Ugrás a tartalomhoz

1936-os sakkolimpia

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
3. nemhivatalos sakkolimpia
(1936)
(3rd unofficial Chess Olympiad)
Adatok
Rendező Németország
Dátumaugusztus 17.szeptember 1.
Csapatok21 csapat 208 versenyző
HelyszínekSchloss Nymphenburg (München rendező városban)
HonlapOlimpBase honlap

Címvédő Amerikai Egyesült Államok
Győztes Magyarország

  1935: Varsó1937: Stockholm  

A 3. nemhivatalos sakkolimpiát 1936. augusztus 17. és szeptember 1. között Németországban, Münchenben, a nymphenburgi kastélyban rendezték meg, az ugyanebben az időben zajló XI. nyári olimpiai játékokkal együtt, annak kísérő rendezvényeként. A rendezvény egybeesett a Müncheni Sakk-klub centenáriumi ünnepségével is.

A Német Sakkszövetség antiszemita megnyilvánulásai, valamint amiatt, hogy felkérték a Nemzetközi Sakkszövetséget, hogy a zsidó és fekete bőrű játékosok részvételét ne engedélyezzék, a FIDE levette hivatalos rendezvényei közül, és a tagországok saját belátására bízta, hogy részt vesznek-e a versenyen.[1] Az eredetileg hivatalosnak meghirdetett sakkolimpia ezért lett nemhivatalos.

A verseny körüli viták, valamint a német belpolitikai fejlemények miatt több ország nem kívánt részt venni az olimpián. Így távol maradt a címvédő Amerikai Egyesült Államok, valamint Anglia csapata is. Több ország válogatottjából kimaradtak erős, zsidó származású sakkozók, például a lengyel csapatból Tartakower, de sok ország nem vette figyelembe a rendezők kérését. Erősen „zsidó” csapattal indult például a két favorit: Magyarország (a Steiner testvérek, Szabó László, Gereben) és Lengyelország válogatottja is (Frydman, Najdorf, Friedman, Kremer, Pogorieły), amelyek a versenyen annak rendje és módja szerint meg is verték a „felsőbbrendű” német csapatot. Rajtuk kívül is még több más ország csapatában szerepeltek zsidó származású versenyzők. Ezen a versenyen tette le névjegyét az észt válogatottban a 20 éves Paul Keres, aki az 1. táblán 20 mérkőzéséből 15,5 pontot szerzett.

A több visszalépő ország ellenére az addigi legnépesebb mezőny gyűlt össze. A versenyre 21 csapat nevezett, 208 versenyzővel, és 1680 játszmára került sor. A korábbiaktól eltérően (és erre később sem került sor) a csapatokban egyidejűleg 8 fő játszott, és 2 tartalékot is nevezhettek. A játékosok között erősorrendet kellett megadni, és a 10 játékosból bárkik játszottak, azok szigorúan az előre megadott erősorrendben ülhettek csak le a táblákhoz.

A versenyt a csapatok között körmérkőzéses formában rendezték. A csapat eredményét az egyes versenyzők által megszerzett pontok alapján számolták. Holtverseny esetén vették csak figyelembe a csapateredményeket, ahol a csapatgyőzelem 2 pontot, a döntetlen 1 pontot ért. A játszmákban fejenként 2 óra állt rendelkezésre az első 40 lépés megtételéhez, majd 20 lépésenként további 1 óra.

A versenyt a már 67 éves Maróczy Géza vezetésével játszó magyar csapat biztosan, minden ellenfelét legyőzve nyerte. A csapat jól ötvözte a már több olimpiai bajnoki címmel rendelkező rutinos játékosokat (Steiner Lajos és Endre, Havasi Kornél, Vajda Árpád), valamint a feltörekvő fiatalokat (Szabó László, Barcza Gedeon, Gereben Ernő). A magyar válogatott csapatban először játszott a korábbi román olimpiai csapattag Balogh János.

A verseny végeredménye

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
H.Ország123456789101112131415161718192021BP+=-
1 Magyarország5555657110½2000
2 Lengyelország354576681081613
3 Németország4456767106½1622
4 Jugoszlávia34364467577104½1433
5 Csehszlovákia345745446656681041343
6 Lettország25645745796½1424
7 Ausztria4544776951334
8 Svédország444566941136
9 Dánia3333375575791½1208
10 Észtország324424466690947
11 Litvánia31444343677½749
12 Finnország3234414444675668
13 Hollandia235555571½10010
14 Románia2214434465684412
15 Norvégia4347564½3215
16 Brazília2312324444564635312
17 Svájc211225344535561½5213
18 Olaszország323411224364593314
19 Izland½223352557½4016
20 Franciaország1½113232123443½1118
21 Bulgária½010121233343338½0119

A magyar versenyzők eredményei

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Forduló Ellenfél Maróczy Géza Steiner Lajos Steiner Endre Havasi Kornél Szabó László Barcza Gedeon Vajda Árpád Gereben Ernő Balogh János Kóródy Keresztély Imre Pont
1  Észtország[2] 0 1 ½ 1 0 1 ½ 1 5
2  Brazília 1 1 ½ 1 ½ ½ 1 1
3  Finnország ½ 1 1 1 1 ½ 1 ½
5[3]  Olaszország 1 1 ½ 1 ½ 0 ½ ½ 5
6  Románia 0 1 0 1 1 1 1 ½
7  Csehszlovákia ½ ½ 0 1 1 ½ 1 1
8  Svájc ½ 1 ½ ½ ½ 1 1 1 6
9  Lengyelország 1 ½ ½ 1 ½ ½ ½ ½ 5
10  Németország ½ ½ 0 ½ 1 ½ ½ 1
11  Lettország ½ 0 1 1 1 0 1 1
12  Izland 1 1 ½ 1 1 ½ ½ 1
13  Litvánia ½ ½ 1 ½ 0 ½ 1 1 5
14  Dánia 1 1 ½ 1 1 ½ ½ 0
15  Ausztria[4] ½ 0 1 ½ ½ ½ ½ 1
16  Hollandia 1 1 1 ½ ½ ½ ½ ½
17  Franciaország 1 1 1 ½ 1 1 ½ 1 7
18  Jugoszlávia[5] ½ 1 1 ½ ½ ½ ½ ½ 5
19  Svédország ½ ½ 0 1 1 ½ 1 0
20  Bulgária 1 1 1 ½ 1 1 1 1
21  Norvégia 1 0 ½ 1 ½ ½ ½ ½
Szerzett pontszám
(Játszmák száma)
6 (11) 15½ (20) 11½ (18) 10 (16) 16½ (19) 10½ (16) 10 (15) 13 (19) 8½ (13) 9 (13)

Az egyéni legjobb pontszerzők

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Táblánként értékelték a legjobb százalékos eredményt elért játékosokat. A összes táblát figyelembe véve a mezőnyben a legjobb eredményt a magyar Szabó László érte el az 5. táblán 86,8%-os eredményével. Steiner Lajos 2. táblán elért 77,5%-os eredménye tábláján a 2. legjobb volt, míg az 1. tartalékok között Balogh János 65,4%-os eredménye a 3. legjobb volt.

Versenyző Pont Játszma %
Paul Keres ( Észtország) 15,5 20 77,5
Vasja Pirc ( Jugoszlávia) 12,0 17 70,6
Gideon Stahlberg ( Svédország) 11,5 17 67,7
Versenyző Pont Játszma %
Miguel Najdorf ( Lengyelország) 16,0 20 80,0
Steiner Lajos ( Magyarország) 12,0 17 70,6
Albert Becker ( Ausztria) 11,5 17 67,7
Versenyző Pont Játszma %
Bjørn Nielsen ( Dánia) 11,5 15 76,7
Movsas Feigin ( Lettország) 14,5 19 76,3
Emil Zinner ( Csehszlovákia) 14,5 20 72,5
Versenyző Pont Játszma %
Karel Hromádka ( Csehszlovákia) 14,0 20 70,0
Markas Luckis ( Litvánia) 13,5 20 67,5
Gosta Danielsson ( Svédország) 13,5 20 67,5
Versenyző Pont Játszma %
Szabó László ( Magyarország) 16,5 19 86,8
Henryk Friedmann ( Lengyelország) 15,5 20 77,5
Ludwig Relltab ( Németország) 12,0 17 70,6
Versenyző Pont Játszma %
Borislav Kostić ( Jugoszlávia) 16,0 19 84,2
Leon Kremer ( Lengyelország) 15,0 20 75,0
Feliks Villard ( Észtország) 13,0 19 68,4
Versenyző Pont Játszma %
Ludwig Rödl ( Németország) 14,0 20 70,0
Alfred Christensen ( Dánia) 13,0 19 68,4
Henryk Pogoriely ( Lengyelország) 13,5 20 67,5
Versenyző Pont Játszma %
Wolfgang Weil ( Ausztria) 12,5 17 73,5
Herbert Heinicke ( Németország) 13,0 18 72,2
Karlis Ozols ( Lettország) 10,5 15 70,0

9. játékos (első tartalék)

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Versenyző Pont Játszma %
František Zíta ( Csehszlovákia) 7,5 11 68,2
Wilhelm Ernst ( Németország) 9,5 14 67,9
Balogh János ( Magyarország) 8,5 13 65,4

10. játékos (2. tartalék)

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Versenyző Pont Játszma %
Ozren Nedeljković ( Jugoszlávia) 8,0 10 80,0
Paul Michel ( Németország) 9,5 12 79,2
Bertil Sundberg ( Svédország) 10,5 15 70,0
  1. Edward Winter. "The 1936 Munich Chess Olympiad" (angol nyelven). Edward Winter. Hozzáférés: 2014. szeptember 9.
  2. Az észt csapat első tábláján Paul Keres volt az ellenfél
  3. A 4. fordulóban a magyar csapat pihenőnapos volt
  4. Az osztrák csapat 1. tábláján Erich Eliskases játszott
  5. A jugoszláv csapat 4. tábláján Asztalos Lajos játszott
  • OlimpBase
  • Edward Winter: The 1936 Munich Chess Olympiad (angolul)
  • Stanisław Gawlikowski: Olimpiady szachowe 1924-1974, Wyd. Sport i Turystyka, Warszawa 1978 (lengyelül)
  • W. Litmanowicz, J. Giżycki, Szachy od A do Z, Warszawa, Sport i Turystyka, 1986, s. 799 (tom 2) (lengyelül)
  • Kurt Richter (Hrsg.): Schach-Olympia München 1936. 2 Bände. De Gruyter, Berlin und Leipzig 1936, 1937 (Reprint: Edition Olms, Zürich 1997. ISBN 3-283-00255-X) (németül)
  • Emil Joseph Diemer: Olympische Blitzsiege, Magyar Sakkvilag, Kecskemet 1936 (németül)
  • Anthony J. Gillam: Munich Chess ‚Olympiad‘ 1936, Chess Players, 2000 (angolul)
  • Michael Negele: „Propaganda auf 64 Feldern. Das Schach-Olympia München 1936“, in: Karl, Nr. 3, 2008, S. 20-26 (németül)
  • Mario Tal: Bruderküsse und Freudentränen. Eine Kulturgeschichte der Schach-Olympiaden. PapyRossa Verlag, Köln 2008, S. 91-117. ISBN 978-3-89438-393-0 (németül)
  • Frank Große: Die Geschichte der Schacholympiade. Teil 3: Vor dem Zweiten Weltkrieg (1931–1939) (németül)

További információk

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • Sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap