Kánon (egyház)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fametszet a Corpus Iuris Canonici 1573-as kiadásában. Ez a kánonjogi gyűjtemény XIII. Gergely pápa ideje alatt jelent meg hiteles kiadásban, amely később a legfontosabb középkori egyházjogi gyűjteménnyé vált. 1582-ben az Emendationem kezdetű bullában az átdolgozott jogforrás használatát tette kötelezővé az egész katolikus egyházban

Kánon (a görög kanón, "nádpálca", "vessző", "vonalzó", "bot", "mérővessző" jelentésű szóból) teológiai és vallástudományi fogalom, amelynek jelentése szabály, zsinórmérték, etalon, norma, minta. A kánon egyházi szóhasználatban könyvek gyűjteményére, szent irodalomi szövegállomány, amely tekintéllyel bír és sérthetetlennek számít. Ezek a szövegek hitszabályokra, tanításokra, beszédekre, liturgiai jelentésekre, illetve szövegmagyarázatokra vonatkozhatnak. Ilyen például a keresztény Biblia, az iszlám Korán, vagy a théraváda buddhista Tipitaka.

Kereszténység[szerkesztés]

  • A Biblia könyveinek általánosan elfogadott kánonjáról lásd: Bibliai kánon.
  • A római katolikus egyházban az első századokban csupán a hitszabályt értették kánonon, 325-ben az első nikaiai zsinaton használták ezt a szót először a fegyelmi határozatokra. A tridenti zsinat viszont a szót a hitágazatokra használta, míg a fegyelmi határozatokat «decretum» néven ismeri.
  • A katolikus mise-kánon a misének a Sanctustól egész az áldozásig terjedő része, amely az áldozat bemutatásának állandó módozatát adja.
  • A görög egyházban a kánon kilenc sorozatból álló éneksorozat, melyből mindegyik meghatározott énekszakaszt tartalmaz. A kilenc énekcsoportozat jelenti az angyalok kilenc rendjét, egyúttal a szentháromság három személyét is, mert a kánonon végig mindegyik isteni személy háromszor van dicsérve, ami kilencet tesz ki. A kánon egy-egy sorozata rendszerint öt énekből áll; elsejét irmosznak (füzér) nevezik. A kánonból csak az irmoszokat éneklik, a többieket olvassák (v. ö. Melles Emil).[1]

Buddhizmus[szerkesztés]

Az első buddhista kánonok valamikor i. e. 500 és az időszámítás kezdete között születtek. A legelső alkalommal feltehetően az i. e. 1. században írták le ezeket. A különböző kolostoroknak és iskoláknak saját buddhista hagyományok szerint állították össze a kánonját.[2][3]

Théraváda[szerkesztés]

A Páli kánon a théraváda buddhizmus kánonja, amely más néven a páli irodalmon belül található Tipitaka. Három fő részből áll: Vinaja-pitaka, Szutta-pitaka, Abhidhamma-pitaka. Az első a szerzetesi élet szabályainak gyűjteménye. A második több mint tízezer szuttát (tanítás) tartalmaz, ezeket a történelmi Buddhának vagy az ő tanítványainak tulajdonítják (lásd még: szutták listája). A harmadik az Abhidhamma-pitaka, amely egy részletesen kidolgozott skolasztikus gyűjtemény, amely nem filozófiai fejtegetéseket tartalmaz, hanem összefoglalókat és felsorolásokat. Egyes korai buddhista iskoláknak saját kánonjuk volt - például a szarvásztiváda buddhista kánon, amelynek többsége fennmaradt kínai és tibeti fordításban is.

Mahájána[szerkesztés]

Nem létezik egyetlen meghatározott mahájána buddhista kánon, inkább szöveggyűjtemények léteznek. A mahájána szútrákban található tanítások csoportja egy laza kritériumoknak megfelelő gyűjtemény, amelybe különböző nézetek tanításai is belekerülhettek. A legalapvetőbb mahájána szútrák manapság a Pradzsnyápáramitá szútrákba tartozó Szív szútra és a Gyémánt szútra. A szabványok a kínai buddhista kánont jelentő Taisó Tripitaka, amelyet az 1920-as években szerkesztettek újra Japánban. A 85 kötetes mű kanonikus és nem-kanonikus műveket is tartalmaz: ágamákat, többféle vinaja változatot, az abhidarmát és tantrikus írásokat.[4]

Vadzsrajána[szerkesztés]

A Tibeti buddhista kánon szent szövegek egy lazán meghatározott listáját jelenti, amelyet a tibeti buddhizmus legkülönbözőbb iskolái is elfogadnak. A kora buddhista szútrajána szövegek (főleg szarvásztiváda) és mahájána források mellett a tibeti buddhista kánonba tartoznak még a tantrikus szövegek.[5] A tibeti kánont legutoljára Buton Rincsen Drub (1290–1364) alakította át a 14. században. A tibetieknek nem volt formálisan elrendezett kánonuk, mint a mahájána, ezért megalkották sajátjukat, amely a szövegeket két laza kategóriába rendezte. A Kandzsúr („lefordított szavak”)[6] azokat a szövegeket foglalja magában, amelyek Buddha szavait tartalmazzák. Minden szövegnek feltehetően létezik egy szanszkrit fordítása, azonban sok esetben a tibeti szöveget kínairól vagy más nyelvről fordították. A Tandzsúr ("lefordított tanulmányok"), magyarázó szövegek - mahájána és nem-mahájána egyaránt. A Tandzsúr 3626 szöveget tartalmaz 254 könyvben.[7]

Iszlám[szerkesztés]

Az iszlám kanonikus szent szövege a Korán, amely az iszlám tantételei szerint Isten Mohamed prófétán keresztül kinyilatkoztatott szava, amely öröktől való. Hogy ne lehessen a Korán helyes olvasatát vita tárgyává tenni, a harmadik kalifa, ’Uṯmān ibn ’Affān (644-656) megbízta Zajd ibn Tábitot és további néhány nagy tudású muszlimot a „hivatalos” szövegváltozat kialakításával. Így készült el az etalonnak tekinthető Oszmán-féle kézirat. A síiták egy része úgy tartja, hogy a kanonikus Korán elkészültekkor a régebbi, más, már leírt változatokat vagy megsemmisítették, vagy ellehetetlenítették. ’Alī ibn 'Abī Ṭālib kalifának, Mohamed próféta vejének is volt egy Korán-változata, amely pont ugyanaz volt, mint a kanonikus, csak kiegészítette a saját kommentárjaival és Ali egyedüli jogos öröklési jogára vonatkozó részeket is tartalmazott. Ezt a változatot viszont Oszmán megsemmisítette. A szunnita kalifák így nem a Korán szövegét hamisították meg, hanem a síiták által az első és egyetlen jogos kalifának, és az első imámnak elismert ’Alī tanításait és magyarázatait "törölték" a Koránból - amitől a Korán maga nem lesz kevesebb és kevésbé teljes.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. K > kánon. Magyar katolikus lexikon. (Hozzáférés: 2016. december 28.)
  2. Barbara Crandall. Gender and Religion, 2nd Edition: The Dark Side of Scripture. Bloomsbury Academic, 56–58. o (2012). ISBN 978-1-4411-4871-1 
  3. Richard F. Gombrich. Theravada Buddhism: A Social History from Ancient Benares to Modern Colombo. Routledge, 4. o (2006). ISBN 978-1-134-21718-2 
  4. szerk.: Robert E. Buswell: Encyclopedia of Buddhism. Macmillan, 492. o (2004). ISBN 002 8657187 
  5. Edward Conze. The Prajnaparamita Literature. Mouton, 72. o (1960) 
  6. Kangyur meghatározása a buddhista minilexikonban. buddhistaminilexikon.blogspot.com. (Hozzáférés: 2016. december 28.)
  7. Láma Ole Nydahl - Aogy a dolgok vannak. www.mek.niif.hu. (Hozzáférés: 2016. december 28.)

További információk[szerkesztés]