Ernest Rutherford

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ernest Rutherford
Ernest Rutherford LOC.jpg
Életrajzi adatok
Született 1871. augusztus 30.
Nelson,  Új-Zéland
Elhunyt 1937. október 19. (66 évesen)
Cambridge,  Egyesült Királyság
Sírhely Westminsteri apátság
Házastárs Mary Georgina Rutherford
Iskolái
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
Cambridge-i Egyetem
Pályafutása
Szakmai kitüntetések
Nobel-díj (1908)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ernest Rutherford témájú médiaállományokat.

Sir Ernest Rutherford (Nelson (Új-Zéland) 1871. augusztus 30.Cambridge 1937. október 19.) Nobel-díjas kémikus és fizikus.

Élete, munkássága[szerkesztés]

Családja, tanulmányai[szerkesztés]

Rutherford Új-Zélandon született egy 12 gyermekes család negyedik gyermekeként. Apja, James Rutherford, Skóciából kivándorolt földműves, anyja Martha Thompson pedig Angliából kivándorolt tanítónő volt. Az állami iskola elvégzése után ösztöndíjat nyert a Nelson Collegiate School magániskolába, ahol majdnem minden tárgyban kitűnt eredményeivel. 1890-ben ösztöndíjat nyert a Canterbury College-ba (a mai új-zélandi Canterbury Egyetemre), majd a B.A. fokozat megszerzése után egy újabbat az M.A. képzésre, amit 1893-ban fejezett be, kiváló eredményeket elérve matematikából és fizikából.[1]

Pályafutása[szerkesztés]

Doktori értekezését a nagyfrekvenciájú elektromágneses hullámok mágneses hatásáról írta. Szintén ösztöndíjjal került 1895-ben a Cambridge-i Egyetemre, aminek Canevdish Laboratóriumában folytatott kutatást. Ekkor még mindig az elektromágneses hullámokkal kísérletezett, így például – ilyen nagy távolságot a világon elsőként áthidalva – rádiókapcsolatot létesített a laboratórium és az attól három kilométerre lévő csillagvizsgáló között. 1896-ban a röntgensugárzás kutatásába kezdett; megkülönböztette a radioaktív és a röntgensugarakat. Felfedezte a sugárzás két fajtáját, az alfa és a béta sugárzást.[1]

1898-ban a kanadai McGill Egyetemen folytatta tovább a kísérleteit, egy évvel később fedezte fel a radongázt, továbbá a rádium, a polónium, és a bizmut számos új radioaktív izotópját. 1900-ban felfedezte a radioaktív bomlás exponenciális törvényét, és bevezette a felezési idő fogalmát. A radioaktív bomlás elméletét 1902-ben Frederick Soddy-val közösen fogalmazták meg.[1]

1907-ben visszaköltözött Angliába. Előbb Manchesterben, majd 1919-től ismét Cambridge-i Egyetemen, a Canevdish Laboratórium igazgatójaként kutatott.[1] Közben 1908-ban kémiai Nobel-díjat kapott[2] (a díjak odaítélésének, illetve a diszciplínák átjárhatóságának érdekessége, hogy a ma atomfizikaként ismert tudományágat a 20. század hajnalán még a kémia tudományterületéhez sorolták: a rádium és a polónium felfedezéséért Marie Curie 1911-ben kapott például kémiai Nobel-díjat). 1910-ben munkatársai szórási kísérlete kapcsán következtetett az atommagra, majd 1918-ban a protonra, 1920-ban pedig megsejtette, hogy még egy részecskének kell lenni – utóbb ez vezet a neutron felfedezéséhez.[forrás?]

1931-ben lovagi rangot kapott.[forrás?] 1937-ben halt meg, a Westminsteri apátságban nyugszik,[1] közel Isaac Newtonhoz és Kelvinhez.[forrás?]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]