Niels Bohr

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Niels Bohr
Niels Bohr
Niels Bohr
Életrajzi adatok
Született1885. október 7.
Koppenhága
Elhunyt1962. november 18. (77 évesen)
Koppenhága
Sírhely Assistens-temető, Koppenhága
Születési neve Niels Henrik David Bohr
Ismeretes mint Niels Henrik David Bohr
Nemzetiség dán
Állampolgárság dán
Házastárs Margrethe Nørlund
SzüleiEllen Bohr
Christian Bohr
Gyermekek
Iskolái
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
Koppenhágai Egyetem (doktor, 1911)
Pályafutása
Szakterület fizikus,
Kutatási terület atomszerkezet, kvantummechanika
Munkahelyek
Manchesteri Egyetem vendégkutató, 1911–1912
Koppenhágai Egyetem professzor, 1916–; Elméleti Fizikai Intézet igazgatója, 1920–
Szakmai kitüntetések
Akadémiai tagság Magyar Tudományos Akadémia (1938)

Hatással volt
Hatással voltak rá
  • Ernest Rutherford
  • Søren Kierkegaard
  • Albert Einstein
  • Robert Oppenheimer
  • Max Planck
  • Hans Bethe

  • Niels Bohr aláírása
    Niels Bohr aláírása
    Commons
    A Wikimédia Commons tartalmaz Niels Bohr témájú médiaállományokat.

    Niels Henrik David Bohr (Koppenhága, 1885. október 7. – Koppenhága, 1962. november 18.) Nobel-díjas dán fizikus, aki az atomszerkezet és a kvantummechanika kutatója. 1922-ben elnyerte a fizikai Nobel-díjat, 1938-ban a Magyar Tudományos Akadémia is tiszteleti tagjává választotta.

    Származása, családja[szerkesztés]

    Koppenhágában született 1885-ben szülei második gyermekeként (első fiaként). Apja, Christian Bohr a Koppenhágai Egyetem fiziológiaprofesszora volt, a Dán Királyi Tudományos és Irodalmi Akadémia tagja. Anyja, Ellen Adler (Ellen Adler Bohr) egy gazdag, bank- és parlamenti körökben prominensnek számító szefárd zsidó családból jött. Öccse, Harald Bohr matematikus, és az olimpiai játékokon is pályára lépő labdarúgó, a dán válogatott tagja volt. Niels is szenvedélyes labdarúgó volt, a két testvér sok meccsen játszott együtt az Akademisk Boldklub színeiben.

    Bohrnak és feleségének, Margharetének hat gyermeke született, de a felnőtt kort csak négyen érték meg. Közülük hárman kimondottan sikeresek lettek be — Aage Niels Bohr apjához hasonlóan elnyerte a fizikai Nobel-díjat (1975-ben).


    Élete, pályafutása[szerkesztés]

    1911-ben szerzett doktorátust a Koppenhágai Egyetemen. Utána Ernest Rutherfordtól tanult az angliai Manchesteri Egyetemen (Victoria University of Manchester).

    1916-ban a Koppenhágai Egyetem professzora lett, majd 1920-ban az újonnan létrehozott Elméleti Fizikai Intézet első igazgatója.

    1922-ben elnyerte a fizikai Nobel-díjat az „atomstruktúra és az ebből eredő atomi sugárzás vizsgálatában tett szolgálataiért”. Intézete az 1920-as és 1930-as években az elméleti fizikusok valóságos fókuszpontjává vált; a kor legismertebb elméleti fizikusai mind eltöltöttek nála valamennyi időt.

    Egyik leghíresebb diákja Werner Heisenberg a kvantummechanika fejlődésének egyik kulcsfigurája volt — a Harmadik Birodalomban ő lett a német atombombaprogram feje.

    A második világháborúban a Dániát megszálló németek kihasználták azt a tulajdonságát, hogy mindenkiről csak jót tudott feltételezni. William Stephenson megszervezte menekülési útvonalát Angliába. Erről először hallani sem akart, végül a dán király iránti lojalitásból vállalta az utat (amin majdnem meghalt). Robert Oppenheimer javaslatára meglátogatta Roosevelt amerikai elnököt, és arról győzködte, hogy a Manhattan terv eredményeit a háború gyorsabb befejezése érdekében ossza meg az oroszokkal. Roosevelt válaszul azt javasolta Bohrnak, hogy térjen vissza Angliába, és szerezze meg az ő jóváhagyásukat; Winston Churchill azonban ellenezte a tervet.

    A háború után visszatért Koppenhágába, ahol 1962-ben halt meg. Az Assistens Kirkegård-ban temették el.

    Munkássága[szerkesztés]

    Niels Bohr és Albert Einstein a kvantumelmélet megvitatása közben Paul Ehrenfest leideni otthonában (1925. december)

    Manchesterbe érkezve gyorsan átlátta Rutherford frissen felállított atommmodelljének hiányosságait, és ezeket (még 1912-ben) a kvantummechanika frissen felismert szabályszerűségeit felhasználva küszöbölte ki; 1913-ban publikált modellje a kor valamennyi ismeretének megfelelt. Elméletében az elektronok rögzített helyzetű (kvantált) pályákon keringenek az atommag körül, és az anyag kémiai tulajdonságait zömmel a külső pályákon levő elektronok határozzák meg. Ebben a modellben az elektronok fotont elnyelve egy az elektronok egy alacsonyabb energiájú pályáról nagyobb energiájúra ugorhatnak, amivel az atom „gerjesztett állapotba” kerül. A gerjesztett atom nagy energiaszintű elektronja kisebb energiaszintű pályára ugorhat (ha azon van szabad hely), és ilyenkor a két energiaszint különbségének megfelelő energiájú fotont bocsát ki.

    Bohr gondolta ki a komplementaritás elvét, amely szerint a dolgok ellentétes tulajdonságait külön-külön lehet vizsgálni. Ezen elv alapján a fizikusok szerint a fény egyaránt hullám- és részecskefolyam – köznapi világunkban ez a két tulajdonság kizárja egymást. Bohr filozófiai értelmezést is adott erre a merészen eredeti elvre, és ezzel vitába került Albert Einsteinnel, aki a klasszikus fizika determinizmusa jobban tetszett Bohr új valószínűségi fizikájánál (pedig ahhoz Max Planck mellett maga Einstein is hozzájárult). Einstein és Bohr egész életükben jóindulatúan vitatták egymás igazát.

    Fizikai felfedezései[szerkesztés]

    Jellemzése[szerkesztés]

    Délceg, atlétaalkatú férfi volt; a kor mércéjével feltűnően magas termetét nagy, boltozatos koponya koronázta. Irdatlan állkapcsát és lapátkezét apjától örökölte. Fiatalkorában még igen rakoncátlan haját simán hátrafésülte. Sokat és eredményesen sportolt: nemcsak az egyetem futballcsapatában, de emellett síelt, kerékpározott és vitorlázott; pingpongban verhetetlennek mondták.

    Modora óvatos, visszahúzódó volt. Annyira halkan beszélt (szinte suttogott), hogy időnként kimondottan nehéz volt megérteni. Ráadásul magánbeszélgetésekben rendkívül körülményesen, lépten-nyomon elkanyarodva fejtette ki mondanivalóját — C. P. Snow szerint „mint Henry James az utolsó éveiben”. Előadóként azonban mondhatni, éppen ellentétesen viselkedett. Tanítványa és későbbi munkatársa, Oskar Klein szerint „a nyilvánosság előtt aprólékos gonddal formálta meg a téma végletesen pontos és finoman árnyalt megfogalmazását”. Otto Frisch (Lise Meitner unokaöccse) szerint a kutatás fázisán túljutva „megnőtt a magabiztossága, a beszéde pedig erőteljes lett, és eleven képekkel teli”. Ilyenkor már szűk baráti körben is „élénk szemléletességgel és erős, színes kifejezésekkel adott hangot elismerésének és bírálatának is”.

    Kora gyermekkorától szeretett a nagy összefüggésekről ábrándozni. Őt tartották a család nagy bölcselőjének; apja érdeklődve hallgatta koraérett nézeteit a világ nagy problémáiról. A halála előtti napon így emlékezett vissza erre a szokására:

    „Egészen fiatal korom óta mindig hozzá tudtam szólni filozófiai kérdésekhez. És emiatt a képességem miatt mindenki úgy vélte, hogy különleges vagyok.”

    Már-már kínosnak ható precizitással ügyelt a pontosságra, a részletekre. Jellemző anekdotaként maradt fenn róla, hogy ötödikes elemista korában azt a feladatot kapta, hogy rajzoljon le egy házat. Az ábrázolás végül meglepően érett lett — méghozzá úgy, hogy a munka első lépéseként megszámolta a kerítésléceket.

    Úgy gondolta, az atomtitkot meg kell osztani a nemzetközi tudományos közösséggel.

    Kierkegaard hatása Bohrra[szerkesztés]

    Általános vélemény szerint Bohr olvasta a 19. századi dán filozófust, Søren Kierkegaard-t. 1909-ben Kierkegaard Stádiumok az élet útján c. könyvét küldte testvérének születésnapi ajándékul. A mellékelt levélben ezt írta: „Ez az egyetlen dolog, amit küldenem kell, de nem hiszem, hogy könnyű lenne bármi jobbat találnom. … Sőt úgy gondolom, ez az egyik legelragadóbb dolog, amit valaha is olvastam.” Bohr élvezte Kierkegaard nyelvezetét és irodalmi stílusát, de jelezte, hogy nem mindenben ért egyet eszméivel.[1] Erre alapozva vitatott, vajon Bohr filozófiáját és tudományos nézeteit Kierkegaard befolyásolta-e.

    Ellentéte Heisenberggel[szerkesztés]

    Werner Heisenberg egy interjúban Robert Jungknak azt állította, hogy megpróbált Bohrnak paktumot ajánlani, miszerint egyik oldal tudósai sem fogják segíteni az atombomba kifejlesztését. Heisenberg szerint a német nukleáris kutatás teljes egészében az energiatermelésre fókuszált, és az ő köréhez tartozó kollégái ehhez próbálták tartani magukat. Heisenberg árnyaltan fogalmazott, elkerülte annak kimondását, hogy ő és kollégái tudatosan szabotálták volna a bombára irányuló erőfeszítéseket. Mindenesetre ez a nüansz kimaradt Jungk könyvének eredeti kiadásából, ami így erősen utalt arra, hogy a német atombombát Heisenberg szándékosan hiúsította meg.

    Amikor Bohr látta Jungk könyvének dán fordításában ezt az interpretációt, teljes szívből elutasította. Elmondta, hogy Heisenberg valójában azt tudatta vele Koppenhágában, hogy az atombombaprogramon dolgozik, és úgy gondolta, Németország fogja megnyerni a háborút. Elutasította mindenféle paktum ötletét mint utólagos kitalációt. Számos levelet fogalmazott erről Heisenbergnek, de egyet sem küldött el neki.[2] 1941-es találkozójukról se Bohr, se Heisenberg nem beszélt részletesebben.

    Művei magyarul[szerkesztés]

    • H. H. Arnold, Hans Bethe, Niels Bohr: Egy világ vagy egy se; ford. M. Zemplén Jolán; Franklin, Bp., 1947 (A Búvár könyvei)
    • Atomfizika és emberi megismerés; ford. Nagy Tibor, az utószót ford. Györgyi Géza; Gondolat, Bp., 1964

    Jegyzetek[szerkesztés]

    Források[szerkesztés]

    További információk[szerkesztés]