Debreceni VSC

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Debreceni Vasutas Sport Club szócikkből átirányítva)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Debreceni VSC
Csapatadatok
Teljes csapatnév Debreceni Vasutas Sport Club
Becenév Loki
SzékhelyDebrecen, Magyarország
Alapítva1902
Klubszínek          
Stadion Nagyerdei stadion
Vezetőedző Kondás Elemér
Elnök Magyarország Szabó Péter
Bajnokság NB II
Nemzeti sikerek
Magyar Bajnok7 alkalommal
Magyar Kupagyőztes6 alkalommal
Magyar Szuperkupa-győztes5 alkalommal
Statisztika
Legtöbb mérkőzésDombi Tibor 437
Legtöbb gólSándor Tamás 88
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Harmadik
Jelenlegi szezon
Soccerball current event.svg 2019–20-as szezon
Hivatalos honlap
Debreceni VSC honlapja
A Wikimédia Commons tartalmaz Debreceni VSC témájú médiaállományokat.

A Debreceni Vasutas Sport Clubot (röviden: DVSC) 1902-ben alapították Egyetértés Futball Club néven, majd 1912 nyarán a csapat önállósodásával jött létre a Debreceni Vasutas Sport Club. A DVSC az 1930-as években csak Debrecen második számú csapata volt. Az 1950-es évek egyik névváltoztatásának köszönhetően kapta a gárda a Loki becenevet. A 20. század második felében a DVSC többször feljutott az első osztályba, ahol az 1993-as évet követően stabilizálódott a helye. A klub történetének legsikeresebb időszaka az 1999-et követő bő évtized, amikor a csapat hét bajnoki címet szerzett, hatszor volt kupa-, egyszer liga-kupa, illetve ötször szuperkupa-győztes. A 2019/20-as szezonban a 11. helyen végzett a csapat, így kiesett a másodosztályba.

Története[szerkesztés]

A kezdetek[szerkesztés]

A DVSC 1902. március 12-én alakult meg. Akkor még Egyetértés Futball Club néven szerepelt, majd 1912. nyarán önállósította magát, és létrejött a Debreceni Vasutas Sport Club. A csapat az 1916-1917-es és az 1917-1918-as Hadibajnokság Északi Kerületében vett részt. Az első világháború befejeződésével nem volt tovább szükség a Hadibajnokságokra, helyettük 1920-tól regionális alapokon szerveződő kerületi ligákban játszottak a vidéki klubok. A DVSC a Keleti Kerület (KLASZ) bajnoka volt 1921-ben, 1923-ban, 1924-ben, 1925-ben, 1926-ban és 1938-ban, az NB II Mátyás-csoportját pedig 1943-ban nyerte meg. Nem tett jót a vasutas klubnak, hogy 1926-ban létrejött a profizmus. Debrecenben megalakult a Bocskai FC, amely a DVSC, DKASE és a DTE játékosaiból szerveződött néhány hónap alatt. Másfél évtizeden keresztül ez a gárda volt Debrecen legjobb labdarúgócsapata, amely 1930-ban kupagyőztes, az 1933-34. évi bajnokságban pedig bronzérmes lett, míg a DVSC alacsonyabb osztályokban szerepelt.

1940 tájékán a merev profi-amatőr szétválasztás megszűnt, a Bocskai anyagi okok miatt feloszlott, így újra a DVSC lett a város első számú labdarúgócsapata, amely ettől kezdve mindent megpróbált az élvonalba kerüléshez. Ez végül az 1942-43-as bajnokságban vált valóra, ám nem tartott sokáig, mert négy évre rá megtörtént az első kiesés a klub történetében, amit 1993-ig még hét követett, sőt 1967-ben a DVSC legnagyobb kudarcát élte át, a harmadosztályba került. Bár az alapítók a ma is használatos piros-fehér színösszeállítást választották, a korai évtizedekben többször is változott a játékosok által viselt mezek színe: 1925-ben, amikor a Debreceni MÁV Testgyakorlók Köre beleolvadt a Vasutasba, zöld-fehér, sőt, 1937-től lila-fehér lett az egyesület színe. A második világháború után a Vasutas visszatért a piros-fehér színhez, és ez immár állandónak is tekinthető. A kivétel a közös DMTE-DVSC korszak, amikor Debrecen város "egyesített" csapata sárga-kékben pompázott. A II. világháborút követő évtizedek szocialista sportpolitikája alól Debrecen csapata sem vonhatta ki magát: ismét gyakoriak lettek a névváltozások, a mintát a hajdani szovjet sportszövetségek jelentették. Az egyesület neve 1948-49-ben Debreceni Vasutas Sport Egyesület, 1949-től 1955-ig Debreceni Lokomotív (ekkor született meg a csapat beceneve a "Loki"), 1955-56-ban Debreceni Törekvés, majd 1957-től 1979-ig Debreceni Vasutas SC, majd 1979-től 1989-ig DMVSC. A DMVSC a tizedik születésnapján szétvált, azóta a klub neve ismét Debreceni Vasutas Sport Club. A Loki igazi sikerkorszaka 1993-ban kezdődött. Feljutott az élvonalba, rá egy évre pedig Garamvölgyi Lajos vezetésével bronzérmes lett. 1996-ban Sándor Tamás az Év labdarúgója lett. 1999-ben a csapat megnyerte első hazai trófeáját, a Magyar Kupát.

2000-es évek[szerkesztés]

Dombi Tibor, a klub ikonikus alakja
A 2006–2007-es idény győzelmével a csapat megszerezte a harmadik aranyát.

2001-ben kiesőhelyen végeztek a bajnokságban, de a BKV Előre SC csapata nem vállalta a feljutást, így a kiírás értelmében a DVSC maradt az élvonalban. 2003-ban a bajnokságban bronzérmet, a kupában ezüstérmet szerzett a csapat. Mivel a kupagyőztes és a bajnoki ezüstérmes egyaránt az FTC lett, a DVSC indulhatott az UEFA-kupában, amelynek főtábláján a 32 közé jutott, ezzel 1985 óta az első magyar csapatként egy nemzetközi kupasorozatban versenyben maradt tavaszra. 2004-ben listavezetőként várhatták az utolsó fordulót, de a rivális FTC otthonában vereséget szenvedtek, ami a másik rivális, az Újpest FC döntetlenjével együtt azt jelentette, hogy csak a bronzérmet sikerült megszerezni. 2005-ben a csapat a történetében először megnyerte a Borsodi Ligát, ami után a csapat először játszhatott a Bajnokok Ligájába való kerülésért, ami azonban nem sikerült. 2006-ban a Loki ismét bajnok lett, miután a június 3-ai záróforduló során a csapat legyőzte a Pápa csapatát, mialatt a listavezető Újpest FC vereséget szenvedett az FC Fehérvár ellen.

2007-ben a csapat megszerezte zsinórban harmadik bajnoki címét, miután két fordulóval a bajnokság vége előtt hazai pályán 4-1-re verte a REAC együttesét. A triplázás korábban még egyetlen vidéki csapatnak sem sikerült, ezzel a Loki sporttörténelmet írt. 2009-ben a Loki kis szünet után, (2008-ban ezüstérmes lett) megszerezte negyedik bajnoki címét. A Diósgyőr otthonában 3-2-re nyert a Debrecen, a bajnokság 29. fordulójában. A Loki újabb sporttörténelmi eredménye, hogy a 4. bajnoki címmel a DVSC a legsikeresebb nem budapesti csapat lett. Ebben az évben, a Ferencvárosi TC után a második csapat lett, amely bejutott a Bajnokok Ligája főtáblájára, miután kettős győzelemmel (1-2; 2-1) búcsúztatták a Levszki Szófia együttesét, ott azonban nem tudtak maradandót alkotni.

2010-es évek[szerkesztés]

Herczeg András, a sikeredző, akivel a csapat bekerült a Bajnokok Ligája csoportkörébe és az Európa-ligába.

2010-ben a Győri ETO-nak is köszönhetően (a győriek legyőzték a második helyezett Videotont) a csapat meg tudta tartani minimális pontelőnyét és története során ötödször, ismét bajnok lett. Emellett megnyerte a kupát, a liga-kupát és a szuperkupát is (utóbbi az eredeti kiírás szerint automatikusan járt volna, de televíziós közvetítés miatt le kellett játszani a döntőt), vagyis mind a négy hazai trófeát begyűjtötte. A BL selejtezők során kettős vereséggel búcsúzott az FC Basel csapatától, így az Európa Liga selejtezőjében folytathatta klub, ahol a Levadia Tallin együttesét búcsúztatta, így bejutott az Európa Liga főtáblájára. Csak az utolsó meccsükön tudtak maradandót alkotni, amikor hazai pályán 2-0-ra megverték az UC Sampdoria együttesét. Herczeg András az év végén lejáró szerződését nem hosszabbította meg, hanem a klub technikai igazgatója lett. 2011-et már a cseh Zdenek Scasny irányításával kezdte a csapat, azonban vele sem jöttek az eredmények, így áprilisban távozott. Helyére a tartalékcsapat addigi edzőjét, a klub korábbi játékosát, Kondás Elemért nevezték ki. Így is csak az 5. helyen fejezték be a bajnokságot, hosszú idő után nem indulhattak semelyik nemzetközi kupában sem, mivel a kupából is hamar kiestek. A 2011–2012-es szezont nagyszerűen kezdték, annak ellenére, hogy az idény előtt távozott többek közt Czvitkovics Péter, az első hét bajnokijukat megnyerték, sőt az összes tétmeccset figyelembe véve, az egész őszi szezonban veretlen maradt a csapat.

2012-ben a Liga-kupa elődöntőjében szakadt meg a veretlenségi sorozat (Kecskemét-DVSC 4-0). Ez 36 meccset, és 311 napot foglalt magába. A Ferencváros legyőzésével pedig megdöntötték a klub leghosszabb bajnoki veretlenségi sorozatát. A 2011/2012-es MK döntőben az MTK gárdájával csapott össze a DVSC ahol a rendes játékidőben 3-3-as döntetlen született, a hosszabbításban nem esett gól, a tizenegyes párbajban pedig Verpecz két 11-est is kivédett, így 8-7-re nyert a Loki és története 5. Magyar Kupa elsőségét szerezte. A bajnokság 27. fordulójában az ETO parkban 0-1-ről 2-1-es diadalt aratott a DVSC, 8 pontra növelve előnyét a Videotonnal és a Győrrel szemben, így karnyújtásnyira került a 6. bajnoki címtől és a szezonbeli duplázástól. A 28. fordulóban a Pécs ellen aratott 4-0-s győzelemmel szerezte meg a DVSC a 2011-12-es bajnoki címet. A csapat veretlenül lett bajnok, erre legutóbb a magyar bajnokság történetében a Vasas volt képes, még 1966-ban. A bajnokság gólkirályát is a Loki adta, Adamo Coulibaly 20 góllal végzett az élen a mesterlövészek között. A 2012-2013-as szezon gyengébben sikerült, azonban a kupában sikerült a címvédés miután a Loki, Adamo Coulibaly duplájának köszönhetően, 2-1-re legyőzte a bajnoki címet addigra már bebiztosító Győri ETO FC csapatát.

A Debrecen megnyerte a 2013–14-es bajnokságot,[1] így jogot formált arra, hogy részt vegyen a 2014–2015-ös UEFA-bajnokok ligája második körében. 2014. július 15-én döntetlent játszott a belfasti Cliftonville FC csapatával idegenben.[2]

A 2018-2019-es szezon végén bronzérmet szerző csapat egy évvel később csak a bajnokság 11. helyén végzett és 27 év után kiesett az első osztályból.[3]

2020. július 1-jén a város önkormányzata megvásárolta Szima Gábor többségi tulajdonos részesedését, így az üzletember 19 év után távozott a debreceni klub éléről.[4]

Névváltozások
1902–1912 (alapítás) Egyetértés Football Club
1912–1948 Debreceni Vasutas
1948–1949 Debreceni Vasutas Sport Egyesület
1949–1955 Debreceni Lokomotív
1955–1956 Debreceni Törekvés
1957–1979 Debreceni Vasutas Sport Club
1979–1989 Debreceni Munkás Vasutas Sport Club
1989–1995 Debreceni Vasutas Sport Club
1995–1999 DVSC-Epona
1999–2001 Debreceni VSC
2001–2002 Netforum-DVSC
2002 Debreceni VSC
2003–2005 DVSC-MegaForce
2005–2006 DVSC-AVE Ásványvíz
2006–2016 DVSC-TEVA
2016- Debreceni VSC
Címerek
1 külső link 1
2 külső link 2
3 külső link 3
Klub színek
1902–1925 piros-fehér
1925–   ? zöld-fehér
   ?   –1937 piros-fehér
1937–1943 lila-fehér
1943–   ? fekete-fehér
   ?   –1979 piros-fehér
1979–1989 kék-sárga
1989– piros-fehér
Stadionok
1911–1922 Műhelytelepi Pálya
1922–1979 Vágóhíd utca
1979–1989 régi Nagyerdei Stadion
1989–1993 Vágóhíd utca
1993–2014 Oláh Gábor utcai stadion
2014– új Nagyerdei Stadion

Stadion[szerkesztés]

1979 és 89 között a Debrecen a hazai mérkőzéseit a régi Nagyerdei Stadionban játszotta. Ezt követően a meccseket átköltöztették az Oláh Gábor utcai stadionba. A 10 200 férőhelyes Oláh Gábor utcai stadion nem felelt meg az UEFA kritériumainak, ezért a csapat a Bajnokok ligája és az Európa-liga meccseit a budapesti Puskás Ferenc Stadionban játszotta. Ebben a stadionban 42 000 szurkoló tekintette meg a bajnokok ligája meccseket a Liverpool FC, az Olympique Lyonnais és a ACF Fiorentina ellen. 2011-ben bejelentették egy új labdarúgó stadion építését.[5]

Végül csak 2013. februárjának vége felé kezdték el alapozni az új stadiont.[6] A pálya építését 2013. szeptember 24-én kezdték el.[7] A stadion bejárati kapuinak építése 2013. december 24-én kezdődött.[8] A stadion reflektor fényeit legelőször 2014. január 17-én kapcsolták fel. A 216 villanykörte 1800 luxnyi fényerőt sugároz, amely megfelel az HDTV közvetítés követelményeinek.[9]

Az új stadiont 2014. május 1-jén adták át. 20 340 férőhelyes, az UEFA 4-es kategóriába sorolták be. Az építés költsége 12,5 milliárd forint volt.[10]

2014. május 10-én játszották a stadionban az első hivatalos labdarúgó mérkőzést. A házigazda Debrecen az Újpest FC ellen aratott 3-1-es győzelmet. A mérkőzés első gólját Kulcsár Tamás szerezte a 27. percben.[11][12]

Játékoskeret[szerkesztés]

Frissítés dátuma: 2020. április 11.

*A vastag betűvel jelölt játékosok válogatottak.

**A dőlttel jelölt játékosok kölcsönben szerepelnek a klubnál.

Források: [2] [3]

Debreceni VSC 2019/2020-as kerete
Mezszám Név Nemzetiség Születési hely Születési idő (kor) Korábbi csapat Érték (€) Szerződés Lejárta
Kapusok
1 Nagy Sándor magyar ukrán Ungvár 1985. szeptember 2. (34 éves) Gyirmót FC Győr 300 000 2021.12.31.
42 Hrabina Alex magyar Nyíregyháza 1995. április 5. (25 éves) Cigánd SE 100 000 2023.12.31.
86 Kosicky Tomas szlovák magyar Pozsony 1986. március 11. (34 éves) Hapoel Raanana ISR 200 000 2020.12.31.
Védők
2 Kinyik Ákos magyar Debrecen 1993. május 12. (27 éves) Budaörsi SC 300 000 2021.06.30.
3 Szatmári Csaba magyar Debrecen 1994. június 14. (26 éves) Balmazújvárosi FC 300 000 2021.06.30.
4 Bényei Balázs magyar Debrecen 1990. január 10. (30 éves) Békéscsaba 1912 Előre 200 000 2021.06.30.
5 Pávkovics Bence magyar Mohács 1997. március 27. (23 éves) Újpest FC 325 000 Nem publikus
11 Ferenczi János magyar Debrecen 1991. április 3. (29 éves) Utánpótlásból került fel 325 000 2022.06.30.
15 Barna Szabolcs magyar Debrecen 1996. április 27. (24 éves) Nyíregyháza Spartacus FC 200 000 Nem publikus
19 Jurij Habovda ukrán Munkács 1989. május 6. (31 éves) Szombathelyi Haladás 200 000 Nem publikus
29 Kusnyir Erik ukrán magyar Alsókerepec 2000. február 7. (20 éves) FK Karpati Lviv ukrán 350 000 2021.12.31.
71 Belényesi Csaba magyar Debrecen 1994. március 3. (26 éves) Kazincbarcikai SC 75 000 Nem Publikus
Középpályások
8 Tőzsér Dániel Csapatkapitány magyar Szolnok 1985. május 12. (35 éves) Queens Park Rangers FC angol 325 000 2020.06.30.
10 Luka Milunovic szerb Belgrád 1992. december 21. (27 éves) Melaka United maláj 325 000 Nem publikus
16 Szabó Bence magyar Székesfehérvár 1998. január 16. (22 éves) Diósgyőri VTK 200 000 2020.06.30.
18 Haris Attila magyar Szolnok 1997. január 23. (23 éves) Balmazújvárosi FC 300 000 2022.06.30.
27 Bódi Ádám magyar Nyíregyháza 1990. október 18. (29 éves) MOL Fehérvár FC 650 000 2021.06.30.
33 Csősz Richárd magyar Debrecen 1997. április 22. (23 éves) Vasas SC 200 000 2020.06.30.
77 Baráth Péter magyar Kisvárda 2002. február 21. (18 éves) Utánpótlásból került fel N/A 2021.12.31.
Csatárok
21 Varga Kevin magyar Karcag 1996. március 30. (24 éves) Cigánd SE 550 000 2021.12.31.
23 Bereczki Dániel magyar Debrecen 1995. június 2. (25 éves) Létavértes SC ’97 100 000 2021.06.30.
25 Tunde Adeniji NGR Akure 1995. szeptember 17. (24 éves) Al-Nasr KWT 325 000 2020.06.30.
26 Damásdi Alex magyar Budapest 1997. március 27. (23 éves) Ceglédi VSE 150 000 2022.06.30.
65 Kundrák Norbert magyar Miskolc 1999. május 18. (21 éves) Ferencvárosi TC 150 000 2023.06.30.
88 Szécsi Márk magyar Eger 1994. május 22. (26 éves) Puskás Akadémia FC 250 000 2023.06.30.
92 Nikola Trujic szerb Bor 1992. április 14. (26 éves) FK Vozdovac szerb 300 000 2020.06.30.
99 Haruna Garba NGR Nigéria 1994. január 17. (26 éves) Gzira United máltai 300 000 2020.06.30.

Kölcsönadott játékosok

Név Poszt Csapat
Kovács Péter kapus Budaörsi SC
Bévárdi Zsombor középpályás Kaposvári Rákóczi FC
Pintér Ádám középpályás Kaposvári Rákóczi FC
Kóródi Nándor középpályás Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Szakmai stáb[szerkesztés]

Vezetőedző Asszisztensedző Asszisztensedző Erőnléti edző Kapusedző Gyúró Gyúró Technikai vezető Csapatorvos Csapatorvos Szertáros
HUN Kondás Elemér HUN Igor Bogdanović Dombi Tibor HUNSzáraz Ádám Erdélyi Miklós Dankó Mihály Nagy István Frida Ferenc Dr. Dézsi Zoltán Dr. Tamás Tibor Csarnai Norbert

Sikerek[szerkesztés]

Magyar bajnokság[szerkesztés]

Magyar kupa[szerkesztés]

Szuperkupa[szerkesztés]

Liga-kupa[szerkesztés]

Közép-európai kupa[szerkesztés]

  • Ezüstérem: 1985–1986

Gólkirályok az NB I-ben[szerkesztés]

Statisztikák[szerkesztés]

A legtöbb gólt szerezték a DVSC történelme folyamán

# Játékos Gól
1 Sándor Tamás 88
2 Adamo Coulibaly 66
3 Nicolae Ilea 65
4 Ibrahima Sidibe 59
5 Kerekes Zsombor 56
6 Kerekes György 54
7 Komlóssy Imre 50
8 Szabó I Endre 48
9 Bódi Ádám 43
10 Szakály Péter 41
11 Bajzát Péter 38
12 Igor Bogdanović 35
13 Sidlik István 34
14 Czvitkovics Péter 33
15 Dombi Tibor 31
16 Kulcsár Tamás 29
17 Rudolf Gergely 25
18 Böőr Zoltán 24
19 Leandro 23
20 Arany László 22

[13] 2020. június 8-i állapot szerint.

A legtöbb bajnokit játszották DVSC mezben

# Játékos Meccs
1. Dombi Tibor 437
2. Sándor Csaba 317
3. Bernáth Csaba 300
4. Szatmári Csaba 294
5. Sándor Tamás 275
6. Mészáros Norbert 263
7. Böőr Zoltán 251
8. Vadicska Zsolt 226
9. Kiss Zoltán 224
10. Szakály Péter 217

Legtöbb gólt szerzett játékosok egy mérkőzés alatt[szerkesztés]

Mesternégyes

Idény Név Mérkőzés Végeredmény
1943–44 Szilágyi Gyula DVSC – Kispest 4–2
1997–98 Nicolae Ilea DVSC – Békéscsaba 8–0
2002–03 Marius Şumudică DVSC – Békéscsaba 6–1
2007–08 Dorge Kouemaha DVSC – Sopron 4–2

Mesterhármas

Idény Név Mérkőzés Végeredmény
1943–44 Szilágyi Gyula DVSC – Dimávag 6–2
1943–44 Szilágyi Gyula DVSC – Tisza 5–1
1943–44 Szabó I Endre Gamma – DVSC 2–3
1943–44 Sidlik István DVSC – Kolozsvár 3–1
1945–46 Komlóssy Imre DVSC – Törekvés 8–1
1945–46 Komlóssy Imre Békéscsaba – DVSC 3–6
1946–47 Komlóssy Imre DVSC – Pereces 7–4
1960–61 Puskás Lajos Bp. Honvéd – DVSC 3–4
1960–61 Puskás Lajos Diósgyőr – DVSC 4–7
1962–63 Puskás Lajos DVSC – Haladás 4–3
1960–61 Kertész Tamás Diósgyőr – DVSC 4–7
1982–83 Kerekes György PMSC – DVSC 2–3
1986–87 Mörtel Béla DVSC – Videoton 4–1
1987–88 Melis Béla DVSC – Vác 4–1
1996–97 Sándor Tamás ZTE – DVSC 1–5
1996–97 Zoran Djurisics DVSC – Békéscsaba 4–0
1998–99 Radu Sabo DVSC – FTC 6–1
1998–99 Nicolae Ilea III. Kerület – DVSC 1–5
1999–2000 Kerekes Zsombor DVSC – Nagykanizsa 3–0
2000–01 Bajzát Péter DVSC – ZTE 4–1
2002–03 Bajzát Péter DVSC – Győr 3–1
2002–03 Sabin Ilie Újpest – DVSC 0–3
2005–06 Bojan Brnović DVSC – REAC 6–1
2006–07 Ibrahima Sidibe DVSC – Fehérvár 3–1
2011–12 Adamo Coulibaly DVSC – Vasas 5–2
2011–12 Stevo Nikolić DVSC – ZTE 5–2
2012–13 Adamo Coulibaly Pécs – DVSC 2–3
2012–13 Adamo Coulibaly DVSC – Siófok 4–1
2014–15 Bódi Ádám DVSC – Győri ETO 5–0
2015–16 Horváth Zsolt DVSC – MTK 3–1

Zilahi-díj[szerkesztés]

A DVSC vezetősége 2000 óta minden évben díjazza az adott szezon legjobban teljesítő debreceni játékosát.

Zilahi-díjasok[szerkesztés]

Nemzetközi kupaszereplés[szerkesztés]

Közép-európai Kupa[szerkesztés]

1979-80

  • BIH Cselnik Zenica – DMVSC 2 – 0
  • CZE Ruda Hvězda Cheb – DMVSC 2 – 1
  • DMVSC – ITA Udinese 0 – 0
  • DMVSC – BIH Cselnik Zenica 0 – 0
  • DMVSC – CZE Ruda Hvězda Cheb 2 – 1
  • ITA Udinese – DMVSC 2 – 0

1985-86

  • DMVSC – CRO Nk Rijeka 1 – 0
  • ITA Pisa – DMVSC 2 – 0

Intertotó-kupa[szerkesztés]

Szezon Bajnokság Forduló Nemzet Csapat 1. mérk. 2. mérk. Össz.
1998 Intertotó-kupa 1. forduló Fehéroroszország FK Dnyapro Mahiljov 4–2 6–0 10–2
2. forduló Csehország FC Hradec Králové 0–0 1–1 1–11
3. forduló Németország FC Hansa Rostock 1–1 2–1 3–2
Elődöntő Lengyelország KS Ruch Chorzów 0–1 0–3 0–4
2004 Intertotó-kupa 1. forduló Szlovákia FC Spartak Trnava 0–3 4–1 4–42

1 A Debreceni VSC jutott tovább, idegenben lőtt több góllal.
2 A Spartak Trnava jutott tovább, idegenben lőtt több góllal.

UEFA-kupa/Európa-liga[szerkesztés]

Az eredményeket mindig a Debreceni VSC szemszögéből közöljük.

Szezon Bajnokság Forduló Nemzet Csapat 1. mérk. 2. mérk. Össz.
1999–00 UEFA-kupa 1. forduló Németország VfL Wolfsburg 0–2 (i) 2–1 (o) 2–3
2001–02 UEFA-kupa selejtezőkör Moldova FC Nistru Otaci 3–0 (o) 0–1 (i) 3–1
1. forduló Franciaország Girondins Bordeaux 1–5 (i) 3–1 (o) 4–6
2003–04 UEFA-kupa selejtezőkör Litvánia FK Ekranas 1–1 (i) 2–1 (o) 3–21
1. forduló Horvátország NK Varteks 3–1 (i) 3–2 (o) 6–3
2. forduló Görögország PAÓK 1–1 (i) 0–0 (o) 1–12
3. forduló Belgium FC Bruges 0–1 (i) 0–0 (o) 0–1
2005–06 UEFA-kupa 1. forduló Ukrajna FK Sahtar Doneck 1–4 (i) 0–2 (o) 1–6
2008–09 UEFA-kupa 1. selejtezőkör Kazahsztán Sahtyor Karagandi FK 1–1 (i) 1–0 (o) 2–1
2. selejtezőkör Svájc BSC Young Boys 1–4 (i) 2–3 (o) 3–7
2010–11 Európa-liga rájátszás Bulgária PFK Litex Lovecs 2–1 (o) 2–0 (i) 4–1
csoportkör UKR Metaliszt Harkiv 0–5 (o) 1–2 (i)
csoportkör ITA Sampdoria 0–1 (i) 2–0 (o)
csoportkör NED PSV Eindhoven 1–2 (o) 0–3 (i)
2012–13 Európa-liga rájátszás Belgium FC Bruges 0–3 (o) 1–4 (i) 1–7
2013–14 Európa-liga 2. selejtezőkör Norvégia Strømsgodset IF 2–2 (i) 0–3 (o) 2–5
2014–15 Európa-liga rájátszás Svájc BSC Young Boys 1–3 (i) 0–0 (o) 1–3
2015–16 Európa-liga 1. selejtezőkör Montenegró FK Sutjeska Nikšić 3–0 (o) 0–2 (i) 3–2
2. selejtezőkör Lettország Skonto FK 2–2 (i) 9–2 (o) 11–4
3. selejtezőkör Norvégia Rosenborg BK 2–3 (o) 1–3 (i) 3–6
2016–17 Európa-liga 1. selejtezőkör SMR SP La Fiorita 5–0 (i) 2–0 (o) 7–0
2. selejtezőkör Fehéroroszország FK Tarpeda Zsodzina 1–2 (o) 0–1 (i) 1–3
2019–20 Európa-liga 1. selejtezőkör ALB FK Kukësi 3–0 (o) 1–1 (i) 4-1
2. selejtezőkör Olaszország Torino FC 0-3 (i) 1–4 (o) 1–7

1 A Debreceni VSC jutott tovább, hosszabbítás után.
2 A Debreceni VSC jutott tovább, idegenben lőtt több góllal.

UEFA-bajnokok ligája[szerkesztés]

Szezon Bajnokság Forduló Nemzet Csapat 1. mérk. 2. mérk. Össz.
2005–06 UEFA-bajnokok ligája 2. selejtezőkör Horvátország HNK Hajduk Split 3–0 5–0 8–0
3. selejtezőkör Anglia Manchester United 0–3 0–3 0–6
2006–07 UEFA-bajnokok ligája 2. selejtezőkör Macedónia FK Rabotnicski 1–1 1–4 2–5
2007–08 UEFA-bajnokok ligája 2. selejtezőkör Svédország IF Elfsborg 0–1 0–0 0–1
2009–10 UEFA-bajnokok ligája 2. selejtezőkör Svédország Kalmar FF 2–0 1–3 3–31
3. selejtezőkör Észtország Levadia Tallinn 1–0 1–0 2–0
Rájátszás Bulgária Levszki Szófia 2–1 2–0 4–1 Q
csoportkör Anglia Liverpool 0–1 0–1 X
Franciaország Lyon 0–4 0–4 X
Olaszország Fiorentina 3–4 2–5 X
2010–11 UEFA-bajnokok ligája 2. selejtezőkör Észtország Levadia Tallinn 1–1 3–2 4–3
3. selejtezőkör Svájc FC Basel 0–2 1–3 1–5
2012–13 UEFA-bajnokok ligája 2. selejtezőkör Albánia KF Skënderbeu Korçë 0–1 3–0 3–1
3. selejtezőkör Belarusz Köztársaság BATE Boriszov 1–1 0–2 1–3
2014–15 UEFA-bajnokok ligája 2. selejtezőkör Észak-Írország Cliftonville FC 0–0 2–0 2–0
3. selejtezőkör Belarusz Köztársaság BATE Boriszov 1–0 1–3 2–3

Összesítés[szerkesztés]

Utolsó módosítás: 2016. július 21. (aktuális)
Kiírás M Gy D V Rg Kg Gk
UEFA-kupa/Európa-liga 42 14 08 20 059 067 –8
Bajnokok Ligája 30 11 04 15 036 047 –11
Intertotó-kupa 10 04 03 03 018 013 0+5
Közép-európai kupa 08 02 02 04 004 009 0–5
Összesen 90 31 17 42 117 136 –19

UEFA csapat koefficiens[szerkesztés]

[32][33]

Szezon Koefficiens pontszám
(adott szezon)
Összesített pontszám
(utolsó 5 szezon alapján)
Helyezés
2004–2005 00,833 14,390 149 Green-Up-Arrow.svg
2005–2006 00,200 13,840 152 RedDownArrow.svg
2006–2007 00,200 11,675 166 RedDownArrow.svg
2007–2008 00,200 10,960 172 RedDownArrow.svg
2008–2009 00,200 01,633 242 RedDownArrow.svg
2009–2010 04,550 05,350 204 Green-Up-Arrow.svg
2010–2011 02,550 07,700 178 Green-Up-Arrow.svg
2011–2012 00,450 07,950 174 Green-Up-Arrow.svg
2012–2013 02,100 09,850 157 Green-Up-Arrow.svg
2013–2014 00,675 10,325 159 RedDownArrow.svg
2014–2015 01,925 07,700 206 RedDownArrow.svg
2015–2016 01,325 05,300 224 RedDownArrow.svg
2016–2017 00,0 06,475 219 Green-Up-Arrow.svg

Dőlttel a még le nem zárult szezonban elért eredményt jelöltük.

Híres játékosok[szerkesztés]

* a félkövérrel írt játékosok rendelkeznek felnőtt válogatottsággal.

A klub edzői[szerkesztés]

Szurkolók[szerkesztés]

Magyarországon a debreceni Red Front szurkolói csoport az elsők között alakult meg 1991-ben. Jelenleg is számos csoport működik, a fő vezetői csoport a Szívtiprók Ultras Debrecen (SZ.U.D.) 1994 óta, köreikben és követőik között több száz fő működik, ők alkotják a debreceni B-közepet, idegenben is minden tétmérkőzésen. A csoportra 1994 óta nagyon szervezett forma és egység mondható el. Van, hogy hazai környezetben változatos látványtervekkel rukkolnak elő meccsek kezdetekor a piros-fehérek. A B szektor befogadóképessége akár 2500 fő is lehet, amit rangadókon sokszor töltenek meg a Debrecenért szorító drukkerek. A Szívitprók mellett számos kisebb szurkolói társaságot számlál a Debreceni VSC, a városban nagyon népszerű a klub, mint az egész megyében, de vannak fővárosiak is, akik a Debrecenért szorítanak, illetve Nyugat-Magyarországon is akad Debrecen fanatikus. A debreceni ultrák számos alkalommal jótékonykodtak már beteg gyermekeknek, illetve árva gyermekeknek 1902 darab plüssállatot gyűjtöttek össze szűk fél év alatt 2011-ben, vagy éppen belépőt ajánlottak fel. Az Oláh Gábor utcai Stadionban nagyobb rendbontás nem történt még. A labdarúgás mellett szervezetten a női kézilabda is megmozgatja a hajdúsági ultrák többségét. Az ősi rivális és ellenségnek mondhatók a nyíregyházi drukkerek, és a békéscsabaiak, illetve a fővárosban a Ferencváros, Újpest, illetve Vasas szurkolókkal alakult ki az ellenérzés. A nyugat-magyarországi riválisok szurkolói szempontból a kisebb létszámú zalaegerszegi, győri, illetve pécsi ultrák.

A Debrecen szurkolók vezető csoportja, a SZ.U.D. baráti szálakat épített a dunaújvárosi Red Alert Ultras legénységével és a soproni ultrákkal, illetve baráti szálak és a semlegesnél talán jobb viszony mondható el a Diósgyőr, Videoton és a Kiskunhalas fanatikusaival. Külföldön is alakultak ki barátságok a debreceniek körében, a német Boys Bielefeld 1995 tagjaival mondható el a szoros barátság (SZ.U.D. - Boys Bielefeld).

Jelenlegi csoportok
  • Szívtiprók Ultras Debrecen (1994– )
  • SZ.U.D. Budapest (2000– )
  • SZ.U.D. Nagyvárad (2003– )
  • SZ.U.D. Hódmezővásárhely (2009– )
  • Red Territory (1993- )
  • Force Field (1996- )
  • Vadmacskák (1997– )
  • Sziporkák (2009– )
  • Debrecen Hooligans(2009– )
  • Barrabrava Debrecen (2012- )
  • Lázadó Ifjúság (2012- )
  • Locomotiva Gruppo (2011-2015 ) [forrás?]
  • Balmaz Front (1999- )
  • Cívis Ifjak (2015- )
  • Dunántúli Lokistáķ ( 2008- )
Régebbi csoportok
  • Boys 1902 (2007–2010)
  • Red Front (1991–?)
  • Bad Boys Debrecen (1999–2003)
  • Red Sharks Hooligans (1996–2005)
  • Red Veterans (1996–2003)
  • Unscarred (1994–2002)
  • North Side Hooligans (1992–2006)
  • Red Phoenix (1993-2000)
  • Wrong Side
  • Civic City Rowdies

Eredmények szezonról szezonra[szerkesztés]

Dőlttel a jelenleg még le nem zárult kiírásokat illetve az azokban elért helyezést jelöltük.
Nemzeti Nemzetközi Vezetőedző[34]
Bajnokság Kupa L. Sz.
No. Szezon M Gy D V RG–KP Kül. Pont Hely. Kupasorozat neve Eredmény
1. 1943–44 30 10 8 12 48–70 –22 28 12. ? 1 2 nem kvalifikált Magyarország Móré János
2. 1944–45 3 3 1 0 2 4–7 –3 2 11. ? Magyarország Palotás István
3. 1945–46 4 26 12 5 9 62–48 +14 29 5. ? Magyarország Palotás István,
Magyarország Orosz Mihály
1945–46 5 10 6 0 4 27–32 –5 12 7. ? Magyarország Palotás István
4. 1946–47 30 13 4 13 57–70 –13 30 8. ?
5. 1947–48 32 8 3 21 37–76 –39 19 16. ? Magyarország Markos Imre
6. 1949–50 30 4 5 21 39–103 –64 13 16. ? Magyarország Palotás István
7. 1960–61 26 7 5 14 33–61 –28 19 13. ? Magyarország Teleki Gyula
8. 1962–63 26 6 9 11 31–50 –19 21 12. ? Magyarország Magyar Ferenc,
Magyarország Lyka Antal
9. 1963 6 13 2 2 9 15–31 –16 6 14. ? Magyarország Lyka Antal
10. 1964 26 5 4 17 24–54 –30 14 13. ? Magyarország Domán Gyula
11. 1979–80 34 8 14 12 39–45 –6 30 15. ? Magyarország Teleki Gyula
12. 1980–81 34 14 10 10 37–29 +8 38 6. ?
13. 1981–82 34 13 8 13 46–55 –9 34 11. ? Magyarország Kovács Ferenc
14. 1982–83 30 8 9 13 35–51 –16 25 15. ?
15. 1984–85 30 11 8 11 35–33 +2 30 8. ? Magyarország Petróczi Gábor,
Magyarország Puskás Lajos
16. 1985–86 30 7 11 12 24–46 –22 25 13. ? Magyarország Puskás Lajos
17. 1986–87 30 8 12 10 31–37 –6 28 12. ?
18. 1987–88 30 8 7 15 33–48 –15 23 15. ? Magyarország Vaczlavik Ferenc
19. 1989–90 30 7 14 9 20–30 –10 28 14. ? Magyarország Temesvári Miklós
20. 1990–91 30 7 8 15 27–40 –13 22 15. ? Magyarország Szabó Béla,
Magyarország Nagykaposi Elemér
21. 1993–94 30 12 9 9 40–33 +7 33 7. 1/4D Magyarország Garamvölgyi Lajos
22. 1994–95 30 14 7 9 45–37 +8 49 3. L16
23. 1995–96 30 14 6 10 49–40 +9 48 4. 1/4D
24. 1996–97 34 14 10 10 55–38 +17 52 5. L32 Magyarország Dunai Antal
25. 1997–98 34 13 9 12 46–48 –2 48 9. L64 Magyarország Garamvölgyi Lajos
26. 1998–99 34 14 7 13 53–39 +14 49 9. GY Intertotó-kupa 3. SK
27. 1999–00 32 14 8 10 52–41 +11 50 6. 1/2D UEFA-kupa 1. SK
28. 2000–01 36 13 5 18 58–64 –6 44 11. GY Magyarország Komjáti András
29. 2001–02 38 9 17 12 47–53 –6 44 8. L16 UEFA-kupa 1. K Magyarország Pajkos János,
Magyarország Dajka László
30. 2002–03 32 13 14 5 57–38 +19 53 3. D nem kvalifikált Magyarország Szentes Lázár
31. 2003–04 32 16 8 8 51–32 +19 56 3. L32 UEFA-kupa 3. K
32. 2004–05 30 19 5 6 57–25 +32 62 1. L16 Intertotó-kupa 1. SK Magyarország Szentes Lázár,
Magyarország Supka Attila
33. 2005–06 30 20 8 2 69–34 +35 68 1. 1/2D GY Bajnokok ligája/UEFA-kupa 3. SK/1. K Magyarország Supka Attila
34. 2006–07 30 22 3 5 63–21 +42 69 1. D GY Bajnokok ligája 2. SK Magyarország Supka Attila,
Cseh Miroslav Beránek
35. 2007–08 30 19 7 4 67–29 +38 64 2. GY D GY Bajnokok ligája 2. SK Magyarország Herczeg András
36. 2008–09 30 21 5 4 70–29 +41 68 1. 1/4D CSS D UEFA-kupa 2. SK
37. 2009–10 30 20 2 8 63–37 +26 62 1. GY GY GY Bajnokok ligája CSK
38. 2010–11 30 12 10 8 53–43 +10 46 5. L16 D GY Bajnokok ligája/Európa-liga 3. SK/CSK Magyarország Herczeg András,
Cseh Zdeněk Ščasný,
Magyarország Kondás Elemér
39. 2011–12 30 22 8 0 64–18 +46 74 1. GY 1/2D nem kvalifikált Magyarország Kondás Elemér
40. 2012–13 30 14 4 12 47–36 +11 46 6. GY 1/4D D Bajnokok ligája/Európa-liga 3. SK/RJ
41. 2013–14 30 18 8 4 66–33 +33 62 1. 1/2D 1/2D D Európa-liga 2. SK
42. 2014–15 30 15 9 6 44–19 +25 54 4. L16 D D Bajnokok ligája/Európa-liga 3. SK/RJ
43. 2015–16 33 14 11 8 48–34 +14 53 3. 1/2D 1 Európa-liga 3. SK
44. 2016–17 33 11 8 14 42–46 –4 41 8. L128 1 7 Európa-liga 2. SK Magyarország Kondás Elemér,
Portugália Leonel Pontes,
Magyarország Herczeg András
45. 2017–18 33 12 8 13 53–47 +6 44 5. 1/2D 1 nem kvalifikált Magyarország Herczeg András
46. 2018–19 33 14 9 10 44–39 +5 51 3. 1/2D 1 nem kvalifikált
47. 2019–20 33 11 6 16 48-57 -9 39 11. L32 1 - nem kvalifikált Magyarország Herczeg András,
Magyarország Vitelki Zoltán,
Magyarország Kondás Elemér
Σ 1421 575 357 489 2155–2026 +129 1905

Utolsó elszámolt mérkőzés: 2020. június 27.

Színkódok
1. hely 2. hely 3. hely kiesett
Megjegyzés
  • 1: Ligakupa 2007-ben lett kiírva először és a 2014–15-ös szezonban utoljára
  • 2: Szuperkupa 1992-ben lett kiírva először
  • 3: A II. világháború miatt félbeszakadt
  • 4: Keleti csoport
  • 5: Az erőviszonyok tisztázása véget összevonták az első és a másodosztály 28 csapatát és a két tizennégyes csoportból az első öt-öt került a legjobb tízbe, akik megmérkőztek a bajnoki címért.
  • 6: Csak őszi idény volt a szezonban és nem volt kieső
  • 7: Nem rendezték meg, mivel a bajnok és kupagyőztes csapat ugyanaz volt az előző szezonban
  • Dőlttel a még jelenleg is zajló kiírások eredményeit jelezzük
Rövidítések

Fejléc: M: mérkőzés | GY: győzelem | D: döntetlen | V: vereség | GK: gólkülönbség | RG: rúgott gól | KP: kapott gól | Kül.: gólkölönbség | Hely.: helyezés
Eredmények: GY: győzelem | D: döntős | 1/2D: elődöntős | 1/4D: negyeddöntős | 1. K: 1. kör | 3. K: 3. kör | CSS: csoport-selejtező | CSK: csoportkör | RJ: rájátszás
| 1. SK: 1. selejtezőkör | 2. SK: 2. selejtezőkör | 3. SK: 3. selejtezőkör | L128: legjobb 128 között | L64: legjobb 64 között | L32: legjobb 32 között | L16: legjobb 16 között

Irodalom[szerkesztés]

  • Vitos György: Debreceni Futballhíradó. 1994.  
  • Vitos György: 100 éves a DVSC, Kelet-Magyarország fociékszere. Debrecen: szerzői kiadás. 2002.  
  • Vitos György: Európában a LOKI. Debrecen: szerzői kiadás. 2006.  
  • Vitos György: Újra Európában a DVSC-TEVA. Debrecen: szerzői kiadás. 2007.  
  • Vitos György: DVSC-TEVA: Amatőr bajnoki címektől a mesterhármasig! Debrecen: szerzői kiadás. 2008.  
  • Vitos György: DVSC-TEVA: Aranyévtized (1999-2009). Debrecen: szerzői kiadás. 2009.  
  • Vitos György: DVSC-TEVA: EUROLOKI. Debrecen: szerzői kiadás. 2010.  
  • Vitos György: DVSC-TEVA: EURÓPA-LIGA! Debrecen: szerzői kiadás. 2011.  
  • Vitos György: 110 éves a DVSC-TEVA! Debrecen: szerzői kiadás. 2012.  
  • Vitos György: DVSC-TEVA: BL-história! Debrecen: szerzői kiadás. 2013.  

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Hungarian League 2013-14. The Rec Sport Soccer Statistics Foundation, 2014. május 25.
  2. Cliftonville 0-0 Debrecen. BBC Sport, 2014. július 15.
  3. Nem bírt a Debrecen a Pakssal, kiesett a Loki az NB I-ből. Nemzeti Sport Online, 2020. június 27.
  4. DVSC: Szima Gábor távozik, az önkormányzat az új többségi tulajdonos. Nemzeti Sport Online, 2020. július 1.
  5. Az új Debreceni stadion 2013-ra épülhet fel. Debrecen's official website, 2011. május 31.
  6. Elkezdődött az új debreceni stadion alapozása. dehir.hu, 2013. február 23. (Hozzáférés: 2014. május 2.)
  7. DVSC: elkezdték a játéktér építését a Nagyerdei Stadionban. Nemzeti Sport, 2013. szeptember 24.
  8. DVSC: már az új stadion beléptető kapuit építik - fotók. Nemzeti Sport, 2013. december 20.
  9. DVSC: naplementés világításpróba a Nagyerdei Stadionban - fotók. Nemzeti Sport, 2014. január 17.
  10. Majális a parkban, ünnepség a Nagyerdei Stadionban. nepszava.hu, 2014. május 1. (Hozzáférés: 2014. május 2.)
  11. Matematikailag nem, gyakorlatilag viszont már bajnok lehet a Loki. Nemzeti Sport, 2014. május 9.
  12. DVSC: Loki-fieszta az új stadion nyitányán - képek. Nemzeti Sport, 2014. május 10.
  13. A DVSC NB I-es örök góllövőlistája. www.dvsc.hu. dvsc.hu (2020. jún. 8.)
  14. Egy pontot szereztünk idei utolsó hazai bajnokinkon | DVSC - A hivatalos oldal. www.dvsc.hu. (Hozzáférés: 2018. augusztus 4.)
  15. Egy pontot szereztünk idei utolsó hazai bajnokinkon | DVSC - A hivatalos oldal. www.dvsc.hu. (Hozzáférés: 2018. augusztus 4.)
  16. [1]
  17. Jó mérkőzésen győzött a Loki | DVSC - A hivatalos oldal. www.dvsc.hu. (Hozzáférés: 2016. április 23.)
  18. Kiütéses siker a Győr ellen
  19. Novakovics a szezon legjobbja
  20. Nagyot küzdött a csapat, de hiába
  21. Varga József kapta idén a Zilahi-díjat
  22. Herczeg Andrást meglepte az elismerés
  23. Az utolsó fordulóra maradt a döntés
  24. Lehet menni ünnepelni!
  25. Itthon is győzelem: ahogy illik…. [2015. június 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. június 23.)
  26. Sidibe lett a legjobb lokista. [2015. június 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. június 23.)
  27. foci24.net: Zilahi Zoltán-díjat kapott Sándor Tamás!. [2015. június 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. június 23.)
  28. Halmosi kapta idén a Zilahi-díjat
  29. Sándor Tamás: Zilahi-díj
  30. Dombi Tibor: Egyszerűen csak focista akartam lenni. [2015. június 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. június 23.)
  31. a b c Zilahi-díj az év legjobb Loki játékosának
  32. UEFA Country Coefficients 2015/2016. kassiesa.home.xs4all.nl (Hozzáférés: 2015. jún. 22.)
  33. UEFA Team Ranking 2016. (Hozzáférés: 2016. június 20.)
  34. A DVSC edzői. dvsc.hu. (Hozzáférés: 2014. március 2.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]