Vita:Aradi vértanúk

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Voxfax 1 évvel ezelőtt a(z) Védelem feloldása témában
Ez a szócikk a következő műhely(ek) cikkértékelési spektrumába tartozik:
1848–49-es témájú szócikkek (jól használható besorolás)
Hadtudományi szócikkek (jól használható besorolás)
Magyar történelmi szócikkek (besorolatlan)

Győr[szerkesztés]

Legutóbbi hozzászólás: 18 évvel ezelőtt1 hozzászólás1 résztvevő

Győrött is van Aradi vértanúk útja. Ott van a Vaskakas Bábszínház, nem emlékeztek? :) Alensha 2005. június 11., 23:32 (CEST)Válasz

Tábornok[szerkesztés]

Legutóbbi hozzászólás: 18 évvel ezelőtt1 hozzászólás1 résztvevő

Bocs, de én úgy tudom, hogy Aradon tizenkét tábornokot és egy ezredest végeztek ki. Lázár Vilmos volt az ezredes. Így szerintem hibás az 1849. év eseményei között szereplő mondat is.

Így is van. Kiss Ernő pedig altábornagy volt, úgyhogy beírtam a rangokat. A neveket (Láhner és Knezić) pedig Katona Tamás kitűnő, hiteles forrásokon alapuló, meggyőző tanulmánya alapján javítottam. üdv mindenkinek Remete 2005. október 9., 23:56 (CEST)Válasz

Halálok időpontja[szerkesztés]

Legutóbbi hozzászólás: 18 évvel ezelőtt2 hozzászólás2 résztvevő

Azon gondolkodtam a cikk olvasása hevében, hogy tényleg szükséges mindenki nevéhez odaírni a halál dátumát? Nem egyértelmű? - 81.182.82.107 2005. december 1., 19:55 (CET)Válasz

Így szebben néz ki :) Alensha 寫 词 2005. december 1., 22:15 (CET)Válasz

Angolra[szerkesztés]

Legutóbbi hozzászólás: 17 évvel ezelőtt1 hozzászólás1 résztvevő

Ha jól látom az angol wikin semmi sincs erről az elég fontos cikkről. Kár hogy ez pont csak ma, október 6-án tűnik fel. Esetleg aki nálam jobban tud angolul, lefordítaná? Bár kicsit ki kéne egészíteni mertmagában nem lesz érthető egy külföldinek. A szerkesztést, tördelést stb-t azt szívesen megcsinálom én is.--Kun 2006. október 6., 22:37 (CEST)Válasz

Hibás link[szerkesztés]

Legutóbbi hozzászólás: 15 évvel ezelőtt2 hozzászólás2 résztvevő

A Kossuth egyetlen fennmaradt fonográf-felvételére mutató link sajnos hibás. Remélem valaki tudja, hol található ez pontosan. (Esetleg a Wikimedia Commonsba nem lehetne feltölteni?) 84.3.161.25 (vita) 2008. május 16., 15:35 (CEST)Válasz

Egyszer azon gondolkodtam mit ünnepelünk október 6-án. Aztán körbe kérdezem a fél Világot de senki nem tudta ,ilyenkor azon gondolkodom milyen szégyen ez Magyar létünkre ,hogy nem tudjuk ez az alapvető kérdést.Ezután leültem a csöndbe és hallgattam, és elképzeltem mi történhetett miután március 15-én vol a Forradalom, meg a Szabadságharc és utána valamivel később végezték ki az Aradi vértanúkat.Rájöttem ,hogy 1848-1849-ben történt.

Duplikátum[szerkesztés]

Legutóbbi hozzászólás: 14 évvel ezelőtt2 hozzászólás2 résztvevő

A bővítések során kétszer került be egy információ:

  • Gróf Vécsey került az utolsó helyre, aki miután már nem volt kitől elbúcsúznia, Damjanich előtt letérdelve, kezet csókolt neki. (A Lőpor és golyó általi halállal halt alcím felett) és
  • A vértanú tábornokok sorban elbúcsúztak egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ezért Damjanich holttestéhez lépett és megcsókolta Damjanich kezét. (A Kötél általi halállal halt felsorolás után a második mondat)

Nem akarok belenyúlni, mert látom, hogy többen is dolgoznak a cikkben és nem szeretnék zavarni. – Hkoala 2009. szeptember 30., 17:30 (CEST)Válasz

Szerintem nyugodtan szerkesztheted és javíthatod a cikket. Ez a wiki lényege. Az észrevételed alapján nagy szakértelemmel és építő jellegű kritikai érzékkel fogod javítani a magyar hősökről szóló közös ismereteket tartalmazó cikket. Dencey vita 2009. október 3., 10:51 (CEST)Válasz

Lapvédelem[szerkesztés]

Legutóbbi hozzászólás: 14 évvel ezelőtt1 hozzászólás1 résztvevő

Október 7-ig levédtem a szócikket. Kérem a vitában részt vevő adminokat, hogy ne nagyon szerkesszenek bele a cikkbe. Hkoala és én megkértem Csanádyt, hogy nézzen rá a cikkre. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 3., 16:19 (CEST)Válasz

Batthyány[szerkesztés]

Legutóbbi hozzászólás: 14 évvel ezelőtt28 hozzászólás6 résztvevő

Ugyanezen a napon végezték ki Pesten az Újépületben gróf Batthyány Lajos volt miniszterelnököt. Batthyány a kötél általi halál megaláztatást elkerülendő öngyilkosságot kísérelt meg a felesége által becsempészett kis levélbontó késsel. Ezt a néhány méteres közelségben levő őrök jelenlétében úgy kísérelte meg, hogy fejére pokrócot húzva, egyetlen jajszó nélkül először saját szívébe szúrt, majd felvágta karján és nyakán az ütőeret. Ám tettét észrevették, sebeit bekötözték. Ezeket a gróf letépte, így végül a félholt ember kezeit összekötözték. Október 6-a estére különféle izgatószerekkel olyan állapotba hozták, hogy saját lábán ment ki a vesztőhelyre, ahol megkönnyebbülten látta, hogy nincs akasztófa. A pest-budai katonai kerület parancsnoka, Johann Kempen von Fichtenstamm altábornagy, aki később 1863-ban Pest város díszpolgára lett [1] tudta, hogy Batthyány felakasztása ilyen körülmények között lehetetlen, de az ítélet végrehajtását sem akarta elhalasztani. Ezért úgy döntött, hogy agyonlöveti Batthyányt. A magyar miniszterelnököt, aki a súlyos vérveszteségtől tántorgott, ketten kísérték. A kivégzőosztag előtt fél térdre ereszkedett. „Éljen a haza! Rajta, vadászok” – kiáltotta.[2]

A fenti részt – a kapcsolódó képekkel – töröltem, mert Batthyány kivégzése nem tárgya a cikknek. Ha nincs egyetértés vissza lehet tenni, illetve át lehet tenni a helyére, ill. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc megtorlása, vagy ilyesmi című cikkbe.

Rendes tőled, hogy azért hagytál valamit a cikkben, ami idevaló és értékes ismeret. Batthyány Lajos vértanú miniszterelnökünk és az aradi vértanúk ugyanazon gyásznapja, a közös sors és a megtorlók tudatos szervezése miatt a róluk szóló ismereteket egy cikkben érdemes tárgyalni. De mind1, sajnos rengeteg cikk van, ami csonkává válik az ehhez hasonlóan koncepciótlan szerkesztés miatt :(( Dencey vita 2009. október 5., 09:08 (CEST)Válasz

A koncepció az, ami minden lexikonban: a cikknek a tárgyáról kell szólnia. A kapcsolódó témák kezelésére ott vannak a linkek, meg a "lásd még" fejezet. – Hkoala 2009. október 5., 09:31 (CEST)Válasz

Olvasd a cikket : "A 13-ak ítéletét október 6-án – szándékosan a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján – hajtották végre, ami ezért a forradalom és szabadságharc vérbefojtásának gyászünnepe." Batthyány Lajos kivégzésére szintén ugyanezen ok miatt, ugyanezen a napon került sor. A cikkben benne kellett volna hagyni a róla szóló szöveget. Kár belefutnod neked is a tudatlanokat és akarnokokat jellemző tévedésbe, amit a romboló szerkesztő is elkövetett Dencey vita 2009. október 5., 09:54 (CEST)Válasz

A cikket olvastam. Egy szóval nem mondtam, hogy Batthyány kivégzése nem kapcsolódik a témához; erre való a "lásd még" meg a linkek. Batthyány azonban nem aradi vértanú, tehát nem ebben a cikkben kell leírni a halálának körülményeit, hanem a Batthyányról szóló cikkben. Az pedig, hogy a veled egyet nem értő szerkesztőt rombolónak nevezed, személyeskedés, amire itt nincs szükség. – Hkoala 2009. október 5., 10:00 (CEST)Válasz

Minek neveznél egy olyan szerkesztőt, aki Aulich Lajos tábornok vértanú rangját, aki a kápolnai csata előtt kapta meg tábornoki kinevezését és a második hadtest parancsnoki posztját, tábornokról a vezérőrnagyi rangra cseréli a vértanúságáról szóló cikkben? Dencey vita 2009. október 5., 10:18 (CEST)Válasz

És egy olyat, aki nem tudja, hogy a vezérőrnagy tábornoki rang? A tábornok mint olyan gyűjtőfogalom, több rendfokozatot is magában foglal, a vezérőrnagy ezek közül egy. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 5., 10:27 (CEST)Válasz

"Tábornokká kinevezni méltóztatott"
Damjanich János tábornoki kinevezése Mészáros Lázár hadügyminiszter aláírásával
Ahhoz képest, hogy a vértanúkról szóló cikkekben tábornok a rangjuk, mint ahogy a katonai levéltárakban fellelhető hivatalos kinevezési iratok is a tábornok szót tartalmazzák, a hozzászólásod csak ködösítés. Mellékelem Damjanich tábornoki kinevezésének faximile másolatát Dencey vita 2009. október 5., 10:36 (CEST)Válasz

Nem. Mint írtam, tábornok nem rendfokozat, soha nem is volt az. Hogy lehetne, ha egyszer több rendfokozatú tábornok is van, éppúgy, ahogy tiszt, altiszt és tisztes is. Aulich Lajos vezérőrnagy tábornok volt, a kettő nem zárja ki egymást, sőt. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 5., 10:42 (CEST)Válasz

„ Idézet az 1996. évi XLIII. törvényből 4.§
A hivatásos állomány tagja szolgálati beosztásához és feladatainak végrehajtásához az öltözködési szabályzatban előírtaknak megfelelően a fegyveres szervnél rendszeresített egyenruhát vagy polgári ruhát visel, és rendfokozattal rendelkezik.
A rendfokozat kifejezi a hivatásos állomány tagjának állománycsoportba tartozását, feljebbvalói viszonyát, ami meghatározott jogokkal és kötelezettségekkel jár együtt. A rendfokozati jelzést az egyenruhán kell viselni.
A hivatásos állomány tagját az első és a tábornoki rendfokozatokba kinevezik, a többi rendfokozatokba előléptetik.
A rendfokozatok a szolgálati beosztások szintjéhez illeszkednek.
A rendfokozatokat és a rendfokozati várakozási időket a törvény 1. számú melléklete tartalmazza.
A hivatásos állomány tagja rendfokozatát neve, az adott fegyveres szervhez tartozásra, illetve a szakbeosztásra utaló jelző után használhatja mind szóban, mind írásban (például. r.szds., hőr.őrgy., mk.őrgy., r.o.alez.)."
 ”
– Rendfokozat
Ahogyan a vitalap elején is tárgyalták már. 11 kinevezett honvédtábornok, 1 ezredes, és 1 altábornagy volt a vértanúk között.Dencey vita 2009. október 5., 10:46 (CEST)Válasz
Úgy bizony, ezzel nincs is semmi gond. A gond ott van, hogy nem tudtad, hogy a vezérőrnagy tábornoki rendfokozat, és az életrajzba a pontos rendfokozatot beíró szerkesztőt egyszerűen "rombolónak" nevezted. Legközelebb nézz picit utána a dolognak, mielőtt vagdalkozni kezdesz. Az idézet pedig pont azt mondja, amit én is: tábornoki rendfokozatok, ahogy tiszti, altiszti, főtiszti, stb. rendfokozatok is vannak. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 5., 10:52 (CEST)Válasz
DD nem kéne szénné égetned magad. Tartalékolj a következő égésedhez is.Dencey vita 2009. október 5., 10:57 (CEST)Válasz

Figyi Dencey: személyeskedve rombolónak nevezel egy szerkesztőt, aki helyes információt tesz be egy cikkbe, mindezt azért, mert nem tudtad, hogy a vezérőrnagy tábornoki rendfokozat. Csak ismételni tudom magam: mielőtt bárkit is minősíteni próbálsz (legjobb persze, ha egyáltalán nem teszel ilyet), nézz először utána a dolognak. Valamit nem tudni nem szégyen. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 5., 11:01 (CEST) BTW: Damjanich sem szimplán tábornok volt, hanem ő is vezérőrnagyi rendfokozatot viselt. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 5., 11:04 (CEST)Válasz

DD Te kevered a tábornoki rangot a törzstiszti ranggal.
"Egy kimutatás szerint a Bécsben működő Központi Katonai Vizsgáló Bizottmány (Militär-Zentraluntersuchung-Kommission) 1848. november 1. és 1850. december 30. között összesen 4628 eljárást folytatott le. Az érintettek között volt 24 tábornok, 71 törzstiszt, 376 főtiszt, 39 katonai hivatalnok, 29 egyéb katonai személy, 354 legénységi állományú, 1448 polgári személy és 39 polgári hivatalnok. 426 esetben már az előzetes vizsgálat során megszüntették az eljárást, 1822 esetet politikai úton intéztek el. A 24 tábornok közül egyet halálra ítéltek, majd kegyelem útján három másikkal együtt többéves várfogságra ítélték; 5 elveszítette rangját, nyugdíját és kitüntetéseit, kettőt rehabilitáltak, 9 főt tisztáztak, háromnál az eljárás még nem ért véget, egy meghalt a vizsgálat során. A 71 törzstisztből kettőt bebörtönöztek, négyet rang- és nyugdíjvesztésre ítéltek, kettőt felmentettek, eggyel fegyelmi úton bántak el, 53 főt tisztáztak és rehabilitáltak, 9 ügyben még nem fejeződött be a nyomozás. A kimutatás azonban egyszerre tartalmazza az 1848 októbere utáni ausztriai eljárásokat, valamint a magyarországi eljárások egy részét; az említett tábornokok és törzstisztek nagy része az 1848-49 telén a magyar hadsereget elhagyók közül került ki."Hermann Róbert:Az 1849-1850. évi kivégzések

"A szabadságharc során kinevezett mintegy 12 ezer főnyi tiszt harmadik csoportját az egykori császári-királyi altisztek alkották. Ők a tiszti pálya nyitottsága, valamint szakértelmük alapján lehettek a honvédsereg tisztjei. A tisztikar nemzeti megoszlás tekintetében eléggé tarka képet mutat. Közismert például, hogy az Aradon kivégzett honvédtábornokok többsége nem magyar származású volt. A tábornoki kar után következő sorban a törzstisztek ezredesek, alezredesek, őrnagyok között, ha nem is ilyen mértékben, de szintén hasonló volt a külföldiek, illetve a magyarországi nem magyarok aránya."Bona Gábor: A szabadságharc honvédségeDencey vita 2009. október 5., 11:23 (CEST)Válasz

Dencey, a törzstiszt nem tábornok: ezredes, alezredes és őrnagy rendfokozat tartozik ide [1]. Tábornoki rendfokozatok: vezérőrnagy, altábornagy, vezérezredes, hadseregtábornok, efelett csupán a marsall áll. Az összes többi része az idézeteknek felesleges, nem tartozik ide. Vezérőrnagy = tábornok, éppúgy, ahogy hadnagy = tiszt, etc., mivel úgy a tábornok, mint a tiszt és a tisztes, gyűjtőfogalom. Nagy halmaz, amelyet részhalmazok alkotnak, ha úgy tetszik. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 5., 11:24 (CEST)Válasz

Dencey, az általad hivatkozott Hermann Róbert anyag (80-as lábjegyzettel ellátott bekezdése) a következőt mondja: „Másnap, augusztus 26-án kezdődött meg Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Knezić Károly, Láhner György, Leiningen-Westerburg Károly gróf, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác vezérőrnagyok és Lázár Vilmos ezredes pere.” (kiemelés tőlem) Fogadd el, hogy a vezérőrnagy egy a tábornoki rendfokozatok közül. Csigabiitt a házam 2009. október 5., 11:34 (CEST)Válasz

A per az osztrák császári jogrend szerint zajlott. Szerintem a magyar wikipédia cikkének nem kell átvennie az akkori ellenség és hóhérok jogi megfogalmazásait. Dencey vita 2009. október 5., 11:46 (CEST)Válasz
A katonai rendfokozatoknak semmi közük a jogi megfogalmazáshoz. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 5., 11:50 (CEST)Válasz
Persze, a megtorló hatalom hivatalosan mindig terrorista vezérnek nevezi az ellene lázadó hadsereg tisztjeit. Dencey vita 2009. október 5., 12:05 (CEST)Válasz
Tekintettel arra, hogy vezérőrnagyi rendfokozatukat mind használták a szabadságharc alatt, sőt ezt a rendfokozatot forradalom vezetésétől kapták, több mint érdekes a fenti mondatod :)) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 5., 12:09 (CEST)Válasz
"A magyar köznyelv ebből a kortársak nagy része számára átláthatatlan rendszerből úgy talált kiutat, hogy a hadvezéreket egységesen, megkülönböztetés nélkül, generálisnak nevezte. A 19. századra alakult ki a francia hadseregben a tábornokoknál a vezényelt magasabbegységet jelző rendfokozati megkülönböztetés: dandártábornok, hadosztálytábornok, hadtesttábornok és hadseregtábornok. Részlet a Rendfokozat wikipédia cikkből. A magyar nemzeti emlékezet 13 aradi mártír tábornokra emlékezik minden év október 6-án Dencey vita 2009. október 5., 11:41 (CEST)Válasz

Ettől még a vezérőrnagy tábornok marad, s az sem változik, hogy 12 tábornokot, s egy ezredest végeztek ki Aradon. A magyar nemzeti emlékezet is így emlékezik rájuk. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 5., 11:44 (CEST)Válasz

Sajnálom, hogy ekkora vihart kavartam. A rangokat azért cseréltem ki, mert Kiss Ernőnél altábornagy szerepelt. Természetesen vissza lehet cserélni, de akkor őt is tábornokként kell feltüntetni. Ez így egyébként kevesebb információt hordoz. A tábornoki kinevező okirattal kapcsolatban: egy háború közben, alakulóban lévő hadseregnél, abban az országban, ahol a katonai szaknyelv is csak kialakulóban volt korabeli okirattal igazolni ilyesmit enyhén szólva is furcsa. – Batthyányhoz odaírtam, hogy ha ellenvélemény van, akkor vissza kell tenni. Azért vettem ki, mert a cikket áttekinthetetlennek láttam és még most is annak látom. Továbbra is fenntartom, hogy meg kell említeni, hogy őt is ezen a napon végezték ki (ez időhiány miatt elmaradt, de valaki majd megteszi), de a fejezet jelentős részét az ő kivégzésének szentelni ebben a cikkben mellébeszélésnek minősül. – A cikken még rengeteget lehet és kell javítani, talán a következő évfordulóra sikerül. Köszönöm: – Csanády vita 2009. október 5., 13:01 (CEST)Válasz
A magam részéről örülök, hogy bevilágítod a magyar olvasók agyát és az évszázados sötétség után mindenki Bem vezérezredesnek nevezi majd Bem tábornokot. Ugyanakkor azt is korszakalkotónak vélem, hogy Batthyány Lajost nem illik majd a továbbiakban az aradi vértanúkkal együtt emlegetnünk. Azt különösen helyesnek tartom, hogy egy korabeli katonai kinevezési okirat megfogalmazása miatt el kell marasztalnunk az akkori magyar hadügyminisztert, aki tábornoknak nevezett ki egy vezérezredest. Dencey vita 2009. október 5., 13:22 (CEST)Válasz
Bem tábornok altábornagy volt. Ha visszaolvasod, amit írtam, akkor láthatod, hogy ott nem szerepel olyasmi, amit elsőre olvastál. – Csanády vita 2009. október 5., 13:39 (CEST)Válasz

A túlzott idézethasználat helyett beleírtam a bevezetőbe, hogy Batthyányt is aznap végezték ki. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 5., 13:41 (CEST) (Szerkesztési ütközés után) Válasz

Dencey, az előbb ugye ezredest akartál mondani? (Hogy még tovább oszoljon a sötétség.) Csigabiitt a házam 2009. október 5., 13:45 (CEST)Válasz
Nem. Tudod arról szól ez az eszement eszmecsere a torzítók és a valóságos ismereteket pártolók között, hogy egy 1848-as magyar honvédtábornoknak a katonai rendfokozata a 19. századi külföldi hadseregekben vezérezredes volt és így nekünk is vezérezredesnek kell titulálnunk a magyar vértanú honvéd tábornokokat.Dencey vita 2009. október 5., 13:53 (CEST)Válasz
Ördögöt. Vezérőrnagyok voltak, ebben a minőségükben szerepeltek, az összes korabeli forrás így hivatkozik rájuk, mi is így teszünk. Vezérőrnagy is tábornok, nem fogunk variálni. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 5., 14:50 (CEST) "19. századi külföldi hadseregekben" - ennek semmi köze a szabadságharc magyar hadseregéhez. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 5., 14:51 (CEST)Válasz
Az ítélet szövege:
„
  • Aulich Lajos 57 éves, tábornok, korábban alezredes — kötél általi halál.
  • Damjanich János, szerb származású, 45 éves, tábornok, korábban kapitány — kötél általi halál.
  • Dessewffy Arisztid, 47 éves, tábornok, korábban huszár ezredes — kötél általi halál.
  • Kiss Ernő, örmény származású, 49 éves, altábornagy, az osztrák hadseregben huszár ezredes — golyó általi halál.
  • Knezić Károly, horvát származású, 41 éves, tábornok, korábban százados — kötél általi halál.
  • Lahner György, 54 éves, tábornok, korábban őrnagy — kötél általi halál.
  • Lázár Vilmos, örmény származású, 34 éves, ezredes, korábban hadnagy — kötél általi halál.
  • Gróf Leiningen-Westerburg Károly, osztrák, 30 éves, tábornok, az osztrákoknál százados — kötél általi halál.
  • Nagysándor József, 45 éves, tábornok, nyugdíjas huszárkapitány — kötél általi halál.
  • Poeltenberg Ernő, osztrák, 35 éves, tábornok, korábban huszár százados — kötél általi halál.
  • Schweidel József, 35 éves, tábornok, korábban huszár őrnagy — golyó általi halál.
  • Török Ignác, 54 éves, tábornok, a császári seregben alezredes — kötél általi halál.
  • Gróf Vécsey Károly 42 éves, tábornok, korábban huszár őrnagy — kötél általi halál.
 ”
– Gracza György: Az 1848–49. évi Magyar Szabadságharcz Története

Utolsó mondatok[szerkesztés]

Legutóbbi hozzászólás: 14 évvel ezelőtt32 hozzászólás8 résztvevő

Ne haragudjatok, de amit utolsó mondatokként írtatok, az teljesen hiteltelen, a link, amire a hivatkozás megy sem jelöl meg forrást. Sokat olvastam a vértanúkról, de sem Katonánál, sem Hermannál nem szerepelnek ezek a mondatok, pedig alaposan dokumentálva vannak még a vesztőhelyen elhangzottak is. Ezek a mondatok utólagos költések, ugye senki sem gondolja, hogy az a Schweidel József, aki a forradalomban egyáltalán nem, a szabadságharcban alig-alig vett részt, aki a naplójában az utolsó napokig királyhű marad, az utolsó mondatokban "világforradalomról" beszél? Ha nem adtok pontos forrást, törölni fogok. – Kisregina vita 2009. október 5., 11:21 (CEST)Válasz

Itt vannak a források, de megszámlálhatatlan van a neten

Ezek egyike sem forrás. Forrás az, ami jegyzőkönyvben, eredeti iratban, és ezután történeti munkában szerepel, nem pedig az, amit forrásmegjelölés nélkül valahová felraknak. Attól, hogy számtalan helyen vannak forrásmegjelölés nélkül, attól sem lesznek valósak.

Ezek a mondatok utólagos költések, szájba adott mondatok. Hol mondták volna ezeket? A vesztőhelyre menet annyira dokumentált, hogy azt is lehet tudni, hogy a kivégzés előtt Nagy-Sándor engedélyt kért, hogy vizeljen (komolyan). A bitó alatt semmi ilyesmit nem mondtak, egyedül Leiningen kapott engedélyt, hogy beszéljen, és Damjanich néhány mondata ismert, de az inkább a fekete humor kategóriája. A bírósági jegyzőkönyvben nincsenek ilyen mondatok, és az utolsó levelekben sem. Ezek a mondatok évszázados urbanlegendek. – Kisregina vita 2009. október 5., 11:35 (CEST)Válasz

Hm, elgondolkodtam picit, levettem pár könyvet a polcról, s valóban nem közli egyik sem az utolsó mondatokat, még a Gracza-féle monumentális forradalomtörténet sem, pedig az az egyik legalaposabb munka mindmáig... Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 5., 11:38 (CEST)Válasz
Az utolsó mondatokat -ideiglenesen- kivettem, pont a megbízható forrás hiánya miatt. Este alaposabban utánanézek, s ha találok hiteles forrást rájuk, annak megjelölésével visszateszem. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 5., 11:47 (CEST)Válasz

A hangulatuk alapján még azt sem tartom kizártnak, hogy valamikor a XX. század 50-es éveiben költötték ezeket... Ha van forrás, én leszek az, aki nyilvános fejet hajt, de nem hiszek benne... – Kisregina vita 2009. október 5., 11:48 (CEST)Válasz

Alaposan átnéztem Gracza munkájának vonatkozó fejezetét, szinte percről percre követi az eseményeket, de az ominózus mondatokat sehol sem említi. Nem csupán ő, más sem. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 5., 11:51 (CEST)Válasz

Ha ez így van, akkor az egyes vértanúk cikkéből is ki kellene venni. – Hkoala 2009. október 5., 11:59 (CEST)Válasz

Nem tudom pontosan, így van-e, mindössze egyetlen könyvem sem tud róluk, a legvaskosabb szakmunkák sem... Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 5., 12:01 (CEST)Válasz

Hermann Róbert (szerk), 2007, ISBN 978-963-596-691-2 441. oldal Bona Gábor: Az aradi tizenhárom és Batthyány Lajos kivégzése fejezet a cikkben is szereplő (már törölt) utolsó mondatokat sorolja fel. – Csanády vita 2009. október 5., 13:20 (CEST)Válasz

Bona Gábor kicsoda? Katonánál nem szerepel a szemtanú források között! – Kisregina vita 2009. október 5., 19:47 (CEST)Válasz

Bona Gábor hadtörténész, a Miskolci Egyetemen prof. Ő írta a Hermann-könyvben az adott fejezetet. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 5., 19:56 (CEST)Válasz

Akkor most nagyon ciki voltam. – Kisregina vita 2009. október 6., 08:27 (CEST)Válasz

Ne keseredj el, biztos nem először történik veled ilyesmi. A weben irtózatosan sok helyen találhatóak az utolsó mondatok. A mi cikkünk kitűnő így is, csak ezt itt csonknak hívják a szakértők. Dencey vita 2009. október 6., 11:09 (CEST)Válasz
Dencey, ne légy cinikus. Senki nem hívta csonknak (bár amig csak képekkel volt tele, lehet, hogy az volt...) Csigabiitt a házam 2009. október 6., 11:23 (CEST)Válasz
Köszönöm a szakértői megjegyzésedet, őszinte véleményedet, személyemet érintő pozitív kritikádat és azt a zseniális felismerést, hogy egy agyoncsonkolt és rombolt, a releváns képektől megfosztott cikk igazából nem is csonk. Dencey vita 2009. október 6., 11:31 (CEST)Válasz

Sok ilyen gyönyörű "csonk" kellene még a magyar wikire. SZaglásszunk még ezekre az utolsó mondatokra, én még mindig fenntartom az állításomat az utólagos kitalációra. – Kisregina vita 2009. október 6., 12:12 (CEST)Válasz

Data Destroyer nem találta meg a Gracza könyvben a mondatokat, lásd pár sorral feljebb...– Kisregina vita 2009. október 6., 13:34 (CEST) DD nem vehető komolya. Itt van az eredeti mű első kötete. Sajnos digitálisan csak az első kötete, de benne van. kb 39 Mb >Gracza György Az 1848–49-iki magyar szabadságharcz története Dencey vita 2009. október 6., 13:37 (CEST)Válasz

Hol, Dencey? Segítek: a kis távcső a pdf fájl megnyitásakor a kereső. Mutasd már meg, hol vannak az "utolsó mondatok"! Egy oldalszámot, légy szives. Ennyit arról, téged mennyire lehet komolyan venni. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 6., 13:53 (CEST)Válasz
Figyi DD őrnagy et.! az első kötet van csak digitálisan feldolgozva. Ha digitálisan meg lesz a többi is akkor játszhatsz majd ávós kihallgató tisztet is és pdf szakértőt is velem szemben, de most meg kell elégedj azzal, hogy egy megyei ujság a cikkében hozza a vértanúk utolsó mondatait és forrásként Gracza könyvére hivatkozik. Dencey vita 2009. október 6., 14:06 (CEST)Válasz
Dencey, ha személyeskedni kezdesz, azzal csak azt éred el, hogy ismét ki leszel tiltva. Bemásoltam a Gracza vonatkozó fejezetét, egy mukk sincs benne utolsó mondatokról. Szitkozódhatsz, moroghatsz, ettől még nem lesz benne (jelzem ez komoly szegénységi bizonyítvány az összes, Graczára hivatkozó forrásnak is). Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 6., 14:45 (CEST)Válasz

Ezek nem inkább kiragadott mondatok, amiket csak a hatás kedvéért nevezett/ünk utolsónak? Praktikusan ezeket bármikor mondhatták az ítélethirdetéstől a vesztőhelyig. Már ha mondták egyáltalán. – Vince blabla :-) 2009. október 6., 13:43 (CEST)Válasz

Lehetséges. Mint írtam, Gracza nagyon alaposan leírja a kivégzés napját, szintre percről percre, de ezekről az "utolsó mondatokról" semmit sem ír. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 6., 13:55 (CEST)Válasz

Mások pl. itt Somogyi Hírlap gondosabban olvasták a könyvet. Nem szégyen, ha te nem. A gyorsolvasás hasznos is lehet, ha nem túl igényes az olvasó. Dencey vita 2009. október 6., 13:58 (CEST)Válasz

Dencey, nincs benne a Graczában. Megvan úgy a könyv, mint az Arcanum-féle CD-verzió, rákerestem, nincs benne. Szokás szerint küzdhetsz kicsit még, de ettől még nem lesz igazad se neked, se annak, aki azt állítja, hogy benne van. Apropó, hogy állunk a fenti kérdésemmel? Rákerestél már te is? Megmutattam, hogy kell, kiváncsian várom az oldalszámot :)) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 6., 14:06 (CEST)Válasz

A Katona Tamás-féle kötetben szerepel egy szemtanú beszámolója:

„A kivégzés alkalmával egyik sem beszélt. Csak Leiningen kért a vezénylő tiszttől, midőn a sor reá került, arra engedélyt, hogy esküvel cáfolhassa meg azt a régi vádat, mintha Budavár bevételekor osztrák tiszteket gyötörtetett s orozva megöletett volna. A vezénylő tiszt megadta az engedélyt, mire Leiningen a bitó alatt a katonák felé fordulva hangosan, esküvel erősítette a rágalom alaptalan voltát.

A többi tábornok nem beszélt.”

– Hkoala 2009. október 6., 14:01 (CEST)Válasz

Ez kicsit hosszú lesz, elolvasás után ki lehet venni innen, csak azért teszem ide, hogy tisztán lásson mindenki, pontosan hogy is szerepel Gracza munkájában a kivégzés leírása:

idézet1
Minden vitalapnak és közösségi lapnak meghatározott célja van, ami ahhoz nem kapcsolódik, nem oda való (a szócikkek vitalapjai például szigorúan az illető cikk tartalmával és szerkesztésével foglalkoznak):
  • a más szócikkekről vagy felhasználókról szóló vitát vidd át azok vitalapjára;
  • a Wikipédia működésével kapcsolatos általános kérdéseket valamelyik kocsmafalon fejtsd ki;
  • a szerkesztéssel kapcsolatos szakkérdésekkel az illetékes műhelyt érdemes felkeresni.
  • Ha a szócikk tárgyáról szeretnél vitatkozni, vagy elmondani, hogy véleményed szerint melyik nézőpont a helyes, azt egy fórumon vagy blogon tedd – a Wikipédia nem vitafórum.

Másnap, okt. 5-ikén reggel 9 órakor a főőrház előtt két gyalogzászlóalj négyszögben áll föl, a tizenhárom tábornokot elővezetik, mire Ernst hadbiró fölolvassa a véritéletet, amely szerint Pöltenberg Ernő, Török Ignácz, Lahner Győrgy, Knezics Károly, Nagy-Sándor József, gr. Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János s Vécsey Károly kötél általi; – Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid és Lázár Vilmos pedig golyó által végeztetnek ki. A halálos itéletek végrehajtása október 6-ikán reggeli 6 órakor leend. A hadbiró mindegyik elitélt nevénél kettétör egy kis pálczikát, s azt a kivégzendő lábához hajítja. Pereg a dob, harsog a trombita: Istennél a kegyelem! A négyszög háta megett egy-két száz szabadon járó honvédfogoly áll, köztük Hauszer Károly, Fornszek Sándor őrnagyok stb: – Majd kegyelmet kapnak az akasztófa alatt, – jegyzi meg valamelyikök. – Dehogy kapnak! Én nem bizom, – szól könnyezve Fornszek Sándor. – Hanem van egy tervem, – fordul Hauszerhez, – mentsük meg vezéreinket! – Hogyan? kérdezi meglepetve Hauszer. – Ha bátrak leszünk, megmenekülnek a kötéltől, – suttogja Fornszek. Figyeljetek csak. Mi foglyok körülbelől hatszázan vagyunk. A börtönöket csak egy zászlóalj őrzi, gyerekjáték lesz őket lefegyverezni. Egyszerre támadunk reájok. Fegyvereik a puskatartóhoz vannak támasztva, a többieké meg a fogasokon lóg. Könnyü dolgunk lesz. Nekivágunk az Oláhságnak, s két nap alatt elérjük a határt. Ha sikerül a terv: megmentettük vezéreinket; ha pedig nem sikerül: legalább együtt halunk velök, méltóan a szabadságért vívott harczunk emlékéhez. „Habár túlmerésznek tünt is fel ez a terv, – beszéli Hauszer, – beleegyeztünk, s csak arra figyelmeztettem Fornszeket, hogy igyekezzék, még pedig mielőbb, nemes ügyünknek megnyerni az összes foglyokat. Feladtuk mégis az eszmét, mert bízva-bíztunk, hogy az elitéltek az akasztófa alatt megkapják a kegyelmet” … Aztán Howiger is gondoskodott, hogy a foglyok esetleges zendülésének elejét vegye. Mindjárt a halálos-itéletek kihirdetése után a következő napiparancsot adta ki:

Napiparancs. A holnap, okt. 6-ikán végrehajtandó itéletek foganatosításához a Wocher-zászlóalj rendeltetik ki, amelynek Tichy őrnagy úr vezénylete alatt 1/4 6 órakor reggel a főőrállomás négyszögének kapujának a 4-ik szög előtt fölállítva kell lenni, hol egyszersmind az orvosnak is meg kell jelennie. A lövészek kiválasztása s egyéb előkészület a zászlóalj parancsnokára bizatik. Ma és holnap az egész helyőrségnek teljes készenlétben kell lennie, ennélfogva a várból kivétel nélkül senki sem távozhatik. A legénység egész éjjel felöltözve s hadilag fölszerelve marad, a fegyvert mindig kéznél tartva. Ma este 1/2 7 órakor lesz a takarodó, mire a várkapuk azonnal becsukatnak, s a kulcsok Zdrahal térhadnagy által a várparancsnoknak általadatnak. Magától értetik, hogy az egész zászlóalj fegyverei éles töltéssel lesznek ellátva.

Holnap reggel 1/2 6 órakor a vár összes őrsége fegyverbe lép, s további parancsig felállítva marad. A parancsnok az őrséget folytonos szemle által éberen s készenlétben tartja. Ma éjjel a várbeli őrcsapatok megkettőzendők. Valamennyi a várban levő katonai és polgári fogolynak ma este 1/2 7 órakor szállásán kell lennie, s holnap délelőtti 10 óráig azt elhagyni nem szabad. Mindenki aki ezen parancs ellen vét, magának tulajdonítsa az abból származható kellemetlen következményeket. A szemle- és őrcsapatoknak, valamint a rend föntartására kirendelt egyéneknek és porkoláboknak mindenki föltétlenül engedelmeskedni tartozik. Howiger várparancsnok.

Tíz óra tájban egy hadbíró jelenik meg az aradi minoriták házfőnökénél: Kosztka Libornál, s Howiger várparancsnok megbizásából fölkéri, hogy a halálra-itéltek mellé lelkészeket küldjön. A zárdafőnök e parancsszerü felszólításhoz képest Vinkler Brunó, Sujánszky Eustach, Pléva Balázs és Bardócz Sándor rendtagokat bizza meg a lelkészi teendőkkel. Az elitéltek közül, mint tudjuk, Damjanich görög keleti vallásu, Leiningen gróf ág. evangelikus, Dessewffy pedig református volt. Ugyanaz a hadbíró tehát Szombathy Balázs görög-keleti plébánost és Baló Béni ref. lelkészt is a várba rendeli. A minorita-atyák naplójegyzetei és Tiszti Lajos az ismertnevü író kiegészítő elbeszélése szerint a megrázó drámának a lefolyása ez: A négy szerzetes, ugy szintén Baló s Szombathy mindjárt ebéd után fölsietnek a várba. Howiger tábornok Marchol Eduárd várkáplánt rendeli melléjök, aki nyomban bevezeté őket az elitéltekhez. „Azonnal átvevők vigasztalásul, s amennyire lehetett bátorításul a nagylelkü jövendő martírokat, – irja a zárdanaplóban Sujánszky. Kezet szorítva s teljes bizalommal fogadának bennünket; s miután a legforróbb részvét mellett több órai barátságos beszélgetés közben őket, a nehéz harczban annyira megedzett hadfiakat a reájok nézve oly gyászos, de meg nem érdemlett csapás elviselésére és az isteni gondviselésbe való megnyugvásra felhivók, – ők egész nyugodtan, s maguk megadásával bízták sorsukat és életüket arra, kinek kezeiből minden jő.” Damjanich az egyetlen, aki tartózkodó hidegséggel fogadja a görög-keleti lelkészt. – Nemde tisztelendő úr, – fordul hozzá mindjárt belépésekor, – örülnek a ráczok, hogy ilyen sorsra jutottam? Csak mikor a plébános fölvilágosítja, hogy az aradi szerbek a legnagyobb részvéttel viseltetnek sorsa iránt, lesz nyájasabb. – Bárcsak azt az átkos bűnt ne követték volna el, – mondja szerbül, – hogy a magyar ellen föllázadjanak. Majd meglátjátok, hogy keservesen fogjátok ezt még megsiratni, de késő lesz. A szerb pap el akarja terelni a társalgást erről a kényes tárgyról.

Ne foglalkozzunk most földi szenvedélyekkel, – szól figyelmeztetőleg, – hanem inkább gondoljunk arra a nagy útra, amelyet a tábornok úrnak meg kell tennie. – El vagyok készülve, – válaszol nyugodtan Damjanich, lelkem tiszta. Isten a tanum, hogy a mit tettem, nem magamért, hanem mint becsületes patrióta a hazáért s mindnyájukért tettem. Elvakítottak, megcsaltak benneteket. Bocsássa meg nektek az isten! Mond ugyan egy-két szerb imádságot, de egész magatartásán látszik, hogy vonzalma elfordult pártütő fajrokonaitól. Hanem annál nagyobb az öröme, mikor a minorita-atyák, s Baló ref. lelkész nyitnak be hozzá. Beszélgetésük – irja Tiszti, – leginkább a politika körül folyt. Damjanich első kérdése Kossuthot illeti. – Csak legalább őt óvja meg az Isten – ugymond, – a mi sorsunktól. Igy legalább marad némi remény, hogy hazánknak még egyszer fölvirrad. Fejét könyökére hajtja, s pillanatig elmereng. – Bizony – fordul Bardóczhoz, – csak én lábamat ne törtem volna, most nem ezen a helyen találkoznánk. Aztán panaszkodik, mennyire fáj az néki, hogy tábornok-társait még csak látnia sem szabad, s hogy haláluk neméül a legnagyobb gonosztevők büntetését: a bitót választották. – Nem igy bántunk mi a foglyokkal, – jegyzi meg. Mikor Baló figyelmezteti, hogy az őr hallja szavait, elmosolyodik: – Nem ért ez a gép egy szót sem magyarul. Nagy Sándor hadjáratunk szerencsétlen kimenetelének az okaival foglalkozik. Mikor a Görgei nevét említi, sápadt arczán a harag pirja gyúl ki. – Eleget figyelmeztettem – igy szól – Kossuthot, fájdalom nem hitt nékem, mig ideje volt. Leiningen gróf leginkább családjáról beszélget Balóval. – Százszor inkább a csatában elesni, – tör ki szivéből az elkeseredés, – mint osztrák fogolynak lenni. Lázár Vilmos, Lahner s Pöltenberg szintén családjaik sorsán töprengnek. Török Ignácz, midőn Sujánszky hozzá belépett, a legnagyobb nyugalommal épp Vauban, a jeles hadíró egyik munkáját olvasta. – Nem hallatszik Komárom felől semmi? – kérdezte a minorita-atyától. S mikor Sujánszky fölvilágosítja, hogy Komárom szintugy a meghódolás előtt áll, felsóhajt: – Hát hiába erősítettem meg úgy! Kiss Ernő, a daliás huszártábornok harczimoraj után vágyódik. – Csak legalább egy csatában vezényelhetnék, – szól elandalodva. Leiningen, Vécsey az önmegadás nyugodt érzetével tekintenek sorsuk elé. Schweidel viszont csüggeteg, busongó. Könnyezve fogadja Bardócz atyát. – Tudom, édes tisztelendő úr – szól remegő hangon, – látogatásának a czélját és az okát. Köszönöm a részvétet, igy legalább egy rokonérzelmű ember s hű hazafi vigasznyujtása mellett türhetőbbé lesz helyzetem. Én egyébiránt, édes tisztelendő úr, – folytatja tovább, mind Isten, mind ember előtt emelt homlokkal mondhatom, hogy ártatlanul halok meg. Én a bécsi főhaditanács sürgető parancsából jöttem ide zászlóaljammal Olaszországból, hol Radeczky alatt szolgáltam. Ők parancsolták, hogy jőjjek Budára, hogy esküdjem hűséget a magyar kormánynak, s a nádor vezénylete alatt induljak Jellasich ellen. Lejöttem Pestre, s letettem az esküt katonáimmal együtt, s ezzel a nádor vezérlete alatt megindultunk az Alvidékre. De a nádor akkor éjszaka eltünt, én ott maradtam; s azután mint igaz magyar ember, s jó hazafi harczoltam az ügy mellett, eskümhöz és nemzetemhez hű maradva. S ime, engedelmességemnek most ez a jutalma. Ezután családja szomorú helyzetéről kezd beszélni. – Van, édes tisztelendő úr, nekem egy híven szerető, érettem siránkozó kedves nőm, s egy pár kiskorú, neveltetést igénylő szelid leánykám. Óh, – sóhajt fel és szemei ujolag megtelnek könynyel, – ezek sorsa, jövendője az, ami százszorta fájdalmasabb előttem, mint a halál. Hisz ettől én nem félek, de … de … nőm és gyermekeim! Istenem, ezek az irgalom kenyerére lesznek szorulva. Mint katona tisztes havi fizetésemből becsületesen eléldegéltünk, de az már nincs, s ettől a kormánytól ők nem kapnak nyugdíjat. Tehát miből tartják majd fenn magukat?! … Bardócz vigasztalólag közbeszól: – Bizzunk Istenben, ki nem hagyja el az árvákat s az özvegyeket. – Ugy van, édes tisztelendő úr, – mond kissé megnyugodva Schweidel, – biznom kell Isten irgalmában. Most Szabadkán egy sógorom házánál tartózkodnak; ez egy igen becsületes ember, a városnál tanácsnok, ő most az enyéim gyámolítója, mert fájdalom, nekem nincs hajlékom, a hol ők most, mint sajátjukban meghúzhatnák magokat. De a mi még növeli fájdalmamat az, hogy fiamat, aki velem együtt eljött mint hadnagy Olaszországból, talán szintén az én sorsom fogja érni. Nálunk kapitány lett, s most ő is fogoly, itt van elzárva; s igy ő sem lehet édes anyjának és testvéreinek támasza. Meghasad a szivem, édes tisztelendő úr, mikor ezek eszembe jutnak. Van ugyan némi kis pénzem, de hogy juttassam hozzájuk? Csakugyan volt néhány megtakarított forintja, de az őrök miatt nem merte átadni. Bardócz tehát int a katonáknak, hogy egy-két perczre távozzanak, miközben átveszi a tábornoktól a pénzt. Aulich csaknem egész délután Horaciust olvasta, még pedig oly éber figyelemmel, mintha más nem is érdekelné. Knezics a legkomorabb; ügyeit nem emlegeti, hanem buzgón imádkozik. Késő alkonyatig időz a hat lelkész a várban. Az a szándékuk, hogy mihelyt lehet, még éjjel, vissza fognak térni. Ám ilyesmihez külön engedély kell. Jelentkeznek tehát Howigernél. A várparancsnok teljesítvén kérésüket, gúnyos mosolylyal fordul hozzájuk: – Nos, mit csinálnak a páczienseik? – Csöndesek, – válaszolja Sujánszky. Éjfélután félháromkor az önfeláldozó derék papok már ismét az elitéltek körül vannak. A tábornokok közül egy sem feküdt le. Felöltözve, készen várják a halált. Mindenekelőtt imádkoznak: hosszan, bensőleg, a haldoklók felmagasztosult ihletével. „Sujánszky nem egyszer beszélte, – irja Tiszti, – hogy valami oly földöntúli volt az összekulcsolt kezekkel imázó tábornokok szemeiben, hogy ő teljesen feledvén állását és kötelmeit, szenteket vélt maga előtt látni, s hozzájuk imádkozott.” A hit vigasza felemelőleg hat reájuk. Csodálatos nyugalommal teszik meg végső intézkedéseiket. Mindegyiknek van egykét apró emléktárgya, búcsúlevele, amiket szeretteihez akar eljuttatni. Lázár Vilmos három levelet is küld boldogtalan nejének. Az utolsó igy hangzik:

Arad, október 5-én éjjel. Mindenem e földön, kedves szentem Máriám! A lelki atya, akinek kezeibe letettem vallomásaimat és kinek kitártam tiszta öntudattal biró keblemet, át fogja neked adni kis gyürümet, szivartárczámat és evőeszközömet, melyet itt fogságom alatt használtam. Károlynál fogsz találni egy levelet és kedves arczképedet, – azonkívül több holmit. Én keresztülvívtam az élet-halál tusáját, – én meg fogok halni, mint férfiuhoz illik. Szivem a szegény, mely éretted fog dobogni utolsó ütéseig és tiszta szerelmem nálad maradnak. Én nem akarom átkozni a végzetet, nem senkit, – én boldogító szerelmedben öt évet és majd két hónapot éltem, – és ezen idő vigaszul szolgál, midőn már el kell hagyni e földi pályát. Adj gyermekeink mindegyikének, ha kilép a világba, egy emléket tőlem, élő jeléül annak, hogy az, aki becsületesen és tisztán élte át egész életét, nyugodtan bir meghalni, ha ártatlanul is, mint én. Te pedig éltem védangyala, kinek kezeiben lételem tisztább és jobb lett, teneked, kedves Máriám, még egyszer egy utolsó Istenhozzádot mondok és szolgáljon ezen vallomásom neked vigaszul, hogy annak oka miszerint nyugodtan halhatok meg, te vagy. Fölteszem rólad, te mindenem, hogy – bár méltó fájdalmaidat nem lehet csillapítani, mert azt tudom, hogy nem lehet, tudom magamról is, – de korlátolni fogod és azzal bebizonyítani, mily kedves az én emlékem tenéked. Köszöntsd, csókold nevemben Ármint, Hermint, Lórit, Minát, Steinert és Mednyánszkyt s minden jó ismerősöket, barátokat és rokonokat; csókold kedves gyermekeinket és öleld forrón szivedre nevemben, miként én téged, kedves Marim, képzeletemben ölellek és szorítlak utolsó perczig éretted dobogó szerelmes szivemhez. Isten veled! Tied örökké, még a síron túl is hű Vilmosod. A papnak adtam egy aranyat misére. – Isten veled.

Nagy Sándor éppen levelet ír, midőn Winkler hozzá belép. A lelkész biztatni kezdi, hogy a kegyelem felsőbb helyről okvetlen megérkezik. – Főtisztelendő úr, – válaszolja fájdalmas mosolylyal a tábornok, – minek ámítanók magunkat? Nem ismerik azok ott fenn a kegyelmet, csak a bosszút, csak a kegyetlenséget. Én részemről semmit sem remélek. E perczben már nincs mit remélni a földön. Imádkozzunk Istenhez. Ezután egy kis levelet húz ki a zsebéből, amely éppen Winkler atyához volt czímezve. A levél tartalma ez:

Kedves tisztelendő úr, tisztelt barátom! Szives igérete szerint méltóztassék Pestre Schmidt János rokonomnak, Kalocsára Nagy-Sándor Imre érseki orvos bátyámnak, s Lugosra Ungvári János rokonomnak írni; ezen fésűt és inggombot sziveskedjék a bizonyos pesti irományokkal s gyűrűvel elküldeni. Ezekre kéri tisztelő barátja Nagy Sándor József.

Leiningen gróf október 6-ikán reggel, tehát csaknem közvetlenűl a kivégzés előtt, ezeket a megható búcsúsorokat intézi nejéhez:

Arad, 1849. okt. 6. Egyetlen, kedves, véglehelletemig hűn szeretett Elizem! A koczka el van vetve; csak néhány órám van még ezen a világon, hogy a nehéz lépésre elkészüljek. A halál nem volna reám nézve borzasztó, ha magam lennék; de reád, drága Elizem s ártatlan gyermekeinkre gondolva, szivem elszorul … E csapás nem jött váratlanul, mindenre készen kellett lennem és mégis szivem görcsösen összeszorul, midőn arra gondolok, hogy téged örökre el kell hagynom. Nem, nem örökre, mert hitem szilárd, hogy egy szebb túlvilág fog következni. Szellemem mindenkor körülötted fog lebegni, mert a lélek mindenhol ott van, a hova az Isten hatalma elér! Mily szivesen éltem volna még körödben, hisz mindenem megvolt, s oly boldog voltam veled, a minő boldog csak egy halandó lehet. Most e komoly órában, midőn minden mulandó földi dolog csekélynek tünik fel előttem, e kedves emlékek fölelevenednek lelki szemeim előtt, s ez teszi a válást oly nehézzé … Oly tisztán, oly magasztosan lebegsz előttem, hogy képtelen vagyok azt szavakkal kifejezni; képzelheted mennyire fáj ez s kérem az Istent, erősítsen meg, hogy ugy halhassak meg, mint keresztényhez illő. Az atyáim vallása szerinti utolsó szentséget már magamhoz vettem s kész vagyok az Úr ítélőszéke előtt megjelenni.

Engedj meg drága Elizem, ha az életben valaha fájdalmat okoztam neked. Most már nem hallhatom szavadat, de szivem azt sugja, hogy megbocsátasz. És oh Istenem! Hát szeretem gyermekeim! … Neveld föl őket az Úr félelmében és jó emberekké. Én már nem őrködhetem fölöttük. Legyen olyan anyjok, a ki megtanítja őket szerencsétlen, de becsületes atyjuk emlékét tisztelni. Oh! ha kezeimet még egyszer áldólag tehetném fejükre! Oh, csak még egyszer pillanthatnék szemeikbe! Talán jobb igy! Teljesedjék az Úr akarata! Testvéreim s rokonaim fogadják utolsó áldásomat, imádkozom érettük. Nagy Isten! a válás órája nemsokára üt … Mondd meg gyermekeimnek, hogy emberi törvények itéltek el, hogy becsületes ember voltam s meggyőződésemért haltam meg … Az Isten áldja meg őket és tégedet; adjon neked erőt s nekem örök nyugalmat … Isten veled, drága Elizem, éljetek boldogul, szeretett gyermekeim! Ne átkozzátok emlékemet; nemsokára kiszenvedek … Még egyszer köszönet hűségedért s mindazért, mit értem tettél. Nem irhatok többet. Éljetek boldogul, kedveseim! Holtig híved Leiningen Károly.

Pöltenberg tábornok pedig igy veszen búcsút hitvesétől: Arad, 1849. október 5-ikén. Imádott szegény feleségem! Nem tudom, imádott Paulám, miként irjak neked, hogy a csapás ne legyen túlerős szegény szerető szivedre. S csak azt óhajtom, hogy szerencsétlen sorsomat, még mielőtt ezen sorokat megkapnád, megtudjad már oly résztvevő ajkakról, melyek azt minden lehető kímélettel megmondanák. Örökre Isten hozzádot kell mondanom; áldván téged mindazon boldogságért, melyet oly bőven adtál és hálátadóan lelkem mélyéből mindazon szeretetért, melyben részesítettél. A jó Isten vegye pártfogásába magát és a drága szegény gyermekeket, ne hagyja, hogy túlságosan átengedje magát a nagy fájdalomnak, nyújtsa ki mindenható és pártfogó kezeit drága fejeik felett; – ez lesz utolsó buzgó imádságom. Te is, szeretett Paulám, meg fogod bocsájtani (érzem) mindazon bánatot, melyet életemben neked okozhattam; meg fogsz bocsájtani, mert mindig a jóság angyala voltál. Oh mint vérzik a szivem, hogy nem láthatlak, nem ölelhetlek többé. Légy hát erős, jó Paulám, légy erős irántam való szerelmed által; gondold meg, hogy gyermekeid vannak, hogy élned kell azokért!! Isten veled tehát, imádott angyalom! lelkemben keblemhez ölellek benneteket szorosan: tégedet és drága gyermekeinket! A jó Isten őrizzen benneteket! És maga, jó Paulám! legyen még boldog! mert megérdemli. Isten veled!! Szegény Ernőd.

Vécsey tábornok az indulás perczében, reggel 6 órakor mond még egy utolsó „Isten hozzád”-ot kesergő feleségének. A levél ez:

Imádott, drága Linám! Szeretett, mindennél kedvesebb feleségem! Látom, elérkezett életem utolsó pillanata, – meg kell halnom, tehát még egyszer Isten hozzád, Isten veled; vezérelje Isten minden lépésedet. Az én utolsó sóhajom: Lina, ott a tulvilágban egy jobb életben egyesülünk bizonyára! Isten veled jó, lélek és bocsásd meg mindazt a keserűséget, melylyel tán akaratlanul is megbántottalak. Csókollak, csókolom kedves leányunkat: Gizellát. Élj boldogul! Október 6-ikán reggel 6 órakor. Szerencsétlen Károlyod.

Kiss Ernő az egyetlen, ki még folyvást remél. – Egy kis rémítéssel akarnak bennünket megkínozni, – ugymond, – de rajtam ki nem fognak. Dessewffy viszont nagyon is tisztában van a helyzettel. – Csöppet sem csodálkozom sorsunkon, – mondj a a lelkésznek. – Még csoda, hogy háromszáz év óta minden magyart ki nem irtottak. Schweidelnek leginkább az fáj, hogy a fiától el nem búcsúzhatik.

– Oly közel hozzám, – igy kesereg, – s nem láthatom. Csak egy perczre találkozhatnám vele, hogy még egyszer átölelhetném, s istenhozzádot mondhatnék neki! Damjanich megimádkozván a szerb lelkészszel, olvasni kezd. Igy találja reggel félötkor Sujánszky. „Kezet szorítva fogadott beléptemkor, – írja Sujánszky a zárdanaplóban, – a brünni hóhért, ki épp a szobájában kémlelődött, kiparancsolván, barátságos beszélgetésbe elegyedett velem. Sokat beszélt a politikáról, többet Kossuthról, s igen boszankodva Görgeiről.” – Tisztelendő barátom, – mondotta a többi közt, – Görgei gyalázatosan megcsalt bennünket, ő csak a saját élete biztosításáról gondoskodott, minket pedig cserben hagyott. Leginkább vitéz bajtársaimnak a sorsa szomorít engem. Higyje el, tisztelendő barátom, nem félek én a haláltól, hiszen ezerszer néztem a szemébe. Ámde mégis fáj, hogy a császári háztól azt a kegyelmet sem nyerhettük, miszerint katonához illőleg golyó által végeztetnénk ki. Ezután egy imádságot vesz elő, melyet az éjjel maga készített. – Adja ezt át, – kéri Sujánszkyt, – némi megnyugtatásul szegény feleségemnek. A gyönyörű imádság, megható fohásza a dicső hősnek, igy hangzik: Mindenségnek ura! hozzád bocsátom esdeklésemet! A nőmtőli elválás rettentő órájában Te erősítettél engemet; adj erőt továbbra is, oh atyám, hogy a kemény próbát, a becstelen gyalázatos halált, mint férfiú, erőtelten állhassam ki. Hallgasd meg, oh fő Jóság, forró kérésemet! A viadalokban és csatákban Te vezéreltél, oh jó Atyám; Te engedted azokat kiállani s mentő karod némely kétes harczokban sértetlenül véde meg. – Legyen neved örökkön örökké áldott. Oltalmazd, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további vésztől, lágyítsd szivét az uralkodónak a hátramaradt társak iránti kegyességre, s vezéreld annak akaratát bölcseségeddel a népek javára! Adj erőt, oh Atyám, az én szegény Emiliámnak, hogy ő ama nekem adott szavát: „sorsát hitének erejével elviselhetni” beválthassa. Áldd meg Aradot, – áldd meg a veszedelembe sodort szegény magyar hazát! Te ismered, oh Uram, az én szivemet s lépteimnek mindegyike tudva van Nálad. Azok szerint itélj meg kegyelmesen s engedj a túlvilágban kegyes elfogadást találnom. Amen! Midőn Sujánszky távozni akar, Damjanich marasztalólag int: – Főtisztelendő barátom, ön talán nem is tudja, ki vagyok? – Igenis tudom, – felel Sujánszky. – Én rácz vagyok vallásomra, de mint rácz meghalni nem akarok. Áldjon meg engem. Azt is tudom, hogy ön engem meg nem áldhat, a mig én meg nem gyónom bűneimet, tehát hallgasson meg. És meggyón, aztán leteszi a hitvallást. A feloldozás után szinte megkönnyebbül. – Most már nyugodtan halok meg, mert magyar pap által lettem megáldva. Mennyei derü, a lélek felmagasztosulása sugárzik nemes arczáról. De mintha valami után vágyódnék. Esdőleg tekint a minorita-atyára. – Mielőtt távoznék, főtisztelendő barátom, ha nem utál, kérem, csókoljon meg. – Hogy utálnám a hősök hősét! – kiált Sujánszky, s Damjanich tábornokhoz sietve, a kebléhez öleli. S a két férfiú majd öt perczig egymás nyakába borulva keservesen zokog. Eközben megvirrad. A börtön vasrácsú ablakain beszűrődik a hajnali derengés. Az idő komor, hideg. A látóhatárt ólomszürke felhők borítják. Egynegyed hatkor tompa dobpörgés veri fel a vár nyomasztó csöndjét. Megjön a Wocher-ezred kirendelt zászlóalja. Félhatkor a főporkoláb Kiss Ernő, Dessewffy Arisztid, Schweidel József tábornokokat és Lázár Vilmos ezredest czelláikból a főőrház elé vezeti. Mindanégyen polgári ruhába öltözvék. A zászlóalj ketté válik, s a négy halálra itélt a középen foglal helyet. Erre megindul a gyászmenet. Kiss Ernőt Marchót várkáplán, Lázár Vilmost Winkler minorita-atya, Dessewffy Arisztidet Baló ref. lelkész, Schweidelt pedig Bardócz minorita vezeti karon. Oldalvást nyolcz-nyolcz szuronyos katona. A menet ünnepélyes lassú lépésben a vár éjszak-keleti kapuja felé tart; kiérvén a kapun, az első sánczba kanyarodik, s ott megáll. Ez a vesztőhely. Egy-két percz multával Zinner hadbiró lép elő, s felolvassa a halálos itéleteket. Aztán jön a többi vérfagyasztó czeremónia: a szokásos kegyelemkérés, a béklyók leoldása, az itélet végrehajtásához rendelt gránátosok kivezénylése, végül a szembekötés. Az itélet fölolvasása után Schweidel Bardóczhoz fordul: – Tisztelendő úr! Ime, itt ez a feszület, melyet boldogult anyámtól örököltem. A feszület még a harczok zajában is mindenkor velem volt. Kérem, adja át a fiamnak. S egy kis ezüst-feszületet akar átnyujtani, Bardócznak; de mást gondol. – A kezeim közt akarom tartani, ugy vele meghalni; s miután meghaltam, ne irtózzék kezeimből kivenni, s a fiamnak átadni. Kiss Ernő meleg kézszorítással búcsúzik el a lelkésztől, miközben felsóhajt: – Szegény, szegény hazám! … Vége mindennek! … Isten büntesse meg hóhérainkat! … Lázár Vilmos megöleli Winkler atyát, s remegő hangon igy szól hozzá: – Kedves tisztelendő úr, ha netalán ezek az emberek rosszul lőnének s elhibáznának, ne engedjen kínlódnom, hanem azonnal kérje a vezénylőtisztet, hogy ismételtesse a lövést. Dessewffy hideg, büszke; szép férfias arczán a megrettenésnek még csak nyoma sincs. – Kérem, adja át nőmnek a búcsúüdvözletemet, – szól nyugodtan Balóhoz. De int a vezénylő-parancsnok. A négy halálraitélt egymástól négy-négy lépésnyire megáll, s aztán féltérdre ereszkedik. Ujabb jeladásra tizenhat gránátos lép ki a sorból, s négyes csoportokban a halálraitéltekkel szemközt helyezkedik el. Még egy jeladás: s tizenhat lövés dördül el. Lázár, Dessewffy, Schweidel arczra buknak. Kiss Ernő azonban kezére támaszkodva még ott vergődik. A négy lövés közül egy sem volt halált okozó. A golyók vállpereczét zúzták össze. Az egyik gránátos a vergődő áldozathoz rohan, s közvetlen-közelről a fülébe süti fegyverét. Weinhengst Károly volt bécsi legionárius, ki elfogatván, a Wocher-ezredbe soroztatott, mint szemtanu, a kivégzés lefolyását a következőképen beszéli el: … Az itéletek felolvasása után, – ugymond Weinhengst, – mindegyik elitéltről levették a lánczokat, s kezeiket erősen hátrakötvén, egymástól négy-négy lépésnyi távolságra letérdeltették őket. Mindezt a porkoláb végezte és pedig nagyon ügyetlenül. A köteleket ugyanis nem készíté el előre, hanem ott a helyszinén egy rossz késsel ugy metélte szét. A vértanuk szemeiket nem akarták bekötöztetni, de a vezénylő tiszt csakis Kiss Ernőnek engedte meg, hogy a halálnak a szemébe nézhessen. Ekkor a lelkészek a katonaság mögé léptek, s egyszerre 16 lövés dördült, alig két lépésnyi távolságból. Kiss Ernő kivételével, akinek a golyók mellébe és altestébe furódtak, a többiek azonnal meghaltak. Ekkor egy gránátos, a tiszt parancsára fegyverét Kiss Ernő fülébe sütötte el, mi által annak fejét egészen szétroncsolta. A vértanúk, mielőtt letérdeltek volna, felső ruháikat levetették. Ezeket a porkoláb magával vitte; este pedig, midőn a tetemeket ott a helyszinén elásták, az e munkára kirendelt katonák még a vérrel áztatott ingeket is lehúzták róluk, s a vértanúk igy meztelenül kerültek a sírba …

A négy vértanu ott marad temetetlenül, a katonaság pedig viszszatér, hogy kikisérje a többi áldozatot. S mihelyt a zászlóalj felérkezik, Tichy őrnagy (ez a vezénylő tiszt) azonnal parancsot ad, hogy a kilencz tábornok vezettessék elő. Nagy Sándor az első. Szeme beesett, haja megszürkült, de kedélyének elevenségét nem volt képes megtörni a börtön. – Jó reggelt! – igy fogadja keserű humorral társait. Az utolsó Damjanich. Fején honvédsipka, vállain fehér katonaköpönyeg. Törött lába még most sem gyógyult meg; s csak nehezen, mankók segélyével képes mozogni. A kapu előtt egy paraszt-szekér áll. Damjanich számára rendelték ide. A béna hős, támogatva az egyik porkoláb s a görög-keleti lelkész által, erre felé tart. Az idő korai, félhét sincs, ámde Howiger, a nagyhatalmu várparancsnok mégis lejön, hogy gyönyörködjék a magyar tábornokok szenvedéseiben. Mikor Damjanich a szekérhez tipeg, az egyik Wocher-ezredbeli hadnagy két közembert küld hozzá, hogy segítsenek neki a fölszállásnál. Howiger azonban reájok ordít: – Vissza! Ez a sintérlegények teendője! Damjanich szemében pillanatra fellángol a régi tűz. Eltaszitja magától a katonákat, s haragtól izzó hangon a várparancsnok felé dörgi: – Jöjjenek hát az ön pribékjei! S megpillantván a hóhért, odaszól: – Jöjjön ön, hóhér úr! A bakó, – Meyer volt a neve, s Brünnből hozták, – hozzásiet. Damjanich körülfogja a nyakát, s reánehezedvén, nagy ügygyel-bajjal föltápászkodik a szekérre. Mikor fent ül, int a hóhérnak. – Ide, mellém. A bakó teljesíti a kivánságot. – Ön most az én legjobb barátom, – szól Damjanich, s megveregeti a vállát. Aztán, mintha semmi sem történt volna, szivarra gyújt. Eközben felhangzik a vezényszó, s megindul a gyászmenet. A tábornokok hat sorban haladnak egymás mögött. Legelől, Pléva minoritaatyát karonfogva, Lahner és Knezics; utánok Sujánszkyval Pöltenberg és Aulich; majd Nagy Sándor Winkler atyával, Török Bardóczal, Vécsey Marchot várkáplánnal, s gr. Leiningen Baló ref. pappal. Leghátul a döczögős szekéren: Damjanich, jobbján Szombathy, a görög-keleti lelkész foglal helyet, szemközt pedig aranypaszománttal diszített vérvörös ruhájában a bakó.

Keresztülmenvén a Maros-hidon, az Uj-Arad felé vezető országútra fordul a menet. – Ah, mily kedves istennek a szabad levegője! – mond Leiningen. – Még dicsőbb világ van a felhőkön túl, – teszi hozzá Baló. Aztán ismét csönd lesz. Csak a léptek zaja s a lánczok csörgése hallik. Igy mennek körülbelől egynegyed óráig; a vár és az Uj-Arad közti lapályon egyszerre csak feltünik a kilencz fenyőfa-czölöp. Vécsey tábornok, aki úgy látszik, csak két oszlopu akasztófákat látott, megütődve kiált fel: – Hát ilyen akasztófákat készítettek a számunkra? – Hagyd el, barátom, – nyugtatja meg Nagy Sándor, – ez a legjobb és a legczélszerűbb. S különös, hogy a bitók megpillantása nem kelt bennök rémületet. – Nem sokára czélnál leszünk, s vége lesz mindennek, – jegyzi meg Damjanich, s nyugodtan szivarozik tovább. S csakugyan. Damjanich szivarja el sem fogy, mikor czélhoz jutnak. Gyászos hely. A kilencz bitófa három-három lépésnyire emelkedik egymástól. Egyforma valamennyi; mintegy nyolcz láb magas, felől vashorog, lent zsámolyszerű emelvény, amely félretolható. A katonaság háromszögben a bitók körül helyezkedik el; középen, szemközt a bitókkal: a kilencz halálraitélt, s a papjaik. Távolabb, a Maros-parton s Uj-Arad előtt dragonyosok czirkálnak; a vár bástyafokáról pedig lövésre készen egész sor ágyú irányul a vesztőhely felé. Az égbolt, mintha osztoznék gyászunkban, még jobban elkomorul. A dérütött mezei virág bánatosan hajtja le fejét. Zokogó szellő fut végig a szomorú tájon. A központ Damjanich. Az ő fakó szekere köré gyül a kilencz tábornok. Pöltenberg végignéz társain. – Szép deputáczió megy istenhez, – ugymond, – a magyarok ügyében reprezentálni. Leiningen pedig a lelkészekhez fordul: – Nemsokára vége lesz, tisztelendő urak! Imádkozzunk együtt, hisz mindnyájan keresztények, s mindnyájan egy atyának gyermekei vagyunk. S mind a kilenczen néhány perczig együtt fohászkodnak a mindenség Urához. Az ima végeztével Tichy őrnagy jelt ad, hogy olvastassanak fel az itéletek. – A leggyalázatosabb koholmányok, amiket itt nekünk előolvasnak, – jegyzi meg ingerülten Damjanich. – Tiltakozunk az igazságtalan itéletek ellen! – kiált közbe Aulich. Mikor a felolvasás bevégződik, a főporkoláb Tichy őrnagy elé lép, s háromszor egymásután kegyelmet esd a halálraitéltek számára. – Istennél a kegyelem! – válaszolja mindannyiszor az őrnagy. A porkoláb tiszteleg, s aztán odamegy Pöltenberg tábornokhoz: – Kérem, százados úr! Mindegyik tábornokot az osztrák seregben viselt rangjáról szólítja.

A porkoláb a tábornok kezéről-lábáról leveszi a bilincset, s aztán a bakó felé fordul: – Ezennel átadom önnek. Pöltenberg egy percznyi halasztást kér. Sietve odamegy Damjanich tábornokhoz, megöleli, megcsókolja. Igy búcsúzik el a többiektől is. Aztán visszamegy a bakóhoz. – Most már az öné vagyok. A hóhér megfogja a kezét, s úgy vezeti az első oszlophoz. Az elitélt jobbján Sujánszky megy, s hangosan imádkozik. A bitónál Pöltenberg leoldja nyakkendőjét, s a kis zsámolyra lép. Egy-két irtózatos percz, s a dicső honvédtábornok megszünik élni. Aztán a többire kerül a sor. A második áldozat: Török Ignácz, a harmadik: Lahner György, a negyedik: Knezich Károly. Az ötödik: Nagy Sándor, ki büszkén lép a bitó alá, s „Éljen a haza!” kiáltással szenved ki. A hatodik: gr. Leiningen-Westerburg Károly. Mikor Leiningen kezéről lehull a bilincs, odamegy Tichy őrnagyhoz, s engedelmet kér, hogy a katonasághoz néhány szót intézhessen. – Beszéljen hát, de csak röviden, – bólint helybenhagyólag az őrnagy. Damjanich tábornokot boszantja az az engedelemkérés, lekiált a szekérről: – Ugyan hagyd el. Érdemes is ezeknek beszélni! Csakhogy Leiningen gróf (egyedül ő volt egyenruhában) élni akar az engedelemmel. A katonaság felé fordul, s német nyelven ezeket mondja: – Csak most, későn esik tudomásomra, hogy felőlem némelyek azt a hírt terjesztik, mintha én Budavár bevételénél az osztrák tiszteket orozva legyilkoltattam volna. Nem engedtek időt, hogy magamat igazoljam, s a lapok útján sincs többé alkalmam a hír megczáfolására. Tehát itt az Isten szabad ege alatt, az utolsó perczben, midőn mindjárt a Mindenható itélőszéke elé lépek, ünnepélyesen kijelentem, hogy a felőlem terjesztett hír roszlelkü, aljas rágalom. Ezután odasiet a társaihoz, s búcsút vesz tőlük. – Isten veletek, bajtársak! Nem sokára egy másik, igazabb biró előtt fogunk állani, ki igazságosabban fog itélni felettünk. S emelt fővel megy a bitóhoz. „Hodie mihi, cras tibi” (Ma nekem, holnap neked) – ez az utolsó szava. Sujánszky nem bir felindulásán erőt venni; s hangosan zokog. – Ugyan mit sír, tisztelendő barátom? – szól hozzá Damjanich, s a feszületre mutat, – hisz azt, akit a kezében tart, szintén az igazságért akasztották fel. A hetedik: Aulich Lajos. A félelem legkisebb jele nélkül, nyugodtan hal meg ő is. Damjanich János előtt áll meg most a porkoláb. – Azt gondoltam már – mondja Damjanich, – hogy én leszek az utolsó, ki a csatákban mindig első voltam. Leemeltetvén a szekérről, mankói segélyével néhány lépést előre tesz. A lelkész segíteni akar neki. – Hagyja el tisztelendő úr, ugy sem sokáig van már szükségem a lábamra. „Damjanich szenvedő alakja – irja Tiszti, – e perczben rendkivül hatást tett még az osztrák katonaságra is. Több tiszt s közlegény szemében köny csillogott; a vezénylő őrnagy pedig lovával hátravonul, hogy megindulását el ne árulja.” Az egyik százados, közel a vértanuhoz, könnyeit törli. Damjanich feléje fordul, s barátságos, szelid hangon igy szól hozzá: – Éljen kapitány úr! Ön, ugy látszik, rokonszenvvel viseltetik irántunk. Segítse az Isten, hogy minél előbbre haladhasson a rangfokozatban. A bitó alatt elbucsúzik Vécseytől s a lelkészektől, aztán a zsámolyszerű emelvényre lép. A hóhér már készen várja. – Kérem, vigyázzon a szakállamra, – figyelmezteti Damjanich, össze ne borzolja, mert az mindig kedves volt előttem. S a bakó csakugyan vigyáz, hogy a hős szép körszakálla az irtóztaló műtét közben össze ne borzoltassék. – Szegény Emiliám! Éljen a haza! – sóhajt Damjanich, – és szive, ez a nagy, nemes, hősi szív örökre megszünik dobogni. A kilenczedik áldozat: gróf Vécsey Károly, akit Grünne kivánságára hagytak utolsónak. Grünne régi haragosa volt Vécseynek, s igy állt rajta bosszút. Vécsey körülnéz. Mind a nyolcz társa immár kiszenvedett. Kitől bucsúzzék? Odatámolyog a Damjanich holttestéhez, térdrehull előtte, s megcsókolja a halott bajtárs megmerevült kezét. „Ez a jelenet is – beszéli egy szemtanu – oly megrendítő volt, hogy még a katonaság soraiból is hangos zokogást lehetett hallani.” Tiz óra, mikor a borzasztó dráma véget ér. A nap egy perczre kibontakozik felhőfátyolából, s glóriát von a megdicsőültek feje köré. S csaknem egész nap ott lóg a kilencz vértanu. Alkonyatkor végre elhantolják őket, még pedig ott a helyszinén a bitók lábainál. Talán soha sem volt oly rettentő napja Aradnak, mint ez. Az üzletek zárva, az ablakok befüggönyözve. Mindenfelé iszonyú rémület, siránkozó hánat, mélységes gyász. De a legmélységesebb, a legiszonyubb azoknál az aradi családoknál, ahol a vértanuk özvegyei tartózkodnak. De fönt a várban is komor a hangulat. – Inkább tiz csatában, mint egy ilyen kivégzésnél, – mondja egy Wocher-ezredbeli százados. Egy másik osztrák tiszt pedig a kilencz vértanu nevének a kezdőbetüiből akrosztikont csinál. Az akrosztikon, amelyet Vécsey grófnénak küldött el, így hangzik: Pannónia! Vergiss Deine Todten Nicht, Als Kläger Leben Sie. (Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők.) A holttesteket nem akarja Howiger várparancsnok kiadni. „A katonának ott kell maradni, ahol elesett,” – rivall Bardócz atyára, aki a Schweideléért könyörög. Balázs Albert ügyvédet pedig, mikor Leiningen gróf holttestének az érdekében jár nála, vasra-veretéssel fenyegeti. Estefelé azonban a kérvényezők azt az értesítést veszik, hogy a katonai hatóság szemet húny a holttesteknek titokban való elszállítása előtt. Az elszállításnak egy akadálya van még: a bakó. A középkor rút hagyománya, hogy a vesztőhelyen ott marad a hóhér s árulja a hatottakat. S a vásár megtörténik az aradi Golgothán is. Hiteles adatok szerint Vécsey holttesteért 50 arany, Damjanich és Lahnerért 600 forint, Leiningenért 13 arany, Dessewffyért 500 forint járt ki a bakónak. Damjanich és Lahner holttestét még azon éjjel a legnagyobb titokban Csernovics Péter megbizásából Mácsára szállítják. A két vértanut a mácsai park egyik szögletében temetik el. Mikor az uradalom gróf Károlyi Tibor birtokába került, Károlyi Ella grófnő a sír fölé diszes márványkövet emelt a következő felirással: Damajanich Lahner 1849. okt. 6. Vécsey tábornokot az aradi temetőben helyezték örök nyugovóra. Kiss Ernő Német-Eleméren aluszsza síri álmát; Leiningen gróf az Atzél-család boros-jenői kriptájában nyugszik. A vértanu pihenőhelyét emléktábla jelöli. Felirása ez

Itt nyugszik Gróf Leiningen-Westerburg Károly Honvéd Tábornok. Született 1819 april 11. † 1849 okt. 6. Áldás hamvaira! Dessewffy Arisztid, a sárosmegyei Margonyán, a Dessewffyek pompás családi sírboltjában álmodozik a haza jobb jövendőjéről. Schweidel, Lázár, Pöltenberg, Török, Knezich, Nagy Sándor, Aulich, a 13 közül tehát hét most is ott porladoz a vesztőhelyen. S bár sirjuk jeltelen, az ő nevükre sem borult a feledékenység. A hálás utókor 1890-ben Aradváros egyik legszebb terén gyönyörü érczszobrot állított mindannyiuk megszentelt emlékének. … „Az ősök – irja Kossuth Lajos 1883-ban Arad városához intézett levelében – keresztet iktattak államczimerébe a vérrel szerzett magyar hazának. Arad pedig a magyar Golgotha. Legyen a honszabadság martyrjainak halálával megszentelt földjének minden porszeme termékeny honszeretetben, miszerint a polgár-erények törekvése által igazoltassék a magyar szabadság diadalában, a mint a hit kitüzése által igazolva lett a keresztény vallás diadalában, hogy a kereszt a feltámadás jelvénye. Amen…” E helyütt kell megemlékeznünk Lenkey János honvédtábornokról, akit okt. 6-ikán csak azért nem végeztek ki, mert a szenvedések súlya alatt megtébolyodott. De vértanú ő is, a ki talán még többet szenvedett, mint tizenhárom mártir-társa. Lenkey borzalmas sorsáról egy honvédtiszt, aki akkor szintén aradi fogoly volt, így emlékezik meg: … Október 6-ikán tizenhárom tábornokunkat gyilkolta le Haynau. De Lenkey, noha őt is bitóra szánták, nem volt köztük. Mi történt vele? – csak sejtettük. Miglen a tábornok testvérbátyja: Lenkey Károly huszárezredes, ki szintén fogoly volt, egy kihallgatás alkalmával véletlenül megtudta a szörnyű valót. Öcscse, a vitéz huszártábornok megőrült. A börtönőrnél nagynehezen sikerült kieszközölnie, hogy öcscsét meglátogathassa. Mindeddig fogalma sem volt, mily rettentő helyzetben van a tábornok. Egész lényében megborzadt, midőn meglátta; s első gondolata az volt, miért nem akasztják fel inkább, mint ily barbár bánásmód mellett kínozva hosszabbítják a szerencsétlennek vértanú-életét. A bátyja szólt hozzá, de nem felelt, nem ismerte meg. Vadállati tekintettel, meztelenül, egy rongyos üres szalmazsákon a hidegtől összezsugorodva feküdt a vaságyon, fejét a vasra fektetve. Fájdalom nélkül nézett bátyjára, de midőn a börtönőrt meglátta, azonnal dühbe jött és minden összefüggés nélkül panaszkodott. A kályha kidöntve, az ablak széttörve, s az októberi hideg szél fújt be a vasrostély között. A börtön rondaságát leirni lehetetlen. Egy kutya-ól palotának mondható Lenkey börtönéhez képest.

Innen a többi, az ezután következő napokban lezajló kivégzések leírása következik. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 6., 14:13 (CEST)Válasz

Lemaradt: az idézet a mű 5. kötetéből, a "Vérbosszú" című fejezetből származik. 2009. október 6., 14:15 (CEST)

Ez rövidebb A tábornokok akasztása

idézet2
Minden vitalapnak és közösségi lapnak meghatározott célja van, ami ahhoz nem kapcsolódik, nem oda való (a szócikkek vitalapjai például szigorúan az illető cikk tartalmával és szerkesztésével foglalkoznak):
  • a más szócikkekről vagy felhasználókról szóló vitát vidd át azok vitalapjára;
  • a Wikipédia működésével kapcsolatos általános kérdéseket valamelyik kocsmafalon fejtsd ki;
  • a szerkesztéssel kapcsolatos szakkérdésekkel az illetékes műhelyt érdemes felkeresni.
  • Ha a szócikk tárgyáról szeretnél vitatkozni, vagy elmondani, hogy véleményed szerint melyik nézőpont a helyes, azt egy fórumon vagy blogon tedd – a Wikipédia nem vitafórum.

Először Pöltenberghez lépett, aki egy perc halasztást kért, a kocsin ülő Damjanichhoz lép, megszorítja a kezét, mire Damjanich lehajol hozzá, és „Isten áldjon meg barátom!” üdvözléssel megcsókolja. Erre Pöltenberg minden tábornok társát és a lelkészeket megcsókolta, amit azok könnyes szemekkel viszonoztak. Visszatérve a bakóhoz, az, arra szólítja fel, hogy kösse ki nyakkendőjét, és mellénye felső részét is gombolja ki, és lépjen fel a bitófa alatti emelvényre. Még egy utolsó Isten hozzádot int, majd megkötözik a kezét, nyakába ujjnyi vastagságú kötelet tesznek. Pöltenberg balkarjával arcát elfedte, és egy perc múlva már hősi halottunk lett. A második áldozat Török Ignácz tábornok. Ő ugyanúgy búcsúzott társaitól, és a többiek is, mint Pöltenberg. Minden akasztás előtt ugyanaz a ceremónia ismétlődött. Sorrendben Lahner György, Knézich Károly tábornokok következtek. Nagy-Sándor József tábornok ötödikként leírhatatlan büszkeséggel lépett az akasztófa alá. Már nyakában volt a kötél, amikor utolsó erejével kiáltotta: ”Éljen a haza!” . Gróf Leiningen-Westerburg térdre ereszkedve még utolsó búcsúszavakat írt feleségének, akitől olyan levelet kapott, melyben kegyelemről biztosították. „Négyen már függnek előttem… mindennek vége van… Isten veled!…” Mindössze 30 éves volt. Ő volt az egyetlen, aki honvéd egyenruhában jelent meg a kivégzésén. Tichy őrnagytól engedélyt kért, hogy a katonasághoz néhány szót intézhessen. Miután megkapta, délcegen a honvéd-tábornoki egyenruhájában előre lépett, és németül szólt a katonasághoz arról, hogy a róla terjesztett rágalmak, miszerint Buda ostrománál orrozva osztrák tiszteket megölt volna nem igaz, de bebörtönzése nem tette lehetővé, hogy a rágalmakat megcáfolhassa. Isten ítélőszéke elé kerülve mindezeket rágalomnak vallja. Majd kezet szorít társaival, s a hóhért kézen fogva a bitófához lép. Nyakán a kötél, amikor a következő szavakkal búcsúzik:”Isten veletek bajtársak! Nemsokára egy más, igazabb bíró előtt fogunk állani, ki igazságosabban fog felettünk ítélni!” Damjanich e közben Sujánszky minoritát azzal vigasztalta, hogy Krisztus is az igazságért feszíttetett meg. Aulich Lajosra hetedikként került sor. Nyolcadiknak a legnagyobb következik. Damjanich tábornok a magyar hadsereg bálványa, és a csatákban az ellenség réme volt. A porkoláb, amikor megáll előtte, tiszteleg s így mondja: „ Ich bitte Herr Hauptmann!” A hős tábornok, akinek annyi győzelmet köszönhettünk megvető tekintettel válaszol a címre, és a lelkészekhez fordulva így szól: „Azt gondoltam már, hogy én leszek az utolsó, ki a csatában mindig első voltam.” Leoldott fekete nyakkendőjét Sujánszkyval küldi szeretett Emiliájának utolsó emlékül. Könnyező papok emelik le a szekérről. Két mankója segítségével indul a bitófa felé. Szürke kabát, barna nadrág, sárga házicipő az öltözéke. Egy pillanatra megállt. Rendkívüli hatást tett mindaz, ami lényéből sugárzott, még az ott fölállított osztrák katonaságra is. Osztrák tisztek és közlegények között többek szemében könnyek csillogtak. Még a vezénylő őrnagy is hátrébb vonult lovával. A lelkész az akasztófáig kísérte. Damjanich homlokon csókolta, majd az emelvényre lépett. Amikor a hóhér nyakára teszi a kötelet, figyelmezteti:”Kérem, vigyázzon a szakállamra, össze ne kúszálja, mindig kedves volt előttem”. Utolsó leheletével mondja: Édes Emíliám! Éljen a haza!” És szíve megszűnt dobogni.

Dencey vita 2009. október 6., 14:43 (CEST)Válasz

Lemaradt a forrás: Az aradi Golgota - Dévai Szent Ferenc Alapítvány

Természetesen sehol nincsenek a cikkből törölt utolsó szavak a "rövidített változatban" sem :)) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 6., 14:48 (CEST)Válasz

Tehát kapsz tőlem egy feladatot, hogy keresd meg az eredeti forrását ezeknek a sosem volt idézeteknek is, amelyek ellepték az egész webet. Ugyanis, ezután, ha valaki felkeresi a wikipédia cikkét, csodálkozni fog azon, hogy az itteni cikkben miért nincs benne az általa egyszer már megismert történelmi mondat. Dencey vita 2009. október 6., 15:07 (CEST)Válasz

Nem történelmi mondat. Legenda. Az, hogy tele van vele a web, csak azt jelenti, hogy egy eléggé elterjedt legendáról van szó. Igen, nagyon érdekes lenne megtudni, hogy ki találta ki ezeket a mondatokat. – Kisregina vita 2009. október 6., 18:04 (CEST)Válasz

Tizenhármak[szerkesztés]

Legutóbbi hozzászólás: 14 évvel ezelőtt1 hozzászólás1 résztvevő

Kivettem ezt a szócikkből:

A tizenhármak

Lásd még: Az aradi vértanúk emlékezete
Aradi vértanú Nemzetisége
* Aulich Lajos
honvéd tábornok
(1793–1849) 		Németország német
* Damjanich János
honvéd tábornok
(1804–1849) 		Szerbia szerb
* Dessewffy Arisztid
gróf, honvéd tábornok
(1802–1849) 		Magyarország magyar
* Kiss Ernő
honvéd altábornagy
(1799–1849) 		Örményország örmény
* Knezić Károly
honvéd tábornok
(1808–1849) 		Horvátország horvát
* Láhner György
honvéd tábornok
(1795–1849) 		Németország német
* Lázár Vilmos
honvéd ezredes
(1815–1849) 		Örményország örmény
* Leiningen-Westerburg Károly
gróf, honvéd tábornok
(1819–1849) 		Németország német
* Nagysándor József
honvéd tábornok
(1803–1849) 		Magyarország magyar
* Poeltenberg Ernő
lovag, honvéd tábornok
(1808–1849) 		Ausztria osztrák
* Schweidel József
honvéd tábornok
(1796–1849) 		Magyarország magyar
* Török Ignác
honvéd tábornok
(1795–1849) 		Magyarország magyar
* Vécsey Károly
gróf, honvéd tábornok
(1803-1849) 		Magyarország magyar

Szerintem nem kell bele, a lista ott van mindjárt az első kép aláírásában, ahhoz képest kevés újat mond sok helyen. Így is kicsit képeslap jellege van már a cikknek. Folyó szöveget lehetőleg csak akkor törjünk meg vizuálisan elkülönülő táblázatokkal, ha tényleg fontos információt hordoznak, és tényleg kell a táblázat formátum (itt pl. semmit nem segít az egyes vértanúkhoz kapcsolódó adatok áttekintésében). --Tgrvita•IRC•WP•PR 2010. március 16., 21:36 (CET)Válasz

Zavar[szerkesztés]

Legutóbbi hozzászólás: 12 évvel ezelőtt1 hozzászólás1 résztvevő

Idézet a szócikkből:

„Damjanich János büntetését azzal súlyosbították, hogy végig kellett néznie társai kivégzését, mert őt akasztották fel utolsónak. A vértanú tábornokok sorban elbúcsúztak egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ezért a legenda szerint Damjanich holttestéhez lépett és megcsókolta Damjanich kezét, bár ezt korabeli források nem támasztják alá, erre bizonyíték nincs.”

Kit végeztek ki utoljára? Damjanichot vagy Vécseyt? --Ronastudor a sznob 2012. március 16., 10:12 (CET)Válasz

Javítás[szerkesztés]

Legutóbbi hozzászólás: 10 évvel ezelőtt1 hozzászólás1 résztvevő

Az első kép leírásánál a "Poeltenberget" Pöltenbergre javítottam a "Kötél általi halál" c. rész alapján. Markó Dániel vita 2013. november 11., 08:30 (CET)Válasz

Mai napi kezdőlapi évfordulós javítás[szerkesztés]

Legutóbbi hozzászólás: 9 évvel ezelőtt1 hozzászólás1 résztvevő

13, vagy 12?[szerkesztés]

Legutóbbi hozzászólás: 6 évvel ezelőtt1 hozzászólás1 résztvevő

A szócikk első mondata hibás, engem is becsapott. Én is beugrottam neki.

Ha már mindenki tizenhárom vértanúról beszél, akkor ne legyen ott az a tizenkettes szám! A szócikk további részében kellene megemlíteni, hogy nem mindegyiküknek volt tábornoki rendfokozata. MZ/X vita 2018. február 25., 21:08 (CET)Válasz

Védelem feloldása[szerkesztés]

Legutóbbi hozzászólás: 1 évvel ezelőtt8 hozzászólás3 résztvevő

@Burumbátor: Kérném szépen a két éve beállított védelem levételét, mert van benne szerkeszteni valóm. Voxfax vita 2022. november 27., 22:05 (CET)Válasz

@Voxfax: én úgy tudom, hogy Burumbátor nem adminisztrátor már. Kérd az Adminok üzenőfalán! Aztán vagy teljesítik vagy sem. Apród vita 2022. november 27., 22:21 (CET)Válasz

Köszönöm szépen. Remélem, hogy mégis intézkedik, hiszen Ő hagyta úgy. Mára már nem indokolt. Voxfax vita 2022. november 27., 22:28 (CET)Válasz

@Voxfax: Azt nem értem, hogy miért nem az adminok üzenőfalán kéred ezt. Az egy dolog, hogy ő hagyta úgy, viszont nem értem mit értesz azon, hogy ő intézkedik. Hogy ő kérje majd azt az adminok üzenőfalán, hogy oldják fel a szócikk védelmét, mivel úgy hagyta azt? Apród vita 2022. november 27., 22:34 (CET)Válasz

Igen. Erkölcsi kötelessége, hogy Maga után ne hagyjon elvarratlan szálakat. Voxfax vita 2022. november 27., 22:44 (CET)Válasz
Anyt megkértem, hogy enyhítse logikus mértékig a védelmet. Voxfax vita 2022. november 28., 07:31 (CET)Válasz

@Voxfax: mélységesen megtisztel, hogy feltételezed rólam, hogy az elmúlt 17 év munkájából, közte legalább 8 év adminisztrátori közreműködés minden apró elemére emlékszem. Tényleg megtisztelő. Azonban nem így van. Ezért, ahogy Apród mondja, kevesebb hasznossága van holmi erkölcsi kötelezettségeket felemlegetni, mint a kérést az adminüzenőn megfogalmazni. Üdv, – Burumbátor Súgd ide! 2022. november 28., 09:46 (CET)Válasz

Nem tudtam, hogy lemondtál. Két évig fenntartani ilyen szigorú korlátozást indokolatlan. Voxfax vita 2022. november 28., 11:27 (CET)Válasz
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Vita:Aradi_vértanúk&oldid=25541441”