Élet és Irodalom
 |
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
| Élet és Irodalom | |
 | |
| Adatok | |
| Típus | hetilap |
| Ország | Magyarország |
| Alapítva | 1957. március 15. |
| Főszerkesztő | Kovács Zoltán |
| Társszerkesztő | Csuhai István és Váncsa István |
| Nyelv | magyar |
| Székhely | Budapest |
| OCLC | 1567785 |
| ISSN | |
| Az Élet és Irodalom weboldala | |
Az Élet és Irodalom (röviden ÉS) magyar irodalmi-közéleti hetilap 1957 óta. Ezen a néven 1923-ban már megjelent magyar folyóirat. Olvasói elsősorban a nagyvárosi értelmiség köréből kerülnek ki.[1]
Politikai nézetét szemlélve ma liberálisnak mondható: olyan eszmék mellett kötelezi el magát, mint az egyén szuverenitása az állammal szemben, a kisebbség, a másság, a szabadságjogok védelme. A lap irodalmi megfogalmazásban ad tudósítást a közélet fontos történéseiről, másrészt teret ad kortárs művészek írásainak elsőrendű nyilvánosságra kerüléséhez, kritikáival pedig hírt ad a művészet számos területéről.
A lap története
Az első Élet és Irodalom
Ezen a néven Szabó Dezső alapított irodalmi és kritikai folyóiratot 1923-ban, miután kivált az Aurora című laptól 1923 februárjában. Az Élet és Irodalom 1923 márciusától októberéig jelent meg és Szabó Dezső nemzeti radikalizmusnak nevezhető politikai nézeteinek befolyása alatt állt. Rajta kívül Féja Géza, Tóth Árpád és Juhász Gyula írásait közölte.
Az Élet és Irodalom 1957. március 15-én indult irodalmi kétheti lapként, az 1956-os forradalom után megszüntetett Irodalmi Újság utódjaként, mégpedig a forradalom vérbe fojtását követő, az ideológiai harctéren való „rendteremtés” egyik eszközeként, (miután a Kádár-kurzus az Írószövetség és több, a forradalomban „kompromittált” könyvkiadó vezetését feloszlatta). Főszerkesztője a hithű kommunista újságíró-művészettörténész, Bölöni György lett. Munkatársai olyan írók és kritikusok voltak, aki hajlandók voltak az 1956-os forradalom leverése után megszilárduló pártállamot támogatni. Beceneve, az ÉS is korabeli szóviccből származik: hiányzik belőle mind az élet, mind az irodalom – mi van benne? Az ÉS. A pesti humor Halál és Denunció-nak is csúfolta a lapot.[2] 1959 októberében az újjáalakult Magyar Írók Szövetségének lett a lapja.
Az Élet és Irodalom első száma 1957. március 15-én jelent meg. Előzménye az az Irodalmi Újság volt, mely a Magyar Írószövetség lapjaként tevékeny szerepet játszott az 1956-os forradalom előkészítésében. 1957 tavaszán, az akkori politikai vezetés részéről egy olyan konszolidációs szándék nyilvánult meg, mely az értelmiségi réteggel, s azon belül az irodalmi élettel való kiegyezésre irányult. A lap elindítása lényegében Kádár János nevéhez fűződik, aki Bölöni György közreműködésével az irodalom helyzetéről szóló beszélgetésre hívott össze költőket, írókat, s ennek eredménye lett a Bölöni György vezette Élet és Irodalom című hetilap. Felelős szerkesztőnek Mesterházi Lajost választották. Így a korábban mellőzött írók, s költők is lehetőséget kaptak a megszólalásra, de természetesen a hatalom ellenőrzése mellett.
Az első szám 69 540 példányban jelent meg, sikerét többek között Németh László, Heltai Jenő, Fodor József és Szabó Lőrinc írásai garantálták. A kéthetente megjelenő lap főszerkesztője ügyesen hangolta össze a pártérdeket az irodalmi érdekkel.
A kommunista beállítottságú Bölöni György révén, főszerkesztősége alatt a lap rendkívül baloldalinak számított, így többen megtagadták részvételüket a lap szerkesztésében, a nehéz megélhetési körülmények ellenére is. 1959-től Szabolcsi Miklós vette át a lap irányítását, őt követte Dobozy Imre, majd Nemes György, akinek szerkesztése alatt nyerte el mai arculatát az Élet és Irodalom: ekkor alakult ki a lap nagy vonalakban máig megőrzött – tipográfiája, rovatbeosztása, újságírói–szakmai szemlélete. 1959-től 1963-ig az Írószövetség lapja lett, és jelentős funkciót töltött be az irodalmi életben. Így az 1960-as évektől mind többen jelentették meg írásaikat (pl.: Déry Tibor, Illyés Gyula, Kassák Lajos, Németh László), sőt ekkor már külföldi írók művei is helyet kaptak a lapban.
Az 1960-as évek közepére a lap minőségi újsággá fejlődött, kiválóan egyeztette össze az irodalmat a közélettel. Bőven tartalmazott verseket, novellákat, ún. közérzet-publicisztikákat, műkritikákat. Másrészről a legkülönbözőbb közéleti témákban indítottak vitákat, amikhez bárki hozzászólhatott, a levelezési rovat révén. Továbbá ebben az időszakban szilárdult meg a lap szerkezete, amely voltaképpen máig változatlan. Az 1960-as években a példányszám is emelkedésnek indult, mely az 1970-es évekre elérte már a 70000-res példányszámot is.
Az 1970-es években a lap olvasottsága nőtt, s ilyen liberális szemléletű újsággal egész Kelet-Európában nem találkozhatunk. 1974-ben Jovánovics Miklóst nevezték ki főszerkesztőnek, azzal a céllal, hogy tovább emelje a példányszámot, ez sikerült is, anélkül, hogy az ÉS tömeglappá vált volna. A magas nívót képviselő lap, a lapban szerkesztett vitafórumok segítségével, kibővítette az olvasótábort, s a pedagógusok, műszakiak, agrárértelmiségiek, közgazdászok köréből az újság viszonylag stabil olvasókört teremtett.
Az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején, a politikai események hatására, megváltozott az arány a lapban: több lett az élet és kevesebb az irodalom, tehát a közéleti témájú írások vették át a szerepet. 1981-ben Jovánovics Miklóst megválasztották az Írószövetség főtitkárává, ő lett a Magvető Kiadó elnöke, s ezután 1982-ben megvált az Élet és Irodalomtól.
Helyére Bata Imre került, aki megváltozott szellemiségben vezette tovább a lapot: a népi kultúrából származó férfi szakított a megszokott urbánus felfogással. Az 1980-as évek első felében az igény és az olvasottság révén a lapeladás 120 000 példányszámra növekedett, a lap kiadását azonban politikai okokból 60 000-re korlátozták. Egyre több olyan írás látott napvilágot, mely burkoltan a rendszert bírálta. Az 1980-as évek végére s a rendszerváltás első éveire az Élet és Irodalom is vesztett jelentőségéből. Ahogy a legtöbb nyomtatott sajtóterméknek, az ÉS-nek is negyedére csökkent a példányszáma a sajtószabadság kialakulásának következtében. Az egyes politikai–szellemi irányzatok is megindíthatták saját orgánumaikat, illetve a politikai lapok is betölthették végre funkciójukat. Az Élet és Irodalom esetében a mélypont 8600 példányszám körüli volt (1993).
A rendszerváltás folyamán megszűnt a lap addigi kiadója, a lapot saját kezébe kellett vennie a szerkesztőségnek. A lapon belüli széthúzásokat egy vezetőségi ülés rendezte el, a kilépő munkatársakat Bata Imre visszahívta, s székét Megyesi Gusztávnak adta át. Ekkor többen megváltak a laptól. Az újság nehéz helyzetbe került, az elkövetkező másfél év a pénzszerzés jegyében telt, a már említett felerősödő piaci verseny következtében.
Megyesi Gusztáv 1993 nyarán lemondott, s helyébe Kovács Zoltán lépett, aki a mai napig (2007) a főszerkesztői teendőket látja el.
Az 1994-1995-ös években átszervezték a lapot, a megjelentetett oknyomozó és tényfeltáró riportok megtették hatásukat. Az ÉS helyzete azóta stabilizálódott, pártoktól független, szociálisan érzékeny liberális hetilap vált belőle. A példányszám emelkedett, és stabil olvasói bázist épített maga köré. Ma az eladás kb. 21 000-22 000 közé tehető (2007 október).
2012. január 13-tól az internetes megjelenés csak előfizetők számára érhető el.
A lap szerkezete
A lap szerkezeti felépítése az 1960-as évek közepére kialakult, s azóta, egyes rovatcímek kivételével, nagy vonalakban változatlan. Ahogy a cím is mutatja, a lap két nagy szerkezeti egységből áll, az elején a közéleti, majd az irodalmi részből. Az első részben található publicisztika, interjú, glosszarovat, riport, a másodikban pedig széppróza, vers, s műbírálatok, többek között könyv-, zene-, tévé- és filmkritika. Emellett a lap minden száma egy kortárs művész grafikáit, képeit mutatja be oldalain.
A publicisztika a rendszerváltozás előtt burkoltan, célzottan fogalmazta meg mondanivalóját, s erre nagyrészt írók vállalkoztak. A rendszerváltozást követően, mikor lehetővé vált a vélemények nyílt közzététele, úgy tűnt, ezt a műfajt kisebb figyelem fogja övezni, az emberek inkább a tényeket bemutató, információgazdag műfajok iránt kezdtek érdeklődni. Ám az ÉS tudatosan újjászervezte publicisztikáját, mely ma is népszerű. Az átalakítás a szerzők igényesebb kiválasztására, s a főbb publicisztikai oldalak – 1. 3. 5. – átgondoltabb szerkesztésére vonatkozott.
A címlapon közzétett publicisztikai írás a hét fontos közéleti eseményéről tudósít, többnyire szarkasztikus megfogalmazásban. Ezt a fő cikket hárman szerkesztik (Kovács Zoltán, Megyesi Gusztáv, Váncsa István), egymást váltva. Emellett rendszerint egy rövidebb, kevésbé kemény hangvételű írás jelenik meg, nem ritkán szépíró tollából. A 3. oldalon általában több, rövidebb terjedelmű, ún. hangulatpublicisztikák kapnak helyet, az ötödiken viszont csak egy írás jelenik meg, egy témáról szólva. Ez már objektívebb, összefüggésekre hangsúlyt helyező, elemző írás.
A glosszarovat korábbi, Véleményünk szerint címét az idők folyamán, Páratlan Oldalra változtatták. A riportrovat a kezdetekkor valójában irodalmi nyelven megfogalmazott tényriport volt, az olvasó ezekből ismerhetett meg különböző hazai eseményeket. Ezek valós helyszínen, valós körülmények között játszódó írások voltak, s a novellisztikus forma a magyar valóságot rejtette. Ezért a hatalom ezt a rovatot tudta legkevésbé elviselni. A publicisztikához hasonlóan a rendszerváltás ezt a műfajt is háttérbe szorította, s így az irodalmi riport helyett indultak meg a nagy népszerűségre szert tevő tényfeltáró riportok, vagyis a közügyek hátteréről szóló írások.
Az Élet és Irodalom mindig nagy mennyiségű könyvkritikát közölt. Ezek minőségével gyakran a szerkesztők sem voltak megelégedve. A rendszerváltás előtt hozták még létre azt a rovatot (Ex libris), mellyel megvalósították a könyvkritikáról való igazi elképzeléseiket. Azóta is kizárólag fontos, színvonalas kiadványokról jelentetnek meg írást.
A lap szerkesztősége
A magyar lappiacot tekintve az ÉS rendelkezik a legnagyobb szerzői gárdával. A munkatársak száma 600–650 körüli. Ez a magas szám annak köszönhető, hogy rendkívül nagy az írói jelenlét.
A szerkesztőségben így csupán a szerkesztési munkálatok folynak. A szerkesztőségi tagok közül mindenki ír a lapba, de elsősorban nem a belsősök cikkei adják az újság döntő részét, hanem külsős, írói cikkek. A szerkesztőségben tulajdonképpen a beérkezett, megrendelt szövegek lapba rendezése történik.
A cég, a kiadó igazgatója is Kovács Zoltán, a végső döntéseket így ő hozza meg, de tulajdonképpen a szerkesztőségen belül mindenről közösen döntenek, a lényeges kérdések mindig megvitatásra kerülnek.
A jelenlegi szerkesztőség
- Főszerkesztője Kovács Zoltán
- Főszerkesztő-helyettesei Csuhai István, Váncsa István és Károlyi Csaba
- Olvasószerkesztője Szira Péter (2011-ig), Ruff Borbála. Rovatvezetői Dérczy Péter (2009. május 10-ig), Grecsó Krisztián, Károlyi Csaba, Rádai Eszter, Széky János és Szikszai Károly.
- Munkatársai között van Darvasi László, Megyesi Gusztáv, Molnár Erzsébet és Rajnai Attila;[3] a lapba rendszeresen publikáló ismertebb szerzők közé tartozik még Tamás Gáspár Miklós, Seres László, Esterházy Péter, Nádasdy Ádám, Nádas Péter, Konrád György, Tatár György és Parti Nagy Lajos.[1] 2004-ben a lap Superbrands Magyarország díjat kapott.
Egykori szerkesztői
- Bölöni György és Mesterházi Lajos (alapítók)
- Szabolcsi Miklós (1959–1961)
- Dobozy Imre
- Nemes György
- Garai Gábor
- Jovánovics Miklós
- Bata Imre (1982– )
- Tarnói Gizella
A lap célközönsége
A lapnak hagyományos értelemben vett – például korhatárilag behatárolható – célközönségéről nem beszélhetünk. Az 1990-es évek elején volt egy felmérés arról, hogy kik olvassák a lapot. Ebből kiderült, hogy a legtöbb lapot a nagyvárosokban, elsősorban Budapesten adnak el, ezt követik a megyeszékhelyek, majd a közigazgatásilag kisebb egységek felé haladva egyre kevésbé fogy az újság. Az ÉS rendelkezik tipikus olvasói körrel, s ez bár meglepő, nem elsősorban a bölcsészek közül kerül ki, a lapot jelentős reálértelmiségi érdeklődés övezi.
Fontos, hogy az újság nem céloz meg semmilyen közönséget, így nem zár ki különböző rétegeket az olvasókörből. A szerkesztőség egyszerűen jó lapot készítve igyekszik eljutni az igényes közönséghez, ha jó szövegeket közölnek, elfogy az újság. (Így például 1–2 gyengébb szám megjelenése már érezhető az eladott példányszám csökkenésén – említette Kovács Zoltán.)
Az olvasótábor legnépesebb csoportját a 40 év felettiek alkotják, őket követik a 15–19 év közöttiek. Az olvasók több mint fele diplomás, a másik fele legalább érettségivel rendelkezik.
A lap külföldi mintája, példaképe
A külföldi lapok között konkrét minta, példakép nincs, de szinte minden országban van hasonló közéleti, irodalmi lap, amely kiválik a hagyományos sajtóstruktúrából. Ezek eladott példányszáma azonban a lakosság nagyságát figyelembe véve sokkal nagyobb, így tulajdonképpen a legkorrektebb, ha funkcióbeli és szemléletmódbeli hasonlóságról beszélünk.
A lap, illetve szerkesztői által elnyert díjak
Az Élet és Irodalom szerkesztősége csupán szakmai díjakat vesz át, államiakat nem fogadnak el.
Joseph Pulitzer-emlékdíj
- Megyesi Gusztáv (1991)
- Váncsa István (1993)
- Kovács Zoltán (1998)
- Tarnói Gizella (1998)
- Seres László (1999)
- Rádai Eszter (2001)
- Molnár Erzsébet (2003)
Kilátások a lap jövőjére nézve
A konkurencia igen jelentős: HVG, Hetek, Magyar Narancs, 168 óra.
Egy másik kihívás, mely az egész nyomtatott sajtót érinti, az Internet. Az Élet és Irodalom virtuálisan is elérhető; www.es.hu, de az eladási számokra ez nem volt negatív hatással. Mivel egy folyóirat–jellegű, esszéket, hosszabb cikkeket közlő lapról van szó, nem beszélhetünk példányszámcsökkenésről, hiszen ezeket a műfajokat, főként a terjedelemre való tekintettel nem szívesen olvassák az emberek a számítógép monitorján.
A lap tulajdonjogi viszonyai
A lapot 1989-ben, a rendszerváltáskor a szerkesztőség, Kovács Zoltánt idézve, „mint közösség” kapta meg. A vállalati működési forma KFT, melynek két tulajdonosa van: az Élet és Irodalom Baráti Társaság, illetve az Élet és Irodalom Alapítvány. Ezek tulajdonképpen a szerkesztőséget fedik le, a lap tehát - ismét Kovács Zoltán szavaival élve - „a szerkesztőség tagjainak eszmei tulajdona”.
A lap az eladott példányszámokból, valamint a hirdetési bevételekből tartja fenn magát. A szerkesztők fontosnak tartják, hogy semmilyen állami pénz nincs a lapban, s ezzel egyszersmind külső személyek beleszólását is kiiktatják az újságból. Ezért igyekeznek önállóak maradni, még támogatásokat sem vesznek igénybe, „mert az a lap független, amelyik el tudja magát tartani” (Kovács Zoltán).
Jegyzetek
- ↑ a b Élet és Irodalom – Médiaajánlat
- ↑ Kass Melinda: 1956 utóélete[halott link] (előadás szövege)
- ↑ Élet és Irodalom – Impresszum
Források
- Budapest lexikon I. (A–K). Főszerk. Berza László. 2., bőv. kiad. Budapest: Akadémiai. 1993. 366. o. ISBN 963-05-6410-6
- Kovács Zoltánnal készített interjú.[forrás?]
- Kasza Regina (2000). „Az Élet és Irodalom vizsgálata a rendszerváltás tükrében (Szakdolgozat)”, Székesfehérvár.
