Németország kancellárja

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Szövetségi kancellár (Németország) szócikkből átirányítva)

A kancellár (németül Kanzler) Németországban a szövetségi kormány feje (szemben más országokkal, ahol a végrehajtó hatalom fejét miniszterelnöknek, vagy elnöknek nevezik). Hivatalos német címe Bundeskanzler, szó szerint fordítva szövetségi kancellár. A Kanzler szó eredete a középkorba nyúlik vissza és a latin cancellarius szóból ered. (a latin szó jelentése titkár, ajtónálló, vagy hordár volt).

A jelentése megegyezik a miniszterelnökével, de más országok miniszterelnökeire a németben külön szó van: Premierminister, vagy Ministerpräsident. A saját szövetségi kormányfőjükre a németek a Kanzler szót használják, de a legtöbb német szövetségi állam kormányfőjére már a 'Ministerpräsident szót.

Jelenleg Angela Merkel a kancellár, aki már harmadik kormányfői ciklusát tölti. Ő volt az első női kancellár, és mivel a németben gyakran jelölik a foglalkozások viselőjének a nemét, Merkelt Bundeskanzlerin címmel emlegették, amiből az -in végződés jelöli a nőnemet. A szó nyelvtanilag helyes, de Merkel előtt nem használták. A magyar nyelvben Merkelre is a kancellár szó használatos hivatalosan,[1] de előfordul a kancellár asszony megnevezés is.[2]

A mai kancellári poszt abból a hivatalból származik, amelyet Otto von Bismarck teremtett meg az Északnémet Szövetségben 1867-ben. Ebből a Szövetségből lett a német nemzetállam az 1871-es német egyesítéssel. A kancellár szerepe sokat változott az ország modern története során. Ma a legnagyobb hatalmú kormányhivatalnok.

Történeti áttekintés[szerkesztés]

A kancellári hivatalnak hosszú története van, amely egészen a Német-római Birodalom idejéig, sőt a Karolingokig visszavezethető. A Karoling birodalomban a császári palota kápolnájában szolgáló klerikusok vezetőjét kancellárnak nevezték. A kápolna kollégiuma volt a kancellária, amely kiadta a hiteles császári okleveleket és capitulariumokat. Német Lajos keleti frank király idejétől a mainzi érsek volt az ex officio német főkancellár. Ezt a hivatalt az érsekek egészen a Német-római Birodalom végéig, 1806-ig viselte. (Miközben a középkori itáliai királyság kancellárja a kölni érsek volt, Burgundiáé pedig a trieri érsek. Ez a három érsek egyben választófejedelem is volt, annak a testületnek a tagjai, akik megválasztották "a rómaiak királyát". A német kancellárnak már a középkortól volt politikai hatalma, mint például Willigisnek, aki 975 és 1011 között volt főkancellár, és 991 és 994 között a gyermek III. Ottó császár régense, vagy Rainald von Dassel Barbarossa Frigyes császár idején.

I. Ferdinánd császár 1559-ben a bécsi Hofburgban létrehozta a császári kancelláriát (Reichshofkanzlei), amelynek a feje az alkancellár volt, aki névlegesen a mainzi érsek (azaz a kancellár) alárendeltje volt. Az 1620-ban vívott fehérhegyi csata után II. Ferdinánd császár létrehozta az ausztriai udvari kancellári hivatalt, amely a Habsburg Birodalom bel- és külügyeiért is felelős volt. 1753-tól Wenzel Anton Eusebius von Kaunitz herceg viselte a az osztrák államkancellári címet. A birodalmi kancellária elvesztette fontosságát, és Mária Terézia és II. József uralkodása idejétől már csak papíron létezett. A Német-római birodalom feloszlatása után Klemens von Metternich herceg volt az osztrák birodalom államkancellárja (1821 és 1848 között), Poroszország kancellárja pedig Karl August von Hardenberg volt (1810 és 1822 között).

A modern kancellári cím az Északnémet Szövetséggel egyszerre jött létre 1867-ben, amelynek első kancellárja Otto von Bismarck lett. Ez az államalakulat csak alig több, mint három évig létezett. Amikor Németország 1871. január 1-én egyesült, és létrejött a Német Császárság, a kancellári cím hivatalos neve Reichskanzler lett, azaz a birodalom kancellárja. (A magyar nyelvben Bismarckot egyszerűen kancellárnak szokták nevezni.) Az 1949-es német alkotmány óta a hivatalos titulus Bundeskanzler (szövetségi kancellár).

A kancellár szerepe változó volt. 1871 és 1918 közt csak a császárnak volt felelős. A köztársaság megalapítása és az 1918-as alkotmányos reform után a parlament megkapta a kancellár menesztésének jogát. Az 1919-es weimari alkotmány szerint a kancellárt az államelnök nevezte ki és felelős volt a parlamentnek és az elnöknek is. Amikor 1933. január 30-án a náci párt került hatalomra, a weimari alkotmányt de facto félretették. Miután 1934-ben meghalt Hindenburg elnök, Adolf Hitler egyszerre lett kormányfő és államfő, mert új elnököt nem választottak. Hivatalos címe Führer und Reichskanzler volt, azaz a birodalom vezére és kancellárja.

Az 1948-as alkotmány sokkal nagyobb hatalmat biztosított a kancellárnak, mint a weimari időkben, miközben az elnök hatalma jelentősen csökkent. Németországot ma is gyakran "kancellári demokráciaként" emlegetik, utalásképpen arra, hogy a kancellár aq végrehajt hatalom fejeként a kormányzati politika egészét meghatározza.

1867 óta Németországnak, illetve közvetlen elődjének 33 kormányfője volt, és legtöbbjük a kancellári címet viselte.

A valamikori Német Demokratikus Köztársaságban (NDK, vagy Kelet-Németország, 1949. október 7. és 1990. október 3. között) nem létezett kancellári poszt. A kormányfő hivatalos címe miniszterelnök volt (Ministerpräsident), illetve a teljes cím: az NDK Minisztertanácsának elnöke (Vorsitzender des Ministerrats der DDR).

Az Északnémet Szövetség kancellárja (1867–1871)[szerkesztés]

Otto, Fürst von Bismarck, ahogy 1871-től nevezték. A Fürst szót korábban fejedelmekre használták.

Az 1867. július 1-án létrejött Északnémet Szövetség kormányfőjének címe Bundeskanzler volt. Egyetlen ember viselte csak ezt a címet: Otto Graf von Bismarck-Schönhausen, vagy ismertebb rövid nevén Otto von Bismarck, aki ezt megelőzően Poroszország miniszterelnöke volt. Bár a porosz királyt már 1871. január 18-án német császárnak kiáltották ki a versailles-i kastély tükörtermében, és fel is eskették, az Északnémet Szövetség jogilag csak három hónappal később, április 16-án szűnt meg, amikor életbe lépett az az 1871-es német alkotmány. Bismarck így addig a dátumig szövetségi kancellár maradt. Az Északnémet Szövetséget ezekben a hónapokban már Német Szövetségként is emlegették, miután csatlakoztak hozzá a déli német államok is (Ausztria kivételével).

A kancellárt a porosz király nevezte ki, mint az Északnémet Szövetség elnöke. Szerepe és jogkörei hasonlóak voltak, mint az 1871 utáni kancellári szerep és jogok.

A birodalom kancellárja (1871–1918)[szerkesztés]

Az 1871-ben megszületett Német Birodalomban a birodalmi kancellár (Reichskanzler) egyszerre volt a császár főminisztere és elnökölt a Bundesratban, a szövetségi államokat képviselő törvényhozó testületben. Nem választották, hanem a császár nevezte ki, és nem volt felelős a Reichstagnak, a birodalom parlamentjének.

A szövetségi kormányzat a következőkből állt:

  • A szövetségi tanács (Bundesrat), amely a szövetségi államok képviselőiből állt, és elnöke Poroszország királya volt.
  • A Reichstagnak nevezett parlament.
  • A szövetségi kormányzat, amelynek első feje Otto von Bismarck volt, először Poroszország miniszterelnökeként, majd a perszonálunió birodalmi kancellárjaként.

Technikailag a birodalmi államok külügyminiszterei felülmúlták a kancellárt, hiszen ők látták el instrukciókkal az államok küldötteit a Bundesratban. Ebből az okból Fürst von Bismarck (ahogy 1871-től titulálták, fejedelmi rangra utalva) gyakorlatilag kancellári megbízatásának teljes tartalma alatt megtartotta a porosz miniszterelnöki és külügyminiszteri posztokat is. Ezen a módon az ő kezében maradt Poroszország 17 bundesratbeli szavazata, és a kisebb államokkal alkukat kötve kontrollálhatta a folyamatokat.

A kancellár név részben az intézmény alacsony státuszát sugallta a tagállami kormányokkal szemben: a szövetségi kancellár nem volt miniszterelnök, a tagállami kormányfőkkel szemben. Ugyanakkor egy erős monarchikus-bürokratikus, nem-parlamentáris üzenetet is sugallt (amire Poroszországban Karl August von Hardenberg volt az egyik történelmi példa).

Mindkét aspektusra tekintettel, a Szövetség, illetve a Birodalom végrehajtó hatalma, ahogy 1867 és 1871 között létrejött, szándékosan különbözött az 1848/49-es forradalmi évek birodalmi minisztériumától, amelyet a nemzetgyűlés választotta miniszterelnök vezetett.

A forradalmi időszak (1918–1919)[szerkesztés]

1918. november 9-én Miksa badeni herceg a szociáldemokrata Friedrich Ebertnek adta át a kormányfői hivatalt. Ebert szolgált kormányfőként a Német Birodalom vége, 1918 novembere, és a nemzetgyűlés 1919. februári első ülése közt eltelt három hónapban. A kancellári címet azonban nem használta.

Ugyanebben az időben Ebert a Népi Küldöttek Tanácsa (Rat der Volksbeauftragten) társelnökeként is szolgált, a Németország Független Szociáldemokrata Pártjához tartozó Hugo Haasével együtt.

A Weimari Köztársaság kancellárja (1919–1933)[szerkesztés]

Franz von Papen, a kancellár 1932-ben

A kancellári hivatal a Weimari Köztársaság idején tovább élt. A kancellárt (Reichskanzler) az elnök nevezte ki, és felelős volt a Reichstagnak.

A Weimari Köztársaságban a kancellári hivatal elé gyenge volt. A korabeli francia kormányfőhöz hasonlóan a kancellár alig volt több, mint egy elnöklő hivatalnok. A kormánydöntéseket többségi szavazattal hozták. A weimari kormányok közül sok erősen az államelnöktől függött, mert a parlamenti többség biztosítása nehézségekbe ütközött.

A náci Németország kancellárja (1933–1945)[szerkesztés]

Adolf Hitler, a kancellár 1933 és 1945 között.

Adolf Hitlert 1933. január 30-án nevezte ki kancellárnak Paul von Hindenburg államelnök. Amint átvette a hivatalt, Hitler azonnal hatalma növeléséhez kezdett, átalakítva a kancellári poszt tartalmát. Még csak két hónapot töltött el új hivatalában, amikor - a Reichstag felgyújtását követően - a Reichstag megszavazta a felhatalmazási törvényt, amely teljes törvényhozói hatalmat adott a kancellárnak négy évre. Ennek révén a parlamenttel való egyeztetés nélkül hozhatott törvényeket. A kancellári hatalom Hitler kezében még tovább nőtt, miután 1934 augusztusában Hindenburg meghalt, és nem neveztek ki új elnököt. Hitler a felhatalmazási törvényt felhasználva összeolvasztotta az államelnöki és a kancellári hivatalt, és ezzel létrejött a Führer ("Vezér") titulusa. Hitler Führernek és Reichskanzlernek is neveztette magát, ezzel jelezve, hogy az államfő és a kormányfő azért két külön hivatal, bár történetesen ugyanaz az egy ember töltötte be őket. 1945 áprilisában ezt tette nyilvánvalóvá Hitler utasítása, hogy halála után szűnjön meg a führeri pozíció és nevezzenek ki új elnököt és új kancellárt. Április 30-án Hitler öngyilkosságot követett el. Ekkor Hitler végakaratának megfelelően Joseph Goebbels követte a kancellári poszton, arra a rövid időre, amíg ő maga is nem követett el öngyilkosságot. A hatalom ekkor Karl Dönitz főtengernagy, mint német elnök kezébe szállt. Dönitz a pártonkívüli konzervatív von Krosigk grófot nevezte ki kormányfőnek, "vezető miniszter" címmel. A megadásról Dönitz és von Krosigk egyezett meg a szövetségesekkel.

==A szövetségi Németország kancellárja (1949)-től==

Angela Merkel jelenlegi szövetségi kancellár.

Az 1949-es német alaptörvény (Grundgesetz) széles jogkörökkel ruházza fel a kancellárt (Bundeskanzler) a kormánypolitika alakításában. Emiatt a német politikai rendszert egyesek nevezték "kancellári demokráciának" is. A szövetségi kormányzat a kancellárból és kabinetjéből áll.

A kancellár hatalma az alkotmányból ered, és a gyakorlatban abból, hogy ő a vezetője annak a pártnak, vagy koalíciónak, amely többséget birtokol a Bundestagban (a szövetségi parlamentben). Helmut Schmidt kivételével a kancellár pártja elnöke volt. Ez igaz volt Gerhard Schröderre is 1999-től, bár ő 2004-ben, kancellári ciklusának lejárta előtt, lemondott a Szociáldemokrata Pártban (SPD) betöltött elnöki címéről.

A kancellár hivatalos megszólítása "Herr Bundeskanzler", ha férfiről van szó. A hivatal jelenlegi viselője, Angela Merkel a Forbes a világ száz legnagyobb hatalmú nőjéről szóló listája szerint a legfolyásosabb nő a világon. Az ő hivatalos megszólítása "Frau Bundeskanzlerin". Ő az első nő, aki ezt a hivatalt viseli. Kezdetben a vegyes nemű "Frau Bundeskanzler" megszólítást használták, de 2004-ben ezzel felhagytak, mert udvariatlannak tartották.[3]

A Szövetségi Kancellári Hivatal épülete Berlinben található.

Lista[szerkesztés]

A Német Szövetségi Köztársaság kancellárjai
Kancellár Hivatal kezdete Hivatal vége Párt Kormánya(i) Parlamenti választások
1 Bundesarchiv B 145 Bild-F078072-0004, Konrad Adenauer.jpg Konrad Adenauer

(1876–1967)

1949. szeptember 20. 1953. október 20. CDU Adenauer I 1. 1949
1953. október 20. 1957. október 29. Adenauer II 2. 1953
1957. október 29. 1961. november 14. Adenauer III 3. 1957
1961. november 14. 1962. december 13. Adenauer IV 4. 1961
1962. december 13. 1963. október 11. Adenauer V
2 Ludwig Erhard 916-1330.jpg Ludwig Erhard

(1897–1977)

1963. október 17. 1965. október 26. CDU Erhard I
1965. október 26. 1966. november 30. Erhard II 5. 1965
3 Kurt Georg Kiesinger (Nürburgring, 1969).jpg Kurt Georg Kiesinger

(1904–1988)

1966. december 1. 1969. november 30. CDU Kiesinger
4 Bundesarchiv B 145 Bild-F057884-0009, Willy Brandt.jpg Willy Brandt

(1913–1992)

1969. október 21. 1972. december 15. SPD Brandt I 6. 1969
1972. december 15. 1974. május 7. Brandt II 7. 1972
- Bundesarchiv Bild 146-1989-047-20, Walter Scheel.jpg Walter Scheel

(1919–2016)

1974. május 7. 1974. május 16. FDP
5 Bundesarchiv Bild Helmut Schmidt 1975 cropped.jpg Helmut Schmidt

(1918–2015)

1974. május 16. 1976. december 14. SPD Schmidt I
1976. december 16. 1980. november 4. Schmidt II 8. 1976
1980. november 6. 1982. október 1. Schmidt III 9. 1980
6 Bundesarchiv B 145 Bild-F074398-0021 Kohl (cropped).jpg Helmut Kohl

(1930–2017)

1982. október 1. 1983. március 29. CDU Kohl I
1983. március 30. 1987. március 11. Kohl II 10. 1983
1987. március 12. 1991. január 18. Kohl III 11. 1987
1991. január 18. 1994. november 17. Kohl IV 12. 1990
1994. november 17. 1998. október 27. Kohl V 13. 1994
7 Gerhard Schröder (cropped).jpg Gerhard Schröder

(1944–)

1998. október 27. 2002. október 22. SPD Schröder I 14. 1998
2002. október 22. 2005. november 22. Schröder II 15. 2002
8 12-03-06-cebit-eroeffnung-angela-merkel-21.jpg Angela Merkel

(1954–)

2005. november 22. 2009. október 28. CDU Merkel I 16. 2005
2009. október 28. 2013. december 17. Merkel II 17. 2009
2013. december 17. hivatalban Merkel III 18. 2013

Jegyzetek[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

Könyvek[szerkesztés]

  • Klein, Herbert, ed. 1993. The German Chancellors. Berlin: Edition.
  • Padgett, Stephen, ed. 1994. The Development of the German Chancellorship: Adenauer to Kohl. London: Hurst.

Cikkek[szerkesztés]

  • Harlen, Christine M. 2002. "The Leadership Styles of the German Chancellors: From Schmidt to Schröder." Politics and Policy 30 (2 (June)): 347–371.
  • Helms, Ludger. 2001. "The Changing Chancellorship: Resources and Constraints Revisited." German Politics 10 (2): 155–168.
  • Mayntz, Renate. 1980. "Executive Leadership in Germany: Dispersion of Power or 'Kanzler Demokratie'?" In presidents and Prime Ministers, ed. R. Rose and E. N. Suleiman. Washington, D.C: American Enterprise Institute. pp. 139–71.
  • Smith, Gordon. 1991. "The Resources of a German Chancellor." West European Politics 14 (2): 48–61.

Lásd még[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Németország kancellárja témájú médiaállományokat.

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Chancellor of Germany című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.