Kiss Ernő (altábornagy)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Kiss Ernő (katona) szócikkből átirányítva)
Kiss Ernő
Kiss Ernő
Kiss Ernő
Született 1799. június 13.
Temesvár
Meghalt 1849. október 6. (50 évesen)
Arad
Állampolgársága Osztrák Császárság
Rendfokozata honvéd altábornagy
Halál oka golyó általi halál
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kiss Ernő témájú médiaállományokat.

Eleméri és ittebei Kiss Ernő (Temesvár, 1799. június 13.Arad, 1849. október 6.) honvéd altábornagy,[1] az aradi vértanúk egyike.

Élete[szerkesztés]

Családja[szerkesztés]

Gazdag, örmény eredetű családban született. Nagyapja Kiss Izsák volt, aki Erdélyben a szász tizedek visszaszerzésével a kincstárnak hasznos szolgálatokat tett, és ezért 1782-ben a maga és örökösei számára, Torontál megyében két uradalmat, amit csak halála után, 1807-ben kapott meg a család. Édesapja eleméri és ittebei Kiss Ágoston, édesanyja Bogdanovics Anna volt, aki korán özvegységre jutván Leuven Ernő tábornokhoz ment feleségül.[2] Kiss Ernőnek két testvére volt: Gergely, aki fiatalon, 1815-ben elhunyt, és Mária, aki Pejachevich István felesége lett.

Kiss Ernő a kivégzésekor már özvegyember volt. Feleségétől, gy. Horváth Krisztinától három leánya született, közülük

  • Ernesztin, 7 évesen meghalt,[3]
  • Kiss Auguszta (1822-1900 március; a szabadságharc leverése után a temesvári várba zárták, ahol a korona hol létéről akartak tőle többet megtudni. Miután elengedték, még két évig megfigyelés alatt tartották.[4] Férje Dániel János, Torontál vármegye alispánja volt, aki 1888-ban halt meg.[5] Házasságukból született a későbbi kereskedelemügyi miniszter, Dániel Ernő.
  • Kiss Róza (1823-1900), aki Bobor György (1819-1879) felesége lett.[6]

Kiss Ernőnek volt egy természetes fia is, Turati Ernő, aki Olaszországban élt.[7]

Pályája[szerkesztés]

Katonai pályafutását a bécsi Theresianum elvégzése után, 1818-ban a császári hadsereg egy dzsidásezredében kezdte. 1845-ben a 2. (Hannover) huszárezred parancsnoka volt. A későbbi aradi vértanúk közül parancsnoksága alatt szolgált Nagysándor József és Vécsey Károly is. 1848 tavaszán ezredével Nagykikindán állomásozott, így a kezdetektől részt vett a szerb felkelők elleni harcokban. Az ő nevéhez fűződik az első jelentős délvidéki győzelem, a perlaszi szerb tábor bevétele szeptember 2-án.

A pákozdi csata előtt Batthyány Lajos őt kívánta megbízni a magyar fősereg vezetésével, de kinevezésére végül nem került sor, mert a sukorói haditanácson Móga János vállalkozott a horvátok elleni harcra. Kiss Ernő így csak megfigyelőként vett részt a csatában, majd ott volt abban a küldöttségben, amely megkötötte Jellasiccsal a fegyverszünetet. Október 12-én – a honvéd hadseregben elsőként – honvéd vezérőrnaggyá nevezték ki és átvette a bánsági hadtest parancsnokságát.

December 12-én – ismét elsőként – honvéd altábornaggyá nevezték ki, de az 1849. január 2-ai pancsovai ütközet után lemondott és január 9-én átadta a hadtest parancsnokságát Damjanich Jánosnak. Debrecenben az Országos Főhadparancsnokság vezetőjévé nevezték ki. Március 9-én megkapta a Magyar Katonai Érdemrend II. osztályát. A szabadságharc végéig több alkalommal is helyettesítette a hadügyminisztert. A világosi fegyverletétellel került orosz cári, majd osztrák császári fogságba.

Dombormű az aradi Szabadság-szobor talapzatán
Tábla az eleméri templom falán, ahol hamvai nyugszanak

Világos után[szerkesztés]

Kiss Ernő halálos ítéletét kötél általi halálról golyó általi halálra módosították, mert császári csapatok ellen harcoló csapatokat nem vezényelt. (Schweidel József is ezzel az indoklással kapott „kegyelmet”) Az első lövés a vállába hatolt, ekkor saját maga vezényelt újra tüzet a tanácstalan kivégzőosztagnak. Ezután a halálos ítéletet közvetlen közelről hajtották rajta végre. A golyó által kivégzettek négyes csoportjában ő volt a harmadik.

A kivégzést követően tisztiszolgája hantolta ki és álnéven eltemette az aradi temetőben. Később Katalinfalván újratemették, itt 16 évig nyugodott. Ezután a családi kriptába vitték át, azóta az eleméri katolikus templomban nyugossza örök álmát.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Hermann Róbert. „Az 1849-1850. évi kivégzések”. Aetas 2000 (1-2).  
  2. Nagy Iván:Magyarország családai
  3. Erdélyi örmény gyökerek XII. évfolyam 141. szám (2008. november)
  4. Vasárnapi Ujság 1900/12
  5. Vasárnapi Ujság 1888/23
  6. Vasárnapi Ujság 1900/4
  7. http://www.hhrf.org/erdelyinaplo/2000/0en-40t.htm

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]