Latin ábécé

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Latin írás szócikkből átirányítva)
Jump to navigation Jump to search
Latin írás
Latinul abece pelda.png
Típusábécé
Nyelvek Majdnem minden ma beszélt nyelvhez létezik változata, számos hivatalosan is használja
Időszak i. e. ~400-tól máig
Irány balról jobbra
Felmenő írásrendszerekugariti
   föníciai
    görög
     etruszk
Rokon írásrendszerek ókánaánita
ISO 15924Lat

A latin ábécé, amit a magyar nyelv is használ, a következő betűkből áll:

A, B, C, D, E, F, G, H, I, J, K, L, M, N, O, P, Q, R, S, T, U, V, W, X, Y, Z

Története[szerkesztés]

A latin ábécé használata világszerte.
  Csak latin ábécé
  Más írásrendszerek mellett

A latinság valószínűleg kétféle irányból, etruszk közvetítéssel és dél-itáliai közvetítéssel ismerte meg a föníciai ábécét. A kétféle eredeztetés közötti pontos viszony megállapítása körül évszázados szakmai vita folyik. Hammerström szerint (Jensen, 521 o.) a B, D, O, X betűk egy olyan dél itáliai görög betűs írásból származnak, ami etruszk befolyás hatására tartalmazta ezeket a betűket (Sampson, 108 o.). Rix (203 o.) állítása szerint a latin nyelvben ezen betűk hangértéke görög nyelvi hatásra utal, maguk a betűk már mind léteztek, mikor Rómában használatba vették az etruszk ábécét (Wachter, 33 o.)

A kompromisszumos álláspont bizonyos betűk esetén tehát etruszk, más betűk esetén görög hatást feltételez. Az etruszkban nem volt zöngés zárhang, ezért a C a görög gamma átvételeként vált a zöngétlen [k] hanggá mind az etruszkban, mind a latinban. Jensen (521 o.) szerint a C, K, Q betűk használata a latinban megegyezett az etruszk használattal, azaz [e, i] előtt C-t, [a] előtt K-t, [u, o] előtt pedig Q-t írtak. (Ez utóbbi csak a latinra igaz, mert az etruszkban nem volt [o] hang.) A betűk elnevezése is e módszer szerint alakul: gamma/gemma, kappa, qoppa/quppa (Wachter, 15 o.). Az Y és Z betűket később, szintén a görögből kölcsönözték. A G-t Spurius Carvilius Ruga (ie. 230 körül) alkotta a C-ből (Sampson, 109 o.). F (digamma) [w] hangot jelölt eredetileg, később az [f] hang jelévé egyszerűsödött. A [w, j] félhangzókat és az [u, u:, i, i:] magánhangzókat V-vel és I-vel jelölték.

Az eredeti latin ábécé i. e. 7. sz. körül: A B C D E F Z H I K L M N O P Q R S T V X

Összehasonlításhoz:

Használata[szerkesztés]

A történelem folyamán a latin ábécét átvette számos újonnan kifejlődött nyelv is saját használatára. Természetesen ezen nyelvek hangrendszerét nem fedte le teljesen a latin írás, ezért ezek néhány új betűt alkottak és számos mellékjelet készítettek, pl:

  • a cedilla (franciásan cédille) a ç-ben (eredetileg egy kis z a c alatt), mely az sz-es ejtést szimbolizálja: az óspanyolból származik, majd számos újlatin nyelv átvette, de a török és az albán nyelvbe is bekerült cs hangértékkel; érdekesség, hogy a modern spanyolban már nem használják (helyette z-t írnak ma).
  • a hacsek (haček) a szláv nyelvekben, egyes betűk lágyítását jelölik vele, pl: č
  • a tilde a spanyol ñ-ben, és néhány portugál magánhangzón (eredetileg egy kis N a betű fölé írva), mely az egykori n kiesését, ezzel együtt a hang nazalizációját is jelöli.
  • az ă, â, î, ș és ț a román nyelvben
  • és természetesen a magyar nyelv bizonyos, pl. egyes hosszú magánhanzóit jelölő ékezetes betűk: á, é, í, ó, ö, ő, ú, ü, ű

A teljes listát lásd: Latin eredetű ábécék.

A W két V egybeírásából keletkezett. A késő római korban került az ábécébe, germán nyelvek hatására. Az U-t és a J-t eredetileg nem különböztették meg a V és I betűktől. Az óangolban három – rúna eredetű – betűt adtak az ábécéhez: a þ-t (thorn), az ð-t (edh) és a ƿ-t (wynn) – az izlandi nyelvben az első kettő még ma is használatos. A német nyelvben négy, egykor ligatúraként használatos betűkapcsolatból alakult ki új betű: ae → ä, oe → ö, ue → ü; és ſsß. A francia nyelvben használatos tetős ékezet (circumflex) a korai formákból eltűnt mássalhangzókat (elsősorban s-et) jelöli (ezek eredeti formái megtalálhatóak más nyelvekben, például az angolban is): ófrancia hostel → francia hôtel = angol hotel vagy késő latin pasta → középfrancia paste → francia pâte = angol paste.

A szláv nyelvek a latin és a cirill ábécét is használják. Az ortodox egyházhoz tartozó országok általában a cirill írást használják, a többiek pedig a latint. A legtöbb speciális betűt tartalmazó nyelv a lengyel, mely jelöli egyes betűk lágyságát, a kétféle l-et stb. A többi latin írású szláv nyelvben is találhatunk számos – főként hačekkel módosított – mellékjeles betűt. A hausza nyelv három különleges mássalhangzót használ, ezek: ɓ, ɗ és ƙ.

Rendezési szempontok[szerkesztés]

Latin eredetű ábécék rendezési szempontjai:

  • A franciában és az angolban a trémával ellátott betűket ugyanúgy kezeljük, ha két egyforma szót csak a tréma különböztet meg, akkor az ékezetes szó áll hátrébb.
  • A német nyelvben az umlautos (Ä, Ö, Ü) betűket nem kezeljük külön alapváltozatuktól, – kivéve a telefonkönyvekben, ahol az ae, oe, ue kapcsolatok között találhatók –, a ß-et mindig az ss között találjuk.
  • A svédben és a dánban a W csak változata a V-nek, nem különálló betű. A svéd nyelv három különleges betűje a normál latin ábécé végén található: …, X, Y, Z, Å, Ä, Ö. Ezzel megegyező a finn betűrend is. Ugyanezeket a hangokat a dán és norvég nyelvben más sorrendben rendezzük: …, X, Y, Z, Æ, Ø, Å. Az Aa változata az Å-nak, ezért ide rendezzük.
  • 1997-ig a spanyol betűrendben különálló betű volt a CH és az LL is (CINCO, CREDO, CHISPA és LOMO, LUZ, LLAMA). 1997-ben a Spanyol Királyi Akadémia (RAE) változtatott e szabályozáson, azóta ezeket a betűkapcsolatokat tartalmazó szavakat tagonként (tehát: c+h és l+l) rendezzük sorba. Az Ñ (eñe) önálló betűként kezelendő mindkét szabályozás szerint.
  • A holland betűrendben az IJ-t egykoron az Y változatának tartották és a betűrendben az ilyen szavakat vagy az y-ként, vagy az y utáni betűként kezelték. Manapság tagonként, tehát az i-s szavak közé sorolva rendezzük őket. Fontos, hogy az IJ-jel kezdődő szavakban mind az I-t, mind a J-t nagybetűvel írjuk (pl: IJssel)!
  • A magyar nyelvben az ékezetes betűket többnyire nem kezeljük külön alapváltozatuktól – az ö, ü külön betűnek számít, de itt sem különböztetjük meg a rövid és a hosszú formákat. Az úgynevezett szoros ábécében viszont az ékezetes betű az ékezettelen után következik.
  • Az izlandi nyelv az ábécé végére illesztette a Þ-t és a D után az Ð-et.
  • A lengyel nyelv számos speciális betűt tartalmaz: A, Ą, B, C, Ć, D, E, Ę, …, L, Ł, M, N, Ń, O, Ó, P, …, S, Ś, T, …, Z, Ź, Ż.
  • A cseh nyelv ékezetes magánhangzókat nem különböztetjük meg alapváltozatuktól, a hačekkel módosított mássalhangzók mindig alapváltozatuk után állnak. Fontos, hogy a CH mindig a H után rendeződik!
  • Az eszperantó nyelvben a tetős ékezettel (circumflex) ellátott betűk és a félhangzós u (Ĉ, Ĝ, Ĥ, Ĵ, Ŝ, Ŭ) különálló betűként kezelendő: …, c, ĉ, d, e, f, g, ĝ, h, ĥ, i, j, ĵ, k, …, s, ŝ, t, u, ŭ, v, z.
  • A románban a speciális betűket az alapváltozatuk után rendezzük, különálló betűként: A, Ă, Â, …, I, Î, …, S, Ş, T, Ţ, …, Z.
  • A tatár nyelv speciális betűit az alapbetűk után rendezzük.
  • A latin betűvel író déli szláv nyelvekben (horvát, szlovén stb.) a mellékjeles és az összetett betűk az alapbetűk után állnak: …, C, Č, Ć, D, Dž, Đ, E, …, L, LJ, M, N, NJ, O, …, S, Š, T, …, Z, Ž.

Hivatkozások[szerkesztés]

  • Jensen, Hans. 1970. Sign Symbol and Script. London: George Allen and Unwin Ltd. Transl. of Die Schrift in Vergangenheit und Gegenwart. VEB Deutscher Verlag der Wissenschaften. 1958, as revised by the author.
  • Rix, Helmut. 1993. „La scrittura e la lingua” In: Cristofani, Mauro (hrsg.) 1993. Gli etruschi – Una nuova immagine. Firenze: Giunti. S.199-227.
  • Sampson, Geoffrey. 1985. Writing systems. London (etc.): Hutchinson.
  • Wachter, Rudolf. 1987. Altlateinische Inschriften: sprachliche und epigraphische Untersuchungen zu den Dokumenten bis etwa 150 v.Chr. Bern (etc.): Peter Lang.
  • Biktaş, Şamil, 2003, Tuğan Tel.

Külső hivatkozások[szerkesztés]