Kállay Ferenc

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kállay Ferenc
Kállay Ferenc.jpg
Kállay Ferenc (1790–1861). Illusztráció a Vasárnapi Ujságban
Született 1790. december 2.
Debrecen
Elhunyt 1861. január 1. (70 évesen)
Buda
Foglalkozása művelődéstörténész,
nyelvtörténész,
jogász,
néprajzkutató

Nagykállói Kállay Ferenc (Debrecen, 1790. december 2.Buda, 1861. január 1.) művelődéstörténész, nyelvtörténész, jogász, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A magyarság műveltségi elemeinek, nyelvének, hagyományos életmódjának és vallási képzeteinek őstörténeti irányultságú kutatója volt, akit a hazai művelődéstörténet és néprajztudomány is úttörő alakjai között tart számon.

Életútja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Debreceni Református Kollégiumban folytatott jogi tanulmányokat, itt kötötte évtizedekre szóló barátságát Kölcsey Ferenccel. 1812-től Pozsonyban dolgozott Mailáth György Pozsony vármegyei főjegyző mellett mint joggyakornok. 1813-ban Pesten megszerezte ügyvédi oklevelét, s rövid ideig a királyi ítélőtáblán tevékenykedett jegyzőként. Rövid bécsi jogi tanulmányait követően különbözeti vizsgát tett az osztrák jogrendszerből, majd 1814-től a Kézdivásárhelyen állomásozó 2. székely gyalogezred hadbírájaként tevékenykedett. 1827-ben százados hadbírói rangban nyugalomba vonult, s előbb Nagyenyeden, 1830-tól Kézdivásárhelyen, 1832-től pedig Budán élt, s kutatásainak szentelte életét.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pályája során sokrétű tudományos érdeklődésről adott tanúbizonyságot, behatóan foglalkozott művelődés-, vallás- és nyelvtörténeti, összehasonlító filológiai, filozófiai, jogtudományi és politikai tanulmányokkal. Az 1820-as évektől – még hadbírói tevékenysége idején, de főként nyugalomba vonulását követően – tevékenyen részt vett az akkoriban kibontakozó őstörténeti kutatásokban. Maradandóbb értékű tanulmányai a magyarság és a székelyek eredetének, néptörténetének, műveltségi elemeinek összehasonlító történeti kutatásához kapcsolódtak, ezért a néprajztudomány és a művelődéstörténet úttörő alakjai között tartja számon.

Nem pusztán történeti kutatásokat végzett, hanem a finnugor nyelvrokonság híveként behatóan foglalkozott a magyar és a finnugor nyelvek közötti egyezésekkel, etimológiai párhuzamokkal, a kazár–magyar etnikai-kulturális kapcsolatok múltjával. A hagyományos gazdálkodás történeti elemzésén keresztül szintén a magyarság néptörténeti sajátosságaira kívánt rámutatni, elsőként írta le a külterjes állattartás keleti hozadékait, és ő mutatott rá az elsősorban az Alföldön hagyományos szálláskertes, kétbeltelkes településforma nomád földművelési formákhoz kapcsolható hagyományaira. A Kisfaludy Társaság 1846-ban meghirdetett pályázatára – történeti források, illetve a néphagyományban fennmaradt hiedelemelemek és képzetek alapján – megírta a magyar ősvallás áttekintését, s ezt összefüggésrendszerbe helyezve összehasonlította a finnugor és uráli népek mitológiájával, valamint az ókori indoiráni népek körében dívó Mithra-kultusszal. Munkájával megnyerte ugyan a pályadíjat, az azonban csak halála után jelent meg nyomtatásban, így Ipolyi Arnold 1854-ben közreadott, hasonló tematikájú monográfiája mellett jelentősége elsikkadt.

Mindezeken túlmenően foglalkozott poétikával (rím- és ritmuselmélet), filozófiai (filozófiatörténet, szabad akarat) és jogi kérdésekkel (halálbüntetés), zeneelmélettel (operaesztétika) is. Mintegy nyolcvan ismert tanulmánya és cikke főként a Tudományos Gyűjtemény, a Tudománytár és az Akadémiai Értesítő lapjain jelent meg. Kéziratban maradt munkái közül említést érdemel a középkori magyarországi okleveleket névtani szempontból feldolgozó írása.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tudományos érdemei elismeréseként 1832 márciusában a Magyar Tudós Társaság levelező tagjává választották, majd még ugyanazon év szeptemberében a rendes tagok sorába emelték.

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Magyar régiségek nyomozása. in: Tudományos Gyűjtemény 1823.
    Reprint: Magyar régiségek nyomozása. Szerk. Tálasi István. Budapest, Magyar Néprajzi Társaság, 1990, 57 p.
  • Historiai értekezés a’ nemes Székely nemzet’ eredetéről, hadi és polgári intézeteiről a régi időkben. Nagyenyed, Ref. Kollégyom, 1829, 289 p. Szövege a MEK-ben
  • A’ magyar nemzetiségről. Pest, Trattner és Károlyi, 1836 , 96 p.
  • Kölcsey Ferencz gyermek és ifjukori életrajza s néhány erdti levele. Pest, 1839.
  • A Szózat criticai bírálatja. Pest, 1843. (Wesselényi Miklós Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében című munkája kapcsán)
  • Finn-magyar nyelv. Pest, 1844.
  • Az esküttszékről, tekintettel az alsó táblai szónoklatokra. Pest, 1844.
  • A pogány magyarok vallása. Szerk. Réső Ensel Sándor. Pest, Lauffer és Stolp, 1861, 332 p.
    Reprint: A pogány magyarok vallása. Budapest, Püski, 1999, 332 p.
  • Kállay Ferenc két előadása: A magyar és kozár kapcsolatokról – A Gúti, Coth, Geta nevekről. Budapest, Lélekfa, 1990, 34 p.

Felhasznált forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kállay Ferenc témájú médiaállományokat.
  • Keve Mária: Kállay Ferenc nyelvhasonlító munkássága. Budapest, 1940.
  • Kölcsey Ferenc kiadatlan írásai 1809–1811: Kölcsey és Kállay Ferenc műhelyének kézirataiból. Szerk. Szauder József. Budapest, Akadémiai, 1968, 507 p. = A Magyar Irodalomtörténetírás Forrásai.
  • Zsigmond Gábor: Egy reformkori etnográfus. in: Vigilia 1978.
  • Domokos Péter: Kállay Ferenc. Budapest, Akadémiai, 1990, 252 p. = A Múlt Magyar Tudósai.