Paul-Henri Spaak

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Paul-Henri Spaak
Spaak.jpg
Paul-Henri Spaak
Forrás:www.ars-moriendi.be
Belgium 32. miniszterelnöke
Hivatali idő
1938. május 13.1939. február 9.
Előd Paul-Émile Janson
Utód Hubert Pierlot
Belgium miniszterelnöke
Hivatali idő
1946. március 13.1946. március 19.
Előd Achille Van Acker
Utód Achille van Acker
Belgium miniszterelnöke
Hivatali idő
1947. március 20.1949. június 27.
Előd Camille Huysmans
Utód Gaston Eyskens

Született 1899. január 25.
Schaerbeek
Elhunyt 1972. július 31. (73 évesen)
Braine–l'Alleud
Párt Szocialista

Házastárs Marguerite Malevez
Simone Dear

Paul Henri Charles Spaak (1899. január 25.1972. július 31.) belga politikus és államférfi volt, Belgium miniszterelnöke 1938 és 1939 között, 1946–ban és 19471949 között.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1899–ben Schaerbeek–ben született, apja Paul Spaak, nagyapja a liberális politikus, Paul Janson, nagybátyja egy másik liberális politikus és szintén miniszterelnök, Paul–Émile Janson. Anyja, Marie Janson volt Belgium első női szenátora. Az első világháború kitörésekor Paul–Henri letagadta életkorát, hogy felvegyék a belga hadseregbe (a háború kitörésekor még csak 15 éves volt). A háború utolsó két évét német hadifogolytáborban töltötte.

Belgium politikai életében[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Spaak, több liberális politikushoz hasonlóan, jogot tanult a Brüsszeli Szabadegyetemen. 1920–ban belépett a Belga Munkáspártba. 1932–ben megválasztották a belga képviselőház tagjának és 1935–ben kapta első kormányzati megbízását, Paul Van Zeeland koalíciós kormányában közlekedési miniszter volt. Ezt követően számos alkalommal külügyminiszter és három alkalommal miniszterelnök volt.

Kormányzati pozíciói[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első Spaak-kormány tagjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miniszteri tiszt Név Párt
Miniszterelnök és külügyminiszter Paul-Henri Spaak Szocialista
Belügy és közegészségügyi miniszter Joseph Merlot Szocialista
Közoktatási miniszter Octave Dierckx Liberális
Igazságügyi miniszter Joseph Pholien Katolikus
Pénzügyminiszter Max-Léo Gérard Liberális
Mezőgazdasági miniszter August De Schryver Katolikus
Közmunkaügyi és munkanélküliek támogatásáért
felelős miniszter
August Balthazar Szocialista
Munkaügyi és szociális miniszter Achille Delattre Szocialista
Gazdasági és vállalkozási miniszter Paul Hymans Katolikus
Közlekedési, vasút, posta és távközlési miniszter Hendrik Marck Katolikus
Honvédelmi miniszter Henri J. Denis altábornagy pártonkívüli
Gyarmatügyi miniszter Albert de Vleeschauwer Katolikus
Közegészségügyi miniszter Arthur Wauters Szocialista

Változások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1939. elején Spaak átalakította kormányát és a parlament 123 - 20 arányban bizalmat szavazott neki. Azonban Spaak-ot folyamatosan támadták a háborús veteránok, mivel Dr. Adrian Maertens professzort nevezte ki az újonnan léltrehozott Királyi Flamand Akadémia élére. Dr. Maertens flamand nacionalista politikus volt és az első világháború alatt tagja volt a németekkel kollaboráló Flamand Tanácsnak. Ezért a háború után halálra ítélték, de 1937-ben kegyelmet kapott. Spaak-nak azonban a kinevezés bizalmi kérdés volt és a parlament 88 - 82 arányban jóváhagyta a kinevezést, ennek ellenére a kormányból kiléptek a liberális miniszterek és Spaak február 9-én lemondott.[2]

A második Spaak-kormány tagjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miniszteri tiszt Név Párt
Miniszterelnök és külügyminiszter Paul-Henri Spaak Szocialista
Pénzügyminiszter Franz de Voghel pártonkívüli
Közmunkaügyi miniszter Herman Vos Szocialista
Közlekedési miniszter Ernest Rongvaux Szocialista
Munkaügyi és szociális, valamint a gazdaságpolitika
koordinálásáért felelős miniszter
Achille Van Acker Szocialista
Külkereskedelmi miniszter Albert De Smaele pártonkívüli
Gazdasági miniszter Léon-Eli Troclet Szocialista
Igazságügyi miniszter Henri Rolin Szocialista
Belügyminiszter Joseph Merlot Szocialista
Közoktatási miniszter Leo Collard Szocialista
Mezőgazdasági miniszter Arthur Wauters Szocialista
Gyarmatügyi miniszter Lode Craeybeckx Szocialista
Újjáépítési miniszter Georges Moens de Fernig pártonkívüli
Háborús helyreállításért és a civil áldozatokért
felelős miniszter
Piet Vermeylen Szocialista
Népegészségügyi miniszter Jean Van Beneden pártonkívüli
Honvédelmi miniszter Raoul de Fraiteur pártonkívüli

A harmadik Spaak-kormány tagjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miniszteri tiszt Név Párt
Miniszterelnök és külügyminiszter Paul-Henri Spaak Szocialista
Közoktatási miniszter Camille Huysmans Szocialista
Munkaügyi és szociális miniszter Léon-Eli Troclet Szocialista
Honvédelmi miniszter Raoul de Fraiteur pártonkívüli
Költségvetési miniszter Joseph Merlot Szocialista
Gazdasági koordinációért felelős miniszter Paul De Groote Szocialista
Igazságügyminiszter Paul Struye Keresztényszocialista
Belügyminiszter Piet Vermeylen Szocialista
Népegészségügyi és családi miniszter Alfons Verbist Kereszténydemokrata
Pénzügyminiszter Gaston Eyskens Kereszténydemokrata
Mezőgazdasági miniszter Maurice Orban Kereszténydemokrata
Közmunkaügyi miniszter Oscar Behogne Keresztényszocialista
Közlekedési miniszter Achille Van Acker Szocialista
Gyarmatügyi miniszter Pierre Wigny Keresztényszocialista
Gazdasági és kisvállalkozási miniszter Jean Duvieusart Keresztényszocialista
Gazdasági helyreállításért felelős miniszter Georges Moens de Fernig pártonkívüli
Újjáépítési miniszter Robert De Man Kereszténydemokrata
Energiaügyi miniszter Achille Delattre Szocialista
Külkereskedelmi miniszter François-Xavier van der Straten-Waillet Keresztényszocialista

Változások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Európai politikai szereplése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második világháború előtt Spaak Belgium függetlenségét és semlegességét támogatta. A német támadás elől 1940. májusában Franciaországba menekült, majd a nyár folyamán, bár hivatalosan továbbra is a külügyminiszteri tisztséget viselte, megpróbált visszatérni Belgiumba. A németek azonban nem engedték be az országba és ezért kénytelen volt csatlakozni a londoni belga emigráns kormányhoz.

1944 után Spaak az európai regionális együttműködés és a kollektív biztonság egyik legfőbb támogatója lett. Még a londoni emigráció évei alatt megkezdte a Belgiumot, Luxemburgot és Hollandiát tömörítő vámunió (Benelux) előkészítését. 1946 augusztusában megválasztották az Európa Tanács első közgyűlésének elnökévé. 19521953 között az Európai Szén- és Acélközösség Közgyűlésének volt az elnöke.

1955-ben az európai országok állam- és kormányfőinek messinai csúcstalálkozóján megbízták az általa vezett bizottságot (Spaak bizottság), hogy vizsgálja meg a közös európai piac bevezetésének feltételeit. A Spaak-jelentés[3] eredményeként került sor 1957-ben a római szerződések aláírására, amelyek megteremtették az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) és az Európai Atomenergia Közösséget (Euratom). Belgium képviseletében a szerződést Spaak írta alá, Jean Charles Snoy et d'Oppuers-el együtt. Az európai közösségek létrehozásában játszott szerepe miatt Európa alapítóinak egyikeként tartják számon. Becenevei „Mr. Európa” és „Európa vezetőinek Benjáminja”.[4]

Az ENSZ és a NATO vezetőjeként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Spaak 1945–ben lépett a nemzetközi politikai színtérre, amikor megválasztották az Egyesült Nemzetek közgyűlésének elnökévé. A közgyűlés harmadik ülésszakán Párizsban a következőképpen szólt a Szovjetunió küldöttségéhez: "Messieurs, nous avons peur de vous" (Uraim, önök megijesztenek minket!).

1956–ban a NATO főtitkárává választották, ezt a tisztséget 1957 és 1961 között töltötte be, majd Dirk Stikker követte őt. Spaaknak nagy szerepe volt abban, hogy miután Franciaország felfüggesztette részvételét a szerződésben, a NATO politikai és katonai központját 1966–ban Belgiumba, Brüsszelbe költöztették.

Ebben az évben (1966) vett részt utoljára nagyobb európai tárgyalásokban, amikor részt vett a franciák „üres szék politikájának” feladására irányuló tárgyalássorozatban. 1957–ben az európai egység megteremtésében játszott szerepéért megkapta a Nagy Károly–díjat (Karlspreis vagy Charlemagne Award), amelyet Aachen városa adományoz azoknak, akik a legtöbbet tették az európai egység és az európai béke megteremtéséért.

Visszavonulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1966–ban visszavonult a politikától. Ezután a Belga Királyi Francia Nyelvi és Irodalmi Akadémia ("Académie royale de langue et de littérature françaises de Belgique") elnöke lett. 1969–ben adta ki emlékiratait Combats inachevés ("Befejezetlen küzdelem") címmel. 73 éves korában, 1972. július 31–én halt meg Brüsszelhez közel, Braine–l'Alleud–ban lévő otthonában.

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Első felesége Marguerite Malevez, akitől három gyermeke született: két lány (Antoinette Spaak, a Front démocratique des francophones vezetője) és egy fiú, Fernand Spaak, aki diplomáciai pályára lépett.

Marguerite 1964 augusztusában bekövetkezett halála után feleségül vette Simone Deart.

Ezen felül az 1940–es években, amikor az Egyesült Nemzetek szolgálatában New Yorkban élt, viszonyt folytatott Pauline Fairfax Potter (1908–1976) amerikai divattervezővel.

Spaak–emlékérem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Spaak annyira jelentős 20. századi politikus volt, hogy Belgiumban arany és ezüst emlékérmet adtak ki 2002–ben. Az „Európai egység úttörőinek” feliratú érem hátoldalán Robert Schuman, Paul–Henri Spaak és Konrad Adenauer portréja és neve található.

Egyéb[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A „Legnagyobb Belga” (vagyis De Grootste Belg) szavazáson Spaak a 40–edik helyet szerezte meg a flamand és a 11–edik helyet a vallon verzióban.
  • 1938–ban megengedte Herman Van Breda–nak, hogy Edmund Husserl hagyatékát a náci Németországból Belgiumba csempéssze a berlini belga nagykövetségen keresztül.
  • Politikai nézeteik különbözősége ellenére személyes jóbarátja volt a portugál fasiszta diktátor, António de Oliveira Salazar.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Paul–Henri Spaak című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

  • Spaak, Paul–Henri. The Continuing Battle: Memoirs of a European, 1936–1966, trans. Henry Fox, London: Weidenfeld. ISBN 0-297-99352-6 (1971) 

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]