Rejtő Sándor (gépészmérnök)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Rejtő Sándor
Rejtő Sándor.JPEG
Születési név Haltenberger[1]
Született 1853. augusztus 21.
Kassa
Elhunyt 1928. február 4. (74 évesen)
Budapest[2]
Nemzetisége magyar
Foglalkozása gépészmérnök,
műegyetemi tanár,
akadémikus
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Rejtő Sándor témájú médiaállományokat.

Rejtő Sándor (Kassa, 1853. augusztus 21.Budapest, 1928. február 4.) magyar gépészmérnök, műegyetemi tanár, az MTA tagja.

Élete és munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Már gyermekkorában apja posztógyárában dolgozott. Oklevelét a Budapesti Műszaki Egyetemen nyerte el 1877-ben. Ez volt az első ott kiadott gépészmérnöki oklevél. Ez után két évet külföldön töltött Magyarország kiküldötteként, a német, francia és angol textilipart tanulmányozva.

1882-ben nevezték ki a Baross Gábor által felállított Iparfelügyelőségen a legelső iparfelügyelői állások egyikére. Ebben a minőségében módjában volt megismerni az ország összes gyártelepét.

1886-ban műegyetemi magántanár, 1888-ban a Mechanikai Technológia tanszék helyettesítő tanára, 1891-ben a Mechanikai Technológia tanszék vezető tanára. 19011902-ben a Királyi József Nádor Műegyetem Gépészmérnöki Karának dékánja, 19201921-ben a Műegyetem rektora.

Részben saját tervezésű gépekkel és műszerekkel megszervezte a Mechanikai Technológiai Intézet (a sokak által ismert "Gillemot-tanszék" elődje) anyagvizsgáló laboratóriumát. Itt munkatársa volt – a később szintén világhírűvé vált – Csonka János is.

Alapítója volt a Magyar Anyagvizsgálók Egyesületének, megindította és szerkesztette annak közlönyét. Tudományos előadásait a külföld is honorálta. A Nemzetközi Anyagvizsgálók Egyesületének kongresszusain mindig tevékenyen részt vett. Az 1896-ban tartott kongresszuson azt az elvet mondta ki, hogy "minden feszültség helyettesíthető valamely vele összetartozó más feszültséggel". Az egyesület 1912. évi New York-i kongresszusán a tiszteletbeli elnöki tisztet töltött be. Külföldi kollegái azt méltányolták, hogy le merte írni azt, amit lát és kísérleti eredményei megegyeznek a gyári adatokkal.

1912-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1923-ban rendes tagja lett. Néhány évvel halála előtt innen kapta meg a rangos Rákosi Jenő-díjat.

1924-ben nyugdíjba ment, de haláláig dolgozott könyvei újabb kiadásain.

1927 őszén a Királyi József Műegyetem okleve 50 éves jubileuma alkalmából arany diplomával tüntette ki és egyidejűleg kormánykitüntetésben is részesült.

Oktató, kutató és – mint az első iparfelügyelő – gyakorlati iparszervezői működése különösen a textilipar fejlesztése terén volt eredményes.

Előadási jegyzetei alapján született a húszas években 4 kötetes fő műve, Az elméleti mechanikai technológia alapelvei. Ennek 4. kötete a textiltechnológiát ölelte fel (1923-ban jelent meg) és ez a kötet még sok évtizedig a textilipar mérnökeinek bibliája maradt. A mű 5. kötete a malomipart tárgyalta volna, majdnem el is készült, de a szerző időközben meghalt.

A tanítványai és munkatársai alkotta Rejtő-iskola elvi irányvonala röviden: a tudományos alapon álló kutatás, gyakorlati célkitűzéssel.

Munkásságát számos elismerés övezte. Udvari tanácsos lett. A Magyar Mérnök és Építészegylet 1897-ben Hollán-díjjal, majd 1916-ban egyesületi aranyéremmel jutalmazta publikációit. Tagja volt a szabadalmi tanácsnak, majd felsőbíróságnak addig, amíg az meg nem szűnt.

Fő tudományterülete az anyagvizsgálat volt. A szerkezeti anyagok viselkedésére vonatkozó elmélete nagy érdeklődést és sok vitát váltott ki. Elsőnek mutatott rá, hogy a fémes anyagok tulajdonságai az anyagszerkezetük függvénye. Elmélyedt kutatásokat folytatott a fém-, fa-, textil-, papír- és malomipar technológiáinak területén, színvonalas előadásokat tartott a gépészmérnök hallgatóknak.

Fő műve (a több kiadást megért s részben németül is megjelent Elméleti mechanikai technológiai kézikönyve) mellett számos önálló eredményeket tartalmazó tanulmánya jelent meg a hazai és külföldi szaksajtóban.

Eredményes oktató és kutató munkássága mellett puritán, emberséges életszemlélete és hazafiassága a magyar műszaki társadalom elismert alakjává emelte.

Kezdeményezéseit külföldön is elismerték és bevezették, több eljárás és általa szerkesztett műszer a nevét viseli.

Fő művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A szövetek tartósságának megállapítása (Bp., 1887);
  • A papiros tartósságának megállapítása (Bp., 1891);
  • Az elméleti mechanikai technológiák néhány alaptétele (Bp. 1896);
  • A fémek kimerülése (Magyar Mérnök és Építész Egyesület Közlönye.1910);
  • Az elméleti mechanikai technológia alapelvei… (I – IV., Bp., 1915 – 23);
I. Fémek hőkezelése
II. Fémek nyújtása és forgácsolása
III. Belső és külső erők hatása
IV. A textilipari technológia
  • Einige Prinzipien der theoretischen Mechanischen Technologie der Metalle (Berlin, 1927)

Róla elnevezett iskolák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források és további információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]