Roger Waters

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Roger Waters
Roger Waters 18 May 2008 London O2 Arena.jpg
Roger Waters előad a londoni O2 Arénában 2008. május 18-án.
Életrajzi adatok
Születési név George Roger Waters
Született 1943szeptember 6. (70 éves)
 Egyesült Királyság, Surrey, Leatherhead, Great Bookham
Pályafutás
Műfajok Progresszív rock, pszichedelikus rock, art rock, opera
Aktív évek 1964 - napjainkig
Együttes Pink Floyd
Kapcsolódó előadó(k) Sigma 6, The Screaming Abdabs, The Bleeding Heart Band
Hangszer Basszusgitár, gitár, szintetizátor
Tevékenység zenész, dalszerző, zeneszerző, felvételvezető
Kiadók Capitol, Columbia, Sony, Harvest

Roger Waters weboldala

George Roger Waters (Great Bookham, 1943. szeptember 6.) angol énekes, basszusgitáros és zeneszerző. Leginkább a Pink Floyd tagjaként ismert; 1965-től a zenekar basszusgitárosa, 1968-tól pedig fő dalszerzője és egyik énekese volt. 1985-ös kiválását követően meglehetősen sikeres szólókarriert kezdett, melynek eredménye három stúdióalbum és az egyik legnagyobb koncert a rock történetében, a The Wall berlini előadása 1990-ben. 2005. július 2-án, a Live 8 londoni koncertjén újra együtt zenélt a Pink Floyddal, november 17-én, Rómában pedig bemutatták első, Ça Ira című operáját (az album már szeptember 26-án megjelent). 2006-ra egy nyári európai és egy őszi amerikai turnét szervezett; utóbbi a The Dark Side of the Moon Live Turné. Ezeken az előadásokon a teljes The Dark Side of the Moon mellett más dalok is elhangzottak, a Pink Floydtól és saját albumairól egyaránt. A turné kirobbanó siker lett, így 2007-ben Ausztráliában, Délkelet-Ázsiában, Dél-Amerikában, valamint Európában és az Egyesült Államokban folytatódott.

Pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ifjúkora (1943-1965)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

George Roger Waters 1943. szeptember 6-án született a Leatherhead közelében lévő Great Bookhamben, Mary és Eric Fletcher Waters gyermekeként.[1] A két testvérből Ő volt a fiatalabbik. Apja – aki egy szénbányász, egy kiemelkedő munkáspárti vezető unokája volt – iskolai tanár, jámbor keresztény és az angol kommunista párt tagja volt.[2] 1944-ben Anziónál esett el, amikor Roger még csak öt hónapos volt. Syd Barrettel a hills road-i Morley Memorial Junior Schoolba, majd a Cambridge County School for Boysba (ma Hills Road Sixth Form College) járt, David Gilmour pedig a The Perse School tanulója volt (ugyanabban az utcában).[3] Nick Masonnel és Richard Wrighttal a Regent Street Polytechnicben találkozott, ahol mindhárman építészetet tanultak. Rendszeresen sportolt, Grantchester Meadowsnál gyakran úszott a Camben. 15 évesen a YCND (a nukleáris fegyverkezés beszüntetéséért harcoló szervezet) elnökségi tagja volt.

Pink Floyd (1965-1985)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1965-ben megalakult a Pink Floyd, melynek tagjai Waters mellett az énekes-gitáros-dalszerző Syd Barrett, Richard Wright és Nick Mason voltak. Bár a legtöbb dalt Barrett írta, első albumukon, a The Piper at the Gates of Dawnon szerepelt Waters első saját dala, a Take Up Thy Stethoscope and Walk. Az albumot a rajongók és a kritikusok is kedvezően fogadták, a Beatles mellett a Pink Floyd lett az egyik legnépszerűbb brit zenekar.

Egyre kiszámíthatatlanabb viselkedése és romló mentális állapota miatt Barrett 1968-ban kiszállt a zenekarból. Akkoriban sokan azt mondták, hogy a tehetséges dalszerző nélkül nem tudják megtartani frissen szerzett hírnevüket. Hogy ezt elkerüljék, Waters vette át a művészeti irányítást. David Gilmourral – akit először Barrett mellé, majd annak helyére szerződtettek – sikerült visszahoznia a zenekart az elismert előadók sorába. Az 1970-es évek folyamán megjelent albumaik a rock történetének máig legnépszerűbb és legkelendőbb művei között vannak.

1970-ben Waters az avantgárd zeneszerzővel, Ron Geesinnel közösen készítette el a Music from The Body című albumot, ami az emberi testről szóló dokumentumfilm zenéjét tartalmazta. Geesin a Pink Floyd Atom Heart Mother című albumán is közreműködött.

Waters a Pink Floyd legfőbb dalszövegírójaként egyre erősebb vezető szerepet vívott ki magának. Ennek hatására kezdtek úgynevezett konceptalbumokat felvenni, melyek egy-egy (olykor meglehetősen személyes) témát jártak körül. Ezek a The Dark Side of the Moon, a Wish You Were Here, az Animals és a The Wall, melyet Waters szinte teljesen egyedül írt. A Pink Floyd ismertebb dalainak, „slágereinek” ("Money", "Another Brick in the Wall (Part II)") ő az egyedüli szerzője. A Pink Floyd-katalógus több mint 70%-ában jelölik szerzőként (egyedül vagy megosztva).

Zenésztársai örültek, hogy ő írta a dalszövegeket és meghatározta, hogy merre haladjanak, míg ők leginkább a zenével voltak elfoglalva (1995-ben, ellenségeskedésük csúcsán Gilmour Waterst „nagyon lelkesítő és nyilvánvalóan remek szövegíró”-nak nevezte).[4] A zenekar legnépszerűbb dalai, mint az "Echoes", a "Time", az "Us and Them", a "Wish You Were Here" és a "Shine on You Crazy Diamond" sikeresen ötvözik Waters költői szövegeit Gilmour, Wright és Mason precíz zenéjével. Az "Us and Them" első változata Michelangelo Antonioni Zabriskie Point című filmjéhez készült könnyed darab volt (nem került be a filmbe), de igazán akkor lett kellően éles, amikor Waters panaszos, háborúellenes szöveget írt hozzá. Sajnos ez a kompromisszumokra épülő munkakapcsolat az 1975-ös Wish You Were Here után megszűnt.[forrás?] Az 1977-es Animalsen sem Mason, sem Wright nem vett részt a dalszerzésben, Gilmour is csak a "Dogs" társszerzője volt (a dal a korábbi koncerteken "You Gotta Be Crazy" címmel szerepelt). Az 1979-es The Wallon Waters csak négy dalt írt valaki mással: hármat Gilmourral ("Young Lust", "Comfortably Numb", "Run Like Hell"), egyet pedig Bob Ezrinnel ("The Trial"). Ebben az időben a szerzőség jelölése állandó vitaforrás volt: Gilmour azt mondta, hogy az "Another Brick in the Wall (Part II)"-hoz hasonló dalokban való közreműködéséért (például az említett dal gitárszólójáért) egyáltalán nem kapott szerzőségi jelölést. Nick Mason Inside Out: A Personal History of Pink Floyd című könyvében sokkal tárgyilagosabban ír a belső csatározásokról. A The Wall felvételei idején történt, hogy Waters kirúgta Wrightot a zenekarból, aki a turnén már fizetett zenészként vett részt. Mivel ő mindig megkapta a szerződésben foglalt fizetést, ő volt az egyetlen négyük közül, akinek a turné nyereséges volt. A turné költségeit a másik három tagnak kellett állnia.

Szólókarrier (1985-napjaink)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Pink Floyddal való szétválása után Waters rögtön útnak indította szóló karrierjét, amely során három stúdióalbumot (The Pros and Cons of Hitch Hiking, Radio K.A.O.S., Amused to Death) jelentetett meg, közreműködött egy filmzenei albumon (When The Wind Blows), továbbá kiadott két koncert lemezt (The Wall Live in Berlin, In the Flesh: Live), egy válogatást (Flickering Flame: The Solo Years Vol. 1) és egy operát (Ça Ira).

Első szólóalbuma az 1984-ben megjelent The Pros and Cons of Hitch Hiking, amely egy átlagos középkorú férfi éjszakai álmáról szól. Az album felvételén a legendás gitáros Eric Clapton, a híres jazz szaxofonos David Sanborn és a zseniális karmester Michael Kamen segített, előbbi elkísérve Waterst 1984-es turnéjára is. Az album demóját 1978-ban készítette, ez idő tájt készült el a The Wall demó is. Amikor Waters megmutatta a két demót a Pink Floyd tagjainak, kivétel nélkül a The Wall-t támogatták, így a Pros and Const félretette, majd a The Final Cut elkészítése után vette elő újra, ekkor azonban már szóló projektként dolgozott rajta. Az album több személyes témát is érint – ezért is döntöttek Gilmourék 1978-ban az elnapolása mellett – ilyen a kapuzárási pánik és a házasságtörés. A főhős álma hajnali fél ötkor kezdődik és 5 óra 11 percig tart. Az albumot Waters egy európai és egy észak-amerikai turnéval támogatta meg, amely során minden helyszínen telt házas előadást tartott. A turné 1984. június 16-án indult Svédországban és ugyanezen év július 31-én Kanadában ért véget. A sikerre való tekintettel egy évvel később ismét visszatértek Észak-Amerikába, erre az útra azonban Eric Clapton már nem tartott a csapattal. Több, korábban a Pink Floyd stábjába tartozó szakember is segített a turné sikeressé tételében, többek között Gerald Scarfe, Mark Fisher és Jonathan Park. A kritikusok és a rajongók egyaránt kedvező kritikával fogadták. 1986-ban jelent meg a When the Wind Blows, amely egy atomháborút felvázoló animációs film zenéje. Az albumon Waters mellett szerepel még David Bowie, a Genesis és a Squeeze is. Waters ironikus és kritikus dalszövegei jól illenek a film képi világába.

1987-ben jelent meg Waters második koncept szóló albuma, a Radio K.A.O.S., amely a 23 éves kerekesszékes srácról, Billyről szól, aki hallja a rádió hullámokat a fejében. Az album megjelenését egy turné követte, amely augusztus 14-én indult Rhode Islanden és november 22-én ért véget a londoni Wembley Arénában, ahol fellépett az 1973-as a The Dark Side of the Moon-on éneklő Clare Torry is. Az arénás turné ellenére sem fogyott nagy számban a lemez. Ennek az egyik oka talán, hogy ugyanebben az évben jelent meg a Gilmour vezette Pink Floyd új albuma, az A Momentary Lapse of Reason, amely szemben Waters albumával kasszasiker lett.

A berlini fal 1989-es lebontása után sikerült újra magára hívnia a világ figyelmét egy gigantikus jótékonysági koncerttel, melyet Németország újraegyesülése ünnepeként tartott 1990. július 21-én Berlinben. A koncert helyszíne a Potsdamer Platz volt, az a hely amely a fal idején a "senkiföldje" volt. Rengeteg szupersztár vendég szereplésével adta elő a legendás The Wall albumot. A koncertet százezrek látták élőben, és több mint 5 millió ember a televízió képernyője előtt. Egyes szakértők szerint ez volt az addigi legnagyobb rock koncert a világon. A koncert The Wall Live in Berlin címmel jelent meg CD-n, videón és DVD-n. Nemrég pedig kiadták Super Audio CD formátumban is. A koncertért elnyerte a "Media Event of the Year" díjat.

1992-ben megjelent a harmadik koncept albuma, az Amused to Death, amely a korrupcióról, a televízió érzéketlenné tevő hatásáról szól, s amely talán a legkritikusabb album a társadalommal szemben a The Wall óta. Az albumról egy kislemez született, a What God Wants, Part 1, amely Amerikában a rádiók egyik kedvence lett, és előkelő helyet foglalt el a slágerlistákon. Az album producere Roger régi barátja, Patrick Leonard. Egy új technikának köszönhetően a lemeznek 3D-s hangzása van, a kritikusok szerint "mozi a fülnek".

1999-ben Waters világkörüli turnéra indult a már emblematikusnak számító Pink Floyd dalokkal és szóló karrierje legjobb dalaival. Az In the Flesh turné körbejárta a világot, minden kontinensen megfordult. A három éves turné (2002-ben ért véget) során 2002. június 15-én Budapesten lépett fel, elkápráztatva a magyar közönséget is. A magyarországi koncert jelentőségét adta, hogy korábban sem együtt, sem szólóban nem koncertezett a Pink Floyd egyik tagja sem Magyarországon. A turné anyaga CD-n és DVD-n is megjelent In the Flesh Live címmel.

2004. május 1-jén mutatta be először Ça Ira című operáját Málta fővárosában, Vallettaban.

2004 szeptemberében jelent meg az interneten két új dala, a To Kill The Child és a Leaving Beirut. Mindkét dalt az Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei Irak elleni háborúja, és az arab ország megszállása inspirálta. Waters már a háború kezdetekor az azt ellenzők táborába tartozott, de egyre nyíltabban fejezi ki az amerikai háborús politika elleni véleményét. Az amerikai elnökválasztáson 2004-ben George W. Bush elleni szavazásra szólította fel az elektorokat.

Waters és a Pink Floyd 2005-ben a londoni Live Aid koncerten egyesült újra. A koncerten egy 23 perces blokkot játszottak. A következő dalok szólaltak meg: "Breathe (In The Air)", "Wish You Were Here", "Money" és a "Comfortably Numb". A Pink Floyd újraegyesülése a koncert legnagyobb szenzációjának számított.

2005. szeptember 26-án megjelent a francia forradalomról szóló Ça Ira című operája. A műben hallható a bariton Bryn Terfel, a szoprán Ying Huang éa a tenor Paul Groves.

2006. június 2-án Lisszabonban kezdetét vette a The Dark Side of the Moon Live turné, amely jelenleg is tart, s amely keretében Waters ismét körbe járja a világot. A turné középpontjába a The Dark Side of the Moon áll, de előkerülnek a korábbi Pink Floyd slágerek is, valamint szóló dalai is. A koncert fantasztikus hangzással és látvánnyal kápráztatja el a nézőket, miközben a háttérben végig ott van Waters háborúellenes politikája is. A turné az összes kontinensen végigmegy, s 2007 nyarán Amerikában ér véget. A magyarországi érdeklődők 2007. április 14-én láthatták a Pink Floyd egykori frontemberét a Papp László Budapest Sportarénaban.

2007. március 12-én jelent meg a Hello (I Love You) című kislemeze, amelyet a Grammy-díjas zeneszerző, Howard Shore közreműködésével készített a The Last Mimzy című film zenei albumára. A dal elhangzik a filmben is.

2007. május 10-én fellépett egy Syd Barrett tribüt koncerten, ahol számos sztárvendég mellett a "csonka" Pink Floyd (Gilmour, Mason, Wright) is zenélt. Waters és Gilmourék külön előadást tartottak – nem léptek együtt a színpadra. Waters 2007. július 7-én New Yorkban játszott a Live Earth koncerten, amelynek célja, hogy felhívják az emberek figyelmét a globális felmelegedésre. A koncerten az "In The Flesh" intrója után a Money, az Us And Them, a Brain Damage, az Eclipse és az Another Brick in the Wall (Part 2) című dalokat adta elő, utóbbit a Trenton Youth Choir gyerekei és az óriási repülő disznó kíséretében.

Waters a Millennium Promise nevű nonprofit szervezet egyik szóvívője lett. A fiatal szervezet a malária és az extrém szegénység ellen harcol. A témáról 2007. június 11-én a CNN honlapjára írt egy kommentárt.

2010. szeptember 15-én megkezdi amerikai turnéját a Fallal.

Diszkográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Turnék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Roger Waters témájú médiaállományokat.