Hazay István

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hazay István
Életrajzi adatok
Született 1901. április 15.
Budapest
Elhunyt 1995. december 23. (94 évesen)
Budapest
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
Királyi József Műegyetem, Budapest (1922)
Pályafutása
Szakterület geodézia
Kutatási terület felsőgeodézia, vetülettan, kiegyenlítéstan
Tudományos fokozat a műszaki tudományok doktora (1952)
Munkahelyek
Budapesti Műszaki Egyetem és elődintézményei magántanár (1941–51),
megbízott előadó (1951–53),
tanszékvezető egyetemi tanár (1967–72)
Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem tanszékvezető egyetemi tanár (1953–67)
rektor (1964–67)
Más munkahelyek Pénzügyminisztérium (főosztályvezető, 1941–47; osztályfőnök, 1947–49)
Szakmai kitüntetések
Kossuth-díj (1955)
Akadémiai tagság levelező tag (1967),
rendes tag (1976)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Hazay István témájú médiaállományokat.

Hazay István (Budapest, 1901. április 15.Budapest, 1995. december 23.) Kossuth-díjas magyar geodéta, egyetemi tanár, a műszaki tudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A 20. századi magyar geodézia kiváló elméleti szakembere volt, nevéhez fűződik a nagy méretarányú térképezés több vetülettani problémájának megoldása, egyes kiegyenlítő számítások kidolgozása, de jelentősen hozzájárult Magyarország felsőgeodéziai felvételezésének módszertani korszerűsítéséhez is.

Életútja[szerkesztés]

1922-ben mérnöki oklevéllel fejezte be tanulmányait a budapesti Királyi József Műegyetemen. 1923-tól 1941-ig az Állami Földmérés háromszögelési hivatalának alkalmazásában állt előbb mint segédmérnök, majd mint mérnök. Időközben 1927-ben földmérnöki, 1929-ben háromszögelő-mérnöki vizsgát tett, majd ezt követően is továbbképezte magát, és 1934-ben megszerezte műszaki doktori oklevelét a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. 1941-től címzetes miniszteri tanácsosként, műszaki főtanácsosi rangban a Pénzügyminisztérium állami földmérési (IX/b.) osztályának vezetője, 1947-től 1949-ig minisztériumi osztályfőnök volt.

Köztisztviselői pályafutásával párhuzamosan egyetemi oktatói tevékenysége is kibontakozott. 1929-től tartott kiegyenlítéstani és csillagászati geodéziai előadásokat az állami háromszögelő-mérnöki tanfolyamokon. 1941-től 1951-ig magántanárként adott elő „A magyar állami földmérés felsőgeodéziai munkálatai” címmel a budapesti műegyetem soproni bánya-, kohó- és erdőmérnöki karán. 1951-ben átsorolták a soproni földmérnöki kar geodéziai tanszékére, ahol két éven keresztül oktatott megbízott előadóként. 1953-ban saját katedrát kapott a Budapesti Műszaki Egyetemtől (BME) önállósodott Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen, amikor megbízták a II. számú geodéziai – későbbi megnevezésén felsőgeodéziai – tanszék vezetésével. Ezzel párhuzamosan 1953-tól 1955-ig a műegyetem térképésztagozatán is tartott vetülettani és kiegyenlítő számítási előadásokat. 1960-tól 1964-ig az egyetem mérnöki karának dékánja volt, 1964-től 1967-ig a rektori tisztséget töltötte be, utolsóként az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem történetében, amely 1967-ben ismét a BME szervezeti része lett. Hazay itt folytatta az oktatást mint a felsőgeodéziai tanszék egyetemi tanára. 1972-ben nyugdíjazták, ezt követően a műegyetem tudományos tanácsadójaként tevékenykedett.

Munkássága[szerkesztés]

A geodézia tudományán belül a legjelentősebb eredményeket hozó kutatásai a vetülettan gyakorlati problémáira és a felsőgeodézia elméletére irányultak. A nagy méretarányú térképezés módszertani hátterét tökéletesítette az általa kidolgozott kiegyenlítési eljárásokkal, amelyek a geodéziában és a térképészetben a legkisebb középhibájú, súlyozottan számított értékek hozzárendelését segítik elő az ismeretlen geometriai pontokhoz. A nevéhez fűződik többek között a mechanikai és a statikai koordináta-kiegyenlítés iránymérésekre támaszkodó elvi alapjainak megteremtése és alkalmazásának módszertani kidolgozása. Továbbfejlesztette és a hazai térképezésben alkalmazta a Gauss–Krüger-vetület számítási képleteit és táblázatait. Kialakította a sokszögelési csomópontrendszereket, megvalósította a nagyobb területek egységes vetületi koordináta-rendszerben való ábrázolását. Mindezeken túlmenően behatóan foglalkozott a magasságmérési eljárásokkal, a geodinamikai szempontokat érvényesítő módszert dolgozott ki a vertikális kéregmozgási szintezési hálózatok kiegyenlítésére, továbbá tanulmányozta a fiktív mérési eredmények alkalmazásának lehetőségeit.

Vezető szerepet játszott a magyarországi felsőgeodéziai munkálatokban. Az 1930-as évektől részt vett Budapest háromszögelésében és részletes felmérésében, az 1930-as évek végétől az állami földmérés központi irányításában és felügyeletében. Kidolgozta az országos háromszögelési hálózat kiegyenlítésére alkalmas ún. dominánspontok módszerét, amely a felsőrendű vízszintes alaphálózat korszerű szempontok szerinti újraalkotásában is fontos szerepet játszott.

A geodéta-, földmérő- és térképészképzés szaktárgyi tananyagainak kidolgozásával, egyetemi jegyzetek és tankönyvek megírásával jelentősen hozzájárult a korszerű magyarországi földmérnökképzés megszervezéséhez. Egyetemi jegyzetei és szakkönyvei mellett mintegy száz tudományos közleményt publikált.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]

1967-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1976-ban rendes tagjává választották, a geodéziai tudományos bizottság elnöke volt. Elnökként irányította a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet geodéziai szakosztályának, társelnökként a Geodéziai és Kartográfiai Egyesületnek a munkáját.

1938-ban elnyerte a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet nagy aranyérmét. Geodéziai alapkutatásaiért és a gyakorlatba való átültetéséért, valamint Földi vetületek című könyvéért 1955-ben a Kossuth-díj harmadik fokozatát ítélték neki oda. Tudományos eredményei további elismeréseként 1958-ban Lázár deák emlékérmet, 1969-ben Fasching Antal-díjat, 1972-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Emlékérmét, 1985-ben pedig MTESZ-díjat kapott. 1975-ben a Budapesti Műszaki Egyetem díszdoktorává avatták. Ezeken kívül az Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1961, 1967), a Munka Érdemrend arany fokozata (1964, 1971), a Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970) és a Szocialista Magyarországért Érdemrend (1981) díjazottja is volt.

Urnája a Farkasréti temetőben

Főbb művei[szerkesztés]

  • Kiegyenlítő számítás a geodéziai gyakorlatban. Budapest: Fischer ny. 1938.  
  • Vetületek, különös tekintettel a hazai felmérésekre. Budapest: Egyetemi ny. 1942.  
  • A Gauss-Krüger koordináták számítása. Budapest: Akadémia. 1951.   (Tárczy-Hornoch Antallal)
  • Geodéziai számítások számológéppel. Budapest: Jegyzetsokszorosító. 1942.  
  • Földi vetületek. Budapest: Akadémiai. 1954.  
  • Földrendezés. Sopron: Nehézipari Műszaki Egyetem. 1958.  
  • Országos felmérés: Egyetemi tankönyv. Budapest: Tankönyvkiadó. 1959.  
  • Kiegyenlítő számítások I–II. Budapest: Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem. 1960–1961.  
    • Angolul: Adjusting calculations in surveying. Budapest: Akadémiai. 1970.  
  • Vetülettan I–II. Budapest: Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem. 1962–1963.  
  • Országos felmérés: Egyetemi tankönyv. Budapest: Tankönyvkiadó. 1962.  
  • Országos felmérés és műszaki földrendezés: Egyetemi tankönyv. Budapest: Tankönyvkiadó. 1967.   (Szalontai Lászlóval)
  • Nagyméretarányú felmérések. Budapest: Tankönyvkiadó. 1979.  

Források[szerkesztés]

  • Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 236. o. ISBN 9630544202  
  • Biró Péter: Hazay István. Magyar Tudomány, CIII. évf. 3. sz. (1996) 359–360. o.
  • Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig. Főszerk. Nagy Ferenc. Budapest: Better; MTESZ; OMIKK. 1997. 371–373. o. ISBN 963-85433-5-3
  • Magyar nagylexikon IX. (Gyer–Iq). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1999. 307. o. ISBN 9639257001  
  • Magyarország a XX. században IV.: Tudomány – Műszaki és természettudományok. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 1999. 391., 403–404., 436., 446. o.
  • Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 169–170. o. ISBN 9635474148  
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 493. o.

További információk[szerkesztés]

  • Biró Péter: Hazay István jelentősége a magyar földmérésben. Geodézia és Kartográfia, XLIII. évf. 4. sz. (1991) 243–244. o.