Garampáld

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Garampáld (Pavlová)
A római katolikus templom
A római katolikus templom
Közigazgatás
Ország Szlovákia
KerületNyitrai
JárásÉrsekújvári
Rang község
Első írásos említés 1135
Polgármester Gór Mónika
Irányítószám 943 59
Körzethívószám 036
Forgalmi rendszám NZ
Népesség
Teljes népesség225 fő (2017. dec. 31.)[1] +/-
Népsűrűség33 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság126 m
Terület7,62 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Garampáld (Szlovákia)
Garampáld
Garampáld
Pozíció Szlovákia térképén
é. sz. 47° 54′ 07″, k. h. 18° 40′ 20″Koordináták: é. sz. 47° 54′ 07″, k. h. 18° 40′ 20″
Garampáld weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Garampáld témájú médiaállományokat.
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Garampáld (szlovákul Pavlová) község Szlovákiában, a Nyitrai kerület Érsekújvári járásában.

Fekvése[szerkesztés]

Párkánytól 15 km re északra, a Szikince patak partján fekszik, egykor Kisgyarmathoz tartozott.

Nevének eredete[szerkesztés]

Neve puszta személynévből (Pál) keletkezett magyar névadással, a végén „d” helynévképzővel. A szlovák név a magyarból való, tudatos szlovákosítás eredménye.

Élővilága[szerkesztés]

A faluban elektromos vezetéken volt gólyafészek a templom közelében, amelyet néhány éve áthelyeztek. Azóta a fészekalátétben költésről nincsenek adatok.[2]

Története[szerkesztés]

A régészeti leletek tanúsága szerint területén a kőkorszak óta éltek emberek. A falu honfoglalás kori temetőjét is feltárták.

Írott forrásban 1135-ben említik először, mint a Hontpázmány nemzetség birtokát. Ekkori birtokosa Lampert comes a Szent Lőrinc egyház mellett 3 ekényi földet adományoz a bozóki apátságnak. Templomát 1332-ben a pápai tizedjegyzékben említik. Hosszú ideig a bozóki prépostság birtoka, majd a 18. században a nagyszombati klarisszáké.

Vályi András szerint "PÁLD. Magyar falu Hont Vármegyében, földes Ura a’ Religyiói Kintstár, az előtt a’ Nagyszombati Szent Klára Szűzeinek birtokok vala, lakosai katolikusok, fekszik Vödrödhöz közel, mellynek filiája, határjában vagyon jó szőlő hegye, legelője elég, fája tüzre van, de épűletre nints, második osztálybéli." [3]

Fényes Elek szerint "Páld, magyar falu, Honth vgyében, Esztergom, most Komárom vmegye szélén, 309 kath. lak. Kövér rétek. Jó dohány termesztés. F. u. a primás. Ut. p. Kéménd."[4]

A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Vámosmikolai járásához tartozott. 1938 és 1944 között ismét magyar fennhatóság alá került.

A második világháborúban 14 németet végeztek ki a faluban az oroszok, maradványaikat azóta újratemették Németországban. A Beneš-dekrétumok következtében 1946. december 13-án tizenkét magyar családot, összesen 67 személyt csehországi kényszermunkára, Lounyi járás területére deportáltak. Az elhurcolt családok egy-másfél év múlva térhettek haza.[5]

Népessége[szerkesztés]

1880-ban 434 lakosából 416 magyar és 1 szlovák anyanyelvű volt.

1890-ben 510 lakosából 507 magyar és 1 szlovák anyanyelvű volt.

1900-ban 543 lakosából 540 magyar anyanyelvű volt.

1910-ben 521 lakosa mind magyar anyanyelvű volt.

1921-ben 520 lakosából 518 magyar és 2 csehszlovák volt.

1930-ban 544 lakosából 539 magyar és 5 zsidó volt. Ebből 539 római katolikus és 5 izraelita vallású volt.

1941-ben 528 lakosa mind magyar volt.

1970-ben 490 lakosából 486 magyar és 3 szlovák volt.

1991-ben 343 lakosából 331 magyar és 12 szlovák volt.

2001-ben 288 lakosából 273 magyar és 14 szlovák volt.

2011-ben 250 lakosából 227 magyar, 14 szlovák, 1 cseh és 8 ismeretlen nemzetiségű.[6]

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Szent Miklós tiszteletére szentelt, római katolikus temploma 1717-ben épült, 1888-ban restaurálták.
  • A faluban több régi, népi építésű lakóház, borospince és vízimalom is látható.

Képtár[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Počet obyvateľov SR k 31. 12. 2019
  2. bociany.sk No. 1012
  3. Vályi András: Magyar Országnak leírása I–III. Buda: Királyi Universitás. 1796–1799.  
  4. Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.  
  5. Kamoncza Márta írása az Új Szó 1998. február 12-i lapszámában.
  6. Archivált másolat. [2013. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 3.)

Külső hivatkozások[szerkesztés]