A legsikeresebb zenei előadók listája
A legsikeresebb zenei előadók listája olyan előadóművészeket és együtteseket soroltat fel a 20. századtól napjainkig, akik legalább 75 millió eladott lemezzel rendelkeznek világszerte. Ez az információ nem listázható hivatalosan, mivel nincs olyan szervezet, amely nyilvántartaná a globális zenei eladásokat.
A táblázatokban az egyes előadóművészek összesített eladási száma(i) és az összes, függetlenül minősített példányszámuk szerepel(nek), és az eladási számok szerint csökkenő sorrendben vannak felsorolva. Ha két vagy több előadónak azonosak az összesített eladásai, akkor a minősített darabszámok szerint vannak rangsorolva. A megadott forrásokban szereplő eladási adatok és az összes minősített darabszám (országonként) tartalmazza az albumok, kislemezek, válogatásalbumok, videóklipek, valamint a kislemezek és teljes értékű albumok letöltéseit. A Billboard magazin által néha közzétett eladási adatok, mint például a SoundScan adatai, nem szerepelnek a minősített egységek oszlopában.
Meghatározások[szerkesztés]
A 2016 után kiadott Arany/Platina minősítések, különösen a kislemezek esetében, egyes esetekben több mint 50%-ban streamingből származnak. A 20. századi előadók közül néhányan jelentős mennyiségű streaming alapú minősítéssel is rendelkezhetnek. Az utóbbi időben az új előadók minősített darabszámai néha magasabbak lehetnek, mint a listán feltüntetett eladási számok. Ennek oka, hogy az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége (RIAA) és szinte az összes többi minősítő szervezet a streaminget is beleszámítja a Digital Single Award minősítéshez szükséges arany és platina küszöbértékekbe.[1][2][3] Emiatt egyes kislemezek, sőt albumok is több százezer darabbal magasabb értékű minősítést kapnak, mint amennyi hivatalosan eladásra került belőle. Az ilyen értékek azonban a RIAA tanúsítványok esetében gyakran milliós darabszámokat jelentenek, ilyen például Rihanna We Found Love című kislemeze, amelyet a RIAA kilencszeres platina minősítéssel látott el (9 millió egység), a minősítés idején azonban 5,4 millió digitális példányban kelt el.[4][5]
A többlemezes albummal rendelkező előadók/együttesek minősített darabszámai magasabbak lehetnek, mint a feltüntetett eladási számok, mivel a RIAA minden egyes lemezt egy egységként számol a minősítésbe. A minősített egységek száma a minősítések redundanciája miatt is megnövekedhet, mivel a letöltések és a streamek mindegyike hozzájárult a kislemez és az album minősítéséhez. A RIAA albummal egyenértékű egységgel megfelelőnek tekinti az egyes számok 10 letöltését, valamint az 1500 audio/videó streamet, beleértve az album kiadása előtt megjelent kislemezekből származó letöltéseket is.[6] Elméletileg, ha egy dalt 1,5 milliárdszor streamelnének a YouTube-on, a kislemez gyémánt minősítést (10 millió egység) kapna, az egész album pedig platina minősítést (1 millió egység),[7] így összesen 11 millió minősített egység jönne létre eladások nélkül. Kanye West The Life of Pablo című albuma egyetlen példány eladása nélkül ért el platinalemez minősítést, és csak streamelésre volt elérhető.[8]
Az olyan dalokra kibocsátott minősítéseket, amelyeket több előadó – beleértve a közreműködő előadókat is – is rögzített, hozzáadják az egyes előadók összes minősített egységéhez, mivel az összes előadó jelentős szerepet játszott egy-egy dalban. Például a This Is What You Came For és a Where Them Girls At című dalokban Rihanna, Flo Rida és Nicki Minaj is közreműködött, így az ezekre a dalokra kiadott minősítések hozzáadódnak az összes érintett előadó minősített darabszámához. Az olyan dalokra kiadott minősítések azonban, amelyeket négy vagy több előadóval rögzítettek, nem kerültek fel a listára, mivel az érintett előadók kisebb szerepet játszottak volna, ilyen dal például Kanye West Monster és/vagy All Day című dala.
Szabványok[szerkesztés]
- A legmagasabb szintű adatellenőrzés biztosítása érdekében ez a lista az eladási adatokat olyan hírügynökségektől és a zeneiparral kapcsolatos, nagy tekintélyű szervezetektől szerzi be, mint például a Billboardtól.
- Az alábbi táblázatokban szereplő összes minősített darabszámok az albumok, kislemezek (beleértve a digitális letöltéseket is) és videók minősített darabszámain alapulnak.
- A zenei piacok sorrendje a táblázatokon belül a kiskereskedelmi értéken alapul: a legnagyobb piacot a táblázat tetején, a legkisebbet pedig a táblázat alján találjuk.[9][10]
- A minősített eladási adat oszlopában azok a piacok szerepelnek, amelyek adatbázisai 100 000 vagy annál nagyobb számú minősítést tartalmaznak.
A legtöbb felvételt értékesítő előadók[szerkesztés]
250 millió vagy annál több eladott felvétel[szerkesztés]
Előadó | Ország | Aktív időszak | Az első slágerlistás felvétel megjelenésének éve | Stílus | Minősített példányok száma (a rendelkezésre álló piacokról)[a] |
Eladások |
---|---|---|---|---|---|---|
The Beatles | Egyesült Királyság | 1960–1970[85] | 1962[85] | Rock / pop[85] | 290,9 millió
|
600 millió[107][108] 500 millió[109] |
Elvis Presley | Egyesült Államok | 1953–1977[110] | 1956[110] | Rock and roll / pop / country[110] | 233,5 millió
|
500 millió[118] |
Michael Jackson | Egyesült Államok | 1964–2009[119] | 1971[119] | Pop / rock / dance / soul / R&B[119] | 283 millió
|
400 millió[131] |
Elton John | Egyesült Királyság | 1962–jelen[132] | 1970[132] | Pop / rock[132] | 209,4 millió
|
300 millió[135][136] 250 millió[137][138] |
Queen | Egyesült Királyság | 1971–jelen[139] | 1973[139] | Rock[139] | 184,2 millió
|
300 millió[142][143] 250 millió[144] |
Madonna | Egyesült Államok | 1979–jelen[145] | 1983[145] | Pop / dance / elektronikus[145] | 181,8 millió
|
300 millió[152][153] 250 millió[154] |
Led Zeppelin | Egyesült Királyság | 1968–1980[155] | 1969[155] | Hard rock / blues rock / folk rock[155] | 300 millió[159][160] 200 millió[161][162] | |
Rihanna | Barbados | 2003–jelen[163] | 2005[163] | R&B / pop / dance / hiphop[163] | 350,4 millió
|
250 millió[166][167] 230 millió[168] |
Pink Floyd | Egyesült Királyság | 1965–1996, 2005, 2012–2014[169][170] | 1967[169] | Progresszív rock / pszichedelikus rock[169] | 123,8 millió
|
250 millió[174][175] 200 millió[176] |
200–249 millió eladott felvétel[szerkesztés]
Előadó | Ország | Aktív időszak | Az első slágerlistás felvétel megjelenésének éve | Stílus | Minősített példányok száma (a rendelkezésre álló piacokról)[a] |
Eladások |
---|---|---|---|---|---|---|
Eminem | Egyesült Államok | 1996–jelen[177] | 1999[177] | Hiphop[177] | 328,85 millió
|
220 millió[178] |
Mariah Carey | Egyesült Államok | 1988–jelen[179] | 1990[179] | R&B / pop / soul / hiphop[179] | 211,4 millió
|
220 millió[183] |
Taylor Swift | Egyesült Államok | 2006–jelen[184] | 2006[184] | Pop / country / rock / folk / alternative[185] | 255,5 millió
|
200 millió[186] 170 millió[187] |
Beyoncé | Egyesült Államok | 1997–jelen[188] | 2002[188][189] | R&B / pop[188] | 232,5 millió
|
200 millió[193] 160 millió[194] |
Whitney Houston | Egyesült Államok | 1977–2012[195] | 1984[195] | R&B / soul / pop / gospel[195] | 162,3 millió
|
200 millió[199] |
Eagles | Egyesült Államok | 1971–1980, 1994–jelen[200] | 1972[200] | Rock[200] | 152,8 millió
|
200 millió[202] |
Céline Dion | Kanada | 1981–jelen[203] | 1981[203] | Pop / Rock[203] | 143,85 millió
|
200 millió[208] 175 millió[209] |
AC/DC | Ausztrália | 1973–jelen[210] | 1975[210] | Hard rock / blues rock / rock and roll[210] | 130,9 millió
|
200 millió[212] |
The Rolling Stones | Egyesült Királyság | 1962–jelen[213] | 1963[213] | Rock / blues rock[213] | 102,9 millió
|
200 millió[215] |
120–199 millió eladott felvétel[szerkesztés]
Előadó | Ország | Aktív időszak | Az első slágerlistás felvétel megjelenésének éve | Stílus | Minősített példányok száma (a rendelkezésre álló piacokról)[a] |
Eladások |
---|---|---|---|---|---|---|
Drake | Kanada | 2001–jelen[216] | 2009[216] | Hiphop / R&B / pop[216] | 436,8 millió
|
170 millió[217] |
Garth Brooks | Egyesült Államok | 1989–jelen[218] | 1989[218] | Country[218] | 170 millió[220] | |
Kanye West | Egyesült Államok | 1996–jelen[221] | 2003[221] | Hiphop / elektronikus / pop[221] | 160 millió[223] | |
Billy Joel | Egyesült Államok | 1964–jelen[224] | 1971[224] | Pop / rock[224] | 160 millió[226] | |
Justin Bieber | Kanada Egyesült Államok |
2008–jelen[227] | 2009[227] | Pop / teen pop / dance pop[227] | 283,6 millió
|
150 millió[228] |
Ed Sheeran | Egyesült Királyság | 2004–jelen[229] | 2011[229] | Pop / folk pop[229] | 251,3 millió
|
150 millió[230] |
Bruno Mars | Egyesült Államok | 2004–jelen[231] | 2010[231] | Pop rock / R&B[231] | 204,6 millió
|
150 millió[234] |
Bruce Springsteen | Egyesült Államok | 1972–jelen[235] | 1973[235] | Rock[235] | 127,9 millió
|
150 millió[237] |
U2 | Írország | 1976–jelen[238] | 1980[238] | Rock[238] | 114,8 millió
|
150 millió[242] |
Aerosmith | Egyesült Államok | 1970–jelen[243] | 1973[243] | Hard rock[243] | 104,8 millió
|
150 millió[245] |
Phil Collins | Egyesült Királyság | 1980–2011, 2015–jelen[246] | 1981[246] | Rock / progresszív rock / adult contemporary[246] | 100,3 millió
|
150 millió[249] |
Barbra Streisand | Egyesült Államok | 1960–jelen[250] | 1963[250] | Pop / adult contemporary[250] | 150 millió[251] | |
ABBA | Svédország | 1972–1982, 2016–jelen[252] | 1972[252] | Pop / diszkó[252] | 69,795 millió
|
150 millió[261] |
Frank Sinatra | Egyesült Államok | 1935–1971, 1973-1995[262] | 1940[262] | Pop / swing / easy listening[262] | 150 millió[264] | |
Katy Perry | Egyesült Államok | 2001–jelen[265] | 2008[265] | Pop[265] | 173,2 millió
|
143 millió[266] |
Chris Brown | Egyesült Államok | 2005–jelen[267] | 2005[267] | Pop / R&B / hiphop[267] | 206,81 millió
|
140 millió[268] |
Jay-Z | Egyesült Államok | 1996–jelen[269] | 1996[269] | Hiphop[269] | 125 millió[270] | |
Metallica | Egyesült Államok | 1981–jelen[271] | 1983[271] | Heavy metal / thrash metal[271] | 105,6 millió
|
125 millió[273] |
Lady Gaga | Egyesült Államok | 2005–jelen[274] | 2008[274] | Pop / dance / elektronikus[274] | 163,51 millió
|
124 millió[275] |
Lil Wayne | Egyesült Államok | 1996–jelen[276] | 1999[276] | Hiphop[276] | 120 millió[277] | |
Maroon 5 | Egyesült Államok | 1994–jelen[278] | 2002[278] | Pop rock / funk rock / dance-pop[278] | 145,8 millió
|
120 millió[279] |
Adele | Egyesült Királyság | 2006–jelen[280] | 2008[280] | Pop / soul[280] | 141,6 millió
|
120 millió[281] |
Red Hot Chili Peppers | Egyesült Államok | 1983–jelen[282] | 1987[282] | Funk rock / alternatív rock[282] | 100,2 millió
|
120 millió[284] |
Fleetwood Mac | Egyesült Királyság Egyesült Államok |
1967–jelen[285] | 1968[285] | Rock / pop[285] | 120 millió[288] | |
Bon Jovi | Egyesült Államok | 1983–jelen[289] | 1983[289] | Hard rock / glam metal[289] | 88,9 millió
|
120 millió[292] |
Rod Stewart | Egyesült Királyság | 1964–jelen[293] | 1969[293] | Rock / pop[293] | 84,9 millió
|
120 millió[296] |
Bee Gees | Egyesült Királyság Ausztrália[297][298] |
1963–2003 2009–2012[299] |
1963[299] | Pop / diszkó[299] | 74,9 millió
|
120 millió[302] |
100–119 millió eladott felvétel[szerkesztés]
Előadó | Ország | Aktív időszak | Az első slágerlistás felvétel megjelenésének éve | Stílus | Minősített példányok száma (a rendelkezésre álló piacokról)[a] |
Eladások |
---|---|---|---|---|---|---|
Nicki Minaj | Trinidad és Tobago | 2008–jelen[303] | 2010[303] | Hiphop / pop[303] | 157,2 millió
|
100 millió[304] |
Coldplay | Egyesült Királyság | 1996–jelen[305] | 1999[305] | Alternatív rock / pop rock / pop[305] | 135,2 millió
|
100 millió[307] |
Linkin Park | Egyesült Államok | 1996–jelen[308] | 2000[308] | Alternatív rock / nu metal / rap rock[308] | 102,6 millió
|
100 millió[309] |
George Strait | Egyesült Államok | 1981–jelen[310] | 1984[310] | Country[310] | 100 millió[311] | |
Pink | Egyesült Államok | 1995–jelen[312] | 2000[312] | Pop / pop rock / R&B[312] | 90,9 millió
|
100 millió[313] |
Britney Spears | Egyesült Államok | 1998–jelen[314] | 1998[314] | Pop / dance / dance-pop[314] | 90,1 millió
|
100 millió[316] |
B’z | Japán | 1988–jelen[317] | 1988[317] | Rock / pop rock / hard rock[317] | 100 millió[318] | |
Shania Twain | Kanada | 1993–jelen[319] | 1993[319] | Country pop[319] | 85,8 millió
|
100 millió[320] |
Guns N’ Roses | Egyesült Államok | 1985–jelen[321] | 1987[321] | Hard rock / heavy metal[321] | 80,409 millió
|
100 millió[323] |
Backstreet Boys | Egyesült Államok | 1993–jelen[324] | 1995[324] | Pop[324] | 78,8 millió
|
100 millió[328] |
Eric Clapton | Egyesült Királyság | 1962–jelen[329] | 1970[329] | Rock / blues[329] | 71,6 millió
|
100 millió[331] |
Neil Diamond | Egyesült Államok | 1966–jelen[332] | 1966[332] | Pop / rock[332] | 100 millió[334] | |
Prince | Egyesült Államok | 1976–2016[335] | 1978[335] | Funk / R&B / pop / soul / rock[335] | 66,9 millió |
100 millió[336] |
Journey | Egyesült Államok | 1973–jelen[337] | 1975[337] | Rock / soft rock[337] | 100 millió[339] | |
Paul McCartney | Egyesült Királyság | 1960–jelen[340] | 1970[340] | Rock[340] | 100 millió[342] | |
Janet Jackson | Egyesült Államok | 1982–jelen[343] | 1982[343] | R&B / pop[343] | 100 millió[344] | |
Kenny Rogers | Egyesült Államok | 1958–2020[345] | 1975[345] | Country / pop[345] | 100 millió[347] | |
Santana | Egyesült Államok | 1966–jelen[348] | 1969[348] | Rock[348] | 62,8 millió
|
100 millió[349] |
Simon & Garfunkel | Egyesült Államok | 1956–2004[350] | 1964[350] | Folk rock[350] | 100 millió[351] | |
George Michael | Egyesült Királyság | 1981–2016[352] | 1984[352] | Pop[352] | 54,3 millió
|
100 millió[354] |
Julio Iglesias | Spanyolország | 1968–jelen[355] | 1968[355] | Latin[355] | 51,7 millió
|
100 millió[358] |
Dire Straits | Egyesült Királyság | 1977–1995[359] | 1978[359] | Rock[359] | 53 millió
|
100 millió[360] |
The Doors | Egyesült Államok | 1965–1973[361] | 1967[361] | Pszichedelikus rock[361] | 100 millió[362] | |
Foreigner | Egyesült Államok Egyesült Királyság |
1976–jelen[363] | 1977[363] | Rock / hard rock[363] | 100 millió[364] | |
Chicago | Egyesült Államok | 1967–jelen[365] | 1969[365] | Rock / pop[365] | 100 millió[367] | |
Bob Dylan | Egyesült Államok | 1959–jelen[368] | 1963[368] | Folk / rock[368] | 100 millió[369] | |
The Carpenters | Egyesült Államok | 1969–1983[370] | 1969[370] | Pop[370] | 100 millió[372] | |
Meat Loaf | Egyesült Államok | 1968–2022[373] | 1977[373] | Rock / hard rock[373] | 100 millió[374] | |
Earth, Wind & Fire | Egyesült Államok | 1969–jelen[375] | 1971[375] | Funk / R&B / soul[375] | 100 millió[378] | |
Cher | Egyesült Államok | 1964–jelen[379] | 1965[379] | Pop / rock / dance / folk[379] | 43,5 millió
|
100 millió[385] |
Def Leppard | Egyesült Királyság | 1977–jelen[386] | 1979[386] | Hard rock / heavy metal[386] | 100 millió[388] | |
David Bowie | Egyesült Királyság | 1962–2016[389] | 1967[389] | Art rock / glam rock / pop[389] | 100 millió[390] | |
Genesis | Egyesült Királyság | 1967–1999 2006–jelen[391] |
1969[391] | Progresszív rock / pop rock[391] | 100 millió[392] | |
Stevie Wonder | Egyesült Államok | 1961–jelen[393] | 1962[393] | Funk / R&B / soul[393] | 100 millió[394] | |
James Taylor | Egyesült Államok | 1968–jelen[395] | 1970[395] | Rock / pop[395] | 100 millió[396] | |
Tina Turner | Egyesült Államok | 1958–2009[397] | 1960[398] | Rock / pop[398] | 36,6 millió
|
100 millió[399] |
Olivia Newton-John | Ausztrália | 1966–2022[400] | 1966[400] | Pop[400] | 100 millió[402] | |
Linda Ronstadt | Egyesült Államok | 1967–2011[403] | 1968[403] | Rock / folk / country[403] | 100 millió[404] | |
The Beach Boys | Egyesült Államok | 1961–jelen[405] | 1962[405] | Rock / pop / surf rock[405] | 100 millió[406] | |
Donna Summer | Egyesült Államok | 1968–2012[407] | 1974[407] | Pop / disco / R&B[407] | 100 millió[408] |
80–99 millió eladott felvétel[szerkesztés]
Előadó | Ország | Aktív időszak | Az első slágerlistás felvétel megjelenésének éve | Stílus | Minősített példányok száma (a rendelkezésre álló piacokról)[a] |
Eladások |
---|---|---|---|---|---|---|
Shakira | Kolumbia | 1988–jelen[409] | 1995[409] | Latin pop / pop / pop rock[409] | 80,7 millió
|
95 millió[410] |
Alicia Keys | Egyesült Államok | 1996–jelen[411] | 2001[411] | Hiphop / R&B / pop[411] | 90,5 millió
|
90 millió[412] |
Christina Aguilera | Egyesült Államok | 1993–jelen[413] | 1998[413] | R&B / pop / rock[413] | 77,9 millió
|
90 millió[414] |
Lionel Richie | Egyesült Államok | 1968–jelen[415] | 1981[415] | Pop / R&B[415] | 90 millió[417] | |
Johnny Cash | Egyesült Államok | 1954–2003[418] | 1956[418] | Country / rock and roll / gospel[418] | 90 millió[419] | |
Justin Timberlake | Egyesült Államok | 1992–jelen[420] | 2002[420] | Pop / R&B / neo soul[420] | 84 millió
|
88 millió[421] |
Ariana Grande | Egyesült Államok | 2008–jelen[422] | 2013[422] | Pop / R&B[422] | 144,5 millió
|
85 millió[423] |
R.E.M. | Egyesült Államok | 1980–2011[424] | 1983[424] | Alternatív rock[424] | 45,3 millió
|
85 millió[425] |
Post Malone | Egyesült Államok | 2013–jelen[426] | 2015[426] | Pop / R&B / hiphop[426] | 220,4 millió
|
80 millió[427] |
Flo Rida | Egyesült Államok | 2007–jelen[428] | 2007[428] | Hiphop / hip house /EDM[428] | 85 millió
|
80 millió[429] |
Usher | Egyesült Államok | 1991–jelen[430] | 1994[430] | R&B / pop[430] | 80 millió[431] | |
Tim McGraw | Egyesült Államok | 1990–jelen[432] | 1994[432] | Country[432] | 80 millió[433] | |
The Black Eyed Peas | Egyesült Államok | 1995–jelen[434] | 1998[434] | Hiphop / R&B / dance[434] | 69,8 millió
|
80 millió[435] |
Van Halen | Egyesült Államok | 1978–2020[436] | 1978[436] | Hard rock / heavy metal[436] | 80 millió[437] | |
Ayumi Hamasaki | Japán | 1998–jelen[438] | 1998[438] | J-pop / pop / dance / elektronikus[438] | 80 millió[439][440] | |
Tom Petty | Egyesült Államok | 1976–2017[441] | 1977[441] | Rock[441] | 80 millió[442] | |
Johnny Hallyday | Franciaország | 1957–2017[443] | 1960[443] | Rock / pop[443] | 80 millió[445] |
75–79 millió eladott felvétel[szerkesztés]
Előadó | Ország | Aktív időszak | Az első slágerlistás felvétel megjelenésének éve | Stílus | Minősített példányok száma (a rendelkezésre álló piacokról)[a] |
Eladások |
---|---|---|---|---|---|---|
The Weeknd | Kanada | 2010–jelen[446] | 2013[446] | Pop / R&B[446] | 220,3 millió
|
75 millió[447] |
Imagine Dragons | Egyesült Államok | 2008–jelen[448] | 2012[448] | Pop rock / elektropop / pop[448] | 126,6 millió
|
75 millió[449] |
Luke Bryan | Egyesült Államok | 2001–jelen[450] | 2007[430] | Country / country pop[430] | 75 millió[451] | |
Tupac Shakur | Egyesült Államok | 1991–1996[452] | 1991[452] | Hiphop[452] | 75 millió[454] | |
Alabama | Egyesült Államok | 1972–jelen[455] | 1980[455] | Country / pop rock[455] | 75 millió[456] | |
R. Kelly | Egyesült Államok | 1989–2019[457] | 1991[458] | R&B / soul / hiphop[458] | 75 millió[459] | |
Nirvana | Egyesült Államok | 1987–1994[460] | 1990[460] | Grunge / alternatív rock[460] | 56 millió
|
75 millió[463] |
Robbie Williams | Egyesült Királyság | 1990–jelen[464] | 1996[464] | Pop rock[464] | 55,9 millió
|
75 millió[465] |
Bob Seger | Egyesült Államok | 1961–jelen[466] | 1967[466] | Rock / Hard rock/ Pop rock[466] | 75 millió[467] | |
Kenny G | Egyesült Államok | 1982–jelen[468] | 1984[468] | Smooth jazz[468] | 75 millió[469] | |
Green Day | Egyesült Államok | 1987–jelen[470] | 1994[434] | Punk rock / pop punk / alternatív rock[470] | 58,1 millió
|
75 millió[472] |
Enya | Írország | 1982–jelen[473] | 1987[473] | New-age / Celtic[473] | 51,9 millió
|
75 millió[476] |
Bryan Adams | Kanada | 1979–jelen[477] | 1979[477] | Rock[477] | 49,9 millió
|
75 millió[479] |
Bob Marley | Jamaica | 1962–1981[480] | 1975[480] | Reggae[480] | 46,3 millió
|
75 millió[483] |
The Police | Egyesült Királyság | 1977–1986 2007–2008[484] |
1978[484] | Pop / rock[484] | 42,2 millió
|
75 millió[487] |
Gloria Estefan | Egyesült Államok | 1975–jelen[488] | 1984[488] | Latin pop / dance pop[488] | 75 millió[490] | |
Barry Manilow | Egyesült Államok | 1973–jelen[491] | 1973[491] | Pop / soft rock[491] | 75 millió[492] | |
Kiss | Egyesült Államok | 1972–jelen[493] | 1974[493] | Hard rock / heavy metal[493] | 75 millió[494] | |
Aretha Franklin | Egyesült Államok | 1956–2018[495] | 1961[495] | Soul / jazz / blues / R&B[495] | 75 millió[496] |
Lásd még[szerkesztés]
Megjegyzések[szerkesztés]
- ↑ a b c d e f Az elmúlt fél évszázad során időszakosan hozták létre a minősítési rendszereket; így a minősítések adatbázisai nem képesek lefedni a teljes eladási adatokat. Előfordulhat, hogy néhány (vagy az összes), a minősítési rendszer létrehozásának évét megelőzően kiadott és értékesített felvétel nem található meg a rendelkezésre álló, lekérdezhető minősítési adatbázisokban. A létrehozás éve (a legnagyobb piactól a legkisebbig az egyes piacok által termelt „kiskereskedelmi érték” alapján):[9][10]
- Egyesült Államok: 1958[11]
- Japán: 1989[12]
- Németország: 1975[13]
- Egyesült Királyság: 1973[14]
- Franciaország: 1973[15]
- Kanada: 1975[16]
- Ausztrália: 1997[17] (Az online minősítési adatbázis 1997 óta működik. A minősítések azonban már az 1970-es évek óta léteznek Ausztráliában.)
- Brazília: 1990[18]
- Hollandia: 1978[19]
- Olaszország: 2009[20] (Az online adatbázis a 2009 után kiadott minősítésekre terjed ki. Olaszországban azonban már az 1980-as évek óta léteznek minősítések.)[21]
- Spanyolország: 1979[22]
- Svédország: 1987[23]
- Norvégia: 1993[24]
- Dánia: 2001[25] (A dániai online minősítések 2001-től kezdődnek. Minősítések azonban már az 1990-es évek eleje óta léteznek Dániában.[26])
- Svájc: 1989[27]
- Mexikó: 1999[28]
- Argentína: 1980[29]
- Belgium: 1995[30]
- Ausztria: 1990[31]
- Lengyelország: 1995[32]
- Finnország: 1971[33]
- Írország: 2005[34]
- Új-Zéland: 1978[35]
- Portugália:[36] (Az online adatbázis a 2004 után kiadott minősítésekre terjed ki. Portugáliában azonban már az 1980-as évek óta léteznek minősítések.)[21]
- Egyesült Államok[40] (Megjegyzés: 1989 előtt az Egyesült Államokban a kislemezek minősítési szintje a következő volt: Aranylemez 1 000 000, Platinalemez 2 000 000.[41] Az 1996 szeptembere előtti albumok amerikai minősítései a következők voltak: Aranylemez 250 000 és Platinalemez 500 000.[42])
- Japán[43][44]
- Németország[45] (Megjegyés, a német minősítési szintek az 1988 előtti kislemezek esetében a következők voltak: Aranylemez 500 000, Platinalemez pedig 1 000 000.[46][47][48][49][21])
- Egyesült Királyság[50]
- Franciaország[51][15][52][53]
- Kanada[54] (Az 1982 februárja előtti kanadai kislemezek minősítési szintjei a következők voltak: Aranylemez 75 000 és Platinalemez 150 000.[55])
- Brazília[56][57][58]
- Hollandia[59]
- Olaszország[20][60][61]
- Spanyolország[62][63]
- Svédország[64]
- Norvégia[65][66][67][68][69]
- Dánia[26][70][71][72]
- Svájc[27]
- Mexikó[73][74]
- Argentína[29]
- Belgium[75][76]
- Ausztria:[75][77][78]
- Lengyelország[79][80]
- Finnország[33]
- Új-Zéland: (Az új-zélandi minősítési szintek 1989 előtt a következők voltak: Aranylemez 10 000 és Platinalemez 20 000.)[81](2007 júniusa előtt az új-zélandi minősítési szintek a következők voltak: Aranylemez 5000 és Platinalemez 10 000.)[82] (A kislemezek minősítési szintjét 2016. június 17-én ismét módosították: Aranylemez 15 000 és Platinalemez 30 000.)[83]
- Portugália:[84]
Források[szerkesztés]
- ↑ „RIAA Debuts Album Award With Streams”, RIAA, 2016. február 1. (Hozzáférés ideje: 2017. január 15.)
- ↑ „Music streaming numbers now count toward Canada's Gold/Platinum certifications”, National Music Centre, 2016. szeptember 19.. [2017. január 16-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2017. január 15.)
- ↑ „France Now Counts Streaming Towards Certified Sales Awards”, musicbusinessworldwide.com, 2016. október 5. (Hozzáférés ideje: 2017. január 15.)
- ↑ „RIAA Gold and Platinum: We Found Love”, RIAA, 2016. február 1. (Hozzáférés ideje: 2017. január 15.)
- ↑ Trust, Gary. „Ask Billboard: Rihanna's Best-Selling Songs & Albums”, 2015. június 23. (Hozzáférés ideje: 2017. január 15.)
- ↑ RIAA AND GR&F CERTIFICATION AUDIT REQUIREMENTS RIAA ALBUM AWARD. Recording Industry Association of America. (Hozzáférés: 2022. augusztus 15.)
- ↑ Tsioulcas, Anastasia: Forget Selling Albums — Artists Can Now Go Platinum Via Streaming. NPR, 2016. február 1. [2022. április 17-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ Kwateng-Clark, Danielle. „Kanye West's 'The Life Of Pablo' Just Went Platinum and He Didn't Even Sell A Single CD”, 2017. április 5.. [2021. július 31-i dátummal az eredetiből archiválva]
- ↑ a b RIAJ Yearbook 2017: IFPI Global Music Report 2017 (Page 4). Recording Industry Association of Japan. (Hozzáférés: 2018. június 20.)
- ↑ a b Bundesverband Musikindustrie: Internationales: ABB. 28// Umsätze aus dem europäischen Musikverkauf (Page 54). Bundesverband Musikindustrie. (Hozzáférés: 2021. február 27.)
- ↑ History of the Awards. Recording Industry Association of America. (Hozzáférés: 2011. augusztus 6.)
- ↑ About RIAJ: History. Recording Industry Association of Japan. (Hozzáférés: 2015. november 8.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk bl bm bn bo bp bq br bs bt bu bv bw bx by bz ca cb cc cd ce cf cg ch ci cj ck cl cm cn co cp cq cr cs ct cu cv cw cx BVMI: Gold-/Platin-Datenbank. Bundesverband Musikindustrie. (Hozzáférés: 2019. augusztus 5.)
- ↑ About BPI Awards. British Phonographic Industry. (Hozzáférés: 2017. november 7.)
- ↑ a b Les Certifications Officielles: Chronologie Albums. Info Disc. (Hozzáférés: 2016. március 4.)
- ↑ CRIA (1976. október 2.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk bl bm bn bo bp bq br bs bt bu bv bw bx by bz ca cb cc cd ce cf cg ch ci cj ck cl cm cn co cp cq cr cs ct cu cv cw cx cy cz da ARIA Charts – Accreditations. Australian Recording Industry Association. (Hozzáférés: 2009. szeptember 15.)
- ↑ Associação Brasileira dos Produtores de Discos – Certificados (portugál nyelven). Associação Brasileira dos Produtores de Discos. (Hozzáférés: 2018. október 27.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk bl bm bn bo bp bq br bs bt bu bv bw bx by „NVPI: Goud/Platina”, NVPI (Hozzáférés ideje: 2018. július 4.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk bl bm bn bo bp bq br bs bt bu bv F.I.M.I: Federazione Industria Musicale Itaiana (olasz nyelven). Federation of the Italian Music Industry. (Hozzáférés: 2018. június 7.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac Music & Media (26-12-1987)(page-43). Music & Media, 1987. december 26. (Hozzáférés: 2021. február 6.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah Salaverri, Fernando. Sólo éxitos: año a año : 1979-1990. Iberautor Promociones Culturales, 913–929. o. (2005. május 18.). ISBN 978-84-8048-639-2
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk bl bm bn bo bp bq br bs bt bu bv Guld & Platina IFPI (svéd nyelven). International Federation of the Phonographic Industry – Sweden. [2011. május 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 31.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj Trofeer (norvég nyelven). IFPI Norway. [2012. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 27.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab Hitlisten.nu. Tracklisten. Hitlisten.nu. (Hozzáférés: 2018. május 12.)
- ↑ a b Guld- og platinplader er devalueret (dán nyelven) (2003. április 24.)
- ↑ a b The Official Swiss Charts and Music Community – Awards. Hung Medien. (Hozzáférés: 2009. szeptember 15.)
- ↑ Certificaciones (Earlier certification database covering the years 1999–2010) (spanyol nyelven). AMPROFON. [2010. április 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 8.)
- ↑ a b Capif (spanyol nyelven). Argentine Chamber of Phonograms and Videograms Producers. [2011. augusztus 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 20.)
- ↑ Goud En Platina - Singles 1995. Ultratop. (Hozzáférés: 2018. június 30.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk bl bm IFPI Austria : Gold & Platin (német nyelven). International Federation of the Phonographic Industry – Austria. [2011. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. február 13.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd Polish certification awards 1995–present (lengyel nyelven). ZPAV. (Hozzáférés: 2014. november 13.)
- ↑ a b Tilastot (finn nyelven). International Federation of the Phonographic Industry Finland. [2010. június 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. május 27.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n „The Irish Charts: Certtifications-Awards”, Irish Recorded Music Association. [2012. február 8-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. február 18.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk bl bm bn bo bp bq br bs bt Recorded Music New Zealand: The Official New Zealand Music Chart. Recorded Music New Zealand. (Hozzáférés: 2015. május 16.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s Artistas & Espectaculos. Artistas & Espectaculos. [2010. november 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. augusztus 6.)
- ↑ Bialik, Carl. „Spun: The Off-the-Wall Accounting of Record Sales”, The Wall Street Journal, 2009. július 15. (Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 8.)
- ↑ The awards: Certifications. Recording Industry Association of America. (Hozzáférés: 2011. augusztus 6.)
- ↑ The Recording Industry – World Sales 2003. International Federation of the Phonographic Industry. (Hozzáférés: 2009. szeptember 16.)
- ↑ Country Takes The Crop (February 14, 2008). RIAA. [2008. március 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 23.)
- ↑ Grein, Paul. „New Golden Rule: 500,000 Sales Mark for All Singles”, Los Angeles Times, 1989. május 14.. [2021. június 8-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2021. szeptember 7.)
- ↑ „RIIA Certifications”, 1996. augusztus 10. (Hozzáférés ideje: 2011. július 9.)
- ↑ RIAJ Certs Plan Criticized. Recording Industry Association of Japan (2003. október 25.)
- ↑ 現基準-旧基準(~2003.06). Recording Industry Association of Japan. (Hozzáférés: 2015. november 8.)
- ↑ GOLD-/PLATIN- und DIAMOND-Auszeichnung (német nyelven). Bundesverband Musikindustrie. (Hozzáférés: 2020. január 26.)
- ↑ Spahr, Wolfgang. „From the Music Capitals of the World”, 1978. július 22. (Hozzáférés ideje: 2021. szeptember 17.)
- ↑ Sampson, Jim. „Ariola Takes German Singles Honors”, 1985. december 28. (Hozzáférés ideje: 2021. szeptember 17.)
- ↑ Spahrn, Wolfgang. „West German Music Sales Up 5%”, 1986. október 11. (Hozzáférés ideje: 2021. szeptember 17.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o Music & Media (27-12-1986)(page-33). Music & Media, 1986. december 27. (Hozzáférés: 2021. február 6.)
- ↑ Certified Awards Timeline. BPI. (Hozzáférés: 2012. május 1.)
- ↑ A propos des certifications (francia nyelven). Syndicat National de l'Édition Phonographique. SNEP. (Hozzáférés: 2019. november 14.)
- ↑ France Lowers Gold Standard, 16. o. (2006. július 26.) „SNEP reduces Platinum certification.”
- ↑ Les Certifications Officielles: Chronologie Singles. Info Disc. (Hozzáférés: 2016. március 4.)
- ↑ Certification Definitions. Music Canada. (Hozzáférés: 2014. július 1.)
- ↑ CRIA Reports 46% Rise for Disk Certifications. Billboard magazine (1982. február 27.)
- ↑ Tabela de Níveis de Certificação Pro-Música (portugál nyelven). Associação Brasileira dos Produtores de Discos. [2018. június 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 7.)
- ↑ Níveis de Certificação (portugál nyelven). Associação Brasileira dos Produtores de Discos. [2017. szeptember 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. október 27.)
- ↑ Certification Award Levels 2009. IFPI. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ Dutch Certification-award-levels (holland nyelven) (Words). NVPI. (Hozzáférés: 2012. május 1.)
- ↑ Newsline: Italian Label Body FIMI. Billboard magazine (2005. február 5.)
- ↑ FIMI Lowers Gold, Platinum Levels (2008. január 28.)
- ↑ Global Newsline: Spain Lowers Certifications. Billboard magazine (2005. november 26.)
- ↑ PROMUSICAE: Top 100 Albums (SEMANA 37: del 07.09.2009 al 13.09.2009). PROMUSICAE, 2009. szeptember 13. [2013. május 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 13.)
- ↑ Swedish Certification-award-levels. IFPI Sweden. (Hozzáférés: 2013. augusztus 31.)
- ↑ Global Music Pulse: Norway (1998. július 11.)
- ↑ TROFÉREGLER 2002. IFPI Norway, 2002. június 30. [2004. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 28.)
- ↑ TROFÉREGLER 2007. IFPI Norway, 2007. január 1. [2013. január 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 28.)
- ↑ TROFÉREGLER 2015. IFPI Norway, 2015. szeptember 24. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 28.)
- ↑ Gull og platina. IFPI Norway, 2018. január 1. [2018. június 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 28.)
- ↑ IFPI Denmark Revamps Certification Levels (2007. február 7.)
- ↑ Nye regler for platinplader til downloads (2009. április 20.)
- ↑ IFPI Denmark: Guld og platin (2011)
- ↑ Certificaciones (spanyol nyelven). Asociación Mexicana de Productores de Fonogramas y Videogramas. [2018. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 20.)
- ↑ Certificaciones (Earlier changes in certification-levels including levels for Pre-loaded albums/singles and Mater Ringtones) (spanyol nyelven). Asociación Mexicana de Productores de Fonogramas y Videogramas. [2010. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 8.)
- ↑ a b 35. Standard for Certifying Awards of Countries (Unit sales) (Page 25). IFPI. RIAJ. (Hozzáférés: 2011. május 26.)
- ↑ Certification Award Levels 2007. IFPI. (Hozzáférés: 2011. április 16.)
- ↑ Certification levels for Austria (all periods) (német nyelven). IFPI Austria
- ↑ GSA: Austria. Billboard magazine, 54. o. (1997. december 6.) „GSA Region Platinum.”
- ↑ Pełny Tekst Regulaminu Przyznawania Wyróżnień (lengyel nyelven). ZPAV. (Hozzáférés: 2014. november 13.)
- ↑ Polish Certification-levels. ZPAV. (Hozzáférés: 2013. augusztus 31.)
- ↑ The Complete NZ Music Charts 1966-2006. Dean Scapolo. (Hozzáférés: 2018. november 12.)
- ↑ The Official Music Charts of NZ: June 4, 2007. rianz.org.nz. [2014. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 7.)
- ↑ On Demand Streams Added To New Zealand Top 40 Album Charts. scoop.co.nz. (Hozzáférés: 2016. július 7.)
- ↑ Crise emagrece galardões discográficos (portugál nyelven). DN Online, 2005. május 13. [2005. május 24-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ a b c Unterberger, Richie. „Allmusic: The Beatles (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2013. augusztus 24.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk bl bm bn bo bp bq br bs bt bu bv bw bx by bz ca cb cc cd ce cf cg ch ci cj ck cl cm cn co cp cq cr cs ct cu cv cw cx cy cz da db dc dd de df dg dh di dj dk dl dm dn RIAA: Searchable Database. Recording Industry Association of America. (Hozzáférés: 2011. szeptember 23.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk bl bm bn bo bp bq br bs bt bu bv bw bx RIAJ: Gold Disc Certifications (japán nyelven). Recording Industry Association of Japan. (Hozzáférés: 2015. november 8.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk bl bm bn bo bp bq br bs bt bu bv bw bx by bz ca cb cc cd ce cf cg ch ci cj ck cl cm cn co cp cq cr cs ct cu cv cw cx cy cz da db dc dd de df dg dh di dj dk Certified Awards Search. British Phonographic Industry. (Hozzáférés: 2018. szeptember 7.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk InfoDisc: Les Certifications depuis 1973 (francia nyelven). Syndicat National de l'Édition Phonographique. InfoDisc.fr. (Hozzáférés: 2016. március 4.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk bl bm bn bo bp bq br bs bt bu bv bw bx by bz ca cb cc cd ce cf cg ch ci cj ck cl cm cn co cp cq SNEP: Les Certifications (francia nyelven). Syndicat National de l'Édition Phonographique. SNEP. (Hozzáférés: 2019. november 14.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk bl bm bn bo bp bq br bs bt bu bv bw bx by bz ca cb cc cd ce cf cg ch ci cj ck cl cm cn co cp cq cr cs ct cu cv cw cx cy cz da db dc dd de df dg dh di dj dk dl dm dn Music Canada: Gold & Platinum searchable database. Music Canada. (Hozzáférés: 2014. július 1.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa Australia's Music Charts 1988–2010. Australian Recording Industry Association. Moonlight Publishing. (Hozzáférés: 2016. január 12.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk bl bm bn bo bp bq br bs PMB: Certificados (portugál nyelven). Pro-Música Brasil. (Hozzáférés: 2018. október 27.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf PROMUSICAE Charts: Home > Weekly charts (spanyol nyelven). Productores de Música de España. (Hozzáférés: 2022. július 17.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al Salaverri, Fernando. Sólo éxitos: año a año : 1991-1995. Iberautor Promociones Culturales, 928–939. o. (2005. május 18.). ISBN 978-84-8048-639-2
- ↑ a b Hitlisten.nu: Album Top-40 (Uge 01-2001). Tracklisten. Hitlisten.nu. (Hozzáférés: 2018. június 13.)
- ↑ a b c d e Certificeringer marts – maj 2010. IFPI Denmark, 2010. május 31. [2018. június 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 29.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk bl bm bn bo bp bq br bs bt IFPI Denmark: Certificeringer. IFPI Denmark. (Hozzáférés: 2020. január 12.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk bl bm bn bo bp bq br bs bt bu bv bw bx by bz ca Hitparade.ch: Edelmetall. Schweizer Hitparade. Hung Medien. (Hozzáférés: 2017. július 22.) Note that the certifications for DVDs need to be retrieved by selecting the years at"http://hitparade.ch/awards.asp"
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar CAPIF: Discos de Oro y Platino (albums). CAPIF. [2011. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad CAPIF: Discos de Oro y Platino (albums and DVDs). CAPIF. [2011. május 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
- ↑ a b c Awardees. CAPIF. [2002. június 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af Awards 1997–2003. Belgian Entertainment Association. Ultratop. (Hozzáférés: 2011. február 4.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk bl bm Ultratop: Goud En Platina. Ultratop. (Hozzáférés: 2018. május 31.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah Kulta- ja platinalevyt: Artistit. Musiikkituottajat – IFPI Finland. (Hozzáférés: 2019. november 23.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq Radioscope: Latest Gold / Platinum Albums. Radioscope. [2011. július 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 17.)
- ↑ Siggins, Gerard. „Yeah, Yeah, Yeah! Rare footage of The Beatles's Dublin performance”, Irish Independent, 2016. február 7. (Hozzáférés ideje: 2017. december 1.)
- ↑ Hotten, Russell. „The Beatles at 50: From Fab Four to fabulously wealthy”, BBC News, 2012. október 4. (Hozzáférés ideje: 2013. január 28.)
- ↑ Wyman, Bill. Did "Thriller" Really Sell a Hundred Million Copies? (2013. január 4.) „That’s about the same as the five hundred million-plus credited to the Beatles but less than any of the cumulative totals of the individual Beatles, Ringo included.”
- ↑ a b c Unterberger, Richie. „Allmusic: Elvis Presley (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2013. augusztus 24.)
- ↑ 1997 ARIA Album Chart. ARIA. (Hozzáférés: 2018. február 24.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap Salaverri, Fernando. Sólo éxitos: año a año : 1996-1999. Iberautor Promociones Culturales, 940–952. o. (2005. május 18.). ISBN 978-84-8048-639-2
- ↑ Hitlisten.nu: Album Top-40 (Uge 15-2001). Tracklisten. Hitlisten.nu. (Hozzáférés: 2014. június 6.)
- ↑ a b c Hitlisten.nu: Album Top-40 (Uge 02-2003). Tracklisten. Hitlisten.nu. (Hozzáférés: 2018. június 13.)
- ↑ Hitlisten.nu: Album Top-40 (Uge 42-2003). Tracklisten. Hitlisten.nu. (Hozzáférés: 2014. június 6.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd Amprofon Certificaciones (spanyol nyelven). AMPROFON. (Hozzáférés: 2019. december 1.)
- ↑ a b c d e Floyd, Kaoma Top Sellers in Portugal Certs (page 69). Billboard Magazine, 1990. április 14. (Hozzáférés: 2021. december 20.)
- ↑ „Universal Music can't help falling for Elvis Presley, to manage song catalog”, Reuters, 2022. április 12. (Hozzáférés ideje: 2022. április 12.)
- ↑ a b c Huey, Steve. „Allmusic: Michael Jackson (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2013. augusztus 24.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj RIAJ: Digital Certifications (japán nyelven). Recording Industry Association of Japan. (Hozzáférés: 2015. november 8.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am InfoDisc Les Certifications depuis 1973 (singles). InfoDisc. (Hozzáférés: 2016. március 4.)
- ↑ ARIA Report 6th July 2009 (Issue 1010). Australian Recording Industry Association. [2009. augusztus 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 4.)Sablon:Cbignore
- ↑ ARIA Report 13th July 2009 (Issue 1011). Australian Recording Industry Association. [2009. augusztus 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 4.)Sablon:Cbignore
- ↑ ARIA: ARIA Catalogue Albums Chart (19/01/2015). Australian Recording Industry Association. [2015. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 17.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an Salaverri, Fernando. Sólo éxitos: año a año : 2000-2002. Iberautor Promociones Culturales, 952–966. o. (2005. május 18.). ISBN 978-84-8048-639-2
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al „Sverige Toplistan: Sök”, Sverige Toplistan (Hozzáférés ideje: 2013. november 18.) (svéd nyelvű) Note: To retrieve the certifications, type in artist's name in the box of "Sök", and then click on "Visa" of the desired album/single/video
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y Guld og platin i august. IFPI Denmark, 2004. május 9. [2018. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. május 12.)
- ↑ AFP: Discos Ouro e Platina 2009. AFP. [2010. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. augusztus 8.)
- ↑ AFP: Discos Ouro e Platina 2010. AFP. [2011. november 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. augusztus 8.)
- ↑ a b c d Music & Media (14-01-1989)(page-11). Music & Media, 1989. január 11. (Hozzáférés: 2021. november 13.)
- ↑ Rothman, Michael. „Happy 55th Birthday Michael Jackson - His Top 10 Moments”, ABC News, 2013. augusztus 29. (Hozzáférés ideje: 2022. szeptember 19.)
- ↑ a b c Erlewine, Stephen. „Allmusic: Elton John (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2013. augusztus 24.)
- ↑ a b 1990 ARIA Album Chart. ARIA. (Hozzáférés: 2018. február 24.)
- ↑ a b c d Forårets guld- og platincertificeringer. IFPI Denmark, 2007. június 13. [2012. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. november 29.)
- ↑ „Elton John adds 2 Winnipeg dates to farewell concert tour”, CBC News, 2018. szeptember 26. (Hozzáférés ideje: 2019. január 3.)
- ↑ Savage, Mark. „Elton John to make statement on future”, BBC News, 2018. január 24. (Hozzáférés ideje: 2018. január 24.)
- ↑ „UK's Royal Mint celebrates singer Elton John with new commemorative coin”, Reuters, 2020. július 6. (Hozzáférés ideje: 2021. február 16.)
- ↑ „Elton John comes to Beaumont's Ford Park on March 12; tickets on sale Jan. 24”, Houston Chronicle, 2014. január 16. (Hozzáférés ideje: 2017. június 1.)
- ↑ a b c Erlewine, Stephen. „Allmusic: Queen (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2013. augusztus 24.)
- ↑ ja:年度別ミリオンセラー一覧 2004年 (japán nyelven). Recording Industry Association of Japan. [2013. november 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 8.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q „Audio Gest”, AFP (Hozzáférés ideje: 2021. augusztus 8.)
- ↑ „Rock band Queen get postage stamp of approval”, Reuters, 2020. június 23. (Hozzáférés ideje: 2020. június 23.)
- ↑ Caldwell, Nicole. „Freddie Mercury: The life story you may not know”, The Buffalo News, 2022. augusztus 24. (Hozzáférés ideje: 2022. augusztus 24.)
- ↑ Brueggemann, Tom. „'Rocketman' Is Another Hit Music Biopic, But Please Don't Think That Makes It a Trend”, IndieWire, 2019. június 5. (Hozzáférés ideje: 2019. június 5.)
- ↑ a b c Erlewine, Stephen. „Allmusic: Madonna (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2013. augusztus 24.)
- ↑ „BVMI: Madonna (MDNA)”, BVMI. [2014. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2021. január 17.)
- ↑ Australia's Music Charts 1988-2010 (Madonna). Moonlight Publishing. (Hozzáférés: 2015. december 25.)
- ↑ a b c d e f g h i j k Guld og platin november/december/januar. IFPI Denmark, 2007. február 19. [2018. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. május 12.)
- ↑ a b Guld og platin i marts. IFPI Denmark, 2006. április 13. [2018. június 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. június 6.)
- ↑ Guld & platin januar 2010. IFPI Denmark. [2018. június 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 6.)
- ↑ CAPIF: Madonna certifications. CAPIF. [2008. február 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. február 1.)
- ↑ Guibourg, Clara. „Madonna at 60: The Queen of Pop in seven charts”, BBC News, 2018. augusztus 15. (Hozzáférés ideje: 2018. augusztus 15.)
- ↑ Marshall, Candice. „Madonna announces first tour to Australia in over two decades, first ever concert in New Zealand”, ABC News of Australia, 2015. július 28. (Hozzáférés ideje: 2016. július 8.)
- ↑ Marcos, Carlos. „Madonna has been scandalizing people for 40 years, and nobody's going to stop her”, El País, 2022. augusztus 17. (Hozzáférés ideje: 2022. augusztus 17.)
- ↑ a b c Erlewine, Stephen. „Allmusic: Led Zeppelin (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2013. augusztus 24.)
- ↑ a b c d e „Certifications Albums – Année 2013”, Syndicat National de l'Édition Phonographique (Hozzáférés ideje: 2014. március 3.)
- ↑ ARIA: ARIA Albums Chart (10/11/2014). Australian Recording Industry Association. [2014. november 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 7.)
- ↑ The ARIA Report: ARIA Top 100 Albums – Week Commencing 10th August 2015. Australian Recording Industry Association. [2015. augusztus 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 20.)Sablon:Cbignore
- ↑ Meike, Meike. „50 years ago: How it all began for Led Zeppelin”, Deutsche Welle, 2018. szeptember 7. (Hozzáférés ideje: 2019. január 30.)
- ↑ Cornwell, Jane. „Jimmy Page reflects on Led Zeppelin”, The Age, 2014. szeptember 27. (Hozzáférés ideje: 2015. május 16.)
- ↑ Kot, Greg. „Jury finds Led Zeppelin didn't steal 'Stairway to Heaven' riff”, Chicago Tribune, 2016. június 23. (Hozzáférés ideje: 2017. május 16.)
- ↑ Barbrick, Greg. „Music DVD/CD Review: Led Zeppelin – Celebration Day”, Seattle Post-Intelligencer, 2012. december 14. (Hozzáférés ideje: 2014. május 16.)
- ↑ a b c Birchmeier, Jason. „Allmusic: Rihanna (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2013. augusztus 26.)
- ↑ Guld og platin i marts (31/03/2008). IFPI Denmark, 2008. március 31. [2018. június 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. június 6.)
- ↑ Guld og platin i september. IFPI Denmark, 2008. október 6. [2018. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. június 6.)
- ↑ „Rihanna appointed as ambassador by Barbados”, BBC News, 2018. szeptember 22. (Hozzáférés ideje: 2018. december 14.)
- ↑ O'Connor, Roisin. „Rihanna 'proud' to accept new Barbados ambassador role”, The Independent, 2018. szeptember 22. (Hozzáférés ideje: 2018. december 14.)
- ↑ Seales, Seales. „Cyntoia Brown: Rihanna and Kim Kardashian back jailed teen”, BBC News, 2017. november 22. (Hozzáférés ideje: 2018. december 14.)
- ↑ a b c Unterberger, Richie. „Allmusic: Pink Floyd (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2013. augusztus 24.)
- ↑ Michaels, Sean. „Pink Floyd to release a new album in 2014, entitled The Endless River”, The Guardian, 2014. július 7. (Hozzáférés ideje: 2015. január 2.)
- ↑ RIAJ: The Record: January 1995 (Page 6) (japán nyelven). Recording Industry Association of Japan. (Hozzáférés: 2015. november 8.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u IFPI Norge: Troféoversikt (norwegian nyelven). IFPI Norway, 2020. április 17. (Hozzáférés: 2020. december 27.)
- ↑ AMPROFON: Certificaciones 2019 (Facebook). AMPROFON. (Hozzáférés: 2019. június 27.)
- ↑ „Pink Floyd's Waters Angry At Music Streaming”, Sky News, 2015. május 28. (Hozzáférés ideje: 2017. augusztus 13.)
- ↑ Martin, Annie. „Pink Floyd detail new album 'The Endless River'”, United Press International, 2014. szeptember 22. (Hozzáférés ideje: 2016. augusztus 13.)
- ↑ „Pink Floyd drummer fears for young musicians trying to break through”, The Times, 2016. szeptember 8. (Hozzáférés ideje: 2017. február 20.)
- ↑ a b c Erlewine, Stephen. „Allmusic: Eminem (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2013. augusztus 26.)
- ↑ Teffer, Matt. „Believe the hype: Eminem cements his rap god status”, The Sydney Morning Herald, 2019. február 24. (Hozzáférés ideje: 2019. február 24.)
- ↑ a b c Ankeny, Jason. „Allmusic: Mariah Carey (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2013. augusztus 24.)
- ↑ a b c 年度別ミリオンセラー一覧 (Million Seller List by Year) (japán nyelven). Recording Industry Association of Japan. (Hozzáférés: 2015. november 8.)
- ↑ Australia's Music Charts 1988–2010 (Mariah Carey). Moonlight Publishing. (Hozzáférés: 2015. december 25.)
- ↑ Hitlisten.nu: Album Top-4 (UGE 51-2016). Tracklisten. Hitlisten.nu. (Hozzáférés: 2016. január 18.)
- ↑ Sullivan, Coleen. „Mariah Carey gets hand and footprints cemented in Hollywood history”, KABC-TV, 2017. november 2. (Hozzáférés ideje: 2021. december 28.)
- ↑ a b Leahey, Andrew. „Allmusic: Taylor Swift (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2013. augusztus 26.)
- ↑ Gamboa, Itzelth: Taylor Swift's genre-hopping music evolution (amerikai angol nyelven). The California Aggie , 2020. október 12. (Hozzáférés: 2021. június 19.)
- ↑ Egan, Barry. „In re-recording her back catalogue Taylor swift is feeling the fear and doing it anyway”, Irish Independent, 2021. április 25. (Hozzáférés ideje: 2021. április 25.)
- ↑ „5 most popular Instagram accounts”, The New Zealand Herald, 2015. szeptember 25. (Hozzáférés ideje: 2022. szeptember 17.)
- ↑ a b c Leahey, Andrew. „Allmusic: Beyonce (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2013. augusztus 31.)
- ↑ Official Charts Company: Beyoncé. Official Charts Company. (Hozzáférés: 2014. április 17.)
- ↑ PROMUSICAE: Conciones Top 20 Anual 2007 (spanyol nyelven). PROMUSICAE. [2013. június 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 13.)
- ↑ Hitlisten.nu: Album Top-40 (Uge 05-2009). Tracklisten. Hitlisten.nu. (Hozzáférés: 2014. június 6.)
- ↑ Hitlisten.nu: Album Top-40 (Uge 04-2010). Tracklisten. Hitlisten.nu. (Hozzáférés: 2014. június 6.)
- ↑ „Protester Follows Beyoncé On Tour, Claims She's Possessed By Demons”, CBS, 2013. augusztus 29. (Hozzáférés ideje: 2022. szeptember 11.)
- ↑ „How Beyonce conquered sportswear”, Irish Independent, 2016. augusztus 15. (Hozzáférés ideje: 2022. szeptember 17.)
- ↑ a b c Huey, Steve. „Allmusic: Whitney Houston (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2013. augusztus 24.)
- ↑ a b c RIAJ: Digital Certifications (January 2014) (japán nyelven). Recording Industry Association of Japan. (Hozzáférés: 2015. november 8.)
- ↑ „ARIA Top 100 Albums – Week Commencing 27th February 2012 Issue No.1148 (for single "I Will Always Love You" and albums "The Bodyguard Soundtrack", "Whitney Houston")”, Australian Recording Industry Association, 2012. február 27.. [2012. március 15-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2013. január 19.) Sablon:Cbignore
- ↑ a b Houston Attains Global Stardom (1986. augusztus 9.)
- ↑ It's not right but it's okay: New 'Whitney Houston tour' announced. Sky News , 2019. május 21. (Hozzáférés: 2021. augusztus 10.)
- ↑ a b c Ruhlmann, William. „Allmusic: Eagles (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2013. augusztus 25.)
- ↑ a b ARIA: ARIA Albums Chart (19/01/2015). Australian Recording Industry Association. [2015. április 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 17.)
- ↑ Glissmann, Bob. „The Eagles announce 'Hotel California' tour stop in Omaha”, Omaha World-Herald, 2021. július 8. (Hozzáférés ideje: 2021. július 8.)
- ↑ a b c Proefrock, Stacia. „Allmusic: Celine Dion (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2013. augusztus 24.)
- ↑ 年度別ミリオンセラー一覧 1995年 (japán nyelven). Recording Industry Association of Japan. [2013. november 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 8.)
- ↑ a b RIAJ: Digital Certifications (July 2010) (japán nyelven). Recording Industry Association of Japan. [2013. szeptember 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 8.)
- ↑ Hitlisten.nu: Album Top-40 (Uge 47-2003). Tracklisten. Hitlisten.nu. (Hozzáférés: 2014. június 6.)
- ↑ Hitlisten.nu: Album Top-40 (Uge 22-2008). Tracklisten. Hitlisten.nu. (Hozzáférés: 2014. június 6.)
- ↑ Southern, Keiran. „Celine Dion and James Corden recreate famous Titanic scene for Carpool Karaoke”, Irish Independent, 2019. május 21. (Hozzáférés ideje: 2019. május 21.)
- ↑ Barhat, Vikram Singh. „Celine Dion: Taking Chances tour to heights”, Gulf News, 2008. március 6.. [2013. május 17-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2013. február 20.)
- ↑ a b c Erlewine, Stephen. „Allmusic: AC/DC (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2013. augusztus 24.)
- ↑ a b c d Pladebranchen.08 offentliggøres i dag. IFPI Denmark, 2009. augusztus 27. [2018. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. május 19.)
- ↑ AC/DC: Rock's 'kick in the guts'. BBC News, 2014. november 6. (Hozzáférés: 2016. október 20.)
- ↑ a b c Erlewine, Stephen. „Allmusic: The Rolling Stones (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2013. augusztus 24.)
- ↑ Hitlisten.nu: Album Top-40 (UGE 31-2003). Tracklisten. Hitlisten.nu. (Hozzáférés: 2021. november 23.)
- ↑ Rolling Stones celebrate 50 years on stage. The Seattle Times, 2013. július 13. (Hozzáférés: 2023. február 10.)
- ↑ a b c Kellman, Andy. „Allmusic: Drake (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2018. szeptember 26.)
- ↑ Flemming, Jack. „Drake is buying Robbie Williams' Beverly Crest mansion for more than $70 million”, Los Angeles Times, 2022. február 28. (Hozzáférés ideje: 2022. február 28.)
- ↑ a b c Erlewine, Stephen. „Allmusic: Garth Brooks (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2013. augusztus 25.)
- ↑ 1995 ARIA Album Chart. ARIA. (Hozzáférés: 2018. február 24.)
- ↑ Roti, Jessi. „Garth Brooks to kick-off 7-city 'Dive Bar' tour at Joe's in Chicago next week”, Chicago Tribune, 2019. július 9. (Hozzáférés ideje: 2019. július 9.)
- ↑ a b c Birchmeier, Jason. „Allmusic: Kanye West (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2014. május 27.)
- ↑ Hitlisten.nu: Track Top-40 (Uge 02-2009). Tracklisten. Hitlisten.nu. (Hozzáférés: 2018. június 13.)
- ↑ „In pictures: Kanye West”, CNN, 2022. február 16. (Hozzáférés ideje: 2022. február 16.)
- ↑ a b c Erlewine, Stephen. „Allmusic: Billy Joel (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2013. augusztus 25.)
- ↑ RIAJ: Digital Certifications (May 2009) (japán nyelven). Recording Industry Association of Japan. (Hozzáférés: 2012. április 14.)
- ↑ „Billy Joel announces first NZ show in 14 years”, 1 News, 2022. július 14. (Hozzáférés ideje: 2022. július 14.)
- ↑ a b c Collar, Matt. „Allmusic: Justin Bieber (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2016. március 24.)
- ↑ Bell, Chris. „Justin Bieber challenges Tom Cruise to UFC fight”, BBC News, 2019. június 10. (Hozzáférés ideje: 2019. június 10.)
- ↑ a b c Erlewine, Stephen. „Allmusic: Ed Sheeran (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2018. február 24.)
- ↑ „'Solo party': Ed Sheeran releases album while isolating for COVID”, Reuters, 2021. október 29. (Hozzáférés ideje: 2021. október 29.)
- ↑ a b c Jeffries, David. „Allmusic: Bruno Mars (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2015. január 26.)
- ↑ Hitlisten.nu: Album Top-40 (Uge 12-2011). Tracklisten. Hitlisten.nu. (Hozzáférés: 2015. január 26.)
- ↑ PARI: List of PARI Gold, Platinum & Diamond Awardees. Philippine Association of the Record Industry. PARI. (Hozzáférés: 2015. augusztus 30.)
- ↑ „Several NZ Super Rugby franchises caught up in Bruno Mars hoax”, 1 News, 2021. május 13. (Hozzáférés ideje: 2022. szeptember 19.)
- ↑ a b c Ruhlmann, William. „Allmusic: Bruce Springsteen (Biography)”, AllMusic (Hozzáférés ideje: 2013. augusztus 25.)
- ↑ Guld og platin i april. IFPI Denmark, 2009. május 27. [2018. június 21-i dátummal az