Ugrás a tartalomhoz

1952-es sakkolimpia

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
10. sakkolimpia
(1952)
(10th Chess Olympiad)
Adatok
Rendező Finnország
Dátumaugusztus 9.augusztus 31.
Csapatok25 csapat 140 versenyző
HelyszínekHelsinki Business College (Helsinki rendező városban)
HonlapOlimpBase honlap

Címvédő Jugoszlávia
Győztes Szovjetunió

 ← 1950: Dubrovnik1954: Amszterdam → 

A 10. sakkolimpia 1952. augusztus 9. és augusztus 31. között Finnországban, Helsinkiben került megrendezésre, a XV. nyári olimpiai játékok követő rendezvényeként. Ezen a sakkolimpián szerepelt először a Szovjetunió válogatottja, és kezdte meg mintegy negyven éven át tartó hegemóniáját, amelyet csupán Magyarország tudott megtörni az 1978-as sakkolimpián.

Finn emlékbélyeg a sakkolimpiára

A résztvevők

[szerkesztés]

A sakkolimpiák állandónak számító résztvevői közül csak Belgium, Franciaország és Bulgária hiányzott, így a versenyen 25 ország 140 versenyzője – köztük 13 nemzetközi nagymester és 38 nemzetközi mester – vett részt, amely a játékosok számát tekintve rekord volt a sakkolimpiák történetében. Az 1939-es sakkolimpián 27 ország csapata indult el, de akkor még csak 1 tartalék nevezésére volt lehetőség. Ezúttal a csapatok 6 főt nevezhettek, akik közül egyidejűleg négy játszott. Meg kellett adni a játékosok közötti erősorrendet, és az egyes fordulókban ennek megfelelően ülhettek le a táblákhoz. Ez lehetővé tette, hogy táblánként állapítsák meg és hirdessék ki a legjobb egyéni eredményt elérőket.

Az erőviszonyok alapján öt csapat pályázott eséllyel az olimpiai bajnoki címre: a Szovjetunió mellett Argentína, a címvédő Jugoszlávia, valamint Magyarország és Csehszlovákia.

A verseny lefolyása

[szerkesztés]

A csapatokat 3 elődöntő csoportba sorsolták, amelyekből az első három helyezett jutott az „A” döntőbe, a 4–6. helyezett a „B” döntőbe, a többiek a „C” döntő mezőnyét alkották.

A verseny mind az elődöntőben, mind a döntőben körmérkőzéses formában került megrendezésre. A csapat eredményét az egyes versenyzők által megszerzett pontok alapján számolták. Holtverseny esetén vették csak figyelembe a csapateredményeket, ahol a csapatgyőzelem 2 pontot, a döntetlen 1 pontot ért. A játszmákban 2 óra 30 perc állt rendelkezésre 40 lépés megtételéhez, majd további óránként 16 lépést kellett megtenni.

A kilenccsapatos döntő eredménye egyöntetű vélemények szerint nem tükrözte hűen az erőviszonyokat, ezért a FIDE úgy döntött, hogy a jövőben a döntő mezőnyét legalább 12 csapatnak kell alkotnia.

A versenyt végül a világbajnok Botvinnik nélkül, de még így is hat nemzetközi nagymesterrel felálló, minden tekintetben kiemelkedő szovjet csapat nyerte az argentin válogatott előtt, és Jugoszlávia csapata szerezte meg a bronzérmet. Magyarország a 6. helyen végzett, játékosaink közül az első táblán egyéni bronzérmet szerzett Szabó László emelkedett ki.[1]

A verseny eredményei

[szerkesztés]

Elődöntők

[szerkesztés]
Első csoport
Döntő Ország 1 2 3 4 5 6 7 8 9 + = Pont
«A»  Argentína 2 2 4 6 0 2 25½
«A»  NSZK 2 2 4 4 6 0 2 23
«A»  Csehszlovákia 2 2 3 3 4 6 0 2 22½
«B»  Anglia ½ 2 2 4 4 3 3 2 18
«B»  Dánia ½ 1 2 2 3 4 2 4 2 15½
«B»  Kuba ½ ½ ½ 2 2 3 3 2 14
«C»  Izland ½ 2 1 6 1 12½
«C» Saar-vidék ½ 0 1 0 1 4 2 6 0 10½
«C»  Luxemburg 0 0 0 0 0 ½ 2 0 0 7 1
Második csoport
Döntő Ország 1 2 3 4 5 6 7 8 + = Pont
«A»  Svédország 2 2 2 4 4 4 0 3 21
«A»  Magyarország 2 4 3 4 6 0 1 20½
«A»  Jugoszlávia 2 3 3 3 5 1 1 18½
«B»  NDK ½ 1 3 3 4 0 13½
«B»  Ausztria 2 0 1 2 2 3 2 11½
«B»  Olaszország ½ 1 1 1 2 5 0 11
«C»  Brazília 0 0 1 2 3 3 2 4 1 10½
«C»  Norvégia 0 ½ ½ ½ 1 0 7 0
Harmadik csoport
Döntő Ország 1 2 3 4 5 6 7 8 + = Pont
«A»  Szovjetunió 3 3 4 4 7 0 0 23½
«A»  Amerikai Egyesült Államok 1 4 2 4 4 3 3 1 18
«A»  Finnország 3 4 3 4 3 0 17
«B»  Izrael 1 0 2 4 4 4 2 1 16
«B»  Hollandia ½ 3 4 0 13½
«B»  Lengyelország 0 2 1 2 3 2 2 12½
«C»  Svájc ½ 0 0 0 3 2 5 0
«C»  Görögország 0 0 1 0 ½ ½ 1 0 7 0 4

Az „A” döntő végeredménye

[szerkesztés]
H. Ország 1 2 3 4 5 6 7 8 9 + = Pont
1  Szovjetunió 2 2 2 3 5 0 3 21
2  Argentína 3 5 2 0 19½
3  Jugoszlávia 2 2 3 3 5 1 2 19
4  Csehszlovákia 2 2 2 3 3 2 3 18
5  Amerikai Egyesült Államok 2 2 2 2 3 2 2 1 5 17
6  Magyarország 1 1 2 2 3 3 2 16
7  Svédország 1 ½ 2 2 2 1 4 3 13
8  NSZK ½ 1 1 1 2 2 0 2 6 10½
9  Finnország ½ ½ ½ 2 ½ 2 1 5 2 10

Az egyéni legjobb pontszerzők

[szerkesztés]

Táblánként az első három legjobb százalékos arányt elérő versenyzőt díjazták éremmel az elődöntőben és a döntőben elért összesített eredményeik alapján. A 2. tartalékok között csak két olyan játékos volt, aki legalább a fordulók felének megfelelő, azaz minimum kilenc játszmát játszott. A magyarok közül Szabó László az első táblán bronzérmet szerzett.

H. Versenyző neve Ország Pont Játszmaszám Százalék
1. tábla
Miguel Najdorf  Argentína 12½ 16 78,1
Gideon Ståhlberg  Svédország 10 13 76,9
Szabó László  Magyarország 10½ 14 75
H. Versenyző neve Ország Pont Játszmaszám Százalék
2. tábla
Vaszilij Szmiszlov  Szovjetunió 10½ 13 80,8
Lothar Schmid  NSZK 9 12 75
Braslav Rabar  Jugoszlávia 8 12 66,7
H. Versenyző neve Ország Pont Játszmaszám Százalék
3. tábla
David Bronstejn  Szovjetunió 8 10 80
Jan Donner  Hollandia 10 13 76,9
Robert Byrne  Amerikai Egyesült Államok 10½ 15 70
H. Versenyző neve Ország Pont Játszmaszám Százalék
4. tábla
Cenek Kottnauer  Csehszlovákia 12½ 15 83,3
Efim Geller  Szovjetunió 10½ 14 75
Bogdan Śliwa  Lengyelország 9 12 75
H. Versenyző neve Ország Pont Játszmaszám Százalék
5. játékos (1. tartalék)
Héctor Decio Rossetto  Argentína 8 10 80
Dennis Morton Horne  Anglia 9 61,1
Wilfried Lange  NSZK 5 10 50
H. Versenyző neve Ország Pont Játszmaszám Százalék
6. játékos (2. tartalék)
Ludwig Rellstab  NSZK 9 72,2
Izaak Grynfeld  Lengyelország 7 10 70

A dobogón végzett csapatok tagjainak egyéni eredményei

[szerkesztés]

Szovjetunió

Argentína

  • Miguel Najdorf (+11 −2 =3)
  • Julio Bolbochán (+4 −0 =10)
  • Erich Eliskases (+4 −2 =4)
  • Herman Pilnik (+6 −1 =7)
  • Héctor Rossetto (+8 −2 =0)

Jugoszlávia

  • Svetozar Gligorić (+6 −2 =7)
  • Braslav Rabar (+5 −1 =6)
  • Petar Trifunović (+3 −2 =8)
  • Vasja Pirc (+2 −1 =7)
  • Andrija Fuderer (+2 −0 =3)
  • Boriszlav Milić (+3 −0 =2)

A magyar versenyzők eredményei

[szerkesztés]
Forduló Ellenfél

Szabó László

Barcza Gedeon

Szily József

Flórián Tibor

Pogáts József

Molnár István
Pont
Elődöntő (2. csoport)
1  Olaszország Porreca 1 Nestler 0 Scafarelli 1 Calà 1 3
2  Jugoszlávia Svetozar Gligorić 1 Braslav Rabar ½ Petar Trifunović ½ Vasja Pirc ½
3  Svédország Ståhlberg ½ Stoltz ½ Lundin ½ Sköld ½ 2
4  NDK Koch 1 Pietzsch ½ Platz 0 Müller K. 1
5  Brazília German 1 Mangini 1 Carvalho jr. 1 Vasconcellos 1 4
6  Norvégia Vestøl 1 Myhre ½ Rojahn 1 Madsen 0
7  Ausztria Lokvenc 1 Poschauko 1 Beni 1 Palda 1 4
„A” döntő
1  Szovjetunió Paul Keres 1 Vaszilij Szmiszlov 0 David Bronstejn ½ Efim Geller 0
2  Csehszlovákia Filip 1 Pachman ½ Šajtar ½ Kottnauer ½
3  Jugoszlávia Svetozar Gligorić ½ Rabar 0 Trifunović ½ Pirc 0 1
4  Finnország Böök 1 Ojanen 1 Kaila 1 Salo ½
5  NSZK Teschner ½ Schmid ½ Heinicke 1 Rellstab 0 2
6  Svédország Ståhlberg 0 Stoltz ½ Lundin 1 Johansson 1
8[2]  Amerikai Egyesült Államok Samuel Reshevsky ½ Byrne ½ Bisguier ½ Koltanowski ½ 2
9  Argentína Miguel Najdorf ½ Bolbochán 0 Erich Eliskases 0 Pilnik ½ 1
Szerzett pontszám
(Játszmák száma)
10½ (14) 6½ (14) 9 (14) 6½ (12) 3 (3) 1 (3)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Tournament Review (angol nyelven). OlimpBase. (Hozzáférés: 2014. október 25.)
  2. A 7. fordulóban a magyar csapat szabadnapos volt.

Források

[szerkesztés]
  • OlimpBase
  • Шахматные олимпиады / Ю. Авербах, Б. Туров. Москва : Физкультура и спорт, 1974.
  • Всемирные шахматные Олимпиады. 1927-2006 / Ханамирян Г. Ереван: 2006, стр. 12-14

További információk

[szerkesztés]
  • Sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap