Szervét Mihály

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szervét Mihály
Michael Servetus.jpg
Született
1511. szeptember 29.
Villanueva de Sigena
Elhunyt
1553. október 27. (42 évesen)
Genf
Foglalkozása orvos
teológus
térképész
Iskolái Párizsi Egyetem
Halál oka máglyahalál

Szervét Mihály vagy Michael Servetus (Villanueva de Sijena, 1511. szeptember 29.Genf, 1553. október 27.), (eredeti nevén, spanyolul Miguel Serveto) 16. századi teológus, fizikus és humanista volt. A tudomány számtalan területén munkálkodott: asztronómia és meteorológia, jogtudomány, bibliai tanulmányok, matematika, orvostudomány. Nevét ezek közül leggyakrabban az orvoslás és a teológia történetével kapcsolatban említik. Orvosként elsőként írta le a kis vérkört, amelyet Christianismi restitutio című teológiai értekezésébe ágyazottan írt le.[1] Teológusként antitrinitarista nézeteket vallott, ez vezetett végül elítéltetéséhez és kivégzéséhez.[2]

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szervét Mihály a spanyolországi Villanueva de Sijana nevű faluban született 1511-ben, valószínűleg szeptember 29-én, védőszentjének neve napján, habár ezt írásos emlék nem erősíti meg. Néhány forrás ennél korábbra teszi születését Szervét egyszeri állítására alapozva, miszerint 1509-ben született volna. Az a feltételezés, hogy zsidó vagy mór származású lett volna, csak a héber nyelvtudásán és a Korán-ismeretén alapul, de egyébként nem ellenőrizhető.[2]

1524-ben apja, Antonio Servet, aki jegyzőként szolgált a közeli Sijena kolostorában, főiskolára küldte az ifjú Mihályt, valószínűleg a zaragozai egyetemre. Szervét tehetséget mutatott a nyelvtanulásban, és latinul, görögül és héberül tanult. 14 évesen egy Juan de Quintana nevű ferences szerzetes szolgálatába állt. 1526-ban a toulouse-i egyetem hallgatójaként jogot tanult; itt találkozott először a teljes Biblia szövegével. Elfogadta a református nézetet a Biblia elsőbbségéről és elégségességéről, de spekulációival sokkal tovább ment, mint a reformátorok.[3]

1529-ben Szervét átutazta Németországot és Itáliát Quintanával együtt, aki akkor V. Károly német-római császár gyóntatója volt, a királyi kíséret tagja. Úgy tűnik, hogy ennek során jelen volt VII. Kelemen pápa bolognai megkoronázásán, illetve az 1530-as augsburgi birodalmi gyűlésen. 1530 októberében tíz hónapra Bázelbe utazott Johannes Oecolampadiushoz. Ott-tartózkodása alatt feltehetően egy helyi nyomdában dolgozott korrektorként. Ekkorra már terjesztette saját nézeteit. 1531 májusában Strasbourgban találkozott Martin Bucerrel és Wolfgang Capitoval. Két hónappal később kiadta De Trinitatis Erroribus (A Szentháromság tévelygéseiről) című művét, amelyet a katolikusok és a reformátusok egyaránt istenkáromlónak tartottak, és amelyet a Német-római Birodalomban hamarosan betiltottak. 1532-ben két további értekezést jelentetett meg, a Dialogorum de Trinitate-t (Beszélgetések a Szentháromságról) és a De Iustita Regni Christi-t.[3]

Ezekben a könyvekben Szervét olyan teológiát dolgozott ki, miszerint a Szentháromság gondolata nem bibliai tanításokon alapul, hanem szerinte (görög) filozófusok megtévesztő tanításain. Vezetőként tekintett magára, aki segít visszatérni az evangéliumok egyszerűségéhez, eredetiségéhez és a korai kereszténység gondolataihoz. Részben azt is remélte, hogy a Szentháromság dogmájának elvetésével a kereszténység könnyebben elfogadhatóvá válik a judaizmus és az iszlám számára, mely vallások szigorúan monoteisták.[4]

Mivel a svájci és német reformáció egyaránt elutasította nézeteit, Szervét visszatért Franciaországba és felvette a Michel de Villeneuve ("villeneuve-i Mihály") álnevet. 1533-ban a párizsi Calvi kollégiumban orvostudományt tanult. Párizsban tanára volt Sylvius, Fernel és Guinter, aki őt és Vesaliust tartotta legtehetségesebb boncsegédjeinek.[5]

Tanulmányai befejeztével orvosként dolgozott. Később Pierre Palmier vienne-i érsek személyi orvosa lett, eközben Guy de Maugiron-nál, Dauphiné alkormányzójánál szintén orvosként szolgált. Mialatt Lyontól nem messze közel 15 évig gyógyított, két Ptolemaiosz földrajzi munkáival foglalkozó tanulmányát adta ki.[2]

A Ptolemaiosz-mű első kiadását és Biblia-kiadását Szervét Hugues de la Porte-nak, Ptolemaiosz Geográfiájának második kiadását Palmier érseknek ajánlotta (mindketten pártfogói voltak). Lyonban Symphorien Champier orvos humanista volt a patrónusa és az ő védelmében, Leonard Fuchs ellenében íródtak Szervét itt született orvosi értekezései.

Miközben lektorként is dolgozott, több saját orvosi és gyógyszertudományi könyvet is publikált. 1553-ban adta ki leghíresebb teológiai művét, az antitrinitariánus nézeteket kifejtő Christianismi Restitutiót. A könyv egyik első változatát megküldte Kálvin Jánosnak, akit még 1534-ben ismert meg Párizsban, és akivel 1546-ig levelezést folytatott ebben a témában. Később Szervét szerette volna visszaszerezni a kéziratot Kálvintól, de nem járt sikerrel; a per során ezt a kéziratot felhasználták ellene és a szerzővel együtt művét is elégették.[6]

Röviddel a Restitutio megjelenése után, egy Genfben élő francia nemes úr, Guillaume de Trie levelet írt egyik lyoni rokonának, amelyben példaként hozta fel Szervétet arra, hogy Lyonban megtűrik az eretnekséget. Szervét úgy tartotta, hogy ezek a levelek Kálvin sugallatára íródtak, maga Kálvin ezt tagadta. A lyoni rokon megmutatta a levelet gyóntató atyjának, aki egyben a francia főinkvzitori tisztet viselte; ezt követően Szervétnél házkutatást tartottak, de semmi érdemlegeset nem találtak. Ezt követően több információt kértek de Trie-től, és ezek alapján elrendelték Szervét és a Restitutio nyomdászának a letartóztatását. Három kihallgatás után Szervét megszökött a börtönből, valószínűleg a hatóság egyes tagjainak közreműködésével. A pert ennek ellenére lefolytatták, Szervétet bűnösnek találták eretnekségben, a királyi rendeletek megszegésében és szökésben, és könyveivel együtt kis tűzön való megégettetésre ítélték.[7]

Szökése után Genfbe utazott. Egyes vélemények szerint összeköttetésben állt Kálvin genfi ellenfeleivel, és azért ment oda, mert Kálvin megbuktatására törekedett. Más források viszont úgy írják le, hogy csak egy hónapig akart maradni és készült továbbutazni Zürich felé. Biztosan csak annyit lehet tudni, hogy április 7-én szökött meg Vienne-ből, és augusztus 13-án fogták el Genfben. A fő vád az volt Szervét ellen, hogy eretnek véleményeket és istenkáromlásokat jelentetett meg a Szentháromságra, Krisztus személyére és a gyermekkeresztelésre vonatkozóan. A szokásos kínvallatásnak nem vetették alá, saját költségére írószereket hozathatott és Kálvin saját könyvtárából kölcsönzött neki könyveket. A per során adatokat kértek a vienne-i törvényszéktől, ahonnan válaszképpen Szervét kiadatását kérték. A genfi kistanács így határozott: „írassék barátságos levél, hogy nem adjuk vissza, de kellő igazságot szolgáltatunk.” A per során Kálvin és Szervét írásban fejtették ki hittételeiket, ezt követően a genfi kistanács a berni, zürichi, schaffhauseni és bázeli egyházak elé terjesztette az ügyet. Közben Szervét ellenvádat nyújtott be Kálvin ellen, de a tanács nem indított eljárást. Miután mind a négy város elítélően nyilatkozott Szervét tanairól, és kérte megbüntetését, 1553. október 26-án Genf kistanácsa meghozta döntését: „Szervét ítéltessék arra, hogy a Champel mezejére vigyék, ott elevenen megégessék; holnap hajtsák végre és könyveit is égessék el.” Kálvin több lelkésztársával együtt közbelépett, hogy a máglyahalál helyett karddal való kivégzés történjen, de nem jártak sikerrel. Az ítéletet október 27-én végrehajtották.[7]

Teológiája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Restitutio címlapja

Szervét tanításának alapvető tézise az Isten lényének abszolút egysége, egyszerűsége és oszthatatlansága, szemben a kereszténység által elfogadott Szentháromság tanával. Élesen támadta Athanaszioszt, Hilariust, Damaszkuszi Szent Jánost és a Szentháromság tanának többi bajnokát.[2]

Ugyanakkor teljesen meg volt győződve a keresztény vallás abszolút igazságáról, és a Bibliát az igazság megfellebezhetetlen forrásának tekintette - ebben az értelemben egyetértett a korabeli protestantizmussal, de a hit sokkal radikálisabb reformjára törekedett. Alapvetően három dolgot tagadott, amit azok elfogadtak: a Szentháromságnak a nicea–konstantinápolyi hitvallásban lefektetett tanát, a khalkédóni zsinaton elfogadott tanokat Krisztus természetét illetően, illetve a gyermekkeresztelést. A kortársak panteistának bélyegezték Szervétet, de ami a legjobban megbotránkoztatta őket, hogy Jézust az örök Isten fiának, de nem az Isten örök fiának vallotta, azaz tagadta Krisztus örökkévalóságát.[7]

Tagadta az eredendő bűnt, szerinte az ember képes arra, hogy teljes szívéből szeresse Istent, és a hívők elérhetik a tökéletességet. Szervét azt is állította, hogy cselekedeteinket beszámítja Isten, ezzel szembeszállt a kegyelemből hit által való megigazulás tanával. Elfogadta a szabad akarat létezését, így kizárta a predestinációt. A katolikus felfogáshoz közelítette az, hogy tanában helyet kapott a tisztítótűz, amelynek lerövidítésére alkalmas eszköznek vélte a böjtöt, az imát, az alamizsnálkodást, a gyónást és a jócselekedeteket.[7]

Az úrvacsora tekintetében leginkább Kálvin felfogásához állt közel, egyaránt elutasítva a római katolikus, lutheránus és zwingliánus tanokat.[2]

Egyénisége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kálvinhoz hasonlóan, középtermetű, sovány és sápadt volt, a szemében intelligencia csillogott. Nyugtalan szellemű, heves és makacs természetű ember volt. Amikor fiatalkorában Oecolampadiusnál vendégeskedett, házigazdája arra panaszkodott, hogy Szervét „istentelen és utálatra méltó kérdéseivel folyton háborgatja”. Nem nősült meg, és úgy tűnik, soha nem voltak közeli barátai, egész életében magányos volt.[8]

Több nyelvet ismert (spanyol, francia, olasz, latin, héber, görög; egyes források az arab nyelvtudását is felvetik), alaposan tanulmányozta a Bibliát, az egyházatyákat és a skolasztikusokat. Eredeti gondolkodás, jó emlékező tehetség, gazdag képzelet és átható tanulási vágy jellemezte, viszont hiányzott belőle a gyakorlati ész és a józan egyensúly.[9]

Hatása és emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szervét-emlékmű a kivégzés helyén

A reformáció akkori vezető egyéniségei, Philipp Melanchthon, Heinrich Bullinger, Martin Bucer, Théodore de Bèze egységesen helyeselték az ítéletet. Egy hónappal azonban Szervét kivégzése után megjelent egy De Haereticis című könyv Bázelben a vallásszabadság védelmében, Martinus Bellius álnéven; egyes források szerint a szerző Sebastian Castellio volt. Az angol nyelvű katolikus enciklopédia szerint ez volt a modern korban a tolerancia iránti igény első megnyilvánulása. A 16. század után Szervét alakja felejtésbe merült, hogy csak a 18. században bukkanjon fel ismét Voltaire írásában.[10]

Az unitárius univerzalizmus Szervét Mihályban egyik úttörőjét tiszteli, egyben azt is érdemének tudják be, hogy korában egyedüliként eljutott arra a felismerésre, hogy a judaizmus és az iszlám ugyanazt az egy Istent imádja. Előfutára volt a tudomány és a vallás összeegyeztethetőségére irányuló mozgalmaknak, és maga is hozzájárult az orvostudomány fejlődéséhez.[11]

Szervét tragédiáját a 19. században több drámaíró is feldolgozta: Max Ring (1850), José Echegaray y Eizaguirre (1880), illetve Albert Hamann (1881). A 20. században Sütő András írt drámát sorsáról Csillag a máglyán címmel (1975), amelyben a történelmi alakok segítségével saját korának diktatúráját ábrázolja.[8]

Kivégzésének helyszínén 1903-ban gránit emlékművet emeltek. Az emlékmű hátlapjának felirata (francia nyelven): „Nagy reformátorunknak, Kálvinnak tisztelő és hálás fiai, de elítélői egy tévedésnek, mely századáé volt, a reformáció és az evangélium alapelvei szerint való lelkiismereti szabadsághoz erősen ragaszkodva, emeltük ezt az engesztelő emléket 1903. október 27-én.” Genf szabadelvű polgárai Szervét-szobrot is akartak állítani, de a városi tanács elutasítása miatt a szobor, Claude Roch alkotása a szomszédos Annemasse-ba került.[12]

Pestszentlőrincen tér viseli a nevét, a téren levő unitárius templom falán márványtábla emlékeztet Szervét Mihályra.[13]

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • De Trinitatis erroribus libri septem, Hagenau, 1531
  • Dialogorum de Trinitate libri duo, Hagenau, 1532
  • In Leonardo Fuchsium Apologia, Lyon, 1536
  • Syroporum universa Ratio ad Galeni censuram diligenter exposita, Paris, 1537
  • Apologetica Disceptatio pro Astrologia, Paris, 1538
  • Christianismi Restitutio, Vienne, 1553

Jegyzetek és hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A felfedezést az eretneknek tartott könyv elégetésével elfeledték, majd közel száz év múlva William Harvey írta le újra, Szervéttől függetlenül.
  2. ^ a b c d e Schaff 1997.
  3. ^ a b Schaff 1997; Hughes.
  4. Kováts 1911.
  5. Kováts 1911; Schaff 1997; Hughes.
  6. Kováts 1911; Cathen 1917: John Calvin; Schaff 1997.
  7. ^ a b c d Kováts 1911; Schaff 1997.
  8. ^ a b Schaff 1997; MR 2004.
  9. Reed 2003; Schaff 1997.
  10. Kováts 1911; CathEn 1917; Chadwick 1986: 134; Schaff 1997; Kovács 2003; Hughes.
  11. Hughes.
  12. Kováts 1911; McGrath 1986: 133; Kovács 2003.
  13. Emléktáblák, koszorúzási helyek. Magyar Unitárius Egyház. (Hozzáférés: 2009. február 15.)

Felhasznált források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szervét Mihály témájú médiaállományokat.