Inês de Castro

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Inês de Castro
Inecastro.jpg
Született
1325
Galicia
Elhunyt
1355. január 7. (30 évesen)
Coimbra
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Inês de Castro témájú médiaállományokat.

Inês ("Ágnes") de Castro (1320 /1325?/ – 1355) kasztíliai nemesasszony volt, Péter infánsnak, a későbbi I. Péter portugál királynak a kedvese, akit utólag – a halála után – Portugália királynéjává nyilvánítottak.

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Inês de Castro befolyásos családból származott. Az apja, Pedro Fernández de Castro gróf (? – 1343), jelentős szerepet töltött be a kasztíliai királyi udvarban; az anyja - a gróf kedvese - Aldonza Suárez de Valladares (? - ?) volt; Inês házasságon kívüli kapcsolatból született.

Élete és halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Inês de Castro életében az 1340-es esztendő meghatározó volt. A korban szokásos dinasztikus egyeztetések eredményeképpen IV. (Bátor) Alfonz (1291 – 1357), a Burgundiai-házból származó portugál király fia és örököse, Péter infáns (1320 – 1367) ekkor vette feleségül Konstancia Mánuelt (1316? – 1345), aki a második felesége lett. [1]

A menyasszonyt kísérő kasztíliai küldöttséggel Portugáliába érkezett a nagyon kedves és feltűnően szép, „hattyúnyakú” Inês is. Közte és Péter trónörökös között hamarosan mély és őszinte szerelem bontakozott ki. IV. Alfonz király azonban ellenszenvvel figyelte a házasságon kívüli kapcsolatot, ugyanis – éppen saját ifjúkori tapasztalatai alapján – tisztában volt azzal, hogy a „fattyú” gyermekek és a „törvényes” utódok ellentéte számtalan belső viszály forrása lehet, ezért elküldte Inêst az udvartól, azonban a szerelmesek kapcsolata nem szakadt meg.

Péter és Konstancia Mánuel házasságából 1345-ben megszületett Ferdinánd infáns (1345 – 1383), a későbbi I. (Szép, vagy Állhatatlan) Ferdinánd király. Konstancia még ebben az évben elhunyt, vannak, akik azt állítják, hogy a férje és Inês közötti szerelem okozta bánat idő előtt a sírba vitte.

Péter a felesége halála után, apja akarata ellenére, újra személyes kapcsolatot alakított ki szerelmével. Inêst egy portugáliai kisváros, Coimbra mellett, a Szent Klára-kolostorban helyezte el, ahol nyíltan és boldogan együtt élt kedvesével, kapcsolatukból négy gyermek született.

A köztudomású kapcsolat azonban a portugál arisztokrácia jelentős részében ellenérzéseket váltott ki. Egyes előkelőségek – féltve Portugália függetlenségét – nehezményezték a kasztíliai befolyás növekedését, hiszen Inêsszel Portugáliába érkeztek a rokonai is, akik a trónörökös környezetébe kerültek. 1354-ben pedig Inês féltesvérét, Juana de Castrót (? – 1374), Pedro Fernández de Castro grófnak a házasságából született leányát, feleségül vette az Ivreai-Burgundiai házból származó kasztíliai és leóni király, I. (Kegyetlen, vagy Igazságos) Péter (1334 – 1369). (A kasztíliai uralkodónak ez egyébként a harmadik házassága volt, amit a klérus jelentős része – az előző házasságainak rendezetlensége miatt – bigámiának tartott.)

Inês de Castro sírja Alcobaçaban

Az Inêsszel szembenálló nemesek rendszeresen azzal érveltek IV. Alfonz előtt, hogy Inês gyermekei veszélyeztetni fogják Ferdinánd infáns örökségét. Ez a nemesi csoport végül elérte célját. IV. Alfonz összehívta a Koronatanácsot, amelynek ülésén Inêst felségárulással vádolta, és ő maga mondta ki rá a halálos ítéletet. A könnyelmű Pétert egyes udvarbeli hívei hiába figyelmeztették az Inêsre leselkedő veszélyre, nem rejtette el Inêst. Három nemes, Pêro Coelho (? - 1361), Álvaro Gonçalves (? - 1361) és Diogo Lopes Pacheco (1305 körül - 1393), kihasználva egy alkalkalmat, hogy Péter vadászat miatt távol volt, Inês pedig védtelen maradt, végrehajtották a halálos ítéletet; 1355. január 7-én megölték Inêst.

Péter infáns - Inês megölése miatt - fellázadt az apja ellen, az országban polgárháború tört ki. Egyikük sem tudott azonban a másik fölé kerekedni, végül – úgy-ahogy – kibékültek.

1357-ben IV. Alfonz meghalt, és Péter – I. Péter néven – Portugália királya lett. A portugál uralkodó I. Péter kasztíliai királynál elérte azt, hogy a Kasztíliába menekült gyilkosok közül Pêro Coelhót és Álvaro Gonçalvest kiadták neki. Őket – a hagyomány szerint – kíméletlen módon kivégeztette (1361-ben), ezért kapta a „Kegyetlen” előnevet a portugál király. A harmadik gyilkos, Diogo Lopes Pacheco, kellő időben továbbmenekült Kasztíliából, később azonban elnyerte I. Péter bocsánatát, hazatérhetett Portugáliába, otthon is halt meg.

A bosszúállás után I. Péter ünnepélyesen eltemettette Inês de Castrót, mint Portugália királynéját, és egyúttal kijelentette azt, hogy 1354-ben – titokban – feleségül vette Inêst, aki így a harmadik felesége lett. A házasság megkötését azonban több kortárs vitatta, és az utókor is vitatja. Tény azonban az, hogy Péter és Inês de Castro gyermekeit 1361-ben törvényesítették, és I. Péter már nem nősült meg újra, sőt végakaratában azt kérte, Inês mellé temessék el, ami meg is történt. [2]

Inês de Castro tragikus sorsa több irodalmi és képzőművészeti alkotást ihletett.

Gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Alfonz (? – ?) infáns, aki fiatalon meghalt.
  • Beatrix (1347 – 1381) infánsnő. Őt 1373-ban feleségül vette Sancho (1342 – 1374), Alburquerque grófja, az Ivreai-Burgundiai házból származó XI. (Bosszúálló, vagy Igazságos) Alfonz (1311 – 1350) kasztíliai és leóni királynak a házasságon kívül született fia. Sancho II. (Trastámara) Henrik (1333? /1334?/ – 1379) kasztíliai és leóni királynak az öccse. A házasságkötés I. Ferdinánd király és II. Henrik békekötését volt hivatott megerősíteni: II. Henrik ugyanis – hosszú polgárháború után –, 1369-ben megdöntötte féltestvérének, XI. Alfonz király házasságból született fiának és utódának, I. (Kegyetlen, vagy Igazságos) Péter királynak az uralmát, szóváltás után sajátkezűleg megölve elődjét. II. Henrikkel a Trastámara-ház került Kasztília és León trónjára; azonban – rokoni kapcsolatra hivatkozással –, I. Ferdinánd is igényt tartott a trónra. A portugál uralkodóval kialakult háborút zárta le 1373-ban a Beatrix és Sancho házasságkötésével megpecsételt békeszerződés. Egyik gyermekük:
  • János (1349 – 1387) infáns. Első feleségét, Maria Teles de Menesest (1337? – 1379), akinek a második férje volt, saját kezűleg ölte meg, a sógornője felbújtására. A sógornőjének, Maria húgának, Leonor (Eleonóra) Teles de Meneses (1345? – 1386) királynénak, I. Ferdinánd portugál király a második férje volt. A királyné azonban attól tartott, hogy az első férjével kötött házasságának az érvénytelenítését törvénytelennek fogja tartani a nemességnek az a része, amely ellenezte a királlyal kötött házasságát. Ebben az esetben a leányuk, Beatrix (1372 - 1409?, 1412 után?, 1420 körül?), törvénytelen gyermeknek minősül, nem örökölheti a trónt, ami viszont János infáns esetleges trónigényének az esélyeit növeli. A királyné a nővérével birtokviszályba is keveredett. Leonor a hiszékeny sógorát felbújtotta a felesége ellen, hogy ölje meg, mivel megcsalja őt. Az infáns így is tett, azonban nem maradt más választása, mint az, hogy a felesége rokonainak bosszúja elől Kasztíliába kellett menekülnie, ott is halt meg. Második felesége Konstancia (? -?) volt, II. Henrik kasztíliai király házasságon kívüli leánya, akit még 1379-ben vett el, és ekkor II. Henrik János infánst Valencia del Campos hercegévé tette. János első házasságából az Eça – család, házasságon kívülikapcsolatából a Vasconcelhos e Meneses – család származott; míg a második házasságából csak lányok születtek.
  • Dénes (1354 – 1397) infáns, Cifuentes ura. 1373-ban, amikor I. Ferdinándnak és Leonor Teles de Menesesnek a frigyét ellenzők megmozdulását leverték, nem volt hajlandó az uralkodói pár által elvárt módon a hódolatát kifejezni a királyné felé, nem csókolta meg a királyné kezét. Állítólag I. Ferdinánd emiatt le is akarta szúrni. Dénes az esetleges megtorlás elől Kasztíliába távozott (ott is halt meg). Dénes magát 1383-ban, I. Ferdinánd király halálakor, II. Dénes néven Portugália királyának nyilvánította, azonban a portugál nép és a nemesség túlnyomó többsége I. Péternek a házasságon kívüli fiát, Dénesnek és testvéreinek – valamint I. Ferdinándnak – a féltestvérét, János infánst, az Avis Lovagrend nagymesterét emelte Portugália trónjára, ő I. (Nagy, vagy Jó) János király, az Avis-ház alapítója. Dénes még 1376-ban feleségül vette Johannát (? – ?), szintén II. Henrik kasztíliai király házasságon kívül született leányát; e házasságból származott a Torres e Portugal – család.

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Konstancia Mánuel apja egy kiemelkedő kasztíliai államférfi és jelentős író, az El Escritor („Az író”) néven emlegetett, János Mánuel (1282–1348), Villena ura (majd hercege) volt, az Ivreai-Burgundiai házból származó III. (Szent) Ferdinánd (1201? – 1252) kasztíliai és leóni királynak az unokája. - A portugál királyokat adó Burgundiai-ház nem azonos a Kasztília és León királyait adó Ivreai-Burgundiai házzal. Ebben az időben ugyanis két Burgundia létezett: a Burgundiai Hercegség, amely a Francia Királyság hűbérese, valamint a Burgund Szabadgrófság (francia elnevezése szerint Franche-Comté), amely a Német-Római Császárságtól függő terület volt, mielőtt a 17. század második felében véglegesen a Francia Királyság része lett, amelyhez ténylegesen már egyes, korábbi időszakokban is kapcsolódott. A portugál királyokat adó Burgundiai-ház a Burgund Hercegséget uraló első hercegi dinasztiából, a Capet hercegi dinasztiából eredt, amely az első francia királyi családnak, a Capetingnek az oldalága volt. Kasztília és León Ivreai-Burgundiai házi uralkodói viszont a Burgund Grófságot uraló Ivreai-házból származtak, amelynek az őse, Ivreai Adalbert (? – 973?), Itália királya volt, anyai ágon a Karoling-házbeli frank uralkodónak, I. (Nagy) Károly (742 – 814) császárnak a leszármazottja.
  2. I. Péternek azonban – Inês halála után – volt még egy kedvese, Teresa Lourenço (? - ?). Kapcsolatukból született János infáns (1357 – 1433), az Avis Lovagrend Nagymestere, aki I. Ferdinánd halála után az első portugál király lett az Avis-házból, ő I. (Nagy, vagy Jó) János király.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Dicionário de Historia de Portugal, I-III, Lisboa, 1963 – 1967.
  • Diccionario de historia de España I-III, Madrid, 1968 - 1969.
  • Ludwig Vones: Geschichte der Iberischen Halbinsel im Mittelalter, 711-1480. Reiche – Kronen – Regionen. Sigmaringen. Thorbecke Verlag. 1993.
  • Crescencio Gallego Pellitero: Síntesis histórica de los reyes en España (Años 364-1994), Vigo, 1994.
  • Britannica Hungarica Világenciklopédia, Budapest, 1994 -.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]