Törkölypálinka

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A törkölypálinka erjesztett szőlőtörkölyből készülő, emésztést segítő, étkezés után kis mennyiségben fogyasztott párlat, az egyik legrégebbi pálinkafajta.

A 2008. évi LXXIII. pálinkatörvény szerint csak olyan törkölypárlat nevezhető törkölypálinkának, amelyet Magyarországon termett szőlő törkölyéből készítenek, valamint cefrézését, párlását, érlelését és palackozását is Magyarországon végezték, valamint édesítés és színezés nélkül palackozták.

Törkölynek nevezzük a szőlő feldolgozása után a présben visszamaradó, növényi részekből álló anyagot. Az időjárástól, a fajtától és a feldolgozás módjától függően 15-30% törköly keletkezik borkészítés során, ebből készül a törkölypálinka.

Korábban az egyik leggyakoribb pálinkafajta volt. Az 1950-es években a pálinkák 30%-a törkölypálinka volt, ez az arány a későbbiekben csökkent. Az 1960-as évektől létezik a tokajiaszú-törkölypárlat, amelyben egyesül az olasz törkölypárlatokra jellemző íz az aszúborok illatával.

Nevezik még csiger- vagy vizestörkölynek is. A törkölypálinka főzése a XVII. században annyira elterjedt, hogy törvénnyel kellett szabályozni, ezért feltehetőleg meghonosodása a XV. századra tehető, de ekkor már ismerték a főzést. Mestereink valószínűleg német származásúak voltak. A pálinkafőzés februárban, márciusban, de legkésőbb áprilisban megindult, különben a törköly használhatatlanná vált. A vörös szőlő törkölye értéktelenebb, mert hamar ecetes erjedésnek indul.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]