William Harvey

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
William Harvey
William Harvey-Foto.jpg
William Harvey portré
Született 1578. április 1.
Folkestone, Kent
Elhunyt 1657. június 3. (79 évesen)
Hampstead,
Nemzetisége angol
Házastársa Elisabeth Brown
Foglalkozása orvos, sebész, anatómiatanár
Iskolái The King's School, Canterbury,
Caius College, Cambridge,
padovai egyetem,
Fontosabb munkái elsőként írta le a vérkeringés rendszerét

William Harvey signature.svg
William Harvey aláírása
A Royal College of Physicians címere
Harvey véna ábrázolása az Exercitatio Anatomica de Motu Cordis et Sanguinis in Animalibus című könyvéből

William Harvey (Folkestone, Kent 1578. április 1.Hampstead, 1657. június 3.) angol orvos, sebész, anatómiatanár. Az anatómia és az élettan tudományának megalapozója. Tudományos munkáinak egy része angol forradalom során elpusztult, de 1616-tól készített egyetemi jegyzetei megmaradtak.

Legfontosabb érdeme, hogy elsőként írta le pontosan és részletesen a vérkeringés rendszerét, megállapítva a szív vérkeringésben betöltött szerepét. Ezzel voltaképpen továbbfejlesztette a spanyol orvos, Szervét Mihály gondolatait, valamint a René Descartes befejezetlen írásában, Az emberi test leírásában (La desctription du corps humain) foglaltakat, mely szerint a vénák és az artériák tápanyagot szállító csövek az emberi testben. Sokak szerint egyébként Szervét és Descartes eredményei csupán a korai arab orvostudomány, különösen ibn Nafisz munkájának újra felfedezése és kiterjesztése, aki már a 13. században kidolgozta az artériák és a vénák működésének elveit.

Életrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

William Harvey az angliai Folkestone-ban (Kent grófságban) született egy jómódú középbirtokos család gyermekeként. Tanulmányait az alábbi iskolákban végezte: The King's School, Canterbury és Caius College, Cambridge ahol 1597-ben baccalaureusként végzett, majd 1602-ig Fabriciusnál tanult a padovai egyetemen. Miután visszatért Angliába, feleségül vette Elisabeth Brownt, I. Erzsébet királynő udvari orvosának lányát. 1609-ben a londoni Szent Bertalan kórház orvosa lett (1643-ig), 1615-től a Royal College of Physicians professzora, majd 1627-ben egyik elnöke, 1628-ban az egyesület pénztárosa, 1618-1647 között a királyi család - I. Jakab (1618-1625), majd I. Károly (1625-1647) - udvari orvosa. 1629-ben I. Károly utasítására csatlakozott Lennox hercegéhez, elkísérve őt európai utazásaira. Az angol polgári forradalomban követte Károlyt Oxfordba, ahol a Merton College rektorának nevezték ki, és ott tartózkodott a város elestéig, 1643-ig. 1654-ben a Royal College of Physicians elnökévé választották, de a felkérést az egészségére való tekintettel kénytelen volt elutasítani.[1] 1657-ben agyvérzésben hunyt el.

Az új vérkeringési modell, a nagy vérkör felfedezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Harvey 1616-ban tette közzé a vérkeringést illető felfedezését, erről szóló munkáját pedig 1628-ban jelentette meg Exercitatio Anatomica de Motu Cordis et Sanguinis in Animalibus (Anatómiai értekezés a szív és a vér mozgásáról az élőlényekben)[2] címmel. Munkájában a tudományos módszertan alapján bizonyította, hogy a szív pumpálja a folyamatos körforgásban lévő vért a testben, és mint ilyen, zárt rendszert alkot. Úttörő felfedezését olyan korábbi felismerésekre alapozhatta, mint például a véna- és szívbillentyűk leírása és a tüdőn átmenő kisvérkör magyarázata. Egyszerű és bárki által megismételhető tapasztalással (a felületi vénák elszorításakor jelentkező perifériás pangással, a testben lévő vérmennyiség kiszámításával, a szívdobbanás és a pulzuslökés egyidejűségével, a vénabillentyűk visszafolyást akadályozó szerepével) leírta a kisvérkört, a nagyvérkört, a teljes keringést, amire addig senki nem gondolt. Csak az artériák és vénák közötti pontos átmenetet nem tudta igazolni, mivel nem használt mikroszkópot. Azzal a kérdéssel sem foglalkozott, miért kering a vér, pusztán a mechanizmust fejtette meg.

Eredményei ellentmondtak a Galénosz által kidolgozott és széles körben elfogadott elméletnek, aki különbséget tett vénás (sötétvörös), és a vénásnál világosabb és hígabb artériás vér között, melyeknek eltérő funkciót tulajdonított. A vénás vér elképzelése szerint a májból ered, az artériás pedig a szívből, s e két szervből jut el a test minden részébe. Ibn Nafisz eredményeit pontosan Galénosz elmélete miatt nem vették sokáig figyelembe. Harvey korrigálta Galénosz tévedését. Egyszerű számítással (a bal szívkamra megbecsült térfogatának és a szívverések napi számának szorzásával) bebizonyította, hogy az átfolyó vér mennyiségét lehetetlen folyamatosan a májból pótolni, tehát vissza kell jutnia a vérkeringésbe. A vért a szív az összehúzódáskor nem valami szívóburaként szívja fel, ahogy Andreas Vesalius flamand orvos és anatómus feltételezte, hanem az artériákon keresztül lökődik a perifériákra. A pulzus a szív eme működésének az eredménye. A bal szívkamra a vért a testi ütőérbe (aorta) nyomja, a jobb pedig a tüdőbe. A vér a jobb kamrából a tüdőn át folyik a bal kamrába (kisvérkör). Harvey megállapította, hogy a szív válaszfalán nincsenek olyan pórusok, melyeken keresztül a vér (illetve a „pneuma”) átjuthatna. A tüdőből érkező vér ily módon a bal kamrából az aortán át lökődik a test szerveinek artériáiba és onnan a perifériákra, majd végül a vénákon keresztül tér vissza a jobb szívkamrába.

Embriológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Harvey pályája későbbi szakaszában embriológiai kutatásokat is folytatott. Erről szóló munkája az 1651-ben megjelent De Generatione (A nemzésről). Támogatta az arisztotelészi elméletet, miszerint az embrió fokozatosan alakul ki, és a korai stádiumban nem rendelkezik a kifejlett egyed jellemzőivel. Ezt tyúktojásokon és szarvason végzett kísérletei alapján bizonyította. Feltételezte egy emlőstojás létét is, amire alapozva felállította elméletét, mely szerint minden élet a tojásból fejlődik ki, és őzek tucatjait boncolta fel a Hampton Court-i királyi vadászparkban, abban a hiábavaló reményben, hogy sikerül találnia egyet. Bár nem vetette el egészen az „ősnemzés” elképzelését sem, és azon a véleményen volt, hogy az egész emberi szervezet előképe már megtalálható a tojásban és a magban (későbbi nevén a pete-, illetve ondósejtben). Ezzel utat mutatott a modern epigenetikus felfogásnak, ami majd Kaspar Friedrich Wolff munkái nyomán jut érvényre.

Harvey munkájának kritikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Harvey elképzeléseit végül még élete során elfogadták, noha a De Motu Cordis megjelenése után számos betegét elvesztette. Munkáját támadás érte először 1630-ban, saját tanítványa,James Primrose, majd Jean Riolan, párizsi anatómus részéről, aki Opuscula Anatomica (1649) című, tanulmánynak álcázott vitairatában vonta kétségbe Harvey eredményeit. Harvey Exercitatio anatomica de circulatio sanguinis (Esszé a vérkeringés anatómiájáról, 1649) című művében védi meg állításait, melyben azt állítja, hogy Riolan álláspontja ellentmond a tapasztalati bizonyítékoknak. Harvey orvosi tekintélye a támadás ellenére sem rendült meg, elméletét neves természetkutatók támogatták. Főképp a németalföldi Jan de Walle bizonyította állatkísérleteivel hathatósan a vérkeringést. A tüdőkapillárisok mikroszkópikus úton való kimutatásával Marcello Malpighi később kimutatta Harvey elképzeléseinek helyességét, noha ő maga nem tudta elkülöníteni a hajszálerek hálózatát, így csak elméletben tudta leírni azt a folyamatot, melynek során a vér az artériákból a vénákba jut.

Harvey felfedezésének azonban kevés hatása volt a korabeli általános orvosi gyakorlatra. Az érvágás, mely Galénosz helytelen elképzeléséből származott, továbbra is népszerű gyakorlat maradt, még azután is, hogy Harvey elképzeléseit a XVII. század vége fele teljesen elfogadták. Munkája másokat viszont arra sarkallt, hogy megvizsgálják a kutatásai által felvetett kérdéseket, és felélesszék a Nafisz, ibn Szina és Rhazesz által képviselt arab orvostudomány hagyományait.

Harvey felfedezése, a vérkeringésről ösztönzőleg hatott a közgazdaságtudományra is, mondhatni, hogy alapötletül szolgált a fiziokrata François Quesnay számára.

Idézetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A civilizáció egyszerűen győzelmek sora a természet felett.
– William Harvey [3]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. John Gribbin: A tudomány története 1543-tól napjainkig (Akkord Kiadó, Budapest, 2004 - ISBN 963-9429-56-2)
  2. Ponticuls Hungaricus Függelék (magyar nyelven) (html). (Hozzáférés: 2010. 03-12.)
  3. William Harvey. citatum.hu. (Hozzáférés: 2013. március 29.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]