Henri Becquerel

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Antoine Henri Becquerel
Becquerel Henri photograph.jpg
Életrajzi adatok
Született1852. december 15.
Párizs, Franciaország
Elhunyt1908. augusztus 25. (55 évesen)
Le Croisic, Bretagne, Franciaország
Ismeretes mint A radioaktivitás felfedezője
Nemzetiség francia francia
Állampolgárság francia francia
Házastárs Louise Désirée Lorieux
SzüleiAlexandre Edmond Becquerel
Gyermekek Jean Becquerel (1878–1953)
Iskolái
  • Lycée Louis-le-Grand
  • École polytechnique
  • École des Ponts ParisTech
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
École polytechnique
École des Ponts et Chaussées
Pályafutása
Szakterület fizika, kémia
Munkahelyek
Muséum national d'histoire naturelle professzor (1892–)
École polytechnique tanár (1876–1895) / professzor (1895–)
Más munkahelyek Híd- és útügyi minisztérium főmérnöke (1894–)
Szakmai kitüntetések
Akadémiai tagság
  • Francia Természettudományi Akadémia (1889)
  • Royal Society (1908)

  • Hatással volt
  • Marie Curie
  • Pierre Curie
  • Hatással voltak rá Wilhelm Conrad Röntgen

    Antoine Henri Becquerel aláírása
    Antoine Henri Becquerel aláírása
    Commons
    A Wikimédia Commons tartalmaz Antoine Henri Becquerel témájú médiaállományokat.

    Antoine Henri Becquerel (ejtsd: antoán anri bekerel) (Párizs, Franciaország, 1852. december 15.Le Croisic, Bretagne, Franciaország, 1908. augusztus 25.) francia fizikus. Becquerel 1903-ban megosztott fizikai Nobel-díjat kapott Pierre és Marie Curie-vel a radioaktivitás felfedezéséért.[1] Egyike azon 72 tudósnak, akiknek neve szerepel az Eiffel-torony oldalán.

    Élete[szerkesztés]

    Párizsban született. Apja, illetve nagyapja is fizikus volt, majd fia, Jean is az lett. Az École polytechnique-en (Műszaki Egyetem) tanult általános tudományokat, majd az École des Ponts et Chaussées-en lett mérnök.

    1890-ben házasodott össze Louise Désirée Lorieux-vel. 1878-ban született fiuk, Jean.

    Munkássága[szerkesztés]

    Kezdetben főleg a poláros fény tulajdonságait vizsgálta:

    Viszonylag sokat foglalkozott kristályok abszorpciós színképeivel.

    A radioaktivitás felfedezése[szerkesztés]

    Miután 1896 elején Wilhelm Conrad Röntgen publikálta első cikkét a később róla elnevezett sugárzásról és annak fluoreszkálást kiváltó hatásáról, a világ minden pontján számos fizikusban merült fel a kérdés, hogy a napsugárzás hatására természetes körülmények között világító anyagok is kibocsátanak-e egyúttal efféle sugarakat — nagy erővel kezdték meg a foszforeszkálás kutatását. Becquerel először azt vizsgálta meg, hogyan reagálnak a gyűjteményében meglévő ásványok a napfényre. Megállapította, hogy a kálium-uranil-diszulfát — K2(UO2)(SO4)2 — a napsütés hatására nemcsak foszforeszkál, de még a két réteg fekete papírba csomagolt fotolemezt is elszürkíti.

    A jelenség további vizsgálatához meg kellett várnia, hogy újra kisüssön a nap. 1896. február végén előkészítette, kétszeresen becsomagolta a fényképlemezt, lenyomtatta a papírt egy rézből készült kereszttel, a tetejére helyezte a kristályokat tartalmazó tálat, majd az egészet betette a szekrénybe, és várta a napos időt, ami azonban csak nem akart eljönni. Afféle unaloműzésként előhívta az "üres" fényképlemezt, és óriási megdöbbenéssel vette észre, hogy azon tisztán kirajzolódik a kereszt. Gyorsan kiderült, hogy az újfajta sugárzásnak — amit a fémkereszt leárnyékolt, a papír pedig nem — nincs köze a foszforeszkáláshoz, mivel a sugárzás előzetes megvilágítás nélkül származott az uránból.[2]

    Az újonnan felfedezett sugárzás (amit eleinte Becquerel-sugárzásnak neveztek) magyarázata komoly probléma elé állította a fizikusokat, mivel sejtelmük sem volt róla, hogy miből származik, látszólag megsértve az energia megmaradásának elvét. Maga Becquerel még 1896-ban, a Comptes Rendus folyóiratban ezt a következőképp fogalmazta meg:

    „… még senki sem tudott rájönni, hogy az uránon belülről pontosan honnan ered ez az energia, amelyet ez az anyag ilyen állhatatosan kisugároz”.

    A radioaktivitással kapcsolatos kutatómunkát a Curie-házaspár folytatta, ezért az 1903-ban a radioaktivitás felfedezéséért a fizikai Nobel-díjat ők hárman megosztva kapták meg.[3]

    Becquerel 1900-ban elsőként ismerte fel, hogy a béta-részecskék elektromos töltése és tömege is ugyanakkora, mint a katódsugarak részecskéié, sebességük pedig a fényéhez közeli.[4]

    Emlékezete[szerkesztés]

    • Róla nevezték el a radioaktivitás SI származtatott egységét.
    • Nevét a Holdon és a Marson is őrzi egy-egy kráter (Becquerel-kráter).
    • A becqerelite egy urántartalmú ásvány. Kémiai képlete: Ca(UO2)6O4(OH)6·8(H2O)
    • Becquerel-jelenségnek (Becquerel-effektusnak) két dolgot is neveznek, ezeket azonban nem Henri Becquerelről, hanem apjáról, illetve nagyapjáról nevezték el.
    • Becquerel-sugárzásnak a radioaktivitást nevezték a kezdeti időkben, amikor annak fajtáit még nem különböztették meg.

    Jegyzetek[szerkesztés]

    1. The Nobel Prize in Physics 1903. nobelprize.org. (Hozzáférés: 2017. március 19.)
    2. John Gribbin: 13,8. A Világegyetem valódi kora és a mindenség elmélete nyomában. Icon Books, London, 2015. Magyarul: Akkord Kiadó, 2016. Talentum Könyvek, p. 68. ISBN 978 963 252 093 3; ISSN 1586-8419
    3. John Gribbin: 13,8. A Világegyetem valódi kora és a mindenség elmélete nyomában. Icon Books, London, 2015. Magyarul: Akkord Kiadó, 2016. Talentum Könyvek, p. 68–69. ISBN 978 963 252 093 3; ISSN 1586-8419
    4. Ernest Rutherford - Nobel Lecture

    Források[szerkesztés]

    Fordítás[szerkesztés]

    • Ez a szócikk részben vagy egészben a Henri Becquerel című spanyol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.