Keménylombú erdő
A keménylombú erdő (Durilignosa) a mediterrán éghajlat zonális növénytársulása. Nevét onnan kapta, hogy jellemző fafajainak levelében sok a szilárdító szövet.
Elterjedése[szerkesztés]
Az északi, illetve a déli szélesség nagyjából 30°–40° között természetes növénytakaróként a kontinensek nyugati felét és a környező szigeteket borította az ember beavatkozása előtt. Legnagyobb kiterjedését a Földközi-tenger partvidékén érte el. Előfordul még:
- Dél-Afrikában a Fokföldön,
- Ausztrália déli partjának két szakaszán;
- az Amerikai Egyesült Államokban Kalifornia és Dél-Oregon partvidékén, valamint
- Chilében az Atacama-sivatagtól délre (átnyúlik Argentínába).
Ezeken a területeken az évi középhőmérséklet közepesen magas, az évi hőingás kicsi. Az éves csapadék 500–1000 mm; ennek nagy része az enyhe téli időszakban esik, a nyarat pedig a közeli sivatagokról érkező, száraz, forró légtömegek uralják.
A növényzet jellemzői[szerkesztés]
A forró, száraz nyár ellen egyes fásszárúak, mint például az európai olajfa (Olea europaea) fényes vagy erősen szőrös, apró, kemény szklerofil levelekkel védekeznek. Más fajok, mint például a jeneszter (Spartium junceum) főleg a szárukkal asszimilálnak. A fák rügyei alig védettek. Feltűnőek a lágy szárú hemikriptofiton és geofiton évelők, valamint az egynyáriak. Az intenzív növekedés időszaka a tavasz és az ősz. A keménylombú erdők aljnövényzetében sok az örökzöld, szúrós és/vagy illatos levelű cserje.
Az egykori erdőket sokfelé kivágták; felújulásukat pedig megakadályozta a legeltetés (ritkábban a földművelés). Az erodált, elvékonyodott talajtakaró jellemző növényzete a gyakori bozóttüzeket jól tűrő, másodlagos cserjés, a macchia. A szárazabb termőhelyeken ennek döntően tüskés növények uralta, nyíltabb, letörpült változata, a frigana, illetve garrigue nő. E területek jellemző talajtípusa a kevés tápanyagot tartalmazó terra rossa (vörösföld).
A keménylombú erdő rendszerint háromszintes:
- lombkoronaszint (10–20 m);
- cserjeszint (5–10 m);
- gyepszint.
A fák többsége örökzöld; a lombhullató fajok jelentősége alárendelt. A vastag, kemény, bőrszerű leveleket gyakran növényi szőr vagy viaszréteg borítja; gyakran tüskések. A sejtjeikben felhalmozott pentózok (öt szénatomos cukrok) és különleges nyálkaanyagok lehetővé teszik, hogy a felhalmozott vizet akár évekig is megőrizzék.
A Földközi-tenger nyugati medencéje[szerkesztés]
Jellegzetes erdőalkotó fái:
- paratölgy (Quercus suber),
- magyaltölgy (Quercus ilex),
- nyugati tölgy (Quercus occidentalis),
- szelídgesztenye (Castanea sativa),
- szamócafa (Arbutus unedo),
- törpepálma (Chamaerops humilis),
- akácia (Acacia spp.) az Atlasz-hegységben,
- atlaszcédrus (Cedrus libani ssp. atlantica) az Atlasz-hegységben,
- numídiai jegenyefenyő (Abies numidica) az Atlasz-hegységben,
- tengerparti fenyők is:
- mandulafenyő (Pinus pinea);
- parti fenyő (Pinus pinaster),
- aleppóifenyő (Pinus halapensis).
A cserjeszintben:
- boróka (Juniperus sp.),
- nemes babér (Laurus nobilis),
- leander (Nerium oleander),
- mirtusz (Myrtus spp.).
- örökzöld puszpáng (Buxus sempervirens),
- levendula (Lavandula spp.),
- rozmaring (Rosmarinus spp.),
- zsálya (Salvia spp.),
- varjútövis (Rhamnus catharticus)
- szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus).
A gyepszint növényei:
- kankalin (Primula spp.),
- kőtörőfűfélék (Saxifragaceae),
- kakukkfű (Thymus spp.),
- halfafű (Stipa tenacissima) az Atlasz-hegység déli lejtőin,
- mezei tikszem (Anagallis arvensis),
- mécsvirág (Melandrium spp.),
- gyújtoványfű (Linaria spp.),
- csillagfürt (Lupinus spp.),
- krizantém (Chrysanthemum spp.),
- liliomfélék (Liliaceae),
- talajlakó orchideák (Orchidaceae),
- ciklámen (Cyclamen spp.),
- nőszirom (Iris spp.),
- dicktölgy (Possziddisz).
A Földközi-tenger keleti medencéje[szerkesztés]
Jellegzetes erdőalkotó fái:
- keleti platán (Platanus orientalis),
- komlógyertyán (Ostrya carpinifolia),
- magyaltölgy (Quercus ilex),
- bíborgubacstölgy (Quercus coccifera),
- keleti aleppófenyő (Pinus brutia)
- tengeri fenyő (Pinus pinaster)
- kilíkiai jegenyefenyő (Abies cilicica),
- ciprus (Cypress spp.),
- feketefenyő (Pinus nigra),
- libanoni cédrus (Cedrus libani).
A cserjeszintben:
- olajfagyal (Phyllirea angustifolia),
- pisztácia (Pistacia vera),
- nemes babér (Laurus nobilis),
- levendula (Lavandula spp.),
- rozmaring (Rosmarinus spp.),
- zsálya (Salvia spp.),
- mirtusz (Myrtus spp.),
- jázmin (Jasminum spp.),
- krisztustövis (Paliurus spina-christi),
- varjútövis (Rhamnus catharticus)
- szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus).
Jellemző termesztett növényei:
- európai olajfa (Olea europaea),
- citrus fajok, (Citrus spp.)
- füge (Ficus carica),
- pisztácia (Pistacia vera),
- bortermő szőlő (Vitis vinifera),
- pisztácia (Pistacia spp.).
A gyepszint növényei:
- kakastaréj (Pedicularis spp.),
- kőtörőfűfélék (Saxifragaceae),
- sáfrány (Crocus spp.).
- mezei tikszem (Anagallis arvensis),
- mécsvirág (Melandrium spp.),
- gyújtoványfű (Linaria spp.),
- csillagfürt (Lupinus spp.),
- krizantém (Chrysanthemum spp.).
- liliomfélék (Liliaceae),
- talajlakó orchideák (Orchidaceae).
- ciklámen (Cyclamen spp.),
- nőszirom (Iris spp.),
Kalifornia (chaparral)[szerkesztés]
Jellegzetes erdőalkotó fái:
- óriás tuja (Thuja plicata),
- cukorfenyő (Pinus lambertiana),
- örökzöld mamutfenyő (Sequoia sempervirens),
- óriás mamutfenyő (Sequoiadendron giganteum),
- nyugati platán (Platanus occidentialis, a folyók mentén);
- tölgy (Quercus spp.) örökzöld fajai;
- szürkefenyő (Pinus sabiniana).
- sárgafenyő (Pinus ponderosa var. ponderosa),
- gyantáscédrus (Libocedrus decurrens),
- zöld duglász (Pseudotsuga menziesii var. viridis)
- madrona (Arbutus menziesii),
- fekete tölgy (Quercus kelloggii, lombhullató).
A cserjeszintben jellemző:
- medveszőlő (Arctostaphylos spp.),
- kaliforniai orgona (Ceanothus spp.),
- ernyősbabér (Umbellularia spp.),
- kaliforniai vadgesztenye (Aesculus californica),
- nyugati júdásfa (Cercis occidentalis).
Chile–Argentína (matorral)[szerkesztés]
Jellemzően nyitvatermők, főleg:
- araukária (Araucaria spp.)
Ausztrália (mallee)[szerkesztés]
- eukaliptusz (Eucalyptus spp.),
- Eucalyptus marginata,
- Eucalyptus diversicolor stb.).
- próteafélék (Proteaceae)
Fokföld (fynbosch)[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- Tuba Zoltán – Szerdahelyi Tibor – Engloner Attila – Nagy János: Botanika III. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007
- Kempelen Farkas digitális tankönyvtár 39. Klímaövek
- Mediterrán éghajlat jellemzői
- Esős telű, szubtrópusi (keménylombú erdők/mediterrán)
- Kempelen Farkas digitális tankönyvtár Keménylombú (mediterrán) erdők (11)
- Magyar nagylexikon X. (Ir–Kip). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 743–744. o. ISBN 963-9257-02-8