Cognac (ital)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Cognac, tulipán alakú pohárban

A cognac (ejtsd: konyak) tölgyfahordóban érlelt, eredetvédett francia borpárlat. Nevét előállítási helyéről, a franciaországi Cognac község borvidékéről kapta, melyet fehérbora, majd a belőle készült párlat tett híressé.

A cognac nemzetközi eredetvédelem alá esik, amely többek közt az Európai Unióra és az Amerikai Egyesült Államokra is kiterjed.[1][2] Szabályozása nemcsak a termő- és előállítási területet, illetve a felhasználható szőlőfajtákat korlátozza, hanem a borpárlatok általános szabályozásánál jóval szigorúbb technológiai követelményeket is támaszt.

A köznyelvben a cognac után nevezik gyakran konyaknak az egyéb borpárlatokat is.

Jogi szabályozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az európai uniós szabályozás értelmében, a cognac nevet csak a szigorú feltételek teljesülése esetén viselheti az ital. A feltételek a következők:

  • az előállítás módja legalább 300 éve változatlan;
  • az italnak legalább 90%-a az Ugni Blanc, Folle Blanche vagy Colombard szőlőfajta borából kell készülnie, és a maradék 10%-ban is csupán a Folignan, Jurancon blanc, Meslier St-Francois (Blanc Ramé), Select, Montils, Sémillon szőlők borait jelentheti;
  • rézüstben történő kétszeres lepárlással kell készülnie és francia tölgyfa hordóban kell legalább két éven át érlelődnie. (Maga a tölgyfa származhat Európa egyéb területeiről is, de Limoges városát érintve kell megérkezzen - az ilyen tölgyfát „limousin” tölgynek is nevezik.)

Azt a vidéket, mely jogosult cognacot előállítani, hat zónára osztják fel. A hat zóna egyfajta besorolás, mely utal az onnan származó cognac élvezeti értékére. Az elnevezéseik a következők, az elismertség csökkenő sorrendjében: Grande Champagne, Petite Champagne, Borderies, Fins Bois, Bon Bois és végül Bois Ordinaire.

A gyártási eljárás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A cognac a kiemelt vidékeken előállított fehér borok kétszeri lepárlásából készül. A bor nagyon száraz, savas, könnyű bor kell legyen, melynek tisztán történő elfogyasztása kevéssé kellemes, de lepárlásra megfelel. Csak és kizárólag a szűk lista szerinti szőlőfajták bora használható fel cognac előállítására. A lepárlás a hagyományoknak és az előírásoknak megfelelő rézüstökben történhet. A kétszeri lepárlás eredménye egy színtelen szesz, mely kb. 70% alkoholt tartalmaz.

A kifőzés végeztével legalább 2 éven át tölgyfa hordókban érlelni kell a párlatot, mielőtt azt cognacnak lehet nevezni és értékesítésre kerülhet.

A végterméket általában 40% alkohol tartalmúra hígítják, tiszta desztillált víz felhasználásával.

Legvégül a különböző cognacokból kikeverik (vagy más szóval házasítják) az értékesítésre szánt italt, biztosítva, hogy az ízek teljessége adott legyen minden egyes évjáratban. Mindegyik gyártónál dolgozik egy kóstoló mester, aki a keverék összeállítását határozza meg, és ő felelős azért, hogy az adott termék íze pontosan megegyezzen az ugyanott évtizedekkel korábban előállított cognac ízével.

A cognac korát a keverékben szereplő legfiatalabb alkotó kora határozza meg.

Fokozatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A BNIC (Bureau National Interprofessionnel du Cognac) a következő minőségi kategóriákat különbözteti meg:

  • VS - Very Special (nagyon különleges) - *** három csillag - a legfiatalabb összetevője is legalább két évig hordóban érlelt
  • VSOP - Very Superior Old Pale (nagyon kitűnő régi cognac) - a legfiatalabb összetevője is legalább négy évig hordóban érlelődött, de az átlagos kora ennél sokkal magasabb
  • XO - Extra Old (rendkívül régi) - a legfiatalabb összetevő legalább hat évig érlelt, de az átlag 20 év fölött van

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Cognac (drink) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.