /1305 – 1354/), Alburquerque ura [1] nem szállt szembe a királynéval. I. Péter – állítólag – csak utólag szerzett tudomást a gyilkosságról. Henrik gróf ekkor Portugáliába menekült. A portugál uralkodó, IV. Alfonz király – I. Péter anyai nagyapja – elérte az unokájánál azt, hogy Henrik hazatérhessen. Henrik azonban a kasztíliai elégedetlenekkel összefogva, 1352-ben fellázadt I. Péter ellen, az öccsével, Tellóval (1337 – 1370) együtt. I. Péter leverte a felkelést, de meg kellett bocsátania a féltestvéreinek.

I. Péter 1353. június 3-án házasságot kötött Bourbon Blanka (1339 – 1361) hercegnővel. A házasság megkötését botrány követte: A házasságot nem hálták el, továbbra is María de Padilla (1334 körül – 1361) kasztíliai nemes hölgy (akit – később, 1362-ben tett kijelentése szerint – I. Péter már korábban feleségül vett) maradt a király a kedvese. A király Blankát – tulajdonképpen fogolyként – Arévalo várába küldte, az anyakirálynét pedig haza, Portugáliába. A történtek miatt Albuquerque felháborodottan szakított a királlyal, sőt, ezek után - tartva a királytól - Portugáliába ment. A birtoka, Alburquerque városa, ellenállt a király támadásának, a visszavonuló uralkodó - Henrik gróffal és ikertestvérével, Frigyessel (1333/1334/ - 1358), a Szent Jakab Lovagrend nagymesterével - hiába ostromoltatta a várost. I. Péter – átmenetileg elhidegülve María de Padillától – 1354. tavaszán házasságot kötött Juana de Castro (? – 1374) galíciai nemes hölggyel, elérte azt, hogy két kasztíliai püspök is tanúsította, érvénytelen volt a Blankával kötött házassága. A házasságkötéssel szinte egyidejűleg tudta meg I. Péter azt, hogy Henrik és ikertestvére, Frigyes, megegyezve a Portugáliából visszatért Albuquerquével, ellene fordultak. Tello, az öccsük, valamint más kasztíliai elégedetlenek is csatlakoztak hozzájuk. I. Péter a felkelők ellen indult, és elhagyta Juana de Castrót, akihez már soha nem tért vissza, ismét María de Padilla lett a király kedvese. A király Blankát Toledóba vitette, és María de Padilla rokonának az őrizetére bízta. A város polgárai, és az itt élő nemesek körében azonban felháborodást keltett Blanka sorsa (és a király eljárása); Toledo fellázadt a király ellen. Albuquerque, aki a felkelés vezérének volt tekinthető, 1354. októberben meghalt, állítólag I. Péter megmérgeztette. A felkelők azonban, még 1354-ben, győztek. A Portugáliából szintén visszatért Mária anyakirályné, aki Toro várát uralta, és ahol I. Péter a kincseit őriztette, ugyanis - a fiával szemben - a felkelők oldalára állt. A küzdelem ezzel eldőlt, I. Péter megadta magát, és Frigyes őrizetébe került. A felkelők győzelme azonban csak átmeneti, tiszavirág életű siker volt. A királynak hamarosan, még 1354. decemberben, sikerült megszöknie; állítólag a féltestvérei közül Tello segített is neki a szökésben. I. Péter Segoviába ment, és a hatalmat ismét magához ragadta.

Az 1355-ös esztendő interdiktumot hozott Kasztíliának. A pápa egyházi átokkal sújtotta I. Pétert, María de Padillát, Juana de Castrót, és támogatóikat. Az egyházi átok nem hozta meg a kívánt eredményt. I. Péter bosszúhadjáratot indított az előző évi felkelés résztvevői ellen, 1355. májusban visszafoglalta a lázadóktól Toledót. Blanka továbbra is fogságban maradt. Henrik grófnak sikerült elmenekülnie (megoszlanak a források adatai, hogy 1355-ben, vagy csak 1356. elején). Henrik - a Blankával való bánásmód miatt - a királyra neheztelő franciákhoz menekült, de felesége, Johanna Mánuel (1339 – 1381) hercegnő, [2] I. Péter fogságába esett, akárcsak Henrik ikertestvére, Frigyes. Ezek után - 1356. januárban - Mária anyakirályné kénytelen volt a körülzárt Toro várát feladni a fiának, aki őt végleg visszaküldte Portugáliába; az 1354. évi felkelés ezzel teljesen elbukott. [3]

I. Péter 1356-ban megtámadta Aragóniát, mert IV. Péter (1319 – 1387) aragóniai király (Barcelonai-ház) nem volt hajlandó kiadni az Aragóniába menekült kasztíliaiakat. A „két Péter háborújának” nevezett harcok – amelyek a királyságok határvidékeinek kölcsönös feldúlásával kezdődtek – megszakításokkal ugyan, de 1369-ig tartottak. IV. Péter Franciaországból Aragóniába hívta Henrik grófot, aki a király szolgálatába szegődött; Henrik feleségének, Johanna Mánuelnek, pedig sikerült a fogságból megszöknie.

1359. júniusban, Barcelona előtt, a IV. Péter király, valamint Bernardo de Cabrera (? – 1368), Osona grófja, és Hugo Folch de Cardona (1328 – 1400), Cardona grófja [4] vezérelte aragóniai hajóhad legyőzte a kasztíliai flottát, amelynek fővezére Egidio Boccanegra (? – 1367), genovai születésű hajós, Kasztília tengernagya [5]; míg parancsnokai García Álvarez de Toledo (? - 1370), a Szent Jakab Lovagrend nagymestere, Diego García de Padilla (? - 1368), a Calatrava Lovagrend nagymestere [6], és Pero (Pedro) López de Ayala (1332 - 1407) (a korszak kiváló történetírója) voltak. 1359. szeptemberben a Henrik gróf vezette aragóniai sereg Araviana mellett legyőzte a Juan Fernández de Hinestrosa (? – 1359) vezette kasztíliai sereget, a csatában kapott sebeibe a kasztíliai vezér belehalt. I. Péter ezért még 1359-ben kivégeztette Jánost és Pétert, Henrik grófnak és Tellónak az öccseit, akik már évek óta a király fogságában raboskodtak (Frigyest már 1358-ban meggyilkoltatta). 1360. április 24-én Henrik gróf az első nájerai csatában viszont vereséget szenvedett az I. Péter irányította kasztíliai seregtől, és elmenekült. [7]

A két király 1361-ben, pápai legátus, Guillaume de La Jugie (1317 – 1374) kardinális közreműködésével, békét kötött. IV. Péter ekkor feladta Henrik gróf támogatását, aki visszatért Franciaországba.

Az Aragóniával kötött béke nem bizonyult tartósnak, már 1363-ban kiújultak a harcok Kasztília és Aragónia között. IV. Péter ezért Henrik grófot már 1363-ban visszahívta Franciaországból, akivel Monzónban szövetséget kötött. Megállapodtak abban, hogy I. Pétert megfosztják a tróntól, és Henrik gróf lesz az új kasztíliai király. IV. Péter féltestvére, Aragóniai Ferdinánd (1329 – 1363) infáns felháborodott mind a megállapodáson, mind a mellőzésén. IV. Péter ezért elhatározta az elfogatását, ám az infáns ellenállt, és az összecsapásban Henrik gróf emberei megölték őt.

1366-ban, tavasszal, fordulat következett be a háborúban: Henrik gróf a híres francia hadvezér, Bertrand du Guesclin (1320 körül – 1380) vezette zsoldossereggel bevonult Kasztíliába. Kitört az első kasztíliai polgárháború, Henrik gróf és I. Péter között. 1366 márciusában Calahorrában Henrik grófot Kasztília és León királyává kiáltották ki, II. Henrik néven, majd Burgosban meg is koronázták. Ő volt a Trastámara-ház első uralkodója. [8]

II. Henrik hívei hatásos pletykákat terjesztettek el. Egyrészt azt híresztelték, hogy Granada mór uralkodója segítséget akar adni I. Péternek, sőt a király át akar térni az iszlámra [9], másrészt azt, hogy az uralkodó valójában nem is XI. Alfonz király és Mária királyné fia, mivel az „igazi” I. Péter meghalt csecsemőkorában és egy zsidó származású kisfiút csempésztek a helyére, ezek azonban kitalált történetek voltak.

I. Péter elmenekült Kasztíliából, először Portugáliába akart távozni. I. Péter (1320 – 1367) portugál király (Burgundiai-ház) azonban nem fogadta be a kasztíliai uralkodót. Ezért I. Péter az akkor zajló százéves háborúban az angolok uralta dél-franciaországi tartományba, Guyenne-be ment tovább. 1366. szeptemberben, Libourne városában, megállapodott a Plantagenêt-házból származó Eduárd (1330 – 1376) walesi herceggel, III. Eduárd (1312 – 1377) angol király fiával – a kitűnő hadvezérrel, akit Fekete Hercegnek is neveztek – a segítségnyújtásról. I. Péter a következő évben (1367-ben) angol segítséggel vissza is tért Kasztíliába, és 1367. április 3-án, a második nájerai csatában, a Fekete Herceg és I. Péter vezette zsoldosok diadalmaskodtak II. Henrik felett, maga du Guesclin is az angolok fogságába esett, de később – váltságdíj ellenében – kiszabadult. II. Henrik ismét Franciaországba menekült. (I. Péter fogságába esett II. Henrik öccse, Sancho (1342 – 1374), Alburquerque grófja is, akinek az életét I. Péter megkímélte.) I. Péter nem fizette ki a megállapodás szerinti zsoldot, az angol katonák erőszakoskodtak a helyiekkel, végül a Fekete Herceg a seregével – még 1367-ben, ősszel – kivonult Kasztíliából.

II. Henrik közben elnyerte a Valois-házbeli jeles francia királynak, V. Károlynak (1337 – 1380), és a pápának a támogatását; a klérus egyre nagyobb része elfordult I. Pétertől. II. Henrik új sereggel, 1368-ban, visszatért Kasztíliába, és mind a nemességnek, mind a városoknak, valamint a papságnak egyre nagyobb része melléje állt. Csatlakozott Henrikhez az öccse, Tello; és a fogságból kiszabadult du Guesclin is. A következő év tavaszán, 1369. március 14-én, II. Henrik és du Guesclin Montiel mellett döntő győzelmet arattak I. Péter felett, aki a várba menekült. Pár nappal a vesztes csata után I. Péter éjszaka, titokban, el akarta hagyni a várat, azonban fogságba esett, és du Guesclinhez kísérték. Megjelent II. Henrik, szóváltás alakult ki a két király között, és II. Henrik leszúrta I. Pétert. II. Henrik ezzel végleg megszerezte Kasztília (és León) trónját, bekövetkezett a dinasztiaváltás, az Ivreai-Burgundiai házat a Trastámara-ház váltotta fel. Véget ért a kasztíliai polgárháború, és az I. Péter kezdte kasztíliai–aragóniai háború is.

Egyedül Kasztília és León trónján (1369 – 1379)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A trón megvédése végett II. Henriknek kétszer is háborúznia kellett a portugálok ellen. I. Ferdinánd (1345 – 1383) portugál király ugyanis – rokoni kapcsolatokra hivatkozással – igényt tartott a kasztíliai trónra. [10]

I. Ferdinánd már 1369-ben felhívást intézett kasztíliai városokhoz, kérve trónigényének támogatását. Úgy tűnt, a királyság Galícia tartománya támogatná is őt, ezért I. Ferdinánd csapatokat küldve Galíciába, kirobbantotta az első háborút, Portugália és Kasztília között. II. Henrik azonban gyors ellencsapással válaszolt, Guimaraes portugál város ostromába kezdett, és I. Ferdinándnak ezért vissza kellett vonnia a csapatainak egy részét.

Azonban, még 1369. nyarán, egy kasztíliai menekült, Juan Focín (? –?) vezérelte hajóhad, amelyhez csatlakozott a Lançarote Pessanha (1330 körül – 1384) [11] portugál tengernagy parancsnoksága alatti flotta is, blokád alá vette Sevillát, Kasztília legfontosabb kikötőjét. II. Henrik serege 1370-ben tovább folytatta a harcot, a még Kasztíliában maradt portugál erők ellen. A háborúban döntő fordulat azonban csak akkor következett be, amikor a kasztíliai hajóhad legyőzte a portugált. 1370 augusztusában, Ambrosio Bocanegra (Boccanegra) (? – 1374) [12], genovai származású hajós, Kasztília tengernagya vezérletével, a kasztíliaiak az andalúz partokról ki tudtak hajózni a nyílt tengerre, mert a portugálok szabadon hagyták Sanlúcar de Barrameda kikötőjét. A portugálok arra gondoltak, a kihajózó kasztíliaiak majd csatába bocsátkoznak ellenük, de ők fognak győzni. A tengernagy ekkor azonban elkerülte az ütközetet, északra, a kantábriai partokra hajózott, ahonnan megerősítve visszatért Andalúziába. A portugál flotta két tűz közé került, a kasztíliai hajóhadnak a Sevillában maradt része, és a Bocanegra vezérletével visszatért része közé. Sanlúcar de Barrameda előtt tengeri ütközet alakult ki: A portugál tengernagy számára nem maradt más lehetőség, mint áttörve a kasztíliai hajóhad két része között, haza vitorlázzon. A tengernagynak ez sikerült, ennek ellenére a csata a kasztíliaiak győzelmét hozta, öt portugál hajót is elfogtak. Ez a győzelem kedvező feltételeket teremtett a kasztíliai uralkodó részére, a portugál királlyal való tárgyalásokhoz. II. Henrik és I. Ferdinánd, 1371. március 31-én, Alcoutim városában, békét is kötöttek; a portugál uralkodó e szerződésben le mondott a kasztíliai korona iránti követeléséről.

A következő évben azonban újabb háború tört ki Kasztília és Portugália között. I. Ferdinánd ugyanis 1372. júliusban, Tagilde városában, szövetséget kötött a Plantagenêt-házból származó John of Gaunttal (1340 – 1399), Lancaster hercegével, III. Edward angol király fiával. A herceg azért támasztott igényt a kasztíliai trónra, mert – 1371. szeptemberben – feleségül vette Konstanciát (1354 – 1394), I. Péternek María de Padillától (1334 körül – 1361) született, idősebbik leányát. Az angol herceg számára azonban nem voltak a legjobbak az előjelek: Az ekkor zajló százéves háborúban, még 1372. júniusban, La Rochelle előtt, Ambrosio Bocanegra tengernagy kasztíliai hajóhada – a franciákkal szövetségben – nagy győzelmet aratott a John Hastings (1347 – 1375), Pembroke második earl-je vezérelte angol flotta felett. (Az angol parancsnok fogságba is esett; és végül francia fogságban halt meg.) A kasztíliai – és francia – győzelemben kivívásában, a tengernagyon kívül, Ruy Díaz de Rojasnak (1345 körül – 1378), II. Henrik egy másik kiváló hajósának is jelentős szerepe volt.

II. Henrik pedig, I. Ferdinánd királynak és Jánosnak, Lancaster hercegének a szövetségkötésére, gyors választ adott: Csapatai betörtek Portugáliába, 1373. elején már Lisszabon előtt álltak. Azonban ez a háború is a tengeren dőlt el: 1373. március elején, Ambrosio Bocanegra a kasztíliai flottával, Lisszabon partjai előtt, gyors győzelmet aratott a Lançarote Pessanha tengernagy vezérelte portugál hajóhad ellen. [13] Ez után, napokon belül, még 1373. márciusban, Santarém városában, I. Ferdinánd és II. Henrik békét kötöttek, befejeződött a portugál király kezdte második háború is. A két uralkodó a békekötést, a megállapodásuknak megfelelően, házasságkötésekkel „pecsételte meg”. II. Henrik öccse, Sancho, Alburquerque grófja, 1373-ban feleségül vette I. Ferdinánd féltestvérét, Beatrixet (1347 körül - 1381), I. Péter királynak és Inês de Castrónak (1320/1325 – 1355) a leányát. II. Henrik házasságon kívül született fia, Alfonz Henrik (Alfonso Enríquez) (1355 – 1395), Noreña grófja, pedig - 1375-ben - feleségül vette Izabellát (1364 – 1435), Viseu úrnőjét, I. Ferdinánd - szintén házasságon kívül született - leányát.

II. Henrik erélyes uralkodó volt, helyreállította a polgárháborúban felbolydult királyságok rendjét, biztosítva országainak a belső békéjét. A források szerint azonban II. Henrik volt az első spanyolországi uralkodó, aki az antiszemitizmust politikai eszközként felhasználta, és ezzel hozzájárult a spanyol inkvizíció által a következő évszázad második felében, illetve annak vége felé folytatott zsidóüldözéséhez.

Házassága és gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. Henrik felesége Johanna Mánuel (Juana Manuel de Villena y Núñez de Lara) volt, Villena hercegnője.

II. Henriknek a házasságából született gyermekei:

  • János (1358 – 1390) infáns, aki I. János néven az apja utóda lett.
  • Eleonóra (1362 –1415) infánsnő, navarrai királyné, III. (Nemes) Károly (1361 – 1425), Navarra királyának (Évreux-ház) a felesége lett.
  • Johanna (1367 – 1374) infánsnő.

II. Henrik több, házasságon kívüli gyermeke született:

Elvira Íñiguez de la Vegától (? - ?):

  • Alfonz (1355 – 1395), Noreña grófja.
  • Johanna (1357? – ?).

Beatriz Ponce de León y Jéricától (1352 előtt? – 1385 után?):

  • Frigyes (1360? – 1394), Benavente hercege.
  • Beatrix (1350? – 1409).

Leonor Álvareztől (? – ?):

  • Eleonóra (? – 1409 után).

Ismeretlen hölgytől (avagy Elvira Íñiguez de la Vegától):

  • Konstancia (1350 körül –?).

Beatriz Fernández de Angulótól (? – ?):

  • Ferdinánd (1365 – 1438), Alcáçovas ura.
  • Mária (1375 – 1393?).

Juana de Sousától (? – ?):

  • Henrik (1378 – 1404), Medina Sidonia hercege.

Ismeretlen hölgytől:

  • Péter (? – 1366).

Juana de Cárcamótól (? - ?) (avagy ismeretlen anyától):

  • Izabella (? – 1419).

Juana de Cárcamótól (? - ?) (avagy Beatriz Ponce de León y Jéricától ):

  • Ágnes (? – 1443).

Juana de Cifuentestől (? – ?):

  • Johanna (1360? –?). [14]

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A mai Spanyolország területén fekvő kisváros spanyol neve Alburquerque, portugál neve Albuquerque. João Afonso de Albuquerque portugál származású nemesnek, Alburquerque urának a neve a portugál nyelvű írásmód szerint szerepel a szócikkben, míg a kasztíliai település neve a spanyol nyelvű írásmód szerint. - Mária anyakirályné és Albuquerque unokatestvérek voltak: Mindkettőjük apai ágú nagyapja I. Dénes (1261 – 1325) portugál király volt, IV. Alfonz királynak az apja.
  2. Johanna Mánuel hercegnő is az Ivreai-Burgundiai házból származott. Johanna Mánuel apjának, János Mánuelnek, „az Írónak” (don Juan Manuel, „el Escritor”) (1282 – 1348), Villena első hercegének az apja Kasztíliai Mánuel infáns (1234 - 1283) volt, III. (Szent) Ferdinánd (1199 – 1252) kasztíliai és leóni királynak a fia.
  3. Az anyakirályné Portugáliában halt meg, 1357-ben, egyesek szerint tisztázatlan körülmények között. Van olyan állítás, hogy I. Péter mérgeztette meg az anyját, mert megátkozta őt; de van olyan állítás is, hogy a lányát feslett és pazarló életmódúnak tartó apja meggyilkoltatta; ezek azonban minden bizonnyal csak kitalálások.
  4. Katalánul: Bernat de Cabrera és Hug de Cardona.
  5. Egidio Boccanegra testvére volt Simone Boccanegra (? - 1363), aki az első dózse lett Genovában, Giuseppe Verdi operájának a hőse.
  6. Diego García de Padilla María de Padilla testvére volt. Amikor Henrik grófot királlyá koronázták (1366), átállt II. Henrik odalára. I. Péter ezért a második nájerai csata (1367) után börtönbe záratta, ott is halt meg.
  7. Henrik gróf nemcsak a második nájerai csatát (1367), hanem az első nájerai csatát (1360) is elveszítette. – Henrik gróf és Bernardo de Cabrera, Osona grófja, 1360 elején, betörtek Kasztíliába, és elfoglalták Nájera városát. I. Péter először Gutierre Fernández de Toledo (? – 1360), Anamella ura vezetésével küldött ellenük csapatokat, majd később, Burgosból, az I. Péter irányította kasztíliai sereg is elindult Henrik gróf ellen. A város előtt, 1360. április 24-én megvívott, első nájerai csatában, I. Péter győzött Henrik gróf ellen, aki a csata elvesztése után a városba menekült. (Vannak olyan források, amelyek szerint fogságba is esett, de szinte azonnal sikerült is megszöknie: Az egyik forrás szerint a foglyul ejtői nem ismerték fel; a másik forrás szerint viszont voltak – így például Juan Ramírez de Arellano (? –?) nevű nemes –, akik segítettek Henrik grófnak a szökésben.) I. Péter azonban nem ostromolta meg Nájerát, hanem hirtelen, a történészek szerint érthetetlenül, elvonult Nájera alól, San Domingo (ma: Santo Domingo de la Calzada) felé. Henrik gróf és Osona grófja azonnal kihasználták ezt a lehetőséget, elhagyták Nájerát, és visszaindultak Aragóniába (1360. májusban már ott is voltak; Henrik gróf ekkor még nem ment vissza Franciaországba). I. Péter, értesülve a grófok meneküléséről, meggondolta magát, utánuk indult, és Logroño városáig haladt a seregével. Ott találkozott VI. Ince (1282 – 1362) pápa legátusával, a már 1355-ben Aragóniába (illetve Kasztíliába) küldött Guillaume de La Jugie (1317 – 1374) kardinálissal, aki a királynál elérte azt, hogy ne folytassa a harcot a féltestvére ellen, ne üldözze a menekülőket. (I. Péter el is vonult Sevillába.) – I. Péter azonban, még 1360-ban, a Henrik gróf ellen először küldött csapatokat vezérlő Gutierre Fernández de Toledót kivégeztette; testvérének, Blas (Vasco) Fernández de Toledónak (? – 1372), Toledo érsekének pedig Portugáliába kellett menekülnie. – ([1], [2], [3], [4] [5], [6], [7], [8], [9], [10], [11] - (La Rioja en la Guerra Civil entre D. Pedro el Cruel y D. Enrique de Trastámara (Las Batallas de Nájera): [PDF] Texto completo - Dialnet dialnet.unirioja.es/descarga/articulo/663076.pdf) - 2013. szeptember 7.)
  8. II. Henrik 1366-ban az öccsét, Sanchót (1342 – 1374) Alburquerque grófjává tette. Szintén 1366-ban II. Henrik Aragóniai Alfonzt (Ribagorzai Alfonzt) (Alfonso de Aragón y Foix / Alfonso de Ribagorza) (1332 – 1412), Villena birtokosává tette. Neki adta Villenát, amely a feleségének a birtoka volt. Aragóniai (Ribagorzai) Alfonz, Ribagorza grófja, IV. Péter királynak volt az unokatestvére. A gróf apja, Aragóniai Péter (1305 – 1380), Ribagorza grófja, és a király apja, IV. Alfonz (1299 – 1336) aragóniai király testvérek voltak, mindketten II. Jakab (1267 – 1327) aragóniai királynak a fiai voltak. II. Henrik és Alfonz gróf is rokonok voltak: a legközelebbi közös ősük III. Péter (1243 – 1285) aragóniai király (II. Jakab király apja), akinek II. Henrik az ükunokája, míg Alfonz gróf a dédunokája volt. Alfonz gróf vezette a II. Henriknek segítséget nyújtó aragóniai sereget. II. Henrik ezért később (1376-ban) a grófot Villena első őrgrófjává (márkijává) tette.
  9. Az 1361 és 1364 közötti időszakban I. Péter valóban beavatkozott a Granadai Királyság ügyeibe, és elérte azt, hogy a mór királyságban a szövetségese, V. Muhammad (1338 – 1391) emír (Nasszerida-dinasztia) legyen az uralkodó. (A granadai mór uralkodókat emírként, királyként, illetve szultánként egyaránt jelölik a különböző források.)
  10. Nem csak II. Henrik király, illetve felesége, Johanna Mánuel hercegnő voltak III. (Szent) Ferdinánd (1199 – 1252) kasztíliai és leóni királynak a leszármazottai. I. Ferdinándnak az édesanyja – I. Ferdinánd apjának, I. Péter (1320 – 1367) királynak a második felesége – ugyanis Konstancia Mánuel (Constanza Manuel de Villena) (1316? - 1345) volt, Johanna Mánuel féltestvér nővére. - IV. Sancho (1258 - 1295) kasztíliai és leóni király, III. Ferdinándnak az unokája, pedig mind I. Péter kasztíliai királynak - és II. Henriknek -, valamint a portugál királynak a legközelebbi közös őse: Valamennyiüknek a dédapja (de II. Henrik nem volt "törvényes" eredetű leszármazó).
  11. Lançarote Pessanha portugál tengernagyot 1384-ben meggyilkolták.
  12. Ambrosio Bocanegra apja Egidio Boccanegra (? – 1367) kasztíliai tengernagy volt, akit I. Péter király – mert át állt II. Henrik oldalára – kivégeztetett. – A forrásokban másként írják az apa, és másként a fia családi nevét.
  13. Ambrosio Bocanegra tengernagy 1374-ben meghalt. Az utódja Fernando (Fernán) Sánchez de Tovar (? – 1384) lett, aki II. Henriknek egyszerre volt kitűnő hajósa, és kiváló katonája.
  14. II. Henrik király házasságon kívüli kapcsolataira - és ezekből származott gyermekeire - az adatok részben ellentmondóak. Lehetséges, hogy a szeretőitől kettő Izabella keresztnevű kislánya született. - [12], [13], - 2013. augusztus 31.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Diccionario de historia de España I-III, Madrid, 1968-1969.
  • Ludwig Vones: Geschichte der Iberischen Halbinsel im Mittelalter, 711-1480. Reiche – Kronen – Regionen. Sigmaringen. Thorbecke Verlag. 1993.
  • Crescencio Gallego Pellitero: Síntesis histórica de los reyes en España (Años 364-1994), Vigo, 1994.
  • Britannica Hungarica Világenciklopédia, Budapest, 1994-.
  • José Manuel Calderón Ortega - Francisco Javier Diaz González: Los Almirantes del "siglo de oro" de la Marina castellana medieval (En la España Medieval), Madrid, 2001. - ([14] - 2013. szeptember 1.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • [15] - 2013. augusztus 31.
  • [16] – 2013. augusztus 31.
  • [17] - 2013. augusztus 31.
  • [18] - 2013. augusztus 31.
  • [19] - 2013. augusztus 31.
  • [20] - 2013. augusztus 31.
  • [21] - 2013. augusztus 31.
  • [22]- 2013. szeptember 11.


Előző uralkodó:
I. Péter
Kasztília királya
13691379
Kingdom of Castile Arms (no crowned).svg
Következő uralkodó:
I. János