Tárczy-Hornoch Antal

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Tárczy-Hornoch Antal
Hornoch Antal (1929-ig)
Életrajzi adatok
Született1900. október 13.
Oroszvég
Elhunyt1986. január 17. (85 évesen)
Sopron
Ismeretes mint bányamérnök
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
Bányászati Főiskola, Leoben (1923)
Pályafutása
Szakterület geodézia
Kutatási terület felsőgeodézia, bányaméréstan
Tudományos fokozat műszaki doktor (1924)
Munkahelyek
Magyar Királyi Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola, Sopron ny. r. főiskolai tanár (1926–34)
József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Sopron ny. r. egyetemi tanár (1934–49)
Nehézipari Műszaki Egyetem, Sopron tanszékvezető egyetemi tanár (1949–59)
MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet, Sopron munkaközösség-vezető (1949–55),
igazgató (1955–72)
Szakmai kitüntetések
Kossuth-díj (1949), Állami Díj (1966)
Akadémiai tagság levelező tag (1946),
rendes tag (1946)

Tárczy-Hornoch Antal (Oroszvég, 1900. október 13.Sopron, 1986. január 17.) Kossuth- és állami díjas magyar geodéta, bányamérnök, metrológus, geofizikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A felsőgeodézia, azon belül a bányaméréstan 20. századi magyarországi történetének egyik legkiemelkedőbb alakja, a kiegyenlítő számítás nemzetközileg elismert szaktekintélye volt. Oktatói és tudományszervező munkássága szintén jelentős: több évtizeden keresztül volt a geodézia és bányaméréstan egyetemi tanára Sopronban (1926–1959), valamint az általa szervezett soproni MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézetnek és elődintézményeinek vezetője (1949–1972).

Életútja[szerkesztés]

A leobeni Bányászati Főiskolát végezte el 1923-ban bányamérnöki oklevéllel, amely mellett 1924-ben a bányamérő-mérnöki és a műszaki doktori oklevelet is megszerezte. 1926-ban a soproni Magyar Királyi Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolára nevezték ki a geodézia és bányaméréstan nyilvános rendes főiskolai tanárává. 1934-ben a főiskola önállóságát elveszítette, s a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem bánya-, kohó- és erdőmérnöki karává alakult. Ettől az évtől már nyilvános rendes egyetemi tanári címmel irányította a tanszéki és az oktatómunkát egészen 1949-ig. Egyidejűleg 1942–1943-ban a dékáni tisztet is betöltötte a soproni karon. 1949-ben a soproni tanintézet az akkor alakult miskolci Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem szervezeti egysége lett, Tárczy-Hornoch ebben a keretben, tanszékvezető egyetemi tanári címmel folytatta a geodéziai és bányaméréstani tanszék vezetését egészen 1959-ig.

Oktatói pályafutásával párhuzamosan 1949-től 1955-ig az MTA Geodéziai és Geofizikai Munkaközösségének vezetője volt, majd az e műhelyből 1955-ben szerveződött MTA Soproni Geodéziai és Geofizikai Kutatólaboratóriumban – későbbi nevén MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézetben – folyó tudományos munkát irányította igazgatóként 1972-es nyugdíjba vonulásáig.

Munkássága[szerkesztés]

Tudományos munkásságát a felsőgeodézia, a méréstudomány és a geofizika határterületein fejtette ki a bányaépítés szolgálatában. Legjelentősebb vizsgálatait a mérési eredmények hibaelméleti kutatásában, a kiegyenlítő számítás területén érte el, amelynek lényege, hogy a mérés során felvett ellentmondó vagy hibás adatokat matematikai módszerekkel egy kiegyenlített adatrendszerré összesítik. E témakörben behatóan foglalkozott egyebek mellett a legkisebb négyzetek módszerével, a középhiba-ellipszis számítási módjaival, a teodolit tengelyhibáinak vetületi hatásával stb. További kutatásaiban a Gauss–Krüger-vetületi rendszer és a fotogrammetria gyakorlati, bányamérési-bányaépítési alkalmazásának lehetőségeit, a sokszögelésű alagútkitűzés problematikáját és a reflexiós szeizmikus módszerekkel történő terjedésisebesség-mérés lehetőségeit is tanulmányozta.

Jelentős volt műszertani munkássága is, támogatta a nemzetközi színvonalú magyar geodéziaiműszer-gyártás megteremtését. Személyesen is hozzájárult a méréstechnika fejlesztéséhez, Magyarországon és külföldön több szabadalmát jegyezték be. Találmányai közül említésre érdemes a bányászati lejtaknamérő (1938) és egy irányrögzítő berendezés (1952), de tökéletesítette a teodolit kényszerközpontosítóját is.

Szaktudományos munkálkodása mellett szívesen foglalkozott bányászattörténeti kutatásokkal, a bányászati szakoktatás múltjával (pl. Mikoviny Sámuel életrajza). Egyetemi oktatóként sokat tett a korszerű bányamérnökképzés megteremtéséért. Az 1930-as években ő vezette be a geofizika oktatását a felsőfokú képzésbe, s kezdeményezésére indult meg a soproni egyetemi karon 1949-ben az önálló földmérőmérnök-, 1951-ben pedig a geofizikusmérnök-képzés.

Könyvei mellett mintegy 350 tanulmánya és szakcikke jelent meg magyarországi és külföldi lapokban. 1929-től 1948-ig szerkesztette a A Bánya- és Kohómérnöki Osztály Közleményei című folyóiratot, 1966-tól haláláig pedig az akadémiai kiadású Acta Geodaetica et Geophysica Hungarica főszerkesztője volt.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]

1946 júliusában a Magyar Tudományos Akadémia levelező, s még ugyanazon év decemberében rendes tagjává választották. 1941-től 1944-ig az alelnöki feladatokat látta el az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületben, 1945–1946-ban a Magyar Természettudományi Akadémia tagja volt. 1946-tól 1949-ig elnökölte a Nemzetközi Geodéziai és Geofizikai Szövetség (IUGG) magyar bizottságának munkáját. 1952-től a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége méréstechnikai és automatizálási szakosztályának tudományos elnöke, 1957-től 1960-ig a Geodéziai és Kartográfiai Egyesület alelnöki tisztségét viselte, emellett társelnöke volt a Magyar Geofizikusok Egyesületének is.

Számos külhoni és nemzetközi tudományos egyesület választotta tagjai sorába: tiszteleti tagja volt a Művészeti és Tudományos Világakadémiának (1946), külső tagja a Bolgár (1974), az Osztrák (1976) és a Lengyel Tudományos Akadémiának (1977), levelező tagja a Német Bányamérő Egyesületnek és a Német Geofizikai Társaságnak (1955), valamint a Francia Természettudományos Akadémiának (1972)

Munkásságát és tudományos eredményeit számos kitüntetéssel elismerték. A geodézia és a bányaméréstan területén elért eredményeiért 1949-ben a Kossuth-díj arany fokozatát, geodéziai, geofizikai és bányaméréstani elméleti munkásságáért és műszerfejlesztéseiért 1966-ban az Állami Díj első fokozatát vehette át. Emellett 1946-ban megkapta az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Wahlner Aladár-aranyérmét, 1958-ban a Lázár deák emlékérmet, 1959-ben a Kruspér István-, 1966-ban a Zorkóczy Samu-, 1969-ben pedig az Eötvös Loránd-emlékérmet. Ezek mellett díjazottja volt a Magyar Népköztársasági Érdemrend negyedik fokozatának (1952), a Felszabadulási Jubileumi Emlékéremnek (1970), a Munka Érdemrend arany fokozatának (1970) és a Szocialista Magyarországért Érdemrendnek (1980).

Díszdoktora volt a Freibergi Bányászati Akadémiának (1957), a Leobeni Bányászati Egyetemnek (1965), a Bécsi Műszaki Egyetemnek (1965), a Grazi Műszaki Egyetemnek (1972), a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemnek (1976) és a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemnek (1976). Sopron városa díszpolgárává választotta.

Főbb művei[szerkesztés]

  • Über die Ausgleichung der Einrechnungszüge. Sopron: Romwalter dr. 1932.  
  • Über Die durch den Einrechnungszug erzielbare Orientierungsgenauigkeit. Sopron: Universität für Technische Wissenschaften. 1935.  
  • Das markscheiderische Steilschachtproblem. Sopron: Röttig. 1937.  
  • Az első bányatisztképző iskola alapítása Magyarországon ; Mikoviny Sámuel, a selmeci bányatisztképző tanintézet első tanára. Sopron: M. Kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtud. Egy. Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kara, 1938 (Mihalovits Jánossal)
  • Genauigkeitsvoranschläge bei Durchschlagsketten. Sopron: Röttig. 1947.  
  • A legkedvezőbb súlyelosztás és jelentősége a geodéziai méréseknél. Budapest: Egyetemi ny. 1949.  
  • Felső-geodézia: Bánya-, bányakutató- és erdőmérnökhallgatók számára. Sopron: Nehézipari Műszaki Egyetem. 1950.  
  • Über das Schachtlotproblem. Sopron: Röttig. 1950.  
  • A Gauss-Krüger koordináták számítása. Budapest: Akadémia. 1951.   (Hazay Istvánnal)
  • Geofizikai mérések: Bányamérnökhallgatók számára. Sopron: Nehézipari Műszaki Egyetem. 1950.  
  • Kényszerközpontosítások és jelentőségük alagútkitűzéseknél. Budapest: Mérnöki Továbbképző Intézet. 1954.  
  • Bányaméréstan. Budapest: Felsőoktatási Jegyzetellátó. 1958.  
  • Markscheiderische Studien. Budapest: Akadémia. 1963.  

Források[szerkesztés]