„Német-ausztriai Köztársaság” változatai közötti eltérés
Készült a(z) „Republic of German-Austria” oldal lefordításával |
(Nincs különbség)
|
A lap 2018. augusztus 24., 12:43-kori változata
| Német-ausztriai Köztársaság | |||
| |||
| Fővárosa | Bécs | ||
 é. sz. 48° 13′ 00″, k. h. 16° 22′ 00″Koordináták: é. sz. 48° 13′ 00″, k. h. 16° 22′ 00″ | |||
| Államforma | köztársaság | ||
| Hivatalos nyelv | német | ||
| Népesség | |||
| Népszámlálás szerint | 10 400 000 fő | ||
| Terület | 118 311 km² | ||
| Pénznem | osztrák korona | ||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Német-ausztriai Köztársaság témájú médiaállományokat. | |||
.svg)
A Német-ausztriai Köztársaság (németül: Republik DeutschösterreichRepublik Deutschösterreich or Deutsch-Österreich) az első világháború végén az Osztrák-Magyar Monarchia egyik rövid életű utódállama volt. Területileg Ciszlajtánia német nyelvterületeit foglalta magába, mintegy 118 311 km²-t és 10.4 millió lakost.
Magába foglalta a mai Ausztriát Burgenland kivételével, a Szudétákat, Osztrák-Sziléziát, valamint Dél-Tirol és Krajna északi felét. A rövid életű állam több kisebb-nagyobb exklávéval rendelkezett a mai Csehország területén is.
Létrehozása
Az Osztrák–Magyar Monarchiában, a nem hivatalos "Német-Ausztria" elnevezés az Osztrák Császárság németek lakta területeire volt használatos.
1918. október 12-én, I. Károly találkozót hívott össze a nagyobb német pártok részvételével. A német nacionalisták alkotmányos monarchiát követeltek minden nép számára; a keresztény szocialisták a Monarchia jövőjét egy föderációban képzelték el; a szociáldemokraták köztársaságot kívántak létrehozni, amely a jövőben csatlakozni fog a Weimari Köztrársasághoz.
1918. október 16-án Károly császár-király kiadta a népek föderációjáról szóló manifesztumot. Ez azonban túl későn került kiadásra, főleg a csehek és a délszlávok felé nézve, akik már saját nemzetállamuk létrehozását tervezték. A találkozó ugyanakkor a németek számára előnyt jelentett, mivel ezzel elérhető közelségbe került Ausztria németek lakta területei és Németország egyesülése.
A birodalom közelgő összeomlásakor az 1911-ben megválasztott 208 német képviselő 1918. október 21-én gyűlést hoztak össze, " ideiglenes német-osztrák nemzetgyűlés" név alatt, amely az etnikai németeket képviselte az Osztrák Császárságban. A gyűlés elnökei a német nemzeti mozgalmú Franz Dinghoferot, a keresztény szocialista Jodok Fink és a szociáldemokrata munkáspárti Karl Seitz voltak. A gyülekezetben Csehország, Morvaország és Osztrák-Szilézia képviselői voltak, akik nem ismerték el az 1918. október 28-án létrejött Csehszlovák államot. Kijelentették továbbá, hogy "az osztrák-németek határozzák meg saját, jövőbeni politikai irányzatukat, hogy önálló német-osztrák államot alakítsanak ki, és szabályozzák a többi országgal fennálló kapcsolatukat a velük kötött szabad megállapodások révén". Október 25-én az ideiglenes kormány nyilatkozatot tett közzé a németek által lakott területeken, hogy alakítsák ki saját, ideiglenes nemzetgyűléseiket.
Második, október 30-i találkozón az ideiglenes nemzetgyűlés létrehozta az új állam alapintézményeit. A törvényhozó hatalmat az ideiglenes nemzetgyűlés, míg a végrehajtó hatalmat az újonnan létrehozott német-osztrák államtanács kapta megbízatásul.
1918. november 11-én I. Károly császár lemondottaz osztrák államügyekben való részvétel jogáról.
Másnap, november 12-én a Nemzetgyűlés hivatalosan kikiáltotta a köztársaságot, és Karl Renner szociáldemokráciát ideiglenes kancellárrá nevezték ki. Ugyanezen a napon kiadták az ideiglenes alkotmányt, amely kimondta, hogy "Német-Ausztria demokratikus köztársaság" (1. cikk), és "Német-Ausztria a Német Köztársaság szerves része" (2. cikk).[1] Ez utóbbi rendelkezés tükrözte a képviselők álláspontját, aki úgy érezték, hogy Ausztria a békeszerződésben annyi területet veszítene el, hogy többé nem lenne gazdaságilag és politikailag életképes különálló állam, ezáltal az egyetlen út Németországgal való egyesülés volt. Ezt az álláspontot támasztotta alá Magyarország gabona-kereskedelmének és Csehszlovákia kőszén-kereskedelmének felfüggesztése Ausztria és Németország felé.
Amikor a Birodalom összeomlott és életbe lépett a tűzszünet, az ideiglenes kormány igyekezett megelőzni egy kommunista forradalom esetleges kitörését a kisebbségi szociáldemokraták által vezetett koalíciós kormány megszervezésével. Karl Renner a kancellári, Victor Adler pedig a külügyminiszteri posztot kapta meg. A szociáldemokraták katonai és munkástanácsokat hoztak létre, és a munkaügyi szakszervezetek fölött gyakoroltak ellenőrzést.
Alkotmányozó Nemzetgyűlés
Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés első választását 1919. február 16-án tartották, ahol először szavazhattak a nők.[2] A 38 német választókerületből mindössze 25 vett részt, és 159 képviselőt választottak a 170 férőhelyes parlamentbe. A szociáldemokraták lettek a legnagyobb párt, akik 72 helyet nyertek. A keresztény-szocialisták 69, a német nacionalisták 26 helyet kaptak. Az Alkotmányos Nemzetgyűlés 1919. március 4-én ült össze először, és március 15-én új kormányt alakítottak, amelyet Karl Renner vezetett. Az osztrák szociáldemokraták, annak ellenére, hogy az egyik vezető marxista párt volt, nem próbálták megragadni a teljhatalmat vagy a szocializmust létrehozni. A konzervatív, és katolikus politikusok többsége azonban továbbra is bizalmatlan volt velük szemben, és ez a baloldal szétszakadásához vezetett, mélypontját 1934-re érte el.
Otto Bauer szociáldemokrata vezetőj így írta: "Német-Ausztria nem olyan állam, amely a történelmi expanzió törvényeit követi, hanem csak a maradványa a régi birodalomnak, miután más nemzetek elszakadtak tőle. A maradványok laza szövetségbe kovácsolódtak össze."[3]
Az egyesítés kudarca
1918. november 13-án Ausztria és Németország vezetői tárgyalásokba kezdtek egy lehetséges nagynémet állam megalakításáról. November 15-én Woodrow Wilson amerikai elnöknek is küldtek egy táviratot, amelyben a német egység támogatását kérik. Az egységet azzal indokolták, hogy Ausztria, mint független állam, soha nem létezett. Ausztria mindig is valamelyik állam részét képezte (Német-római Birodalom), vagy unióban állt más állammal, vagy államokkal.Az egységes Ausztria 1806-ban jött létre a Habsburgok vezetésével. Mivel Ausztriában is németek laknak, az ott élőknek is inkább "német", mint nem létező, "osztrák" indentitásuk van. Kitértek arra is, hogy az egyik legnagyobb csapás a porosz–osztrák–olasz háború volt, amelyben a Habsburg uralom alatt álló területek, a poroszok győzelme ellenére is, nem csatlakozhattak a német egységhez.
1919. március 12-én az alkotmányozó Nemzetgyűlés kiadott egy (ideiglenes) nyilatkozatot, miszerint Ausztria a Weimari Köztársaság egyik állama. A német nacionalisták és a szociáldemokraták támogatták az egyesítést, míg a keresztény-szocialisták tartózkodóbbak voltak.
1919 tavaszán és nyarán tovább folytatódtak a tárgyalások Ausztria és Németország között. A sikeresnek mutatkozó tárgyalásokat és az eddig elért eredményeket a június 2-án kiadott békediktátum keresztülhúzta. Az Antant államai ebben további területek átadására kötelezték Ausztriát és megtiltottak minden egyesülési lehetőséget Németország, illetve Magyarország irányába.
A Saint-germaini békeszerződés
Miután az Antant többszöri tiltakozás ellenére sem engedélyezte a német-osztrák uniót, 1919. szeptember 10-én Renner aláírta a Saint-germaini békeszerződést, amelyet október 17-én ratifikálta az Alkotmányozó Nemzetgyűlés. A béke rendelkezései szerint október 21-én az ország megváltoztatta nevét a "Német-ausztriai" -ról "az Osztrák Köztársaságra". Ugyanekkor a tervezett tartományok közül Német-Bohémia és Szudétaföld Csehszlovákiához, Stájerország és Karintia délkeleti fele a délszláv államhoz, Tirol déli fele pedig Olaszországhoz került. A béke egy korábbi tervezete szerint Voralberg és Nyugat-Tirol Svájc részét képezte volna, de az érintett államok tiltakozása miatt ez kikerült a végleges változatból.
A békeszerződés 88. cikkelye, amelyet néha "Anschluss előtti lépésnek" is neveznek, kijelentette, hogy "Ausztria függetlensége elidegeníthetetlen a Népszövetségi Tanács hozzájárulása nélkül, következésképpen Ausztria vállalja a hogy minden olyan cselekménytől tartózkodik, amely közvetlen vagy közvetett módon vagy bármilyen egyéb módon veszélyezteti függetlenségét, különösen, és addig, amíg a Népszövetségbe való felvételüket egy másik hatalom ügyeiben való részvétellel nem engedélyezik".[4]
Hasonlóképpen a Versailles-i békeszerződéshez, amely megtiltotta Ausztria és Németország egyesülését. Ezekkel a változásokkal és az osztrák határok megszilárdulásával kezdődött az első Osztrák Köztársaság kora.
Határai
Német-Ausztria a Habsburg Birodalom összes német dominanciájú tartományára igényt tartott: összesen 118 311 négyzetkilométer, 10,4 millió lakossal. Ez magában foglalta a mai Ausztriát, Burgenland kivételével, valamint Dél-Tirolt és Tarvisio városát (ma Olaszország része); Dél-Karintiát és Dél-Stájerországot (ma Szlovénia része); a Szudéta-vidék és a Német-Bohémiát (amely később Szudéta-vidék részévé vált, ma Csehország része) és Kelet-Sziléziát (jelenleg Lengyelország és Csehország között oszlik meg). A gyakorlatban azonban a köztársaság uralma a régi Habsburg tartományok dunai és alpesi tartományaira korlátozódott - eltekintve néhány kivétellel.
November 22-én a Német Nemzeti Tanács hivatalosan bejelentette igényét az Osztrák Császárság minden német többségű területére. Az I. világháború Antant hatalmai azonban ellenezték ezt a lépést, és a német-ausztriai kormány képtelen volt megállítani az olasz, a csehszlovák és a szerb-horvát-szlovén hadsereg előrenyomulását.
A háború győztes oldalán állók számos német többségű területet osztottak szét a birodalom utódállamai között. A csehek figyelmen kívül hagyták az etnikai határok elveit, és ragaszkodtak a Cseh Királyság történelmi határaihoz; így hárommillió német lett csehszlovák állampolgár, majd a 20 évvel későbbi Szudéta-válságának köszönhetően megindult Csehszlovákia felosztása és megszállása. A győztes Olaszország megkapta Trentino-t és Dél-Tirolt, amelynek dél-tiroli részén még mindig a németek vannak többségben. A későbbi Jugoszlávia Karintia és Stájerország déli részeit kebelezte be. 1920. október 20-án a klagenfurti népszavazáson a szavazók háromötöde szavazott Ausztriára.
A tiroli és salzburgi tartományok egy későbbi népszavazáson a lakosság 98, illetve 99%-os többséggel támogatta a Németországgal való egyesülést, míg 1919 májusában a Vorarlbergben tartott népszavazáson a résztvevők 81% támogatta a csatlakozást Svájchoz.
Számos német kisebbségi csoport Morvaországban, köztük Brünn (Brno), Iglau (Jihlava) és Olomütz (Olomouc) német polgárai, valamint a krajnai Gottschee enklávé is kísérletet tett a Német-Ausztriai Köztársaságba való belépéssel de ezek nem sikerültek. A jelenlegi Osztrák Köztársaság területén kívül eső területek gyakran jelentős nem német kisebbségekkel rendelkeztek, ezek már az első pillanattól kezdve a győztes hatalmak támogatásával az utódállamokhoz kerültek.
Kelet-Szilézia esetében az ott élők csak Lengyelország, illetve Csehszlovákia mellett voksolhattak, a két német államot, a kezdetektől fogva eltiltották a szavazástól.
Ugyanekkor a győztes hatalmak Ausztriának juttatták a Magyar Királyság nyugati, német többségű területeit, amiből megalakították Burgenland tartományt. Eredetileg Sopront (németül: Ödenburg) szánták az új tartomány székhelyéül, de a sorozatos tiltakozások hatására engedélyezték a népszavazás kiírását, amelyen az érvényes szavazatok 65%-a Magyarország mellett tette le a voksát. Ennek hatására több más, határmenti falu is népszavazást rendezett, ahol három kivétellel, visszatértek Magyarországra. Pozsony (németül: Preßburg) Dunán áteső területei Csehszlovákiához kerültek.
Közigazgatási felosztása
Német-Ausztriát 1919-ben kilenc közigazgatási tartományra, ún. Provinzen-re osztották:
- Felső-Ausztria (Oberösterreich), a mai teljes Felső Ausztria és a dél-csehországi kerület Böhmerwaldgau régiója;
- Alsó-Ausztria (Niederösterreich), a mai teljes Alsó-Ausztia, Béccsel és Német-Morvaországgal (Deutschsüdmähren) együtt, utóbbi területén találhatóak Csehország Vysočina, és dél-morvaországi kerülete;
- Német-Bohémia (Deutschböhmen), Csehország nyugati határvidéke, 1938-1945 között Németország része;
- Szudétaföld, Morvaország és Osztrák-Szilézia határmenti része. Nem egyezik meg teljesen a mai Szudétáknak nevezett vidékkel.
- Stájerország (Steiermark), a mai Stájerország tartomány és Szlovénia északi részei, Alsó-Stájerország néven;
- Salzburg, a jelenlegi Salzburg tartomány egésze;
- Karintia (Kärnten), a mai Karintia tartomány egésze, Szlovénia Jezersko járása és Olaszország Tarvisio, Malborghetto Valbruna and Pontebba települései;
- Német-Tirol (Deutschtirol), a mai Tirol tartomány egésze, valamint Olaszország Dél-Tirol megyéje;
- Vorarlberg,a mai teljes Voralberg tartomány egésze.
Himnusza
A "Német-Ausztria" kifejezés használatának tilalma ellenére a Ausztria nem hivatalos himnuszának kezdősora a 1920 és 1929 között ezek voltak: "Német Ausztria, te csodálatos ország" (Deutschösterreich, du herrliches Land). Szövegét az akkori kanadai Karl Renner, a Saint-germaini békeszerződés aláírója írta.
Kapcsolódó szócikkek
References
- ↑ http://alex.onb.ac.at/cgi-content/alex?apm=0&aid=sgb&datum=19180000&page=26 Gesetz über die Staatsform. StGBl. Nr. 484/1919
- ↑ Austria Country Study Guide Volume 1 Strategic Information and Developments
- ↑ Barker, Elisabeth. Austria 1918–1972. Palgrave Macmillan UK, 4. o. (1973). ISBN 978-1-349-01429-3
- ↑ Treaty of Peace between the Allied and Associated Powers and Austria; Protocol, Declaration and Special Declaration [1920] ATS 3. Austlii.edu.au. (Hozzáférés: 2011. június 15.)