Csernobili atomkatasztrófa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Koordináták: é. sz. 51° 23′ 23″, k. h. 30° 05′ 59″

Csernobil és az erőmű műholdas képe
Csernobil, a jelenlegi szarkofág

A csernobili atomkatasztrófa 1986. április 26-án történt az ukrajnai (akkor a Szovjetunió tagállama) Pripjaty és Csernobil városok melletti Lenin atomerőműben. Ez az eset volt az atomenergia felhasználásának történetében a majaki után a legsúlyosabb katasztrófa.[forrás?] A védőépületek hiánya miatt radioaktív hulladék hullott a Szovjetunió nyugati részére, valamint Európa más részeire és az Egyesült Államok keleti részére. A mai Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország területén hatalmas területek szennyeződtek, kb. 200 000 embert kellett kitelepíteni. A radioaktív hulladék kb. 60%-a Fehéroroszországban hullott le.

A baleset hatására megkérdőjeleződött a szovjet atomenergia-ipar biztonságossága, ami évekre lassította fejlődését, a szovjet kormánynak pedig le kellett állnia a titkolózással. Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország a mai napig érzi a katasztrófa hatását, nagy költségeket jelent a területek tisztítása, valamint az áldozatok egészségügyi ellátása. Nehéz megítélni, pontosan hány ember halálát okozta a katasztrófa, mert sokan csak később haltak meg a szövődményekben (például rákban), és vannak, akik még ma is élnek, de nem lehet eldönteni, betegségüket a katasztrófa okozta-e. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség 56 közvetlen áldozatot tart nyilván: 47 munkást és 9 gyermeket, akik pajzsmirigyrákban haltak meg; valamint úgy becsüli, hogy körülbelül 4000 ember hal meg a későbbiekben ezzel kapcsolatos betegségekben. A korábbi becslések 30-40 000 többlet halálesetről szóltak, ezt később korrigálták 4000-re; az európai lakosság (közel 100 millió fő) 20%-a statisztikailag rákban hal meg, így a Csernobil miatti halálesetek statisztikailag nem kimutathatók, mely azt jelenti, hogy a természetes ingadozáson belül van ezen esetek száma.

Megjegyzendő, hogy a pajzsmirigyrák korai felismerés esetén közel 100%-os hatékonysággal gyógyítható, és mivel a hatóságok készültek a többlet pajzsmirigyrákos esetekre, ezért mindössze 9 gyermek halálát okozta a többlet sugárterhelés. Nem elhanyagolható azonban, hogy a legfőbb halálozási ok a katasztrófával kapcsolatosan pszichés eredetű volt. A – többségében alaptalan – félelemkeltés egyik jellemző példája az Európában tapasztalható abortuszok számának növekedése, mely a balesetet követő hetekben közel 40 000 többlet művi vetélést jelentett. Ezek a meg nem született gyermekek is a robbanás áldozatai, holott az akkoriban születettek között mutációval, születési rendellenességgel stb. összefüggő többlet előfordulást sehol sem tudtak kimutatni. (Fontos a többlet szó hangsúlyozása, ugyanis még az ipari forradalom előtt is előfordult, hogy gyerekek például nyitott gerinccel születtek, azonban ennek relatív gyakorisága nem volt alacsonyabb a mainál, az akkori eseteket pedig nem okozhatta a nukleáris ipar.)

Ezeket az adatokat többek közt a Greenpeace sem tartja pontosnak, 2006-ban a katasztrófa 20. évfordulója alkalmából rendezett kampányukra összefoglalót készítettek az egészségügyi hatásokról, ahol nagyságrendekkel több áldozatról írnak. Fontos megállapítani azonban, hogy a nemzetközi tudóstársadalom egyértelműen a NAÜ eredményeivel és következtetéseivel ért egyet, mivel azokat pontosan dokumentált, hatóságilag hiteles mérések támasztják alá. A zöldszervezetek előszeretettel érvelnek ezen adatok tudatos meghamisításának tényével, azonban a mértékadó folyóiratokban egyértelműen az NAÜ mellett állnak ki a tudósok - a Greenpeace érvrendszere szerint a teljes nemzetközi fizikus, biológus és hasonló szaktekintélyek világméretű összeesküvéséről van szó.

A Nemzetközi Rákkutató Újság (International Journal of Cancer) 2006-os tanulmányában megjelent egy újabb tudományos modell. Eszerint a csernobili szerencsétlenség körülbelül 1000 pajzsmirigyrákos és 4000 egyéb rákos esetet okozott Európában, ami az összes rákos esetek 0,01%-a a szerencsétlenség óta. A tanulmányban megjelent tudományos modell szerint a tragédia 2065-ig kb. 16 000 (95% UI 3400–72 000) pajzsmirigyrákos és 25 000 (95% UI 11 000–59 000) más típusú rákos megbetegedést okoz. A teljes hatását a lakosság egészségre nehéz megbecsülni.[1]

Az erőmű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az erőmű látképe északnyugatról, Pripjaty felől, 2007-ben

A csernobili Lenin atomerőmű (é. sz. 51° 23′ 14″, k. h. 30° 06′ 41″) az ukrajnai Pripjaty városa mellett áll, 18 kilométerre Csernobil várostól, 16 km-re Ukrajna és Fehéroroszország határától, Kijevtől 110 km-re északra. Az erőmű négy atomreaktorból állt, mindegyik 1 GW teljesítményű, és a négy reaktor együtt Ukrajna áramtermelésének 10%-át adta a baleset idején. Az erőmű építése az 1970-es években kezdődött, az 1. reaktort 1977-ben adták át, a három következőt 1978-ban, 1981-ben és 1983-ban. Két további, azonos teljesítményű reaktor állt építés alatt a katasztrófa idején. A reaktorok típusa RBMK–1000.

A katasztrófa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1986. április 26-án, szombaton, hajnali 1:23:58-kor a csernobili atomerőmű 4-es reaktora gőzrobbanás következtében kigyulladt, és robbanások sorozata után bekövetkezett a nukleáris olvadás.

Előzményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az atomreaktorok egyik jellemzője, hogy a bennük végbemenő láncreakció leállítása után is jelentős, a névleges teljesítménynek 5-10%-át kitevő hő képződik. Ez azt jelenti, hogy a reaktort annak akár üzemszerű leállítása után is aktívan hűteni kell, különben az túlhevül és magleolvadás következik be (lásd a fukushimai atomerőmű-balesetet).

A csernobili 4-es blokk reaktora körülbelül 1600 fűtőelemből állt, mindegyikük 28m3/h-s vízhűtést igényelt. Az RBMK-reaktorok vészhűtését ugyanúgy a primer-köri szivattyúk látták el, mint az üzem közbeni hűtést. Áramkimaradás esetére a keringtetőszivattyúk üzemeltetéséhez dieselaggregátorokat telepítettek, azonban e generátorok indulásához és felpörgéséhez 60-80 mp volt szükséges.

Már korábban felmerült az igény, hogy az RBMK-típusú erőművek e hiányosságát kiküszöböljék, és egy esetleges vészleállás során a dieselaggregátorok felpörgéséig a keringtetőszivattyúkat a leálló turbógenerátorokról azok mozgási energiáját kihasználva járassák. Tekintve, hogy a módosítás az erőmű szerkezetébe, biztonsági rendszerébe való komoly beavatkozással járt volna, a teszteket csak gondosan előkészítve lehetett lefolytatni, méghozzá – termelő erőművekről lévén szó – az éves leállásokhoz igazítva.

Ilyen teszteket a különböző RBMK-erőművekben már 1982 óta folytattak, de azok sikertelenek voltak, további finomításokra volt szükség. A következő kísérletet a Leningrád-erőmű 4-es blokkjának 1986-os karbantartási leállítására ütemezték be. A leállás előtt a tesztekhez protokollokat készítettek, a szükséges (első sorban elektromos) módosításokat elvégezték, az erőmű kezelőszemélyzetét felkészítették. A tervek szerint

  • a reaktor teljesítményét 700MW-ra csökkentik (ez elegendő az egyik turbina terheletlen járatásához);
  • közben a fogyasztókat lekapcsolják;
  • a primer körre az üzemszerűen külső áramforrásról üzemelő keringtetőszivattyúk mellé ráindítják a generátorról üzemelő tartalékszivattyúkat;
  • a reaktorról az üzemelő turbinát leválasztják;
  • ugyanekkor a reaktort a gyorsleállító rendszerrel üzemszerűen leállítják;
  • közben mérik a szabadon futó turbináról üzemelő szivattyú teljesítményét.

A leállás során a turbógenerátorokon rezgésdiagnosztikát is terveztek végezni, ehhez extra műszereket szereltek fel.

Részletes lefolyása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A radioaktív kihullás mértéke

A 4-es blokk reaktorának éves karbantartása 1986. április 25-ére volt ütemezve. A tervek szerint

  • 25-én, pénteken hajnalban 1:00 órakor megkezdték a 3,2 gigawatt hőteljesítmény csökkentését.
  • 13:00 órára a teljesítmény 1,6 GW-ra csökkent, ekkor a reaktorról lekapcsolták az egyik turbinát.
  • 14:00 órakor a villamos elosztóközpont értesítette a csernobili Lenin Atomerőművet, hogy a közelgő hétvége ellenére a vártnál nagyobb a fogyasztók energiaigénye. Ezért a teljesítmény további csökkentését megszakították.
  • 23:10-kor közölte a Központ, hogy végre lecsökkent a fogyasztók energiafelhasználása, a 4-es blokk lekapcsolható a hálózatról. Így a késedelemtől kissé elfáradt személyzet hozzákezdhetett a biztonságfokozónak szánt kísérlet megvalósításához.

Így érkezett el a szombati nap, április 26-a, az ortodox naptár szerint nagyszombat. Húsvétra a szakértők is, a döntéshozók is hétvégi házaikba utaztak. (A legtöbb üzemzavar hétvégi hajnalokon szokott bekövetkezni.) Az erőműbe éjfélkor megérkezett az új személyzet.

  • 00:28 perckor a reaktor teljesítményszabályzó rendszerét lokálisról globálisra kapcsolták át. Az átkapcsolás során a reaktor teljesítménye váratlanul 30MW-ra esett. Ez a csökkenés nem szerepelt a tervekben, és az oka sem volt világos. Ennek ellenére az üzemeltetők a kísérlet folytatása mellett döntöttek, és szabályozórudak kihúzásával megpróbálták növelni a teljesítményt.
  • 01:03 - a reaktor teljesítményét sikerült megemelni és 200 MW-on stabilizálni.
  • 01:03-07 - A személyzet a kísérlet előkészítését folytatja, a két tartalék keringtetőszivattyút üzembe helyezi. A megnövekedett hűtés miatt további szabályozórudakat emelnek ki.
  • 01:23:04-kor a kísérlet kezdetét vette. Az ellenőrzőpanelen semmi nem jelezte a reaktor instabil állapotát, és valószínű, hogy az üzemeltetők közül senki nem volt tudatában a veszélynek. A turbina lekapcsolódott a reaktorról, amiben nőni kezdett a gőzmennyiség. Ahogy a hűtőfolyadék kezdett felforrósodni, gőzbuborékok keletkeztek a hűtőcsövekben. A csernobili RBMK reaktornak magas a pozitív üregtényezője, ami azt jelenti, hogy a víz neutronelnyelő hatása nélkül a reaktor ereje gyorsan nő, működtetése egyre veszélyesebbé válik.
  • 01:23:40-kor az üzemeltetők megnyomták az AZ-5 („Vészhelyzet elleni védelem 5”) gombot, ami elindította az összes szabályzórúd azonnali visszaillesztését („SCRAM”).
  • 01:23:43-kor riasztás generálódott, amely hirtelen teljesítménynövekedést jelzett; a reaktor teljesítménye ekkor 540MW volt.
  • 01:23:47: a műszerek hirtelen 40%-os áramlásesést jeleznek a kísérletben részt nem vevő keringtetőszivattyúknál, a kísérletben résztvevő 4 szivattyúról értelmezhetetlen adatok érkeznek. A gőzleválasztó hengerekben a vízszint megugrik. Egy másodperccel később az áramlási értékek visszaállnak.
  • 01:23:49: "Túlnyomás a reaktortérben" és "24V= betáphiba" riasztás generálódik, amely a szabályozórudak mozgatómechanizmusának meghibásodására utal.
  • 01:24 (az Üzemeltető Főmérnök naplójának bejegyzéséből): "Több rázkódás; a szabályozórudak megálltak a végső pozíciójuk elérése előtt".

A fenti események egyik legvitatottabb pontja a SCRAM elrendelése volt. Nem tudni, hogy ezt azért tették, mert már észlelték a vészhelyzetet, vagy csak azért, mert befejezték a kísérletet és le akarták állítani a reaktort a karbantartás megkezdéséhez. Rendszerint úgy tartják, a váratlan teljesítménynövekedés miatt nyomták meg a gombot, Anatolij Gyatlov azonban, aki a csernobili atomerőmű helyettes főmérnöke volt a robbanás idején, így ír könyvében [2]:

01:23:40 előtt a központosított irányítórendszerek (…) nem jeleztek olyan változást a paraméterekben, ami igazolhatta volna a scramet. A nyomozóbizottság (…) hatalmas mennyiségű anyagot gyűjtött össze és elemzett ki, és, ahogy a jelentésben leírta, nem tudta eldönteni, miért rendelték el a scramet. Nincs ok arra, hogy az okát keressük. A reaktort egyszerűen ki akarták kapcsolni a kísérlet befejeztével.

Mivel a szabályzórudak visszaillesztése sokáig tartott (18-20 másodpercig), a rudak üreges végei és a hűtővíz ideiglenes eltávolítása miatt a scram növelni kezdte a reakció mértékét. A túlzott energiakibocsátás a szabályzórudak deformálódását eredményezte. A rudak megakadtak, mikor alig egyharmaduk volt beillesztve, és nem voltak képesek leállítani a reakciót. 1:23:47-re a reaktor teljesítménye 30 GW-ra ugrott, a normális teljesítmény tízszeresére. Az üzemanyagrudak olvadni kezdtek, és a gőz nyomása egyre nőtt. Ez gőzrobbanást eredményezett, ami megsemmisítette a reaktor fedelét, összezúzta a hűtőcsöveket és lyukat robbantott a tetőbe.

A reaktort nagy mérete és a költségek miatt nem látták el teljes burkolattal, emiatt a radioaktív szennyezés a légkörbe került. Miután a tető egy része lerepült, az oxigén beáramlása, valamint a reaktor igen magas hőmérséklete miatt grafittűz tört ki, ami nagyban hozzájárult a radioaktív anyagok terjedéséhez és a környező terület szennyezéséhez.

Nem teljesen tudni, pontosan milyen sorrendben történtek az események 1:22:30 után, mert az állomás feljegyzései nem állnak összhangban a szemtanúk beszámolóival. Fentebb a legtöbbek által elfogadhatónak tartott eseménysor áll, eszerint az első robbanás 1:23:47 körül történt, hét másodperccel a scram elrendelése után. Néha felmerül, hogy a robbanás a scram előtt vagy közvetlenül utána következett be (ez volt a balesetet tanulmányozó szovjet bizottság véleménye). Ez azért fontos, mert ha a reaktor jó pár másodperccel a szabályzórudak beillesztése után került kritikus állapotba, a hiba a rudak tervezésében keresendő, ha azonban a scrammal egyidőben történt a katasztrófa, a működtetők a felelősek. 1:23:39-kor Csernobil területén enyhe szeizmikus mozgást észleltek, hasonlót egy Richter-skála szerinti 2,5-ös földrengéshez. Ezt okozhatta a robbanás, de lehet teljesen véletlen is. A helyzetet bonyolítja, hogy a scram gombot egynél többször nyomták meg, és aki megnyomta, két héttel később meghalt sugárbetegség következtében.

Radioaktív hulladék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Világos, hogy a helyszín egy ilyen esemény után nem marad örökre ugyanolyan veszélyes: a baleset helyén a dózisráta már azelőtt csökkenésnek indult, hogy a sugármentesítés hatásai érvényre juthattak volna.[3]

A baleset után röviddel a sugárszennyezett területen ilyen mértékben járultak hozzá a különböző izotópok a levegőben mérhető dózishoz. Az ábra az OECD jelentésében[4] közölt adatok és a 'The radiochemical manual' második kiadása alapján készült.

A baleset után különböző időpontokban más és más izotópok felelősek a külső dózis túlnyomó részéért. A számítások egy szabad ég alatt tartózkodó személyt érő külső gammasugár-dózisra vonatkoznak. Az óvóhelyen vagy zárt térben kapott dózist sokkal nehezebb megbecsülni.

Mivel a hasadási termékek oldalon részletesen tárgyalják a nukleáris balesetben vagy a nukleáris hulladékban legveszélyesebb hasadási termékek tulajdonságait, erre itt nem térünk ki, és a sugárzó izotópok tekintetében megelégszünk egy rövid összefoglalással.

Fontos megjegyezni, hogy a nukleáris fűtőanyagból származó sugárzó izotópok kibocsátása az őket tartalmazó anyag forráspontjától függ, és a reaktormagban jelenlévő radioaktivitás túlnyomó része a reaktor belsejében maradt.

  • A reaktorban lévő nemesgázok, köztük a Kr és a Xe az első gőzrobbanáskor azonnal a légkörbe kerültek
  • A reaktorban lévő radioaktív jód 55%-a gőz, szilárd részecskék és szerves jódvegyületek formájában került a szabadba

A kibocsátott porszemcsék kétféle mérettartományba estek. A kisebbek aerodinamikai átmérője 0,3-1,5 mikrométer közé esett, a nagyobbaké elérte a 10 mikrométert is. A kibocsátott nem illékony sugárzó izotópok 80-90%-át a nagyobb szemcsék tartalmazták. (91Zr, 93Nb, 139La, 140Ce és a transzurán elemek: neptúnium, plutónium illetve, az urán-oxid mátrixba beágyazott másodlagos aktinoidák).

Azonnali kríziskezelés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A négyes reaktor romjai fölé épített szarkofág 2007-ben

A tragédián súlyosbított a helyi vezetés hozzá nem értése és a megfelelő felszerelés hiánya. Kettőt leszámítva a 4-es reaktorépület összes dózismérője maximum 1 milliröntgen/másodperc sugárzást tudott mérni. A fennmaradó kettő 1000 R/s-t is tudott, de az egyikhez való hozzáférést a robbanás elzárta, a másik pedig elromlott, amikor bekapcsolták. Így a reaktort működtetők csak abban lehettek biztosak, hogy a sugárzás szintje a reaktor területének nagy részén 4 R/h fölött van (valójában egyes helyeken 20 000 R/h fölött volt; a halálos dózis 500 röntgen körül van 5 óra alatt).

Emiatt a személyzet vezetője, Alekszander Akimov azt gondolta, hogy a reaktor sértetlen maradt. Nem vették figyelembe, hogy grafitdarabok és üzemanyag található mindenfelé a földön. Mikor hajnali 4:30-kor egy újabb dózismérővel mérték a sugárzást, ennek az eredményeit sem vették figyelembe, mert úgy gondolták, nem működik jól. Akimov a személyzettel reggelig a reaktor épületében maradt, és megpróbáltak vizet szivattyúzni a reaktorba. Egyikük sem viselt védőöltözéket. Legtöbbjük, köztük Akimov is, a balesetet követő három héten belül meghaltak.

Nem sokkal a katasztrófa után tűzoltók érkeztek a helyszínre eloltani a tüzeket. Egyiküket sem értesítették arról, milyen veszélyesen radioaktív a füst és a törmelék. Hajnali 5 órára eloltották a tüzeket, közben több tűzoltót is magas sugárzás ért. A bizottság, akiket a kormány küldött a katasztrófa kivizsgálására, április 26-án este ért Csernobilba. Addigra ketten meghaltak és ötvenketten kórházba kerültek. Április 26. éjjelén, több mint 24 órával a robbanás után a küldöttség meggyőződött a sugárzás igen magas mértékéről, és el kellett rendelnie a reaktor elpusztítását és a közeli Pripjaty város kiürítését. Hogy az emberek ne vigyenek magukkal túl sok holmit, azt mondták nekik, hogy az evakuálás csak ideiglenes, és körülbelül három nap múlva visszatérhetnek. 3 hónappal a baleset után megengedték a lakosoknak, hogy megmaradt tulajdonuk szállítható részéért visszatérjenek, de eddigre már a város nagy részét kifosztották. A lakóknak a szovjet állam kb. tízezer rubeles kártérítést fizetett, és lakást adott.

Tanúk beszámolója alapján (a BBC jelentése szerint) az egyik tűzoltó leírta, milyen érzés volt sugárzásnak kitéve lenni: fémes ízt érzett a szájában, és úgy érezte, mintha tűvel szurkálnák az arcát.

A Csernobilhoz rendelt likvidátor egységek minden időben dolgoztak, sugártalanítottak és minden állatot lelőttek, hogy ne vigyék tovább a sugárzást.

A szarkofág építése előtt a tetőn lévő sugárzó hulladékot eltávolító robotok tönkrementek a sugárzástól. A „biorobotok”-nak nevezett katonák pár percig dolgozhattak csak, mert ezeknek a sugárzó grafitdaraboknak az ereje 1000+ röntgen volt (egy évi terhelés: 2 röntgen).

A KGB jelentése az erőmű építése közben történt szabálysértésekről[6]
„A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága részére.

Jelentés a Csernobili Atomerőmű építésénél tapasztalt szabálysértésekről.
TITKOS!
A beérkezett operatív adatok szerint a Csernobili atomerőmű építkezésének egyes részlegeinél előfordulnak a tervektől való eltérések, amelyek üzemzavarhoz és szerencsétlenséghez vezethetnek.
A gépterem oszlopai a kitűzési tengelyektől 100 mm-ig terjedő eltéréssel lettek felállítva, egyes oszlopok között pedig hiányzik a vízszintes összekapcsolás.
A falpaneleket 150 mm-es elhajlással rakták le. A terem födémét az előírásoktól eltérően építették ki. A gépteremben lévő emelődaruk mozgáspályáin 100 mm-ig terjedő eltérés van, helyenként 8 fokos szögben lejtenek.
A különlegesen nehéz beton öntése közben a munkát több alkalommal megszakították, a betonozás minősége alacsony. A munkálatok során hőszigetelésre nem került sor, ez a talajvíznek az épületbe való behatolásához, környezetszennyezéshez vezethet.

Kijev, 1979. január 17.
Aláírás: a KGB eseti vizsgálóbizottságának elnöke, Jurij Andropov

(Forrás: az Ukrán Biztonsági Szolgálat Állami Archívuma, 16. Tárló, 42 ügyirat, 247-248. ív)”

A katasztrófa és Magyarország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár a szovjet vezetés próbálta eltitkolni a katasztrófát, de rövid időn belül első ízben Svédországban kezdtek radioaktív felhőket észlelni, amelyek délkeleti, tehát a Szovjetunió irányából érkeztek. Ettől kezdve már nem lehetett sokáig eltitkolni a balesetet.

A KFKI néhány munkatársa a katasztrófát követő délelőttön egy utcai telefonfülkéből több budapesti és megyeközponti óvodát, bölcsődét hívott fel telefonon, figyelmeztetve a pedagógusokat, hogy „olyan erős a nap sugárzása, hogy az veszélyes lehet a gyerekekre”. Az óvodákból terjedt aztán tovább suttogva a figyelmeztetés.

Április 28-án Bedő Iván, a Magyar Rádió hírszerkesztőségének turnusvezetője a BBC híre alapján bejelentette a katasztrófát a Rádió 21 órai híradásában. Az adást a felsőbb vezetés letiltotta, Bedő pedig büntetésben részesült.[7]

A többi európai országban bevezetett beutazási tilalom miatt magyar kamionosok fuvarozták az árut a Szovjetunióból, sokaknak Kijeven át vezetett az útja. A legtöbben számottevő sugárdózist kaptak az út folyamán, sokan pár éven belül meghaltak. Az okok azonban nem mutattak ki egyértelmű összefüggést a következményekkel, mivel a rekonstruált útvonalak alapján egy kamionsofőr többlet rákkockázata 7,5×10−4%-osnak adódott. Tagadhatatlan, hogy az említett kamionsofőrök feltűnően korán haltak meg, azonban ezek között többségében a sugárzással összefüggésbe nem hozható tényezők is akadnak.[forrás?]

Magyarországon az 1986-ban kapott többletdózis 0,2 mSv volt (összehasonlításul: a háttérdózis átlagosan 3 mSv/év), mely megfelel 10 mikrorizikó kockázatnak (ennek jelentése: 1 millió, ennek és csak ennek a hatásnak kitett ember közül 10 halálát okozza az adott behatás; természetesen ez csak elméleti definíció), mely kb. fél doboz cigaretta elszívásával egyenértékű.[8]

A környező szocialista országok irányítói a szovjet nyomás miatt általában a titkolózás mellett döntöttek, de a nemzetközi hírügynökségek beszámolói után végül mindenütt hírt adtak az atomerőműbalesetről, viszont megpróbálták azzal nyugtatgatni (félrevezetni) a lakosságot, hogy a szovjetek urai a helyzetnek, így a lakosságnak nincs félnivalója, bármit ehet, ihat és járhat a szabadban. Sokan viszont (főleg az ország nyugati felében élők) jugoszláviai és ausztriai rádiókon, vagy külföldi rokonokon keresztül értesülve a baleset igazi mértékéről óvintézkedéseket tettek önmaguk védelmében. Tipikus példája volt ez a kommunista rendszer ideológiájának, hogy a Szovjetuniót és a kommunista eszmét tökéletesnek és hibátlannak tarthassák mindenáron, melynek lelepleződéséhez és bukásához ez a katasztrófa nagyban hozzájárult.[forrás?] Kijelenthető, hogy nyugati országban (mint például az USA-ban Teller Ede javaslatára) csernobili típusú, azaz RBMK-reaktor nem épülhetett, üzemelhetett, és a baleset során elkövetett szabálytalanságok sem fordulhattak volna elő.[forrás?]

Romániában egyes óvodákban és iskolákban jódtablettákat osztottak ki.[forrás?] (A nem radioaktív jód beépül a pajzsmirigybe, így mintegy kiszorítja onnan a légkörből belélegzett radioaktív jódot.) Érdekes tény, hogy az osztrák hatóságok a katasztrófáról értesülve megtiltották a magyar termékek (főleg élelmiszerek) kivitelét a határon, mivel azt szennyezettnek vélték (a Szovjetunióval való szomszédság miatt).[forrás?] A Kárpátok védő hatásának és a szélnek köszönhetően azonban Ausztria területegységre vetítve nagyjából kétszeres dózist kapott, mint Magyarország.[forrás?]

Az Egyesült Államokban a Reaktorbizottsági Tanács már a 40-es években rájött, hogy a grafitmoderátoros reaktorok üregtényezője pozitív, azonban az információt hadititoknak nyilvánították, a szovjet tudósok csak a Csernobili reaktorok építésének idején ismerték fel ezt a problémát.[9]

Okai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A baleset okáról két, egymásnak ellentmondó hivatalos elmélet született. Az első, amely 1986 augusztusában jelent meg, egyértelműen az erőmű üzemeltetőit okolta. A második, 1991-ben megjelent elmélet szerint az RBMK reaktor tervezési hibájából következett be a katasztrófa, pontosabban a szabályzórudak miatt. Mindkét elméletet támogatják különböző csoportok, köztük a reaktor tervezői, az üzemeltetők és a kormány. Egyes független szakértők szerint egyik elmélet sem igaz teljes egészében.

Egy másik fontos tényező, ami hozzájárult a katasztrófához, az volt, hogy az üzemeltetőket nem értesítették a reaktor egyes hibáiról. Egyikük, Anatolij Sztyepanovics Gyatlov állítása szerint a tervezők tudták, hogy a reaktor bizonyos körülmények közt veszélyes, de szándékosan titkolták ezt a hibát. Ehhez hozzájárult még, hogy a kezelőszemélyzet nagyrészt olyanokból állt, akiket nem az RBMK típusú reaktorokhoz képeztek ki: az igazgatónak, V. P. Brjuhanovnak szénfűtésű erőművekhez volt képesítése és tapasztalata. Főmérnöke, Nyikolaj Fomin szintén a hagyományos erőművekhez értett, Anatolij Gyatlov pedig, a 3. és 4. reaktorok főmérnökhelyettese csak kisebb atomreaktorok területén rendelkezett tapasztalattal, pontosabban a VVER reaktorok kisebb változataival, amelyeket a Szovjetunió atomtengeralattjáróihoz terveztek.

A hibák részletezve:

  • A reaktorban igen magas volt a pozitív üregtényező. Ez azt jelenti, hogy ha a reaktor hűtővizében gőzbuborékok keletkeznek, a láncreakció felgyorsul, és ha nem avatkoznak közbe, szabályozhatatlanná válik. Ami még rosszabb, alacsony teljesítménynél ezt nem ellensúlyozták más tényezők, ami a reaktort instabillá és veszélyessé tette. Hogy a reaktor alacsony teljesítmény mellett veszélyesebb, ellentmondott a logikus következtetéseknek és az üzemeltetők nem tudtak róla.
  • Még fontosabb hiba volt a szabályzórudak tervezési hibája. Az atomreaktorokban a szabályzórudakat azért teszik a reaktorba, hogy lassítsák a reakciót. Az RBMK reaktorokban azonban a rudak vége grafitból készült, a hosszabbítók (a szabályzórudak végén található 1 méter hosszú rész) üregesek voltak, vízzel megtöltve, a közepe pedig – ami tulajdonképpen az egésznek a lényege, ez nyeli el a neutronokat, hogy lassítsa a reakciót – bór-karbidból készült.

Az első pár pillanatban, amikor a szabályzórudakat a reaktorba illesztették, nem a neutronelnyelő anyagot tartalmazó része került be, hanem a grafitvég. A grafit neutronmoderátor, ami nem lassítja a reakciót, hanem segíti. A szabályzórudak aktiválásánál tehát az első pár másodpercben a rudak növelték a láncreakció sebességét, nem pedig lassították. Erre a kezelőszemélyzet nem számított és nem is tudott róla.

  • A fiatal villamosmérnökök elsősorban a szivattyúk villamos energiaellátására ügyeltek. Nem vették figyelembe a John Archibald Wheeler és Wigner Jenő által már az 1940-es években Hanfordban felismert veszélyt: az alacsony teljesítményű reaktorüzemeltetés során bekövetkező xenon-mérgezés instabillá teszi a reaktort.
  • A kezelők nem pontosan úgy hajtottak végre mindent, ahogy kellett volna, részben azért, mert nem ismerték a reaktor tervezési hibáit. Több egyéb szabálytalanság is hozzájárult a baleset bekövetkeztéhez, többek közt az, hogy a biztonsági emberek és az üzemeltetők nem kommunikáltak kielégítően egymással.

Az üzemeltetők a reaktor biztonsági rendszerei közül többet is kikapcsoltak, amit szigorúan tilos megtenni, kivéve ha magukban a biztonsági rendszerekben van hiba.

A kormány 1986 augusztusában kiadott jegyzőkönyve szerint az üzemeltetők legalább 204 szabályzórudat eltávolítottak a reaktorból, így csak 7 maradt benne (összesen 211 volt ebben a fajta reaktorban). A reaktor technikai útmutatói szigorúan tiltják, hogy 15-nél kevesebb szabályzórúddal működtessék az RBMK-1000 reaktort.

A baleset következményei és utóhatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az áldozatok emlékére épített imaház a mityinói temetőben

Politikai hatások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Felmerülhet a Szovjetunió akkori vezetésének felelőssége, mert csak napokkal később hozták nyilvánosságra a robbanás tényét. Ebben a kommunista pártvezetés konzervatív és reformpárti csoportjainak ellentéte is szerepet játszhatott. Robert D. English szerint a baleset után, Mihail Gorbacsovot, a Szovjetunió vezetőjét és társait „félreinformálta a hadiipari komplexum”, azaz az ország reformpárti vezetését a konzervatívok „elárulták” azzal, hogy nem bocsátották rendelkezésére a teljes igazságot a katasztrófa súlyosságáról, ezzel késleltetve a hivatalos választ.[10] Jack F. Matlock Jr. hangsúlyozza, hogy Gorbacsov utasította a hatóságokat a teljes igazság nyilvánosságra hozatalára, de „a szovjet bürokrácia megakadályozta ezt”.[11] A szovjetek késlekedését elítélte a nemzetközi politika, sokan éppen Gorbacsovot hibáztatták. Ennek ellenére a csernobili katasztrófa egy szempontból pozitív eredményt hozott, írja English, mivel Gorbacsov és reformertársai hatalmas bel- és külföldi lökést kaptak a reform felgyorsítására.[10]

Sugárterhelés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az élőlényekben felhalmozódott sugárzás még évtizedekkel később is okozott mindennapi problémákat Európában. Bajorországban 2013-ban a sugárzás a vizsgált vaddisznók közel felében meghaladta a határértéket, némelyik egyedben tízszerese volt annak, így az állatok húsa fogyaszthatatlan volt.[12]

A terület megnyitása, majd bezárás a nagyközönség előtt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A térséget a baleset 25. évfordulóján, 2011 márciusában megnyitották az idegenforgalom számára.[13] A csernobili atomerőműhöz, illetve Pripjatyba már az elmúlt években is lehetett utazni. A kijevi utazási irodák egynapos túrákat kínálnak a 4-es reaktorhoz és a környező kihalt vagy újratelepült falvakhoz, városokhoz. Az idegenvezetéshez Geiger-Müller radioaktivitásmérő műszert is lehet kölcsönözni.[14] A területre való szervezett utazásokat pár hónappal később, 2011 júniusában ismét betiltották.[15]

A baleset hatása az atomenergia hasznosítására[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csernobili baleset után az atomerőműveket elkezdték világszerte leszerelni (az egyébként biztonságosakat is), míg fel nem ismerték, hogy nem szabad lemondani az atomenergiáról. Manapság az atomenergia reneszánszáról beszélnek, szabad pozitív véleményt formálni róla.[forrás?]

A popzenében[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az atomkatasztrófával több popzenei előadó is foglalkozott. David Bowie, a Watchtower is egy-egy dalban énekelte meg a nukleáris balesetet. Míg a Kraftwerk 1975-ös "Radioactivity" című szerzeményén 1991-ben a csernobili történések miatt változtatott.[16]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. http://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/ijc.22037/full Estimates of the cancer burden in Europe from radioactive fallout from the Chernobyl accident
  2. Глава 4. КАК ЭТО БЫЛО :: Чернобыль. Как это было. Дятлов А.С
  3. A helyszínen kibocsátott sugárzó izotópokról készült egyik rövid jelentés elolvasható az OSTI oldalán. A részletesebb jelentés (1,85 MB-os PDF) pedig letölthető az OECD nyilvános könyvtárából.
  4. [1]
  5. Szimuláció-a137Cs izotóp terjedése május 10-ig
  6. Jelentés a Csernobili Atomerőmű építésénél tapasztalt szabálysértésekről
  7. Videó: A rádiós, aki először bemondatta a csernobili katasztrófa hírét
  8. Marx György: Atommagközelben, 215. o.
  9. Az első hanfordi reaktorok, Teller a "reaktorellenző"
  10. ^ a b English, R., D, Russia and the Idea of the West: Gorbachev, Intellectuals and the End of the Cold War, 2000 (Columbia University Press)
  11. Matlock, J. F. Jr., Reagan and Gorbachev: How the Cold War Ended, 2004
  12. Origo, 2015.03.16.
  13. Csernobilt megnyitották a turisták előtt (Inforádió, 2011. március 30.)
  14. Katasztrófaturizmus: hogyan utazzunk Csernobilba?
  15. Betiltották a csernobili turizmust (Index, 2011. június 23.)
  16. „Romboló seggfejek hordájává váltunk” - Csernobil emlékezete a zenében

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jelentősebb dokumentumfilmek a témáról[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Nehéz hetek krónikája (1986)
  • Porog (1988)
  • Nova: Back to Chernobyl (1989)
  • Inside Chernobyl Sarcophagus (UK Horizons, 1996)
  • A Zóna (MTV, Panoráma, 1989)
  • Halál Csernobilban (MTV, Panoráma, 1990)
  • Disaster at Chernobyl (Discovery Channel, 2005)
  • Meltdown in Chernobyl (National Geographic Channel, 2006)

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]