Live Aid

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Live Aid egy 1985. július 13-án megszervezett monumentális szuperkoncert, célja az afrikaietiópiai – éhezők megsegítése volt. A televíziós közvetítésnek hála több mint másfél milliárd ember látta egyenes adásban, így ez lett az emberiség egyik legnagyobb kollektív eseménye.

Live Aid koncert a philadelphiai John F. Kennedy stadionban.

Szervezők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bob Geldof (a Boomtown Rats punkegyüttes frontembere, a Pink Floyd "The Wall" c. filmjének főszereplője, újságíró) 1984-ben látott egy televíziós riportot az éhező etiópiai gyermekekről. A látvány annyira megindította, hogy Midge Ure-rel (az Ultravox énekesével) megírta a "Do They Know It's Christmas?" c. számot. Terve az volt, hogy híres énekesekkel énekelteti fel lemezre és a bevételből élelmiszer szállítmányokat indít Afrikába. A kislemez nagy sikernek bizonyult, a Band Aid-re keresztelt alkalmi csapat felvételéből egyedül Angliában 3 milliót adtak el, összegyűjtve így 70 ezer fontot. Geldof a sikeren felbuzdulva elhatározta, hogy megszervez egy nagy jótékonysági koncertet, ami elegendő bevételt hozna, hogy rendszeres segélyszállítmányokat indíthassanak az éhezőknek. Ezzel nagyjából párhuzamosan Amerikában is indult egy hasonló összefogás: Lionel Ritchie és Michael Jackson megírták a "We Are The World" c. dalt, amit az amerikai sztárokból összeállt US For Africa nevű formáció adott elő.

A koncert és az azt követő segélyprogram megszervezéséért a Királynő Bob Geldofnak lovagi címet adományozott. Geldof később több dokumentumfilmet forgatott Afrikában a BBC-nek, nem csak a Live Aid programról, hanem általában Afrika és az afrikaiak helyzetéről.

20 évvel később, 2005. július 2-án Live 8 címmel rendeztek koncerteket, ráirányítva a világ vezető politikusainak figyelmét arra, hogy a problémák nagy része még mindig nem oldódott meg.

A koncert[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A koncertet két fő helyszínen, a londoni Wembley stadionban, és a philadelphiai John F. Kennedy stadionban tartották. Londonban mintegy 72 ezer, Philadelphia-ban 90 ezer nézője volt. A program a Wembley-ben, helyi idő szerint délben kezdődött a Status Quo Rockin All Over the World című dalával, a JFK Stadionban két órával később lépett színpadra az első előadó. Londonban este 10-ig, Philadelphia-ban helyi idő szerint 11-ig tartott a koncert, ami összesen 16 órát jelent, de mivel többnyire párhuzamosan zajlottak az események, a műsorok össz-hossza ennél jóval több volt. Mindkét helyszínen a fent említett közös dallal, Londonban a Do They Know It's Christmasszel, Amerikában a We Are The Worlddel zárult a helyi (és utóbbi esetben a teljes) program.

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Queen programja (Bohemian Rhapsody, Radio Ga Ga, Hammer to Fall, Crazy Little Thing Called Love, We Will Rock You, We Are the Champions) a show vitathatatlan csúcspontja volt, Freddie Mercury élete legnagyobb alakítását nyújtotta, később több kritikus és zenész minden idők legjobb élő rock-előadásának titulálta a Queen showját.

Sokak szerint Madonna és a U2 ezen a napon váltak igazi globális szupersztárokká. A U2 énekese, Bono annyira fellelkesült, hogy a közönségbe vetette magát, így az eredetileg tervezett három helyett csak két dalt adtak elő, mert nem tudott visszajutni a színpadra, hogy elénekelje azt. A dal egyébként a Pride (In The Name Of Love) lett volna.

Furcsa egybeesés volt, hogy a The Who műsora alatt épp akkor robbant szét egy generátor és szakadt meg emiatt a műholdas kapcsolat a Wembley-vel amikor a My Generation c. dalban Roger Daltrey azt énekelte, hogy "Why don't you all fade" (Miért nem tűntök el mindannyian).

Phil Collins mind a Wembley stadionban, mind a JFK stadionban fellépett: A menetrendszerinti szuperszonikus Concorde-dal utazott Londonból New Yorkba, onnan pedig helikopterrel Philadelphia-ba. Saját dalai mellett ő dobolt Eric Claptonnak és az újra összeállt, még élő Led Zeppelin tagoknak is. A Concorde-on összefutott Cher-rel, aki nem is tudott az egész eseményről. Collins magával vitte, és az énekesnő látható is volt később a színpadon a We Are The World előadói között.

Az amerikai koncertet Joan Baez nyitotta meg ezekkel a szavakkal: "Ez a ti Woodstock-otok, ami már nagyon rég esedékes volt".

A koncert közben Bob Dylan-nek elszakadt egy gitárhúrja, ezért Ron Wood odaadta neki a sajátját és amíg a technikusok hoztak neki egy másikat, jobb híján lég-gitározott, kifigurázva például Pete Townshend jellegzetes karkörzéses gitárjátékát. Dylan-nek volt egy felhördülést kiváltó megnyilvánulása is, amikor azt javasolta, hogy a pénzből a megélhetésüket elvesztett amerikai farmereket is támogatni kellene. Geldof később önéletrajzában felháborodva kommentálta Dylan kijelentését, szerinte Dylan nem értette meg az afrikai helyzet súlyosságát, azt hogy mi a különbség aközött, ha valaki csak a megélhetését veszti el vagy ha éhenhal.

David Bowie és Mick Jagger eredetileg együtt, de két helyszínen adták volna elő közös dalukat, a Dancing In The Street-et, de technikailag nem sikerült megoldani a szinkronizálást, így egy előre felvett videón énekeltek együtt (élőben Bowie Londonban, Jagger Amerikában lépett fel). Jagger a Tina Turner-rel közösen előadott It's Only Rock And Roll alatt elszakította az énekesnő ruháját, aki szerencsére viselt alatta egy szűk tornadresszt, így abban fejezte be a dalt.

Fellépők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Band Aid[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A "Do They Know It's Christmas?" kislemez közreműködői:

Felvételek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel Bob Geldof azt ígérte a fellépőknek, hogy az esemény egyszeri és megismételhetetlen lesz, a koncertről nem készült teljes hivatalos hang és képfelvétel, csupán a közvetítő tévétársaságok archiválták anyagaikat. Geldof kérésére az amerikai közvetítést adó ABC még az adásszalagokat is törölte, habár előtte készítettek néhány másolatot, amit a Smithsonian Institute-nak adományoztak, onnan azonban a felvételek elvesztek. Az MTV (Music Television) annak idején úgy döntött, hogy megtartja a felvételeket (köztük sok egyedi, saját stábjuk által rögzített anyagot is), azonban sok dal nem teljes a reklámblokkok és a műsorvezetők bevágásai miatt. A BBC (Bob Geldof tiltakozása ellenére) szintén megtartotta saját felvételeit, de mivel ők a párhuzamosan futó amerikai műsorszámokat nem adták, ez a felvétel sem teljes.

2004-ben Bob Geldof a szaporodó kalózkiadványok miatt úgy döntött, hogy kiad egy hivatalos DVD-szettet, ez nagyrészt a BBC és az MTV felvételein alapul és mintegy 10 órányi anyagot tartalmaz.

Gyűjtők körében és az Interneten fellelhetők egyéb felvételek is, többnyire a tévéadások kétes minőségű házilagos videofelvételei és ezek összevágott vagy digitálisan feljavított változatai.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]