Farkas Ferenc (katonatiszt)
| kisbarnaki Farkas Ferenc | |
 | |
| Született | 1892. május 27. Kismarton |
| Elhunyt | 1980. április 14. (87 évesen) Arnstorf |
| Beceneve | katonatiszt, cserkészvezető |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Foglalkozása |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz kisbarnaki Farkas Ferenc témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc (Kismarton, 1892. május 27. – Arnstorf, 1980. április 14.) magyar katonatiszt, cserkészvezető, a Ludovika Akadémia parancsnoka.[1] Mivel IV. Károly és Horthy Miklós után a II. világháború végén a nyilas uralom alatt is szolgált, történelmi szerepe vitatott. Ő volt a Horthy által alapított Vitézi Rend harmadik főkapitánya.[2]
Élete
Az ősi Veszprém megyei nemesi származású kisbarnaki Farkas család sarja, amely egykor Vas és Zala megyében szintén volt földbirtokos. Apja, kisbarnaki Farkas Ferenc (1849-1937), vármegyei főjegyző, anyja, potyondi és csáfordi Pottyondy Gizella (1864-1921) volt.[3] Anyai nagyszülei potyondi és csáfordi dr. Pottyondy Ágost (1835-1905) és Grohmann Mária (1840-1918) voltak.
Ferencnek még három testvére volt: Keller Jenőné kisbarnaki Farkas Mária (1888-1962),[4] dr. Kisbarnaki Farkas Gyula (1894-1958) egyetemi tanár, és kisbarnaki Farkas Irén (1896-1955) aki tanárnő volt.[3]
Ferenc 1920 junius 16-án Kemenesmagasin feleségül vette Wimmer Jolánt (1899-1964), Wimmer Lajos és Jaklin Anna lányát.[3] Jolán két gyermeket adott neki: kisbarnaki Farkas Évát (1921-?), aki potyondi és csáfordi Pottyondy László (1915-1951) repülő százados felesége volt, és kisbarnaki Farkas Ferenc (1924-1944) hadnagyot, aki Szentesen esett el.[3]
Katonai pályafutása
1912-ben végezte el a Ludovika Akadémiát. Az első világháborúban kétszer megsebesült, és vezérkari századossá léptették elő. 1927-ben vitézzé avatták.[1]
1938-1943 között a Ludovika parancsnoka volt.
A Donnál a pécsi IV. hadtestet, majd 1943-tól a debreceni VI. hadtestet vezette.[1] Az 1944. március 19-ei német megszállás idején Veress Lajossal együtt készült rá, hogy Horthy parancsára a németek ellen forduljanak – a kormányzó azonban végül a háború folytatása mellett döntött.[2] 1944 nyarán a Tatár-hágót védte a Kárpátokban, a szovjet fronton. október 13-ától vezérezredes, a Budapest hídfő parancsnoka.[1] Az októberi kiugrási kísérletben játszott szerepe vitatott: egyes történészek szerint elárulta Horthyt, míg mások szerint lehetséges, hogy csapatai nem értek időben Budapestre. A nyilas hatalomátvétel után hűséget esküdött Szálasi Ferencnek, és szerepet játszott a koronázási jelvények külföldre juttatásában. Arról nincsen bizonyíték, hogy részt vett volna a zsidók deportálásában.[2] 1945-ben Németországba ment, ahol amerikai hadifogságba került, és 1946-ban szabadult.[1]
Emigrációban
1946-tól a nyugati magyar emigráció egyik szervezője volt. A népbíróság 1950-ben távollétében lefokozta, és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte, háborús bűnök vádjával.[1] Az ítélet valódi indoka azonban a nyugat-németországi magyar emigráció szervezésében vállalt szerepe volt. Több emigráns mozgalom vezetésében szerepet vállalt, majd később a nyugat-németországi magyar cserkészetnek szentelte magát.[2]
Az 1950-es népbírósági ítéletet a Legfelsőbb Bíróság 1998-ban megsemmisítette, és a köztársasági elnök visszaállította eredeti rendfokozatát.[1]
Cserkészvezető
A magyar cserkészmozgalom egyik fő szervezője volt. Teleki Pál felkérésére részt vett az 1933-as gödöllői dzsembori megszervezésében. A tábor sikere után megbízták az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus megszervezésével is.[1]
Teleki halála után, 1941. április 3-ától Horthy Farkast nevezte ki Magyarország főcserkészévé, aki mögött ekkor már 22 évnyi cserkészmúlt állt. Vezetése alatt a cserkészet katonai irányba tolódott el, amivel az volt a célja, hogy kihúzza a talajt a rivális Levente Mozgalom alól. A Magyar Cserkészszövetség ebben az időben képes volt megőrizni külföldi kapcsolatait, például Gusztáv Adolf svéd herceggel, a Nemzetközi Bizottság tiszteletbeli elnökével, illetve az emigráns Lengyel Cserkészszövetséggel. Ezek a kapcsolatok azonban a náci megszállás után megszakadtak. A nyilasok a cserkészetet be akarták olvasztani az általuk létrehozott Magyar Őrszem Mozgalomba, de ezt a tervüket nem tudták végrehajtani.[5]
Művei
- A magyar cserkészet útja. 1910–1937. A Magyar Cserkésszövetség huszonöt éve, 1912–1937; összeáll. kisbarnaki Farkas Ferenc; Magyar Cserkészszövetség, Bp., 1937
- Tatárhágó visszanéz; Kárpát, Buenos Aires, 1952[1]
- Az altöttingi országgyűlés története. 1947/49–1969; Mikes Kelemen, München, 1969
Jegyzetek
- ↑ a b c d e f g h i vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc (magyar nyelven). Történelmi Vitézi Rend. (Hozzáférés: 2008. december 28.)
- ↑ a b c d Pelle János: Historikerstreit – Was kisbarnaki Farkas a war criminal? (angol nyelven). HVG, 2007. január 2. (Hozzáférés: 2008. december 28.)
- ↑ a b c d Szluha Márton (2011) Vas vármegye nemes családjai I kötet. Heraldika kiadó. 392. o.
- ↑ https://familysearch.org/ark:/61903/3:1:S3HY-64L3-SKS?i=437&wc=M6WK-GP8%3A101519101%2C103051701%3Fcc%3D1542666&cc=1542666
- ↑ Hilary St George Saunders: The Left Handshake, Chapter IV-RESOLUTION-Scouting in Occupied Countries: Part Seven—Greece, Yugoslavia and Hungary (angol nyelven). The Pine Tree Web, 1948. (Hozzáférés: 2008. december 28.)
Források
- vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc, Történelmi Vitézi Rend (magyar)
- Historikerstreit – Was kisbarnaki Farkas a war criminal?, HVG (angol)
További információk
- Kisbarnaki Farkas Ferenc – Altötting, Arnstorf, Népszabadság / Magyar emlékek a világban (magyar)