I. Péter kasztíliai király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Péter
Gran dobla de Pedro I de Castilla 1360 (M.A.N. 1867-21-2) 01.jpg

Kasztíliai király
Uralkodási ideje
1350/13661367/1369
Elődje XI. Alfonz
Utódja II. Henrik
Életrajzi adatok
Született 1334. augusztus 30.
Burgos
Elhunyt 1369. március 23. (34 évesen)
Montiel
Házastársa 1) Bourbon Blanka
2) Maria de Padilla
3) Juana de Castro
Gyermekei Beatrix
Konstanca
Izabella
Alfonz
János
Ferdinánd
Mária
Sancho
Jakab
Édesapja XI. Alfonz
Édesanyja Portugáliai Mária

I. (Kegyetlen, vagy Igazságos) Péter (1334. augusztus 30.1369. március 23.) kasztíliai és leóni király (1350–1366, 1367–1369), aki a királyságok utolsó uralkodója volt az Ivreai-Burgundiai házból, XI. Alfonz (1311 – 1350) kasztíliai és leóni király fia, és az utóda. I. Péter édesanyja XI. Alfonz második felesége volt, Portugáliai Mária (1313 – 1357) királyné, IV. Alfonz portugál királynak (Burgundiai-ház) és feleségének, Kasztíliai Beatrix (1293 – 1353) királynénak a leánya.

Élete és uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kasztíliai belviszályok időszaka (1350 – 1355)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kortársai szörnyetegnek írták le I. Pétert, a későbbi forrásokban viszont az igazság keménykezű bajnoka, ezért ilyen ellentmondóak a király jelzői. Uralkodására az volt a jellemző, hogy állandósultak a közte, és elsősorban a féltestvérei – apjának a házasságon kívül született fiai – közötti küzdelmek.

1350-ben - Péternek az apja váratlan halálát követő trónra lépésekor -, úgy tűnt, hogy nyugodt időszak kezdődött Kasztíliában. Ténylegesen Mária, az anyakirályné, és I. Péter nevelője, tanácsadója, bizalmasa, a kegyencének tekinthető, portugál származású João Afonso de Albuquerque (Juan Alfonso de Alburquerque /1305 – 1354/), Alburquerque [1] ura gyakorolták a hatalmat. [2] A nyugalom azonban csak látszólagos volt.

I. Péter még 1350-ben súlyosan megbetegedett. A király halála esetén nem lett volna hiány trónkövetelőkben, illetve olyan személyekben, akik – fellépésük esetén – az ilyen irányú igényüket ne tudták volna alátámasztani:

XI. Alfonznak tíz gyermeket szült a szeretője, Eleonóra (Leonor Núñez de Guzmán) (1310 – 1351), Medina Sidonia úrnője, aki XI. Alfonz életében óriási befolyással rendelkezett a királyi udvarban. Gyermekeikre Alfonz sokkal több figyelmet fordított, mint a házasságából született, törvényes utódra, Péterre. A fiaik közül Henrik (1333? /1334?/ - 1379), akit az apja Trastámara grófjává tett, valamint ikertestvére, Frigyes (Frigyes Alfonz) (1333? /1334?/ - 1358), aki Szent Jakab (Santiago) Lovagrend nagymestere lett, már az apjuk halálakor jelentős személyek voltak. [3]

Henrik gróf jegyese, Johanna Mánuel (Juana Manuel de Villena y Núñez de Lara) (1339 – 1381) hercegnő, és a bátyja, Ferdinánd Mánuel (Fernando Manuel de Villena y Núñez de Lara) (1332? – 1350), Villena hercege, akik szintén az Ivreai-Burgundiai házból származtak. [4]

Aragóniai Ferdinánd (1329 – 1363) infáns és Aragóniai János (1330 – 1358) infáns. Az ő édesanyjuk, Kasztíliai Eleonóra (1307 – 1359) özvegy aragóniai királyné volt, XI. Alfonznak a nővére. Az apjuk, az édesanyjuknak a második férje, a Barcelonai-házból származó IV. Alfonz (1299 – 1336) aragóniai király, akinek Eleonóra a második felesége volt. IV. Alfonz halála után az utóda – a királynak az első házasságából származó fia – IV. Péter (1319 – 1387) aragóniai király Eleonóra királynét és a fiait elűzte Aragóniából, Kasztíliába.

Juan Núñez de Lara (1313/1315 – 1350), Lara és Vizcaya ura (aki hosszú ideig a nemesség XI. Alfonzzal szemben álló részének a vezére volt), az Ivreai-Burgundiai házból származott; akárcsak a felesége, María Díaz de Haro (? – 1348), Vizcaya úrnője. [5]

Mária anyakirályné és Albuquerque azonban gyorsan felléptek. Már 1350-ben, arra gyanakodva, hogy Leonor Núñez de Guzmán összeesküvést szervez, elfogatták, és Sevillában őrizték. Vele volt Johanna Mánuel hercegnő, Henrik gróf jegyese. Az elzárás ellenére, még ebben az évben, titokban, Henrik gróf feleségül vette a jegyesét. Mária anyakirályné és Albuquerque a titkos esküvő megtartását Leonor terhére rótták, és Carmona várában fogságba vetették, de Henrik grófnak sikerült elmenekülnie, Asztúriába.

Még 1350-ben mind Juan Núñez de Lara, mind az unokatestvére, Ferdinánd Mánuel, Villena hercege, váratlanul meghaltak; egyes történészek szerint I. Péter megmérgeztette őket, noha korabeli forrásokban nincs ilyen állítás. [6]

Mária anyakirályné 1351-ben meggyilkoltatta Leonor Núñez de Guzmánt, Albuquerque nem szállt szembe a királynéval. Henrik gróf ekkor tovább menekült, mégpedig Portugáliába. I. Péter – állítólag – csak utólag szerzett tudomást a gyilkosságról. A portugál uralkodó, IV. Alfonz király – I. Péter anyai nagyapja – elérte az unokájánál azt, hogy Henrik hazatérhessen. Henrik azonban a kasztíliai elégedetlenekkel összefogva, 1352-ben fellázadt I. Péter ellen, az öccsével, Tellóval (1337 – 1370) együtt. I. Péter leverte a felkelést, de meg kellett bocsátania a féltestvéreinek.

A király kegyencének tekinthető Albuquerque környezetében élt María de Padilla (1334 körül – 1361), kasztíliai nemes hölgy. [7] I. Péter és María szerelemre lobbantak, és – szinte biztosra vehetően – titokban összeházasodtak, az anyakirályné és Albuquerque tudta nélkül, még 1353. június előtt. Ez a kapcsolat aztán I. Péter és Albuquerque közötti szakításhoz vezetett. Albuquerque elképzelése ugyanis az volt, hogy Kasztíliának Franciaországgal kell szövetségre lépnie. Ennek érdekében elérte azt, hogy I. Péter 1353. június 3-án házasságot kötött Bourbon Blanka (1339 – 1361) hercegnővel, I. Péternek (1311 – 1356), Bourbon hercegének a leányával. [8] A házasság megkötését botrány követte: A házasságot nem hálták el, továbbra is María de Padilla maradt a király a kedvese, aki Blankát – tulajdonképpen fogolyként – Arévalo várába küldte, az édesanyját pedig haza, Portugáliába. A történtek miatt Albuquerque felháborodottan szakított a királlyal, és - tartva a királytól - Portugáliába ment. A birtoka, Alburquerque városa, ellenállt a király támadásának, a visszavonuló uralkodó - Henrik gróffal és ikertestvérével, Frigyessel is - hiába ostromoltatta a várost.

1354-ben I. Péter – átmenetileg elhidegülve María de Padillától – új kapcsolatot alakított ki. Szerelmes lett Juana de Castro (? – 1374), galíciai nemes hölgybe. [9] I. Péter 1354 tavaszán házasságot kötött Juana (Johanna) de Castróval, elérte azt, hogy két kasztíliai püspök is tanúsította, érvénytelen volt a Blankával kötött házassága.

A házasságkötéssel szinte egyidejűleg tudta meg I. Péter azt, hogy féltestvérei, Henrik és Frigyes, megegyezve a Portugáliából visszatért Albuquerquével, ellene fordultak, és Tello, az öccsük, valamint Aragóniai Ferdinánd és Aragóniai János infánsok, továbbá az édesanyjuk, Eleonóra királyné is csatlakoztak hozzájuk. I. Péter a felkelők ellen indult, és elhagyta Juana de Castrót, akihez már soha nem tért vissza, és ismét María de Padilla lett a király kedvese. A király Blankát Toledóba vitette, és María de Padilla rokonának az őrizetére bízta. A város polgárai, és az itt élő nemesek körében azonban felháborodást keltett Blanka sorsa (és a király eljárása); Toledo fellázadt a király ellen.

Albuquerque, aki a felkelés vezérének volt tekinthető, 1354. októberben meghalt. Állítólag I. Péter megmérgeztette. [10] A felkelők azonban még 1354-ben győztek. A Portugáliából szintén visszatért Mária anyakirályné, aki Toro várát uralta, ahol I. Péter a kincseit őriztette, ugyanis - a fiával szemben - a felkelők oldalára állt. A küzdelem ezzel eldőlt, I. Péter megadta magát, és Frigyes őrizetébe került.

A felkelők győzelme azonban csak átmeneti, tiszavirág életű siker volt. I. Péter féltestvérei és az aragóniai infánsok között szinte azonnal nézeteltérések keletkeztek, és a királynak hamarosan, még 1354. decemberben, sikerült megszöknie; állítólag a féltestvérei közül Tello segített is neki a szökésben. I. Péter Segoviába ment, és a hatalmat ismét magához ragadta.

Az 1355-ös esztendő interdiktumot hozott Kasztíliának. A pápa egyházi átokkal sújtotta I. Pétert, María de Padillát, Juana de Castrót, és támogatóikat. Az egyházi átok nem hozta meg a kívánt eredményt. I. Péter bosszúhadjáratot indított az előző évi felkelés résztvevői ellen, 1355. májusban visszafoglalta a lázadóktól Toledót. Blanka továbbra is fogságban maradt. Csak keveseknek, így például Henrik grófnak, sikerült elmenekülnie (megoszlanak a források adatai, hogy 1355-ben, vagy csak 1356 elején). Henrik - a Blankával való bánásmód miatt - a királyra neheztelő franciákhoz menekült, de felesége, Johanna Mánuel, I. Péter fogságába esett, akárcsak Henrik ikertestvére, Frigyes. Ezek után - 1356. januárban - Mária anyakirályné kénytelen volt a körülzárt Toro várát feladni a fiának, aki őt végleg visszaküldte Portugáliába; az 1354. évi felkelés ezzel teljesen elbukott. [11]

A kasztíliai-aragóniai háború és a kasztíliai polgárháború időszaka (1356 – 1369)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Péter 1356-ban megtámadta Aragóniát, mert IV. Péter király nem volt hajlandó kiadni az Aragóniába menekült kasztíliaiakat. A „két Péter háborújának” nevezett harcok – amelyek a királyságok határvidékeinek kölcsönös feldúlásával kezdődtek – megszakításokkal ugyan, de 1369-ig tartottak.

IV. Péter Franciaországból Aragóniába hívta Henrik grófot, aki a király szolgálatába szegődött. Henrik feleségét, Johanna Mánuelt megszöktették fogságából. I. Péter úgy érezte, csak árulók veszik körbe, és ismét véres megtorlásokba kezdett. [12] 1358-ban I. Péter kasztiliai király meggyilkoltatta Henrik gróf ikertestvérét, Frigyest [13]. Henrik testvérének, Tellónak azonban sikerült elmenekülnie, de felesége, Juana de Lara (Juan Núñez de Lara elsőszülött leánya) a király fogságában maradt. Ebben az évben megölette IV. Péter aragóniai király féltestvérét, Aragóniai János infánst is. 1359-ben a két aragóniai infáns édesanyját, Kasztíliai Eleonóra királynét, I. Péter bosszúból meggyilkoltatta, mert Ferdinánd infáns IV. Péter oldalára állt; valamint megölette Juana de Larát, Tello feleségét is. [14]

1359. júniusban, Barcelona előtt, a IV. Péter király, valamint Bernardo de Cabrera (? – 1368), Osona grófja, és Hugo Folch de Cardona (1328 – 1400), Cardona grófja [15] vezérelte aragóniai hajóhad legyőzte a kasztíliai flottát, amelynek fővezére Egidio Boccanegra (? – 1367), genovai születésű hajós, Kasztília tengernagya [16]; míg parancsnokai García Álvarez de Toledo (? - 1370), a Szent Jakab Lovagrend nagymestere, Diego García de Padilla (? - 1368), a Calatrava Lovagrend nagymestere [17], és Pero (Pedro) López de Ayala (1332 - 1407) (a korszak kiváló történetírója) voltak. 1359. szeptemberben a Henrik gróf vezette aragóniai sereg Araviana mellett legyőzte a Juan Fernández de Hinestrosa (? – 1359) vezette kasztíliai sereget, a csatában kapott sebeibe a kasztíliai vezér belehalt. I. Péter ezért még 1359-ben kivégeztette Jánost és Pétert, Henrik grófnak és Tellónak az öccseit, akik már évek óta a király fogságában raboskodtak. A kasztíliai uralkodó bosszúja azonban – akárcsak korábban – most sem csak a királyi családok tagjait érte el, hanem nemeseket, polgárokat és papokat is. [18] 1360. április 24-én Henrik gróf az első nájerai csatában viszont vereséget szenvedett az I. Péter irányította kasztíliai seregtől, és elmenekült. [19] A két király 1361-ben, pápai legátus, Guillaume de La Jugie (1317 – 1374) kardinális közreműködésével, békét kötött. IV. Péter ekkor feladta Henrik gróf támogatását (aki visszatért Franciaországba, immár már másodszor), és Aragóniai Ferdinánd infáns támogatását is (aki Katalóniába húzódott vissza). I. Péter ebben az évben Isabel de Larát, az 1358-ban meggyilkolt Aragóniai János infáns özvegyét (Juan Núñez de Lara másodszülött leányát) gyilkoltatta meg.[20] Az uralkodáshoz a királynak pénzre volt szüksége, ezért 1361-ben megölette a kincstárnokát, Samuel ha Lévít is, akinek a vagyonát elkobozta.

1361-ben Blanka királyné meghalt fogságban. Elterjedtek olyan hírek, hogy I. Péter (illetve María de Padilla) megmérgeztette Blankát. Azonban Blanka halála után pár héttel, betegségben, María de Padilla is meghalt. I. Péter 1362-ben, a Cortes (a rendi gyűlés) előtt kijelentette azt, hogy – még Bourbon Blankával kötött házassága előtt – feleségül vette María de Padillát, és a tőle 1359-ben született fiát, Alfonzt tette meg az örökösének, de a fiú, betegségben, még ebben az évben meghalt.

Az Aragóniával kötött béke nem bizonyult tartósnak, és már 1363-ban kiújultak a harcok Kasztília és Aragónia között. IV. Péter ezért Henrik grófot már 1363-ban visszahívta Franciaországból, akivel Monzónban szövetséget kötött. Megállapodtak abban, hogy I. Pétert megfosztják a tróntól, és Henrik gróf lesz az új kasztíliai király. IV. Péter féltestvére, Aragóniai Ferdinánd infáns, felháborodott mind a megállapodáson, mind a mellőzésén. IV. Péter ezért elhatározta az elfogatását, ám az infáns ellenállt, és az összecsapásban Henrik gróf emberei megölték őt.

1366 tavaszán fordulat következett be a háborúban: Henrik gróf a híres francia hadvezér, Bertrand du Guesclin (1320 körül – 1380) vezette zsoldossereggel bevonult Kasztíliába. Kitört az első kasztíliai polgárháború, Henrik gróf és I. Péter között. 1366 márciusban Calahorrában Henrik grófot Kasztília és León királyává kiáltották ki, II. Henrik néven, majd Burgosban meg is koronázták. Ő volt a Trastámara-ház első uralkodója. [21]

II. Henrik hívei hatásos pletykákat terjesztettek el. Egyrészt azt híresztelték, hogy Granada mór uralkodója segítséget akar adni I. Péternek, sőt a király át akar térni az iszlámra [22], másrészt azt, hogy az uralkodó valójában nem is XI. Alfonz király és Mária királyné fia, mivel az „igazi” I. Péter meghalt csecsemőkorában, és egy zsidó származású kisfiút csempésztek a helyére, ezek azonban kitalált történetek voltak.

I. Péter elmenekült Kasztíliából, először Portugáliába akart távozni. A kincseivel előre küldött hajót Egidio Boccanegra, Kasztília tengernagya, aki átállt II. Henrik oldalára, elfogta. I. Péter portugál király azonban nem fogadta be a kasztíliai uralkodót. Ezért I. Péter az akkor zajló százéves háborúban az angolok uralta dél-franciaországi tartományba, Guyenne-be ment tovább. 1366. szeptemberben, Libourne városában, megállapodott a segítségnyújtásról a Plantagenêt-házból származó Eduárd (1330 – 1376) walesi herceggel, III. Eduárd (1312 – 1377) angol király fiával, a kitűnő hadvezérrel, akit Fekete Hercegnek is neveztek.

I. Péter a következő évben (1367-ben) angol segítséggel vissza is tért Kasztíliába, és 1367. április 3-án, a második nájerai csatában, a Fekete Herceg és I. Péter vezette zsoldosok diadalmaskodtak II. Henrik felett; maga du Guesclin is az angolok fogságába esett, de később – váltságdíj ellenében – kiszabadult. II. Henrik harmadszor is Franciaországba menekült. I. Péter II. Henrik hívei elleni megtorlások során, mások mellett, kivégeztette a fogságába esett Egidio Boccanegrát, az előző évi „kalóztámadás” kivitelezőjét. (Azonban II. Henrik öccsét, Sanchót (1342 – 1374), Alburquerque grófját, aki szintén fogságba esett, megkímélte.) I. Péter azonban nem fizette ki a megállapodás szerinti zsoldot, az angol katonák erőszakoskodtak a helyiekkel, végül a Fekete Herceg a seregével – még 1367-ben, ősszel – kivonult Kasztíliából.

II. Henrik közben elnyerte a Valois-házbeli jeles francia királynak, V. Károlynak (1337 – 1380), és a pápának a támogatását; a klérus egyre nagyobb része elfordult I. Pétertől. II. Henrik új sereggel, 1368-ban, visszatért Kasztíliába, és mind a nemességnek, mind a városoknak, valamint a papságnak egyre nagyobb része melléje állt. Csatlakozott Henrikhez az öccse, Tello; és a fogságból kiszabadult du Guesclin is.

A következő év tavaszán, 1369. március 14-én, II. Henrik és du Guesclin Montiel mellett döntő győzelmet arattak I. Péter felett, aki a várba menekült. Pár nappal a vesztes csata után I. Péter éjszaka, titokban, el akarta hagyni a várat, azonban fogságba esett, és du Guesclinhez kísérték. Megjelent II. Henrik, szóváltás alakult ki a két király között, és II. Henrik leszúrta I. Pétert. II. Henrik ezzel végleg megszerezte Kasztília (és León) trónját, bekövetkezett a dinasztiaváltás, az Ivreai-Burgundiai házat a Trastámara-ház váltotta fel. Véget ért a kasztíliai polgárháború, és az I. Péter kezdte kasztíliai–aragóniai háború is.

Gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bourbon Blankától nem született gyermeke.

María de Padillától született gyermekei:

  • Beatrix (1353 – 1369).
  • Konstancia (1354 – 1394). Az ő férje a Plantagenêt-házból származó John of Gaunt (1340 – 1399), Lancaster hercege, akinek a második felesége volt; III. Eduárd (1312 – 1377) angol királynak a fia, a Fekete Hercegnek az öccse. A lányuk, Lancasteri Katalin (1372 – 1418) hercegnő III. Henrik (1379 – 1406) kasztíliai és leóni királynak - I. János (1356 – 1390) kasztíliai és leóni király fiának, II. Henrik király unokájának – a felesége lett. Így a Trastámara-házból származó, későbbi kasztíliai (és leóni) királyok apai ágon II. Henrik, anyai ágon I. Péter leszármazottai.
  • Izabella (1355 – 1392). Az ő férje Edmund of Langley (1341 – 1402), York hercege, akinek az első felesége lett, a Fekete Hercegnek és John of Gauntnak az öccse.
  • Alfonz (1359 – 1362).

Juana de Castrótól született gyermeke:

  • János (1355 – 1405). Őt Kasztíliai János néven említik a források, az utódait is a Kasztíliai családi névvel jelölve.

Blankát, Máriát és Johannát a forrásokban I. Péter feleségeinek tekintik.

I. Péternek olyan házasságon kívüli kapcsolatai is voltak, amelyekből gyermekek származtak.

María González de Hinestrosától (? - ?):

  • Ferdinánd (? – ?).

Teresa de Ayalától (? - ?):

  • Mária (? – ?).

Isabel de Sandovaltól (? - ?):

  • Sancho (1363 – 1370).
  • Jakab (Diego) (? – 1434 után). [23]

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A mai Spanyolország területén fekvő kisváros spanyol neve Alburquerque, portugál neve Albuquerque. João Afonso de Albuquerque portugál származású nemesnek, Alburquerque urának a neve a portugál nyelvű írásmód szerint szerepel a szócikkben, míg a kasztíliai település neve a spanyol nyelvű írásmód szerint.
  2. Mária anyakirályné és Albuquerque unokatestvérek voltak: Mindkettőjük apai ágú nagyapja I. Dénes (1261 – 1325) portugál király volt, IV. Alfonz királynak az apja.
  3. XI. Alfonz és Leonor Núñez de Guzmán gyermekei a következők voltak: Péter (1330 – 1338), Aguilar de Campoo ura. Sancho Alfonz (1331 – 1343), Ledesma ura. Henrik (1333/1334 – 1379), Trastámara grófja. Frigyes (Frigyes Alfonz) (1333/1334 – 1358), a Szent Jakab Lovagrend nagymestere. Ferdinánd Alfonz (1336 körül – 1350), szintén Ledesma ura. Tello (Tello Alfonz) (1337 – 1370), szintén Aguilar de Campoo ura, majd a felesége révén Vizcaya ura. János (János Alfonz) (1341 – 1359), Badajoz ura. Johanna (Juana) (1342 - ?), Trastámara úrnője. Sancho (Sancho Alfonz) (1342 – 1374), 1366-tól Alburquerque grófja (előtte már ő is Ledesma ura). Péter (Péter Alfonz) (1345 – 1359). – Leonor Núñez de Guzmán anyai ágon az Ivreai-Burgundiai házból származott: Ükapja IX. Alfonz (1171 – 1230) leóni király, III. (Szent) Ferdinánd (1199 – 1252) kasztíliai és leóni királynak az apja. - III. Ferdinánd XI. Alfonznak az ükapja volt.
  4. Ferdinánd Mánuel herceg és Johanna Mánuel hercegnő apjának, János Mánuelnek, „az Írónak” (don Juan Manuel, „el Escritor”) (1282 – 1348), Villena első hercegének az apja Kasztíliai Mánuel infáns (1234 - 1283) volt, III. (Szent) Ferdinánd (1199 – 1252) kasztíliai és leóni királynak a fia.
  5. Juan Núñez de Lara apja Fernando de la Cerda (1275 – 1322), az apai ágú nagyapja Fernando de la Cerda (1255 – 1275) infáns, dédapja X. Alfonz (1221 – 1284), kasztíliai és leóni király – akinek Ferdinánd infáns az elsőszülött fia volt –, míg az ükapja III. (Szent) Ferdinánd (1199 – 1252) kasztíliai és leóni király. Az édesanyja, a "La Palomilla" néven nevezett Juana Núñez de Lara (1285 – 1351) volt; aki mind az apai ágon, mind az anyai ágon IX. Alfonz (1171 – 1230) leóni királynak az ükunokája. – María Díaz de Harónak - szintén apai ágon - X. Alfonz király szintén a dédapja volt. - Juan Núñez de Lara és María Díaz de Haro házasságából született gyermekek: Johanna (Juana de Lara) (1333 – 1359), az öccse halála után Lara és Vizcaya úrnője; Izabella (Isabel de Lara) (1335 körül – 1361), Lope Díaz de Haro (1337 körül - 1350, feltehetően az apja halála előtt meghalt), és Nuño Díaz de Haro (1348 – 1352), Lara és Vizcaya ura. - Juan Núñez de Lara nővére, Blanca de la Cerda Núñez y Lara (1311 – 1347), János Mánuelnek, Villena első hercegének a második felesége volt. Ő az édesanyja Ferdinánd Mánuelnek, aki az apja halála után Villena hercege lett, és Johanna Mánuelnek – aki bátyja halála után lett Villena hercegnője –, azaz ők Juan Núñez de Lara unokatestvérei voltak.
  6. Két évvel később, 1352-ben, Juan Núñez de Lara örököse, a négyéves kisfia, Nuño Díaz de Haro is elhunyt. - Ferdinánd Mánuel leánya és örököse, Blanka Mánuel (Blanca Manuel de Villena y Ampurias) (1348 - 1361) szintén gyermekkorban halt meg.
  7. María de Padilla és I. Péter távoli rokonok voltak: A legközelebbi közös ősük, Gonzalo Rodriguez Girón (? – 1234) kasztíliai nemes volt. Neki az ükunokája María de Padilla; míg I. Péter a hetedik leszármazottja. – María de Padilla és Leonor Nuñes de Guzmán is távoli rokonok voltak: Gonzalo Rodriguez Girón Leonor szépapja.
  8. A Bourbon-ház a Capet-ház egyik oldalága volt.
  9. Juana de Castro féltestvére volt Inês de Castro (1320/1325 – 1355), Péter (1320 – 1367) infánsnak, a későbbi I. Péter portugál királynak – IV. Alfonz fiának – a kedvese, akit – állítólag – az infáns titokban feleségül is vett. Ezen állítólagos házasság kötés előtt Johanna Mánuelnek, Henrik gróf feleségének a féltestvére, Konstancia Mánuel (Constanza Manuel de Villena) (1316 - 1345) volt Péter infánsnak afelesége. – Juana de Castro és I. Péter legközelebbi közös őse a dédapjuk volt: IV. Sancho (1258 – 1295) kasztíliai király, XI. Alfonz király nagyapja. - Gonzalo Rodriguez Girón (? – 1234) kasztíliai nemes - Maria de Padilla ükapja - Juana de Castro szépapja volt. - Juana de Castro és Leonor Nuñes de Guzmán unokatestvérek voltak: Fernando Pérez Ponce de León (1203 körül – 1292), Cangas ura, Leonor anyai ágú nagyapja, Juana anyai ágú dédapja volt.
  10. Az viszont tény, hogy az 1325 körül született Martim Anes de Albuquerquét, João Afonso de Albuquerque fiát, Alburquerque hetedik urát, 1365-ben I. Péter kivégeztette.
  11. Az anyakirályné Portugáliában halt meg, 1357-ben, egyesek szerint tisztázatlan körülmények között. Van olyan állítás, hogy I. Péter mérgeztette meg az anyját, mert megátkozta őt; de van olyan állítás is, hogy a lányát feslett és pazarló életmódúnak tartó apja meggyilkoltatta; ezek azonban minden bizonnyal csak kitalálások. - I. Péter azonban – még 1356-ban – az elfoglalt Toro várában megölette az anyakirályné szeretőjét, Martim Afonso Telo de Menesest. Ő volt Eleonóra (Leonor Teles de Meneses) (1350 körül – 1386) portugál királynénak, I. Ferdinánd (1345 – 1383) király (Burgundiai-ház) feleségének az apja. – Martim Afonso Telo de Meneses és I. Péter egykori kegyence, João Afonso de Albuquerque, Alburquerque ura, távoli rokonok voltak: Legközelebbi közös ősük, João Afonso Telo de Meneses (1225 – 1268), Alburquerque ura, Martim Afonso Telo de Menesesnek a dédapja, João Afonso de Albuquerquének az ükapja volt.
  12. I. Péter 1357-ben kivégeztette távoli rokonát, Juan de la Cerdát (1327 – 1357), Sevilla főkapitányát (alguacil mayor). (Közös apai ágú ükapjuk X. Alfonz (1221 – 1284), kasztíliai és leóni király volt.) – (Juan de la Cerda az 1350-ben meghalt Juan Núñez de Lara unokatestvére. Legközelebbi közös ősük Fernando de la Cerda (1255 – 1275) infáns volt; Juan Núñez de Lara apai ágú nagyapja; és Juan de la Cerda apai ágú dédapja.)
  13. Frigyesnek jelesek a leszármazottai. Házasságon kívüli kapcsolatából született Alonso Enríquez de Castilla (1354–1429), aki Kasztília tengernagya lett. Az ő fia, Fadrique Enríquez de Mendoza (1390 körül – 1473) szintén Kasztília tengernagya volt. Az ő gyermeke volt Alonso Enríquez de Quiñones (1432 körül – 1485) kasztíliai tengernagy és féltestvére, Kasztíliai Johanna (Juana Enríquez) (1425 körül – 1468) aragóniai királyné, Henrik gróf dédunokájának, II. János (1398–1479) királynak (Trastámara-ház) a második felesége, II. (Katolikus) Ferdinánd (1452–1516) királynak az édesanyja.
  14. Állítólag, mivel kasztíliaiak nem vállalták el Eleonóra királyné meggyilkolását, azt egy afrikai rabszolga hajtotta végre.
  15. Katalánul: Bernat de Cabrera és Hug de Cardona.
  16. Egidio Boccanegra testvére volt Simone Boccanegra (? - 1363), aki az első dózse lett Genovában, Giuseppe Verdi operájának a hőse.
  17. Diego García de Padilla María de Padilla testvére volt. Amikor Henrik grófot királlyá koronázták (1366), átállt II. Henrik odalára. I. Péter ezért a második nájerai csata (1367) után börtönbe záratta, ott is halt meg.
  18. E szócikk kereteit meghaladja az I. Péter által kivégeztetett, vagy meggyilkoltatott személyeknek a felsorolása.
  19. Henrik gróf nemcsak a második nájerai csatát (1367), hanem az első nájerai csatát (1360) is elveszítette. – Henrik gróf és Bernardo de Cabrera, Osona grófja, 1360 elején, betörtek Kasztíliába, és elfoglalták Nájera városát. I. Péter először Gutierre Fernández de Toledo (? – 1360), Anamella ura vezetésével küldött ellenük csapatokat, majd később, Burgosból, az I. Péter irányította kasztíliai sereg is elindult Henrik gróf ellen. A város előtt, 1360. április 24-én megvívott, első nájerai csatában, I. Péter győzött Henrik gróf ellen, aki a csata elvesztése után a városba menekült. (Vannak olyan források, amelyek szerint fogságba is esett, de szinte azonnal sikerült is megszöknie: Az egyik forrás szerint a foglyul ejtői nem ismerték fel; a másik forrás szerint viszont voltak – így például Juan Ramírez de Arellano (? –?) nevű nemes –, akik segítettek Henrik grófnak a szökésben.) I. Péter azonban nem ostromolta meg Nájerát, hanem hirtelen, a történészek szerint érthetetlenül, elvonult Nájera alól, San Domingo (ma: Santo Domingo de la Calzada) felé. Henrik gróf és Osona grófja azonnal kihasználták ezt a lehetőséget, elhagyták Nájerát, és visszaindultak Aragóniába (1360. májusban már ott is voltak; Henrik gróf ekkor még nem ment vissza Franciaországba). I. Péter, értesülve a grófok meneküléséről, meggondolta magát, utánuk indult, és Logroño városáig haladt a seregével. Ott találkozott VI. Ince (1282 – 1362) pápa legátusával, a már 1355-ben Aragóniába (illetve Kasztíliába) küldött Guillaume de La Jugie (1317 – 1374) kardinálissal, aki a királynál elérte azt, hogy ne folytassa a harcot a féltestvére ellen, ne üldözze a menekülőket. (I. Péter el is vonult Sevillába.) – I. Péter azonban, még 1360-ban, a Henrik gróf ellen először küldött csapatokat vezérlő Gutierre Fernández de Toledót kivégeztette; testvérének, Blas (Vasco) Fernández de Toledónak (? – 1372), Toledo érsekének pedig Portugáliába kellett menekülnie. – ([1], [2], [3], [4] [5], [6], [7], [8], [9], [10], [11] - (La Rioja en la Guerra Civil entre D. Pedro el Cruel y D. Enrique de Trastámara (Las Batallas de Nájera): [PDF] Texto completo - Dialnet dialnet.unirioja.es/descarga/articulo/663076.pdf) - 2013. szeptember 7.)
  20. I. Péter a trónra lépését megélő, hat féltestvére közül hármat (Frigyes, János, Péter) meggyilkoltatott, továbbá egyik féltestvére, Tello feleségét is megölette. De megölette nagynénjét, Eleonóra királynét, az unokatestvérét, Aragóniai János infánst, valamint annak feleségét is.
  21. II. Henrik 1366-ban az öccsét, Sanchót (1342 – 1374) Alburquerque grófjává tette. - Szintén 1366-ban II. Henrik Aragóniai Alfonzt (Ribagorzai Alfonzt) (Alfonso de Aragón y Foix / Alfonso de Ribagorza) (1332 – 1412), Villena birtokosává tette. Neki adta Villenát, amely a feleségének a birtoka volt. Aragóniai (Ribagorzai) Alfonz, Ribagorza grófja, IV. Péter királynak volt az unokatestvére. A gróf apja, Aragóniai Péter (1305 – 1380), Ribagorza grófja, és a király apja, IV. Alfonz (1299 – 1336) aragóniai király testvérek voltak, mindketten II. Jakab (1267 – 1327) aragóniai királynak a fiai voltak. II. Henrik és Alfonz gróf is rokonok voltak: a legközelebbi közös ősük III. Péter (1243 – 1285) aragóniai király (II. Jakab király apja), akinek II. Henrik az ükunokája, míg Alfonz gróf a dédunokája volt. Alfonz gróf vezette a II. Henriknek segítséget nyújtó aragóniai sereget. II. Henrik ezért később (1376-ban) a grófot Villena első őrgrófjává (márkijává) tette.
  22. Az 1361 és 1364 közötti időszakban I. Péter valóban beavatkozott a Granadai Királyság ügyeibe, és elérte azt, hogy a mór királyságban a szövetségese, V. Muhammad (1338 – 1391) emír (Nasszerida-dinasztia) legyen az uralkodó. (A granadai mór uralkodókat emírként, királyként, illetve szultánként egyaránt jelölik a különböző források.)
  23. Feltételezések szerint I. Péternek még más gyermekei is lehettek.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Diccionario de historia de España I-III, Madrid, 1968-1969.
  • Ludwig Vones: Geschichte der Iberischen Halbinsel im Mittelalter, 711-1480. Reiche – Kronen – Regionen. Sigmaringen. Thorbecke Verlag. 1993.
  • Crescencio Gallego Pellitero: Síntesis histórica de los reyes en España (Años 364-1994), Vigo, 1994.
  • Britannica Hungarica Világenciklopédia, Budapest, 1994-.
  • José Manuel Calderón Ortega - Francisco Javier Diaz González: Los Almirantes del "siglo de oro" de la Marina castellana medieval (En la España Medieval), Madrid, 2001. - ([12] - 2013. szeptember 3.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • [13] - 2013. augusztus 27.
  • [14] – 2013. augusztus 27.
  • [15] - 2013. augusztus 27.
  • [16] - 2013. augusztus 27.
  • [17] - 2013. augusztus 27.
  • [18] - 2013. augusztus 27.
  • [19] - 2013. augusztus 27.
  • [20] - 2013. augusztus 27.
  • [21] - 2013. augusztus 28.
  • [22]- 2013. szeptember 10.


Előző uralkodó:
XI. Alfonz
Kasztília királya
13501369
Kingdom of Castile Arms (no crowned).svg
Következő uralkodó:
II. Henrik