Wilhelm Solf

Wilhelm Solf
Wilhelm Solf
Született	1862. október 5. Berlin
Elhunyt	1936. február 6. (73 évesen) Berlin
Állampolgársága	német
Házastársa	Hanna Solf
Gyermekei	Lagi von Ballestrem Otto Isao Solf
Foglalkozása	diplomata politikus jogász orvos
Tisztsége	Németország külügyminisztere (1918. október 3. – 1918. december 13.) ambassador of the German Reich (1920–1928)
Iskolái	Göttingeni Egyetem Jénai Egyetem Karl-Friedrich-Gymnasium Mannheim lycée Lilienthal Humboldt Egyetem Luther Márton Tudományegyetem Kieli Egyetem
Kitüntetései	Order of the Rising Sun, 1st class
Sírhelye	Invalidenfriedhof
A Wikimédia Commons tartalmaz Wilhelm Solf témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Wilhelm Solf (Berlin, 1862. október 5. – Berlin, 1936. február 6.) német gyarmatügyi miniszter, a Német Birodalom utolsó külügyminisztere, majd a Weimari Köztársaság diplomatája volt. Az első világháborúban az antanttal való mielőbbi békekötést támogatta, majd az 1930-as években a nemzetiszocialistákkal szemben folytatott küzdelmet.

Élete

Wilhelm Solf 1862. október 5-én született Berlinben. 1900-tól 1911-ig Német Szamoa kormányzója volt. Ebben a pozícióban szilárd támogatója volt II. Vilmos német császár politikájának, mely egy erős, a britekkel és franciákkal szemben versenyképes Német Birodalom kiépítését célozta meg. 1911-es hazatérése után gyarmatügyi miniszterré nevezték ki. Az első világháború kitörésével azonban a német gyarmatok nehéz helyzetbe kerültek a brit és japán támadások következtében. Solf 1917-ben és 1918-ban azért küzdött, hogy a Német Birodalom kössön békét az antanttal és a nyugati fronton szerzett területek felajánlásával váltsák ki az elvesztett afrikai német gyarmatokat.

Wilhelm Solf német szamoai kormányzóként 1902-ben

Solf már az első világháború kitörése óta ellenezte a német terjeszkedési törekvéseket Nyugat-Európában. Emellett ellene volt a német katonai felső vezetés korlátlan tengeralattjáró-háborúval kapcsolatos intézkedéseinek is, melyek végül az Egyesült Államok hadba lépéséhez vezettek az antant oldalán 1917 áprilisában. A küszöbön álló katonai vereségre és a forradalom veszélyének növekedésére való tekintettel 1918 októberében Solfot nevezték ki külügyminiszternek. Ebben a minőségben felvette a kapcsolatokat az antanttal a béke megkötése érdekében és 1918. november 11-én 11 órakor életbe lépett a Compiègne-i fegyverszünet. 1918. december 13-án, az 1918–19-es német forradalom bekövetkezte után lemondott a külügyminiszterségről.

1920-tól 1928-ig német nagykövetként szolgált a Japán Birodalomban, Tokióban és jelentős szerepe volt az 1927-es német–japán egyezmény létrehozásában. Bár támogatta Paul von Hindenburg elnökké választását 1932-ben, de egy mérsékelt politikusokat tömörítő párt létrehozásán fáradozott. Ez a vállalkozása azonban nem járt sikerrel. Családjával együtt küzdött a nemzetiszocialisták antiszemita politikája ellen. Solf és köre végül fontos ellenállási csoporttá vált. 1936-ban hunyt el Berlinben. Halála után a tevékenységét felesége Hanna és leánya Lagi folytatta, a nemzetiszocialisták által történő bebörtönzésükig. A második világháborút rendkívüli szerencséjüknek köszönhetően a Berlint elfoglaló Vörös Hadseregnek köszönhetően élték túl.

Források

• Wilhelm Solf életrajza a First World War honlapján(angolul)
• Wilhelm Solf születési/elhalálozási helye és ideje a Wissen Media Verlag honlapján(németül)
• A Harrassowitz Verlag könyvismertetője a The Lost Man - Wilhelm Solf in German History című könyvről(angolul)