Wilhelm Solf
| Wilhelm Solf | |
 | |
| Wilhelm Solf | |
| A Német Birodalom külügyminisztere | |
| Hivatali idő 1918. október 3 – 1918. december 13. | |
| Uralkodó/ Kancellárok | II. Vilmos német császár Max von Baden Friedrich Ebert |
| Előd | Paul von Hintze |
| Utód | Ulrich von Brockdorff-Rantzau |
| Született | 1862. október 5. Berlin |
| Elhunyt | 1936. február 6. (73 évesen)[1][2][3][4][5] Berlin[6] |
| Sírhely | Invalidenfriedhof |
| Párt | Német Demokratikus Párt |
| Házastársa | Hanna Solf |
| Gyermekei |
|
| Foglalkozás | |
| Iskolái |
|
| Díjak | Order of the Rising Sun, 1st class |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Wilhelm Solf témájú médiaállományokat. | |
Wilhelm Solf (Berlin, 1862. október 5. – Berlin, 1936. február 6.) német gyarmatügyi miniszter, a Német Birodalom utolsó külügyminisztere, majd a Weimari Köztársaság diplomatája volt. Az első világháborúban az antanttal való mielőbbi békekötést támogatta, majd az 1930-as években a nemzetiszocialistákkal szemben folytatott küzdelmet.
Élete[szerkesztés]
Wilhelm Solf 1862. október 5-én született Berlinben.[7] 1900-tól 1911-ig Német Szamoa kormányzója volt. Ebben a pozícióban szilárd támogatója volt II. Vilmos német császár politikájának, mely egy erős, a britekkel és franciákkal szemben versenyképes Német Birodalom kiépítését célozta meg. 1911-es hazatérése után gyarmatügyi miniszterré nevezték ki. Az első világháború kitörésével azonban a német gyarmatok nehéz helyzetbe kerültek a brit és japán támadások következtében. Solf 1917-ben és 1918-ban azért küzdött, hogy a Német Birodalom kössön békét az antanttal és a nyugati fronton szerzett területek felajánlásával váltsák ki az elvesztett afrikai német gyarmatokat.[8]
Solf már az első világháború kitörése óta ellenezte a német terjeszkedési törekvéseket Nyugat-Európában. Emellett ellene volt a német katonai felső vezetés korlátlan tengeralattjáró-háborúval kapcsolatos intézkedéseinek is, melyek végül az Egyesült Államok hadba lépéséhez vezettek az antant oldalán 1917 áprilisában. A küszöbön álló katonai vereségre és a forradalom veszélyének növekedésére való tekintettel 1918 októberében Solfot nevezték ki külügyminiszternek. Ebben a minőségben felvette a kapcsolatokat az antanttal a béke megkötése érdekében és 1918. november 11-én 11 órakor életbe lépett a Compiègne-i fegyverszünet. 1918. december 13-án, az 1918–19-es német forradalom bekövetkezte után lemondott a külügyminiszterségről.[8]
1920-tól 1928-ig német nagykövetként szolgált a Japán Birodalomban, Tokióban és jelentős szerepe volt az 1927-es német–japán egyezmény létrehozásában. Bár támogatta Paul von Hindenburg elnökké választását 1932-ben, de egy mérsékelt politikusokat tömörítő párt létrehozásán fáradozott. Ez a vállalkozása azonban nem járt sikerrel. Családjával együtt küzdött a nemzetiszocialisták antiszemita politikája ellen. Solf és köre végül fontos ellenállási csoporttá vált. 1936-ban hunyt el Berlinben. Halála után a tevékenységét felesége Hanna és leánya Lagi folytatta, a nemzetiszocialisták által történő bebörtönzésükig. A második világháborút rendkívüli szerencséjüknek köszönhetően a Berlint elfoglaló Vörös Hadseregnek köszönhetően élték túl.[8][9]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 27.)
- ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ BnF források (francia nyelven)
- ↑ Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 31.)
- ↑ Wissen Media Verlag honlapján:Wer war Wilhelm Solf? (német nyelven). [2009. szeptember 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. március 6.)
- ↑ a b c First World War:Wilhelm Solf (angol nyelven). (Hozzáférés: 2009. március 6.)
- ↑ Harrassowitz Verlag:The Lost Man - Wilhelm Solf in German History (angol nyelven). [2016. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. március 6.)
Források[szerkesztés]
- Wilhelm Solf életrajza a First World War honlapján(angolul)
- Wilhelm Solf születési/elhalálozási helye és ideje a Wissen Media Verlag honlapján(németül)
- A Harrassowitz Verlag könyvismertetője a The Lost Man - Wilhelm Solf in German History című könyvről(angolul)
| Kancellárok | Theobald von Bethmann-Hollweg (1909–1917) · Georg Michaelis (1917) · Georg von Hertling (1917–18) · Miksa badeni herceg (1918) · Friedrich Ebert (1918–19) · Philipp Scheidemann (1919) · Gustav Bauer (1919–20) | .svg){kind=small}
.svg){kind=small} |
|---|---|---|
| Külügyminiszterek | Gottlieb von Jagow (1913–16) · Arthur Zimmermann (1916–17) · Richard von Kühlmann (1917–18) · Paul von Hintze (1918) · Wilhelm Solf (1918) · Ulrich von Brockdorff-Rantzau (1918–1919) · Hermann Müller (1919–20) | |
| Hadügyminiszterek | Erich von Falkenhayn (1913–1915) · Adolf Wild von Hohenborn (1915–16) · Hermann von Stein (1916–18) · Heinrich Schëuch (1918–19) · Walther Reinhardt (1919) · Gustav Noske (1920) · Otto Geßler (1920–28) | |
| Politikusok, diplomaták | ||
| Forradalmárok | ||
.png){kind=small}