Második lyoni zsinat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
II. lyoni zsinat
Dátum 1272-1274
Elismerte katolicizmus
Előző zsinat I. lyoni zsinat
Következő zsinat Vienne-i zsinat
Összehívó X. Gergely pápa
Elnöklő X. Gergely pápa
Résztvevők 560 püspök és apát
Viták témája A szentföld meghódítása, a Nagy egyházszakadás, filioque-vita, pápaválasztás
Dokumentumok és nyilatkozatok A domonkosok és a ferencesek elismerése, a nagy egyházszakadás felszámolása, a keresztes hadjárat érdekében kivetett adó, egyházi reformok
Időrendi lista

A második lyoni zsinat volt a római katolikus egyház 14. egyetemes tanácskozása, amit 1272. március 31-én hívott össze X. Gergely pápa, a zsinatra végül 1274-ben került sor a franciaországi Lyon városában. A zsinat összehívásának egyik legfőbb oka volt, hogy VIII. Mihály bizánci császár ígéretet tett arra, hogy nyugati katonai segítség fejében egyesíti az 1054. óta kettészakadt keresztény egyházat és elismeri a pápa fennhatóságát. A zsinatra több mint 500 püspök, 60 apát és több mint ezer küldött volt hivatalos, utóbbiak között voltak a korabeli egyetemek képviselői is. Az összegyűltek végül olyan sokan voltak, hogy nem fértek el Lyon városában és a hivatalos meghívó nélkül érkezőket "Isten és a pápa áldásával" távozásra szólították fel. A tanácskozás főbb résztvevői között volt még I. Jakab aragóniai király, VIII. Mihály császár nagykövete, a ortodox egyházkeleti egyház képviselői, valamint a tatárok kánjának küldöttei. Aquinói Szent Tamás szintén hivatalos volt a tanácskozásra, de útközben Frosinone városában meghalt. Szent Bonaventura részt vett az első négy ülésen, de július 15-én Lyon városában meghalt.

Aragónia királysága mellett, amit a király személyesen képviselt, jelen voltak a német-római császár, valamint Anglia, Franciaország, Skócia, Spanyolország és Szicília királyainak képviselői is.[1] Norvégiából, Svédországból, Magyarországról, Csehországból, a lengyel hercegségből és Dáciából is érkeztek küldöttek. A lyoni volt az első az egyházi zsinatok közül, amelyen az egyes nemzetek képviseltethették magukat az egyházi tanácskozáson.

A zsinat két legfőbb témája a Szentföldre indítandó keresztes hadjárat, valamint a nagy egyházszakadás felszámolása volt. Az első tanácskozásra 1274. május 7-én került sor, ezt követte további öt május 18-án, június 4-én, július 6-án, valamint július 16-17-én. A zsinat végére 31 határozatot fogadtak el. A második tanácskozáson elfogadták a Zelus fidei határozatot, amely nem volt kötelező érvényű, de összefoglalta a szentföldi hadjárat veszedelmeire, a tervezett hadjárat finanszírozására, a kalózok kiátkozására, a keresztények közötti békére, az egyházszakadást előidéző görögökre, a keresztes hadjáratokon résztvevőre vonatkozó bűnbocsánati, valamint a zsinat ügyrendjére vonatkozó határozatokat. A jelenlévő görög küldöttek, a kereszténység egységének megőrzése érdekében, hozzájárultak a nikaia–konstantinápolyi hitvallás megváltoztatásához (a "filioque-vita") és a résztvevők kikiáltották a keresztény egyház egységét. Ezt az utóbbi határozatot azonban VIII. Mihály utóda, II. Andronikosz bizánci császár később semmisnek nyilvánította.[2] A zsinat emellett I. Rudolfot ismerte el a Német-római Birodalom császárjának, véget vetve az 1254-1273 között tartó nagy interregnumnak.

A zsinat helyszínének kiválasztását nagyban befolyásolta, hogy az elnöklő X. Gergely pápa korábban lyoni pap volt, segítője, Péter ostiai püspök-bíboros, korábban Lyon érseke volt.

A zsinat témái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szentföld visszafoglalása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zsinat egyik legfontosabb témája a Szentföld visszafoglalására indítandó hadjárat volt. A döntés értelmében az összes keresztény országban különadót vetettek ki a hadjárat finanszírozására. Jakab aragón király haladéktalanul meg akarta indítani a hadjáratot, de ezt ellenezték a templomos lovagok képviselői. A hadjáratról szóló döntést emiatt elnapolták. A tanácskozás során, július 4-én érkeztek meg a tatár kán nagykövetei, mivel Gergely szerette volna elérni, hogy az iszlám ellen folytatott harcok alatt a tatárok tartózkodjanak a keresztények elleni támadásoktól. A két nagykövetet a pápa július 16-án ünnepélyesen megkeresztelte.[3]

A keresztény egyházak egyesítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

X. Gergely a zsinat során szeretett volna véget vetni az 1054-ben bekövetkezett nagy egyházszakadásnak. 1273-ban követeket küldött VIII. Mihály bizánci császárnak, aki nem sokkal azelőtt (1260-ben) foglalta vissza Konstantinápolyt a keresztes lovagok utódaitól. Gergely emellett utasította I. Károly szicíliai királyt és Fülöp latin császárt, aki Károly lányát vette feleségül, hogy tartózkodjanak minden, a bizánciak ellen indítandó támadástól. Július 24-én érkeztek meg a császár képviselői Lyonba, Germanus konstantinápolyi pátriárka, Teophanes niceai püspök, Georgius Acropolita, Nicholas Panaretus és Berrhoeota, a tolmács. A küldöttség átadta a pápának Mihály császár levelét, amelyet a keleti egyház ötven érseke és ötszáz püspöke írt alá.

1274. június 29-én, Szent Péter és Pál ünnepnapján, a pápa misét celebrált a lyoni Szent János-templomban, ahol a felolvasás és a hitvallás görög és latin nyelven is elhangzott. Utóbbi alatt a görög követek háromszor énekelték együtt a pápával a vitatott "qui a patre filioque procedit" részt (ld. Filioque-vita). Július 6-án, Péter ostiai püspök szentbeszéde után nyilvánosságra hozták a pápa levelét és a görög követek ünnepélyesen hűséget esküdtek a pápának, mint az egyesített egyház fejének, valamint ígéretet tettek Mihály nevében a Szentföldre tartó keresztények szabad átvonulására. Gergely ezután levélben fejezte ki örömét Mihálynak, Andronikosz fiának és a keleti egyház 41 elöljárójának.

A tatárok küldöttsége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tatár kán, Abaqa 13-16[4] követét küldte a zsinatra, jelentős felfordulást okozva, különösen amikor a küldöttség vezetőjét Gergely pápa nyilvánosan megkeresztelte.[5] A mongol követség azzal a céllal érkezett, hogy szövetséget kössenek a keresztényekkel - Gergely igyekezett elejét venni a kereszténység ellen irányuló mongol támadásoknak a tervezett keresztes hadjárat ideje alatt.

Abaqa keresztény titkára, Rychaldus jelentést tett a zsinatnak az európaiak és a mongolok közötti kapcsolatok történetéről Abaqa apja, Hulagu kán alatt. Hulagu megengedte, hogy a nyugati keresztények nagyköveteket küldjenek udvarába és mentesítette a nyugati keresztényeket mindden adó és járulék alól annak fejében, hogy a kánért imádkoznak. Rychaldus szerint Hulagu megtiltotta a Szentföldön létesített keresztény települések és lakóik bántalmazását, valamint ígéretet tett arra, hogy visszafoglalja Jeruzsálemet.[6] Rychaldus hozzátette, hogy Abaqa apja halála után is elkötelezte magát a mamelukok elleni harcra.

A fenti ígéreteket alapul véve Gergely javaslatot tett egy új, 1278-ban kezdődő keresztes hadjárat megszervezésére, a mongolokkal szövetségben.[7] A pápa négy javaslatot terjesztett elő a hadjárat előkészítése érdekében:

  • különadó az elkövetkező három évben, amit a pápának kellett volna megfizetni, és amiből a hadjáratot finanszírozták volna
  • a szaracénekkel folytatott bármilyen kapcsolat, kereskedés megtiltása
  • az olasz városállamok hajóhadat bocsátanak a keresztes had szolgálatára
  • formális szövetség megkötése a bizánci császárral és a tatár kánnal[8]

Az európai uralkodók, Jakab aragón király kivételével, meglehetősen hűvösen fogadták az elképzelést és a pápa 1276-os halála hamarosan véget vetett az előkészületeknek.

Egyházi reformok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zsinat során Gergely bizonyos egyházi reformokat is igyekezett elfogadtatni. Henrik liège-i püspököt, Frigyest, a San Paolo fuori le mura apátság vezetőjét, Rhodosz és Würzburg püspökeit méltatlan magatartásuk miatt leváltották és egyes kolduló rendeket betiltottak. A zsinat áldását adta a dominikánusok és a Ferences rend működésére. A spanyol király ellenállásán, akinek királyságában három lovagrend is közreműködött a mórok elleni harcban, a zsinat elvetette a keresztény lovagrendek összeolvasztásának ötletét.

A zsinat során fogadták el Gergely pápa javaslatát, amely szerint a pápaválasztó bíborosok nem hagyhatják el a gyűléstermet, amíg meg nem választották az új pápát, ezzel akarta elejét venni a pápai trón mind gyakoribbá váló megüresedésének. Ezt a rendeletet később Gergely utóda, V. Adorján pápa visszavonta, de később jórészt visszaállították és ma is ez szabályozza a pápaválasztás rendjét.

Interregnum[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zsinat egyik utolsó intézkedése volt a Német-római Birodalom új császárának kinevezése volt - a trón 1254. óta üres volt. Jakab aragón király magának akarta megszerezni a címet, de a pápa ezt ellenezte és helyére Habsburg Rudolfot koronázta a rómaiak királyának, aki 1273-tól már viselte a német királyi címet.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A szicíliai királyságot Anjou Károly képviselte, akit 1266-ban éppen a pápa nevezett ki Szicília trónjára, az aragóniai trónkövetelő ellenében. A szicíliai vecsernye néven ismert, Anjou-ellenes felkelésre 1282. március 30-án került sor.
  2. Wetterau, Bruce. World history. New York: Henry Holt and company. 1994.
  3. Catholic Encyclopedia - Second Council of Lyons (1274)
  4. Richard, p. 439/English
  5. Richard, p.452
  6. Jean Richard, p.435
  7. "1274: Promulgation of a Crusade, in liaison with the Mongols", Jean Richard, p.502
  8. ”Le Pape Grégoire X s’efforce alors de mettre sur pied un vaste programme d’aide à la Terre Sainte, les “Constitutions pour le zèle de la foi”, qui sont acceptées au Concile de Lyon de 1274. Ce texte prévoit la levée d’une dime pendant trois ans pour la croisade, l’interdiction de tout commerce avec les Sarasins, la fourniture de bateaux par les républiques maritimes italiennes, et une alliance de l’Occident avec Byzance et l’Il-Khan Abagha » Michel Balard, 'Les Latins en Orient (XIe-XVe siècle), p.210

Ez a szócikk részben vagy egészben a Second Council of Lyon című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

  • Richard, Jean (1999). The Crusades: c. 1071-c. 1291. Cambridge University Press. ISBN 978-0-521-62566-1
  • Jackson, Peter (2005). The Mongols and the West, 1221-1410. Longman. ISBN 0582368960.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]