II. Iusztinianosz bizánci császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(II. Jusztinianosz bizánci császár szócikkből átirányítva)
II. Iusztinianosz
II. Iusztinianosz solidusa. A bal oldali képmás Krisztust, a jobb oldali a császárt ábrázolja
II. Iusztinianosz solidusa. A bal oldali képmás Krisztust, a jobb oldali a császárt ábrázolja

Ragadványneve Rhinotmetosz (levágott orrú)
Bizánci császár
Uralkodási ideje
685. szeptember 14.695 vége
705711. november 4.
Elődje IV. Kónsztantinosz
III. Tiberiosz
Utódja Leontiosz
Philippikosz
Életrajzi adatok
Született 669
Konstantinápoly
Elhunyt 711. december 11. (42 évesen)
Szinopé/Damatrisz, Bithünia közelében
Házastársa Eudokia
Theodóra
Gyermekei Anastasia
Tiberius
Édesapja IV. Kónsztantinosz bizánci császár
Édesanyja Anastasia

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Iusztinianosz témájú médiaállományokat.

II. Iusztinianosz (görög Ιουστινιανός, latiin Iustinianus, elterjedt magyar nevén Jusztinianusz, vagy Justinianus, 669711. december 11., uralkodott először 685 szeptembere – 695 vége; másodszor 705711 között) a Bizánci Birodalom császára, IV. Kónsztantinosz és Anasztaszia elsőszülött fiúgyermeke, egyben a Hérakleiosz által alapított dinasztia utolsó uralkodója volt.

Amikor atyja vérhasban elhalálozott, Iusztinianosz tizenhat éves volt, de hasonlóan ambiciózusnak bizonyult. A tehetséges adminisztrátornak bizonyuló császár őseihez, atyjához és nagyatyjához hasonlóan erős despotikus vénával rendelkezett, amely trónfosztása után csak megerősödött. II. Iusztinianosz így tagadhatatlan érdemei mellett véreskezű zsarnokként vonult be a történelembe.

Az első tíz év[szerkesztés]

Béke keleten[szerkesztés]

A muszlim arabok korábbi támadásainak elhárítása és a 678-ban kötött béke eddig is garantálta Bizánc biztonságát, de a kitörő trónviszály és polgárháború még kedvezőbb helyzetet teremtett. Az új kalifa, Abd al-Malik jobbnak látta tehermentesíteni zavargó országát északnyugat felől, így békét kötött Kónsztantinoszápollyal. Ennek keretében emelték az arabok éves adóját, a korábban elveszett Ciprus, Örményország és a kaukázusi Ibéria pedig kondomíniumi státusba került, azaz adóinak fele II. Iusztinianosz kincstárába folyt be.

Diadal nyugaton[szerkesztés]

Mivel számos erő felszabadult Kis-Ázsiában, a császár már 687/688 folyamán megkezdte az átcsoportosítást nyugatra, a szlávok és bolgárok ellen indítandó hadjáratra. A 688/689-es offenzíva hatalmas diadalt hozott, amikor a bizánci erők bevonultak Thesszalonikébe. A legyőzött Szklaviniták lakóit Anatólia északkeleti részére, az Opszikion themába telepítették át. A híradások szerint a deportáltakból mintegy 30 000-es létszámú haderőt sikerült kiállítani.

Áttelepítések és vereségek[szerkesztés]

Szlávok áttelepítésével már IV. Kónsztantinosz is próbálkozott. Iusztinianosz a ciprusi lakosságot Küzikosz korábban araboktól elpusztított félszigetére telepítette, az Amanosz-vidéki határőr mardaiták pedig Épeiroszba, a Peloponnészoszra és a dél-anatóliai partvidékre kerültek. A ciprióták áttelepítése 691/692-ben háború kitörését vonta maga után az arabokkal, amit az újonnan besorozott szlávok átállása következtében a bizánciak elvesztettek. A döntő ütközetre az armeniai Szebasztopolisz (Sulu-saray) mellett került sor.

Örményország ezzel ismét arab kézbe került, kondomíniumi helyzetét elvesztette. A vereséget sokan a mardaiták áttelepítésének tulajdonítják, bár ez nem valószínű. Az elfogult Theophanész krónikája valótlanságot állít, amikor a vereséget követően a bithüniai szlávok teljes kiirtását fűzi Iusztinianosz nevéhez, hiszen a későbbiekben is hallunk itt élő szlávokról.

Adminisztratív intézkedések[szerkesztés]

A deportáció politikája a thema-rendszerhez illeszkedve végeredményben bevált, és nagy erőtöbbletet biztosított a birodalom számára a fennmaradáshoz. Egyébként Iusztinianosz nevéhez egy új thema megszervezése is kötődik, éspedig a Balkánon: Hellaszé. A körzetet 687 után alakították ki, mivel egy ekkor kelt oklevél csak öt themát említ (Opszikion, Anatolikon, Karabisziani, Armeniakon, Thrakia).

II. Jusztinanosz nevéhez adóreform is kötődik. A diocletianusi capitatio és iugatio mindeddig érvényben levő kombinációját a független fej- és földadó váltotta fel, ami a földdel nem rendelkezők és a nem röghözkötött parasztok megadóztatását is lehetővé tette.

Vallásügyek[szerkesztés]

Az önmagát pénzein Krisztus szolgájának nevező császár mélyen vallásos volt. Ekkor került sor az V. és a VI. egyetemes zsinat 533-as és 680/681-es határozatainak egyházfegyelmi szempontú kiegészítését célul kitűző, ún. Quinisextum (ötös-hatos) zsinatra. Számos pogány gyökerű illetve erkölcstelen szokást elítéltek, amelyek mindeddig fennmaradtak (például a Brumalia nevű Dionüszosz-ünnep).

A Konstantinápolyi zsinat 102 kánonja számos Rómában és nyugaton dívó szokást elítélt (papok házassága, szombati böjt). A kereszténység eltérő fejlődésére ekkor adódott az első olyan példa, amely nem teológiai természetű volt. A határozatokat I. Sergius pápa nem volt hajlandó elfogadni, mire a császár felelősségre kívánta vonni. A Ravennai Exarchátus seregei azonban nem voltak hajlandóak elfogni az egyházfőt, és a császári követ kénytelen volt Sergiusnál menedéket keresni. Iusztinianosz, ha tervezett is bosszút, végrehajtani már nem tudta.

Az első bukás[szerkesztés]

A császár politikája gyakorlatilag szinte az egész bizánci társadalmat elidegenítette magától. Az arisztokrácia előjogait féltette a leplezetlenül egyeduralmat gyakorló, agresszíven politizáló uralkodótól. Az áttelepítettek értelemszerűen nem lelkesedtek az őket otthonuk elhagyására késztető császárt, de a helyben maradók is elégedetlenkedtek a megemelkedett adók miatt. Iusztinianosz ugyanis névrokonához, I. Justinianushoz hasonlóan előszeretettel hajtott végre reprezentatív építkezéseket, amelyek a háborúk mellett jelentősen megcsapolták a kincstár forrásait. A nép gyűlölete az uralkodó mellett elsősorban Theodotosz logothetész és Sztephanosz szakellariosz ellen irányult.

695-ben Hellasz thema sztratégosza, Leontiosz vezetésével felkelés tört ki. A Hippodrom kék politikai pártja segítségével a lázadók elfoglalták Konstantinápolyt. A gyűlölt miniszterekkel a népharag végzett, Iusztinianoszt csupán megcsonkították (innen ragadványneve, a Rhinotmetosz/Levágott orrú) és Herszónba száműzték. Leontiosz trónra kerülése egy húsz évig tartó zavargássorozatot indított el, melynek keretében 698-ban Leontioszt is lemondatták.

Kalandok két uralkodás között[szerkesztés]

A száműzött baszileusz a konstantinápolyi helyzeten felbátorodva szervezkedni kezdett, mire a kherszóni hatóságok elhatározták, hogy a fővárosba küldik előkelő foglyukat. Az orrától megfosztott császár azonban értesült a dologról, és a Kazár Birodalom kagánjánál keresett menedéket, akinek feleségül vette nővérét. A megkeresztelkedett asszony a Theodóra nevet vette fel, ahogy annak idején I. Justinianus feleséget is hívták. Az új császár, III. Tiberiosz követelte a kiadatását, amibe a kagán bele is ment volna, féltve a kazár–bizánci kapcsolatokat, de Iusztinianosznak ismét sikerült elmenekülnie.

A Fekete-tenger nyugati partjaihoz érve tárgyalásokba kezdett Tervel bolgár kánnal. A megállapodás fejében 705-ben egy jelentős bolgár–szláv sereg érkezett Konstantinápoly ostromára. A város továbbra is bevehetetlennek bizonyult, de a hatalomvágyó Iusztinianosz mindenre elszántan a vízvezetékeken keresztül bejutott a fővárosba. Akkora riadalmat keltett váratlan felbukkanása, hogy kevés híve is trónra tudta tenni.

Másodszor a trónon[szerkesztés]

A levágott orr nem gátolta meg Iusztinianoszt az uralkodásban. Többet nem is használták a megcsonkításnak ezt a módszerét Bizáncban. A császár intézkedett Theodóra és időközben született fiuk, Tiberiosz Konstantinápolyba költöztetéséről a kazár udvarból. Feleségével megosztotta a trónt, gyermekét pedig társuralkodójává tette. Tervelt a névleges, ám így is a lehető legelőkelőbbnek számító kaiszari címben részesítette, és hálából felújította a bolgároknak fizetett éves adót.

Az új uralkodó hátralévő hat évét vérszomjas bosszúvágy és kegyetlen terror jellemezte. Két ellencsászárát és számos hívüket kivégeztette, Kallinikosz pátriárka szemeit pedig kivájatta. A továbbiakban meg is feledkezett állami teendőiről, minden erejével vélt és valós ellenfelei ellen harcolt. A legjobb tisztjeitől megfosztott bizánci sereg nem tudta megakadályozni a kappadókiai Tüana 709-es és Kilikia 710/711-es arab elfoglalását.

Iusztinianoszt azonban a keleti ügyek helyett a nyugatiak kötötték le. Bosszújának következő áldozata Ravenna lett, ami annak idején ellene fordult Sergius pápa ügyében. 709-ben a bizánci sereg feldúlta a várost, számos polgárát pedig Konstantinápolyba hurcolta kivégezni.

Érdekes módon magát a vallási természetű vitát békés eszközökkel sikerült elsimítani: Constantinus pápa 710-ben a császár hívására a fővárosba érkezett, ahol nagy tisztelettel fogadták. Ugyanebben az évben vagy 711 elején kazár támogatással lázadás robbant ki a Krímben, amit még véresebb eszközökkel fojtottak el. Ez már sok volt a hadseregnek, a flottának és a lakosságnak, amely Kherszónból kiindulva fellázadt. Egy Bardanész nevű, örmény származású tisztet Philippikosz néven császárrá kiáltottak ki, ő pedig akadálytalanul vonulhatott be Konstantinápolyba.

Iusztinianoszt egy tisztje gyilkolta meg, fejét Rómába és Ravennába küldték. A gyermek trónörököst, Tiberioszt is kivégezték, ezzel kihalt a Hérakleiosz-dinasztia.

Külső hivatkozások[szerkesztés]


Előző uralkodó:
IV. Kónsztantinosz
Bizánci császár
685 – 695
A Palaiologoszok címere
Következő uralkodó:
Leontiosz
Előző uralkodó:
III. Tiberiosz
Bizánci császár
705 – 711
A Palaiologoszok címere
Következő uralkodó:
Philippikosz
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Iusztinianosz bizánci császár témájú médiaállományokat.