Popzene

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pop
Stíluseredet Rock and roll, jazz, folk, dance, rock
Kulturális eredet Amerikai Egyesült Államok és Egyesült Királyság 1950-es évek
Hangszerek elektromos gitár, basszusgitár, dobok, szintetizátor, billentyűs hangszerek, dobgép, sequencer, sampler, vokál
Népszerűség Az 50-es évek óta világszerte
Leszármazott stílusok
Avant-pop - Baroque pop - Bastard pop - Bubblegum pop - Dance-pop - Electropop - Girly-pop - Diszkó - Indie pop - K-pop - Manufactured pop - Noise pop - Operatic pop - Power pop - Sophisti-pop - Space age pop - Sunshine pop - szintipop - Teen pop
Társműfajok
Country pop - Dream pop - House-pop - Jangle pop - Pop folk - Pop punk - Pop rap - Pop-rock - Psychedelic pop - Technopop -Urban pop

A popzene manapság az egyik leggyakrabban használt összefoglaló kifejezés a népszerű könnyűzene, illetve a szórakoztató zene modern stílusirányzataira. Nem tartozik a fogalma alá:

A popzene kialakulása Amerikában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A popzene a 20. század ötvenes éveiben, a rock and roll kialakulásával az Egyesült Államokban létrejövő szórakoztatóipari ág, a popkultúra része és paradox módon annak létrehozója. Újdonság, hogy a gyártás, a terjesztés, az eladás szakaszában egyaránt minden addiginál tudatosabban számol a lehetséges célcsoport(ok) gyorsan változó igényeivel, mi több, igyekszik formálni azt. A popzene a fiatalokat is komoly szokásokkal rendelkező, addig nem látott keresletet generáló fogyasztóknak tekintette, átalakítva ezzel az addig csak felnőttekre alapozott szórakoztatóipart. A kifejezés utal a populuxe-ra is, amely az Amerikai Egyesült Államokban az 1950-es évek elejétől az 1960-as évek elejéig vezető stílusirányzat volt és amely az ipari formatervezés és az ergonómia eredményeinek elterjesztésével elérhető áron, korszerű árukhoz kívánta juttatni a kisembert is.

A műszaki fejlődés és a popzene globalizációja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 20. században folyamatos volt a fejlődés a hangrögzítés terén. A hanglemez, a fonográf megjelenése és elterjedése a rádió korszakában már a távollevő előadó zenéjének határokon túli terjesztését is lehetővé tette. A hanglemezek fejlődése lehetővé tette, hogy 3-4 perc helyett akár másfél órai zenei anyagot is rögzítsenek. A magnetofon volt az első eszköz, amely lehetővé tette a rádióban elhangzott zene másolását, a hanglemez megvásárlása nélkül (ezt a kazettás magnetofon még praktikusabbá tette). A televíziózás is segítette a zene terjedését. Mindez az 1950-es évek végére a zene globalizációjához vezetett, vagyis az újonnan alkotott zeneszámok szinte azonnal elérhetővé váltak a világ nagy részében.

A popzene és a klasszikus zene[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A felsorolt műszaki vívmányok a klasszikus zene (komolyzene) terjedése számára ugyanúgy kedvezőek voltak, mint a szórakoztató célú zene számára. A nagyközönség azonban a szórakoztató zenét szélesebb körben igényelte és a marketing is ezt a zenét célozta meg.

A popzene a vasfüggöny korszakában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jaltai világrend Európában mind jobban szétválaszotta az országok fejlődését. A vázolt műszaki lehetőségek az Elbától keletre csak az 1950-es évek végétől javultak.

A békés egymás mellett élés meghirdetése – bár országonként különböző mértékben – teret engedett a "nyugati" zenének a keleti blokk országaiban is. Az Aczél György féle TTT kultúrpolitika "tiltjuk" kategóriájából lassanként "tűrjük" kategória lett Magyarországon is. 1956 után a Szabad Európa Rádió keletre irányuló adásaiból és a luxemburgi rádió adásaiból egyre több akkori popzenét lehetett megismerni. Ám mivel az adásokat műszaki eszközökkel zavarták, ez sokáig lehetetlenné tette a jó minőségű magnófelvételek készítését. Jellemző, hogy a Magyar Rádiónak az 1960-as években megindított adása, Komjáti György műsora, a "Csak fiataloknak" címet viselte ami később - többek között - Ambrus Kyri által vezetett "Magnósok figyelem" műsorral is bővült.

Az 1960-as évek elejének bizonyos fokú enyhülése közepette a vasfüggöny mögött is megalakultak és egyre népszerűbbekké váltak a hivatalosan táncdalnak vagy tánczenének nevezett stílust játszó együttesek. A klasszikus triók közé tartoznak: Koncz Zsuzsa, Kovács Kati, Zalatnay Sarolta illetve Illés-együttes, a Metro és az Omega, amelyet jellemző módon nyugati koncertjeiken Omega Red Star néven hirdettek. Ezek a könnyűzenei formációk többnyire a korabeli divatos beatzenét hozták Magyarországra. Számukra a Magyar Televízióban 1962-ben indított Ki mit tud? és az 1966-tól indult Táncdalfesztivál című műsorok jelentették az ismerté válás egyetlen lehetőségét. A szórakoztató vagy kereskedelmi célú konkrét popzene az 1970-es évek végén kezdődött diszkókorszakkal együtt terjedt el, majd az 1980-as évek szintipop világában teljesedett ki.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap