Albánia kormányfőinek listája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Edi Rama 2013. szeptember 15-től hivatalban van

Albánia kormányfői tiszte többnyire megegyezett a miniszterelnöki poszttal, de bizonyos történelmi szakaszokban ettől a politikai gyakorlatban eltértek. 1925. február 1. és 1928. szeptember 5. között az igazságügy-miniszter, 1946. január 1. és 1991. február 22. között a Minisztertanács elnöke töltötte be a kormányfői pozíciót.

Miniszterelnökök[szerkesztés]

Az ideiglenes vagy ügyvivő kormányfők nevét és hivatali idejét dőlt betűkkel szedjük.

Kormányfő Hivatali idő Megjegyzés
1. Ismail Qemali
(Qemali-kormány)
1912. november 29.
1914. január 15.
Az ideiglenes kormány elnöke Vlora székhellyel.
1913. szeptember 18. és 1914. február 3. között Esat Toptani ellenkormányt vezetett Durrësban, az 1913. október 14-én kikiáltott Közép-albániai Köztársaság állam- és kormányfőjeként.
Fejzi Alizoti 1914. január 22.
1914. március 7.
A Központi Kormányzat elnöke. Albánia eközben, illetve már 1913. október 16-ától az osztrák–magyar, brit, francia, német, olasz, orosz és albán összetételű Nemzetközi Ellenőrző Bizottság igazgatása alatt állt.
2. Turhan Përmeti
(első Përmeti-kormány)
1914. március 15.
1914. szeptember 3.
Először.
Mustafa Ndroqi 1914. szeptember 11.
1914. október 5.
Az általános tanács elnöke, ideiglenes kormányfő.
3. Esat Toptani 1914. október 5.
1916. február 24.
Aqif Elbasani 1916. február 18.
1916. április 14.
Ideiglenes ellenkormány vezetője Elbasan székhellyel.
[…] 1916. január 28.
1918. december 25.
Az Osztrák–Magyar Monarchia által okkupált Albánia állandó nemzeti kormány nélkül. A polgári közigazgatás feje August Kral.
4. Turhan Përmeti 1918. december 25.
1920. január 30.
Másodszor. Ideiglenes kormányfő Durrës székhellyel. Ténylegesen csak 1920. február 20-án engedte át a hatalmat.
5. Sylejman Delvina 1920. január 30.
1920. november 20.
Tirana székhellyel. Ténylegesen csak 1920. február 20-án vette át a hatalmat, de facto működése pedig március 27-én vette kezdetét.
6. Iliaz Vrioni 1920. december 10.
1921. július 1.
Először.
7. Iliaz Vrioni 1921. július 11.
1921. október 16.
Másodszor.
8. Pandeli Evangjeli
(első Evangjeli-kormány)
1921. október 16.
1921. december 6.
A köznyelvben Szent Egységnek nevezett koalíciós kabinet, amelynek fő feladataként az Észak-Albániát lerohanó Jugoszláviával szemben kellett megvédenie az ország területi integritását. A Nemzetek Szövetsége és a nagyhatalmi nagykövetek konferenciájának közbelépésére és a hadsereg-főparancsnok Amet Zogolli katonai sikereinek köszönhetően Észak-Albánia elszakadásának veszélye elhárult, de a mozaikos koalíciós kormány tagjai képtelenek voltak együttműködni, december elejéig sorban hagyták el a kabinetet. A kormányt a régenstanács egyik tagja, Aqif Elbasani felbujtására erőszakos puccsal buktatták meg.[1]
9. Qazim Koculi
(Koculi-kormány)
1921. december 6. Koculi vloraiprefektust alkotmányellenes körülmények között kérték fel a kormányalakításra, de politikai támogatottság híján nem tudta kormányát megalakítani, így 12 óra elteltével miniszterelnöki kinevezéséről lemondott.[2]
10. Hasan Prishtina 1921. december 7.
1921. december 12.
Idhomene Kosturi 1921. december 12.
1921. december 22.
Ügyvezető miniszterelnök.
11. Xhafer Ypi 1921. december 24.
1922. november 26.
12. Amet Zogu 1922. december 2.
1924. február 25.
Először.
Pandeli Evangjeli 1924. február 25.
1924. március 3.
Ügyvezető miniszterelnök.[3]
13. Shefqet Vërlaci
(első Vërlaci-kormány)
1924. március 3.
1924. május 27.
A nagybirtokosok érdekeit képviselő kabinet ténylegesen Amet Zogu konzervatív-centralizáló politikai céljait szolgálta ki, az országot sújtó gazdasági és belpolitikai nehézségekkel szemben eszköztelennek bizonyult. Ellenzéke Fan Noli vezetésével napirenden tartotta az égető gazdasági kérdéseket, kihasználta az április 6-ai mamurrasi incidenst és az Avni Rustemi elleni április 20-ai merényletet követő országos felháborodást. Miután maguk mellé állították a hadsereget egy részét, május 17-én kirobbant a kormányellenes fegyveres felkelés. A Vërlaci-kabinet a belpolitikai nyomás alatt megrendült, majd feloszlott.[4]
14. Iliaz Vrioni 1924. május 27.
1924. június 9.
Harmadszor.
15. Fan Noli 1924. június 16.
1924. december 24.
A vlorai Ideiglenes Kormányzóbizottság elnöke.
16. Iliaz Vrioni 1924. december 25.
1925. január 5.
Negyedszer.
17. Amet Zogu 1925. január 6.
1925. január 30.
Másodszor.
Pjetër Poga 1925. február 1.
1925. szeptember 28.
Igazságügy-miniszterként (először).
Milto Tutulani 1925. szeptember 28.
1926. december 20.
Igazságügy-miniszterként.
Sif Kedhi 1926. december 20.
1927. február 12.
Igazságügy-miniszterként.
Pjetër Poga 1927. február 12.
1927. október 21.
Igazságügy-miniszterként (másodszor).
Iliaz Vrioni 1927. október 25.
1928. május 9.
Külügyminiszterként.
Hiqmet Delvina 1928. május 11.
1928. szeptember 5.
Igazságügy-miniszterként.
18. Koço Kota 1928. szeptember 5.
1930. március 6.
Először.
19. Pandeli Evangjeli
(második Evangjeli-kormány)
1930. március 6.
1931. április 11.
A viszonylag nyugodalmas bel- és külpolitikai környezetben hivatalba lépő kormány főbb intézkedései közé a régóta várt, de a korrupció miatt akadozva végrehajtott földreform és a megszigorított cenzúratörvény tartozott.[5] Ezek mellett kapacitásait a nagyobb pénzügyi, politikai és katonai befolyásra törekvő Olaszország diplomáciai lépéseinek elhárítása kötötte le, de a rossz mezőgazdasági terményhozamok miatt végül az uralkodó, I. Zogu az olaszokkal való tárgyalásra, egy pénzügyi segélymegállapodás tető alá hozására utasította a kormányt. Az olasz befolyás megnövekedésének réme felzúdulást keltett Albániában, ezért a király feloszlatta az Evangjeli-kabinetet.[6]
20. Pandeli Evangjeli
(harmadik Evangjeli-kormány)
1931. április 20.
1932. december 7.
Az újjászervezett Evangjeli-kabinet fő feladata az államcsőddel fenyegető gazdasági helyzet megoldása volt. Más reális alternatíva híján kénytelenek voltak tovább tárgyalni a segélyegyezményről az olasz kormánnyal. 1931 júliusában megszületett az újabb paktum tervezete, de ezt I. Zogu végül nem szentesítette, így 1932 során az olasz kormány fokozta a nyomást: követeléseinek sarokpontja immár a két ország vámuniója volt. 1932 decemberében az albán uralkodó ezt is elutasította, és miután az Evangjeli-kormány nem értett egyet a döntéssel, feloszlatta a kabinetet. Ebben az időszakban került sor az első nagyszabású politikai perekre, megszületett Albánia kereskedelmi törvénykönyve, korrupcióellenes vizsgálóbizottság kezdte meg működését, törvényt hoztak az iskolarendszer államosításáról.[7]
21. Pandeli Evangjeli
(negyedik Evangjeli-kormány)
1933. január 11.
1935. október 16.
A kabinet első belpolitikai lépése az iskolák államosításának végrehajtása, a magán-, felekezeti és nemzeti iskolák bezáratása volt, de 1935-re újra lehetővé tették egyes iskolák megnyitását. Emellett, ahogy a korábbi években, a legfőbb feladat a gazdaság lábra állítása és Olaszország geopolitikai törekvéseinek elhárítása volt. A költségvetési megszorítások ellenére az államkincstár 1934-re kiürült. Az albán vezetők azonban az 1934. júniusi durrësi olasz flottademonstrációt követően sem fogadták el a pénzügyi segélyért cserébe támasztott olasz követleéseket (vámunió, albán külügyminisztérium megszűnése stb.). Bár az olasz közeledés 1935 derekára veszített militáns jellegéből, 1935 augusztusában a fieri felkelés rázta meg a politikai életet. A szervezetlen és az államhatalomra veszélytelen lázadásra adott eltúlzott reakció felháborodást szült, erre válaszul I. Zogu menesztette az Evangjeli-kormányt.[8]
22. Mehdi Frashëri 1935. október 22.
1936. november 9.
Először.
23. Koço Kota 1936. november 9.
1939. április 8.
Másodszor.
24. Shefqet Vërlaci
(második Vërlaci-kormány)
1939. április 12.
1941. december 3.
1939. április 7-én a fasiszta Olasz Királyság lerohanta Albániát, április 12-én Vërlacit kérték fel kormányalakításra. Április 21-én felállt, 1924 utáni második kabinetje a két ország perszonáluniójához, az albán függetlenség elvesztéséhez vezető intézkedések végrehajtója, az olasz politikai és gazdasági hegemónia készséges kiszolgálója volt. Kormányának mozgásterét szűkre szabta a III. Viktor Emánuel hatalmát képviselő Francesco Jacomoni főkormányzó kézi vezérlése. Az olasz megszállókkal és az akaratukat végrehajtó Vërlaci-kormánnyal szemben ellenállási mozgalom szerveződött, 1940-től országszerte fokozódott a nacionalista Nemzeti Front gerilla-hadviselése, 1941-től pedig a kommunista partizánok tevékenysége. Bár a Wehrmacht támogatásával Olaszország a Görögország ellen vívott háborúban meg tudta őrizni Albánia területi integritását, sőt, 1941 nyarán jugoszláviai területek annektálásával megszületett Nagy-Albánia is, ezeket az eredményeket még nacionalista körökben sem tudták a fasiszta államrend széles körű támogatásává fordítani. Az egyre gyakoribb fegyveres rajtaütésekkel, ipari szabotázsakciókkal, utcai tiltakozásokkal szemben a kormány tehetetlennek bizonyult, a Vërlaci-kabinetet az ország urai 1941. december 3-án feloszlatták.[9]
25. Mustafa Kruja 1941. december 4.
1943. január 19.
26. Eqrem Libohova 1943. január 19.
1943. február 13.
Először.
27. Maliq Bushati 1943. február 13.
1943. május 13.
28. Eqrem Libohova 1943. május 13.
1943. szeptember 8.
Másodszor.
29. Ibrahim Biçakçiu 1943. szeptember 13.
1943. október 24.
Először. Ideiglenes kormányfő.
30. Mehdi Frashëri 1943. október 24.
1943. november 3.
Másodszor.
31. Rexhep Mitrovica 1943. november 5.
1944. július 14.
32. Fiqri Dine 1944. július 19.
1944. augusztus 29.
33. Ibrahim Biçakçiu 1944. szeptember 7.
1944. október 27.
Másodszor.
34–41. Enver Hoxha 1944. október 23.[10]
1954. július 20.
De facto 1944. május 28-ától a Nemzeti Felszabadítási Főtanács vezetőségének elnöke (lásd përmeti kongresszus).
1946. január 1-jétől mint a Minisztertanács elnöke.
42–53. Mehmet Shehu 1954. július 20.
1981. december 18.
A Minisztertanács elnöke. Már december 17-én elhunyt, de halálának ténye csak másnap lett köztudott.
54–59. Adil Çarçani 1981. december 18.
1991. február 22.
A Minisztertanács elnöke, 1982. január 18-áig mint ügyvezető kormányfő.
60–61. Fatos Nano 1991. február 22.
1991. június 5.
Először, az Albán Szocialista Párt színeiben.
62. Ylli Bufi 1991. június 5.
1991. december 10.
Az Albán Szocialista Párt színeiben.
63. Vilson Ahmeti 1991. december 10.
1992. április 13.
Pártonkívüliként.
64–67. Aleksandër Meksi 1992. április 13.
1997. március 11.
Az Albán Demokrata Párt színeiben.
68. Bashkim Fino 1997. március 11.
1997. július 24.
Az Albán Szocialista Párt színeiben.
69. Fatos Nano 1997. július 24.
1998. október 2.
Másodszor, az Albán Szocialista Párt színeiben.
70. Pandeli Majko 1998. október 2.
1999. október 29.
Először, az Albán Szocialista Párt színeiben.
71–72. Ilir Meta 1999. október 29.
2002. február 22.
Az Albán Szocialista Párt színeiben.
73. Pandeli Majko 2002. február 22.
2002. július 31.
Másodszor, az Albán Szocialista Párt színeiben.
74–75. Fatos Nano 2002. július 31.
2005. szeptember 11.
Harmadszor, az Albán Szocialista Párt színeiben.
76–77. Sali Berisha 2005. szeptember 11.
2013. szeptember 15.
Az Albán Demokrata Párt színeiben.
78–79. Edi Rama 2013. szeptember 15.
Az Albán Szocialista Párt színeiben.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Palotás 2003 :224.; Pearson 2004 :168–170., 173–176., 180–181.; Fischer 2012 :31–32.; Qafoku 2017 :64–70.
  2. Pearson 2004 :181.; Fischer 2012 :32.; Qafoku 2017 :72–73.
  3. Pearson 2004 :218.
  4. Pearson 2004 :217–224.; Austin 2012 :40–51.; Fischer 2012 :57–61.; Vickers 2014 :103–105.; Zavalani 2015 :190–191.
  5. Pearson 2004 :315–316., 320–321.; Fischer 2012 :191–192.
  6. Pearson 2004 :322., 327–328.; Fischer 2012 :196–199., 204–205.
  7. Palotás 2003 :466.; Pearson 2004 :328–329., 334–340.; Fischer 2012 :198., 206., 209–212.
  8. Pearson 2004 :344., 346., 349–352., 357–361., 367–373.; Fischer 2012 :211–213., 215–219., 224–227., 239–244.; Vickers 2014 :124., 126–127.; Zavalani 2015 :210., 215–218.; Qafoku 2017 :64., 67–68.
  9. Pearson 2004 :462–483.; Pearson 2005 :109., 139–140., 158., 162–167.; Vickers 2014 :132–138.; Zavalani 2015 :238–242., 247–251.
  10. Owen Pearson: Albania in occupation and war: From fascism to communism. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2005. 399–400. o. = Albania In the Twentieth Century, 2. ISBN 1845110145  

Források[szerkesztés]

A fenti táblázatok fő forrásául Owen Pearson Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939 (London, Tauris, 2004, ISBN 1-84511-013-7), valamint Albania in occupation and war: From fascism to communism, 1940–1945 (London, Tauris, 2005, ISBN 1-84511-014-5) című könyvei szolgáltak, továbbá az 1940 utáni évekhez, illetve az adatok kontrolljára másodlagos forrásként felhasználtuk a www.worldstatesmen.org online adattárát is.

  • Austin 2012: Robert C. Austin: Founding a Balkan state: Albania’s experiment with democracy, 1920–1925. Toronto: University of Toronto. 2012. ISBN 9781442644359  
  • Fischer 2012: Bernd Jurgen Fischer: King Zog and the struggle for stability in Albania. Tirana: Albanian Institute for International Studies. 2012. ISBN 9789928412522  
  • Palotás 2003: Palotás Emil: Kelet-Európa története a 20. század első felében. Budapest: Osiris. 2003. = Osiris Tankönyvek, ISBN 963-389-494-8  
  • Pearson 2004: Owen Pearson: Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2004. = Albania In the Twentieth Century, 1. ISBN 1845110137  
  • Qafoku 2017: Roland Qafoku: Historia e 33 kryeministrave të Shqipërisë nga Ismail Qemali te Edi Rama (’Albánia 33 miniszterelnökének története Ismail Qemalitól Edi Ramáig’). 2. kiad. Tiranë: Onufri. 2017. ISBN 978-9928-226-63-1  
  • Vickers 2014: Miranda Vickers: The Albanians: A modern history. London;  New York: I.B. Tauris.  
  • Zavalani 2015: Tajar Zavalani: History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies, ISBN 9781507595671  

Ajánlott irodalom[szerkesztés]

  • Klaus-Jürgen Matz, Ki mikor uralkodott, kormányzott (Uralkodók táblái a világtörténelemhez; Császárok, királyok, államfők, miniszterelnökök és pártvezérek), Budapest, Magyar Könyvklub, 2003, ISBN 963-547-849-6 – a Magyarországra vonatkozó részt Pálinkás Mihály állította össze

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]