I. Péter kasztíliai király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Péter
Gran dobla de Pedro I de Castilla 1360 (M.A.N. 1867-21-2) 01.jpg

Kasztíliai király
Uralkodási ideje
1350/1366 – 1367/1369
Elődje XI. Alfonz
Utódja II. Henrik
Életrajzi adatok
Született 1334. augusztus 30.
Burgos
Elhunyt 1369. március 23. (34 évesen)
Montiel
Házastársa 1) Bourbon Blanka
2) Maria de Padilla
3) Juana de Castro
Gyermekei Beatrix
Konstanca
Izabella
Alfonz
János
Ferdinánd
Mária
Sancho
Jakab
Édesapja XI. Alfonz
Édesanyja Portugáliai Mária
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Péter témájú médiaállományokat.

I. (Kegyetlen, vagy Igazságos) Péter (1334. augusztus 30.1369. március 23.) kasztíliai és leóni király (1350–1366, 1367–1369), aki a királyságok utolsó uralkodója volt az Ivreai-Burgundiai házból, XI. Alfonz (1311 – 1350) kasztíliai és leóni király fia és utóda. I. Péter édesanyja, XI. Alfonz második felesége volt, Portugáliai Mária (1313 – 1357) királyné, IV. Alfonz portugál királynak (Burgundiai-ház) és feleségének, Kasztíliai Beatrix (1293 – 1353) királynénak a leánya.

Élete és uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kasztíliai belviszályok időszaka (1350 – 1355)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kortársai szörnyetegnek írták le I. Pétert, a későbbi forrásokban viszont az igazság keménykezű bajnoka, ezért ilyen ellentmondóak a király jelzői. Uralkodására az volt a jellemző, hogy állandósultak a közte, és elsősorban a féltestvérei – apjának a házasságon kívül született fiai – közötti küzdelmek.

1350-ben – Péternek az apja váratlan halálát követő trónra lépésekor – , úgy tűnt, hogy nyugodt időszak kezdődött Kasztíliában. Ténylegesen Mária, az anyakirályné, és I. Péter nevelője, tanácsadója, bizalmasa, a kegyencének tekinthető, portugál származású João Afonso de Albuquerque (Juan Alfonso de Alburquerque /1305 – 1354/), Alburquerque ura, gyakorolták a hatalmat. [1] A nyugalom azonban csak látszólagos volt.

I. Péter, még 1350-ben, súlyosan megbetegedett. A király halála esetén nem lett volna hiány trónkövetelőkben, akik – fellépésük esetén – az igényüket ne tudták volna alátámasztani:

- XI. Alfonznak tíz gyermeket szült a szeretője, Eleonóra (Leonor Núñez de Guzmán) (1310 – 1351), Medina Sidonia úrnője, aki XI. Alfonz életében óriási befolyással rendelkezett a királyi udvarban. Gyermekeikre Alfonz sokkal több figyelmet fordított, mint a házasságából született, törvényes utódra, Péterre. A fiaik közül Henrik (1333? /1334?/ - 1379), akit az apja Trastámara grófjává tett, valamint ikertestvére, Frigyes (Frigyes Alfonz) (1333? /1334?/ - 1358), aki Szent Jakab (Santiago) Lovagrend nagymestere lett, már az apjuk halálakor jelentős személyek voltak. [2]

- Henrik gróf jegyese, Johanna Mánuel (Juana Manuel de Villena y Núñez de Lara) (1339 – 1381) hercegnő, és a bátyja, Ferdinánd Mánuel (Fernando Manuel de Villena y Núñez de Lara) (1332? – 1350), Villena hercege, akik szintén az Ivreai-Burgundiai házból származtak. [3]

- Aragóniai Ferdinánd (1329 – 1363) infáns és testvére, Aragóniai János (1330 – 1358) infáns, I. Péternek az unokatestvérei. [4]

- Juan Núñez de Lara (1313/1315 – 1350), Lara és Vizcaya ura (aki hosszú ideig a nemesség XI. Alfonzzal szemben álló részének a vezére volt), az Ivreai-Burgundiai házból származott; akárcsak a felesége, María Díaz de Haro (? – 1348), Vizcaya úrnője. [5]

Mária anyakirályné és Albuquerque azonban gyorsan felléptek. Már 1350-ben, arra gyanakodva, hogy Leonor Núñez de Guzmán összeesküvést szervez, elfogatták, és Sevillában őrizték. Vele volt Johanna Mánuel hercegnő, Henrik gróf jegyese. Az elzárás ellenére, még ebben az évben, titokban, Henrik gróf feleségül vette a jegyesét. Mária anyakirályné és Albuquerque a titkos esküvő megtartását Leonor terhére rótták, és Carmona várában fogságba vetették, de Henrik grófnak sikerült elmenekülnie, Asztúriába.

Még 1350-ben, mind Juan Núñez de Lara, mind az unokatestvére, Ferdinánd Mánuel, Villena hercege, váratlanul meghaltak; egyesek szerint I. Péter megmérgeztette őket, noha korabeli forrásokban nincs ilyen állítás. [6]

Mária anyakirályné 1351-ben, Talavera de la Reinában, meggyilkoltatta Leonor Núñez de Guzmánt, Albuquerque nem szállt szembe a királynéval. Henrik gróf ekkor tovább menekült, mégpedig Portugáliába. I. Péter – állítólag – csak utólag szerzett tudomást a gyilkosságról. A portugál uralkodó, IV. Alfonz király – I. Péter anyai nagyapja –, elérte az unokájánál azt, hogy Henrik hazatérhessen. Henrik azonban, a kasztíliai elégedetlenekkel összefogva, 1352-ben fellázadt I. Péter ellen, az öccsével, Tellóval (1337 – 1370) együtt. I. Péter leverte a felkelést, de meg kellett bocsátania a féltestvéreinek. Az uralkodó azonban az ellene fordult Alfonso (Alonso) Fernández Coronelnek (? – 1353), Montalbán urának, nem bocsátott meg: 1353. februárban, Aguilar de la Frontera elfoglalása után, kivégeztette.

A király kegyencének tekinthető Albuquerque környezetében élt María de Padilla (1334 körül – 1361), kasztíliai nemes hölgy. [7] I. Péter és María szerelemre lobbantak, és – szinte biztosra vehetően – titokban összeházasodtak, az anyakirályné és Albuquerque tudta nélkül, még 1353. június előtt. Ez I. Péter és Albuquerque közötti szakításhoz vezetett. Albuquerque elképzelése ugyanis az volt, hogy Kasztíliának Franciaországgal kell szövetségre lépnie. Ennek érdekében elérte azt, hogy I. Péter, 1353. június 3-án, házasságot kötött Bourbon Blanka (1339 – 1361) hercegnővel, I. Péternek (1311 – 1356), Bourbon hercegének a leányával. [8] A házasság megkötését botrány követte: A házasságot nem hálták el, továbbra is María de Padilla maradt a király a kedvese. I. Péter Blankát – tulajdonképpen fogolyként – Arévalo várába küldte, az édesanyját pedig haza, Portugáliába. A történtek miatt Albuquerque felháborodottan szakított a királlyal, és – tartva Pétertől – Portugáliába ment. A birtoka, Alburquerque városa, ellenállt a király támadásának, a visszavonuló uralkodó – Henrik gróffal és ikertestvérével, Frigyessel – hiába ostromoltatta a várost.

1354-ben I. Péter – átmenetileg elhidegülve María de Padillától – új kapcsolatot alakított ki. Szerelmes lett Juana de Castro (? – 1374), galíciai nemes hölgybe. [9] I. Péter 1354 tavaszán házasságot kötött Juana (Johanna) de Castróval, elérte azt, hogy két kasztíliai püspök, Juan Lucero (? - 1362), Salamanca püspöke, és Gonzalo de la Torre (? - 1359?), Ávila püspöke tanúsították azt, hogy érvénytelen volt a Blankával kötött házassága.

A házasságkötéssel szinte egyidejűleg tudta meg I. Péter, hogy féltestvérei, Henrik és Frigyes, megegyezve a Portugáliából visszatért Albuquerquével, ellene fordultak, és az öccsük, Tello, valamint Aragóniai Ferdinánd és Aragóniai János infánsok, továbbá az édesanyjuk, Eleonóra királyné is csatlakoztak hozzájuk. I. Péter a felkelők ellen indult, elhagyta Juana de Castrót, akihez már soha nem tért vissza, és ismét María de Padilla lett a király kedvese, ezért Juana testvére, Fernán Ruiz de Castro (? – 1377), Lemos grófja is a felkelőkhöz csatlakozott. A király Blankát Toledóba vitette, és María de Padilla rokonának az őrizetére bízta. A város polgárai – és az itt élő nemesek – körében azonban felháborodást keltett Blanka sorsa, és a király eljárása; Toledo fellázadt az uralkodó ellen.

Albuquerque, aki a felkelés vezérének volt tekinthető, 1354. októberben, váratlanul meghalt. Állítólag I. Péter megmérgeztette. [10] A felkelők azonban, még 1354-ben, győztek: I. Péter – a később elnéptelenedett – Tejadillo község mellett, amely nagyjából egyforma távolságra feküdt Torotól és Morales de Torotól, hiába találkozott a rebellisek – már említett – prominenseivel, találkozásuk eredménytelen volt. A király – a Portugáliából korábban szintén visszatért – anyjára, Mária királynéra bízta Toro városát, kincseivel együtt. I. Péter úgy gondolta, biztonságát az szolgálja, ha párjának, María de Padillának a birtokára, Urueña várába távozik. Azonban alig hagyta el Torót, az anyakirályné, a fia távozásáról, már értesítette a felkelők vezéreit; a fiával szemben az ő oldalukra állt. A küzdelem ezzel eldőlt, az Urueña felé tartó király megadta magát a felkelőknek, akik visszakísérték Toróba, és féltestvére, Frigyes nagymester gondoskodott az őrizetéről.

A felkelők győzelme csak átmeneti, tiszavirág életű siker volt. I. Péter féltestvérei és az aragóniai infánsok között szinte azonnal nézeteltérések keletkeztek, ami megosztotta a felkelőket, és a királynak hamarosan, még 1354. decemberben, amikor solymászat ürügyén elhagyta Torót, sikerült megszöknie; állítólag a féltestvérei közül Tello segített is neki a szökésben. I. Péter Segoviába ment, és a hatalmat ismét magához ragadta.

Az 1355-ös esztendő interdiktumot hozott Kasztíliának. VI. Ince (1282 – 1362) pápa egyházi átokkal sújtotta I. Pétert, María de Padillát, Juana de Castrót, és támogatóikat, a pápai brévét, minden bizonnyal, III. Bernát (? – 1358?), a franciaországi Senez püspöke vitte Kasztíliába. Az egyházi átok nem hozta meg a kívánt eredményt. I. Péter bosszúhadjáratot indított az előző évi felkelés résztvevői ellen. 1355. májusban visszafoglalta a lázadóktól Toledót; Blanka továbbra is fogságban maradt; most már Sigüenza erős várában őrizték. Henrik gróf igyekezett távol maradni a királytól, előbb Galíciába, majd, valószínűleg 1356-ban, a Blankával való bánásmód miatt az I. Péterre neheztelő franciákhoz menekült. A felesége, Johanna Mánuel, azonban I. Péter fogságába esett, akárcsak Henrik ikertestvére, Frigyes, amikor, 1356. januárban, Mária anyakirályné kénytelen volt a körülzárt Torót feladni a fiának, aki őt végleg visszaküldte Portugáliába; az 1354. évi felkelés ezzel teljesen elbukott. [11]

A kasztíliai-aragóniai háború és a kasztíliai polgárháború időszaka (1356 – 1369)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Péter 1356-ban megtámadta Aragóniát, mert IV. Péter király nem volt hajlandó kiadni az Aragóniába menekült kasztíliaiakat. A „két Péter háborújának” nevezett harcok – amelyek a királyságok határvidékeinek kölcsönös feldúlásával kezdődtek – megszakításokkal ugyan, de 1369-ig tartottak.

IV. Péter Franciaországból Aragóniába hívta Henrik grófot, aki a király szolgálatába szegődött. Henrik feleségét, Johanna Mánuelt megszöktették fogságból. I. Péter úgy érezte, csak árulók veszik körbe, és ismét véres megtorlásokba kezdett. [12] 1358-ban I. Péter meggyilkoltatta Henrik gróf ikertestvérét, Frigyest. [13] Henrik testvérének, Tellónak, sikerült elmenekülnie, de felesége, Juana de Lara (Juan Núñez de Lara elsőszülött leánya) a király fogságában maradt. I. Péter, még 1358-ban, megölette IV. Péter aragóniai király féltestvérét, Aragóniai János infánst is. 1359-ben a két aragóniai infáns édesanyját, Kasztíliai Eleonóra királynét, I. Péter bosszúból meggyilkoltatta, mert Ferdinánd infáns IV. Péter oldalára állt; valamint megölette Juana de Larát, Tello feleségét is. [14]

1359. júniusban, Barcelona előtt, a IV. Péter király, valamint Bernat de Cabrera (? – 1368), Osona grófja, és Hug de Cardona (Hugo Folch de Cardona) (1328 – 1400), Cardona grófja, vezérelte aragóniai hajóhad legyőzte a kasztíliai flottát, amelynek fővezére Egidio Boccanegra (? – 1367), genovai születésű hajós, Kasztília tengernagya volt. [15] A kasztíliaiak további parancsnokai García Álvarez de Toledo (? - 1370), a Szent Jakab Lovagrend nagymestere, Diego García de Padilla (? - 1368), a Calatrava Lovagrend nagymestere, María de Padilla testvére, valamint Pero (Pedro) López de Ayala (1332 - 1407) (a korszak kiváló történetírója) voltak. [16] 1359. szeptemberben a Henrik gróf vezette aragóniai sereg, Araviana mellett, legyőzte a Juan Fernández de Hinestrosa (? – 1359) vezette kasztíliai sereget, a csatában kapott sebeibe a kasztíliai vezér belehalt (leánya, María, a király kedvese volt). I. Péter, bosszúból, még 1359-ben, kivégeztette Jánost és Pétert, Henrik grófnak és Tellónak az öccseit, akik már évek óta a király fogságában raboskodtak. A kasztíliai uralkodó bosszúja azonban – akárcsak korábban – most sem csak a királyi családok tagjait érte el, hanem nemeseket, polgárokat és papokat is. [17]

Henrik gróf és Bernat de Cabrera, Osona grófja, 1360 elején, Aragóniából betörtek Kasztíliába, és elfoglalták Nájera városát. I. Péter először Gutierre Fernández de Toledo (? – 1360), Anamella ura vezetésével küldött ellenük csapatokat, majd később, Burgosból, az I. Péter irányította kasztíliai sereg is elindult Henrik gróf ellen. A város előtt, 1360. április 24-én megvívott, első nájerai csatában, I. Péter győzött Henrik gróf ellen, aki a csata elvesztése után a városba menekült. [18] I. Péter nem ostromolta meg Nájerát, hanem hirtelen, szinte érthetetlenül, elvonult a város alól, San Domingo (Santo Domingo de la Calzada) felé. Állítólag ez azért történt, mert egy idős szerzetes, akit a jóslata után I. Péter máglyán megégetett, még az ütközet előtt, megjósolta a királynak azt, hogy a féltestvére, Henrik gróf fogja őt megölni. Henrik gróf és Osona grófja azonnal kihasználták a lehetőséget, elhagyták Nájerát, és visszatértek Aragóniába (1360. májusban már ott is voltak). I. Péter, értesülve a grófok meneküléséről, meggondolta magát, utánuk indult, Logroño városáig haladt a seregével. Ott találkozott VI. Ince (1282 – 1362) pápa legátusával, Guillaume de La Jugie (1317 – 1374) kardinálissal, aki a királynál elérte azt, hogy ne folytassa a harcot a féltestvére ellen, ne üldözze a menekülőket; I. Péter el is vonult délre, Sevillába, majd, még 1360-ban, a Henrik gróf ellen először küldött csapatokat vezérlő Gutierre Fernández de Toledót kivégeztette; testvérének, Blas (Vasco) Fernández de Toledónak (? – 1372), Toledo érsekének, Portugáliába kellett menekülnie. [19] A kasztíliai és az aragóniai király, 1361-ben, a pápai legátus, Guillaume de La Jugie kardinális közreműködésével, békét kötöttek. IV. Péter ekkor feladta Henrik gróf támogatását (aki Franciaországba ment, immár már másodszor), és Aragóniai Ferdinánd infáns támogatását is (aki Katalóniába húzódott vissza). I. Péter ebben az évben (1361) Isabel de Larát, az 1358-ban meggyilkolt Aragóniai János infáns özvegyét (Juan Núñez de Lara másodszülött leányát) gyilkoltatta meg. [20] Az uralkodáshoz a királynak egyre több pénzre volt szüksége, ezért 1361-ben megölette a kincstárnokát, Samuel ha Lévít is, akinek a vagyonát elkobozta.

1361-ben Blanka királyné meghalt, fogságban. Elterjedtek olyan hírek, hogy I. Péter (illetve María de Padilla) megmérgeztette Blankát. Azonban Blanka halála után pár héttel, betegségben, María de Padilla is meghalt. I. Péter 1362-ben, a Cortes (a rendi gyűlés) előtt kijelentette azt, hogy – még Bourbon Blankával kötött házassága előtt –, feleségül vette María de Padillát, és a tőle 1359-ben született fiát, Alfonzt tette meg az örökösének, de a kisfiú, betegségben, talán pestisben, még ebben az évben meghalt.

Az Aragóniával kötött béke nem bizonyult tartósnak, és már 1363-ban kiújultak a harcok Kasztília és Aragónia között. IV. Péter ezért Henrik grófot, még 1363-ban, visszahívta Franciaországból, akivel Monzónban szövetséget kötött. Megállapodtak abban, hogy I. Pétert megfosztják a tróntól, és Henrik gróf lesz az új kasztíliai király. IV. Péter féltestvére, Aragóniai Ferdinánd infáns, felháborodott mind a megállapodáson, mind a mellőzésén. IV. Péter ezért elhatározta az elfogatását, ám az infáns ellenállt, és az összecsapásban Henrik gróf emberei megölték őt.

1366 tavaszán fordulat következett be a háborúban: Henrik gróf a híres francia hadvezér, Bertrand du Guesclin (1320 körül – 1380) vezette zsoldossereggel bevonult Kasztíliába, I. Péter menekült előle. 1366. márciusban, Calahorrában, Henrik grófot Kasztília és León királyává kiáltották ki, II. Henrik néven, majd Burgosban meg is koronázták. Ő volt a Trastámara-ház első uralkodója. [21]

II. Henrik hívei hatásos pletykákat terjesztettek el. Egyrészt azt híresztelték, hogy Granada mór uralkodója segítséget akar adni I. Péternek, sőt a király át akar térni az iszlámra. [22] II. Henrik támogatói azonban azt is terjesztették, hogy az uralkodó valójában nem is XI. Alfonz királynak és Mária királynénak a fia, mivel az „igazi” I. Péter meghalt csecsemőkorában, és egy zsidó származású kisfiút csempésztek a helyére, ezek azonban kitalált történetek voltak.

I. Péter először Portugáliába akart távozni. A kincseivel előre küldött hajót Egidio Boccanegra, Kasztília tengernagya, aki átállt II. Henrik oldalára, elfogta. I. Péter portugál király azonban nem fogadta be a kasztíliai uralkodót, aki ezért az ekkor zajló százéves háborúban az angolok uralta dél-franciaországi tartományba, Guyenne-be ment. Útközben, 1366. júniusban, a híres kegyhelyen, Santiago de Compostelában, a katedrálisban, az oltár előtt, I. Péter emberei meggyilkolták Suero Gómez de Toledo (? - 1366) érseket, de a király később azt állította, nem volt része az általa gyűlölt főpap megölésében. 1366. szeptemberben, Libourne városában, I. Péter segítségnyújtásról állapodott meg a Plantagenêt-házból származó Eduárd (1330 – 1376) walesi herceggel, III. Eduárd (1312 – 1377) angol király fiával, a kitűnő hadvezérrel, akit Fekete Hercegnek is neveztek.

I. Péter a következő évben (1367-ben) angol segítséggel, a Navarrai Királyságon keresztül, bírva II. Károly (1332–1387) király támogatását, vissza is tért Kasztíliába. 1367. április 3-án, a második nájerai csatában, a Fekete Herceg és I. Péter vezette zsoldosok diadalmaskodtak II. Henrik felett; maga du Guesclin is az angolok fogságába esett, de később – váltságdíj ellenében – kiszabadult. (I. Péter nem csak az első nájerai csatában, hanem a másodikban is győzött.) A vesztes ütközet után II. Henrik harmadszor is Franciaországba menekült. I. Péter, a II. Henrik hívei elleni megtorlások során, mások mellett, kivégeztette a fogságába esett Egidio Boccanegrát, az előző évi „kalóztámadás” kivitelezőjét. II. Henrik öccsét, Sanchót (1342 – 1374), Alburquerque grófját, aki szintén fogságba esett, megkímélte.

I. Péter nem fizette ki a megállapodás szerinti zsoldot, az angol katonák erőszakoskodtak a helyiekkel, végül a Fekete Herceg a seregével – még 1367-ben, ősszel – kivonult Kasztíliából.

II. Henrik továbbra is bírta a Valois-házbeli, jeles francia királynak, V. Károlynak (1337 – 1380) és V. Orbán (1310 – 1370) pápának a támogatását; a klérus egyre nagyobb része elfordult I. Pétertől. II. Henrik és du Guesclin, új sereg élén, 1368-ban, visszatértek Kasztíliába, és mind a nemességnek, mind a városoknak, valamint a papságnak egyre nagyobb része melléjük állt; csatlakozott Henrikhez az öccse, Tello is.

A következő év tavaszán, 1369. március 14-én, II. Henrik és du Guesclin, Montiel mellett, döntő győzelmet arattak I. Péter felett, aki a várba menekült. Pár nappal a vesztes csata után, I. Péter éjszaka, titokban, el akarta hagyni a várat, azonban fogságba esett, és du Guesclinhez kísérték. Megjelent II. Henrik, szóváltás alakult ki a két király között, és II. Henrik leszúrta I. Pétert. II. Henrik ezzel végleg megszerezte Kasztília (és León) trónját, bekövetkezett a dinasztiaváltás, az Ivreai-Burgundiai házat a Trastámara-ház váltotta fel. Véget ért az első kasztíliai polgárháború, és az I. Péter kezdte kasztíliai–aragóniai háború is.

Gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bourbon Blankától nem született gyermeke.

María de Padillától született gyermekei:

  • Beatrix (1353 – 1369).
  • Konstancia (1354 – 1394). Az ő férje a Plantagenêt-házból származó John of Gaunt (1340 – 1399), Lancaster hercege (akinek a második felesége volt); III. Eduárd (1312 – 1377) angol királynak a fia, a Fekete Hercegnek az öccse. A lányuk, Lancasteri Katalin (1372 – 1418) hercegnő III. Henrik (1379 – 1406) kasztíliai és leóni királynak - I. János (1356 – 1390) kasztíliai és leóni király fiának, II. Henrik király unokájának – a felesége lett. Így a Trastámara-házból származó, későbbi kasztíliai (és leóni) királyok, apai ágon II. Henrik, anyai ágon I. Péter leszármazottai.
  • Izabella (1355 – 1392). Az ő férje Edmund of Langley (1341 – 1402), York hercege (akinek az első felesége lett), a Fekete Hercegnek és John of Gauntnak az öccse.
  • Alfonz (1359 – 1362).

Juana de Castrótól született gyermeke:

  • János (1355 – 1405). Őt Kasztíliai János néven említik a források, az utódait is a Kasztíliai családi névvel jelölve.

Blankát, Máriát és Johannát a forrásokban, egyaránt, I. Péter feleségeinek tekintik.

I. Péternek olyan házasságon kívüli kapcsolatai is voltak, amelyekből gyermekek származtak:

María González de Hinestrosától (? - ?):

  • Ferdinánd (? – ?).

Teresa de Ayalától (? - ?):

  • Mária (? – ?).

Isabel de Sandovaltól (? - ?):

  • Sancho (1363 – 1370).
  • Jakab (Diego) (? – 1434 után). [23]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A mai Spanyolország területén fekvő kisváros spanyol neve Alburquerque, portugál neve Albuquerque. João Afonso de Albuquerque portugál származású nemesnek, Alburquerque urának, a neve a portugál nyelvű írásmód szerint szerepel a szócikkben, míg a kasztíliai település neve a spanyol nyelvű írásmód szerint. – Mária anyakirályné és Albuquerque unokatestvérek voltak: Mindkettőjük apai ágú nagyapja I. Dénes (1261 – 1325) portugál király volt, IV. Alfonz királynak az apja.
  2. XI. Alfonz és Leonor Núñez de Guzmán gyermekei: Péter (1330 – 1338), Aguilar de Campoo ura. Sancho Alfonz (1331 – 1343), Ledesma ura. Henrik (1333/1334 – 1379), Trastámara grófja. Frigyes (Frigyes Alfonz) (1333/1334 – 1358), a Szent Jakab Lovagrend nagymestere. Ferdinánd Alfonz (1336 körül – 1350), szintén Ledesma ura. Tello (Tello Alfonz) (1337 – 1370), szintén Aguilar de Campoo ura, majd a felesége révén Vizcaya ura. János (János Alfonz) (1341 – 1359), Badajoz ura. Johanna (Juana) (1342 - ?), Trastámara úrnője. Sancho (Sancho Alfonz) (1342 – 1374), 1366-tól Alburquerque grófja (előtte már ő is Ledesma ura). Péter (Péter Alfonz) (1345 – 1359). – Leonor Núñez de Guzmán, anyai ágon, az Ivreai-Burgundiai házból származott: Ükapja IX. Alfonz (1171 – 1230) leóni király, III. (Szent) Ferdinánd (1199 – 1252) kasztíliai és leóni királynak az apja. – III. Ferdinánd pedig XI. Alfonznak volt az ükapja volt.
  3. Ferdinánd Mánuel herceg és Johanna Mánuel hercegnő apjának, János Mánuelnek, „az Írónak” (don Juan Manuel, „el Escritor”) (1282 – 1348), Villena első hercegének, az apja Kasztíliai Mánuel infáns (1234 - 1283) volt, III. (Szent) Ferdinánd (1199 – 1252) kasztíliai és leóni királynak a fia.
  4. Az aragóniai infánsok édesanyja, Kasztíliai Eleonóra (1307 – 1359), özvegy aragóniai királyné volt, XI. Alfonznak a nővére, azaz, I. Péternek a nagynénje. Az infánsok apja, az édesanyjuknak a második férje, a Barcelonai-házból származó IV. Alfonz (1299 – 1336) aragóniai király, akinek Eleonóra a második felesége volt. IV. Alfonz halála után az utóda, az első házasságából származó fia, IV. Péter (1319 – 1387) aragóniai király, Eleonóra királynét és a fiait elűzte Aragóniából, Kasztíliába.
  5. Juan Núñez de Lara apja Fernando de la Cerda (1275 – 1322), az apai ágú nagyapja Fernando de la Cerda (1255 – 1275) infáns, dédapja X. Alfonz (1221 – 1284), kasztíliai és leóni király – akinek Ferdinánd infáns az elsőszülött fia volt –, míg az ükapja III. (Szent) Ferdinánd (1199 – 1252) kasztíliai és leóni király. Az édesanyja, a "La Palomilla" néven nevezett Juana Núñez de Lara (1285 – 1351) volt; aki mind az apai ágon, mind az anyai ágon IX. Alfonz (1171 – 1230) leóni királynak az ükunokája. – María Díaz de Harónak - szintén apai ágon - X. Alfonz király szintén a dédapja volt. - Juan Núñez de Lara és María Díaz de Haro házasságából született gyermekek: Johanna (Juana de Lara) (1333 – 1359), az öccse halála után Lara és Vizcaya úrnője; Izabella (Isabel de Lara) (1335 körül – 1361), Lope Díaz de Haro (1337 körül - 1350, feltehetően az apja halála előtt meghalt), és Nuño Díaz de Haro (1348 – 1352), Lara és Vizcaya ura. - Juan Núñez de Lara nővére, Blanca de la Cerda Núñez y Lara (1311 – 1347), János Mánuelnek, Villena első hercegének a második felesége volt. Ő az édesanyja Ferdinánd Mánuelnek, aki az apja halála után Villena hercege lett, és Johanna Mánuelnek – aki bátyja halála után lett Villena hercegnője –, azaz ők Juan Núñez de Lara unokatestvérei voltak.
  6. Két évvel később, 1352-ben, Juan Núñez de Lara örököse, a négyéves kisfia, Nuño Díaz de Haro is elhunyt. - Ferdinánd Mánuel leánya és örököse, Blanka Mánuel (Blanca Manuel de Villena y Ampurias) (1348 – 1361), szintén gyermekkorban halt meg.
  7. María de Padilla és I. Péter távoli rokonok voltak: A legközelebbi közös ősük, Gonzalo Rodriguez Girón (? – 1234) kasztíliai nemes volt. Neki az ükunokája volt María de Padilla; míg I. Péter a hetedik leszármazottja. – María de Padilla és Leonor Nuñes de Guzmán is távoli rokonok voltak: Gonzalo Rodriguez Girón, Leonornak a szépapja.
  8. A Bourbon-ház a Capeting-ház egyik oldalága.
  9. Juana de Castro féltestvére volt Inês de Castro (1320/1325 – 1355), Péter (1320 – 1367) infánsnak, a későbbi I. Péter portugál királynak – IV. Alfonz fiának – a kedvese, akit – állítólag – az infáns titokban feleségül is vett. Ezen állítólagos házasság kötés előtt Johanna Mánuelnek, Henrik gróf feleségének a féltestvére, Konstancia Mánuel (Constanza Manuel de Villena) (1316 - 1345) volt Péter infánsnak a felesége. – Juana de Castro és kasztíliai I. Péter legközelebbi közös őse a dédapjuk volt: IV. Sancho (1258 – 1295) kasztíliai király, XI. Alfonz király nagyapja. - Gonzalo Rodriguez Girón (? – 1234) kasztíliai nemes - Maria de Padilla ükapja - Juana de Castro szépapja volt. - Juana de Castro és Leonor Nuñes de Guzmán távoli unokatestvérek voltak: Fernando Pérez Ponce de León (1203 körül – 1292), Cangas ura, Leonor anyai ágú nagyapja, míg Juana anyai ágú dédapja volt.
  10. Az viszont tény, hogy az 1325 körül született, Martim Anes de Albuquerquét, João Afonso de Albuquerque fiát, Alburquerque hetedik urát, 1365-ben, I. Péter kivégeztette.
  11. Mária anyakirályné Portugáliában halt meg, 1357-ben, egyesek szerint tisztázatlan körülmények között. Van olyan állítás, hogy I. Péter mérgeztette meg az anyját, mert megátkozta őt; de van olyan állítás is, hogy a lányát feslett és pazarló életmódúnak tartó apja meggyilkoltatta; ezek azonban minden bizonnyal csak kitalálások. - I. Péter az elfoglalt Toróban megölette az anyjának a szeretőjét, Martim Afonso Telo de Menesest (? – 1356). Ő volt Eleonóra (Leonor Teles de Meneses) (1350 körül – 1386) portugál királynénak, I. Ferdinánd (1345 – 1383) király (Burgundiai-ház) feleségének az apja. – Martim Afonso Telo de Meneses és I. Péter egykori kegyence, João Afonso de Albuquerque, Alburquerque ura, távoli rokonok voltak: Legközelebbi közös ősük, João Afonso Telo de Meneses (1225 – 1268), Alburquerque ura, Martim Afonso Telo de Menesesnek a dédapja, João Afonso de Albuquerquének az ükapja volt.
  12. I. Péter 1357-ben kivégeztette távoli rokonát, Juan de la Cerdát (1327 – 1357), Sevilla főkapitányát (alguacil mayor). (Közös apai ágú ükapjuk X. Alfonz (1221 – 1284), kasztíliai és leóni király volt.) – (Juan de la Cerda az 1350-ben meghalt Juan Núñez de Lara unokatestvére. Legközelebbi közös ősük Fernando de la Cerda (1255 – 1275) infáns volt; Juan Núñez de Lara apai ágú nagyapja; és Juan de la Cerda apai ágú dédapja.)
  13. Frigyesnek jeles leszármazottai voltak. Házasságon kívüli kapcsolatából született Alonso Enríquez de Castilla (1354–1429), aki Kasztília tengernagya lett. Az ő fia, Fadrique Enríquez de Mendoza (1390 körül – 1473), szintén Kasztília tengernagya volt. Az ő gyermekei Alonso Enríquez de Quiñones (1432 körül – 1485), kasztíliai tengernagy, és féltestvére, Kasztíliai Johanna (Juana Enríquez) (1425 körül – 1468) aragóniai királyné, Henrik gróf dédunokájának, II. János (1398–1479) királynak (Trastámara-ház) a második felesége, II. (Katolikus) Ferdinánd (1452–1516) királynak az édesanyja.
  14. Állítólag, mivel kasztíliaiak nem vállalták el Eleonóra királyné meggyilkolását, azt egy afrikai rabszolga hajtotta végre.
  15. Egidio Boccanegra testvére volt Simone Boccanegra (? - 1363), aki az első dózse lett Genovában, Giuseppe Verdi operájának a hőse.
  16. Diego García de Padilla, amikor Henrik grófot királlyá koronázták (1366), átállt II. Henrik oldalára. I. Péter ezért a második nájerai csata után (1367) börtönbe záratta, ott is halt meg. A kasztíliai had egyik vezére volt akkor, amikor 1361. decemberben, Huesa mellett, a linuesai csatában győztek a granadai mórok ellen, és akkor is, amikor 1362. januárban, a Guadix melletti csatában, vereséget szenvedtek tőlük; ami azonban nem akadályozta meg azt, hogy V. Muhammad (1338 – 1391) emír, I. Péter szövetségese, 1362. áprilistól, a haláláig, Granada ura legyen.
  17. E szócikk kereteit meghaladja az I. Péter által kivégeztetett, vagy meggyilkoltatott személyeknek a felsorolása.
  18. Vannak olyan források, amelyek szerint Henrik gróf fogságba esett, de szinte azonnal sikerült is megszöknie: Az egyik forrás szerint a foglyul ejtői nem ismerték fel; a másik forrás szerint viszont voltak olyanok – így például Juan Ramírez de Arellano (? –?) nevű nemes –, akik segítettek Henrik grófnak a szökésben.
  19. Lásd: ([14] – 2015. április 30., [15] – 2015. április 30., [16] – 2015. április 30., [17] – 2015. április 30., [18] - 2015. április 30. [19] – 2015. április 30., [20] – 2015. április 30., [21] - 2015. április 30., [22] – 2015. április 30., [23] – 2015. április 30. [24] – 2015. április 30., (La Rioja en la Guerra Civil entre D. Pedro el Cruel y D. Enrique de Trastámara (Las Batallas de Nájera) - [25] - 2015. április 30.).
  20. I. Péter a trónra lépését megélő, hat féltestvére közül hármat (Frigyes, János, Péter) meggyilkoltatott, továbbá egyik féltestvére, Tello feleségét is megölette, de megölette nagynénjét, Eleonóra aragóniai királynét, és az unokatestvérét, Aragóniai János infánst, valamint annak feleségét is.
  21. II. Henrik 1366-ban az öccsét, Sanchót (1342 – 1374) Alburquerque grófjává tette. - Szintén 1366-ban, II. Henrik Aragóniai Alfonzt (Ribagorzai Alfonzt) (Alfonso de Aragón y Foix / Alfonso de Ribagorza) (1332 – 1412), Villena birtokosává tette. Neki adta Villenát, amely a feleségének a birtoka volt. Aragóniai (Ribagorzai) Alfonz, Ribagorza grófja, IV. Péter királynak volt az unokatestvére. A gróf apja, Aragóniai Péter (1305 – 1380), Ribagorza grófja, és IV. Péter apja, IV. Alfonz (1299 – 1336) aragóniai király testvérek voltak, mindketten II. Jakab (1267 – 1327) aragóniai királynak a fiai. II. Henrik és Alfonz gróf is rokonok voltak: A legközelebbi közös ősük III. Péter (1243 – 1285) aragóniai király (II. Jakab király apja), akinek II. Henrik az ükunokája, míg Alfonz gróf a dédunokája volt. Alfonz gróf vezette a II. Henriknek segítséget nyújtó aragóniai sereget. II. Henrik ezért később (1376-ban) a grófot Villena első őrgrófjává (márkijává) tette.
  22. Az 1361 és 1364 közötti időszakban I. Péter valóban beavatkozott a Granadai Királyság ügyeibe, és elérte azt, hogy a mór királyságban a szövetségese, V. Muhammad (1338 – 1391) emír (Nasszerida-dinasztia) lett az uralkodó. (A granadai mór uralkodókat emírként, királyként, illetve szultánként egyaránt jelölik a különböző források.)
  23. Feltételezések szerint I. Péternek még más gyermekei is lehettek.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Diccionario de historia de España I-III, Madrid, 1968-1969.
  • Ludwig Vones: Geschichte der Iberischen Halbinsel im Mittelalter, 711-1480. Reiche – Kronen – Regionen. Sigmaringen. Thorbecke Verlag. 1993.
  • Crescencio Gallego Pellitero: Síntesis histórica de los reyes en España (Años 364-1994), Vigo, 1994.
  • Britannica Hungarica Világenciklopédia, Budapest, 1994-.
  • José María Montoto: Historia del reinado de D. Pedro Primero de Castilla llamado el Cruel. Sevilla, 1847. – [1] – 2015. április 30.
  • Prosper Mérimée: The History of Peter the Cruel, King of Castile and Leon. Vol. I – II, London, 1849. – [2] – 2015. április 30.
  • José Manuel Calderón Ortega - Francisco Javier Diaz González: Los Almirantes del "siglo de oro" de la Marina castellana medieval (En la España Medieval), Madrid, 2001. - ([3] – 2015. április 30.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • [4] - 2015. április 30.
  • [5] – 2015. április 30.
  • [6] - 2015. április 30.
  • [7] - 2015. április 30.
  • [8] - 2015. április 30.
  • [9] – 2015. április 30.
  • [10] – 2015. április 30.
  • [11] – 2015. április 30.
  • [12] – 2015. április 30.
  • [13] - 2015. április 30.


Előző uralkodó:
XI. Alfonz
Kasztília királya
13501369
Kingdom of Castile Arms (no crowned).svg
Következő uralkodó:
II. Henrik