Pierre Curie

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pierre Cienter Curie
Pierre Curie
Pierre Curie
Életrajzi adatok
Született 1859. május 15.
Párizs Franciaország
Elhunyt 1906. április 19. (46 évesen)
Párizs Franciaország
Sírhely Panthéon
Nemzetiség francia francia
Állampolgárság francia francia
Házastárs Marie Curie
Szülei Sophie-Claire Depouilly
Eugène Curie
Gyermekek

Irène Joliot-Curie

Ève Curie
Iskolái
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
Sorbonne
Pályafutása
Szakterület Fizika
Kutatási terület Magfizika - korpuszkuláris sugárzások, radioaktivitás, a polónium és rádium felfedezése, piezoelektromosság, mágneses szuszceptibilitás
Munkahelyek
Sorbonne, fizika laboratórium asszisztens (1879–)
L'École de Physique et Chimie fizikatanár
Szakmai kitüntetések
  • Nobel-díj 1903
    Henri Becquerellel és feleségével, Marie Curie-vel megosztva

Hatással volt

Pierre Cienter Curie aláírása
Pierre Cienter Curie aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Pierre Cienter Curie témájú médiaállományokat.

Pierre Cienter Curie (Párizs, 1859. május 15.Párizs, 1906. április 19.) fizikai Nobel-díjas (1903) francia fizikus, kémikus.

Élete[szerkesztés]

Családja atyai ágon Elzászból származott. Apja tudós orvos volt, bátyja, Jacques Curie pedig fizikus.

A fiatal Pierre nehezen tűrte az iskolai fegyelmet, ezért eleinte édesapja oktatta, majd magántanárt fogadott mellé. Az érettségit 16 évesen tette le, majd bátyját követve fizikusnak tanult a Sorbonne-on. Még húsz éves sem volt, amikor az egyetem fizika laboratóriumának asszisztense lett; itt érte el első tudományos felfedezéseit.

Az egyetem elvégzése után sokáig a párizsi L'École de Physique et Chimie tanára volt; kutatásaihoz az intézmény szegényes fizika laboratóriumát használta. 1895 nyarán feleségül vette Marie Sklodowska varsói diáklányt. Ettől kezdve közösen dolgoztak; Curie azt ajánlotta feleségének, hogy doktori disszertációját a frissen felfedezett Becquerel-féle sugárzásról írja.

Miután feleségével (és Becquerellel) közösen megkapta a Nobel-díjat, kinevezték a Sorbonne tanszékvezetőjévé, de a Francia Akadémia csak 1905-ben választotta tagjai közé. A Becsületrendet visszautasította. A rádium előállítását és gyógyászati alkalmazását feleségével nem voltak hajlandóak szabadalmaztatni, amivel nagy bevételtől estek el.

Utcai balesetben hunyt el; egy lovaskocsi gázolta halálra.

Munkássága[szerkesztés]

1880-ban bátyjával fölfedezte a piezoelektromosságot.

A L'École de Physique et Chimie-ben eleinte korábbi munkáját folytatva a kristályok fizikáját tanulmányozta, majd érdeklődése mind inkább a mágnesesség, a mágneses anyagok tulajdonságainak vizsgálata felé fordult. Megállapította, hogy a paramágneses anyagok mágneses szuszceptibilitása hogyan függ a hőmérséklettől — ez a róla elnevezett Curie-törvény. Vizsgálta a ferromágneses anyagok mágnesezését és azt, hogyan változik ezek mágneses momentuma a hőmérséklettel. Felismerte, hogy a ferromágneses rend az adott anyagra jellemző hőmérsékleten — ez a róla elnevezett Curie-pont — felbomlik, és a ferromágneses anyag paramágnesessé alakul. Az általa megfogalmazott tapasztalati törvények elméletét honfitársa, Pierre Weiss alkotta meg. A mágnesességről szerzett ismereteit — kora kísérleti fizikájának csúcsteljesítményeit — doktori értekezésében foglalta össze.

Elméleti általánosításokkal eljutott a modern fizika egyik sarkkövének számító szimmetriaelv kimondásához. Ez az elv kimondja, hogy az olyan okozatban, ami kettő vagy több ok következménye, csak az a szimmetria marad meg, amelyet mindkét ok tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy a szimmetriák lecsökkenthetők.

Külföldön ünnepelt eredményeit a francia tudományos közélet érdektelen közönnyel fogadta. Mivel Curie nem volt hajlandó megalázkodni, illetve elvtelen alkukba bonyolódni, rendkívüli anyagi nehézségek és méltatlanul mostoha körülmények között kellett dolgoznia feleségével.

1897-ben egy, a Sorbonne udvarán álló, világítatlan és fűtetlen deszkabódéban (aminek egyetlen felszerelése egy egykori boncasztal volt) kezdték tanulmányozni az urán radioaktivitását. Ennek eredményeként 1898-ban felfedezték a polóniumot, majd a rádiumot is.

Pierre Curie főként a korpuszkuláris sugárzások hatásait tanulmányozta, beleértve a fény- és vegyi hatásokat is. Vizsgálta, hogyan hatnak a mágneses terek a rádium által kibocsátott sugárzásra, majd bebizonyította, hogy ebben a sugárzásban egyaránt vannak semleges és negatívan töltött részecskék is; ezeket később Ernest Rutherford alfa-, illetve béta-sugaraknak nevezte el. A kémiai hatásokat kalorimetriás módszerekkel mutatta ki.

A rádium élettani hatásainak megfigyelésével megteremtette a rádiumkezelés alapjait.

1903-ban (Ernest Rutherforddal párhuzamosan) asszisztensével, Albert Laborde-dal megmérte, mennyi hőt termel a környezetétől teljesen elszigetelt rádium. Kiderült, hogy 1 g tiszta rádiummal 1,3 g víz hőmérséklete 0-ról 100 °C-ra növelhető. Ez az eredmény nagy nyugtalanságot keltett, mivel úgy tűnt, hogy sérti az energiamegmaradás elvét. Különböző fantasztikus elképzelések után a radioaktivitás energiájának forrását Albert Einstein tisztázta.[1]

Művei[szerkesztés]

Összegyűjtött műveit 1908-ban adták ki.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. John Gribbin: 13,8. A Világegyetem valódi kora és a mindenség elmélete nyomában. Icon Books, London, 2015. Magyarul: Akkord Kiadó, 2016. Talentum Könyvek, 267 old. ISBN 9789632520933; ISSN 1586-8419

Források[szerkesztés]